Nagyon megy a mellébeszélés, az kiderül a lenti levélváltásból. A probléma görgetve van, megoldásra látszat-párbeszéd, lakossági fórum - és a Jóisten segedelme is kevés lesz.

"Optikai tuning" - mondja a kalauzoló helyi polgárőr a nyár óta újra idelátogató riporternek a felújítás alatt álló, de a drogbizniszről elhíresült Magdolna 12-ről, - s ezzel, az MNP-programok egyik legnagyobb ellentmondását foglalta össze, frappáns két szóval.

És mégis, minden "látványprogramra" kihegyezett igyekezet dacára, most - felelősségem és szerény közreműködésem tudatában - azt jelenthetem e viszontagságos ügy sorsát figyelemmel kísérő közösségi oldal  olvasóinak, hogy a néhány elszánt lakó közreműködésével kialakított civil-hatóság együttműködéssel és hét hónapig tartó megfeszített együttes munkával, mára sikerült "drogmentesíteni" az M12 hírhedt lakóházát. El kell ezt mondanom, még akkor is, ha a szerénytelenség, s mi több, a nagyotmondás látszatába keverném is magamat. Mondhatnám erre, hogy e munkának, melyet végeztünk, nem csak hatósági tanúi de az írott dokumentumai is számosak, s amiért ennek egy részét a nyilvánosság elé tárjuk, az nem más, mint az, hogy valójában most csak azt nem tudjuk igazán, hogyan tovább. (És ez úton is sietek megnyugtatni minden érdekeltet, hogy a vonatkozó adatvédelmi törvényeket de még a jóízlés diktálta elvárásokat is - hasonlóan a korábbi házakban végzett ez irányú tevékenységeinkhez - aggályosan betartjuk.)  

Fellélegezhetnek hát a lakók, mert nem kell már infernális állapotok, ön- és közveszélyes emberek között élniük mindennapi életüket a házban,  - ( ehhez már "csak" az utcára vagy a szomszéd házakba kell menniük, tehetnénk hozzá, némi keserű iróniával.) Mégis azt kell mondanunk, hogy - mivel a ház további sorsának alakulásához és főképp a normális élet- és lakhatási körülmények kialakításához, a hatóság által megteremtett "tiszta lap" végre adva van - most már "mindössze" a fenyegető rekriminalizációs folyamatoknak kéne útját állni valahogy.   És azért szólalunk meg e sokszor taglalt ügyben ismét, mert a lakhatási körülmények jogi-szociális rendeződésének irányába teendő önkormányzati lépéseknek egyelőre nyomát sem látjuk.  Az üres-, befalazott -, és a jogellenes lakhatás különféle fokozataiban leledző lakások, és a ház belső rendtartásának kaotikus szervezetlensége ugyanis, semmi jóval nem biztat a jövőt illetően. E pillanatban például - magam láttam - amint a helyi lakók egyike, maga zárta le az egyik feltört lakást, s - nem először - akadályozott meg "illetéktelen személyt" annak elfoglalásában. Tette mindezt a "saját szakállára," részben személyes fellépésével, részben (később hívott) hatósági segítséggel, mindössze - nem egészen kockázatmentes - "testgyakorlás" gyanánt. E pillanatban tehát azt látjuk, hogy változatlanul folyik a felújításra szánt millióknak a semmibe szórása, s ahogy a korábbi programházak is tanúsítják ezt, "amit raktak délig leomlik estélre." 

