Amit talán megértettem, az a folyamat, hogy a rendszerváltás után a hajléktalanság esztétikai és közegészségügyi alapon lett rendvédelmi kérdés, holott társadalmunk szociális stigmája. Szakemberek bizonyára meg tudják nevezni azt a fordulópontot, ahol a politikai álláspont megváltozott, én csak józsefvárosi lakosként, szemlélőként szégyelltem magam az elmúlt időben. A kukázókból a Jófiúkat és a rendőröket elkerülendő megfigyelőhálózat hatékonyan működött, kiépült a rendszer, gyorsan igazodtak, hiszen a megélhetés a tét.

Belém égett a kép, amikor valamelyik reggel a munkahelyemre sietve nem álltam meg a Lujza utcában, amikor egy nem hajléktalan idős bácsin - aki kukázott- gyakorolt egy kis csoport rendőr. Azóta is sajnálom, hogy én sem voltam az a jó érzésű ember, aki megáll, és nem hagyja szó nélkül a történteket. Nem tudok azon változtatni, hogy az a bácsi ott és akkor egyedül maradt. Annak, örülök, hogy még áprilisban visszavonta a kukázást tiltó rendeletét a VIII. kerületi önkormányzat, amire állításuk szerint adminisztratív okokból volt szüksége Remek, bár megnyugtatóbb lett volna, ha az együttérzésre hivatkoznak és munkahelyeket teremtenek.

Az „életvitelszerű közterületen tartózkodást” szabálysértéssé nyilvánító törvény ellen tiltakozott kb. 30 ember ülősztrájkkal 2011. november 11-én a polgármester úr irodáját elfoglalva. E bejegyzésben ígértem, hogy nyomon követi a 8kerblog a fejleményeket. Mint Vojtonovszki Bálinttól megtudtam, a bíróság nem fogadta el érvelésüket, megbüntették a résztvevőket, a Koppány utcai ülősztrájkban is érintettek tízezer Ft bírságot kötelesek fizetni, a többiek figyelmeztetésben részesültek. Lehet, hogy támogató bulit szerveznek, hogy előteremtsék a szükséges összeget, vagy közmunkával váltják ki.

Programajánló- Üres lakások menete II.

2012. június 3-án vasárnap 13:30-tól II. János Pál pápa tér (volt Köztársaság tér)

A Város Mindenkié csoport 2012. június 3-án sétát szervez a VIII. kerületben, hogy felhívják a figyelmet a kihasználatlanul álló ingatlanokra. A séta során bemutatunk néhány üresen álló épületet és azt, hogyan lehetnének hasznosíthatóak szociális bérlakásként.

Az AVM szerint csak a VIII. kerületben kb. 500 önkormányzati lakás áll üresen, kihasználatlanul, melyekre az önkormányzat havonta 2.080.212 Ft-ot költ. Ezekben a lakásokban ma hajléktalan emberek lakhatnának, szerintük ez kézenfekvő.

Érzékenyítő cikk a hajléktalanokról, ajánlom számos kommentelőnek, még mielőtt hozzászólnának a bejegyzéshez.

Schádi Tamásnak is fizetnie kell, a bemutatkozását itt olvashatjátok.

 A Magdolna Negyed Program elindulása után alakult a Négy Ház Egyesület, amely a lakosság részvételét hivatott segíteni, praktikusan az a négy ház lakóiból, ahol elkezdték a szociális rehabilitációt. A program sikeresen lezajlott - legalábbis így kommunikálják - és elindult a második fázis is. Nézzük, hogy látja az egyesület elnöke az elmúlt időszakot: 

 

Szia Lesley!
 

 

Kissé megkésve, de reagálnék a kerületi üres lakásokkal kapcsolatos feltáró-oknyomozó írásodra, mely témakörben – ahogy Te is említed – magam is „követtem el” egy s mást az utóbbi három évben mint a Négyház Egyesület képviselője is.
 

