Azt már megszoktuk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében vannak az egyenlők és az egyenlőbbek, mégis, mikor szembesülünk ezzel a mindennapokban, nem tölti el az embert jó érzés. Sőt!

Kellemes idő, vénasszony-nyáriasan süt a nap, Gutenberg tér, játszótéren kívüli pad. Üldögél ott egy ember, kutyája mellette ugrabugrál. Meleg van, az ember szerei a sört, hát átballag a közeli kisboltba. Visszatér padjához, felnyitja a sörösdobozt, jóízűt húz belőle. A második kortyra már nincs lehetőség: játszótér-őrző közterkocsiból kipattanó hivatalos szerv ott terem, rendőrért kiált, a rendőr hihetetlen gyorsan meg is érkezik. Pillanatokon belül, hiszen az ember a legnagyobb bűnt követte el, mit nekünk betörések, gyilkosságok, bántalmazások, ugyan, első a közterület. Ez AZ EMBER KÖZTERÜLETEN SÖRT IVOTT! Nem hajléktalan, minden nap itt van a kutyájával, dolgozik, lakik, csak éppen most így alakult. Nosza, felírták, kiállították, büntetőcédulát írnak neki, hiszen, horribile dictu, szörnyűséges tettet merészelt végrehajtani.

drunkcrossing-f.jpg


Nem, nem értek egyet a közterület ily célú felhasználásával, mármint hogy ott részegeskedjen az ember. Bár, kötve hiszem, ettől válnának a gyerekek alkoholistává. Jogkövető állampolgárként azonban azt gondolom, ha valami tilos, akkor az tilos. Mindenkinek, mindenhol.
Na, hát, ezzel szemben néhány nappal később, a Super8 néven a környék által köz-nem-kedvelt kocsma előtt, késő délután, kisebb csődület, korosabb és fiatalabb emberek vagy húsz-huszonöten, igen jó kedvűek, többjük már túl a nyilván zárt helyen elfogyasztott szeszterméken. Túl zajon, amit ennyi ember egymáson átkiabálási kísérlete okoz, túl a természeténél fogva felfelé, az ott lévő lakásokba szálló változatos dohányfüstön, sokuk kezében ott az áruló – a kocsmából származó jókora korsóban a kocsmából származó habzó sör. Bizony ezek az emberek KÖZTERÜLETEN, AZ UTCÁN, JÁRDÁN, ÚTTESTEN SÖRT ITTAK!
Mit tesz a sors, a semmiből egyszercsak előbukkan egy közteres autó, kicsit lelassít, konstatálja a látottakat, majd továbbhajt, mert hívja őt a kötelesség: a játszóteret újabban éjjel-nappal gépkocsiban üldögélő hívta őket, meg látták ám a térfigyelőn, hogy a játszótér egyik padján ül egy ember és KÖZTERÜLETEN SÖRT ISZIK. Miatta rohantak a járőrök! Csak tudnám, minek üldögél, egy teljes autóban egyszem egyedül valaki, ha nem tud ilyen esetben intézkedni, ki kell hívnia egy, további három személyt tartalmazó járőrszolgálatot. Ha ez a rohanva, villogóval rongyoló járőr csak lelassít, és kiszól: jónapot, nem szabad ám egy kocsma előtt, az utcán alkoholizálni, még mindig odaért volna a szörnyűség helyére, hogy egy, immár a téren kívüli padra átültesse a zavarkeltőt.

Megkérdeztem, elmondták – nekik nem dolguk. Ők ide, a térre jöttek, ezzel, a szörnyű tettet végrehajtóval szemben intézkedni.

Csak remélni tudom, hogy az ilyen közalkalmazott vagy alvállalkozó-alkalmazott (azt hiszem, a köztereseket az önkormányzat, vagyis hát a polgárember fizeti, vagy is fizeti), ha kigyullad a háza, ha az utcán rosszul lesz, ha késsel kergetik éppen, az arra járó tűzoltó, orvos, rendőr akkor is segíteni fog rajta, ha éppen nincs szolgálatban, vagy ha éppen más, csekélyke ügyben kell intézkednie.

