Válasz, néhány lakossági kérdésre, az M12 "drogmentesítését" követően kialakult helyzet kapcsán.
Az előző rész végén felvázolt, a kibontakozás útjait érintő és az itt hagyott megoldatlan kérdésekkel kapcsolatban számos, más "krízisházakból" érkező kérdésre, ez úton szeretnék néhány szóban kitérni.
Mindenekelőtt arra, hogy az önkormányzat, minden jel szerint komoly és hathatós intézkedéseket készít elő az élet- és lakhatási biztonságnak a hatályos törvények szerinti biztosítására, melynek előkészítő lépéseihez - ígéretük szerint - kész befogadni a lakossági javaslatokat is. Ehhez várjuk azon lakók segítségét, akik részben eddig is közreműködtek az ellehetetlenült állapotok felszámolásában, de azokét is, akik ezután kívánnak tevékenyen hozzájárulni ehhez.
Néhány, az előző írásommal kapcsolatos - érthető igényből fakadó- kifogásra, megpróbálok röviden válaszolni.
- a felújítási munkálatokkal kapcsolatos, többnyire megalapozott, sőt - ahogy azt az egyik levél írja - "falrengető" kifogásokra valóban nem tértem ki; sztem ezt nálam hívebben leírták az ott lakók, - lásd, Az igazi JÓZSEFVÁROS blogbejegyzéseit, de más lakóknak ezeken az oldalakon is megjelent észrevételeit.
- nem szóltam ez úttal a járványveszéllyel fenyegető, hosszú ideje penetrálódó poloska- és más kártevőveszélyekről sem, abból a meggondolásból, hogy minden ez irányú intézkedés amúgy is elakad a rendezetlen bérleményi viszonyok áthatolhatatlan dzsungelében. (Érdekes, h a drogfertőzésről most kevesebb szó esett. Pedig az a hamis látszat, hogy ez probléma - a rendcsináló rohamosztagosokkal együtt - elszáll, mint a hajnali köd, még nagyon sok keserű meglepit tartogathat a számunkra.)
- arra a sokak által hangoztatott aggodalomra pedig, h a házba kezdenek visszaszivárogni a nemrég kiűzött "cuccosok" meg a velük szimbiózisban élő sokszínű társaság, a szakszerűen képzett házfelügyeletnek pedig híre-hamva sincs; nos, a már említett hivatali ígéret szerint, erről (is) fog velünk, M12-beli de a másutt, hasonló problémákkal küzdő lakókkal várhatóan tárgyalni az önkormányzat.
Annyi máris bizonyosnak látszik, hogy az élet-és lakhatási feltételeket nem lehet csak rohamosztagosokkal biztosítani, s amíg a kilakoltatás rémével küzdők üres és befalazott lakások százaival néznek farkasszemet, amúgy is inkább a visszafogott és belátásra képes tárgyalókészséget kéne inkább bevetni ebben az egyre súlyosbodó "harcban."
Budaházy Gusztáv
Azt már megszoktuk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében vannak az egyenlők és az egyenlőbbek, mégis, mikor szembesülünk ezzel a mindennapokban, nem tölti el az embert jó érzés. Sőt!
Kellemes idő, vénasszony-nyáriasan süt a nap, Gutenberg tér, játszótéren kívüli pad. Üldögél ott egy ember, kutyája mellette ugrabugrál. Meleg van, az ember szerei a sört, hát átballag a közeli kisboltba. Visszatér padjához, felnyitja a sörösdobozt, jóízűt húz belőle. A második kortyra már nincs lehetőség: játszótér-őrző közterkocsiból kipattanó hivatalos szerv ott terem, rendőrért kiált, a rendőr hihetetlen gyorsan meg is érkezik. Pillanatokon belül, hiszen az ember a legnagyobb bűnt követte el, mit nekünk betörések, gyilkosságok, bántalmazások, ugyan, első a közterület. Ez AZ EMBER KÖZTERÜLETEN SÖRT IVOTT! Nem hajléktalan, minden nap itt van a kutyájával, dolgozik, lakik, csak éppen most így alakult. Nosza, felírták, kiállították, büntetőcédulát írnak neki, hiszen, horribile dictu, szörnyűséges tettet merészelt végrehajtani.
Nem, nem értek egyet a közterület ily célú felhasználásával, mármint hogy ott részegeskedjen az ember. Bár, kötve hiszem, ettől válnának a gyerekek alkoholistává. Jogkövető állampolgárként azonban azt gondolom, ha valami tilos, akkor az tilos. Mindenkinek, mindenhol.
Na, hát, ezzel szemben néhány nappal később, a Super8 néven a környék által köz-nem-kedvelt kocsma előtt, késő délután, kisebb csődület, korosabb és fiatalabb emberek vagy húsz-huszonöten, igen jó kedvűek, többjük már túl a nyilván zárt helyen elfogyasztott szeszterméken. Túl zajon, amit ennyi ember egymáson átkiabálási kísérlete okoz, túl a természeténél fogva felfelé, az ott lévő lakásokba szálló változatos dohányfüstön, sokuk kezében ott az áruló – a kocsmából származó jókora korsóban a kocsmából származó habzó sör. Bizony ezek az emberek KÖZTERÜLETEN, AZ UTCÁN, JÁRDÁN, ÚTTESTEN SÖRT ITTAK!
Mit tesz a sors, a semmiből egyszercsak előbukkan egy közteres autó, kicsit lelassít, konstatálja a látottakat, majd továbbhajt, mert hívja őt a kötelesség: a játszóteret újabban éjjel-nappal gépkocsiban üldögélő hívta őket, meg látták ám a térfigyelőn, hogy a játszótér egyik padján ül egy ember és KÖZTERÜLETEN SÖRT ISZIK. Miatta rohantak a járőrök! Csak tudnám, minek üldögél, egy teljes autóban egyszem egyedül valaki, ha nem tud ilyen esetben intézkedni, ki kell hívnia egy, további három személyt tartalmazó járőrszolgálatot. Ha ez a rohanva, villogóval rongyoló járőr csak lelassít, és kiszól: jónapot, nem szabad ám egy kocsma előtt, az utcán alkoholizálni, még mindig odaért volna a szörnyűség helyére, hogy egy, immár a téren kívüli padra átültesse a zavarkeltőt.Megkérdeztem, elmondták – nekik nem dolguk. Ők ide, a térre jöttek, ezzel, a szörnyű tettet végrehajtóval szemben intézkedni.
Csak remélni tudom, hogy az ilyen közalkalmazott vagy alvállalkozó-alkalmazott (azt hiszem, a köztereseket az önkormányzat, vagyis hát a polgárember fizeti, vagy is fizeti), ha kigyullad a háza, ha az utcán rosszul lesz, ha késsel kergetik éppen, az arra járó tűzoltó, orvos, rendőr akkor is segíteni fog rajta, ha éppen nincs szolgálatban, vagy ha éppen más, csekélyke ügyben kell intézkednie.
Ez az igazi uram-bátyám felfogás, ez az igazi bürokrácia.
Merthogy mindaddig, amíg csak parancsra, kijelölt feladat ellátásra hajlandó bármely szervezet bármely tagja, mindaddig, amíg nem érzi belülről, hogy szabálytalanság, jogtalanság történik, amit ő és éppen ő hivatott megállítani, bárhol, bármikor, addig bizony, hát, így élünk. Ezért lépjük át rendszeresen a szabályokat, ezért nem érezzük, hogy bármilyenek legyenek is, de ha már vannak, azokat akkor is be kell tartanunk és tartatnunk, ha éppen nem látják, vagy sőt- nem foglalkoznak velünk a szabálysértésre figyelmeztetni hivatottak.
