Fél év telt el a kukázást megtiltó rendelet életbe lépésétől, és Szabó Máté, állampolgári jogok országgyűlési biztosa határozatot hozott több civil szervezet és magánember beadványa nyomán.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a guberálás szabálysértéssé nyilvánításával és szankcionálásával a józsefvárosi önkormányzat aránytalanul korlátozta kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek jogait; Szabó Máté felkérte a helyi képviselő-testületet, hogy 60 napon belül vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a kifogásolt rendelkezéseket.

Az Országgyűlési Biztos Hivatala által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az ombudsman civil szervezetek jelzései nyomán indított hivatalból vizsgálatot. Szabó Máté álláspontja szerint a VIII. kerületi önkormányzat jogi indokkal nem tudta alátámasztani a guberálás szankcionálását. A biztos jelentése rámutat arra, hogy "jelen pillanatban egyetlen magasabb szintű tételes jogi rendelkezés sem tiltja vagy engedi meg önmagában a guberálást, ahhoz a jogrendszer alapvetően semleges módon viszonyul".
A közlemény szerint a jogállam egyik fő ismérve ugyanis, hogy a jogalkotónak igazolnia kell, hogy a szabálysértési szankciónak van valódi alkotmányos célja, hiszen a szankciók alkalmazása (például pénzbüntetés, elzárás kiszabása) már alkotmányos jogokat érint. A biztos arra is utal jelentésében, hogy a guberálás külön szankcionálására irányuló önkormányzati szabályozás valójában ésszerű indok nélkül hozza hátrányos helyzetbe a guberálókat: a rendelet így az egyenlő bánásmód követelményével is ellentétes.
A biztos utal arra is, hogy az ilyen és hasonló önkormányzati "rendszabályok" nemegyszer eleve alkalmazhatatlanok: "nincs visszatartó erejük, csak az eleve kiszolgáltatott emberek további megalázására alkalmasak". A csekély jövedelemmel még rendelkezők számára pedig a pénzbüntetés gyakran csak aránytalan áldozatok árán fizethető meg, és még súlyosabb élethelyzetbe juttatja őket.
"A probléma merev, rendészeti megközelítése, az érintettek stigmatizálása ellentétben áll az egyenlő méltóság mindenkori jogállami normáival" – figyelmeztet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint nem áll meg az az érv, hogy aki guberál, az szemetel is egyben. Az önkormányzatok rendelkezésére állnak a szükséges jogi eszközök, amelyekkel felléphetnek a guberálás esetleges nemkívánatos és jogellenes kísérőjelenségeivel, a szemeteléssel, zajongással szemben.
A szelektíven gyűjtött hulladék, az újrafelhasználható másodnyersanyagok (például papír) tulajdonjogi helyzetének, azok esetleges eltulajdonításának minősítése kapcsán az ombudsman a jelentésében felhívta a figyelmet, hogy "a hulladékgazdálkodási törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései, illetve az ezeket értelmező bírói gyakorlat között ellentmondás áll fenn". A jogbiztonság követelményét sértő helyzet rendezése érdekében az ombudsman a szabályozás kiegészítésére kérte fel a vidékfejlesztési minisztert - áll a közleményben.
A józsefvárosi önkormányzat az ombudsmani jelentésben foglaltakról későbbre ígért tájékoztatást.  

mti

Ez persze nem jelenti azt, hogy a szemetelőket ne kellene ezentúl is megbírságolni - azonban ebben a közteresek nem nagyon jeleskednek: tavaly összesen 138 esettel találkoztak.

Na meg kíváncsi vagyok, mi lesz a népszavazás kérdésével, hiszen ott is ezt akarták megerősíteni - most kiveszik, vagy átfogalmazzák? Jogászkodás zajlik most a színfalak mögött, ez biztos.

 A keresztényi világnézet szerint mindenki egyformán fontos, senkit nem hagyunk magára - jól látszik ez a kormányzati intézkedésekből is, nem? 

De még itt, e kerületben is a Fidesz-KDNP emberei irányítanak, ők hozzák a rendeleteket, jó alaposan végiggondolva, mindenki érdekeit alaposan megvizsgálva, feltárva (lásd kukarendelet)

Az önkormányzat persze jó gazdaként arra is figyel, hogy ne legyen olyan rendszer, ami csak viszi a pénzt, hiszen abból élünk mindannyian; a rá bízott vagyonnal gondosan bánik. Vagy mégsem? Majd' fél száz üres önkormányzati lakás található a kerületben, amire havonta kettő millió forintot fizet a hivatal. Megéri? Miközben emberek utcán élnek...

A Város Mindenkié csoport közös gondolkodásra hív:

 

 

 

 Felhívás az önki honlapjáról:

Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2011. május 01. napjától az Erdélyi utca elnevezése Bauer Sándor utcára, a Köztársaság tér II. János Pál pápa térre változott. A címváltozással érintett területen élő polgárok a lakcímkártya és a forgalmi engedély csere céljából felkereshetik az Okmányirodát ügyfélfogadási időben. A csere ingyenes, és az ügyintézés soron kívül történik. Köszönettel: Polgármesteri Hivatal

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Ingyen, mi? Mert az ott dolgozók is tudják, hogy idén az önkéntesség éve van, ezért boldogan járulnak hozzá a kormány átnevezési hullámának helyi fodraihoz.

Hogy egy klasszikust idézzek: Erre bezzeg van pénz!  

Nem most volt, viszont fontos - a "jobb később, mint soha" alapján itt egy összefoglaló. Olvassátok, szóljatok hozzá, tegyetek javaslatot a továbbiakra!

 

EMLÉKEZTETŐ
 I.            Bevezető
A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa köszöntötte a megjelenteket, bemutatta a szervezőket.
A fórumon a VIII. kerületi rendőrkapitányság munkatársai, tizennyolc civil szervezet, két iskola, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztályának munkatársa, a helyi önkormányzat két képviselője, az önkormányzati sajtóreferens, a Fővárosi Önkormányzattól, a Fővárosi Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatától, a VI. kerületi rendőrkapitányságtól és a helyi laptól jelentek meg. Összesen több mint 50 résztvevő.
 