Ez az igazi uram-bátyám felfogás, ez az igazi bürokrácia.

Merthogy mindaddig, amíg csak parancsra, kijelölt feladat ellátásra hajlandó bármely szervezet bármely tagja, mindaddig, amíg nem érzi belülről, hogy szabálytalanság, jogtalanság történik, amit ő és éppen ő hivatott megállítani, bárhol, bármikor, addig bizony, hát, így élünk. Ezért lépjük át rendszeresen a szabályokat, ezért nem érezzük, hogy bármilyenek legyenek is, de ha már vannak, azokat akkor is be kell tartanunk és tartatnunk, ha éppen nem látják, vagy sőt- nem foglalkoznak velünk a szabálysértésre figyelmeztetni hivatottak.

Kedves honfitársaim, nem kellene felnőnünk végre? Egy kisgyerek bájos, ha pelusa mögé bújva azt hiszi, nem látjuk, és nem-szabad dolgot tesz.

Na de kérem, pelus mögött bujkáló felnőtt emberek?...

Üdv P.E.

Pedig olyan jó hangulata volt a sakkozó öregeknek, a kerítésen belül focizóknak és a játszótéren bandázó fiataloknak/szülőknek a téren, tele volt élettel mindig! Most meg lassan 10 éve el van zárva...

Először 2009 őszén adták volna át vissza, aztán tavaly, de most már megvárják a kampány végét vele. Pedig a pesti Nagykörúton ez az egyetlen zöld felület. Született is egy levél a jegyzőnek:

Tisztelt Józsefvárosi Önkormányzat!

Jó ideje, idestova fél éve lehetőségünk van a teljesen felújított és részben famentesített Rákóczi tér megtekintésére. Tehetjük ezt azért, mert az utolsó, tavaly december 31-re előirányzott felszíni átadásra lebontották a palánkot. A park azóta is elzárt terület. Azt szeretném Önöktől megtudni, hogy tesznek-e lépéseket annak érdekében, hogy végre, sok év után, újra visszakaphassuk ezt a valaha fás-ligetes, mostanra komfortosított parkot?
Tudom, hogy a tér fővárosi kezelésben áll, ezzel együtt azt gondolom, hogy a tér egyben a kerületbe beágyazott terület. Azt is gondolom, hogy amennyiben az Önök feladata a józsefvárosi lakosság képviselete, akkor lépéseket kellene tenniük a jelenlegi állapot megváltoztatására. Az, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem fordít gondot a fővárosi lakosság életkörülményeinek jobbítására, nem lehet irányadó az Önök számára, éppen ellenkezőleg: mindent el kellene követniük az Önökre bízott kerületben élők életszínvonalának emelése érdekében.
Ezúton kérem fel a Józsefvárosi Önkormányzatot arra, hogy tegyen lépéseket annak elérésére, hogy a sok év óta lezárt Rákóczi teret végre birtokába vehesse a kerület lakossága, igyekezzen nyomást gyakorolni a Fővárosra, hogy ne húzhassa tovább az átadást, képviselje az itt élők érdekeit!
Kérem továbbá, hogy felvetésemre írásban válaszolni szíveskedjenek, részletezve azt, hogy milyen lehetőségeik vagy milyen, alárendeltségből fakadó nehézségeik vannak kérésem teljesítésében.

Köszönettel:
D.M. – helyi lakos

Budapest (Józsefváros), 2013. június 11. 

Ha érkezik válasz, kikerül ide is, addig is nézegessünk régi képeket a térről.

Rákóczi tér annok.jpg

rakoczi_ter 1800k.jpg

Rákóczi téranno.jpg

Te melyikre emlékszel...?

Kedves Önkormányzatom!

