A fenti beszámoló, egy II. éves  főiskolás évfolyam-dolgozata.

Kedvenc Önkormányzatom!

Nagy nap ez a július 3-a én kicsi életemben! Épp három hónapja, április 3-án ballagtam be hozzád,törvénytisztelő öltözékben, ügyfélfogadási idődben, és töltöttem ki annak rendje és módja szerint egy közterület-használatbavételi űrlapot, írhatnám zűrlapot, és mellékeltem hozzá, szintén annak rendje és módja szerint egy saját kezűleg piktorált helyszínrajzot,  gondosan feltüntetve – miként ezt kértétek -, hogy honnantól meddig hány méter lenne az a talpalatnyi föld, ahol muzsikálhatnék.  

Azóta foglya vagyok ennek a történetnek. Nem terhellek a részletekkel, a lassanként regényfolyammá duzzadó Mjuzik-sorozatban minden lényeges elem tetten érhető, onnantól, hogy szóban közölt elutasító döntéseteket követően, hogyan jutottunk el sokadmagunkkal egy utcai demonstráció részeként a Petíció átadásáig, még május vége felé. És amikor rá két hétre levelet hozott a Postás, bizony mondom, megdobbant a szívem. De ahogy olvasni kezdtem, a dobogás lassult, tán az olvasó is megérti miért, ha mellékelem ezt a közérdekű dokumentumot.

Tudod különösen az utolsó mondat ütött szíven, ebben az amúgy igen udvarias hangvételű levélben, és kezdtem magam úgy érezni, mint Woody Allen a mellékelt videón. Szóval, hogy ha valami nem tetszik, lehet menni Floridába, de azért lenne egy kérdése, igaz, nem egészen a helyzethez illő..

Remélem nem bántalak ezzel a párhuzammal, de kicsit idegenül érzem magam a világodban...

Konkrétan.

l. Mi értelme jogszabállyal hivatkozni egy NEM LÉTEZŐ GYAKORLATRA.  Igen lehetővé teszi, csak épp nem éltek ezzel a lehetőséggel. Mióta is? Kérni fogom hivatalosan is, mint közérdekű adatot, de most is kérdem: mikor, kinek adott utoljára – ha adott egyáltalán – a Bizottság engedélyt utcazenélésre?

II. Hogy lehetséges az, hogy Te, aki oly kínosan ügyelsz a részletekre, a szabályokra és határidőkre (olyannyira, hogy egy, a ”kerület lakosainak érdekeit szolgáló”  megszervezett, meghirdetett gyermek- rendezvényt azért vétóztál meg, mert a kérelmező szervezet címe pontatlan volt!) minden lehetséges határidőt túllépve, mind a mai napig nem adtad a kezembe az elutasító határozatot – kizárván így azt lehetőséget, hogy fellebbezzek -, mi több, ebben a levélben sem bocsánatot kérsz, hanem a polgármester úrra hivatkozol, holott a képviselő testület foglalkozhatna a fellebbezéssel, ha lenne mire fellebbezni.

III. Alpolgármester Úr levele azért is okozott szívritmuszavart, mert  a Petíció átadását követően pár nappal - május 30-án, kaptam egy igen kedves levelet, az önkori egyik (másik) munkatársától:

„Kedves Gábor!

Ugyan én csak egy sajtós vagyok, de kicsit kutakodtam az ügyében. És félreértéseket találtam. Ezért szeretném, ha újra, tiszta fejjel nekifutnánk ennek a kérdésnek.

1, itt senki nem tiltja az utcai zenélést, sőt….nagyon szeretnénk, ha Ön jobb hangulatot varázsolna Józsefváros terei közül 1-2-re.

2, amit közösen kellene kitalálnunk, hogy hol.

Az Ön által preferált Mikszáth téren, illetve a Lőrinc pap téren azért szeretnénk egy kis türelmet kérni, mert ugye van nekünk egy kis titkunk szombatig. A 250 programot magába foglaló rendezvénysorozatnak, ami holnap kezdődik, ez a két tér lesz a centruma. Ezért nem adhattunk engedélyt Önnek oda, de adhatunk máshova.

