Késő van, ideje kedveseim ágyba bújni, és ha rosszul viselkedtek, akkor mondok egy mesét is. Itt a házban, nem is olyan messze tőlünk, lent az udvaron, annak is valamelyik szegletben, most két ember, Tünde és Zoltán fázósan kuporodnak össze miközben szívják a Hungária névre hallgató cigarettájukat. Már nem szólnak egymáshoz, nincs új ötlet, variáció, kiskapu, nagykapu, ásó, pajszer, nagyharang. Már semmi nincs, csak cigi, meg a szeptemberi nyirkos hűvös, meg egy kis szivárvány ami átüt a rozsdás, véres valóság rácsain: a gyerekeknek legalább van födél a fejük felett.

Hogy inkább a Piroska és a farkast szeretnétek hallgatni? No jó, várjatok picit, mert farkas itt is lesz mindjárt. Mert tudjátok az történt, hogy tegnap reggel Tünde, aki egy mosolygós, őzikeszemű anyuka, épp borogatást tett a kicsi lánya lázas homlokára, amikor valaki belépett a földszinti, huszonnégyzetméteres (plusz galéria) lakásukba és rögtön kiabálni kezdett. Hogy maguk mit keresnek itt, takarodjank innen, hívom a rendőrt!! Valahogy így. És mire szegény Tünde leért a galériáról, már senkit sem látott. Hát megállt az ajtóban, valahogy úgy, ahogy a nyuszi áll az országúton, amikor a közeledő autó fényszórójába néz, és csak állt és várt és elkezdett reszketni. És egy fertály óra sem telt belé, megjelent a kiabálós bácsi, talán harminc éves lehetett, és két rendőr, egy magasabb meg egy alacsony, és a bácsi valami papírt lobogtatott és azt harsogta, hogy ez az ő lakása és azonnal pakoljanak innen ki. És a Tünde akkor sírni kezdett, mert épp előző nap fizették ki az e havi bérüket, és beteg a gyerek, a másik kettő iskolában van, a férje meg munkában, de hiába, a rendőrök megnézték a papírt és azt mondták, hogy a hangosbácsié a lakás, hát igyekezzenek a pakolással, van nekik más dolguk is, mint, hogy itt álldogáljanak.

Nem kedveseim, nincs vége a mesének. De tarthatunk kis szünetet, lehet zenét hallgatni, vagy fészbukozni, sört bontani, szóval lazítani, mert Isten akaratából nagyon csalafintán van kitalálva az élet, ember legyen a talpán, aki kiigazodik benne. Zoltánnak sem sikerült, akit telefonon hívott haza, (bár ez most nem a legszerencsésebb kifejezés) zokogó felesége. Igen Zoltán, aki egy nagyra nőtt szemüveges kamaszhoz hasonlít, jó ideig fel sem fogta, hogy öt hónapon át (a szeptemberivel együtt) nem a tulajdonosnak fizetett 30 ezer forint lakbért, és nem a tulajdonos tudtával és egyetértésével újította fel lépésről lépésre a romlakást (amit nem számítottak be a lakbérbe), és nem a tulajdonos hitegette őt hónapról hónapra, hogy majd írnak papír. Nem. A tulajdonos ott állt előtte talpig nyitott szájjal, és hiába volt kérés, könyörgés,és ajánlat, hogy neki is kifizetik a pénzt, hisz láthassa, gondját viselik a lakásnak, meg hát hova menjenek a gyerekekkel..a szabály az szabály, pakolniuk kellett.

Hogy milyen szabály? Azt nem tudom kedveseim, hivatal ilyent nem tehet, kell felszólítás, meg előre bejelentés, de a Farkasbácsi nem hivatal, lehet, ő megteheti simán, különben csak nem asszisztált volna a rend két őre a dologhoz. Hogy milyen rend az ilyen? Hát ezt ne tőlem kérdezzétek drágáim, az oskolában tanítanak erkölcstant, ott biztos tudnak rá választ.