Mint tudod, hosszú évek munkájával, és /némi jogi-szociológiai háttérrel/ kidolgoztunk egy komplexnek mondható megoldási tervezetet, elsősorban a 100%-ban önkormányzati tulajdonú bérlakásrendszerrel kapcsolatban. Ez a megvalósíthatósági tanulmány a gyakorlatban is kiállta a „pudingpróbát”, magyarán, a kezdetben példásnak is mondható civil- hatóság összefogással sikerült egy lakható házat, rendezett bérleményi viszonyokat megteremteni, és néhány évig nagyjából sértetlenül megőrizni.
 

És nem a dicsekvés, de az elkeseredett és tanácstalan indulat vezet akkor, amikor ezirányú munkánkat a nyilvánosság elé tárom, mert mindaz amit elértünk, e pillanatban összeomlani látszik. Az elért eredmények hosszú távú fenntarthatósága ugyanis, csak a tulajdonos-önkormányzat érdemi közreműködésével érhető el; - és a hiba, mint Te is tapasztaltad, éppen e körül van…

Mint írásod is bizonyítja, az üresen álló helyiségek égető szégyenfoltja, csak a legláthatóbb jele egy még szerteágazóbb, mélyen gyökerező, akut szindrómának, mely a majd’ hatvan éves, lényegi struktúrájában alig változott, tanácsi rendszer nehéz örökségei is, s melyet – az utóbbi húsz év mindenkori politikai széljárásának megfelelően – inkább csak átmaszkíroztak, semhogy a kor– és szakszerű követelményeknek megfelelő új struktúrát dolgoztak volna ki.
 

A rendszerváltás utáni átgondolatlan és politikailag presszionált privatizáció, mely a mindenáron való „ellenállamosítás” türelmetlen elvének a csapdájába esett, a szakadék szélére sodorta az egész /bér/lakáspolitikai és –gazdálkodási rendszert. Az újonnan privatizáltak számára „feltalálták” a tőke nélküli kapitalizmust, hisz az újdonsült büszke tulajdonosok nemhogy felújítani, de állagmegóvni sem képesek a rájuk szakadt tulajdonukat. Az évtizedek óta állami függőségben élő bérlakónak, - kellő jogi-szociális védőháló hiányában -, ehhez a váltáshoz, sem anyagi ereje sem kapcsolati tőkéje és részint még meg nem szilárdult tulajdonosi tudata sem elégséges.

Gondolhatnánk, hogy a megmaradt bérlakás-állomány, átláthatóbb és kezelhetőbb volumene révén, így legalább jobb kondíciókra tesz szert a „rehabilitációs” folyamatban. Ezzel szemben az az /ál/liberális szemlélet, melynek jegyében rendre leépítették vagy diszfunkcionalizálták a házak belső felügyeleti rendszerét, szabad jelzést adott a más okokból is erősödő deszocializálódási folyamatoknak. Magyarán, a még nyomokban meglévő „birtokosi tudatot”, - mely  „a gazda szeme” funkcióját töltötte be úgy-ahogy, - sikerült teljesen száműzni a bérlakásoknak még a tájékáról is. Ugyanezen szemlélet jegyében, az ellenőrzések-nyilvántartások is kezdtek teljesen paródia-számba menni; konkrét példa: egy kétoldalú jegyzőkönyv nélküli ellenőrzés, még jó tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, manapság viszont bevett szokás. És a válasz, a többnyire fel sem tett bátortalan kérdésre az, hogy „arról készítek jegyzőkönyvet, amiről akarok, és annak mutatom meg, aki nekem tetszik,” ma minden következmény nélkül hangozhat el, felelős vezető szájából is.
 

Visszatérve az üres lakásokra tehát elmondhatjuk, hogy a vagyonkezelő által megadott 488-as szám, bár önmagában is elég riasztó, mégsem tükrözi, még a legjobb szándékkal sem a bérlakáshelyzet válságelemeinek teljes spektrumát.

