Bűnmegelőzésről és a civil lét buktatóiról szubjektíven, a becsapottaknak és csalódottaknak

… és mindazoknak, akik megkerestek a múlt heti „fórum” kapcsán – avagy miért nem érdekli a lakosságot a (polito)bürokrácia és a feltörekvő civilokrácia boldog egymásratalálása.

A minapi fórum  - mely egy késő Kádár-kori KISZ-klub idült idiotizmusát elegyítette egy kora-kilencvenes évekbeli MLM-es termékbemutató bennfennteskedő semmitmondásával – méltán példázza, mi születhet az ilyen testvérnászból.

Feltárhatók-e a kudarc okai, ha csak általánosságban, mintegy személytelenné lúgozva próbáljuk elemezni a koherens folyamatokat.

A másfél éve alapított civil fórumsorozat – melynek múlt év végéig mi (Négyház Egy. alapítóként) is tagjai voltunk – feltalálta és rövid idő alatt tökélyre fejlesztette a lakosságtól mentes vegytiszta érdekképviseletet, melyet csak mi zavartunk meg kezdetben, a „szervezetfejlesztés”  és „rendszerszintű építkezés” iránt javíthatatlanul érzéketlen lakosság bevonásával.

Ezért hálás örömmel olvasom a kiváló szervezetelemző, B.L. dicsérő sorait, - aki, egy bensőséges önképzőköri klubbá fejlesztette a kezdetben populáris-mezítlábas fórumunkat – miszerint e sorok írója „… sokat fejlődött” amióta ő és pallérozott társai egyengetik tétova lépéseit, „… bár együtt dolgozni nehéz vele, és az sem meglepő, ha kiszállna.” (Tűnődhetnék persze azon, hogy mindezt nem én mondhatnám-e inkább, aki öt év óta jónéhány nagylétszámú fórumot szerveztem, s a csapat mostani törzsmagját, épp’ egy ilyen előtt, személyesen kerestem meg úgy másfél éve, s mutattam be őket egymásnak a Napklubban. Az alapítók és csatlakozók nagyobb része azóta kivált vagy inaktivizálódott. Ki is száll itt be, és ki száll ki?)

Műfajproblémák-avagy összevethető-e egy egyetemi fórum egy lakosságival?

Kérdem mindezt, két kudarcba fulladt fórum után, elismerve fiatal, kvalifikált kollégáim kifogásait, hogy „képtelen vagyok rendszerben gondolkodni,” hiába is próbálják magas koncepcióikat „facilitálni” számomra. Az én egyszerű eszemmel ugyanis egy populáris fórum nem a mégoly magasröptű elméleti eszmefuttatások, hanem a nyilvánosság éles fényébe állított, sokszor súlyosan akut, megválaszolatlan kérdésekkel való kíméletlen szembesítés terepe kellene, hogy legyen. És a moderátornak ezt, és nem a narcisztikus ömlengést vagy a szédelgő mellébeszélést kéne megállíthatatlanul „facilitálni”, hanem mindezt sallangmentesen elősegíteni. És ez az, amit a fórumsorozatot kisajátító két személy, egyszerűen képtelen belátni. Ugyanis, magas kvalifikációjuk dacára sem képesek megbirkózni azzal az egyszerű ténnyel, hogy szignifikáns műfajbeli különbségek vannak egy népfórum és egy egyetemi szeminárium között, s bár mindkettőhöz kell a személyiség és a mondandó feltétlen hitele, az egyik (na melyik?) még ellébecol valahogy a lila ködben is.

A tavaly áprilisi főrumot követően – mely sikeres volta dacára már hordozta a „bomlás jegyeit” – itt e blogon már jeleztem a baljós előjeleket, és azt is, hogy – ami mára nyilvánvalóvá vált – a közben hangadóvá vált civil társaim tévutas megoldásai kátyúba viszik a fórumsorozat szekerét.

„Ha Budaházy Gusztáv és Szabó Gábor tartaná a vitaiindítókat, … nem rendszerszintű együttműködésről lenne szó, … hanem, hogy gladiátorként (!) megküzdjenek egymással” – írja B.L., a „szürkék hegedőse” – letorkollva mindenkit, aki ilyesmit mégcsak javasolni is merészelt. (Nem én voltam az.) Hisz’ abból csak baj származhat, mert tán valós, életteli kérdések is felszikráznának, amiket az egyszerű pórnép is – egyetértőleg vagy vitával, de – követhetne, értékelhetne és – ó jaj, - mi lenne akkor a „rendszerszintű építkezéssel,” s annak réseit kitöltő egész estés „moderálással,” vagy – egy civil rendezvényen (!) – főszerepet játszó önkormányzati meghívottakkal, akik egyébként derűs fényképmutogatással és kedélyes nevetgéléssel múlatták köztes idejüket.