 II.            A Magyar Helsinki Bizottság
Tóth Balázs a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programjának vezetője röviden bemutatta a jogvédő szervezetet. Elmondta, hogy a Helsinki Bizottság figyelemmel kíséri a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban biztosított jogok magyarországi érvényesülését, és a közvélemény tájékoztatása mellett jogi segítséget nyújt mindazoknak, akik a tevékenységi körbe tartozó jogsérelemmel fordulnak a Bizottsághoz. Az emberi jogi szervezet egyik fő tevékenysége a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás működésének nyomon követése, amelynek keretében megkülönböztetett figyelmet fordít a fogvatartottak helyzetére, a védelemhez való jog és a törvény előtti egyenlőség elvének tényleges érvényesülésére.
 
 III.        A közösségi rendészet
Tóth elmondta, hogy a civil-rendőr konzultáció célja, hogy a rendőri tevékenység közelebb kerüljön a lakossághoz annak érdekében, hogy a felek valós információval rendelkezzenek egymásról, bízzanak egymásban, illetve szervezett keretek között folytassanak rendszeres párbeszédet. Fontos, hogy a fórum nem panasznapként szolgál, a konzultáció információ-, ismeret- és tapasztalatcserét jelent.
A programvezető elmondta, hogy a közösségi rendészet egyik legfontosabb üzenete, hogy a közbiztonság megteremtése és fenntartása nemcsak a rendőrség, hanem az állami és társadalmi szerveztek, valamint az állampolgárok közös feladata és felelőssége.
A civil-rendőr konzultáció a közösségi rendőrségi modell egyre gyakrabban alkalmazott eszköze. A nyugat-európai államokban a konzultációknak hagyománya van, azokat rendszeresen megszervezik a helyi rendőrség és a helyi közösség, lakosok, szervezetek. Ez a helyi kommunikáció javítására szolgáló eszköz, amely segítséget jelent a helyieknek és a helyben szolgáló rendőröknek.
A közösségi rendészeti modellek alkalmazásában az Egyesült Királyság jár az élen. Itt – a magyar rendőri vezetők által is ismert gyakorlatként – havonta tartanak tematikus megbeszéléseket, ahol például az igazoltatások egyes lakossági csoportokkal kapcsolatos statisztikáit és gyakorlatát tárgyalják meg.
A londoni Camden Town-i projektben civil auditorok látogatnak meg rendszeresen városrészeket, rögzítik tapasztalataikat és osztják meg a rendőrökkel az információt. Így a rendőri munka is reflexívebbé válik.
Több brit projektben nemcsak a hagyományos rendőrségi eszközöket, mint a rendszeres járőrözés vagy igazoltatás, hanem szituációs és társadalmi bűnmegelőzési eszközöket is alkalmaznak. Így például a közvilágítás javítása mellett tanácsadó szolgálatot szerveznek az antiszociális magatartású állampolgároknak, hogy segítsék őket a jogkövető magatartás kialakításában.
Magyarországon is van jó példa. A Magdolna-negyedben megvalósított komplex bűnmegelőzési program mellett Veszprémben is többelemű projekttel erősítették a helyi közbiztonságot. Tucatnyi szervezet együttműködésével, mindennapi tevékenységük összehangolásával például a baleseti gócpontokban alkalmazott kamerás megfigyelés mellett gyerekeknek szervezett szabadidős programokat. A komplex beavatkozást jól szemlélteti, hogy a szórakozóhelyeket nemcsak ellenőrizték a rendőrök, hanem „Biztonságos Szórakozóhely” díjat alapítottak és ítéletek meg annak a helynek, amely betartotta az előírásokat, odafigyelt a szórakozó ifjúságra. Ugyanezt a pozitív kettőséget szemlélteti, hogy nemcsak szankcionálták a hajléktalan emberek esetleges antiszociális viselkedését, hanem a célcsoport számára előadást tartottak az elkövetővé és áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről.
 
    IV.        A Józsefváros bűnügyi helyzete
Wieszt Ferenc rendőr őrnagy, a VIII. kerületi rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője elmondta, hogy Józsefváros mindössze 6,8 km2 területű, 80.000 fős lakossággal rendelkező kerület. Ugyanakkor nagyon magas az átutazók száma a kerületben található két piac, a Blaha Lujza téri csomópont és a Keleti pályaudvar által bonyolított forgalom miatt.
A kerületi rendőrök intézkedési mutatói igen magasak, nagyságrendileg 2-3 megye rendőrségi intézkedései számával egyeznek meg.
A józsefvárosi rendőrkapitányság egyenruhás, azaz közterületi és közrendvédelmi állományának létszáma 2000-ben 211 fő volt, 2011-ben pedig 127 a rendszeresített létszám, azonban ebből azonban jelenleg csak 70 hely van betöltve. Az állomány tagjai közül egyidőben legfeljebb 2-3 autó és 1-2 gyalogos járőrpáros teljesít szolgálatot. A feladatellátást jelenleg segíti a 24 próbaidős rendőr.
A résztvevők által előzetesen megküldött kérdésekre válaszolva Wieszt Ferenc elmondta, hogy a leginkább veszélyeztetett terület a Belső-Józsefváros. Ugyanakkor a korábban leginkább jellemző és zavaró prostitúciós tevékenység visszaszorult, a panaszok száma azonban nem csökkent a visszaeséssel egyenes arányban. A Közrendvédelmi Osztály vezetője álláspontja szerint a jogszabály vagy a bíróság olykor nem helyez, illetve nem szab ki kellő súlyú szankciót kilátásba a szabálysértést elkövetőkkel szemben. Wieszt szerint ez történt abban az esetben is, amikor egy prostituálttal szemben tizennégy bejelentés érkezett, de csak két napos elzárásra ítélték, utóbbit is csak arra való tekintettel, hogy az őrizet során ilyen időtartamban fosztották meg szabadságától az elkövetőt.
 