Azt kérdeznénk  a tisztelt önkormányzattól tehát, hogy milyen jogi-szociális programot kíván sorompóba állítani a már említett rekriminalizációs folyamatokkal szemben, s egyúttal - a folyton kárhoztatott "felelőtlen lakosokon" kívül - megfordult-e a fejében esetleg a szerény felelősségrésze is a helyzet ilyetén alakulásában.  Erről, s ennek reális lehetőségeiről szeretnénk szerződött félként is némi tájékoztatást kapni, s úgy is, mint akik e tarthatatlan helyzet  végsőkig történő "fokozódásának" megakadályozásában kivették a részüket, s mint akiknek "segédcsapatai" változatlanul "harcban állnak" a bérházak belső rendjének biztosításáért. S tesszük mindezt, az elviselhetetlenség határára sodródott élet- és lakhatási körülményeink kilátástalansága miatt, melyek évek óta csak az egyre vigasztalanabb romlást hozzák ránk. És kimondjuk azt is, hogy az önkormányzat ún. "házmesterorogramja" sem tölt el bennünket túl sok bizakodással. A most épp drogügyben letartóztatott volt házmesterünk ugyanis, aki ez irányú feladatot nem, legfeljebb ha háztakarítóit végzett néhanapján, ékes bizonyítéka annak, hogy az önko nincs egészen tisztában e két feladatkör valódi mibenlétével. A birtokunkban lévő "munkaköri leírás" egyébként minden kétséget kizáróan igazolja állításunk igazát, de a többi önkormányzati házban  hellyel-közzel még működő "házfelügyeleti rendszer" is hasonló válságtüneteket mutat  S különben,  már-már azt kell hinnünk, h az önko valamiféle haladó hagyománynak tekinti e munkakör betöltőinek bűnügyi érintettségét, lévén már az előző hmester is vastagon sáros efféle  ügyekben, de szólhatnánk más házakról is. Most is csak azt mondhatjuk egyébként, h ez irányú szükségleteik tekintetében a bérházak nem szorulnak önkormányzati segítségre. Rovott múltú egyének vonatkozásában ugyanis bőséggel önellátóak vagyunk, s a közpénzből fizetett bűnözőkről alkotott fogalmaink pedig amúgy is némileg eltérnek a hivatalos álláspontokéitól. Nem értjük továbbá, h mért nem fér az illetékesek fejébe, hogy a mai értelemben kb. 150 éve működő rendszer, folyamatosan alakuló szigorú szakmai követelményekkel bír, melyhez nem elég- ahogy ők gondolják - kidobóember külsejű (és többnyire múltú) "kétes egzisztenciákat" a házak  nyakára szabadítani, hogy aztán ők -. "szabadjára engedve" - immár "hivatalos megbízással" terrorizálhassák a lakókat. Ez egyébként a társasházakban már rég magától értetődő követelmény, amit lassan a bérházakkal kapcsolatban is meg kéne érteni már. A bérházi házfelügyelői feladatkör ugyanis, túlnyomó vonatkozásaiban eltér a társasháziakéitól, s a baj - dokumentálhatóan - épp ott van, h az önko-nál e kettő végzetesen össze van zagyválva.      

(A következő részben - ha lehet - a lehetséges kibontakozás útjait szeretnénk számba venni, és reális esélyeit bemutatni. Szólnánk egyebek mellett az önkormányzati lakások virágzó feketepiaci "értékesítéséről," a "visszavásárlások" körüli "legitimált" törvénytelenségekről és a bérleményijog- halmozók (nepperek) "álbérleti" piacáról is. Kérdésünk pedig nem más, mint hogy mehet-e ez így tovább a milliárdos programok védernyője alatt.  Titeket pedig - mármint azokat, akik eddig is megtisztelték figyelmükkel és ötleteikkel a drog és bűnözés martalékává vált Magdolna-negyed sorsát - arra kérünk, h nemcsak a mi, de a tágabb környezetünk megóvásáért is szóljatok értünk, ha tudtok! Ha másért nem, mert romlás ott ólálkodik a ti ajtótok előtt is!)

Budaházy Gusztáv, bérlő, 
megbízott lakossági képviselő 

Talán Vas Imre lesz az országgyűlési képviselőnk, talán nem, de megszólíttatott a jelenlegi képviselőnk, egyben polgármesterünk által, hogy segítsen újabb hajléktalanokat alkotni...mert senkit nem hagyunk az út szélén, belelökjük inkább az árokba!

Tisztelt Képviselő Úr!

Olvasom a Józsefváros honlapján, egy lakossági fórum kapcsán, a polgármesternek önhöz intézett két kérését, melyben az 1993-as lakástörvény „hibáinak kijavítására” szólítja fel önt, „amelyek miatt egy önkormányzat vagy egy lakástulajdonos sem léphet fel a bérlője ellen, aki nem fizet, de nem is megy el a lakásból.”

