Fura zöldítés történt a kerületben - lehet, hogy a vezetés felismerte, hogy a "bio-fű" vagy "herbál" mesterséges anyagokat tartalmazó narkó veszélyesebb, mint a teljesen természetesen növő kender..? :)

Beindult a választási kampány Józsefvárosban. Nekem nem volt korai időpont a reggel hét óra, amikor is megtörtént a "füvezés"; vagyis a "mariskák" felfedezése és videóra rögzítése Józsefvárosban, a Práter és a Szigony utca sarkán. Ezeket a kiemelt virágágyásokat a kampány keretében, hamar-munka által, hirtelen kivitelezése volt az Önkormányzatnak. Pár hete, hogy kiültetésre kerültek a dísznövények, melyek között ott találhatók a cseperedő és növögető "mariskák". Mindenesetre virágozzék minden virág... és lehet, hogy a fű kábító ereje is fog kelleni a kampányidőszaki kamumesék okozta hallucinációk és téveszmék mellett.

Üdv: Frigyesmester 

 

 

Annyira szeretem ezt az időszakot - ami sajnos csak négy évente van -, a Választás Évét, hiszen ilyenkor fejeződik be minden felújítás, ilyenkor van rengeteg átadás, és tényleg, ilyenkor kicsit élhetőbbé is válik a környezet.

Viszont a felújítást nem mindig köszönjük meg, mi, hálátlan lakosok. Sokszor nem értjük meg, mit miért úgy csináltak, ahogy. És olyankor morgunk, majd nem használjuk azt a részt, aztán szép lassan tönkremegy és lehet felújítani négy év múlvára, ismét.

Na de nézzük, miről is van szó. A Köztársaság téren az új metró kapcsán kialakítottak egy elkerített, modern kutyafuttatót. Van itt minden, csak kutyát nem látni. Megvan az oka is: kavics a borítása, az pedig szúrja a kutyák lábát. Megérti mindenki, aki próbált már mezítláb kavicson sétálni, esetleg futni.

KutyafuttatóKözTér.jpg

A Rákóczi téren szintén a négyes metró felszínrendezése kapcsán visszaadott játszóteret is kaviccsal borították. Nincs is annál jobb, mint amikor egy gyerek a csúszdáról a kavicsok közé érkezik!

 

Mutatok másik példát, a Gutenberg téren felújított játszótér tényleg korszerű gumiborítást kapott. És egymástól egy percre vannak - igaz, az ott már a Palotanegyed.

GutiJátszótér.jpg

Persze, tisztában vagyok azzal, hogy nem a kerület csinálta egyik kavicsos részt sem, viszont mégiscsak itt vannak a kerületben; az itt élők érdekében simán beleszólhatott volna a magasságos önkormányzat, hogy ácsi, ezt így hogy?!

2014 van, talán 2018-ra elkészül az ismét felújított, kavicsmentes játszótér és kutyafuttató.

Ha nem, akkor majd 2022-re.

Ebből van a legkevesebb - valószínű azt gondolja a magasságos önkormányzat, hogy olyan kicsik a gyerekek, és amúgy is egyre kevesebb születik, nem kell ezeket bővíteni, fejleszteni..! Na meg a nénik-bácsik is voltak kicsik, akkor tizedennyi játszótér volt, és mégis milyen szépen felnőttek - remek példa erre polgármesterünk. :)

Ami meg van, azt leharcolják a hülye kölkök. Nem vigyáznak rá - nem tartósra csinálják. Igazságos ki tegyen?

Ami az alábbi videóban látható, az túl megy ezen, hiszen konkrétan balesetveszélyes. Nem, nem múlt héten lett ilyen, az Írnok már tavalyelőtt is megénekelte, tartós akkor sem, azóta sem lett. Nincs gazdája?!

Teleki Pál videója ismét jogos kérdéseket vet fel, válasz talán ismét érkezik rá, reméljük, megoldás is, hiszen kampány van!

Pedig olyan jó hangulata volt a sakkozó öregeknek, a kerítésen belül focizóknak és a játszótéren bandázó fiataloknak/szülőknek a téren, tele volt élettel mindig! Most meg lassan 10 éve el van zárva...

Először 2009 őszén adták volna át vissza, aztán tavaly, de most már megvárják a kampány végét vele. Pedig a pesti Nagykörúton ez az egyetlen zöld felület. Született is egy levél a jegyzőnek:

Tisztelt Józsefvárosi Önkormányzat!