1. A jogsértések bejelentése
Gyakran felmerülő indok, hogy az állampolgárok azért nem jelentik be ha bűncselekményt vagy szabálysértést észlelnek, mert „a rendőrök úgysem jönnek ki”. Wieszt elmondta, hogy ha nem kapnak bejelentést, akkor a munkájuk alapját képező térképeken nem jelölik be a jogsértő cselekményt, így erőket sem tudnak a megelőzésre, visszaszorításra koncentrálni. Ezért nagyon fontos, hogy a lakosok mindig bejelentsék, jelezzék, ha jogsértő cselekményt tapasztalnak. Lényeges, hogy mindig pontos helyszínt és időpontot jelöljenek meg. Így tudnak intézkedni. Ha valamiért mégsem menne ki a rendőr az esemény helyszínére, akkor újbóli alkalommal érdemes bejelentést tenni. Szigetvári György, a kerületi kapitányság Vizsgálati Osztályának vezetője megerősítette, hogy bejelentés esetén a rendőröknek intézkedési kötelezettségük van. Ha a bejelentő úgy érzékeli, hogy a rendőr nem intézkedett, annak két oka lehet: (i) olyan intézkedést alkalmazott, amelyet nem észlelt a bejelentő; (ii) még nem intézkedett a rendőr, mert más bejelentések élveznek prioritást, fontosabbak, ennek következtében esetleg előfordulhat az is, hogy az időmúlás miatt elmúlt az intézkedésre vonatkozó kötelezettség. Szigetvári hozzátette, hogy a rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége, hogy eljár-e, ugyanakkor több esetben egyszerre fizikailag nem tud intézkedni.
Wieszt Ferenc ismét kérte a megjelenteket – és rajtuk keresztül a szervezetek tagságát, célcsoportját – hogy bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén tegyenek bejelentést a rendőrségen. A jelenlévők megállapították, hogy a 107-es és a 112-es segélyhívók nem működnek összehangoltan és hatékonyan. A rendőrök javasolták, hogy a józsefvárosi eseteket a 477 3712-es közvetlen ügyeleti telefonon vagy levélben a 08rk@budapest.police.hu e-mail címen jelentsék be. A bejelentés esetén lehet kérni, hogy a bejelentő adatait, így nevét is, zártan, azaz titkosan kezeljék, illetve névtelenül is lehet bejelentést tenni.
2. Térfigyelőkamerák
A kerületi kapitányság 1998 óta működtet térfigyelő rendszert. Összesen 114 kamerát helyeztek el a Józsefvárosban, a rendszert hamarosan 130 kamerára fogják bővíteni. Ez a kapacitás a kerület jelentős részét – kivéve a temetőt és az Orczy-kertet – lefedi. A gyakran felvetett kritikákkal szemben Wieszt Ferenc biztosította a helyieket, hogy a kamerák által közvetített képet a rendőrök folyamatosan figyelik. A cselekményeket vissza tudják nézni a felvételeken. Sok eredményt tudnak felmutatni, annak ellenére, hogy a híradásokban rendszeresen a negatív színezetű események jelennek meg inkább.
Wieszt hangsúlyozta, hogy a kritikák ellenére nemcsak a tilosban parkoló autókat figyelik a kamerákkal. Ugyanakkor jelezte, hogy ennek, illetve a reagálásnak is igen nagy jelentősége lehet például akkor, amikor egy tűzoltóautó nem tud befordulni az egyirányú utcába a tilosban parkoló autó miatt.
Budaházy Gusztáv a Négy Ház Egyesület képviselője felvetésére a rendőrség képviselői elmondták, hogy valamennyi kamerát a közterületen helyezték el, lakóházak bekamerázására a rendőrségnek nincs jogszabályi felhatalmazása. A kamerák láthatóak, nincsenek elrejtve, létüket táblákkal jelölik. A térfigyelők elhelyezkedéséről szóló információ a rendőrség honlapján [http://www.police.hu/data/cms669792/201101terfigyelok.pdf 14. oldaltól].
A Józsefváros Újság munkatársának kérdésére Wieszt Ferenc elmondta, hogy a térfigyelő kamerák révén észlelik a Baross utcáról a Nagykörútra szabálytalanul kanyarodó autókat. Azonban nem minden esetben van lehetőség az elkövetők megbüntetésére, mert nehézkes a szabálysértés dokumentációja (takarják egymást a gépjárművek, nem megfelelő hosszúságú a felvétel, a rendszám nem leolvasható).
Wieszt kiemelte, hogy a kamerarendszer a VIII. kerületi önkormányzatra történő bekötése nagy segítséget jelent az üzemeltetésében.
Az osztályvezető felajánlotta, hogy bemutatja a térfigyelő rendszerről szóló egyórás prezentációt, ha erre a helyi szervezetek igényt tartanak.
3. Körzetimegbízottak
A Közrendvédelmi Osztály vezetője elmondta, hogy a körzeti megbízotti (kmb) szolgálatot nem tudják a vidéki kisvárosokkal megegyező formában működtetni. A Magdolna-negyed szomszédsági rendőr programja egyértelműen sikeres volt, de a létszámhiány nem teszi lehetővé ennek hosszú távú fenntartását.
Ugyanakkor törekszik arra a kapitányság, hogy a gyalogos és kerékpáros szolgálatot erősítse.
4. KÁBÍTÓSZER
A résztvevőket rendkívül érdeklő „kábítószer-kérdéssel” kapcsolatban Wieszt Ferenc jelezte, hogy fontos lenne a Kék Pont Alapítvánnyal való együttműködés, együttes fellépés a drogszemét eltávolítása érdekében. Gyékiss Roland, a Kék Pont Józsefvárosi ártalomcsökkentő programjának koordinátora elmondta, hogy a gyakran használt „tűcsere” program [http://www.kekpont.hu/jozsefvaros.htm] elnevezés félrevezető lehet, hiszen a nem tűcserét biztosítanak, hanem steril eszközöket a szerhasználók részére. A steril eszközök biztosítása – a nemzetközi tapasztalatok szerint – igen célravezető a nyíltszíni droghasználat esetében. Gyékiss egyetértett azzal, hogy az elhasznált tűk közterületen való elszórása valóban nagy problémát jelent. Azonban felhívta arra a figyelmet, hogy illúzió azt gondolni, hogy a drogszemét eltüntethető, hiszen addig, amíg van drogfogyasztás, addig a drogszemét jelenlétével is számolnunk kell. A koordinátor hangsúlyozta a közös fellépés és az érintettek megfelelő informálásának kiemelkedő fontosságát. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Alapítvány munkatársa kérte, hogy a köztéren megtalált drogszemetet jelentsék be a helyiek. Erre a Kék Pont a 06 70 607 4956-os számot működteti. Gyékiss arra is felhívta a figyelmet, hogy a drogszemetet a Fővárosi Közterület Fenntartónál is be lehet jelenteni (06 40 353 353 vagy 459 6700), hiszen a szervezet feladata a veszélyes hulladék eltávolítása.