Viszonylag rég írtam Neked, és most sem tenném, ha nem épp egy hónapja közölte volna velem, amúgy készséges és kedves munkatársad, hogy elutasították utcazenélésre szóló helyfoglalási kérelmemet. A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság döntését azóta sem kaptam meg írásban, így fellebbezni sem tudok, csak itt, meg a demonstrációkkal, mondhatni informálisan, kényszer szülte. Az alábbi index-videó két napja készült, a legutóbbi, IV. bejelentett, zenés akciónkon, de a műfaj, a biztonsági őrök és az idő szabta keretek nem tették lehetővé, hogy minden rögzüljön, ami fontos, illetve amit elmondtam.

Ezért tennék itt néhány kiegészítő megjegyzést, annál is inkább, mert hasznosnak gondolom, hogy lehetőség szerint - állítólag sokan, rendszeresen olvassátok a blogot – minél több emberhez eljusson, kik vagyunk és mit szeretnénk valójában. Elsőként tehát a petíciót tenném itt is közzé.

  PETÍCIÓ                                                      

Tisztelt Polgármester Úr!

A SZUTRA (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata), mint nevéből is látható, azért jött létre, hogy a VIII. kerületi önkormányzat engedélyezze, sőt támogassa az utcai zenélést. Ez a Nyugat-Európa városaiban régtől létező gyakorlat mind a városlakók, mind a turisták számára elfogadott, sőt kedvelt látványosság élhetőbbé, szerethetőbbé teszi a környezetet, és egyben hozzájárul az utcazenészek megélhetési gondjainak enyhítéséhez. A nyolcadik kerületre ez fokozottan érvényes.

Örvendetesnek tartjuk a Kórusok Éjszakájának sikerét és a tervezett nyári, zenés programsorozatot, de ez nem helyettesíti az utcazenéléssel kapcsolatos – hosszabb távra is érvényes – elvi határozatot, amely nem időszakosan és nem ad hoc  jelleggel, szabályozott keretek között biztosítaná ezt a működést a kerületben. A SZUTRA készséggel közreműködik egy ilyen szabályzat kidolgozásában.  Ezért tehát azt kérjük (itt a szezon!), hogy a képviselő-testület legközelebbi ülésén tűzze napirendre ezt az ügyet, hozzon pozitív döntést az utcazene támogatására, és vizsgálja felül korábbi elutasító döntéseit.

A SZUTRA nevében
Rejtő Gábor
(utcazenész)
Bp. 1089 Diószeghy u. 16

Bp. 2013 május 27.

Az okmány átadását megtiltotta rögzíteni a benti őrség, mondván, nincs forgatási engedély, ami így volt igaz, de ha meggondoljuk, hogy közügyről, közhivatalban, közönség számára készült volna a dolog egy közmédia által, ez némiképp elgondolkodtató. Miként az is, hogy átadás előtt pár órával értesített az amúgy szintén készséges és jóindulatú Keleti Andrea, kommunikációs vezető, hogy Sára Botond általános polgármester helyettes sajnos nem ér rá átvenni a cuccot, de egy munkatársa igen, ha ragaszkodunk a személyességhez. Mert a portán is leadhatjuk. Ragaszkodtunk. Így tehát Pesti Yvette vette át korrekt módon a dokumentumot, és csak annyit fűzött hozzá, hogy „nekünk van ilyen programunk”.

Nincsen! Kedves Önkormányzatom. A Te nyári zene-tervezeted, amely – miként az indexnek is kifejtettem -, elismerésre méltó, és sokakat megszólító, látványos és minőségi -, épp azokat nem l e g a l i z á l j a, akik utcazenészek lennének. Mert, ha egy neves, méltán kedvelt zenész – pl. Ruttkai Bori az utcán énekel egy alkalommal – az nem azonos azzal, hogy Tinódi Lakatos Sebestyén rendszeresen dalolhat mondjuk a Kálvária téren, a kettős kereszt alatt. Igen, mi azt szeretnénk – miként a Petícióban is kifejtettük -, hogy ne alkalomszerűen és ne csak a magas kultúra számára nyíljon lehetőség utcazenélni  - momentán itt - a kerületben. Elutasításod, monoton, konok hallgatásod, Sára úr sajnálatos visszalépése – nem tudok másra gondolni -, egy magába záródó-zárkózó gépezetet sejtet, amelyben sok jóindulatú és empatikus ember dolgozik, de mint szervezet alig képes ezeket a kvalitásokat felmutatni.

