A karácsonyi készülődés szerves része az ünnepi étek hozzávalóinak a beszerzése. Ez nekem könnyen megy, lévén itt a Csarnok, ahol mindent egy helyen megvehetsz és a legtöbb dolog még friss is - na meg az sem utolsó, hogy a hazai termelőket támogatod.
Az idei menühöz szükségem volt egy bébi-pulykára, amit találtam is, egy kifejezetten szárnyasokat árusító üzletrészen, a csarnokon belül a 40. szám. Sokszor vásároltam már itt, mindig kiváló minőséget kaptam, ezzel sosem volt gond. De amit most láttam, azon megdöbbentem.
Az pult túloldalán, belül, a kirakott húsok felett egy férfi jelent meg, cigivel a kezében. Nem csak úgy benézett, hanem bejött, beszélgetett az eladókkal, beleszívott a cigibe, aztán visszament a raktárba, ahol egy másik férfi a húsos ládákat pakolgatta, szintén cigivel a szájában. Kisvártatva mindketten megjelentek az eladótérben, és lazán cigarettázgattak.
A Csarnokban mindenhol tilos a dohányzás, amit teljesen meg is értek - én magam is dohányzom - a biztonsági őrök szólnak is, ha valaki megfeledkezne magáról, és udvariasan kérik, hogy fáradjon ki. De ez egy húsbolt belső része volt! Nem csak a csarnok szabályait szegte meg, de a kiragasztott HACCP rendszert is. Nem tehettem mást, elkértem a vásárlók könyvét, és leírtam, amit láttam.
Elolvasás után csak gúnyos mosoly volt a válasz, illetve az, hogy 30 napon belül írásban kapok választ. Kértem a példányomat a panaszkönyvből, ám az volt a válasz, hogy egy példány marad, egy példány megy az ÁNTSZ-hez, egy példány pedig a felügyelethez.
Kíváncsi leszek. A biztonság kedvéért a fotókat, amiket sorban állás közben készítettem, kirakom ide - maszkot rakva a fejekre, hogy ne érje szó a ház elejét. A tovább után megnézheted őket: egyik kezében, másik szájában.
Frissítés: közben a Fogyasztóvédelmi Fórumon is jártam, és úgy tűnik, rafkósan jártak el, amikor nem adtak egy példányt a panaszkönyvből - így szépen küldenek egy választ, és még csak bírságot sem kapnak - nagy valószínűséggel...
Az egész város tele van ajándékokkal....de lagalábbis ajándéknak való árúval. Nem lehet úgy kimozdulni, hogy valamit ne akarnának eladni nekünk - de a forralt bort megértem maximálisan!
A Blaha Lujza tér az egyik legnagyobb terünk, szokták mondani rá, hogy jó kis parasztelosztó, itt igazán sok ember megfordul, kedvelt találkozóhely. Nyáron tele van galambbal, csövessel, most télen pedig árussal - akik ráadásul a teret harmadolják.
Igen, harmadolták ismét a Blahát. Minden decemberben ez van, a karácsonyi vásár miatt a tér nagyobb részét elzárják, és így több ember kényszerül közel az alkalmi árusokhoz és egymáshoz. Így nézne ki felülről, a tér köré vonták a bodékat.
Nem mintha nem lenne más megoldás, hiszen a teret ki lehetne használni jobban: a bódékat úgy építeni fel, hogy mindkét oldalán lehessen kiszolgálni, máris több árut lehet kirakni, szellősebb, átjárhatóbb marad a tér.Több bódé = több bevétel, és kényelmesebb mindenkinek.
Tisztán látszik, az amúgy oly' népszerű szökőkút (amit még nem csomagoltak be a hideg miatt) el van kerítve, a padokkal és a - népnyelvben egyszerűen "hugyozósnak" nevezett - zöld, fás, bokros résszel együtt. Minket ez nem tartott vissza, leültünk egy pohár forralt borral, itt egyszerűbb volt elfogyasztani. Az árusoknak kiraktak egy, azaz egy darab Toi-toi klotyót is, ami lakattal őrzi meg tisztaságát - melette a fa töve változatlanul pisi-tócsában ázott. Fotó nem készült a penetráns szag riasztó volta miatt....
Lehet, hogy ez volt a cél? Eltakarni a Blaha igazi arcát? Ne is lássák, mi zajlik itt, csak a bódék színes-szagos forgatagát? Aztán, ha vége az ünnepnek, minden megy tovább?
Nem is értem, miért nem közfeladat a wc elhelyezése? Az nem lenne közérdek?
A tömeg minden nap iszonyat - nem elég, hogy a hering módból kikerülsz a leszállás után valamelyik BKV járatról, itt folytatódik a préselődés...
De hát karácsony a szeretet ünnepe!
Utolsó kommentek