 A Sorstársak Egyesület kifogásolta, hogy a rendőrség a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel „nem tesz semmit”. Wieszt Ferenc válaszában elmondta, hogy valóban ismernek néhány elkövetőt, azonban nem könnyű a fellépés, hiszen szigorú feltételeknek (pl. tanúvallomások beszerzése a kábítószert vásárlóktól) kell megfelelni annak érdekében, hogy az elkövetőkkel szemben szankciókat, kényszerintézkedéseket alkalmazhassanak. Kovács Dávid, a Külső Józsefvárosi Református Diakónia Alapítvány képviseletében elmondta, hogy meglátása szerint a jogi szabályozás nem minden esetben megfelelő a hatékony eljáráshoz. A szervezők megjegyzése szerint a (jelenlévő) helyi önkormányzati képviselők megfelelően csatornázhatják be a javaslatokat a jogalkotási folyamatokba.
Szigetvári György, vizsgálati osztályvezető hozzátette, hogy a kerületben a legjelentősebb problémát a kábítószer-fogyasztás és az ehhez kapcsolódó egyéb bűncselekmények jelentik. Az elkövetők leggyakrabban a perifériára szorult társadalmi rétegből kerülnek ki, sokszor fiatal- vagy gyermekkorúak. Az utóbbi esetek mindegyikében felmerül a szülői felelősség, avagy annak jellemzően teljes hiánya. Szigetvári megemlítette, hogy a kábítószer-bűnözés elleni küzdelem a Budapesti Rendőrkapitányság Kábítószer-ellenes Szolgálatának feladata lenne, de a jelentős befektetett energia révén a kerületi rendőrök is elértek eredményeket, noha a harc kilátástalannak tűnik, hiszen a terjesztői körök száma egyre nő. Az elkövetők felelősségre vonását nehezíti az, hogy nehéz a tanúkat, áldozatokat vallomásra bírni.
5. Kiskorúak
A 18 éven aluliakkal kapcsolatos rendőrségi eljárásokat a Fiatalkorúak Ügyészsége felügyeli. Szigetvári elmondása szerint a kerületben egyre nagyobb gondot jelent a fiatalkorú és gyermekkorú elkövetők számának emelkedése. A jelenség leküzdése érdekében a rendőrség már kezdeményezett egyeztetést szakmai szervezetekkel. Kiskorú által elkövetett bűncselekmény esetén a szülővel próbál együttműködni a rendőrség, az erre való készség hiányában azonban minden esetben kezdeményezik a fiatal zárt intézetben történő elhelyezését.
Szűcs Péter, a Civilek a Palotanegyedért képviselője elmondta, hogy meglátása szerint vannak jó programok is a kerületben, például középiskolások – egy rendőr vagy közterület-felügyelő társaságában – arra szólítják fel a járókelőket, hogy ne szemeteljenek.
6. Korrupció
A felvetett kifogásokat, melyek értelmében a résztvevő szervezetek több alkalommal hallották, hogy a bűnelkövetők „kilóra megveszik a rendőröket” mindkét osztályvezető több alkalommal és határozottan visszautasította. Elmondták, hogy a rendőrségen nem tűrik a korrupciót, a munkatársakat folyamatosan ellenőrzik.
7. Hajléktalan  emberek
Domokos Julianna, a Sorstársak Egyesület képviselője jelezte, hogy rendkívül zavaró, hogy sok hajléktalan ember a közterületen végzi szükségleteit. Domokos azt szeretné, ha az emberek „ne csak ingyen ebédet kapjanak, hanem legyenek feladataik is, például takarítsanak”. Frank Sándor a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács elnöke felvilágosítást adott, hogy szerveztek már takarítási akciót, amelyet havonta szeretnének megismételni.
Wieszt Ferenc tudomása szerint kilenc hajléktalan ellátó egység működik a Józsefvárosban, azaz itt koncentrálódik a fedél nélküli emberek ellátása a fővárosban. Wieszt elmondta, hogy a hajléktalan embereknek is az lenne fontos, hogy munkát és bért kapjanak, így értékesnek érezzék magukat. Meglátása szerint ez jelent igazi segítséget, kiutat.
A Közrendvédelmi Osztály vezetője elismerte, hogy a közterületen található szemét felgyújtása valóban problémát jelent, ugyanakkor tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a „guberálást” tiltó önkormányzati rendelet már hatályos.
8. Közterület-felügyelők
Sok panasz érkezett a kerületben a közterület-felügyelők tevékenységével kapcsolatban. A közterület-felügyelők intézkedéseivel szemben érkezett panaszok kivizsgálása a rendőrség hatáskörébe tartozik. Ha érkezik bejelentés, a rendőrség intézkedni fog – ígérte Wieszt.
9. Bizalom
A Szomszédsági Tanács elnöke – saját, közvetlen tapasztalataira alapozva – jelezte, hogy nagy a bizalmatlanság az emberekben a rendőrséggel szemben. Azok, akik alapvetően ás általában bizakodóak, pozitív a hozzáállásuk is gyakran úgy gondolják, hogy „nincs értelme bejelentést tenni”. Frank szerint a térfigyelő kamerák is rombolják a bizalmat, mert az emberek úgy érzik, hogy csak a szabálytalanul parkolókat figyelik. Frank meglátása szerint a közösségi rendőrségi eszközök alkalmazása nagyon fontos, legnagyobb jelentősége pedig annak van, hogy a lakosok tegyenek a saját biztonságuk és környezetük érdekében a nyugati példákhoz hasonlóan. Számára leginkább égető kérdés az, hogy „hogyan lehet tenni a rendőrség felé irányuló bizalom megteremtése érdekében?”.
Wieszt Ferenc reflexiójában megismételte, hogy az eljárásokat jelentősen nehezíti, gyakran meggátolja, ha a sértettek, tanúk nem tesznek vallomást. Azonban az eljárások megakadásának okát a lakosok gyakran a rendőrség hibájaként értékelik, ez pedig bizalomvesztést okoz. Az osztályvezető hozzátette, hogy a rendőrség számára is nagyon fontos a jó kapcsolat kialakítása, szeretnének túllépni azon a szinten, hogy az állampolgárok leginkább igazoltatáskor vagy sértettként – tehát valamilyen negatív cselekménnyel kapcsolatban – találkoznak a rendőrökkel. A VIII. kerületi kapitányság törekszik arra, hogy megerősítse a gyalogos járőrszolgálatot, hogy közelebbi kapcsolatot alakíthassanak ki a helyi lakosokkal. Wieszt Ferenc ígérte, hogy – a konzultációs fórumhoz hasonló – valamennyi, a közbiztonsággal kapcsolatos lakossági rendezvényen részt vesz.
 