Mert ha mindez riasztónak tűnik, akkor minek nevezzük a „szabadon” ki- és beköltöző önkényesek, jogcím nélküliek és népes holdudvaruk változatos seregletét, vagy a szociális bérlakásokkal nyíltan és iparszerűen üzletelőket, akik részint mint „álbérlők” vagy mint hivatásos nepperek halásznak a zavarosban.

A drog- és örömtanyákat felügyelő jólfésült „keresztapától” az egyszerű kétkezi verőlegényig mindennek megvan a szabott helye-ára a szereposztásban, mely példás összehangoltságban működik is. Egy biztos, ezek a sajátos „státuszú” lakások - a vagyonkezelő szemével legalábbis – „nem üresek”, viszont közjogi-szociális szempontból, hogy úgy mondjuk „fertőzöttek”, ahogy többnyire kórélettanilag is. Gondoljátok, hogy mindez működne a „legitim vonal” készséges együttműködése nélkül?

Az önkormányzati rendeletekkel szabályozott „hivatalos” albérlői rendszerről pedig ehelyütt is kijelentjük, hogy az - a vizsgált témakör vonatkozásában – köz- és alkotmányjogi képtelenség, /lenne, ha nem volna amúgy is teljességgel működésképtelen, tanácsrendszerbeli zárvány/. Hétévi munkám során ugyanis az illegális lakhatás legváltozatosabb formáival találkoztam, de önkormányzati szerv által /magánszemély számára/ engedélyezett albérlettel még mutatóban sem. Az a néhány, jószolgálati alapítványnak juttatott, „albérlői rendszerben” működő bérleményi forma pedig, nem más, mint a „bérbeadó-tulajdonos és bérlő együttes hozzájárulásából, bérleményhasználói jogosultsággal felruházott természetes vagy jogi személy által, joghézagos térben lebegő lakhatási forma” A „bérleményhasználói jog” tehát,nem a „blikkfang” miatt kerülne a rendszerbe, hanem mert az „albérlő” fogalma /a vizsgált tárgykörben/ szemantikai és közjogi szempontból egyaránt értelmezhetetlen, és /jog/-viszony rendszerének rendezetlensége miatt, a gyakorlatban működésképtelen is.

Általában véve is megkockáztatnánk, hogy az egész, alvadt struktúrát hordozó rendszert, nem ártana egy friss, a mai, valóságos életviszonyokkal „vérfrissített”, korszerű jogelvekre alapozni.
 

A továbbiakban – kíméletből – elhagyom annak részletezését, hogy az évtizedek óta akut és kölcsönös mulasztásos jogsértések, (bérleményhasználói jog „örökletes” továbbadása, büntetőjogba /is/ ütköző, különféle célú iparszerű használata, tartós használatlansága miatti állagromlása stb.) miképp akadályozzák s teszik már-már átláthatatlanná a rendszer működését. (Az erről szóló munkánkat, „A lakó- és bérleménynyilvántartás elméleti és gyakorlati kérdései” címen, egy háromrészes dolgozatban juttattuk el, a boldogtalan illetékeseknek).

Példáink között szerepel a villatulajdonos „egyszerű bérlő”, aki szociális lakbért fizet az általa sosem lakott bérleményért, és azok is, akik valóban rászorultként költségelvűt vagy épp’ piacit, többnyire lepusztult lakásukban. Persze a lakbérek számítása is teljesen irreális. Az önkormányzatot esetleg terhelő tényezőkről, (pl. az előző felújítás ideje, jellege és mértéke, a rendeletileg előírt lakhatási feltételeknek bérlőn kívül álló okok miatti leromlása stb) nemigen esik szó; naná, hisz ezek mind-mind kedvezően befolyásolhatnák a bérlői pozíciót.
 