Egy rendőrkapitány „civil” intelmei – avagy van-e még lejjebb, a (civil) szervilizmus bugyraiban 

Mert a hiba nem abban van, kedves társaim, hogy velem fölényeskedtek „csomagban megvehető stílusomról,” és hogy vállveregetve „fejlődőképesnek” neveztek. Dehogy. Hanem, hogy az „emberek”, akiknek ügyét, oly rendíthetetlenül vélitek képviselni, szintén azt érzik rólatok, amit én: hogy „könnyebb felettem állani, mint velem egyenrangúnak lenni,” még ha ők nem egészen így fejezik is ki, inkább mutatják … És – sajátos módon – a szakember irányította találkozóról a rendőrkapitány mondta a legtalálóbbat: talán hagyni kéne szabadon reflektálni ad-hoc bárkit, s nem előre beosztani a megszólalás rendjét. Azt, hogy ezt épp egy rendőrtisztnek kelljen megmondania egy civil szervezőnek, mélyen szimptomatikusnak tartom.

Tükör által homályosan – avagy miről szól a példabeszéd, és behelyettesíthető-e az Úr arcmása a népével

A „titok” – mint legtöbbször – most is egyszerű; csak – itt és most – kissé biblikus-patetikus: „ne hivalkodj, ne szólj hamisan, csak szolgáld híven az Urat, zokszó és panasz nélkül, míg arcra nem buksz.” Mármost szó sincs arról, hogy az én léha természetemmel valaha is meg tudnék felelni ily magasságoknak, de – mutatis mutandis – szívesen ajánlanám valamennyiőnknek a tágabb szakmán belül, a gályára készülő prédikátorok jelmondatát.

Mert,

- ha nem csak kinyilatkoztatsz, de megmerülsz munkád eleven közegében,  s valóban szolgálsz, (kit is?) „zokszó és panasz nélkül, … fontolva ítélsz, és nem vársz hálát és nem kérsz vigaszt,” nos, csak akkor „jönnek hozzád a kisdedek” – és még így is csak, ha marha nagy mákod van.

- s ha mégis elcseszed, és a hatalom vagy hivatlan társaid kilóra megveszik gyámolítottjaidat, nos, akkor egyszerre nem vagy senki és semmi, s örülhetsz, ha nem épp karóval kedveskednek neked „híveid”. S ha fáradtan hazatérsz, és nem találsz kutyaszart megrongált postaládádban, még szerencsés napod is volt.

Lehet-e két urat szolgálni, és ölthet-e páncélt egy javíthatatlan humanista?

Bizony, kedves Stradivari, ha szomorúan visszafogott cikked (Büntiben) – minden találata ellenére – nem próbál egyszerre két urat szolgálni, nem írsz le olyasmit, hogy „két szereplő hiányzott a fórumról; a lakosság és a bűnözők.” Istenem, miket beszélsz? Hát ki tudja, ki a lakosság, és kik a bűnözők? Csak nem gondolod, hogy a jónép – ha  eljön is az istenadta – lakos/bűnöző kitűzővel jelenik meg? Vagy a büntetésvégrehajtástól vártál valakiket? (Jelzem, nem rossz ötlet, csak némileg más tészta). Na, ezért nem lehet két urat szolgálni, mert az egyik megbosszul téged. (Lásd még: „sziszegve sem szolgálok” – mit is?)

Ám, azt ne higgyétek, hogy mi nem vagyunk hívei akár a vasszigornak is, amit a hatalom és némely militáns kollégánk annyira preferál. Az okos szigor azonban nem esztelen vagdalkozás. A bűnüldözés nehéztüzérségét, bizony csak törvényességi normák szerint rendezett, saját követelményrendszereddel is adekvát alapstruktúrák minimális megléte esetén vetheted be hatékonyan. S azt is csak akkor, ha a könnyűlovasság szociális-jogi hadoszlopa kellően előkészítette a „harci terepet.” Ugyanúgy – csak mindent fordítva – mint a harcászatban. Dobbal ugyanis nem lehet verebet fogni, tartja a mondás, s a szerves koncepció részét nem képező, puszta erőfitogtatás hatása elszáll, mint kelő nappal az éji köd.

Civil álmok és hiedelmek a bűnözésről, s a ráolvasással történő bűnüldözésről – avagy ki védi meg a hatóságokat?