Mit szólna a gyönyörűen felújított Mátyás térhez?

Vagy várom a további javaslatait a Palota negyeden kívüli helyszínekre.

Remélem találunk olyan helyet, ami mindenkinek megfelel,  és akkor minél hamarabb elkezdhet jó hangulatot varázsolni a  környékre.”

Vagyistehátakkor: lehet, amit nem lehet, vagy nem lehet, amit lehet?  Most akkor mi a szabály? Hogy nincs? Esetleg úgy gondolták Valakik Nálatok, hogy ha én zenélhetek, akkor véget vetünk a Zenének?

IV. Hivatkozhatnék most én is néhány cifra jogszabályra, amely bizonyítaná, hogy mulasztást követtél el, jogsérelmet szenvedtem, sőt anyagilag is károsultam, de túl sok értelmét nem látom. Vannak kerületek a fővárosban és vannak helyek az országban, ahol szabályozott , kulturált körülmények között zajlik az utcazenélés, Veszprémben például három napos fesztivált  rendeznek évek óta, ezzel komoly idegenforgalmi bevételhez juttatva a várost, és vagyunk mi, itt a nyolckerben, ahol ez valami ördögtől való dolognak számít.

V. Mert ismét kénytelen vagyok kifejezni: az elit zenészek utcára vonultatása – két hónapon át, állami, vagy eu-s forrásból támogatva NEM UTCAZENE. 

VI. Ez viszont például az.

Remélem most már világos, miről beszélek, írok hónapok óta. Örülnék, ha megértenéd és cselekednél végre érdemben. Hamarosan megkeresünk egy tervvel: szeretnénk megrendezni a főváros első utcazene fesztiválját itt a kerületben. Ha nincs ellene kifogásod…

A Kálvária térhez mit szólsz?

Kedves Önkormányzatom!

Viszonylag rég írtam Neked, és most sem tenném, ha nem épp egy hónapja közölte volna velem, amúgy készséges és kedves munkatársad, hogy elutasították utcazenélésre szóló helyfoglalási kérelmemet. A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság döntését azóta sem kaptam meg írásban, így fellebbezni sem tudok, csak itt, meg a demonstrációkkal, mondhatni informálisan, kényszer szülte. Az alábbi index-videó két napja készült, a legutóbbi, IV. bejelentett, zenés akciónkon, de a műfaj, a biztonsági őrök és az idő szabta keretek nem tették lehetővé, hogy minden rögzüljön, ami fontos, illetve amit elmondtam.

Ezért tennék itt néhány kiegészítő megjegyzést, annál is inkább, mert hasznosnak gondolom, hogy lehetőség szerint - állítólag sokan, rendszeresen olvassátok a blogot – minél több emberhez eljusson, kik vagyunk és mit szeretnénk valójában. Elsőként tehát a petíciót tenném itt is közzé.

  PETÍCIÓ                                                      

Tisztelt Polgármester Úr!

A SZUTRA (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata), mint nevéből is látható, azért jött létre, hogy a VIII. kerületi önkormányzat engedélyezze, sőt támogassa az utcai zenélést. Ez a Nyugat-Európa városaiban régtől létező gyakorlat mind a városlakók, mind a turisták számára elfogadott, sőt kedvelt látványosság élhetőbbé, szerethetőbbé teszi a környezetet, és egyben hozzájárul az utcazenészek megélhetési gondjainak enyhítéséhez. A nyolcadik kerületre ez fokozottan érvényes.

Örvendetesnek tartjuk a Kórusok Éjszakájának sikerét és a tervezett nyári, zenés programsorozatot, de ez nem helyettesíti az utcazenéléssel kapcsolatos – hosszabb távra is érvényes – elvi határozatot, amely nem időszakosan és nem ad hoc  jelleggel, szabályozott keretek között biztosítaná ezt a működést a kerületben. A SZUTRA készséggel közreműködik egy ilyen szabályzat kidolgozásában.  Ezért tehát azt kérjük (itt a szezon!), hogy a képviselő-testület legközelebbi ülésén tűzze napirendre ezt az ügyet, hozzon pozitív döntést az utcazene támogatására, és vizsgálja felül korábbi elutasító döntéseit.