A többi kerületiéhez képest is irreálisan magas lakbérek okai között, a nem sok jóval biztató szociálpolitikaiakon kívül, a még érvényben lévő „bérlőbarát” rendelkezések negligálása, egyre nagyobb arányokat ölt. Az évtizedek óta lényegében változatlan, a korszerű életmódbeli változásokat figyelmen kívül hagyó, elavult jogelveken nyugvó „házirend” és SZMSZ, a kóros egyoldalúságban szenvedő bérleti szerződések, hosszú távon mindkét félnek beláthatatlan károkat okoznak.

Éppen ezért, csak üdvözölni tudjuk azt a nagypolitikai döntést, hogy idén szeptembertől, hosszú szünet után, ismét lehet felülvizsgálati kérelemmel fordulni a Közigazgatási Bírósághoz az önkormányzati döntésekkel szemben, ami talán némi reményt nyújthat néhány egészen kirívó esetben.

A kirívó esetekből kiindulva, kevés szociálpszichológiai ismerettel, de annál több, a „terepen” szerzett hosszú tapasztalattal, meg merném kockáztatni azt, hogy a fokozott mértékű lepusztulásba, a felújítások elégtelen voltán túl, „besegít” az egyre romló körülmények felett érzett tehetetlenség keltette düh és elkeseredettség is. Ennek baljós nyomaival találkozhatni még olyan házakban is, mint a miénk, ahol korábban a civil összefogás karöltve a Magdolna Program biztosította kezdeti lehetőségekkel, mondhatni, mintaházat teremtett. Ám a programot, bár minden együtt volt hozzá, - eltérően a közzétett nyilatkozatoktól – máig nem fejezték be. A számos garanciális hiba kijavítására tett, /többször módosított/ szeptemberi határidő is lejárt, - többek között ezért is látjuk elérkezettnek az időt, hogy a Program I. négy házának a kérésére, számos fórum után, most a nagy nyilvánosság elé tárjuk helyzetünket. Az ötödik évébe forduló, szervezetlen és végenincs felújítási hercehurca felemésztette a lakók idegeit, amit a fennen meghirdetett, de elmaradt szociális program miatti csalódottság csak tetézett. Nálunk még csak a kezdeti bomlás jelei mutatkoznak; a rózsakert szétrúgása, a közös helyiségek rongálása azonban baljós jel, melyből egyenes út vezet a külső-belső lepusztulásig, hogy ne mondjam, „szlamosodásig”.

Mint a Közösségi Felmérés a Magdolna-negyedben című, a Napklub és a ZÖFI által elvégzett reprezentatív felmérés is mutatja az itt élők életkörülményei minden szempontból alulmúlják a fővárosi átlagét. Ezen belül is, a bérlakásokban élőké kimutathatóan a legrosszabb.

Nem állítjuk, hogy mindezért kizárólag az önkormányzat felelős, de tény, hogy a lepusztult lakásokban elhagyottan tengődő betegekkel, elvadult állataikkal, sem a hírenincs vagyonkezelő, sem a többnyire elfásult, részvétlen lakók nem törődnek. Egészségügyi ellátásukról senki sem gondoskodik, kórházba szállításuk, rendszerint nem, vagy csak végzetesen későn történik meg. Elhalálozásuk után pedig, hetekig-hónapokig lezáratlan kifosztott lakások, penetráns bűz fertőzésveszély és elvadult, kóborló állatok maradnak.

Sokat mondtuk már, de nem elégszer: sehova nem vezet az, hogy hagyjuk deszocializálódni a lakhatási körülményeket, majd pedig rendészeti eszközökkel igyekszünk /egyre reménytelenebbül/ úrrá lenni rajtuk. Nem ezek fontosságát és szükségét akarjuk elvitatni, de a rendvédelmi munka, csak a „szociálisan karbantartott” terepen lehet igazán célirányos és tartósan eredményes.

Hosszú lenne itt feltárni azt a szinte átláthatatlan érdekszövevényt, mely ellenérdekelt a bérleti jogviszonyok átfogó rendezési folyamatában, s páratlan leleménnyel torpedóz meg /és süllyeszt el/ minden épkézláb javaslatot, bárhonnan jöjjön is az.