Pontosítok.  Azok felé mutatja a legkevesebb nyitottságot, akik a legjobban rá lennének erre szorulva. A kitaszítottakra, a mélyszegénységben élők(?)re   gondolok. Tudod a Petíció átadása után, elmentem a Kesztyűgyárba, mert ott volt egy találkozó, az Udvar-Ház program kapcsán.

híd.JPG

Rokonszenves kezdeményezés, azt kínálja, hogy a dzsumbujban (vagy inkább dzsumbajban) élők (anyagilag is) támogatott programokban vehessenek részt: családterápia, gyermekbábozás, tánctanulás, kertzöldítés,  bográcsos est, vagy amit szeretnének..Nos , valaki felvetette, hogy homokozót lehetne-e az udvarban. Lehetne. Ettől eltekintve a fennmaradó másfél órában előbugyogott a nyomor (penész, asztma, patkány, poloska, beázás, indokolatlan lakbéremelés, drogosoktól való rettegés, elképesztő számlázási hibák, és egyes hivatalnokok minősíthetetlen magatartása). Erősen emlékeztetett ez a találkozó a múlt év áprilisi Lakhatási Fórumra, azzal a különbséggel, hogy ott a Hivatal emberei jelen voltak és számos szép ígéret is elhangzott részükről, a jelek és tapasztalatok szerint  túlnyomó többségük az is maradt.

(Amúgy az utcazene-kezelés (vagy inkább kezeletlenség) ugyanennek a jelenségnek egy másik vetülete.) Vagyis van egy – nem elhanyagolható – réteg ebben a kerületbe nemzenészek és zenészek, akihez nincs füled és nincs szemed Kedves Önkormányzatom, bár egyenként mindenkiben szív dobog ott a falakon belül. És vannak civil kezdeményezések, amikre úgyszintén, mert mi mással magyarázhatnám, hogy egy hónap után, négy cikk és négy demonstráció után sincs senki, aki azt mondaná, nekem, nekünk, hogy bikmag. Vagy bakfitty. De mongyuk minimum írásba adná – ha már szabályok vannak, meg betartandó határidők, amiket Te kifelé nagyon is komolyan veszel -, hogy: NEM. És miért NEM. Mert abból még lehet IGEN. De a hallgatásból semmi sem lesz.

Pontosítok. Az elmúlt egy hónapban lelkes csapat gyűlt az ÜGY köré, a fészbukon már több száz tagja van SZUTRÁ-nak, és nemrégiben összehoztál Szabó Gáborral is, aki érzetem szerint a tömjénfüst a Hivatalban. Ez most épp vitákra ad alkalmat társaságunkban, ami azért jó, mert nyilvánvalóvá tette, hogy a SZUTRA tagjai nem valami, vagy valaki ellen, hanem valamiért gyűlnek össze rendszeresen. Semmilyen pártpolitikai célt, csatározást nem szeretnénk szolgálni, hanem azt, amit Falaid előtt énekeltünk, és a videón csak részleteket lehetett hallani belőle, ezért hát közölném a teljes szöveget.

Szutravaló

Összegyűltünk mindahányan,
Budapestnek városában,
abban is sok kerület van,
de mi itt a nyolcadikban.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Szebb lesz tőle minden sarok,
járó-kelő, mind mosolyog,
táncolnak a kottafejek,
virág nyílik bicska helyett.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Szóljon zene, játszani jó,
ezért van a Petíció,
amit akar, nem halálos,
élhetőbb lesz Józsefváros.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Lélek derül, szív ha dobban,
pénz gyűlik a gitártokban,
nyolctagú e mindent tudó,
doremifászolátidó!