A SZUTRA nevében
Rejtő Gábor
(utcazenész)
Bp. 1089 Diószeghy u. 16

Bp. 2013 május 27.

Az okmány átadását megtiltotta rögzíteni a benti őrség, mondván, nincs forgatási engedély, ami így volt igaz, de ha meggondoljuk, hogy közügyről, közhivatalban, közönség számára készült volna a dolog egy közmédia által, ez némiképp elgondolkodtató. Miként az is, hogy átadás előtt pár órával értesített az amúgy szintén készséges és jóindulatú Keleti Andrea, kommunikációs vezető, hogy Sára Botond általános polgármester helyettes sajnos nem ér rá átvenni a cuccot, de egy munkatársa igen, ha ragaszkodunk a személyességhez. Mert a portán is leadhatjuk. Ragaszkodtunk. Így tehát Pesti Yvette vette át korrekt módon a dokumentumot, és csak annyit fűzött hozzá, hogy „nekünk van ilyen programunk”.

Nincsen! Kedves Önkormányzatom. A Te nyári zene-tervezeted, amely – miként az indexnek is kifejtettem -, elismerésre méltó, és sokakat megszólító, látványos és minőségi -, épp azokat nem l e g a l i z á l j a, akik utcazenészek lennének. Mert, ha egy neves, méltán kedvelt zenész – pl. Ruttkai Bori az utcán énekel egy alkalommal – az nem azonos azzal, hogy Tinódi Lakatos Sebestyén rendszeresen dalolhat mondjuk a Kálvária téren, a kettős kereszt alatt. Igen, mi azt szeretnénk – miként a Petícióban is kifejtettük -, hogy ne alkalomszerűen és ne csak a magas kultúra számára nyíljon lehetőség utcazenélni  - momentán itt - a kerületben. Elutasításod, monoton, konok hallgatásod, Sára úr sajnálatos visszalépése – nem tudok másra gondolni -, egy magába záródó-zárkózó gépezetet sejtet, amelyben sok jóindulatú és empatikus ember dolgozik, de mint szervezet alig képes ezeket a kvalitásokat felmutatni.

Pontosítok.  Azok felé mutatja a legkevesebb nyitottságot, akik a legjobban rá lennének erre szorulva. A kitaszítottakra, a mélyszegénységben élők(?)re   gondolok. Tudod a Petíció átadása után, elmentem a Kesztyűgyárba, mert ott volt egy találkozó, az Udvar-Ház program kapcsán.

Rokonszenves kezdeményezés, azt kínálja, hogy a dzsumbujban (vagy inkább dzsumbajban) élők (anyagilag is) támogatott programokban vehessenek részt: családterápia, gyermekbábozás, tánctanulás, kertzöldítés,  bográcsos est, vagy amit szeretnének..Nos , valaki felvetette, hogy homokozót lehetne-e az udvarban. Lehetne. Ettől eltekintve a fennmaradó másfél órában előbugyogott a nyomor (penész, asztma, patkány, poloska, beázás, indokolatlan lakbéremelés, drogosoktól való rettegés, elképesztő számlázási hibák, és egyes hivatalnokok minősíthetetlen magatartása). Erősen emlékeztetett ez a találkozó a múlt év áprilisi Lakhatási Fórumra, azzal a különbséggel, hogy ott a Hivatal emberei jelen voltak és számos szép ígéret is elhangzott részükről, a jelek és tapasztalatok szerint  túlnyomó többségük az is maradt.