És e pillanatban jött a hír, hogy az egyik Program-beli házunkban, melynek pedig kiemelt státusza van, az önkormányzat által újonnan odaköltöztetett bérlő, 20-25 fős külhoni menekültből álló társaságot szállásolt be, pokollá téve ezzel az amúgy is drogbandáktól fertőzött ház életét. Itt jegyezném meg, hogy már egy hónapja írtunk ez ügyben az illetékeseknek; a válasz a szokásos néma csend. Mellesleg ebben a házban szereztünk először tudomást arról a jogi és szociálpolitikai abszurdumról, /mely azóta általános gyakorlattá vált/, hogy a bármely okból megürült lakásokat „csatlakoztatják” a mellette lévőkhöz, mit sem törődve a szoc. bérlakások legfőbb és egyetlen rendező elvével, a rászorultságéval. Így és itt jöhetett létre az a botrányos helyzet, hogy az egyedülálló lakó, komfortos, kb. 40 m2-es lakásához, - vagyonkezelői bátorításra – egy nagyjából ugyanekkorát „csatlakoztattak”, a szemközt hatodmagával 25 m2-en nyomorgó bérlő legnagyobb döbbenetére. Az álságos és szemérmetlen jegyzői válasz, felháborodott tiltakozásunkra, nem átalott „vonatkozó törvényekre” és „tulajdonost megillető döntési jogosultságra” hivatkozni, mintha legalább is a vonatkozó rendeleteket lehetne szociális tartalmuktól megfosztva, puszta paragrafusjellé csupaszítva is alkalmazni.
 

Nevezhetjük-e mindezt átgondolt, szakmailag gáncstalan lakáspolitikai koncepciónak, vagy olyasvalaminek, amihez a gyanú árnyéka sem fér?

Mint tudod, mi mégis elértünk nagynehezen annyit, hogy az új vezetés elfogadta s mi több, képviselő-testületi határozattal (89/2010/III.24.) szentesítette azt a „fenntartási és üzemeltetési modellt,” mely a Négyház Egyesület által kidolgozott szempontrendszer szerint, a JVK-val és a Kisfalu Kft-vel közösen végezné el a bérleményi viszonyok felülvizsgálatát, beleértve az épített és szociális „állag” megőrzésének a kölcsönös felelősségi rendszerre alapozott tervezetét is. Hát ebből csak a saját /bérlői/ köreinkből választott háztakarítói rendszer „ment át” nagynehezen, s az is a támadások kereszttüzében áll, - persze nem a lakók részéről.
 

Pedig kezdetben, úgy egy évvel ezelőtt minden biztatónak ígérkezett. Együttműködési Megállapodás, Megbízási Szerződés, sőt, önálló önkormányzati felelős gondoskodott a projekt „zavartalan előmeneteléről,” a már említett képviselő-testületi határozat szellemében. Kissé elbizonytalanodtunk ugyan, amikor az Egyesület hitelességi vizsgálatán túl az érdemi ügyekben egyre csak halogatták a tárgyalásokat s az „önálló önkormányzati felelős” valódi kilétét pedig, máig homályban tartották előttünk. Annyit egyszeri telefonbeszélgetésünkkor közölt velünk, hogy Ő ugyan „felelős,” ám semmiben sem dönthet, önállóan aztán meg végképp nem. Kérdeztük is váltig, hogy akkor mégis mit kezdjünk egymással, de ez már csak a későbbi fejlemények során sejlett fel. Azóta hírét sem hallottuk s most, úgy jó tíz hónap után, kezdenek halvány kétségeink lenni… vagy úgy is mondhatnánk, hogy ezúttal is lóvá tett minket a derék Hivatal. Mondhatnánk azt is, hogy az erőviszonyokat rosszul mérte fel – no nem az Egyesület „akit” ugyan már nem először malmoztak meg – de inkább az új vezetés azon erői, akik pedig legfőbb jóváhagyással kiálltak szerény munkánk és talán egyesületünk mellett is. Amit pedig néhány társam mond, hogy az egész „bérlői bevonás”, nem más, mint szemfényvesztő mutatvány a napi politika cirkuszi porondján; - nos hát ezt már csak azért sem szeretném hinni, mert akkor vissza kéne adnom az egész „civilügyi ipart”, s a már említett porondon ágálókhoz hasonlatosnak érezhetném magam. Vagy netán olyannak, mint az „önálló önkormányzati felelős”, akinek lelkes vezényletével nyílt lejárató kampány indult ellenünk, s aki még rendőri bevetést is kilátásba helyezett a Ház ellen, ahol lakom, mely feltehetően minden „civil métely” fészke. Társának ugyan sikerült lebeszélni őt az „együttműködésnek” erről a sajátos formájáról, ám arról már kevésbé. hogy a lakásokat végigjárva megtévesztéssel és nyomásgyakorlással a lakókat a még el sem kezdett munkánk és egyesületünk ellen hangolja. (Talán mondanom sem kell, hogy állításaimért bármely fórumon szavatolok.)
 