Kedves honfitársaim, nem kellene felnőnünk végre? Egy kisgyerek bájos, ha pelusa mögé bújva azt hiszi, nem látjuk, és nem-szabad dolgot tesz.
Na de kérem, pelus mögött bujkáló felnőtt emberek?...
Üdv P.E.
Megérkezett a nyomozás felfüggesztéséről szóló határozat, egy hónapig utazott pár utcányit...
Természetesen pár semmitmondó mondattal a végén, amiben azért benne volt ez is:
Nosza, rajta, be is ballagtam a kapitányságra, nézzük, mi mindent tudtak meg, mit láttak a kamerák, milyen nyomokat rögzítettek az általam megtalált rácsról. Nem volt túl sikeres látogatás, annyit már most elárulhatok.
Azzal kezdődött, hogy az ügyem előadója nem volt bent, viszont mindenképpen igazoltatni akarnak. Arra a kérdésre, hogy miért mutassam meg személyim, az volt az első felelet, hogy "beléptetem az objektumba". De hát én nem akarok belépni! Idejön az ember, megmutatja a papírokat, és viszontlátásra. Ember kilétének kiderítése sem volt egyszerű, de meglett - majd megjelent és közölte, az ügy aktái már az irattárban vannak, így viszontlátásra a következő munkanapon.
A portás-rendőr következő alkalommal ismét egyből a személyim kérte, a miértemre viszont azt felelte, hogy hátha köröznek - mert előfordul olyan, hogy besétál valaki, akit köröznek, és ott derül ki. Nem nagyon láttam ennek sem az életszerűségét, de megmutattam, hogy engem nem. Emberem jött, majd ügyiratszámmal el. Kicsit még vitáztunk, hogy MINDEN iratot megkapok, ami az ügyemben keletkezett vagy csak azokat, amik rám vonatkoznak; és különben is, a B.E. megmondja. Persze, a Büntetőügyi Eljárásról szóló törvény, amivel én még életemben nem találkoztam, így a rövidítését sem ismertem. Kértem, mondjon egy példát arra, hogy mi nem tartozik énrám ebben az ügyben, és el is magyarázta, hogy jelentéseket nem fogok kapni, mert az nem tartozik rám. Jó, rendben, legyen így, nézzük mit kapok!
Kis idő elteltével - amit a bejáratnál ácsorgással és ücsörgéssel töltöttem a többi várakozóval egyetemben, pad vagy szék még véletlenül sincs; majd ülünk ha lecsuknak?! - meg is érkezett egy köteg papírral kezében. Kérdem, mennyit kell fizetnem a fénymásolásért, de csak legyintett. Gyorsan írjam alá, hogy átvettem, aztán már itt sincs, majd megnézegetem. Ha kérdés merül fel, hívjam. Jó, fuss, szaladj, üldözd a bűnelkövetőket tovább...de mire a lépcső tetejére ért, átfutottam a kapott papírokat: ugyanazokat fénymásolta le, amikből már így is volt példányom. Kaptam egy példányt a bűnügyi helyszínelő JELENTÉSÉBŐL :) Nem láttam viszont semmi olyat, ami a kamerák felvételeinek átnézését mutatta volna, így utánaszóltam, hogy ezeket még hiányolom azért...Sőt, igazából ezért jöttem! Egy olyan helyen élek, ami körül van véve kamerákkal, joggal érezhetem úgy, hogy itt nem történhet semmi úgy, hogy arról valamelyik kamera ne rögzített volna valamit.
- A kamerák képei? - kérdezett vissza - Azokon nem látszott semmi!
- Hogy-hogy? És hol van erről a papír?
- A felvételeket folyamatosan átnézik, és ha nincs rajta semmi érdemleges, vagy nem látszik semmi, akkor arról jelentés sem születik...
Hm. Sőt, hmm-hmm. Esetleg khmm..!
Egy ilyen szervezetnél, mint a rendőrség, ahol mindent három példányban nyomtatnak, iktatnak, mindennek nyoma KELL hogy legyen, úgy nézik át a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy arról nem születik külön jegyzőkönyv vagy jelentés?!
Az általam megtalált rácsról meg nem is beszélve. Arról egy szó sincs.
Szóval ellenőrizték is, és TÉNYLEG nem hiányzik a térfigyelő által rögzített felvételek átnézése? De jó lenne tudni pontosan, ki, mikor, hogyan nézi/nézheti vissza - volt már itt kiszivárogtatott felvétel...
Még szerencse, hogy fenntartjuk ezt a rendszert, csak nem használják. Sőt, nemsokára lármafákkal bővül.
A térfigyelő kamerák az Önök pénzéből NEM működnek!
Szóval az történt, hogy ellopták a bringámat. 15 éve vásároltam, és az elmúlt két évben újult meg minden porcikájában, hogy továbbra is megbízható, hű társként segítse a közlekedésem. 15 év! Sok házasság nem tart ennyi ideig...
Drágaság
A bringa utcán állt, a ház pinceablakának rácsához kötve egy masszív U-lakattal - mint ahogy tavaly egész nyáron is. Persze, leszedték róla a leszedhető dolgokat: kulacs, fényvisszaverő szalag, de ezek nem is fontosak; meg leszedhettem volna én is. Most viszont az egész bringa eltűnt, és ami durvább: a ráccsal együtt.
Hűlt helye
Úgy bizony, a bátor versenyző ki- vagy lefeszítette a rácsot és vitte, U-lakattal, biciklivel együtt. Péntekről szombatra...igen, tizenharmadika volt.
Persze rendőrségre be, feljelentés megtesz. Kérem a környékbeli kamerák képének tüzetes átvizsgálását, fejből fel is soroltam párat, jegyzőkönyvbe is került. Mire hazaérek, már pont ideért a helyszínelő csapat is. Lefotózzák, megmérik a rács helyét, csatolják az ügyhöz.
És hogy miért kamerateszt? Mert ez a része a kerületnek nagyon be van kamerázva, és hátha nem csak a képviselő érdekében néznek utána. Az meg biztosan feltűnő, ha valaki egy rácshoz lakatolt biciklit tol...
Piros a térfigyelő, sárga magánház kamerája, kék csillag a bringa helye
Látni lehet, hogy a bringával bármerre indult is el, kamera látómezején kellett keresztülhaladnia. Ha nem térfigyelő, akkor a sárgával jelölt, Fecske utca 3. ház saját kamerái rögzítették.
Errefelé a gyalogzsaruk is sűrűn járkálnak, igazoltatnak, motoznak. Józsefvárosban polgárőrség is van, és a közterület-felügyelet is 0-24-ben dolgozik.
Mégis elvitték, ráccsal együtt.
A Tolvajkergetők is forgattak a kerületben - a Víg utca 18 nincs is messze. A rendőrségtől se.
Szerintetek lesz bármi nyom?
UPDATE (16:30)
Ahogy tegnap is, folytattam a keresgélést - mint mindenki, akinek értékét eltulajdonították - és láss csodát, a Köztársaság téren, a bokrok közt megtaláltam a rácsot, amihez a bringa volt kötve. Egy alkesz csoport hőzöngött nem messze tőle, boros üvegeken vitázva, de mivel kés is előkerült, a kutyasétáltatók hívták a rendőröket. Nekem így nem kellett, csak megmutatni és elmondani a miértet.