(Amúgy az utcazene-kezelés (vagy inkább kezeletlenség) ugyanennek a jelenségnek egy másik vetülete.) Vagyis van egy – nem elhanyagolható – réteg ebben a kerületbe nemzenészek és zenészek, akihez nincs füled és nincs szemed Kedves Önkormányzatom, bár egyenként mindenkiben szív dobog ott a falakon belül. És vannak civil kezdeményezések, amikre úgyszintén, mert mi mással magyarázhatnám, hogy egy hónap után, négy cikk és négy demonstráció után sincs senki, aki azt mondaná, nekem, nekünk, hogy bikmag. Vagy bakfitty. De mongyuk minimum írásba adná – ha már szabályok vannak, meg betartandó határidők, amiket Te kifelé nagyon is komolyan veszel -, hogy: NEM. És miért NEM. Mert abból még lehet IGEN. De a hallgatásból semmi sem lesz.

Pontosítok. Az elmúlt egy hónapban lelkes csapat gyűlt az ÜGY köré, a fészbukon már több száz tagja van SZUTRÁ-nak, és nemrégiben összehoztál Szabó Gáborral is, aki érzetem szerint a tömjénfüst a Hivatalban. Ez most épp vitákra ad alkalmat társaságunkban, ami azért jó, mert nyilvánvalóvá tette, hogy a SZUTRA tagjai nem valami, vagy valaki ellen, hanem valamiért gyűlnek össze rendszeresen. Semmilyen pártpolitikai célt, csatározást nem szeretnénk szolgálni, hanem azt, amit Falaid előtt énekeltünk, és a videón csak részleteket lehetett hallani belőle, ezért hát közölném a teljes szöveget.

Szutravaló

Összegyűltünk mindahányan,
Budapestnek városában,
abban is sok kerület van,
de mi itt a nyolcadikban.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Szebb lesz tőle minden sarok,
járó-kelő, mind mosolyog,
táncolnak a kottafejek,
virág nyílik bicska helyett.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Szóljon zene, játszani jó,
ezért van a Petíció,
amit akar, nem halálos,
élhetőbb lesz Józsefváros.

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Lélek derül, szív ha dobban,
pénz gyűlik a gitártokban,
nyolctagú e mindent tudó,
doremifászolátidó!

Szabad utca, szabad zene,
legyen szabad utcazene!

Van egy álmom. (Hogy Luther Kinget idézzem): a következő képviselőtestületi ülésen együtt elénekelnénk. Hm?

Csók a család.

Kedves Önkormányzatom!

Történelmileg úgy alakult, hogy ismét egy madridi videóba botlottam, ez most kicsit más, de lényegében ugyanaz. Egyszer csak, mint a mesében, megjelenik néhány zenész, egy zeneileg szokatlan helyen, és elkezd zenélni. Egyre többen lesznek, és persze egyre többen nézik, illetve hallgatják őket. Semmi botrány, közrendzavarás, sőt az arcokon mosoly, a lélek ellazul, a gépezet, amelyben szinte mindannyian zakatolunk, egy kis időre leáll, lelassul, a rutin pedig felsóhajt: Szabadság! A végén persze taps.

És – ilyen a véletlen – ez a madridi dolog, mint a feliratból látható, egy munkanélküliekkel foglalkozó hivatalban zajlik, mindenki örömére. Here come the Sun, ami hevenyészett magyar fordításban azt jelenti, hogy Jön a Nap. Mi is ebben reménykedünk itt a nyolckerben, több szempontból is. Egy részt azért, hogy most pénteken hat órától nyolcig süssön ránk a Lőrinc pap téren, ahol harmadik bejelentett, zenés demonstrációnkat tartjuk, annak érdekében, hogy támogasd az utcai zenélést. Másrészt ugyanezért. Hogy – ideális esetben -, szülessen egy önkormányzati állásfoglalás, amely kimondja: nem ördögtől való dolog az utcazenélés, és bizonyos feltételek esetén, helye lehet Józsefvárosban.

Már csak azért is bízunk ebben, mert sokak örömére, a Kórusok Éjszakája is itt kapott helyet, konkrétan a Palota negyedben – igaz nem a Nap, hanem a Hold uralta az eget -, tehát adódik a következtetés: nem az utcával és nem is a zenével van gondja a Hivatalnak. Akkor pedig mivel? Nem értelek Kedves Önkormányzatom, hisz az utcazenész ugyanazt teszi, mint a mellékelt videón látható társaik.