Az elképesztő (civil) tudatlanság pedig, mely - pl. drogügyben – bűncselekmény gyanúját jelezve, azonnali látványos megoldást vár, és ennek elmaradtán, kész rögtön hamis vádakkal illetni a hatóságokat, - nos, ez meg a bonyolult lakosság-hatóság viszony másik oldala.  A büntető eljárás (érthetően) szövevényes voltáról ugyanis, van némi fogalmam, amikor – nem először – úgy hét éve, az ügyészségen bejelentést tettem a házunkban és környékünkön működő szövevényes drogiparról. Jelentem, fél éven belül kiterjedt nyomozati eljárás után, dílerektől a szorgos bedolgozókig, felszámolták az egész „tisztes ipart,” úgy, hogy hírüket sem hallottuk többé. Persze az ilyesmihez a hatóság és lakosság közti fokozott bizalmon alapuló együttműködése is szükséges, no, meg némi civil kurázsi is, melyhez – bevallom – akkor nemigen tudtam szövetségeseket megnyerni az érintett körből. (Magyarán, senki sem akart – még fedetten sem – tanúskodni.) Így aztán – némi hatósági védelem ígérete fejében – egyedül vágtam bele a kissé kalandosnak ígérkező akcióba. Így történt, hogy az ügyészség köszönőlevelet írt – no, nem nekem, hanem – az akkori polgármesternek, aki válaszában részletesen ecsetelte, hogy miképp is segítette ő az én „áldozatos munkámat.” Ami igaz, igaz: segélykérő leveleinkre ugyan sose válaszolt érdemben, s a személyes találkozóra pedig valamelyik famulusát küldte, akit csak a dolog lényegéről felejtett el tájékoztatni. Sebaj, így ő legalább továbbra is a „fontos közügyeknek” szentelhette drága idejét. (requiescat in pace) Mindezt különben a bűnüldöző hatóságok védelmében (ld: fejezetcím) mondom, akik majd annyit harcolnak a képtelen vádakkal, mint a bűnözőkkel, - bár nem tudom, kérnek-e az én pártfogásomból.

Jogos és alaptalan lakossági félelmek - avagy bűnösek-e a „bűntelenek”?

Többnyire ugyanis, még az alapos okkal bejelentők sem vállalják (még a fedett) tanúságtételt sem, mely pl. a mi ügyünkben példásan gyors eredményt hozott. A potenciális tanú ugyanis, nemcsak a megtorlástól fél, (persze, attól a leginkább) hanem mert rendszerint neki is van épp elég takargatnivalója. Igen, ha nem is közbűntényes, de pl. a rendezetlen lakhatási jogállásukkal, kisebb-nagyobb, többnyire a közszolgáltatással kapcsolatos anomáliáik, de a közhatalommal szembeni ellenérzésük „betyárbecsülete” is visszatartják őket ebben. És itt nem zsigeri ellenállásról van szó, hanem nagyonis valós, racionális félelmekről. Ha rendre azt tapasztalja ugyanis, hogy az évtizedek óta rendezetlen jogviszonyok között élők környezetéhez (bérlakások) kell alkalmazkodnia, s hogy pl. a három éve felszerelt kamerákról a drogdílertől tudja meg, hogy kamu az egész, nos, akkor, kinek higgyen? A hányatott bérlői társadalom pedig, melyet rendre – legutóbb egy éve – ámítanak álságos ígéretekkel, hogyan hihetne bárkinek is?

Van-e bűnbocsánat – avagy „vétkesek közt cinkos, aki néma?”

Az a civil társaság pedig, melynek tagjaként pár hónappal ezelőtt ezeken az oldalakon – az akkori állapotokhoz mérten – mindezt szóvá tettem, minderről lényegében hallgatott. Hallgatott, amikor beszámoltam az önkormányzattal folytatott, több mint féléves együttműködésnek a semmibe szórt eredményeiről, és nem kérte számon - a kormányzó apparátustól és a vele együtt hallgató ellenzéktől egyaránt – a poloskavésztől máig sújtott lakosság kálváriáját. Az önkormányzati gazdasági vezetőkkel folytatott megbeszélésen pedig, megalázó „kompromisszumoknak” vetette alá magát, (pl. titkosított hangfelvétel a megbeszélésről, s az egészről történő érdemi beszámoló mellőzése stb.) s tárgyalópartnerét felülmúló igyekezettel fojtott el minden kölcsönös tisztázásra irányuló igyekezetet. És a „közmegszólalást” ellehetetlenítő folyamat elősegítését sohasem pótolhatja a mégoly színvonalas rendszerelméleti munkásság, és persze a fórumokról szóló, rendre elmulasztott közérdekű bejelentések hiánya is vádlón néz vissza ránk.

Ez lenne hát, az igaztalan vádaskodás, és „a kollégák rugdosása”?