  V.       Konklúzió
Tóth Balázs meglátása szerint a fórum hasznos és eredményes volt. A résztvevő szervezetek igen aktívak voltak, a rendőrök pedig hasznos információkat nyújtottak. Természetesen az első alkalommal nincs lehetőség még a problémalista elkészítésére sem, nemhogy jelentős mennyiségű megoldási javaslat felvázolására.
A felvetett témák és érdeklődés – valamint a szervezőkhöz eljuttatott értékelések is – azt bizonyítják, hogy szükség van hasonló fórumok megszervezésére.
A fórum tapasztalatai alapján több olyan témakör:
§ bizalom és az intézkedések hatékonyságának összefüggései;
§ a hajléktalanság;
§ kábítószer és a Kék Pont Alapítvány tevékenységének ismertetése;
§ körzeti megbízotti tevékenység és a gyalogos járőrszolgálat;
§ gyermek- és fiatalkorúakkal kapcsolatos kérdések;
is van, amelyet külön-külön alkalmakkor kell megtárgyalni.
 
 VI.        A fórum résztvevői értékélése
A Józsefvárosi civil-rendőr konzultáción 44 meghívott vett részt, 17 civil szervezet, 2 oktatási-nevelési intézmény, illetve a helyi önkormányzat vagy valamely fővárosi vagy országos szervezet képviseletében. A megjelenteknek kiosztott értékelőlapot 23-an jutatták vissza kitöltve a Helsinki Bizottságnak.
1. Hasznosság
A kérdőív első blokkjában a meghívottak a különböző állításokat értékeltek egy hatos skálán, ahol az 1-es a teljes egyetnemértést, míg a 6-os a felvetéssel való maximális azonosulást jelentette. A résztvevők által kitöltött kérdőívek alapján a megjelentek többsége hasznosnak találta a konzultációt, illetve úgy látta szükség lenne ilyenre a jövőben is. Ez utóbbi kérdés osztotta meg legkevésbé a megjelenteket, a 23 válaszolóból 20-an adtak a szükségességet firtató kérdésre maximális 6-os pontszámot. Emellett azt is érdemes megemlíteni, hogy egyik estben sem akadt 4-esnél rosszabb értékelés.  
 
 

1 kitöltő erre a kérdésre nem adott választ.   

     

 Az összes kitöltő válaszolt.

 
A rendőrségi tájékoztatóval szintén elégedettek voltak a megjelentek, az előadásokat követő beszélgetés illetve a Helsinki Bizottság előadásának megítélése kevésbé volt pozitív, bár ez utóbbiak esetében sem beszélhetünk negatív visszhangról, hiszen mindkét esetben a 4-es és 5-ös értékek voltak túlsúlyban. A meghívottak úgy ítélték meg, hogy a kérdéseik többségére választ kaptak, a 3-as és 4-es válaszok voltak a leggyakoribbak.
 
 

           Az összes kitöltő válaszolt.             

         

1 kitöltő erre a kérdésre nem adott választ.

 

 

 