Igaz, egyikük-másikuk  lehet szociálisan alultáplált, de attól még zeneileg értékelhető, amit produkál, nem is szólva anyagi helyzetük esetleges javulásáról, ami mindannyiunk érdeke.

Ami engem illet, április harmadikán beadott, és a Városgazdálkodási – és Pénzügyi Bizottság április 15-i ülésén elutasított kérelmemre, azóta sem kaptam kézhez semmilyen határozatot, pedig szeretném megfellebbezni, hogy a Bizottság tárgyalná újra az ügyet, ami, tán kitetszett már, nem csak az én ügyem.  A fészbukon tenyészik egy napról napra bővülő csapat - már több, mint kétszázan vagyunk -, (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata - SZUTRA), amely szintén ügyének gondolja ezt a dolgot, és nagyon sok érdekes, értékes információ is összegyűlt már zenei és nem zenei aspektusból. Például az, hogy az országban több helyen (Veszprém, Pécs, Zamárdi, Baja - sőt Sepsiszentgyörgy) is helyt adnak utcazenei fesztiválnak. Budapesten nem. Sőt! Tényleg mi lenne, ha a MI kerületünk próbálkozna ilyennel – az utolsókból az elsők. A Csapatból biztosan sokan beszállnának a szervezésbe. És büszkék lennénk rá(d)…

Remélem, nem okozok álmatlan éjszakát Neked ezzel az ötlettel, de  igazi csoda lenne, ha eljönne az a Nap (Sun), amikor nem az utcazenészt vágják át (le), hanem a Szalagot, amellyel kezdetét vehetné az Első Fővárosi  Utcazenész Találkozó (EFUT) – itt a nyolckerben. De addig is még jelentkezünk, terveink szerint a jövő héten átkelünk a József körúton, hogy egész közel kerüljünk Hozzád. Mondanom sem kell, addig is szívesen látunk táguló körünkben, mint említettem most pénteken, direkt munkaidő után. Kedvcsinálónak – meg két tárgyalás közé – csatolok egy felvételt, ez az egyik kedvenc zeném, a Boleró. Tisztára olyan, mint egy szeretkezés.

Csók a család!

Rejtő Gábor

Hétfőn, május 6-án, délután három és öt között, bejelentett, zenés demonstráció lesz a szabad, utcai zenélésért a Szabó Ervin téren a Rothermel emlékmű előtt.

Előzménye, hogy utcazenélésre benyújtott kérelmemet az önkormányzat (indoklás nélkül) elutasította. Az ezzel kapcsolatos Mjuzik című írásom végén imígyen fogalmazok: “ Ezt a rendet én nem fogadom el. Elutasítom az elutasítást. A magam világában és illetékességi területén. Jelesül visszaküldöm felülvizsgálatra a bizottságnak. Itt és most. Ünnepélyesen és tisztelettel. És addig is és aztán is: játszani fogok. Közterületemen. Állampolgári, véleménynyilvánítási, emberi jogon. És mint kerületi lakos. Úgy döntöttem, utcazenész leszek.”

A felülvizsgálat feltehetően még tart, az önkormányzat épülete, konok, morcos némaságban őrli az ügyeket, se kép, se hang, pedig még a telefonszámomat is megadtam, amikor kitöltöttem (tök feleslegesen) a formanyomtatványt. Nem is említve a blog adta lehetőséget a nyilvános párbeszédre, mint olyan. Állítólag Jerikó  falait a kürtszó és a nép kiáltása rogyasztotta meg, én a magam részéről beérném egy ajtónyitással, hogy kényszerpályák nélkül, derűs érdekegyeztetés vegye kezdetét. Olyan, amelynek eredményeként Józsefváros utcái, terei szerethetőbb, hangulatosabb, vonzóbb képet nyújtanának, s tán több tucatnyi ember élete válna élhetőbbé.