Mert az önkormányzatnál nem tudtak. Mert a Zoltán, hogy kihurcoltak mindent az udvarra, és a Farkasbácsi meg a rendőrök dolgavégeztükkel elmentek, elbaktatott a Lakásügyi Osztályra, az Őr utcába, bár az őr szótól már biztos kiverte a hideg szegényt, de hát hová ment volna bánatában a salétromos falnak? Lehet jobban járt volna, mert csak az idejét pocsékolta. Ők ezzel nem tudnak foglalkozni, nem rájuk tartozik – ezzel jött vissza a Zoltán, de már akkor ment le a napocska, épp, hogy fel tudta szárítani az esőtócsákat az udvaron, hát leültek szépen egymás mellé, ki hová tudott, a kihordott bútorkákra, ruháskosárra, hűtőszekrény tetejére és gubbasztottak, mint varjak a faágon. Aztán jöttek házbéliek, szintén szegény emberek, volt aki csak bólogatott komoran, volt aki behívta Tündét a lázas gyerekkel a konyhájába, egy másik teát, süteményt hozott, és többen pajszert kínáltak, meg sorolták a címeket, ahol üres lakások vannak, csak fel kell feszíteni. Hát nem lehet három kiskorú gyerek az utcán éjszaka! Valaki meg szólt a Menhely Alapítványnak, de családot ők sem tudnak elhelyezni, arra nagyon sokat kell várni.

Aztán mire leszállt az este, a szomszéd Lacika oldotta meg a dolgot. Befogadta a gyerekeket, meg a nagymamát, meg ami bútor befért a huszonöt négyzetméterére, pár napig. Így most nyolcan vannak, mint a heringek, mert Lacika is családos ember. Csak Tünde és Zoltán rekedtek kint az éjszakában, pedig ma egész nap próbáltak albérletet találni, van nekik 45 ezer forintjuk, meg Zoltánnak állása is van, és ezermester, de a kaución mindig megbukik a dolog. Pedig kevéssel is beérnék: fedél legyen a fejük felett és együtt maradhasson a család.

Igen kedveseim, ez volt a ma esti mese, lefekvés előtt, magam is sajnálom, hogy nincs valami hepiend befejezésnek, holtomiglan lakodalom, fele királyság, igazságos Mátyás, vagy legalább egy Ludas Matyi. Hacsak nem álmodtok valamit az éjszaka, amíg Tünde és Zoltán virrasztanak az udvaron és szívják a Hungária cigarettát.

(Megtalálod őket a Diószeghy u. 16-ban, vagy a rejtog@gmail.com címen - elmesélem nekik. Ígérem.)

 Az úgy történt, hogy gurultam a Déri Miksa utcán, nézelődtem, többek között azt, hogy itt bizony sosem intézkednek a közteresek - a halszálkában járdára parkoló autók sokszor annyi helyet hagynak csak, ahol egy(!) ember elfér. Aztán mit látok? Két közteres pont arra sétál, beszélgetnek. No, mondom, ezt megnézem - volt egy furgon, amely a többi autóhoz képest is kevesebb helyet hagyott, hátha legalább azt az egyet megbírságolják (KRESZ 40.§ 8. bekezdés c.) pont). Fotógép bekészít, és csináltam egy képet - jól látszik, nem férnek el egymás mellett a közteresek sem.

Pont elkaptam őket, de amire elraktam volna a gépet, már oda is értek az egyenruhások. Az alacsonyabb rögtön azzal kezdte, hogy miért fotóztam őt le, nem adott rá engedélyt, azonnal mutassam meg és töröljem ki. Persze, nem tettem, illetve mondtam neki, hogy nem kell az engedélye a fotózáshoz, közterületen meg pláne - de ezt neki tudnia kell - , illetve akkor kell, ha felismerhetően közzéteszem. Amit nem fogok.

Akkor is kell az ő engedélye, és igazoljam magam. Rendben, igazolom magam, ha megmondja, miért igazoltat. Ekkorra már elővettem jegyzetfüzetem, és felírtam az azonosító számukat (02280, 01878) biztos, ami biztos. Azért igazoljam magam, mert megsértettem a személyi jogait azzal, hogy az engedélye nélkül készítettem róla egy fényképet. Mint civil ember. És ha nem lenne szolgálatban, akkor is követelné a fotó törlését, csak akkor más módszerrel...De így fel leszek jelentve.