 
2. Gyakoriság
A résztvevők szerint a témában gyakori konzultációra lenne szükség, a válaszadók 43%-a úgy látta minimum félévente, 52%-a szerint inkább háromhavonta kéne rá sort keríteni. Többen jelezték, hogy ennek szervezésében is szívesen részt vennének (a megkérdezettek 30%-a), de minden válaszadó legalábbis megjelenne egy ilyen eseményen.
3. Lebonyolítás
A lebonyolítással kapcsolatban ketten javasolták a konzultáció tematikus blokkokra osztását, minek folytán a civil szervezetek tevékenységi körük szerint szétválasztásra kerülnének. Emellett a konzultációt három meghívott is túl rövidnek találta, a hatékonyság érdekében az időkeret növelését vagy kevesebb téma felvetését tanácsolták. Volt, aki azon a véleményen volt, hogy az előadások, az írásban előzetesen feltett kérdésekre adott válaszok, illetve a szóbeli kérdések fázisait határozottabban el kéne választani.
4. Legérdekesebb
A fórum leghasznosabb hozadékát a rendőrökkel való kommunikáció megvalósulásában látták a megjelentek, ezt a válaszadók közül hárman is említették. A tájékoztató illetve a különböző statisztikák ismertetését ketten találták különösen hasznosnak csakúgy, mint a rendőrség kooperációra való nyitottságát. A meghívottak említették azt is, hogy érdekes ötletek hangzottak el és pozitív volt, hogy egy-egy kérdés több szempontból is megvizsgálásra került.
5. További javaslatok
A „hajléktalan-probléma” illetve a drogkérdés kezelésének szükségessége több értékelőlapon is szerepelt, ezt az illetékes civilszervezetek részvételével képzelnének el. A felek közti együttműködés javítását szintén fontosnak ítélték a kérdezettek, mind a rendőrség, mind a civilszféra, mind az önkormányzat részéről nagyobb fokú aktivitást tartanának kívánatosnak, ez az óhaj valamilyen formában szinte kivétel nélkül minden értékelőlapon szerepelt. Az észrevételek közt felmerült az is, hogy a rendőri vezetők mellett közterületi szolgálatot ellátó rendőrök megnyilvánulása is hasznos lenne.
 

 

 

Civilek

Címkék: vélemény civil józsefváros

2011.06.27. 11:37

 Van a polginak egy személyes tanácsadója, Szabó Gábor, aki saját nevével kommentel a kerületi virtuális világban. Tudni kell még róla, hogy a liberális párt (amíg volt) tagjaként önkormányzati képviselőként ténykedett - eddig. 

Mostanság rendpárti lett. 

Gondolatai a civilekről és az együttműködésről a szoci fórumban olvasható - de mivel ott egy idő után törlik a régi bejegyzéseket (ez is megér egy misét, XXI. században nem képesek megoldani az archiválást), így ide átmásolom, mert megéri elmenteni.

Érdemes lassan szót váltani a civilekről, főleg a kerületiekről, és a velük kapcsolatos önkormányzati politikáról.

Mostanában több ponton fellángoltak viták, ugyanakkor együttműködés is kezdődött más területeken.

Érdemes tehát kicsit rendszerezni ezügyben.

Magánvéleményt fogok ismertetni, ám ezzel azonos tartalmú javaslatot fogok tenni a polgármesternek.

1. Az önkormányzat partnernek tekinti és segíti a civil szerveződéseket.

2. Az együttműködésnek vannak feltételei:
- a civil szervezet nem politizál,
- a civil szervezet saját profillal és spontán aktivitással rendelkezik,
- a civil szervezet az önkormányzattal való együttműködésben elvégzi vállalt kötelezettségeit,
- a civil szervezet partnerhez méltó viselkedést tanúsít az önkormányzat irányába: nyilvános bírálatot nem fogalmaz meg és nem működik együtt olyan civil szervezetekkel, melyek ezt teszik,
- a civil szervezet az önkormányzattól kapott anyagi és természetbeni juttatásokat kizárólag vállalt tevékenysége érdekében használja fel,
- a civil szervezet profilján túli vállalásairól az önkormányzatot tájékoztatja.

3. A feltételeknek megfelelő civil szervezeteket az önkormányzat együttműködési megállapodásban szabályozott módon támogatja.

4. Az önkormányzat a vele együttműködési megállapodást kötött civil szervezetek listáját rendszeresen nyilvánosságra hozza.

5. Az önkormányzat az új együttműködési eljárás kialakításával egyidejűleg megszünteti az önkormányat civil pályázati rendszerét.

Röviden ennyi.

Szóval kuss, és akkor lesz pénz. 

Még egyszer: ez nem hivatalos, csak tervezet. Lássuk, hogy gondolkodik a Hivatal fő tanácsadója a civilekről: hű alattvalókat keres.

 

Biztosan talál is.

Pedig olyan szépen indult...Az akkor még  alpolgármesterhez bejutott a Kerékpáros Klub belvárosi szekciója, megmutattak egy tervet, hogyan lehet és kellene fejleszteni a kerületet kerékpáros vonalon - ami tetszetős volt Kocsis Máténak. Meg is szavaztak rá némi pénzt, majd a további munkát is vállalva (MK) várakozó álláspontra helyezkedtünk.

Igen ám, de jött a tavaly őszi választás, amikor akkora felhatalmazást kapott a Fidesz, hogy már nem kell betartania az ígéreteit, sőt, szórhatja a pénzt ahogy akarja.

Szóval most úgy néz ki, hogy nem lesznek bringatárolók belátható időn belül a kerületben, mert nincs rá keret. Ahol felújítás van, ott betervezik és létesítenek is, de az a 10 millió, amit félretettek tavaly erre a 26 helyszínre, már nem áll rendelkezésre. A többiről sincs szó, természetesen...

Naná, fontosabb dolgokra ment el a pénz: 5 milla a Ludovika fesztiválra, havi 1,25 a Kesztyűgyári Tanácsadó Testület, havi 20 az üresen álló önkormányzati ingatlanokra...és sorolhatnám még. Jó gazda módjára arra költ, amire az itt élőknek szükségük van. 

Vagy nem? 

Nézzünk már szét, mennyien kerekeznek nap mint nap! Nézzük meg, egy-egy hétköznap mennyi bringa van lekötve mindenfelé, kukákhoz, kerítéshez, oszlopokhoz. Milyen lenne, ha a döntéshozók néha kimerészkednének a Nép közé, részt vennének a Nemzet mindennapjaiban?

Észrevennék ezeket..?

 

 

 A közteresek - sokszor sokan leírtuk, sok helyen elhangzott, napi szinten találkozunk vele a kerületben - nem éppen a hibátlan tökéletes munkájukról híresek. Sőt, inkább a leggyakrabban elhangzó vád, hogy nem intézkednek. Könnyedén elsétálgatnak naphosszat, érdemi intézkedés nélkül. Ami megy, az a kerékbilincselés - talán ez is csak azért, mert ki van adva utasításba, kell a pénz, ez hozza a bevételt.