Helyszínelők sorozatokon felnőve kértem is rögtön a nyomrögzítők kiküldését - ám a valóság kicsit más. Készenlétis rendőrök lévén a kerületi ügyeletes tiszttől kérdezték meg, mi legyen? A válasz az volt, hogy vigye be a darab vasat. Szerencsére volt nálam gumikesztyű, így legalább kevésbé szennyezte be a saját ujjlenyomataival...
Szóval most már biztosan felvette legalább két kamera a bringám és a tolvaj(oka)t: Szilágyi - Köztársaság és a Bezerédi - Köztársaság sarkán lévő.
Úgy izgulok!!!
Update2 (22:00) :
Kommentekre reagálás
Az elvitt rács helye. A fadarabbal feszítették meg, aztán pattintották le a hegesztéseket. A helyszínelő mutatta, hogy festett rúdra hegesztették rá a rácsot, így nem fog annyira. A jobb oldali vasrúd, ami a vashálót fogta, a ráccsal együtt látszik a fenti kép bal oldalán. Értelemszerűen nem a szellőzőshöz volt most kötve.
Tisztelt Danada János Rendőrkapitány Úr!
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a múlt heti lakossági fórumon való részvételét lemondta, így azon úgy hangzottak el a jelenlévők közbiztonsággal kapcsolatos panaszai, hogy a megoldások keresésére lehetőség sem volt. Segített volna a helyzeten, ha kollégái közül valaki képviseli Önt, s így - legalább a legsúlyosabb és legsürgetőbb ügyekben – egy közvetlen, élő kapcsolatfelvétel alakulhatott volna ki a két fél ( lakosság – hatóság ) között.
Mivel az ott felvetett problémákat fontosnak tartjuk, és korábbi felajánlását, - hogy a lakosokkal kész tárgyalni -, komolyan vesszük, kérjük, hogy a fórum újra szervezésére egyeztessünk egy kölcsönösen alkalmas időpontot.
Egyúttal arra is kérjük, hogy személyes megjelenésével, hozzáállásával igazolja elkötelezettségét a lakossággal való kommunikáció és a közös gondolkodás iránt.
Köszönettel:
Balázs Anna
Balogh Barna
Bandor Zoltán
Bátori Miklós
Bétán Zsolt
Bétánné Szabó Anikó
Bódis Lajos
Budaházy Gusztáv *
Czibi Erzsébet
Csúcs Éva
Dalmadi Jenő
Didi József
Döme Lajos
Ercsei Eszter
Hidegh Sándor
Horváth Gizella
Horváth Judit
Faragó Györgyi
Jóni Anita
Kalászi Ede
Kassai Ágnes
Kemény Árpád dr.
Kósa László
Kovács Vilma
Lakatos Ella
Lovas Ágota
Máthé Gyula
Misetics Bálint
Dr. Molnár György
Pados Emma
Rejtő Gábor
Rézműves Lajos
Seres József
Dr. Szabó Gábor
Sztuchlick Andrea
Tóth György
Tóth Annamária
Varga László
Virág Tamás
* A rendezvény szervezőinek nevében az alábbiakat teszem közzé:
Az aláírók nevei részben az április 18-i rendezvényen résztvevők aláírásaiból, majd a később csatlakozókéiból kerültek ki. Mindazon személyek akaratát, akik – bár egyetértettek kezdeményezésünkkel, de – nem járultak hozzá nevük közzétételéhez, tiszteletben tartottuk. ( Ők voltak többségben…) Érthető módon a nevek beazonosítása (hitelesítése) sem állt módunkban, ahogy pl. a megkeresett személyek lakhatási jogállását sem vizsgálhattuk.
Köszönet mindazoknak, akiknek – még mindig – erősebb a nyilvánosság erejébe vetett hitük, mint az orv megtorlástól való félelmük!
*B.G.
Kapitánytalanság
Címkék: rendőrség rendőr civilek kapitány józsefváros 4ház civilfórum négyház egyesület
2013.04.28. 09:49
Új seprű jól seper - tartja a mondás. Új kapitányunk pedig nem seprű, ezért az általa kezdeményezett lakossági beszélgetésre egész egyszerűen nem ment el - és még csak nem is ő szólt, hanem leüzent.
Nélküle is megtartották, íme:
MEGHÍVÓ ÉS KALAUZ AZ MNP III. programhoz
Címkék: fórum meghívó rendőrség önkormányzat 4ház MNP3
2013.04.15. 18:53
MEGHÍVÓ ÉS KALAUZ AZ MNP III. programhoz
A NÉGYHÁZ Egyesület – a VIII. kerületi önkormányzat és a rendőrkapitányság támogatásával – egy programismertető előadássorozatot tart az alábbi témakörökben
- Bűnmegelőzés és áldozatsegítés a Józsefvárosban
- A „Munkáért lakhatás program” (copyright by NÉGYHÁZ Egyesület) és a lakbérhátralékosok helyzetének legújabb fejleményei (későbbi időpontban)
- Lakhatási, közegészségügyi, rendtartási és állagmegóvási kérdések (későbbi időpontban)
- Az épített örökség – benne az emberi élhetőséggel – megőrzésének közös felelőssége (későbbi időpontban)
Az első témakör: BŰNMEGELŐZÉS ÉS ÁLDOZATSEGÍTÉS A JÓZSEFVÁROSBAN
helye: Budapest VIII. Mátyás tér 15. Kesztyűgyár
ideje: 2013. április 18. csütörtök 17:30
Felkért előadó: Danada János rendőrkapitány és az MNP III. Program kidolgozója
Budaházy Gusztáv
NÉGYHÁZ Egyesület
Civil fórum: közbiztonság
Címkék: közösség meghívó rendőrség emberek jelen józsefváros rendészet lopni közmegszólalás
2013.01.24. 13:57
Két hét alatt rendet teszünk - hazudta ígérte a Vezér 2010. április 12-én.
Az elmúlt évben viszont ilyen volt a kerület bűnelkövetés tekintetében, térképen ellenőrizhető módon.
Pár példa; kattintásra megnő!
Üres térkép, viszonyításhoz
Kocsi feltörés
Lakás betörés
Betöréses lopás
Rablás
Sajnos az életellenes bűncselekmények nincsenek külön feltüntetve, de mintha az elmúlt évben is történt volna egy-két (8?) gyilkosság a kerületben...
Lakhelyeden milyen a térkép?
Eldugva, nem nagyon meghirdetve szervezte a CaPE a következő fórumot - így majdnem lemaradtunk róla. Még szerencse, hogy figyelmünk semmi nem kerülheti el... Gyertek!
És persze nem csak palotanegyedbéliek jöhetnek..!
Palotanegyed lakói, figyelem
Lakossági fórumot szervez a Civilek a Palotanegyedért Egyesület.
Téma: Közbiztonság, közegészség, köztisztaság
Meghívott vendégek:
- Danada János r. alezredes, rendőrkapitány
- Kocsis Sándor rendőr zászlós, a Palotanegyed körzeti megbízottja
- dr. Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos
- önkormányzati képviselők
Időpont: 2012. november 26. hétfő, 18.00
Helyszín: Horánszky utca 13. (földszinti előadó)
Így a fórum résztvevői a hivatalos megnyitó előtt ismerhetik meg a Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ előnyeit.