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Van egy álmom. (Hogy Luther Kinget idézzem): a következő képviselőtestületi ülésen együtt elénekelnénk. Hm?

Csók a család.

Csudálatosabbnál csudálatosabb akciók várhatók a következő egy évben - már csak ha azt nézem, hogy a polgi a pártja kommunikációs igazgatója, az érdekes csemegéket jelent majd. Nézzük csak meg a mostani padfestős akció kommunikációját: szó nem volt elsőre, hogy ő is festene, csak a csinovnyikjai; majd egy pár nappal később kababumm! Caramellel együtt fog festeni, nem máshol, mint a Mátyás téren! 

Laknak ám ott nyitott szemmel járó emberek is:

Mivel nem biztos, hogy ma délután fél egykor a Mátyás téren tudok lenni, szeretném, ha segítene valaki, és 3 perc alatt végigkísérné a téren, valamint néhány ügyben meg is kérdezné a polgit, természetesen kifejezve örömét, hogy festeget, de jelezvén, a világ nem ilyen egyszerű. Amennyiben mindezt videóra veszi, és ide felteszi, egy korsó sörre is a vendégem.
A rövid túrához fényképes segítség itt olvasható.
  • A tér Tavaszmező utcai sarkán meg kellene mutatni a járdát, ahol eső után a kis tavunk van évek óta. Hátha megcsináltatja, nagyjából 3 óra munka 2 embernek úgy, hogy a kövekből kirakott járda többi hiányosságát is pótolhatják.
  • A játszótér részen a hónapok óta hiányzó hinta pótlására, valamint a homokozó kitört borításának megjavítására kellene rákérdezni.
  • A Tesco előtt a lámpaoszlop helyén a lyukra, mégis meddig tervezik "megnemjavítani".
  • A tér elkerített részén a szociális otthon előtti placcon rosszul szerelték fel a két asztalt-padot (középre és nem a szélére, így nehezen használható),  a Magda Udvar felé eső oldalon meg néhány helyen nincs sem asztal, sem pad, szintén évek óta.
Ha a konkrét dolgokban sikerül (vagy épp nem sikerül) előrébb jutni, van még néhány csemege:
  • A téren a zöld szigetek többsége döngölt földpadlónak néz ki. Tervezik-e a lekerítését, beültetését? Ahogy tervezik-e a rosszul - a házbejáratok elé - épített zöld szigetek átépítését? Talán akkor kevesebben járnának át rajta.
  • A tér sok kapuját használják-e valaha, vagy csak dísznek szánták?
  • Lesz-e szociális munkás, avagy bárki, aki az itt játszó srácokkal foglalkozna?
  • Megint itt lesz a napközis tábor? Körbenézve, ez valóban jobb helynek tűnik több tucat gyereknek, mint az Orczky Kert?
  • Hajlandó lenne leülni a környékbeliekkel beszélgetni, mit is gondolnak a felújításról? Mikor?
  • Elintézné-e, hogy az MNP III.-ról nem csak az általa írt PR-levélből (ami semmik konkrétumot nem tartalmaz) értesüljenek az itt élők, hanem megnézhessék, mikor mit fognak csinálni. Ha már a tervezésbe nem szólhattak bele, legalább ezt biztosítsa.
Mondjuk mi már jól jártunk azzal, hogy eljön felénk, mert vasárnap reggel 7 órakor takarítják a teret. És ez mesés, ahogy a polgármesteri padfestés is.
A videót meg várom:) 
Írnok

Kabátot gombhoz

Címkék: önkormányzat tér járda zebra

2013.03.25. 12:10

Volt ez a szép, piros-fehér csíkos zebra, ami egy falba lett vezetve - ki is röhögtük - de aztán csináltak hozzá utat, mert csak.

ZebraErkel1.jpg

Ilyen volt kezdéskor, alant látod, milyen lett:

ZebraErkel2.jpg

Hiba javítva, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem.

Észszerű

Címkék: vélemény utca önkormányzat tér zebra

2013.01.10. 11:41

Vagy nem? 

