Tisztelt 8ker blog!Kérem, hogy az eszközeikkel segítsék elő az alábbi probléma megoldását.A Baross u. 80 szám alatti zöldség-gyümölcs üzlet szeszesital árusításra kapott engedélyt, s ezzel összefüggésben egy söpredék társaság uralja a járda üzlet előtti szakaszát. Több alkalommal is tapasztaltam, ahogy békés emberekbe kötöttek bele, azokat verekedésre felhívva, illetve magatartásuk ezen túlmenően is folyamatos fenyegetést hordoz magában. Feltűnően primitív és brutális figurákról van szó, akiknek már a gesztusai is frusztrált és hisztérikus személyiségképletet sejtetnek. Az arra járó emberek félnek, s inkább kikerülnék őket, minthogy veszélyes közelségbe kelljen kerülniük ezzel a társasággal. Ez azonban sokszor kivitelezhetetlen a járda szűk keresztmetszete és a társaság mérete folytán. Ideje lenne felszámolni ezt a társaságot, rendszeres igazoltatásokkal, a szeszesital árusítás jogának megvonásával, illetve a társaság egyik tagja által üzemeltetett üzlet bezáratásával. Az üzletet J&AMANDA Kft. néven üzemeltetik.
Az állvány kellemes árnyékot ad, és le is szűkíti a járdát - a társaság pedig a maradék helyet foglalja el.
Közteres büntethetne köztéri alkoholizálás miatt, de sokkal egyszerűbb a parkoló autókat bírságolni, azok nem kérdeznek vissza. Rendőreink is intézkedhetnének, de kapitányból is volt pár az elmúlt években...
Reméljük, hogy az illetékesek figyelmét felkeltettük.
Civil fórum: közbiztonság
Címkék: közösség meghívó rendőrség emberek jelen józsefváros rendészet lopni közmegszólalás
2013.01.24. 13:57
Két hét alatt rendet teszünk - hazudta ígérte a Vezér 2010. április 12-én.
Az elmúlt évben viszont ilyen volt a kerület bűnelkövetés tekintetében, térképen ellenőrizhető módon.
Pár példa; kattintásra megnő!
Üres térkép, viszonyításhoz
Kocsi feltörés
Lakás betörés
Betöréses lopás
Rablás
Sajnos az életellenes bűncselekmények nincsenek külön feltüntetve, de mintha az elmúlt évben is történt volna egy-két (8?) gyilkosság a kerületben...
Lakhelyeden milyen a térkép?
Szabó Gábor rendet tesz
Címkék: politika rendőrség polgármester hivatal szervezet rendészet jófiúk JVSZ
2012.07.18. 12:31
Szabógáborunk beindult. Mint tudjuk, ő volt a polgármester tanácsadója, jegyzőkönyv szerint a netes hangja; aztán véget ért a románc, és most a szennyes ablakon való kidobálása folyik - szerencsére a szocik fórumán, aminek ők nagyon örülnek.
Mesél. Stílusa változatlan, és már blogban foglalják össze a napi részeket. Nevekkel, konkrét eseményekkel, csak kicsit változtatva rajta. Lucky Peer például az utódja neve, Perlaki.
Itt viszont bűncselekménnyel vádol. Bizonyíték is van rá, ami tényleg elég gyász - joggal foglalkozó, dolgozó ember nem követ el ilyet (csak ha nagyon-nagyon hülye).
Nyílt levél Kocsis Mátéhoz
(Tisztelt) Polgármester Úr! Azt az exrendőr csapatot, amelyről napokon belül az illetékes hatóságoknál bebizonyosodik, hogy törvénytelenségek tömegét vitte végbe, Te hoztad a kerületbe. Már azelőtt dicsekedni akartál érkezésükről, mielőtt egyáltalán a vezetői pályázat leadási határideje letelt volna. Nyilatkoztál róluk eleget, hogy a koloncot, amit velük a nyakadba vettél, le ne vehesd.
Nekik végük. Olyan mennyiségű bizonyítéktömeg, ami rendelkezésre áll, és benyújtásra kerül, olyan számú tanú, akik alig várják, hogy az őket ért megaláztatásokat végre valakinak elmondhassák, egyszerűen nem söpörhető a szőnyeg alá. Minden hatalmad kevés ahhoz, hogy ezt elsimítsd.