Szabó Gábor rendet tesz
Címkék: politika rendőrség polgármester hivatal szervezet rendészet jófiúk JVSZ
2012.07.18. 12:31
Szabógáborunk beindult. Mint tudjuk, ő volt a polgármester tanácsadója, jegyzőkönyv szerint a netes hangja; aztán véget ért a románc, és most a szennyes ablakon való kidobálása folyik - szerencsére a szocik fórumán, aminek ők nagyon örülnek.
Mesél. Stílusa változatlan, és már blogban foglalják össze a napi részeket. Nevekkel, konkrét eseményekkel, csak kicsit változtatva rajta. Lucky Peer például az utódja neve, Perlaki.
Itt viszont bűncselekménnyel vádol. Bizonyíték is van rá, ami tényleg elég gyász - joggal foglalkozó, dolgozó ember nem követ el ilyet (csak ha nagyon-nagyon hülye).
Nyílt levél Kocsis Mátéhoz
(Tisztelt) Polgármester Úr! Azt az exrendőr csapatot, amelyről napokon belül az illetékes hatóságoknál bebizonyosodik, hogy törvénytelenségek tömegét vitte végbe, Te hoztad a kerületbe. Már azelőtt dicsekedni akartál érkezésükről, mielőtt egyáltalán a vezetői pályázat leadási határideje letelt volna. Nyilatkoztál róluk eleget, hogy a koloncot, amit velük a nyakadba vettél, le ne vehesd.
Nekik végük. Olyan mennyiségű bizonyítéktömeg, ami rendelkezésre áll, és benyújtásra kerül, olyan számú tanú, akik alig várják, hogy az őket ért megaláztatásokat végre valakinak elmondhassák, egyszerűen nem söpörhető a szőnyeg alá. Minden hatalmad kevés ahhoz, hogy ezt elsimítsd.
Ők megbuktak, súlyosan, a kérdés már csak az, hogy Téged mennyire rántanak magukkal. Megnyugodhatsz, jobban ismerem őket, mint Te. Úgy Rád fognak vallani, mint megbízójukra és parancsadójukra, mint annak a rendje. Aztán megy az ügyészségtől a kikérő a Parlament mentelmi bizottságához. És addigra az ügy már oly nyílt lesz, hogy azok ki is fognak adni.
Csütörtökön a képviselő-testület ülésének bezárásáig kapsz haladékot tőlem, hogy elkövetett bűneid legalább egy részét helyrehozd. Ha akkor még a Józsefvárosi Önkormányzat alkalmazásában áll Perlaki Attila, Ács Péter, Németh Zoltán, Dóra Tibor, Matyi István és Molnár Zoltán exrendőr, egyenruhás bűnöző, akkor péntek reggel ellened felbujtásért, hivatali hatalommal való visszaélésért, bűnpártolásért az ügyészségen feljelentést teszek.
Ha addigra ezektől megszabadulsz, akkor legalább valami jelét adod jóhiszeműségednek, ami nemsokára fontos lesz, meglásd. Meglátod.
Szabó Gábor
józsefvárosi polgár
A kezemben van az eredeti "idézés" egy példánya. Lesz több is. Ami abban szerepel, az jövő hét elején ügyészségre megy. A JVSZ papírján, a JVSZ Perlaki által kinevezett Szolgálatvezetője (Jófiúk), Dóra Tibor idézi be VII. kerületi rendőrségi kihallgatásra a JVSZ alkalmazottját. Ő írja rá még a VII. kerületi rendőrkapitányság illetékes hadnagyának a nevét is. Valódi idézés nincs, ez van helyette.
Itt tartunk most. A mindig sokat beszélő, de keveset mondó szabógáborunk fejébe vette, hogy megbuktatja a polgármestert. És persze vele együtt a sleppjét.
Ezt az idézést elnézve én kitartást és erőt kívánok neki - más kérdés, hogy az elmúltkétév tettei az ő lelkén is száradnak.
Pontosabban konténer-rendőrőrs, de annyira abszurd, annyira gettós, annyira harci helyzetet idéző, hogy csak na: egy konténerben kialakított rendőrség, rajta kamerák, benne konyha, wc és a munkaállomások. Helyileg ez a Diószeghy Sámuel és a Korányi Sándor sarkán található - a Diónak rendesen híre van, tavasszal sima drogüzérekre is a TEK csapott le, igaz, mérsékelt sikerrel.
A konténer bizonytalan ideig lesz ott - lehet 2 hét, lehet 2 év. Tetszés szerint bárhová átszállítható, felállítható 2 órán belül. 24/7-ben lesz mindig 2 rendőr benne, tetején mozgó kamera, oldalain is 1-1. Alatta van két tartály, ez egyik vizet, a másik ürüléket tartalmaz. Szippantós kocsi jön átlag kéthavonta. A konténerhez 9 milliót adott az önkormányzat - környéken élők vegyesen fogadták. Bővebb technikai adatok itt.
Józsefváros mindig is élen járt az új technikák kipróbálásában - az országban itt volt először térfigyelő kamera, például. Most itt van először konténerőrs. Első-első, ahogy Kontrát államtitkár mondta...
Lesznek még, a tervek szerint a fertőzött területeken kíván felállítani továbbiakat a rendőrség: Práter 75, Magdolna-Dankó sarka, Dobozi tér. Ha szükséges, máshová is.
Közben persze az élet nem állt meg egy pillanatig sem, ezt a mélt kaptam reggel:
Hali!
Ha van egy kis időd, akkor sétálj el a Baross térre, a Rákóczi út sarkánál, a K&H bank előtt, látni fogod, hogy több helyen lopják a fémeket a föld alatti átjáró lejárati részén. Az üvegeket széttörik, majd kifeszítik a fém dolgokat, brutális rombolást végezve. Az egyik lejáró felét már szétlopták kicsit feljebb. A térfigyelő kamera a Baross tér és Rákóczi út sarkánál mindent vesz, mégsem csinálnak semmit...
El is mentem szépen megnézni, éppen kerítették körbe. Megállok, nézem, és már kapom is az infót:
- Nem baleset volt, nem autó csinálta! Emberek... kiszedték. Itt a kamera fent, mégis. Azt mondja a rendőrség, nem érnek rá mindig figyelni a kamerát...Itt a környéken nem ez az első - bronzból vannak a tartó oszlopok, azt szedik ki.
És ilyenkor aztán az értetlenség kiül az arcomra: minek egy újabb konténer, rajta 5 kamera, ha a meglévő kamerák sincsenek használva? Ez a bontás biztosan nem 5-10 percig tartott, eléggé főútvonal, és mégsem veszik észre? Reggeli képek.
Biztosan meg lehet magyarázni, miért...Csak elfogadni nem nagyon lehet.
Szerinted?
Progresszív polgári értékek
Címkék: vélemény rendőrség hajléktalan polgármester demonstráció demonstrál
2012.05.05. 16:57
„Ha nem szorítjuk ki a hajléktalanokat, akkor ők szorítják ki a józsefvárosiakat.” - mondta Kocsis Máté polgármester az évértékelőjében. Naponta járok a Dankó utcában, és nem éreztem még, hogy valamelyik hajléktalan ki akart volna szorítani, mert én őt nem akartam. Attól a pillanattól fogva, hogy közösségalapú a gondolkodásunk, fel sem merülhet a „vagy-vagy”, mert több vállon nyugszik ugyanaz a teher.