Amint a kerület is beállt a zebrákat színezők sorába, rögtön kiderült, hogy a Köztársaság téri iskola előtt lévő, pirosra pingált zebra jól nekimegy a falnak. Persze, mert a park ezen része még bőven építési terület volt, körbekerítve - de majd ha egyszer elbontják és rekultiválják, akkor majd minden jó lesz. 

Nem lett.

KöztérZebra.jpg

Legyint, továbbmegy.

Mindenki takarítsa ki a vízelvezető árkokat! - vagy valami hasonlót mondott vala Torgyán papa, és azóta is jogos ez a felszólítás, főleg esős időben. Meg utána. 

Hali!

Az elmúlt években a legtöbbször a Mátyás teret építették át, oda-vissza vagy háromszor (szerintem). Mindig van valami építkezés. Most például a nyári tábor miatt nem lehet átmenni rajta, körbe kell sétálni. Egyik irányba a kutyák és a csövesek szarkupacaik miatt nem szeretünk járni, másik oldalon meg nem folyik le a víz eső után. Felépítették a közvécét is, de meg nem nyitották.

Pedig itt van mindig őr, erre jár a legtöbb takarító, a fejesek is itt mennek el naponta a Kesztyűgyárba.

Arról meg ugye nem is kell szólni, hogy ez a szép új díszkő burkolat nincs egy éves...Megkérdezném, de értelmét nem látom úgysem válaszol senki: miért ilyen? Ki a felelős?

Üdv: Árpád

MátyástérVíz.jpg

MátyástérVíz (1).jpg

Csak csendben jegyzem meg, további öt milliós összegből fejlesztik tovább a Mátyás teret...

FucK

Címkék: tavasz hangulat fuck tér föld napja józsefváros

2012.04.22. 18:34

P1000567.JPG

A fenti kép nem a Kossuth téren készült, ez év februárjának szökőnapján, amikor 78 fát és 480 négyzetméternyi cserjét irtottak ki hajnalban, hanem a Kálvária téren, április 22-én, a Föld napján, pontosan déli tizenkettőkor, épp harangoztak, bár ez a képen nem látszik. A Kossuth téri fákat hamarosan követte Károlyi Mihály, az első Magyar Köztársaság elnökének szobra, ha jól tudom Siófokra telepíti ki a Kormány.A fenti fákból néhány a Horváth Mihály térre kerül, ahol, a hírek szerint Kocsis Máté is jelen lesz, amikor a fák végleges(?) helyükre kerülnek.

Az alanti kép pár száz méterre a Kálvária tértől, a Kőris és a Kálvária utca sarkán készült, ugyancsak a Föld napján, a déli harangszó után mintegy fél órával. Itt nem jelent meg senki és semmi ezen a nevezetes napon. Virágozzék minden virág. 

P1000569.JPG

A Mátyás tér átalakításánál fontos szempont volt, hogy ne az autók legyenek túlsúlyban, hanem a játszó gyerekek, a sétáló felnőttek. Ezért aztán korlátozták is az autók behajtását, díszburkolatot raktak le, padokat tettek ki és zöldítettek. Sétálóutca lett - nevében is benne van, autóval nem lehet sétálni.


Fel is háborodtak az ott élők, mondván, ha nem hajthatnak be kocsival, akkor sérülnek a jogaik: bevásárlásból a szatyrokat messziről kell cipelni, nem parkolhat az ablak alá, mozgáskorlátozott embert nem lehet szállítani, költözés, bútorszállítás nem kivitelezhető...Persze, a hivatal emberei megnyugtattak mindenkit, nem kell ilyenektől tartani, meg lehet oldani bármit - de fontos az autómentesség.


Süllyedő bóját is tettek, amit kamera figyel, így aztán tényleg csak az mehet be, akinek ott dolga van. Biztosan! December 15.-től működnie kellene, de talán a hideg miatt nem megy még...