Ők megbuktak, súlyosan, a kérdés már csak az, hogy Téged mennyire rántanak magukkal. Megnyugodhatsz, jobban ismerem őket, mint Te. Úgy Rád fognak vallani, mint megbízójukra és parancsadójukra, mint annak a rendje. Aztán megy az ügyészségtől a kikérő a Parlament mentelmi bizottságához. És addigra az ügy már oly nyílt lesz, hogy azok ki is fognak adni.
Csütörtökön a képviselő-testület ülésének bezárásáig kapsz haladékot tőlem, hogy elkövetett bűneid legalább egy részét helyrehozd. Ha akkor még a Józsefvárosi Önkormányzat alkalmazásában áll Perlaki Attila, Ács Péter, Németh Zoltán, Dóra Tibor, Matyi István és Molnár Zoltán exrendőr, egyenruhás bűnöző, akkor péntek reggel ellened felbujtásért, hivatali hatalommal való visszaélésért, bűnpártolásért az ügyészségen feljelentést teszek.
Ha addigra ezektől megszabadulsz, akkor legalább valami jelét adod jóhiszeműségednek, ami nemsokára fontos lesz, meglásd. Meglátod.
Szabó Gábor
józsefvárosi polgár
A kezemben van az eredeti "idézés" egy példánya. Lesz több is. Ami abban szerepel, az jövő hét elején ügyészségre megy. A JVSZ papírján, a JVSZ Perlaki által kinevezett Szolgálatvezetője (Jófiúk), Dóra Tibor idézi be VII. kerületi rendőrségi kihallgatásra a JVSZ alkalmazottját. Ő írja rá még a VII. kerületi rendőrkapitányság illetékes hadnagyának a nevét is. Valódi idézés nincs, ez van helyette.
Itt tartunk most. A mindig sokat beszélő, de keveset mondó szabógáborunk fejébe vette, hogy megbuktatja a polgármestert. És persze vele együtt a sleppjét.
Ezt az idézést elnézve én kitartást és erőt kívánok neki - más kérdés, hogy az elmúltkétév tettei az ő lelkén is száradnak.
Tekerek hazafelé a Német utcán, ami tök sötét, a József utcáig nem működik a közvilágítás.
Ott áll a Rendészet előtt három ember - mert hogy itt a közterület felügyelet központja -, cigiznek egyenruhában, odakanyarodok megkérdezni, bejelentették-e már, mert ha igen, akkor nem használom ismét az ELMŰ nonstop hibabejelentő részét - de a következők derültek ki a beszélgetésből:
- nem, nem jelentették be, mert most nem tudnak senkinek sem szólni, este van
- majd reggel szól a kisfőnöknek, ő meg intézkedik
- amúgy sem foglalkozik senki az ilyen bejelentésekkel, hiszen ilyen az ország
- a múltkor is bejelentették a Vízműveknek, hogy csőtörés van, és nem is is foglalkoztak vele
Itt azért kicsit elszakadt a cérnám, és mondtam, én szóltam be nekik egyik éjjel, hogy zubog a víz a Rákóczi téren a betonból, aztán szóltam a Vízműveknek, mert nekik is nonstop bejelentő vonaluk van a köztéri csőtörésre, és másnap délelőtt már meg is csinálták. Délutánra már friss aszfaltot rakták le, szóval ne vetítsen nekem. Nem kell ez a lepattintós duma, de tényleg. Kinek lenne a feladata az ilyenek bejelentése? Annak a közteresnek, aki kint van az utcán éjjel (19:00-07:00), és látja, nem?!
Nem. Nekik nem feladatuk az ilyeneket figyelni, vagy bejelenteni. Nekik a közrendet kell figyelni meg a köztisztaságot. Mást nem? Nem! Slussz.
Így aztán bejelentem ismét az ELMŰ felé én, és egy héten belül tutira megoldják - szakadt ki belőlem a végső keserűség, amire hangosan felkacagtak: jaa, egy héten belül, peeersze!
Pedig de. Csak így akkor nem értem, miért tartjuk őket, a közterület felügyelőket, ha nem a közterületet figyelik, nem az a dolguk. Így én is ellébecolgatok, elsétálgatok egy fizetésért, simán. Esőben nem mozdulnak gyalog, amúgy sem sok mindennel foglalkoznak, és akkor most meg kérik a maradék fővárosi területet is a kerületben...minek? A saját portájuk előtt nem figyelnek, nem intézkednek, nem teszik meg azt, amit bárki megtehet!
Sötét van! Nemcsak az utcán, a fejekben is.
Utolsó kommentek