Szabó Gábor, aki a polgármester tanácsadója közrend és közbiztonság témában, ráadásul a hivatal egyetlen netes hozzászólója volt olyan kedves, és elkérte a tavalyi (2010) összesítőt. Közérdekű adat, az ő kérésére pikk-pakk össze is állították - el is küldte, majd azon nyomban követelni kezdte a nyilvánosságra hozását. Történt mindez pénteken, majd egész hétvégén ezt nyomta. Még becenevet is adott: Bujkáló Blogger. Hát nem édes? :)

Ha ennyire ki akarja tenni a széles publikum elé, esetleg a közteresek saját honlapján lenne a helye. Közpénzből persze, és naná, hogy nincs ott..Na de tanácsadónak nem kell gondolkodni, pláne nem ilyen nyilvánvaló dolgokon. Nézzük inkább mit tartalmaz a kapott anyag.

Kattintásra megnő!


Nos, amit látunk az nem nagyon értelmezhető. Kértem ugyan a küldő Szabó Gábort, legyen oly'szíves, és oldja fel a rövidítéseket - eddig még nem tette meg. Pár dolog talán mégis ki lehet hámozni belőle: az összes intézkedés száma 3 260. Munkanapokkal számolva ez kb. napi 13 intézkedés. Kerületszerte! Csak hogy tudjuk, jelenleg 45 fő van állományban. Feltételezem, tavaly sem voltak sokkal kevesebben...

Ilyen jó lenne a helyzet? Nem hinném - ha csak a Kiskörúttól a Nagykörútig sétálok bármelyik utcán, bármelyik nap, össze tudok számolni 13 szabálysértést. De bárki, szerintem, aki kicsit is odafigyel. A felügyelők mégsem. Miért? 

Kíváncsian várom a választ. Szerintetek jól végzik a munkájukat? Meg vagytok elégedve a közteresek tavalyi statisztikájával?

 Itt a tavasz, és vele a szokásos úthibák kijavításának ideje. A kerület által birtokolt utak és járdák rendben tartásának kötelezettsége az önkormányzat feladata és felelőssége, ezt meg is teszik. Csak ne kéne olyan sokat várni rá...

Az út még megy is, mert a kátyúk okozta károkat a hivatalon vasalják be a pórul járt autósok, teljesen jogosan. Ezért aztán a lehetőségekhez képest mielőbb ki szokták javítani, szemben a járdákon lévő hibákkal, amivel nincs annyi panasz. 

 A Futó utcát pár éve csinálták meg, de csak a Kis Stáció utcától. A Baross utca és Kis Stáció között úgy maradt - egy kevés maradék aszfalt került ide-oda a nagy kocka kövekre. Időközben, a különböző épületek felhúzása miatt elég sok teherautó okozott egyre nagyobb és mélyebb gödröket. Most végre ez a rész is megújul.

Ugyanakkor a kis kockakövekkel kirakott, felújított rész is egyre jobban tönkremegy - hála az épülő Corvin Sétányhoz erre járó dömpereknek. Itt is kellett egy kis idő, mire újra kirakták a 3,5 tonnás korlátozó táblát.

Régóta bosszantja a gyalogosokat a Bródy Sándor utcában ez a gödör. Most úgy tűnik, ezzel is kezdenek valamit - a szegély már kész, lyuk kivágva, csak a friss aszfaltot várjuk.

Ugyanakkor a legnagyobb megújulást a Corvin Sétány produkálta, nyert is mindenféle flancos díjat, de a cserépben kirakott zöldnek nincs gazdája - legalábbis úgy tűnik. Szépen senyvednek, a közelben hiába van csicsás szökőkút, nem kapnak vizet. Fél éve még így néztek ki, mára meg így:

Ez közterületnek néz ki, ergo ez is az önki hatásköre - viszont a zöldet a negyedet megújító cég rakta ki. Olyan, mintha a két gazda közül egyik se törődne vele.

Valahogy nem fér a fejembe, hogy a megújított részek további karbantartása miért nem szerepel a tervekben. Jó példa erre a Mátyás tér, ahol szintén nem oly'rég fejezték be a felújítást (ismét), fákat, bokrokat és virágokat telepítettek - de gondozásuk, karbantartásuk nincs megoldva. Még csak kis kerítést, vagy kőperemet se tettek, így a kutyások trágyázzák (jóazavirágnak, nem?), az itt strázsáló közteres meg inkább félrenéz ilyenkor. Vizet ezek sem kapnak, csak az égből.

Jó gazda az önkormányzat? Nálatok hogy megy ez?

 

Átnevezés-dömping van a városban. Csak kapkodjuk a fejünk, mennyi új/régi utca- és térnév lesz. Lassan nem fogjuk ismerni a várost, ahol élünk...

A nagy kavarodásban a különböző hivatalok sem mindig tudják, mi is lesz, mit is akarnak egy-egy rosszul hangzó közterület régi/új neveként. 

A mai testületi ülésen a kerület erről dönt: 


Ehhez képest a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán erről szavaz:

Úgy tűnik, a narancsosok valamiért írtóznak a Köztársaságtól. Olyannyira, hogy mindegy mire, de a tér nevét is meg kell változtatni. 

Csak legyen köztük (béke, szabadság és) egyetértés. 

Te mire voksolsz?

 

PollPub.com VoteMi legyen a Köztársaság tér neve?
II. János Pál pápa
Tisza Kálmán
Köztársaság



View Results

Poll powered by PollPub.com Free Polls

 

 

Civil-rendőr

Címkék: fórum civil rendőr helsinki józsefváros

2011.04.19. 12:14

 

 

 


 Bizony ám, kell egy ilyen is, mégpedig kettős céllal:

  • a szegény, szerencsétlen, alulfizetett képviselők bérét ki kell egészíteni
  • együtt ki lehet találni valami okosat

Miről is van szó? Kéremszépen, a Kesztyűgyár Közösségi Ház átalakulás közben nem találja önmagát, feladatait, ezért aztán a képviselők úgy döntöttek, hogy saját magukból verbuválnak szépen egy tanácsadó testületet (TT), és majd jól segítik. A többletgondolkodáshoz többlet pénz jár: az elnöknek 250, a tagoknak 200 ezer forint. Havonta.