Mi, önkormányzati bérlők, szerényebbek lennénk, s nem mernénk egy törvényt – melyet rendes körülmények között törvényelőkészítő bizottság s más efféle, erre hivatott szervek készítenek elő – séróból hibásnak nevezni, s egy, a helyi körülményeket még csak hírből ismerő képviselőjelöltet annak megváltoztatására szólítani fel.(De ha mégis lehet, nem csak polgármesteri de közönséges állampolgári jogon is önhöz fordulni ilyesmivel, majd meglátja, milyen hálás ügyfelei leszünk önnek…)

Annyi viszont e pillanatban is bizonyosnak látszik, hogy a még éppen érvényes jog betar(ta)tására való felszólítás, tisztelt törvényen túli terrénumokra kacsintgató elöljáróink, sajnálatos módon ugyan, de még ma is állampolgári jog, sőt, hogy ne mondjam, kötelesség. Az önök féloldali jogfogyatkozásban szenvedő kvalifikált szakembergárdája pedig, amely azon sajnálkozik, hogy „nincs egyetlen törvény sem, amely lehetővé tenné a jogellenes lakhatás felszámolását,” hamisan szól, mert valóban nincs egyetlen törvény erre, de több erre vonatkozó, az eljárás megindítását lehetővé tévő, viszont igen, van. Anélkül, hogy most elmerülnénk a Ptk. rejtelmeiben, vegyük az önkormányzati bérlői jogállás egyik legalapvetőbb kritériumát, a bérlőnek a bérleményben való életvitelszerű lakhatási kötelezettségéről szólót, amely még a jogi következetlenségek és egyoldalúságok valóságos tárházaként szolgáló Bérleti Szerződésekben is a lakhatás alapkövetelményeként íratik le.(A számos jogszerű kivételtől most tekintsünk el. Beszéljünk most csak azokról, melyek jogszerűtlenek, s más, erre jogosult személyek törvényes lakhatásának terhére valósulnak meg.)
Ez az alapkövetelmény pedig – kedves reménybeli képviselő urunk – a sokat látott bérlakások java részénél (úgy 60-70%-ra tehető mértékben) egyszerűen nem áll fenn. Hosszan sorolhatnám még önnek a bérbeadónak is felróható, többnyire kölcsönös mulasztásos törvénysértésből adódó, a lakhatással kapcsolatos hajmeresztő jogi anomáliákat, melyek keserves következményeit nemcsak a bérbeadó-önkormányzat de a kiszolgáltatott bérlői rétegtársadalom szenvedi el leginkább.

Most – miután az ezzel kapcsolatos jogi-szociális anomáliákat épp’ ezeken az oldalakon (is) már többször is elemeztem-felsoroltam - egy egyszerű társadalomlélektani tényre szeretném szíves figyelmét felhívni. Arra ugyanis, hogy ugyan milyen jogkövető magatartás várható el attól a bérlőtől, vagy ha tetszik „jogalanytól,” aki többszörösen joghátrányos helyzetbe kényszerülve, azt látja, hogy miközben őt kilakoltatják, a ház vele szemben lévő oldalán öt lakás rohad évek óta üresen, három pedig befalazva, sőt a felette lakó bérlő bordélyt üzemeltet a szociális bérlakásában, miközben zuglói villájában éli világát. Most nem is terhelném több adattal ez ügyben, csak még annyit, hogy az önkori által bevallott üres lakások száma, amely egyébként így is botrányosan magas, a valóságban legalább háromszorosa az általa nyilvántartottnak. S akkor még a közjogi szempontból rendeltetésellenesen lakott bérleményekről nem is beszéltünk, melyekről szintén nem tud az önkori, vagy ha igen, annál rosszabb… Ezeket a körülményeket is figyelembe véve – beleértve az érintett lakossági réteg kétségbeesett igyekezetét is, egy általa javasolt és közösen beterjesztett kibontakozási programra, (az elutasított Munkáért Lakhatást kezdeményezésről van szó) – s persze a józan mérsékletet is, az érintett lakók képviselőivel való tárgyalást javaslunk az egyoldalúan „hibásnak” minősített törvények felülvizsgálati szándékával szemben. Kérjük továbbá, hogy egyszer már vizsgáltassanak meg a nemzeti közvagyont kezelő önkormányzati jogosultságok és kötelezettségek is, mielőtt fennkölten ítélkeznének elevenekről és holtakról. A fényes portálok mögött meghúzódó, gyerekköhögéstől hangos, lepusztult, egyszerre kopár és nedves lakások sivár reménytelenségéről beszélek, amelyeket utoljára még a háború előtt, úgy jó hetven éve tartott utoljára rendben a tulajdonos-háziúr. Azóta, tisztelt uram, ezek a lakások minden nagyívű program dacára csak romlanak, s a háborús pusztítás okozta károkat mára felülmúlja a tervszerű megelőző karbantartás hiányát megsínylő állag, benne az egyszerre elárvult és elvadult emberi élhetőség mindennél rombolóbb eróziójával. Képviselő úr! Ezeknek a lakásoknak ma nincs valódi gazdája! Ez a lakásállomány ugyanis, jórészt az államosításnak nevezett elbitorlás útján került anno állami tulajdonba, s az államszocializmus állóvize után – nyilvánvaló törvényi mulasztások és következetlenségek miatt – egy elavult tanácsrendszerbeli zárványként működő „vagyonkezelői szisztéma” foglyává vált, melyben mindkét fél (bérlők vs. vagyonkezelő) csak vergődik a korszerűtlen és működésképtelen struktúra szorításában.