Az olcsó jelmezbe öltözött brit legénybúcsút ünneplő turisták sokkal jobban idegesítenek a hangoskodó részeges hajléktalanoknál, ráadásul sokkal több van belőlük városunkban, mint a sztereotípiát megtestesítő csövesből. Valahogy elviselem őket, és örülök, hogy a sok hangoskodó gyarmatosító tetovált proletárt nem látom a kerületünkben, pontosabban: örülök, hogy nem vigalmi negyeden lakom, hanem egy gyönyörű parknál, ami ugyan tele van hajléktalannal, de nekem nem ettől szép. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Sziráki Ferenc nyolcszoros magyar és tizenhétszeres Budapest-bajnok volt kerékpárversenyző és leszerelt rendőr sorsa, aki 2009 óta az utcán él. A „életvitelszerű közterületen tartózkodást” szabálysértéssé nyilvánító törvény ellen tiltakozott kb. 30 ember ülősztrájkkal 2011. november 11-én a polgármester úr irodáját elfoglalva. Gondolom őket címkézte a szélsőbaloldali, anarchista jelzőkkel Kocsis Máté a már hivatkozott évértékelőjében. Rendőrök vitték el őket, 23 embert tartóztattak le, az ombudman szerint túlzó volt a rendőri fellépés. Jövő csütörtökön, az első pernél derül ki, hogy a bíró a társadalomra veszélyesnek tartja-e cselekedetüket. Az ombudsman szerint elég lett volna, ha kikísérik a rendőrök az aktivistákat, de nem tartóztatják le őket. Otthonnal, munkával rendelkező, normális, polgári életet élő frankhiteles vagyok, én jelentem a társadalom döntő többségét. A polgármester úr szívemből szól, amikor a közös tereink kerületiek által való birtokba vételének örülne, és boldoggá tesz, hogy nem leli örömét a hajléktalanok kiszorításában. Elszabadultak a közterületi viszonyok, de nem hagyhatjuk, hogy tovább fajuljon a helyzet, keresztényként nem léphetünk át félmillió hajléktalanon. A világ nem fekete-fehér, nem kell választani a polgári és a progresszív értékek között, mert lehetek egyszerre szépirodalmat olvasó, porcelánnal kistafírungozott, dancehall-os, konzervatív családból származó, bringás, lokálpatrióta AVM támogató, aki nem szavaz az LMP-re. Ezúton kérek elnézést a britektől.
http://jozsefvaros.hu/hir/588/Interju_Kocsis_Mate_polgarmesterrel/
http://avarosmindenkie.blog.hu/2012/01/29/az_avm_tagjai_bemutatkoznak_sziraki_ferenc#more3523694
http://avarosmindenkie.blog.hu/2012/05/04/tiltakozz_a_hajlektalansag_kriminalizacioja_ellen
http://www.ajbh.hu/allam/aktualis/htm/kozlemeny20120229.htm
Szabó Gáborunk a polgármesternek tett beszólás lemondás után most a kerületi kapitányt ekézi, érdekes dolgokról rántva le a leplet és tanácsot is ad neki nyílt levél formában:
Tisztelt Salgó Úr, Kedves László!Bocsáss meg, hogy nem rendőrkapitányként szólítalak meg, de mivel Józsefváros közrendvédelmének politikai vezetőjeként volt alkalmam igazi rendőrkapitánnyal együtt dolgozni, így e megszólítást megtartom neki. Tudod, Perlaki ezredesre gondolok, Józsefváros Díszpolgárára, akinek az irodájában tartózkodsz átmenetileg, és akivel öt évnyi sikeres együttműködésben kitakarítottuk a drogot, meg a prostikat a kerületből.Nem is volt komolyabb problémánk egyikkel sem, amíg meg nem érkeztél a kerületünkbe. Mióta itt vagy, újra tele van Józsefváros mindkettővel. Valamit nagyon elrontottál. Meg is mondom, hogy mit.
Tulajdonképpen egyszerű: kerülnöd kellett volna a rendőri pályát. Ha az ember édesapja olyan magas beosztású rendőr, mint a Tiéd, akkor nem szabad megkísérelni a nyomába lépni. Ő egészen az országos rendőr-főkapitányi székig jutott, az pedig e pálya csúcsa. És hát folyamatosan állnod kéne az összehasonlítást Vele, az meg nyilvánvaló, hogy tragikomikus történet.
Biztosan jól esett, hogy arany váll-lapos, határozott kiállású egyenruhások lovagoltattak a térdükön, és biztosan látod ennek azóta is hasznát villámgyors előmeneteledben. Ám ez már édeskevés a való élet viszonyai között, mikor vezetőként kéne helytállnod, egy nehéz kerületben.Itt már csak korlátozottan működik a védőháló, a prostik és a drog valósága a Te problémád és nem szaladhatsz minden nap védelemért magas beosztású protektoraidhoz. Persze azért megteszed, de kezdesz terhes lenni a számukra is, hidd el.
Te átmenetileg, tudatos karrier-építésed egyik állomásaként tartózkodsz a nyolcadik kerületben, egyfajta kötelező penzumként, hogy aztán megérkezhess a ranglétra következő fokaira, és csatlakozhass végül valami jó kis iroda-komplexumban székelő tábornok-ismerőseidhez. Mi viszont itt élünk. Mi már akkor is harcoltunk a rendjéért, amikor Te még gimnazista voltál. És harcolni fogunk azután is, ha ellépdelsz innen a ranglétra következő fokaira.Pár dolgot azért elmondok, így utólag is, még egyszer…
Biztos emlékszel, mikor a 30 aktivista megszállta a polgármesteri irodát. Te éppen ugyanazon épület földszintjén tartózkodtál, hogy átvegyétek az önkormányzat közrendvédelmi kitüntetéseit. Fölhívtalak, és mondtam Neked, hogy kéne itt egy kis rendet tenni.
Az azonnali reakciód beleégett a memóriámba egy életre. Az nagyjából így szólt: „Díszegyenruhában vagyunk, és épp most lesz az ünnepség…” Röviden tájékoztattalak arról, hogy addig nem lesz ünnepség, amíg a polgármester nem tud kijönni az irodájából. Ja, és arról is, hogy ne nagyon várjál érdemérmet addig a közbiztonság javításáért, amíg a kerület vezetőjének irodájában sem tudod azt megteremteni.
Na, csak följöttetek egy emeletet, nagyjából tucatnyian. A másik, amit sosem fogok elfelejteni, az a kétségbeesett arcod, amikor megláttad a valóságot. Tudod, nálam ott és akkor leírtad magad. Ha valaki ennyire meg tud rémülni 30 békésen üldögélő bölcsésztől, az ne akarjon drogháborúzni a nyóckerben.