Van csodálkoznivaló bőven. A szavazáskor csak az LMP nem volt ott - minek is van bent egyébként, nem értem, sose ér rá a testületi ülésre elmenni - viszont a többi párt delegáltja szép egyetértésben megszavazta. A TT tagjai: egy fideszes elnök, három fideszes, egy jobbikos és egy szoci. Hiába no, ha pénzről van szó a saját zsebbe, megszületik a nagykoalíció! 

És hogy visszakanyarodjunk a képviselők fizetésére és a polgármesterre kicsit, íme egy kis belső infó a szocik fórumából:

A képviselő-testület megalakulása utáni héten a polgármester úr egy pártközi egyeztetést tartott, ahol többek között elmondta azt a véleményét, hogy a munka felelősségéhez, a tennivalókhoz képest irreálisan alacsonynak tartja a képviselői fizetéseket és meg fogja keresni azokat a további munkához kötött lehetőségeket, amelyek révén ezt a jövedelmet ki lehet egészíteni. Az általa elmondottakkal szemben egyetlen párt képviselője sem élt ellenvetéssel. Mindenki jelen volt, tehát rajtunk kívül az LMP és a Jobbik is.

 via

Csodálatos. A saját zsebet igyekeznek minél jobban megtölteni, ha lehet - és meg is tesznek mindent ennek érdekében. Havi 1,25 millió - mennyi mindent lehetne ebből! Csak ha a köztisztaságot nézzük, rengeteg hiányzó kuka pótolható lenne.  A régóta halasztgatott Szabó Ervin tér és környéke járdáinak rendbetétele is kijönne. 

Sorolhatnám napestig, mennyi hasznos dologra lehetne pénzt fordítani a kerületben - de ha a Kesztyűgyár környékét nézzük, a megszüntetett parkőri állásokat a Mátyás téren lehetne újra pótolni, vagy kertészt alkalmazni. Utcai szociális munkást. 

Ha tényleg a kerületért akarnának tenni - mint ahogy esküjük köti - akkor tanácsokat a fizetésükért adnának. De hát politikusaink legfőbb célja a gyarapodás...

A hangzatos lózungok is szertefoszlanak - még hogy legolcsóbb önkormányzat..!!

 Egy kerekasztal beszélgetés résztvevője voltam tegnap, ahol a polgármesterünk is meghívott vendég volt. Szépen beszélt ott is, elmondva, mennyire befogadó kerületünk a művészet és az újdonságok iránt - így volt ez az elmúlt évszázadokban, és most sincs ok változtatni rajta.

Viszont utána beszélgettünk kicsit, és meglepő dolgot mondott: lemond a teljes képviselő testület a fizetéséről és ezentúl társadalmi munkában fogják ellátni a feladatokat.

Leesett az állam. Mivan? Tényleg, komolyan? És mindenki beleegyezett, senki nem fog kapni fizetést? Igen, bele, nem, tényleg nem. Illetve pontosabban felveszik, de rögtön át is utalják a Józsefvárosért Közalapítványnak, amely a kerület épülését-szépülését végzi majd, folyamatosan. Nem lesz több kátyú, hiányzó kuka, szaros játszótér, és mindenhová zöld felületet varászolnak - ahová lehet, persze - padokkal, asztalokkal és kerékpártámaszokkal.

Jogász tanulmányai alatt lenyűgözte a római kor, és úgy érzi, követni kell azt a szokást, miszerint képviselő a vagyonával is felel. Mivel erre a modern Magyarország jogi lehetőséget nem ad, így inkább a fizetés nélküli munkát választották. Arra a kérdésre, hogy így is érdemi és minőségi munkát várhatunk-e a képviselőktől kicsit indulatosan válaszolta, hogy itt mindenki Józsefvárosért akar tenni, és ez fontosabb, mint az anyagiak...!

Egy ilyen összefogással hegyeket mozgathatunk meg - fűzte hozzá. Úgy legyen!

Az erről szóló döntést a legközelebbi testületi ülésen fogadják majd el. 

Kukahiány

Címkék: polgármester szemét józsefváros

2011.03.25. 09:06

 Miközben a polgármesterünk már a kampányban is azt ígérte fellépnek a köztisztaság javításának érdekében, eddig nem sikerült érdemi változást hozni - a guberálás megtiltása nem igazán oldja meg a szemetesek hiányát.

Márpedig ha nincs kuka, akkor marad a szemetelés. Tudom, nem az a megoldás, hogy ha nem látok kukát, akkor eldobom a szemetet ott, ahol akarom, de mégis ez történik. Ilyenek (is) az emberek. 

Itt viszont jól látszik a kuka hűlt helye. Szerencsére az árnyéka megmaradt, így emlékeztetve az illetékeseket, hogy innen valami hiányzik. Bár nem úgy tűnik, hogy kezük-lábuk összetörve rohannának pótolni a hiányzó kukát...


Naná, hogy 2farkú.

 

 Nohát, ilyet se látni minden nap - de örüljünk, hogy ha tényleg takarítás zajlik havonta kétszer. Csak aztán nehogy a bírságolás legyen a több...

Rákóczi téren, a bombáról elhíresült Otp előtti körúti rész.

Csütörtök

Címkék: önkormányzat józsefváros

2011.03.22. 07:44

Ha tudni akarod, miért nincs ügyfélfogadás csütörtökön az önkormányzatban, íme a válasz:

 

 

Hát nem szép? Úgy tűnik a közszolgák közpénzen zenés mulatságon vesznek részt. Munkaidőben.

Képre kattintva a honlapra visz, az egeret a jobb felső sarokban húzva kiírja szépen.