Tétovaságunkban a polgármesterhez és a képviselő-testülethez írott /három civil szervezet által jegyzett/ levélben fordultunk, /mellékelve/, majd látva, hogy mindez mit sem ér, egy éles hangú petícióban /mellékelve/ tiltakoztunk munkánk lenullázása és a nyilvánvaló szerződésszegés ellen.

Nos, kedves feleim, ha még nem dőltetek ki, kitalálhatjátok: a néma csendet, mely kissé zajos beadványainkat követte, ezúttal még a szokásos hivatali mellébeszélés sem törte meg; így azt kell hinnünk, hogy az érintettek a szokásos előkelő undorral tolták el maguktól, a „civil bagázs” okvetetlenkedéseit.

A petíciót sokadmagammal személyesen adtuk át a polgármesternek, a szeptember 7-i képviselő-testületi ülés előtt, aki azt figyelmesen el is olvasta, a jelen lévő képviselőkkel egyetemben. Ugyanő kétízben hozzászólásra is felkért, s ezt követően azonnal intézkedett is az egyik házunk válságosra fordult ügyében, melynek kriminális fordulatairól, korábban már a helyszínen, személyesen is meggyőződött. Ezt már csak azért is el kell mondanunk, mert az érintett Lujza u.-i ház lakói, akikkel együtt vonultunk be a képviselő-testületi ülésre, megkönnyebbült csendes örömmel nyugtázták a kedvező fordulatot, velem együtt.

Éppen ezért érthetetlen viszont, hogy az ülésről készült jegyzőkönyvben /szeptember 17./ nyoma sincs annak, hogy ott voltunk, és más ügyekben is petícióztunk, melyek érintettjei ugyanúgy számonkérték a delegáltjaikat, mint az ottlévők. Ki hiszi el nekünk, hogy a „Lujzán” kívül a másik négy házunkért is szóltunk, ha sem válasz, de még hiteles jegyzőkönyv sem tanúskodik rólunk. És ez a „számadási kényszer” a másik szempont, mely arra indított, hogy ezt a végenincs írást közzé tegyem.

Ha pedig őszinte konklúziót vársz tőlem, bizony csak azt mondhatom, hogy szép-szép a kincstári „megértés az emberek problémái iránt, meg a konstruktív együttműködés a közös gondok rendezése érdekében”; ennél már csak egyvalami szebb és fontosabb: a kissé ugyan elavult, de jól bevált, és „megbízhatóan” működő struktúra mindenek felett való, jól hangolt védelme…

Mit gondoltok, remélhetjük, hogy a nemzeti együttműködés nem ebben teljesedik majd ki?

 

 

A Négy Ház a Magdolna Negyedért /röviden Négyház/ Egyesület nevében:

 

Budaházy Gusztáv

 

 

 

Budapest, 2010. október 06.

