Biztos találkoztatok már ilyen táblával a városban:
Igen, rossz felvétel, telefonnal készült - de azért olvasható: kamerával megfigyelt terület. Mióta a bringám ellopták és a fakabátok leszarták a térfigyelő felvételeit, az ilyenen csak mosolyogni tudok. Ám ami e tábla felett van, azon hangosan felnevettem:
Kamerával megfigyelt kamerák!
Na, ezért tart itt ez az ország...
Nem, nem fotosopp.
Megérkezett a nyomozás felfüggesztéséről szóló határozat, egy hónapig utazott pár utcányit...
Természetesen pár semmitmondó mondattal a végén, amiben azért benne volt ez is:
Nosza, rajta, be is ballagtam a kapitányságra, nézzük, mi mindent tudtak meg, mit láttak a kamerák, milyen nyomokat rögzítettek az általam megtalált rácsról. Nem volt túl sikeres látogatás, annyit már most elárulhatok.
Azzal kezdődött, hogy az ügyem előadója nem volt bent, viszont mindenképpen igazoltatni akarnak. Arra a kérdésre, hogy miért mutassam meg személyim, az volt az első felelet, hogy "beléptetem az objektumba". De hát én nem akarok belépni! Idejön az ember, megmutatja a papírokat, és viszontlátásra. Ember kilétének kiderítése sem volt egyszerű, de meglett - majd megjelent és közölte, az ügy aktái már az irattárban vannak, így viszontlátásra a következő munkanapon.
A portás-rendőr következő alkalommal ismét egyből a személyim kérte, a miértemre viszont azt felelte, hogy hátha köröznek - mert előfordul olyan, hogy besétál valaki, akit köröznek, és ott derül ki. Nem nagyon láttam ennek sem az életszerűségét, de megmutattam, hogy engem nem. Emberem jött, majd ügyiratszámmal el. Kicsit még vitáztunk, hogy MINDEN iratot megkapok, ami az ügyemben keletkezett vagy csak azokat, amik rám vonatkoznak; és különben is, a B.E. megmondja. Persze, a Büntetőügyi Eljárásról szóló törvény, amivel én még életemben nem találkoztam, így a rövidítését sem ismertem. Kértem, mondjon egy példát arra, hogy mi nem tartozik énrám ebben az ügyben, és el is magyarázta, hogy jelentéseket nem fogok kapni, mert az nem tartozik rám. Jó, rendben, legyen így, nézzük mit kapok!
Kis idő elteltével - amit a bejáratnál ácsorgással és ücsörgéssel töltöttem a többi várakozóval egyetemben, pad vagy szék még véletlenül sincs; majd ülünk ha lecsuknak?! - meg is érkezett egy köteg papírral kezében. Kérdem, mennyit kell fizetnem a fénymásolásért, de csak legyintett. Gyorsan írjam alá, hogy átvettem, aztán már itt sincs, majd megnézegetem. Ha kérdés merül fel, hívjam. Jó, fuss, szaladj, üldözd a bűnelkövetőket tovább...de mire a lépcső tetejére ért, átfutottam a kapott papírokat: ugyanazokat fénymásolta le, amikből már így is volt példányom. Kaptam egy példányt a bűnügyi helyszínelő JELENTÉSÉBŐL :) Nem láttam viszont semmi olyat, ami a kamerák felvételeinek átnézését mutatta volna, így utánaszóltam, hogy ezeket még hiányolom azért...Sőt, igazából ezért jöttem! Egy olyan helyen élek, ami körül van véve kamerákkal, joggal érezhetem úgy, hogy itt nem történhet semmi úgy, hogy arról valamelyik kamera ne rögzített volna valamit.
- A kamerák képei? - kérdezett vissza - Azokon nem látszott semmi!
- Hogy-hogy? És hol van erről a papír?
- A felvételeket folyamatosan átnézik, és ha nincs rajta semmi érdemleges, vagy nem látszik semmi, akkor arról jelentés sem születik...
Hm. Sőt, hmm-hmm. Esetleg khmm..!
Egy ilyen szervezetnél, mint a rendőrség, ahol mindent három példányban nyomtatnak, iktatnak, mindennek nyoma KELL hogy legyen, úgy nézik át a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy arról nem születik külön jegyzőkönyv vagy jelentés?!
Az általam megtalált rácsról meg nem is beszélve. Arról egy szó sincs.
Szóval ellenőrizték is, és TÉNYLEG nem hiányzik a térfigyelő által rögzített felvételek átnézése? De jó lenne tudni pontosan, ki, mikor, hogyan nézi/nézheti vissza - volt már itt kiszivárogtatott felvétel...
Még szerencse, hogy fenntartjuk ezt a rendszert, csak nem használják. Sőt, nemsokára lármafákkal bővül.
A térfigyelő kamerák az Önök pénzéből NEM működnek!