S ahogy a mondás tartja, ebül szerzett jószág ebül vész el, ha mégoly cifra ólban lakik is, - teszem hozzá én.
Az önkormányzat, képviselő úr, épp a rendezetlen lakhatási viszonyok miatt, minden diadalittas jelentés dacára, képtelen megbirkózni a legegyszerűbb közegészségügyi és közbiztonsági problémával is. Egy-egy példa mindegyikre. A poloskavész, - melyről évekig tudomást sem akart venni a hivatal, s melyre a szívós civil feltáró tevékenységet követően kénytelen volt lépéseket tenni, s tízmillió Ft-ot megszavazni – itt dúl ma is, a maga rettenetes valójában, mert az egyetlen célravezető lépést, a bérleményi jogviszonyrendezést az önkori képtelen meglépni. Ha kétségei vannak efelől, hát jöjjön el hozzánk, s meggyőződhet a kendőzetlen valóságról. Nálunk pl. arról, hogy mért sikertelen az önkormányzatnak nemcsak a poloskairtási, de a tágabb értelemben vett közegészség- és járványügyi koncepciója is. S a mi házunk – álszerénység nélkül mondhatom ezt – úgy épített mint szociális „állagát” tekintve, a negyed legrendezettebb házának számít.(A vérsúlyos, droginvázióval sújtott házak látogatását, csak némi tréning után javasolnám.) A legegyszerűbb „megoldást” pedig, amit önkormányzati kollégái követnek – hogy ugyanis egyiket sem látogatják, - ítélje meg ön.