Aztán a vitánk a teendőkről. Mondtam Neked, hogy a tényállás egyértelmű: ez itt egy nem bejelentett demonstráció, tessenek föloszlatni. Erre annyi volt a válaszod, hogy már dolgoznak a kapitányság jogászai a megoldáson…Emlékeztetlek: az ombudsman vizsgálata nekem adott igazat, a Te intézkedéseidet pedig jogszerűtlennek minősítette. Milyen gáz ez már: egy politikus jobban tudja, mit tartalmaznak a rendvédelmi jogszabályok, mint a rendőrkapitány…
A kezed alá tartozik 200 rendőr. De Te mégis riadt telefonálgatásba kezdtél, hogy mi ilyenkor a teendő. Utólag is gratulálok, hogy rendbiztost és központi bevetési osztagokat hívtál 30 bölcsészre. Hallgatva a beszélgetéseidet, már vártam, mikor hívod haza az Afganisztánban szolgáló magyar alakulatokat, esetleg kérsz NATO-légicsapást. Nem is tudom, ki szánakozott Rajtad jobban: a kiérkező bevetésiek, az önkormányzat hivatalnokai, vagy a tüntetők.
Éppen közrendvédelmi múltam miatt meglehetősen sok józsefvárosi rendőrt ismerek. Dolgoztak is nálam közülük páran a Jófiúknál. Így aztán pontosan tudom, hogy a kerületi rendőröknek kezdetekben semmiféle gondja nem volt a Jófiúkkal. Szívesen vállaltak volna velünk közös szolgálatokat, épp úgy, mint a közterület-felügyelettel és a kerületőrséggel. Jól jött volna nekik az önkormányzat által fizetendő túlórapénz is.
Te tiltottad le az együttműködést. A szemembe mondtad, hogy az állomány nem akar velünk dolgozni. Akkor, amikor mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Azt is mindketten tudtuk, hogy az önkormányzat térfigyelő-rendszerét arra használod, hogy a Jófiúkat figyeltesd. Mikor elmentem a BRFK-ra, hogy akkor onnan kérjek bevetési zsarukat az autókra, már aznap megjelentél ugyanott, hogy letiltasd a dolgot.
Milyen alapon kritizálod a Jófiúk működésének jogszerűségét, ha saját magad akadályoztad meg, hogy rendőrökkel dolgozhassanak együtt? Ezt párszor megkérdeztem Tőled, de ugye valódi választ a mai napig nem sikerült erre adnod.Helyette azokkal, akiket barátaidnak hiszel, megosztottad azon magvas gondolatodat, hogy Te „presztízsharcot” vívsz velem… Nem vetted észre, hogy én nem harcolni, hanem közösen dolgozni szeretnék? Egyoldalú háborút folytattál hónapokon át ellenünk, amit most épp elvesztesz, de ez lényegtelen. A lényeges az, hogy Józsefváros közbiztonságát kockáztattad a magán-háborúddal.
Mondok még pár mindkettőnk számára ismert tényt. Mióta Te tartózkodsz a kapitányi irodában, a kamerákat néző rendőrök alig több mint fele a józsefvárosi. Kívülről hozol be tömegével rendőröket, hogy a kerületet őrizzék… Neked ez lehet, nem probléma, mert abból indulsz ki: nem kell helyismeret a bűnüldözéshez. Tán azért gondolod ezt, mert Neked sincs ilyen. De csak sétálj végig a Középső Józsefvároson, és mindjárt rájössz, hogy nem árt, ha az ember nem téved el útközben…
Tudod ugye, hogy egy ideje a hívásainkra soha nem jönnek ki rendőrök? Akkor sem, mikor drogosokat kapunk rajta terjesztésen, fogyasztáson, kábellopáson. Valahogy egy ideje nem érnek rá a kerületi rendőrök nagyobb fogásokat realizálni, mint amekkorát a 120 főnyi TEK-es osztag képes volt. Pedig terített asztalhoz jöhettetek volna: bizonyíték-hegyek, nagy fogás, lehet sajtóznod, mi a háttérbe húzódunk, mert nekünk az eredmény a lényeg, legyen Tiéd a babér. De nem, Te inkább presztízsharcot vívsz velem.
Gratulálok.
Olyan szinten lázítottál a Jófiúk ellen mindenhol, ahol csak meghallgattak, hogy sikerült elhitetned pár döntéshozóval: mi nem Jófiúk, hanem rosszfiúk vagyunk. Ennek következménye volt, hogy egy szombat éjszaka negyven fővárosi bevetési rendőr rohanta le az autóinkat a Népszínház utca kellős közepén. Drogot, fegyvert kerestek. Kicsit elbizonytalanodtak az intézkedés közben, mert élőben a Jófiúk már egyáltalán nem tűntek olyan veszélyes elemeknek, mint a Te meséid alapján.
Be is buktátok rendesen. Se drog, se fegyver, bocs. Annyira kínos volt a sztori, hogy még vizelet-mintát sem vettetek, mert éreztétek: abban sem lesz drog. És aztán persze egy órán belül el is engedtétek a Jófiúkat, merthát nem volt semmi ellenük…
Akit csak lehetett, félreinformáltál velünk kapcsolatban. A beosztottaidat, a kollégáidat, a feletteseidet, a sajtót. Biztos zavaró volt számodra, hogy egyre eredményesebbek voltunk. Mikor februárban voltak már olyan napok, hogy nem történt Józsefvárosban érdemi közterületi bűncselekmény, mikor már lehetett veszély és fenyegetés nélkül sétálni a legkeményebb környékeken is, akkor már betelt Nálad a pohár. Merthát hogy lehet, hogy egy önkormányzati intézmény 20 emberrel rendet tart ott, ahol Te tízszer akkora erőforrásokkal képtelen vagy?
Józsefvárosnak nem egy egyenruhába bújt könyvelő kell kapitányként, hanem egy igazi zsaru. Helyi, akinek van tekintélye a beosztottai között is, és a kisujjában van a kerület minden szeglete.
Kedves László!
Nemrég felajánlottad a polgármesternek a lemondást. Őszinte sajnálatomra nem fogadta el. De kérlek, tegyél valami jót végre a kerülettel. Ne ajánlgass. Mondjál le. Csak úgy. Kaptál tőlem segítséget: megmutattam, hogyan kell.Üdvözlettel:Dr. Szabó Gábora Jófiúklemondott vezetője
Hmm. Vajon mi lehet még a tarsolyában szabógábornak? Reméljük kiderül! :)
Szabó Gábor búcsúja
Címkék: rendőrség önkormányzat hangulat polgármester hivatal józsefváros
2012.04.14. 11:23
Rövid, ám annál gyorsabban ívelő karriert futott be a polgármester tanácsadója városüzemeltetőként. Amilyen meredeken ívelt felfelé, úgy lefelé is. Lemondó levele:
Tisztelt Képviselő-testület!
Törvény biztosította jogomnál fogva, az abban szereplő azonnali hatállyal a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat intézményvezetői megbízatásáról és közalkalmazotti státuszomról lemondok.
Jelen iratban kizárólag a rendkívüli lemondást megalapozó tényekkel foglalkozom. Minden mást, mélyebbet, tágabb körűt csak szükség esetén hozok nyilvánosságra.
Ezen eljárás alapja annak alátámasztása, hogy munkáltatóm nem biztosítja a feladatom ellátásához szükséges környezetet. Munkajogi helyzetem összetett, ugyanis a Józsefvárosi Képviselő-testület és a Polgármester egyaránt a munkáltatóm. Feladatom elvégzését utóbbi lehetetlenítette el.