Rendben. Tessék, itt az igazolványom, mondja ő is az adatait. Na meg mutassa már meg, mit írt, mivel akar feljelenteni? És tényleg, azt írta le, amit mondott: személyi jogait sértettem meg.

Közben odaért még egy felügyelő, akinek röviden elmondva, mi is zajlik, ő is megerősítette, nem kell engedély a fotó készítéséhez, csak a felismerhető közzétételhez. Ám M.A., 02280-as jelvényszámú közterületesünknek ez sem volt elég. Ő akkor is megteszi a feljelentést. 

Papírjából nem kaptam, azt mondta, majd postán kapom a bírságot.

Pár dolgot nem értek:

1. nem végzi a munkáját, nem biztosítja a közterületet, a járdán való haladást, amit a törvény előír neki - intézkedési kötelezettség elmulasztása

2. magánszemélyként sérelmezi a fotót róla, és hivatalos személy voltát kihasználva tudja meg az adataim, majd jelent fel - hivatali visszaélés

3. közterület-felügyelő, mégsem tudja a munkáját szabályozó törvényeket, rendeleteket - simán alkalmatlan a munkavégzésre

4.  úri passzióból feltart, rendőrrel fenyeget ha nem igazolom magam, és akkor is saját hülyesége mellett tart ki, amikor már a kollégái is nekem adnak igazat - zaklatás

Kíváncsi vagyok a bírságra - már ha tényleg végigviszi ezt az egész ügyet, hivatalosan. Arra is, mit szólnak ehhez a felettesei - főleg a jogászuk. Javasoltam neki, konzultáljon vele, mielőtt még nagyobb szarba keveri magát, de azt mondta, majd ő tudja.

A köztereseket nem lehet fotózni munkavégzés  - illetve nem végzés - közben? Ki ellenőrzni őket akkor, és hogyan? Ha lefotózom, akkor meg követeli a kitörlését? Hol van itt a rend, amit neki kellene teremteni s fentartani? Hol élünk...?

U.i: így nem ismeritek fel, ugye? 

U.i.2: jelentsem fel én is?

Ne, most ne menjünk abba bele, hogy miért és hogyan született meg ez a kormányrendelet, a lényeg, hogy ez alapján kellene nekünk, egyszerű adófizető polgároknak ellenőriznünk, hogy az értünk dolgozó hivatalok, cégek vezetői, munkatársai milyen összeget kapnak a nagy, közös kalapból. Abból, amit mi töltünk meg. 

(demagóg mód OFF)

Szóval a törvény ad egy határidőt. Ez, kérem szépen, letelt. Nézzük, mi látható az önkormányzat honlapján ezzel kapcsolatban:semmi. A nagy büdös semmi. Persze, lehet, hogy elsikkadtak felette, hiszen kampány van, polgármestert választunk nemsokára, nagy a kapkodás, helyezkedés.

Nézzük, mi látható az önkormányzati cégek honlapján:

• RÉV8 - semmi megnézhető
• Kisfalu Kft. - megnézhető
• Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. - semmi
• Józsefvárosi Közterület-felügyelet - semmi
• Józsefváros Közbiztonságáért és Köztisztaságáért Szolgáltató Kft. - honlapja bejelentett támadó webhely, így megnézni sem érdemes, az IE össze is omlott...

Ezen a ponton abba is hagytam a kutakodást, hiszen ötből egy helyen van fent az információ. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy hirtelen megtáltosodnak? Odafigyelnek a törvényességre, a szabályokra azok, akiknek ez lenne a dolguk?

Örülnék valami jogértő kommentjének, mert nem teljesen egyértelmű, ki is tud eljárni az adott cégek vezetői ellen. A törvény ennyit mond:

(3) A közzététel elmulasztása esetén, továbbá ha a közzététel nem teljes vagy nem időszerű, külön jogszabály szerint a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető. 

A törvényességi felügyelet nem a jegyző dolga? 

Valaki tegyen már rendet!