Az önkori elhallgatja ugyan, de a mi házunkban számoltuk fel anno, méghozzá egyedülálló szívós civil munkával, egy több házra is kiterjedő, gyermekeket és fiatal nőket is célszerű funkcionalitásban foglalkoztató iparszerű drogtevékenységet és hangulatos holdudvarát. Ezt a – szerénytelenség nélkül állíthatom - korszakos jelentőségű eredményt és az általunk megszervezett, egyedülállóan eredményes bérlői bevonással megvalósított épületfelújításban való részvételt, képviselő úr, mint a társadalmi szegregáció felszámolásának messze világító példáját, héthatárban ki kellett volna doboltatni, és a valódi polgárosulás felé vezető út messze világító példájaként prezentálni! Ezzel szemben, képviselő úr, ezek az emberek - akik nélkül az önök városrehabilitációs projektje, melyet „modellkísérleti programként” harangoztak be, nem indulhatott volna be - azt kell, hallják és olvassák, hogy egy „becsődölt házasságban” voltak felek azzal az önkormányzati céggel, (Rév8) amelyet e program (MNP-programok) levezénylésével bíztak meg. Ezt a hasonlatot, mely egy többnyire szabad és kölcsönös választáson alapuló élet- és érdekszövetséget egy erősen kiszolgáltatott és a valódi együttműködés híján egy sajátosan behatárolt kapcsolattal veti össze, idétlennnek és
ízléstelennnek tartjuk. Azt mondja ugyanis a program örökös vezére, Dla. Alföldi György, a vezető liberális hetilap (ÉS) március 21-i számában, hogy a lakók, akik csak a gátlástalan követelőzésükkel tűntek ki, „fényévnyi távolságban vannak az európai színvonaltól,” s „felmerül a kérdés, szabad-e egyáltalán sétálóutcát kialakítani egy szegénynegyedben.” És különben is, képtelenek voltak megérteni, hogy ők egy magasabb rendű „modellkísérlet” kivételes alanyai – lehetnének, ha „képesek lennének szembenézni a valósággal,” mármint azzal, amit e címen A.Gy.kínál nekik. S itt is kinyilatkoztatta persze azt a mélyértelmű igazságot, amit néhányszor mi is hallottunk, „hogy az élet nem kívánsághangverseny”. Mintha bizony néhány színválasztási ügyet kivéve, valaha is figyelembe vett volna bármely „lakossági kívánságot” is. A Feladatmeghatározást (FEM) például, mely szerény bevonási jogosultságainkat tartalmazta, (s melyhez csak én jutottam hozzá, némi fortéllyal) orákulumként őrizte, s néhány protokolleseményt kivéve, valódi lakossági konzultáció sohasem volt. A program műszaki hibáit pedig máig nem küszöbölték ki, s a lakosság által megkifogásolt hiányosságokat, a polgármester a bepanaszolt kivitelezővel vizsgáltatta ki…

Hasonlatát pedig, hogy „ma Budapest olyan, mint egy régi Lada, mely metálfényezést kapott, de a motort nem cserélték ki”, - nyilván mély értelme miatt – nem egészen értjük. Mármint, hogy akkor ki is a puccos kasztni, és ki az ócska motor ebben a szép metaforában.
Mindezt – bár mélyen sajnáljuk, hogy ily előkelő uraknak, velünk, a barbár hordával kellett vesződniük – a leplezetlenül represszív és megtorló lépésekkel, melyeket a bérlői réteg alsó szegmensével szemben lakhatási viszonyaikat illetően terveznek, valahogy mégse tudunk megbékélni. S elmondanám uram, ha nem tudná, hogy a „kocsma-diszkó-drogtanya-bordély” szindrómában szenvedő bérházainkban élők napi önregenerációs hányadosa lassan a „jobb” hajléktalanokéihoz közelít, s azt is, hogy az innen kivezető út, nem csak a mi hibánkból határos a lehetetlennel.

Mindezzel, képviselő úr, bevallottan nem mást próbálok szemléltetni, mint azt, hogy szerződött felek kölcsönös és mélyen gyökerező mulasztásairól van szó, melyeket nem lehet a másik fél érdekeit negligáló, „hibásnak” minősített törvények egyoldalú változtatgatásaival rendezni, ill. lehet, de akkor ne nevezzük ezt „jogi lépéseknek,” melyek eszközlésére „tisztelettel felkérik önt,” hanem nevezzük annak, ami: a „többség” nyílt hatalmi megnyilvánulásának. (És akkor önnek is könnyebb lesz; egy ballépés untig elég egy ügyben…)

S végül azt is, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi szerződés (Contrat Social) értelmében e pusztuló páratlan örökséget, benne a még törékenyebb emberi élhetőséggel, önöknek e városrész minden kis zugában őrízniük kéne, s nem letorkollni és szétverni a szociális rendezési kezdemények legelemibb alakulásait, s görögtüzes szemfényvesztéssel elfedni sötét és ijesztő utcáink reménytelen odvait.

Ja és bocs, a másik kéréssel, az ötmilliárd előteremtésével kapcsolatban, most semmi okosság nem jut eszembe, de hát az ekkora összegek elköltésében úgyis csak önök tudnának mondani egy s mást. Ám minden ez irányú ötletet hálásan fogadunk.