A Rothermel emlékmű állítói egy olyan ember előtt tisztelegtek, aki - laptulajdonosként és újságíróként - elsők közt emelt szót külföldön a trianoni igazságtalan döntés ellen. Akkor az ország kétharmadát csatolták el. A trauma, illetve a nemzeti egység helyreállításának ügye, azóta is megoldatlanul van jelen a politikai közbeszédben és gyakorlati kérdések sokaságát veti fel nap, mint nap.
Számomra itt és most ennek egyetlen vonatkozása érvényes: folytatódik-e Trianon határokon, kerületen belül? Lemond-e a hatalom azokról a tömegekről ( minimum a lakosság egyharmadáról), akik jóval a szegénységi küszöb alá szorultak, akik önhibájukon kívül lettek egy korszak áldozatai? Vagy megpróbál személyre, rétegre, helyzetre szabottan, velük együttműködve, programok, akciók intézkedések, jogszabályok révén megoldást, kiutat keresni-találni.
Az utcazenész -ügy megoldása csupán egy hang lenne, lehetne ebben az elképzelt szimfóniában.

Úgy döntöttem, hogy utcazenész leszek. Ez elég kézenfekvő döntés, ha az embernek vannak dalai, viszont nincs pénze. Lehetünk így néhányan a kerületben, azokról nem is szólva, akiknek se daluk se pénzük nincsen, de ez egy másik történet.
Az enyém úgy folytatódik, hogy bementem az önkormányzathoz, engedélyt kérni, közterületfoglalási vonatkozásban. Kitöltöttem egy formanyomtatványt, és mellékeltem egy részletes helyszínrajzot is, mert mondták ez kell, pontosan feltüntetve az utcákat, építményeket, és méterre megjelölve a tőlük való távolságomat - ha majd zenélek. Ez április 3-án történt, két felvonásban, mert a méterek tekintetében szükség volt egy bejáráshoz. Mondták, majd hívnak telefonon, max. három hét.
Nem hívtak, így hát április 29-én bementem az önkormányzathoz, kicsit várni kellett, mert valaki épp egy formanyomtatványt töltött ki, de aztán én következtem. Elutasították a kérelmét - mondta a hölgy a számítógépből feltekintve. - Nincs indoklás.
Lelkem homályából felderengett egy tétova kérdés.
- Más megkapta?
- Most ketten adtak be, de mindkettő el lett utasítva.
- Tetszik emlékezni olyanra, hogy valaki megkapta?
- Nem tudok ilyenről. Egy bábos kapott engedélyt nemrégiben.
- Ez akkor egy elvi állásfoglalás, hogy a kerületben az utcazenélés nuku?
- Nincs állásfoglalás. Ez a gyakorlat.  Esetleg megpróbálhatja a fővárosnál, vannak odatartozó közterületek is.
- Köszönöm a kedvességét.
- Nincs mit.
A portán elveszem a legfrissebb Józsefvárost, összetekerem, és csapkodom a tenyeremet végig a Baross utcában, hogy ritmust adjak feltörekvő érzéseimnek és gondolataimnak.

1. Miért járatják a  hülyét az emberrel (formanyomtatvány, helyszínrajz, három hét), amikor előre tudják a végeredményt?
2. Miért gondolja úgy a - lassan minőségjelző értékű - Soós György által vezetett városgazdálkodási és pénzügyi bizottság, hogy az utcazenélés káros hatással lenne a kerületi összképre?
3. Miért nem lát a nevezett bizottság fantáziát abban, hogy a kerület bizonyos helyein - esetleg negyedében -, meghatározott időben, minőségi utcazenét lehessen hallani, amivel nem csak a zenészek, de a környék vendéglátósai és kereskedői is jól járhatnának, mert ez egyfajta turista csalogató is lehetne.
4. Miért nem támogatja a bizottság, hogy a kerület cigány zenészei azzal jussanak némi megélhetéshez, amihez értenek és értéket teremtenek?
5. Ami Nyugat Európában tökéletesen működik mindenki megelégedésére, az itthon miért fullad közönybe, elutasításba, meg nem értésbe?