Jogosnak tűnik az ott élők észrevétele: 

EZ biztos, hogy SÉTÁLÓ UTCA ???!!!
Vagy az Ő benzingőzük nem árt, csak az itt lakók autóié ?
Az Ő kerekeik nem teszik tönkre a milliárdos díszburkolatot, csak az itt lakók autóié?
Gondolom, hogy ők a süllyedő oszlopos teljes blokád megvalósulása után is továbbra is és ingyen behajthatnak, hiszen ők adják az engedélyt. Az itt lakó 76 éves gerincműtött, vagy a kisgyerekesek vagy nagy családosok egy kirándulás vagy bevásárlás után ezer csomaggal meg csak gyalogoljanak az istentudjaholtudokmegállni x-edik sarokról bátran dacolva a díszburkolatot és virágágyásokat is megtöltő szemét és kutyagumi halmokkal.

Szeretünk 8ker !!!

njudit

Mintha nem lenne kevesebb autó...vagy csak a látszat csal..?

Fásítás

Címkék: tér fák józsefváros

2011.10.25. 14:41

 Pár napja (10) került ki a DBR válasza a fásítás kapcsán a Rákóczi téri fák hiányáról, akkor hónap végére ígérték az ültetést. Jelentem, megtörténik, a tér Déri Miksa utcai oldaláról most kaptam képeket:

Azért az megnyugtató, hogy néha tényleg az történik, amit mondanak.

A képekért köszönet Martinnak, aki szemfüles volt és el is küldte.:)

Fátalanítás

Címkék: tér fák közösségi járda átépítés

2011.10.15. 11:04

 Átadták a Rákóczi tér egy részét - a teret az eredeti tervek szerint 2009 végén kellett volna visszakapnunk, de egyelőre még nem tudni, mikor sétálhatunk keresztül rajta.

A teret övező utcákat viszont már átadták. Kicsit átalakították, megfordult a behajtási irány mindkét szélén, és jó széles járda sikerült. Fák, fahelyek nélkül, persze, hiszen a zöld lombok eddig is csak zavartak, a gond volt velük; felfogták a port, zajt, fényt.

Most sokkal jobb: betonkockák a járda aszfaltjában. Rajzolni kellene rá fákat. Vagy virágokat. A környéken lakók is elborzadva látták a kész művet - nos, rá is kérdeztem a DBR-nél, mi a helyzet, mi várható még? 

A kifejezetten erre a célra kialakított helyekre a fákat még ebben a hónapban, a tervek szerint október végén elülteti a kivitelező (faültetésre egyébként is mindig ősszel szokott sor kerülni, a friss facsemetéknek nem tesz jót a nyári kánikula). A botlásveszély elkerülését szolgálja a jelenlegi, ideiglenes lefedés. Egyébként - mint ismeretes - a téren található védett fákat a kivitelező megóvta és megóvja a felszínrendezés során is. Az építkezés kezdetén kivágott 23 helyett 147 új fát ültetett a VIII. kerület kijelölt területein, az önkormányzattal egyeztetve.

A tér felszínrendezési koncepciója az érintett civil szervezetekkel történt egyeztetést követően alakult ki. A Rákóczi tér végleges felszínrendezése egyébként az ütemterv szerint 2012 közepén fog befejeződni. A most felújított és átadott útszakaszok közötti részen helyet kap majd egy vízmedence, ami a belvárosi levegőt lesz hivatott kellemesebbé tenni, a Vásárcsarnok előtt megszűnik az autós forgalom, a tér északi oldalán egy pihenőparkot fog kialakítani a vállalkozó padokkal, sakkasztalokkal, a déli oldalon pedig egy kisebb játszótér kap majd helyet.

A jelenlegi felszíntervezési koncepcióban nincs benne a kerékpártárolók elhelyezése, de a Budapesti Közlekedési Központ megvizsgálja annak lehetőségét, hogy minden új M4 állomásnál a téren az utcabútorozáshoz illeszkedve 20-40 kerékpár rögzítésére alkalmas kerékpártámaszokat is kihelyezzenek.