Sok sikerrel nem kecsegtetnek a bringám ellopását követő napok eseményei...Azt gondoltam - tök naivan -, hogy a bejelentést követően azonnal elkezdik visszanézni a kamerák felvételeit, és látják, merre vitték. Ha megtaláltam a rácsot, akkor legalább a környéken szétnéznek, van-e ott egyéb használható nyom. Kikérdezik ezügyben is az ott csövező alkeszeket.
Ehhez képest amikor ma hívtam a kerületi kapitányságot, kiderült, hogy még előadót sem kapott az ügyem. Javasolták, hívjam őket hétfőn ismét. Kérdésemre, hogy ez így normális-e, hogy öt nappal a bejelentés után sincs előadó, kedélyesen megnyugtattak, hogy ez teljesen természetes...
A kamerák felvételei 72 órán át őrzik meg, de mint megtudtam rendőrségi forrásból, igazából 5 napig. Ha viszont előadót sem kapott az ügy, akkor ezt senki nem nézte vissza; ergo várhatom a sablon-levelet, miszerint fáradságos munkával eltöltött napok után szomorúan közlik, semmit nem látott egyik kamera sem, így nyom sincs, így a nyomozás lezárult eredmény nélkül.
A rács meg majd valahol végzi, mindegy is.
Nem is tudom, miért gondoltam azt, hogy ha vannak térfigyelők, akkor az nagyobb biztonságot jelent; ha viszont mégis megtörténik egy bűncselekmény, akkor ezek segítségével akár forró nyomon, akár utólag visszanézve jelentősen megkönnyíti a nyomozást. Lófaszt se érnek.
Ma például megtaláltam egy darab fűrészt, remélem a lakatba tört el...
Szóval az történt, hogy ellopták a bringámat. 15 éve vásároltam, és az elmúlt két évben újult meg minden porcikájában, hogy továbbra is megbízható, hű társként segítse a közlekedésem. 15 év! Sok házasság nem tart ennyi ideig...
Drágaság
A bringa utcán állt, a ház pinceablakának rácsához kötve egy masszív U-lakattal - mint ahogy tavaly egész nyáron is. Persze, leszedték róla a leszedhető dolgokat: kulacs, fényvisszaverő szalag, de ezek nem is fontosak; meg leszedhettem volna én is. Most viszont az egész bringa eltűnt, és ami durvább: a ráccsal együtt.
Hűlt helye
Úgy bizony, a bátor versenyző ki- vagy lefeszítette a rácsot és vitte, U-lakattal, biciklivel együtt. Péntekről szombatra...igen, tizenharmadika volt.
Persze rendőrségre be, feljelentés megtesz. Kérem a környékbeli kamerák képének tüzetes átvizsgálását, fejből fel is soroltam párat, jegyzőkönyvbe is került. Mire hazaérek, már pont ideért a helyszínelő csapat is. Lefotózzák, megmérik a rács helyét, csatolják az ügyhöz.
És hogy miért kamerateszt? Mert ez a része a kerületnek nagyon be van kamerázva, és hátha nem csak a képviselő érdekében néznek utána. Az meg biztosan feltűnő, ha valaki egy rácshoz lakatolt biciklit tol...
Piros a térfigyelő, sárga magánház kamerája, kék csillag a bringa helye
Látni lehet, hogy a bringával bármerre indult is el, kamera látómezején kellett keresztülhaladnia. Ha nem térfigyelő, akkor a sárgával jelölt, Fecske utca 3. ház saját kamerái rögzítették.
Errefelé a gyalogzsaruk is sűrűn járkálnak, igazoltatnak, motoznak. Józsefvárosban polgárőrség is van, és a közterület-felügyelet is 0-24-ben dolgozik.
Mégis elvitték, ráccsal együtt.
A Tolvajkergetők is forgattak a kerületben - a Víg utca 18 nincs is messze. A rendőrségtől se.
Szerintetek lesz bármi nyom?
UPDATE (16:30)
Ahogy tegnap is, folytattam a keresgélést - mint mindenki, akinek értékét eltulajdonították - és láss csodát, a Köztársaság téren, a bokrok közt megtaláltam a rácsot, amihez a bringa volt kötve. Egy alkesz csoport hőzöngött nem messze tőle, boros üvegeken vitázva, de mivel kés is előkerült, a kutyasétáltatók hívták a rendőröket. Nekem így nem kellett, csak megmutatni és elmondani a miértet.
Helyszínelők sorozatokon felnőve kértem is rögtön a nyomrögzítők kiküldését - ám a valóság kicsit más. Készenlétis rendőrök lévén a kerületi ügyeletes tiszttől kérdezték meg, mi legyen? A válasz az volt, hogy vigye be a darab vasat. Szerencsére volt nálam gumikesztyű, így legalább kevésbé szennyezte be a saját ujjlenyomataival...
Szóval most már biztosan felvette legalább két kamera a bringám és a tolvaj(oka)t: Szilágyi - Köztársaság és a Bezerédi - Köztársaság sarkán lévő.