Jött a troli, még ülőhely is volt. Belelapoztam a Józsefvárosba.
A hatodik oldalon figyelemre méltó cikkre bukkantam. “Rend a lelke a közterületnek” címmel részletes beszámolót olvashattam arról, hogy május egytől “nem érdemes engedély nélkül használni a józsefvárosi közterületeket…“, mert a jogosulatlan használók nyolcszoros, de akár huszonötszörös díj fizetésére kötelezhetők. Az utcazenészek is meg vannak említve, ők, és a portrérajzolók mentesülnek a használati díj fizetésétől. Hogy ez a mentesség álságos - tekintve, hogy engedélyt nem adnak -, csak azt sejteti, hogy ez a rend rendetlen. Rendetlen a  betűje és főként a szelleme.
Leszálltam a troliról és hazáig csapkodtam a gumibotszerű újságtekervénnyel a tenyeremet, miközben új gondolatok és érzések bugyogtak elő.

Eszembe jutott az a rend, amely nem tette lehetővé, múlt év nyarán, hogy mint újságíró személyesen kérdezhessem az illetékes(eke)t poloska-ügyben, kérdéseimet írásban kellett benyújtanom, a válaszra heteket vártam és a válasz semmitmondó volt. Pontosabban félrevezető és hazug. Hónapok múltak el, míg érdemi lépés történt, s a helyzetet a legkritikusabb helyeken orvosolták, Hogy hány ember hány poloskacsípésektől álmatlan éjszakájába került ez a felületesség, és érzéketlenség  nem tudjuk, miként azt sem, lett-e személyre szabott következménye annak, hogy valaki(k) megtévesztő módon visszaélt a hatalmával, mert elhallgat(at)ta az igazságot.

Emlékszem a kezdeti lelkesedésre, a tavalyi, április 20-i, lakhatási fórum után. Hivatali emberek ígéreteire, kerületi megnyomorítottak bizakodására, a már említett Soós György “Bérlői amnesztia” című interjújára a Józsefváros újságban, a tanulmányi kirándulásra Nagykanizsán, ahol a szociális építőtábor gyakorlatban működött: emberek lakáskorszerűsítéssel dolgozhatták le tartozásaikat. És emlékszem, ahogy az ígéretek, mint a kacsázó kő fel-felbukkantak az idő múlásával, majd elsüllyedtek a sötét mélybe.

És nem is kell emlékezni, hisz alig egy hete történt, hogy a kerületi rendőrfőkapitány egy nappal a meghirdetett lakossági fórum előtt lemondta részvételét, anélkül, hogy helyettesítéséről gondoskodott volna. A közbiztonságról lett volna szó. Például a közterület r e n d j é ről, arról, amit most épp bírságokkal kívánnak óvni, és ahová az utcai zenélés nem fér be.

És érdemes emlékezni az MNP I.- II. lakossági bevonással kapcsolatos kudarcsorozataira, hisz küszöbön a III. hatalmas lehetőséget kínálva arra, hogy együttműködés alakulhasson ki a hivatal és a lakosság között, hogy ne (f)osztogatás, hanem t á r s u l á s legyen, az érintettek valóban magukénak érezhessék a változást, hogy ne alattvalóként, hanem kerületi polgárként éljenek, akiknek b e l e s z ó l á s u k van saját életükbe.

Az a rend, amely bírságra, megfélemlítésre, titkolódzásra, ellenőrizhetetlenségre (lásd a minap, sürgősséggel elfogadott, közérdekű adatok hozzáférhetőségét korlátozó jogszabályt) épít, az a rend, amelynek híveit a zsebükön és nem a szívükön keresztül nyerik meg, és ahol a megmaradás első számú törvénye a bólogatás, homokra épül, és bármikor összeomolhat. Mint történt március 15-én.

Ezt a rendet én nem fogadom el. Elutasítom az elutasítást. A magam világában és illetékességi területén. Jelesül visszaküldöm felülvizsgálatra a bizottságnak. Itt és most. Ünnepélyesen és tisztelettel. És addig is és aztán is: játszani fogok. Közterületemen. Állampolgári, véleménynyilvánítási, emberi jogon. És mint kerületi lakos.

Úgy döntöttem, utcazenész leszek.