 Az önkormányzat rendelkezik az üres helyiségekkel - lakás és nem lakás célra - és dönti el, melyikkel mi lesz. Egy fontos megjegyzés: nem birtokolja, hanem gazdálkodik vele. Ha valakinek lakásra van szüksége, akkor tud biztosítani, ha üzlethelyiségre vagy raktárra, akkor bérbe tudja adni - hogy aztán a bevételekből a kerület tovább gazdagodjon, épüljön, szépüljön.

Ezt a listát kértem el - mármint az üres helyiségekét - azzal a plusz infóval, hogy ugyan adják már meg, az üresen tartás milyen összegeket emészt fel a költségvetésből, ha lehet, havi bontásban.

Közérdekű adat, tehát vagy 8 napon belül elutasítja, vagy 15 napon belül kiadja. Nem utasították el, viszont az önkormányzat nyári szünete miatt, illetve, hogy nem áll rendelkezésére havi bontásban a ráfordított összeg, türelemet kértek. Persze, jó (alapos) munkához idő kell, csak ne feledkezzünk meg róla..

Nem is, viszont érdekes fordulatot vett az ügy: egyeztetésre hívtak. Nem is értettem, miért kellene nekünjk egyeztetni, egy egészen egyszerű tranzakcióról van szó: én - vagy bárki - kéri a közérdekű adatokat, akkor azt ki kell adniuk.

 A KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGA

19. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.

No de mindegy is, ha személyes találkozást kérnek, akkor legyen, legalább ott helyben megkapom az adatokat. Előre egyeztetett időpontban megjelentem, ahol egy jogász és a Kisfalu kft. munkatársa vártak. Csatlakozott hozzánk még egy hölgy, majd bevonultunk egy irodába, hogy akkor ott megbeszélünk. Az esetről jegyzőkönyv készült, hangfelvétellel, ahogy illik. Állam kicsit leesett, de rendben, csináljuk, ha ez a módja itt az adatok megkapásának, rajtam nem múlik.

De csak egyik ámulatból a másikba estem, mintha Alice lennék, hiszen a jogász elmagyarázta: ő végigolvasta a törvényt, és abban nincs benne, hogy mindenképpen ki kell adniuk. Tudják, hogy a blogon nyilvánosságra akarom hozni, ezért aztán nem is adják, hiszen jelentős érdeket sértene, mégpedig az önkormányzatét. Tudni illik ugyanis, hogy amint a lista megjelenne a világhálón, azon nyomban elfoglalnák az üres helyiségeket önkényesen emberek - a kiürítés pedig idő, pénz és rengeteg munka. Egy példát is kaptam - igaz, eredetileg összegek is lettek volna benne, de aztán az valamiért kimaradt:

Ígéretemhez híven kiírom Önnek az egyik önkényes lakáshasználó aktájából a dátumokat, hogy mi történik pontosan egy beköltözéskor.

 06.15: szomszéd bejelenti, hogy gyanúja szerint önkényesek foglalták el a ház egyik lakását

 06.18: JVK bérleményellenőrzést tart

 06.24: levél: Gyermekjóléti Szolgálatnak: vizsgálják meg a családot, biztosított-e az esetleges gyermek átmeneti elhelyezése

 06.24: levél: Közig Hivatal: jelöljön ki az eljárásra másik jegyzőt, mert nálunk összeférhetetlenség van (tekintettel arra, hogy önk-i tulajdonról van szó)

 07.09: Közig Hivatal kijelöli a VII. kerület jegyzőjét

 07.23: Gyermekjóléti Szolgálat válasza: hova tud költözni a család (nyilatkozat csatolva a befogadótól is)

 08.11: határozat: 09.06-ig ürítsék ki a lakást, ha nem 09.07.-én rendőrökkel megy a tulajdonos képviselője

Összegezve: 3 hónap alatt lehet egy önkényes beköltözőt jogszerűen kiköltöztetni

 Szóval nem adják ki, de bármikor - akár naponta - belenézhetek, hiszen az adatok folyamatosan változ(hat)nak. Kérdésemre, hogy jegyzetelhetem-e az adatokat, igent kaptam, azzal a félszeg megjegyzéssel, hogy bizonyára az én időm is drága, és nem pazarolnám több száz helyiség adatainak másolásával...Pedig de, erre időt gond nélkül szánok, főleg, mert egy éve szeretném ezt az információt megtudni.