Úgy izgulok!!!
Update2 (22:00) :
Kommentekre reagálás
Az elvitt rács helye. A fadarabbal feszítették meg, aztán pattintották le a hegesztéseket. A helyszínelő mutatta, hogy festett rúdra hegesztették rá a rácsot, így nem fog annyira. A jobb oldali vasrúd, ami a vashálót fogta, a ráccsal együtt látszik a fenti kép bal oldalán. Értelemszerűen nem a szellőzőshöz volt most kötve.
Az új kapitány nem válaszol. Írtam neki az új helyére kerülése után, reménykedésem fejezve ki, hogy tényleg tenni fogják dolgukat a kollégái mindig, de semmi. Aztán elküldtem a fotókat, meg a jól látható szabálysértéskor nem intézkedő fakabátokról - arra sem. Aztán a térfigyelő kamerák képeinek kikerülését - válasz nuku.
A legutóbbi poszt - a térfigyelők helyei - kapcsán kértem kiegészíteni a listát, hiszen rövid időn belül két kamerát is jeleztek, ami nincs a listában; illetve ismételten kérdeztem, hogyan kerülhet ki a rendszerükből a netre pár kocka a térfigyelő kamera felvételéből?
Nos, pár órával később érkezett is egy megkeresés mélben a kerületi hivatalvezetőtől, hogy adnám meg nekik a netes helyet, ahol találkoztam ilyen képekkel, mert elkezdenék kivizsgálni, hogy ki és honnan töltötte fel.
Persze, megadtam neki. És további kérdések tólultak klaviatúrámra: miért nem a belső rendszert vizsgálják? Vagy ott nincs monitorozva, hogy ki és mikor ment ki képeket, videókat a térfigyelő kamera felvételéből?
Emlékeztek még a botrányra, ami pár éve volt a rendőrségnél térfigyelő kapcsán? Nem? Íme egy 2003-as írás ide vonatkozó részlete:
A térfigyelők kálváriája a közvélemény előtt egy hónapja, február közepén indult azzal, hogy nyolc rendőr ellen vádat emeltek, mert elaludtak szolgálat közben. A rendőröknek a térfigyelő kamerákat kellett volna néznie, de a hivatalos megfogalmazás szerint megszegték hivatali kötelezettségüket: többen kimentek a szobából és voltak olyanok is, akik az asztalra feküdve aludtak. A Tények akkor közreadta, hogy a térfigyelők a kérdéses időpontban a kelleténél kevesebben voltak, és a túlórázás miatt kimerültek.
Persze, cifra az ügy, hiszen úgy buktak le, hogy a megfigyelőket is megfigyelték kamerával. Kicsit hosszabb riport a Hetekben volt anno olvasható, mi is történt, ebből (is) kiderül, minden mozdulat rögzítve van. Akkor mégis hogyan kerültek a netre a fotók?!
A válasz nem egészen egy hét alatt született meg:
Tájékoztatom, hogy a felelős megállapítása végett soron kívüli vizsgálatot kezdtünk, melynek eredménye képen a felelős személy kiléte megállapításra került, vele e tevékenység ellátására vonatkozó megbízási szerződést azonnali hatállyal felbontottuk.
Megállapítottuk, hogy a felvételek nem a rendszerből - melyből csak az adatbiztonság maximális betartása mellett és csak a jogosultak részére kerülhetnek ki felvételek - másolták azokat ki, hanem a belső rendelkezéseket kijátszva a központban a térfigyelési feladatokat ellátó egyik személy saját tulajdonú képfelvevő berendezéssel (fényképező vagy mobiltelefon felhasználásával) a monitoron látható képet lefényképezve vitte ki azokat.Ilyen eset tudomásunk szerint a kerületi térfigyelő rendszer 10 éves fennállása óta nem történt, a szabályok betartására és betartatására jelentős hangsúlyt fektettünk és a jövőben erre még kiemeltebb figyelmet fordítunk, hogy ilyen, vagy hasonló esetek nem fordulhassanak többet elő.
Bízzunk benne, és reméljük, hogy a kamerákon feltűnő szabálytalanságok mindegyike megfelelően lesz szankcionálva. Az meg nem tiszta, hogy az elkövető csak a térfigyelőktől lett elküldve, vagy a testülettől is...?
Amit mindig is tudni akartál, de nem lehetett - a TASZ két év perlekedés után megkapta és most a rendőrség országosan is nyilvánosságra hozta a kamerák helyét és látótávolságukat. Nálunk ezeken a helyeken kerülsz a rendőrség látókörébe:
Csak nem tudom elfelejteni amit az előző rendőrkapitány mondott: a 104 kamerát 8 (nyolc) monitoron nézik. Sokszor nincs intézkedés, viszont a térfigyelő kamerák képei fórumra kerülnek fel.
Változatlanul nem értem, hogyan.
Utolsó kommentek