Ezúton is köszönöm a Képviselő-testületnek, hogy minden alapvető feltételt az intézmény kialakításához és fejlesztéséhez biztosított. Az Alapító Okirat, az SZMSZ elfogadása, a költségvetési szükségletek biztosítása, vezetői koncepcióm és személyem támogatása olyan körülményeket teremtett, melyek biztosították munkám végzésének megfelelő technikai körülményeit. Remélem, úgy érzik, hogy az elmúlt 5 hónapban méltónak bizonyultam bizalmukra, és a rendelkezésre álló időt az önkormányzat szándékainak megfelelően, kerületünk élhetősége javításának szenteltem.
Egy intézményt azonban nem csak jogi, anyagi, és technikai eszközökkel lehet ellehetetleníteni. Annak komplex szervezeti kultúráját, belső tartását, moralitását könnyű lerombolni, ha az első számú kerületi vezető nem áll ki mellette, amikor arra szükség van, és az első kényelmetlennek, konfliktusosnak tűnő helyzetben kihátrál, gyakorlatilag elhatárolódik annak tevékenységétől. Külön súlyosbítja a helyzetet, hogy magát a konfliktus-helyzetet nem a Szolgálat hozta létre, mégis bűnbakként, elhallgatandó, bűnös dologként kerül ki e helyzetből.
Pedig a Szolgálat létezik. 100 emberrel tartja rendben nap, mint nap a kerületet. Teszi ezt azóta is, hogy kulcselemét, a Jófiúk Biztonsági Csoportot meghurcolták. Más azonban a munka hatásfoka, ha azt az emberek küldetésből, lelkesedésből, vagy pusztán kötelességtudatból végzik.
Néhány szót a Szolgálatról. Nem véletlenül került integrált rendszerként megszervezésre. A rend ugyanis továbbra is komplex fogalom. Biztonság, tisztaság, rendezettség, gyors reagálás, probléma-megelőzés. Komplex feladat elvégzéséhez pedig komplex szervezeti kultúra, erős csapatszellem tartozik. Az egyes igazgató-helyettesek önálló ágazatokat irányítanak, de a terepen szükség szerint mindenki mindent csinál. Konkrét feladatától függetlenül minden egyes dolgozó tudja, hogy a rend egészéért felel. Azért rendelkezik mind a 100 alkalmazott mobiltelefonnal, hogy bármilyen problémát azonnal jelezhessen. És jelez is. Azért motorizáltuk a Szolgálatot, hogy rugalmasan tudjunk bármilyen problémát, bárhol, és a legrövidebb időn belül elhárítani.
A szervezeti kultúra ennek megfelelően két alapelemre épül: 1. probléma-megoldás. 2. bajtársiasság. Akik ugyanis a terepen élnek, ott töltik életük nagy részét, azok megtanulják, hogy számítaniuk kell egymásra. Megtanulják a kölcsönösség elvét. Ha valaki nem segít a másikon, akkor neki sem fognak legközelebb segíteni.
Erőm, időm legnagyobb részét e szervezeti kultúra kialakításának szenteltem. Azt gondolom, sikerrel. Minden dolgozó, a takarítótól a kertészeken, karbantartókon át a biztonsági őrig csapattagként él, és büszke arra, hogy részese lehet városa rendben tartásának. A Szolgálat emberei nem fizetett kötelességteljesítők, hanem küldetéssel bíró, érzelmileg motivált kiváló emberek. Nálunk nem szégyen takarítónak lenni, hanem fontos, nélkülözhetetlen feladat.
A Szolgálat egyben társadalmi integrációs szerepet is betölt. A romák aránya legalább egyharmad, és ez a vezetésben és a beosztottak szintjén is arányos. Nincsenek együttélési problémák. Nincs „roma és fehér” kérdés. Csapat van, ha úgy tetszik: család.
A 100 ember nem csak a munkaidőben tart össze, hanem a nap 24 órájában, bármikor számíthatnak egymásra. És mindannyiuknak van családja, és vannak barátaik. A Szolgálat valós, közvetlen társadalmi kivetülése legalább 2000 józsefvárosi polgár. Akik tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között és törekszenek arra, hogy kerületünkben rend legyen. Amit vezető koncepciómban anno írtam, mostanra valóság: igazi kolónia épült ki. Ezek az emberek megbecsülik a feladatukat, megbecsülik a munkát, amit az önkormányzat biztosít nekik. Biztonságban, egymásra számítva, közösségben élnek, és ennek társadalmi hatása jóval fontosabb, és hosszabb távon eredményesebb, mint a puszta biztonsági, tisztasági, vagy karbantartási feladatok elvégzése önmagában.
A Szolgálat büszkesége a Jófiúk. Terepen dolgozó embereink tudják, hogy bátor és erős emberek védik meg őket bárhol a kerületben. Mert érik atrocitások a takarítót a Diószeghy, vagy a Lujza utcában, ha nincsenek a Jófiúk. És tudja a takarító, hogy csak meg kell csöngetni a telefont és két percen belül bárhol ott vagyunk. És büszkék rá, hogy ugyanazt a mindenre odafigyelő szemet viselik az egyenruhájukon, mint a Jófiúk.
A Szolgálatnál nem PR-okokból lett egységes formanyelv kialakítva. Minden emberünk, minden autónk ugyanannak a rendszernek az egyenrangú része. Mindenki mindenre odafigyel. A Jófiúk jelzik a tisztasági gondot, a takarítók jelzik a biztonsági problémát. És ha komoly a gond, mindenféle utasítás nélkül a környéken lévő összes autó és ember, eredeti feladatától függetlenül azonnal a helyszínre siet.
Ha kell a rend, kelljenek azok az emberek is, akik azt fenntartják. A Szolgálat egy egységes egész, abból modulszerűen nem lehet kivenni részeket. Ha a testből a szívet kiveszem, ne csodálkozzak, ha az összeomlik. Jófiúk nélkül nincs Szolgálat, ezt 2000 ember tudja, csak a Polgármester nem.
Nem teheti meg egy polgármester, hogy nem áll ki az emberei mellett, pláne akkor, ha azokat hazug vádak érik. Nem nyilatkozhat a támadások idején „átszervezésekről”, mert akkor nem cáfolja, hanem megerősíti a gyanút, hogy valami bűzlik a Szolgálatnál. Nem hallgathat, amikor ki kell mondani az igazságot.
Lojális ember vagyok. Intézményvezetőként elfogadtam a polgármesteri utasítást a nyilatkozati tilalomról. De nem hagyom besározni az embereimet. Ha ehhez az kell, hogy kiszakadjak az önkormányzati kötelékből, akkor így teszek. Lemondok, mert a Polgármesterbe vetett bizalmam megrendült. Nem dolgozom olyan vezetőnek, aki PR-okokból Józsefváros legodaadóbb, leghűségesebb és legbátrabb katonáit cserbenhagyja.
100 ember és a velük együtt élő 2000 ember nem tudja, hogy mi történt. Ők tudják, hogy a Jófiúk becsületes, tiszta emberek. És nem értik a polgármesterüket. És egyre több a kérdés, amit sem magam, sem az igazgatóság többi tagja tiszta szívvel nem tud megválaszolni. Semmilyen lojalitás nem kényszeríthet arra, hogy tisztességemet feladjam, hogy embereimet hazugságokkal vezessem félre. Nem fogom azt mondani nekik, hogy a Polgármester számít rájuk, ha egyszer ennek az ellenkezőjét tapasztalják. Agyonhallgatott szervezet lettünk. Páriák, az önkormányzat zabigyerekei. A munkánk persze kell, a rend persze kell, csak azok nem, akik azt nap, mint nap fenntartják.