Tisztelettel: Budaházy Gusztáv
választott lakossági képviselő
Magdolna-negyed
.

Árnyalása a kommunikált dolgoknak, saját bőrön szerzett tapasztalások a jóságos önkiről, képviselőkről.

Egy minapi televíziós riportban Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere szemléltette a nézőknek az önkormányzati lakásbérlemények siralmas voltát, mindjárt egy magára hagyott, befalazott, szeméttel-törmelékkel teli ingatlanban.

Jó az, ha ütősek a képsorok, hadd lássa a nagyérdemű, hogy az igénytelen lakók semmit nem becsülnek meg, tönkrevágják, szétbontják, majd mások elkezdik újra összerakni, glettelni – de nem érnek a dolog végére, mert a Hivatal gyorsan befalaztatja a bejáratot. Illegálisan helyreállítani? Nanehogymár.
Azt is megtudhattuk az alpolgármestertől, hogy az önkormányzat az üres lakásokat igenis felújítja, - ahogy ürülnek, és ahogy pénz van rá.

Lássuk, hogy néz ez ki a valóságban. Hogyan működik az a hivatali gépezet, amelynek felelőtlensége, sorozatos mulasztása, kötelezettségszegése a bemutatott állapotokhoz vezet. És mit is jelent a felújítás, állagmegóvás a hivatali gyakorlatban.

Hiteles történet következik, magam éltem meg.

Jogcím nélküli lakáshasználó voltam öt kerek évig. Hajléktalanszálló elől menekülve a nyolcadik kerület egyik önkormányzati lakásában kötöttem ki, másodmagammal. A bérlő egy ismerősöm volt, aki befogadott a 105 éves lepusztult épület egyik kis lakásába annak fejében, hogy a fenntartási költségeket én fizetem. És laktunk, fizettünk. Pontosan. Az ismerősnek, bankszámlára. Azután eljött az a pillanat, amikor a Vagyonkezelő leveléből arról értesültem, hogy többszázezer forint hátralék van a lakáson. Ismerősöm egy értelmes, tanult, a fiát egyedül nevelő nő volt, aki gyereke egyetemi tanulmányait finanszírozva oda jutott, hogy minden pénzt feléltek. Magánügy. Megértettem. Összedugtuk a fejünket, találjuk ki, mit tegyünk.

Megoldásra váró problémák voltak:
- lakhatásom megőrzése
- az ismerősömet megkímélni a végrehajtástól
- a bérbeadóval való bizalmi viszony helyreállítása

Nem találtunk ki tündérmeséket, a valós helyzetet adtuk elő szóban, írásban, telefonon, e-mailen. Olyan megegyezésre törekedtünk, amely komplex megoldást nyújtott volna mindhárom félnek, a következőképp:
- az ismerősöm 5 éves határozott idejű szerződése épp a lejáratához közeledett, ő maga nem tartott igényt a lakásra, mert közben más módon rendeződött a helyzete. Nyilatkozatban mondott le a bérleti jogról.
- Jómagam arról nyilatkoztam, hogy részletekben átvállalom a hátralékot, tehát kifizetem még egyszer, amit már korábban kifizettem, ezzel a vagyonkezelő per nélkül hozzájut a kintlévőségéhez.
- Kérelmeztem, hogy a továbbiakban velem kössenek lakásbérleti szerződést, öt éve ott lakom, banki bizonylataim vannak a pontos teljesítésekről, és egész véletlenül a nagyon rászorulók közé tartozom rokkant fedél nélküliként. Vállaltam továbbá, hogy a lakás kisebb felújítási munkáit is elvégzem.

Az ügy egy év alatt többször megjárta a polgármester, az összes alpolgármester, a lakásiroda vezető, a vagyonkezelő, és vagy öt képviselő íróasztalát. Állíthatom: ilyen dilettantizmust, hivatali gőgöt, pitiánerséget álmomban sem láttam. Gyűltek a levelek, kérelmek, akták, miközben mi a lakótársammal már „dobozokban laktunk", mert teljes egy évig nem találtam a hivatalban egyetlen felelős személyt sem, aki kimondott volna egy igent vagy nemet. Az akkori lakásiroda vezetőhöz be sem jutottam, a telefonban letagadtatta magát. A polgármester a kampány időszaka alatt mosolyogva „okézta" a dolgot, aztán meggondolta magát. A képviselők – egy kivétellel – válaszra sem méltatták a megkeresésemet.