Nézzünk végre szembe magunkkal is. Vessünk számot az egy év óta el nem végzett munkánkkal, adjunk számot az eltékozolt talentumokról, - és ne csak az önkori súlyos apparátusi örökségét tehetetlenül hordozó ólomlábú (és -fejű) bürokráciájával, melynek fején olyan jó ugrálni, persze csak papucsban.

És mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”, magam is vállalom a felelősséget a mulasztásokért, főképp, hogy sokáig hagytam magamat is az orromnál fogva vezettetni, mindkét fél részéről. Ennek tanulságaként a Négyház Egyesület a civil fórumsorozatból még tavaly kivált. A január 29-i fórummeghívón tehát, hozzájárulásunk nélkül áll a nevünk a szervezők között.

A „néma cinkos” tehát, nemcsak én vagyok, - vagy hogy a fenébe is van ez.

budahazy.gusztav (kukac)gmail.com

Szűk, már-már az illegalitás határait súroló körben zajlott a civil fórum sorozat legutóbbi, Józsefváros közbiztonságával foglalkozó rendezvénye a Kesztyűgyár Tükör termében. Ugyanott, ahol kilenc hónappal ezelőtt a munkáért lakhatás-szociális lakbér-kilakoltatás témakörben még állóhely is alig jutott az érdeklődőknek. Pedig képviselte magát az önkormányzat, a rendőrség, a polgárőrség és néhány civil szervezet, aktivista, valamint harcos blogger. Két szereplő hiányzott a fórumról: a lakosság, meg a bűnözők.

Újat, vagy eredetit leginkább ők tudtak volna mondani, de nyilván egyéb elfoglaltságukra tekintettel távol maradtak a jeles eseménytől, amely így – néhány felszólalástól eltekintve – közhelyek ismételgetéséből állt. Az ön kormányzati képviselők elégedettek a rendőrség áldozatos munkájával és anyagilag is támogatják azt (már, mint az önkormányzat), a rendőrség pedig nagyra becsüli az önkormányzat támogatását, és a jövőben is igyekezni fognak, hogy az Alkotmánybíróság döntése, valamint a jogállamiság elemi követelményrendszere ellenére eredményeket érjenek el Józsefváros átkos örökségének felszámolása tekintetében.

Civil részről ugyan elhangzott néhány tétova utalás arra, hogy a megelőzés, meg a szocializáció, esetleg a munkanélküliség felszámolása, ad abszurdum az intézkedések (pl. kamera) hatás(talanság)vizsgálata, és az abból adódó következtetések levonása is egy lehetséges megközelítési (gyógy)mód, úgy tűnt, a hatalom megjelent képviselői (ugyan különböző fokon), de inkább a bűnüldözés és a büntetés elkötelezettjei. Mondandójukból felsejlett a szegény, de fegyelmezett kerületi polgár fantomja, aki pisszenés nélkül viseli, hogy egyszobás, komfort nélküli lakásban nyomorog hatodmagával, hogy nem talál munkát, gyerekének naponta  egyszer tud enni adni, ám dacosan nemet int a bűn minden csábítására,és arccal az önkormányzat felé hajtja álomra a fejét, kezében az alkotmánnyal.

S ezzel már vissza is érkeztünk írásunk kiinduló pontjához. Az Alkotmánybíróság hajléktalanokkal kapcsolatos döntése után ismét kiütköztek Budapest hullafoltjai az aluljárókban, köztereken – ékesen bizonyítva, hogy tiltó, büntető rendeletekkel nem megoldani, csak eltüntetni lehet (ideig-óráig) a kínos ügyeket. Az emberek nem bűnözőnek és hajléktalannak születnek, hanem körülményeik teszik azzá őket. Következésképp nem a tetőnél vagy a vakolatnál kell(ene) kezdeni az újjáépítést, hanem a pincében. És ígéretek (főleg be nem tartott ígéretek –lásd az áprilisi lakásfórum), ráolvasások, fenyegetődzések hatására sem bizalom, sem nyitottság, sem aktivitás nem várható a hiányolt hallgató lakosság részéről. Sőt. Az egyik civil felszólaló „pártsemleges elkeseredettség”-nek nevezte ezt a lakossági passzivitást. A tervezett milliárdos költségvetésű Magdolna Negyed Program III. hozhat változásokat a munkanélküliség és a lakhatás elemi-emberijogi kérdéseiben. Majd. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy alig egy hete a rendőrségi konténertől néhány méternyire ért egy idősödő hölgyet – immár negyedszer – drogos(?) támadás, aminek következtében a kórházban meghalt.

Ez a civil bejelentés volt a Józsefváros közbiztonságáról szóló civil fórum sorozat,  egyetlen drámai pillanata.