Józsefváros rendőrkapitánya kezdetektől fogva nem hajlandó semmiféle együttműködésre velünk. Ezer javaslatot tettünk, szóban, írásban. Egy hónapja mégis megállapodtunk, szóban. Vállalta, hogy írásba foglalja az együttműködést. Valószínűleg így tudja kellő ideig húzni-halasztani, hogy ne legyen belőle semmi. Józsefváros rendőrkapitánya tart attól, hogy másfél tucat önkormányzati biztonsági ember napi 24 órás közterületi jelenléte bebizonyítja: nem is kell olyan sok ahhoz, hogy Józsefvárosban rend és nyugalom legyen. Teszi ezt annak ellenére, hogy közös feladatunk lenne az élhető, biztonságos Józsefváros megteremtése.
Ezt a témát szükség esetén részletesen is kifejtem. Lemondásom keretei közé csak annyi fér bele, hogy megkérjem a Képviselő-testületet: kérdezze meg Józsefváros rendőrkapitányát, hogy miért nem hajlandó együttműködni a Jófiúkkal…
Egy polgármesternek persze ezer lehetősége van arra, hogy egy kerületi rendőrkapitányt rávegyen az együttműködésre. Rengeteg rosszízű megbeszélésen vagyunk túl, és képtelen vagyok bármi olyasmire visszaemlékezni, mikor a Polgármester határozott álláspontot képviselt volna.
Ha úgy tetszik, egyedül maradtunk. Józsefváros terepén rendet tartani nem lehet a kerület vezetőjének stabil támogatása nélkül. A terepen konfliktusok vannak, ez ilyen műfaj. Rendet teremteni és azt fönntartani nem lehet úgy, hogy naponta változtatom a véleményemet: a rend alapja a stabilitás.
A Polgármester elmúlt hetekbéli tettei és nem tettei súlyos károkat okoztak a várost rendben tartó szervezet moráljában, motivációjában. Arra kérem a Képviselő-testületet, hogy hozza helyre ezt a hibát. Álljon ki amellett a szervezet mellett, melyet létrehozott. Biztosítsa bizalmáról az elbizonytalanodott embereket. A Szolgálat minden tagja büszke a Jófiúkra. Mindannyian tiszteletbeli Jófiúk, mert ők valóban tudják, mit jelent ez a fogalom a józsefvárosi terepen.
Ha arra jók voltak, hogy 87 embert mentsenek meg a kihűléstől februárban, egyenként minimum 300 óra havi önkéntes szolgálattal, hogy lakásokba tömegesen fűtőtesteket vigyenek, bojlereket, radiátorokat szereljenek, tűzifát, élelmet szállítsanak tonnaszám, hogy 24 órás nappali melegedőt hozzanak létre a semmiből egy nap alatt, és azt egy hónapig működtessék, akkor ne legyenek rosszak akkor sem, ha őket méltatlan támadások érik.
Ami most folyik, az szétveri mindazt, amit az elmúlt 5 hónapban megteremtettünk. Ne hagyják. Kérem.Dr. Szabó Gábor
magánember
Súlyos szavak ezek. Megrendült bizalom, polgármester, aki cserbenhagyja a kerületében lakó-, azért dolgozó embereket - és mindezt a volt tanácsadója szájából tollából...
Repedezik a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Recseg-ropog.
Kíváncsi vagyok a további részletekre.
Kíváncsi vagyok a rendőrkapitány véleményére.
Kíváncsi vagyok a polgármester reagálására.
Ti mit szóltok ehhez?
A Jegyzőasszony. Volt. Kocsis Máté első - na jó, az elsők egyike - intézkedése volt nyugdíjba küldeni. Erőből, ahogy akkor fogalmazott.
Régóta keringenek a kerületben mendemondák arról, hogy kis pénzzel a jegyzőnél el lehet intézni dolgokat. A Verseny utcai piac bezárása kapcsán mesélték az árusok, hogy a piac bezárása előtt megüzente: 40 milla, és maradhat minden...persze, lehet ez is rosszindulatú pletyka.
Most viszont előzetesbe került. A vád vesztegetés. A hír:
Vesztegetéssel gyanúsítja Józsefváros volt jegyzőjét a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A bíróság ma dönt, elrendeli-e X. Judit és társai előzetes letartóztatását. A védelem szerint gyenge lábakon áll a gyanúsítás.
Információink szerint titkos nyomozást követően hétfőn vesztegetés gyanúsítottjaként őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség X. Juditot, Józsefváros volt jegyzőjét, V. Katalint, a VIII. kerületi önkormányzat jegyzői referensét és K. Béla vállalkozót. Az ügyészség mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte, miután a nyomozás adatai alapján szerintük tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén bizonyítékokat semmisítenének meg, és összebeszélnének a még nem azonosított társaikkal.A nyomozóügyészek három, egymástól független ügyben indítottak eljárást, melyek közül eddig a nyomozó hatóság szerint bizonyíthatóan egy érinti a volt jegyzőt. A volt Ganz-telepen lévő 23-as számú épület irodaházzá alakításával összefüggésben K. Béla cégtulajdonos egymillió forintot ajánlott fel a jegyzőnek és a jegyzői referensnek, amennyiben a szükséges engedélyeket a kérelmének megfelelően és zökkenőmentesen megkapja. A vállalkozó által várt határozat 2011. január 13-én emelkedett jogerőre, az ügyészség szerint ez után a vállalkozó egy közvetítőn keresztül el is juttatta a felajánlott összeget a címzettekhez.
A Blaha Lujza téren épült bevásárlóközpontban létesített kaszinó ügyében is segítséget kértek V. Katalintól, s a nyomozás eddigi adatai szerint ő meg is próbált segíteni. Valaki felhívta telefonon, és azt kérte, intézze el, hogy a szórakozóhely bejárata a Blaha Lujza térre és ne a gyér forgalmú mellékutcára nyílhasson, cserébe egyebek között munkát ajánlottak V. fiának a kaszinóban. Ebben az esetben a megrendelt határozat végül nem született meg…
A gyanúsításban nevesített harmadik ügy szintén a Ganz-telephez köthető. A 227-es épület átalakításával kapcsolatban kért segítséget egy vállalkozó, nevezetesen, hogy a törvényben előírt bejelentési kötelezettségeire a hatóság időben és gördülékenyen reagáljon. Egy grillsütőt ajánlott az ügyintézőnek cserébe, aki azonban visszautasította az ajánlatot. Ekkor kereste meg a vállalkozó V. Katalint, aki intézkedett...
Az ügyészség X. Juditot hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, K. Bélát vesztegetéssel, V. Katalint pedig vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel gyanúsítja. Nem zárják ki azonban az ügyészségi nyomozók, hogy az ügyben további gyanúsítottak is lesznek.
X. Judit védője szerint a gyanú „meglehetősen gyenge lábakon áll”, szerinte egy elfogulatlannak nem nevezhető tanú vallomására épül. A nyomozó hatóság súlyosan téved a védencének tulajdonított, de általa el nem követett cselekmény megítélését illetően, mivel jelentőségükhöz képest messze túlértékelt bizonyos állítólagos bizonyítékokat.
A bíróság szerdán dönt az ügyészi indítványról.
Szóval eljött az ideje. Ezt jó tudni. Ez reményt adhat mindenkinek, hiszen bűn nem marad büntetlen - csak idő kérdése.
Mindig.
Utolsó kommentek