A slusszpoén most következik: ha nem fogadom ezt így el - mármint, hogy nem kapom meg az adatokat - , akkor előre foglaltak időpontot a polgármesternél, aki nagyon szívesen elmondja ugyanezt. Itt már felnevettem, annyira abszurd volt a szituáció, de rendben, legyen, nézzük meg, mit mond a polgármester! Végül is ő (is) jogot végzett ember, talán mást lát a törvény betűjében, mint beosztottjai; meg mégiscsak a kerület első embere!

Pár nappal később Kocsis Máté irodájában ültem, ahol tényleg újra ezt hallottam: sérülne az önkormányzat érdeke, és ezt akár a bíróságon is hajlandóak képviselni. Nem adhatják ki, mert nem megoldott a lakások ellenőrzése. Persze, tudom én ezt, a Négy Ház Egyesület jó ideje próbálja ezt megoldani, keresve az együttműködést minden szervezettel, eddig hiába.

Érvem, miszerint mint polgármester a kerület lakóinak érdekét kellene néznie, és nem üresen tartani a helyiségeket, értő fülekre talált. Ettől még nem kapom meg...

Mivel nem feltétlenül a listára, hanem inkább az összegre voltam kíváncsi, kompromisszumot kötöttünk: megkapom a számokat, és a nem lakáscélú helyiségek listáját. Felvetésem, hogy ez utóbbit kirakhatná az önkormányzat a honlapjára - hátha érdeklődők találnak maguknak megfelelőt, és akkor nem vinné, hanem hozná a pénzt - megint csak megértő bólogatás követte. Ettől még nem fogják kirakni, hiszen a földszinti helyiségeket ugyanúgy elfoglalhatják a lakás nélkül élő emberek, és onnan kicsit bonyolultabb a kilakoltatás.

Az adatok kiadása újabb hetet vett igénybe, hiszen a Kisfalu Kft. még tréfálkozott egy sort: behívtak egy net nélküli gépen megmutatni a táblázatokat: 6 db (!) Excel tábla volt megnyitva, meg 4 pdf. Elgondolásuk szerint ezekből kikeresem az üreseket, majd egy másik táblázatból kimazsolázom az összegeket - úgy, hogy az irodában senki nem tudta, melyik rövidítés mit jelent. Vicces volt - így utólag - ott helyben rendkívül feldühített. Egy héttel később már a szépen összerendezett és kinyomtatott listával vártak, mosolyogva. Úgy tűnik, a polgármesternek kellett szólnia - hiába, nincs is jobb, mint a kézi irányítás!

No, nézzük a kapott anyagot:

Még egy kis para belefért, kérjük jogszerűen kezelni...pff.

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

 

XII. fejezet

Alapvető jogok és kötelességek

 

61.§ (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás  és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez,  valamint terjesztéséhez.

Szóval tessék:

488 (!!!) lakás van üresen. Havi 2 milla fentartani ezeket. Nem is annyira sok, de tényleg. Az üres helyiségek listája kicsit bonyolultabb, ott van egyszer egy 14 478 089 (2/a melléklet), aztán egy 3 683 350 (2/b melléklet) - havonta.

Összesen 20 241 651 havonta. Ennyi pénzt fordít az önkormányzat arra, hogy üresen vannak helyiségek, miközben idén - információim szerint - egy lakást sem adtak/utaltak ki. 

Jó ez így? Megfelelően gazdálkodik a rábízott vagyonnal az önkormányzat?