Egy év után megírtam egy barátságosnak nem mondható levelet a Tisztelt Felsoroltaknak.

Hamar kaptam választ rá, melyben határozatukat közölték: fizessek meg 8 napon belül egy összegben közel egymillió forintot, ezután egy éves (!) határozott idejű szerződést köthetünk, piaci (!) bérleti díjjal. Ja. Az pont a rokkant-nyugdíjam összege volt. Zseniális.

Napokon belül leadtam a lakást. Akkor még nem voltam járatos a bérleményi jogviszonyok rendszerében, nem ismertem a „jogcím nélküli lakáshasználó" fogalmát sem. Jelenleg 675 van a kerületben belőlük. Mert valahol lakni kell – polgármesterünk is ezzel indokolta a kerületi jegyző botrányos bérlakásügyét.
Mai eszemmel már tudom, hogy nem kellett volna kiköltöznöm, de hát én törvénytisztelő vagyok.Vagy hülye.Balek. Tessék eldönteni.

Ezután gyors segítségként elfogadtam az első ajánlatot, amit kaptam, most egy panelben lakunk, horror rezsivel. Hárman béreljük, ketten rokkantak vagyunk, a harmadik csak azért nem, mert nem kérelmezte soha. Mindhárman súlyos betegségekkel élünk, egymásba kapaszkodva. Tökéletes „család" vagyunk így is. Vagy épp így.

De kanyarodjunk vissza arra, hogyan is működik a hivatali rendszer, és ennek mik a következményei.

Az az általam három éve leadott lakás azóta is üresen áll. Komfortos, 38 nm, 2 szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, egyedi fűtés. Nem luxus, kicsit vizes, kicsit huzatos, de abszolút lakható. Volt. A lakásban a télen csőtörés volt, eláztatta az alsó lakásokat két szinten. Először csak a közvetlen alatta levő lakás ázott be (állt a víz), majd – miután a Vagyonkezelőnél nem találták az üres lakás kulcsát, és a kinyitást engedélyeztetniük kellett a karbantartóknak, így közel egy hét múltán jutottak be az ingatlanba. Ennyi idő alatt már a két szinttel lejjebb levő lakás is szétázott. Az egyik károsulttól kaptam az információt, miszerint saját erőből kell a helyreállítást elvégeztetniük, mivel „lakáson belüli" probléma lépett fel. Hát, ez is egy hozzáállás.

Szóval, számoljunk. Mennyibe került ez a szakszerű eljárás, bölcs döntés a fenntartó-tulajdonosnak. Úgy alsó hangon.

1. bérleti díj kiesés 3 évre (~ 13.000/hó, nettó)                             468.000,-

2. szemétdíj, vízdíj 3 évre,

ezt a vagyonkezelő fizeti, amíg nincs bérlő (~12.000/hó)                 432.000,-

3. behajthatatlan kintlévőség, kamatok nélkül                               1.000.000,-

4. el nem végzett felújítás, amortizáció,

csőtörés okozta kár (becslés)                                                       1.000.000,-      

_____________________________________________________________                            

                                                                                           2.900.000,- 

 

5. az állagmegóvás elmulasztásából eredő kár a 2 károsultnál 

 

Hát így.

Lassan mehet a „befalazandók" mappába ez a lakás is, a lakhatással nem rendelkezők meg a levesbe.
Úgy egy-két év múlva pályázatot lehet kiírni rá, 2-3 milliós felújítási kötelezettséggel. Majd vágnak rajta egy lyukat, hogy kívülről bekukucskálhassanak az érdeklődők.

A kerületben jelenleg 483 üres lakás van, 222 már nem hasznosítható.

• A fényképek a kiköltözéskor, az átadás-átvétel napján készültek.