DBR Metró Projekt Igazgatóság

 

 

 Ideje volt már, bár nem értem, miért kellett erre eltapsolni pár tíz milliót. Hétfőtől fokozott ellenőrzés van a kerületben, mindenfelé csoportosan mászkáló rendőrök és közteresek keserítik meg az utcán élők életét.

Hogy mennyire, egy kerületi lakó fészbuk bejegyzése szemlélteti:

A Guttenberg téren 2 rendőrautóból és 3 közterület felügyeleti kocsiból kiszálló közel 12 ember vitt el egy hajléktalan párt, akik a padon aludtak...

 Ugyanakkor ettől még nem lesz megoldva például a hiányzó kukák, a szabálytalanul a járdára parkoló autók, az elhanyagolt zöldterületek...Erre is van példa, videós:

Ha eddig nem volt erre pénz (paripa/fegyver), akkor most honnan lett? A polgi nyilvános vitán azt állította, 40 közteres van 4 000 hajléktalannal szemben, ezért nem tudnak mit tenni. A rendőrség évek óra emberhiánnyal küzd, fele annyi rendőr van a kerületben, mint kéne. Mi történt, hirtelen mindenhol feltöltődött az állomány? Pintér átvezényelte a szombathelyi fakabátokat ide?

Lehetett volna másra költeni ezt a pénzt? Simán. Lehetett volna ezeket az intézkedéseket meghozni a meglévő szabályok szerint? Naná! Direkt hagyták lerohadni a kerületet, hogy a csövikre fogják? Nem kérdés...

Jó gazdája a kerületnek Kocsis Máté...?

 


Csakis a Köztársaság törlésével kialakult szakrális tér erővonalai lehettek képesek megfordítani a nyilakat, és a sarokházat a másik sarokra áthelyezni. Az ezirányú szokatlanul haladó jellegű magyar lépésekkel várhatóan hamarosan bebizonyíthatjuk a világnak, hogy a föld mégis lapos, és a nap forog körülötte.

 

via Facebook

Nevezzük át!

Címkék: utca tér józsefváros átnevezés

2011.09.14. 09:32

 Volt ez a nagy átnevezési hullám, ahol nem is igazán a valós érdekek, hanem párt-politikai érvek mentén kaptak új neveket utcáink, tereink. Ugyanakkor van pár olyan helyszín a kerületben, aminek nincs is neve; meg van olyan is, aminek a köznyelvben van, a helyi újság is előszeretettel használja, csak nem hivatalos.

Miről van szó? 

A Névtelen utca a Baross és Üllői között található, a Szabó Ervin térnél. Itt a benzinkút, és ennek az utcának nincs külön neve. Nem is értem, hogy miért maradt ki a Nagy Névváltoztatásból...

A másik a Kiscsibész tér, ami igazából a József körút kiöblösödése a Krúdy Gyula és a Baross utca között. Itt található a Kis tyúktolvaj szobra, lassan száz éve.

Én kapásból ezt a kettőt tudom javasolni, de ha kicsit szétnézünk, biztosan akad még olyan hely, aminek nincs hivatalos neve, de jó lenne külön megnevezni. Ha van ilyen ötleted, ne légy rest, oszd meg itt, kommentben, vagy küldj egy mélt.

A fővárosi közgyűlés szeptember 21. ülésén tárgyalja ismét a közterületek átnevezéseit, van rá esély, hogy ezek az ötletek is bekerüljenek.

Ami fontos még: egyik helyen sincs lakó rész, így nem kell majd új hivatalos okmányokat készíteni, csak a névtábla lesz költség.

És végül, szavazzunk!

 

web survey

S.K.

Címkék: polgármester tér tábla átnevezés

2011.07.01. 15:15

Átneveztékkeresztelték  a Köztársaság teret. Annyira fontos dolog ez, hogy a sok tisztséget betöltő polgármester idejét nem sajnálva saját kezével szerelte fel az első táblát:

 via

Sokáig éljen és virágozzék Pártunk és Kormányunk!