-prokontra-

A NÉGYHÁZ Egyesület, mint a most folyó civil fórumsorozat bérlakásügyi referense és a Munkáért-Lakhatás Program beterjesztője, az alábbi
               
                                                                         KÖZLEMÉNYT

teszi közzé.

A 2012 április 20-ai, a Kesztyűgyárban tartott közmegszólalásról készített össszefoglaló – civil fórum II: Bér-lakás-helyzet – megszövegezésében az egyesületünk nem vett részt. Ezért ezúton is leszögezzük, hogy a hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyvi összefoglaló, bár alapos munka, de néhány félreértés még így is becsúszott a szövegbe, ill. elmaradt egy-két téves állítás-adat korrekciója is.

Az alábbiakban ezeket a félreértéseket –hallásokat próbáljuk korrigálni.

1. az „1.problémakörben” a lakások vizesedésének-penészedésének egyik okaként említett „alapozás hiánya” természetesen téves, és egyszerű elhallásra mutat. Itt a szakszerűtlenül végzett javítási-helyreállítási munkákról van szó, és – kisebb mértékben – a lakossági barkácsolásokból, durva barmolásokból származó, rongálásnak is minősíthető, tartós állagromlást is okozó cselekményekről. A bérbeadó-tulajdonosi felelősség azonban nemcsak a saját hatáskörön belül végzett munkálatokra vonatkozik, de – meghatározott módon és mértékben –kiterjed a bérlői magatartásból eredeztethető személyi és vagyoni károkozásra is. (lásd, a Legfelsőbb Bíróság Kollégiumának állásfoglalását, Bp. 1977. Ezt a jogutód Curia sem változtatta meg.)
      2.  A „Javaslatokban” megfogalmazott „udvarfeltörési program”, mely szerint a „lebetonozott udvarokat lebontották”, szintén félreértésen alapul. A szigetelési munkák hiányosságairól, a befejezetlen falszigetelések miatt keletkezett hőhidakról, a csatornázási munkákat követő, máig bűzlő lakásokról pedig, már számos beadványban szóltunk részletesen. A „lebetonozás” pedig, bár építészeti és ökológiai szempontból egyaránt passzé, nem nevezhető meg a vizesedés-penészedés fő okául, sőt még mellékokként sem igen.
     3. A „2. problémakörben”, az „üres lakásokról” szóló megállapítások – melyben az önkormányzati lakásokra vonatkozó AVM-es adatot teszik közzé - tévesek sőt légbőlkapottak. Az „üres lakásokról” szóló adatokkal pedig, teljesen szakszerűtlen, tendenciózus és felelőtlen bűvészkedés folyik, melyek egyrészt teljesen ellenőrizetlen „szomszédnéni információkon” alapulnak, s melyeket, másrészt nem egészen pártatlan manipulációk is vezérelnek. Maga az „üres lakás” fogalma pedig, úgy jogi mint szociológiai szempontból valójában félrevezető, ha nem épp értelmezhetetlen. Most csak azt mondanánk röviden, hogy mindazon önkormányzati bérlakások, melyek lakhatási – és persze szociális és épített környezetüket tekintve – nem felelnek meg az idevágó legfőbb (és egyetlen) követelménynek, a rászorultsági elvnek, azok nem csak hogy nem töltik be rendeltetésüket, de a legelemibb törvényességi normáknak is ellentmondanak. És ezek száma nem „10 %”, ahogy ezt az AVM derék aktivistái állítják, hanem jóval több. (Az erről szóló, hat házat érintő – adatvédelmi meghagyással készült – kimutatásunkat egyébként, a Rév8 közvetítésével eljuttattuk anno az önkormányzatnak.

S végül, a „Kérdések, válaszokban” említett kilakoltatási ügyekre vonatkozó adatokról most csak annyit, hogy az abban említett különféle számadatok eltérnek az általunk tapasztaltaktól. Mindezek ismeretében is csak köszönetünket fejezhetjük ki az elkészült összefoglaló olvastán, s kérjük, hogy az ezt követő „közérdekű bejelentés” összeállításakor, észrevételeinket, tapasztalatainkat – közös ügyünk érdekében – figyelembe venni sziveskedjetek.

Várjuk olvasóink véleményét a civilforumsorozat@gmail.com címre.