Jó ideje, idestova fél éve lehetőségünk van a teljesen felújított és részben famentesített Rákóczi tér megtekintésére. Tehetjük ezt azért, mert az utolsó, tavaly december 31-re előirányzott felszíni átadásra lebontották a palánkot. A park azóta is elzárt terület. Azt szeretném Önöktől megtudni, hogy tesznek-e lépéseket annak érdekében, hogy végre, sok év után, újra visszakaphassuk ezt a valaha fás-ligetes, mostanra komfortosított parkot?
Tudom, hogy a tér fővárosi kezelésben áll, ezzel együtt azt gondolom, hogy a tér egyben a kerületbe beágyazott terület. Azt is gondolom, hogy amennyiben az Önök feladata a józsefvárosi lakosság képviselete, akkor lépéseket kellene tenniük a jelenlegi állapot megváltoztatására. Az, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem fordít gondot a fővárosi lakosság életkörülményeinek jobbítására, nem lehet irányadó az Önök számára, éppen ellenkezőleg: mindent el kellene követniük az Önökre bízott kerületben élők életszínvonalának emelése érdekében.
Ezúton kérem fel a Józsefvárosi Önkormányzatot arra, hogy tegyen lépéseket annak elérésére, hogy a sok év óta lezárt Rákóczi teret végre birtokába vehesse a kerület lakossága, igyekezzen nyomást gyakorolni a Fővárosra, hogy ne húzhassa tovább az átadást, képviselje az itt élők érdekeit!
Kérem továbbá, hogy felvetésemre írásban válaszolni szíveskedjenek, részletezve azt, hogy milyen lehetőségeik vagy milyen, alárendeltségből fakadó nehézségeik vannak kérésem teljesítésében.

Köszönettel:
D.M. – helyi lakos

Budapest (Józsefváros), 2013. június 11. 

Ha érkezik válasz, kikerül ide is, addig is nézegessünk régi képeket a térről.

Rákóczi tér annok.jpg

rakoczi_ter 1800k.jpg

Rákóczi téranno.jpg

Te melyikre emlékszel...?

Csudálatosabbnál csudálatosabb akciók várhatók a következő egy évben - már csak ha azt nézem, hogy a polgi a pártja kommunikációs igazgatója, az érdekes csemegéket jelent majd. Nézzük csak meg a mostani padfestős akció kommunikációját: szó nem volt elsőre, hogy ő is festene, csak a csinovnyikjai; majd egy pár nappal később kababumm! Caramellel együtt fog festeni, nem máshol, mint a Mátyás téren! 

Laknak ám ott nyitott szemmel járó emberek is:

Mivel nem biztos, hogy ma délután fél egykor a Mátyás téren tudok lenni, szeretném, ha segítene valaki, és 3 perc alatt végigkísérné a téren, valamint néhány ügyben meg is kérdezné a polgit, természetesen kifejezve örömét, hogy festeget, de jelezvén, a világ nem ilyen egyszerű. Amennyiben mindezt videóra veszi, és ide felteszi, egy korsó sörre is a vendégem.
A rövid túrához fényképes segítség itt olvasható.
  • A tér Tavaszmező utcai sarkán meg kellene mutatni a járdát, ahol eső után a kis tavunk van évek óta. Hátha megcsináltatja, nagyjából 3 óra munka 2 embernek úgy, hogy a kövekből kirakott járda többi hiányosságát is pótolhatják.
  • A játszótér részen a hónapok óta hiányzó hinta pótlására, valamint a homokozó kitört borításának megjavítására kellene rákérdezni.
  • A Tesco előtt a lámpaoszlop helyén a lyukra, mégis meddig tervezik "megnemjavítani".
  • A tér elkerített részén a szociális otthon előtti placcon rosszul szerelték fel a két asztalt-padot (középre és nem a szélére, így nehezen használható),  a Magda Udvar felé eső oldalon meg néhány helyen nincs sem asztal, sem pad, szintén évek óta.
Ha a konkrét dolgokban sikerül (vagy épp nem sikerül) előrébb jutni, van még néhány csemege:
  • A téren a zöld szigetek többsége döngölt földpadlónak néz ki. Tervezik-e a lekerítését, beültetését? Ahogy tervezik-e a rosszul - a házbejáratok elé - épített zöld szigetek átépítését? Talán akkor kevesebben járnának át rajta.
  • A tér sok kapuját használják-e valaha, vagy csak dísznek szánták?
  • Lesz-e szociális munkás, avagy bárki, aki az itt játszó srácokkal foglalkozna?
  • Megint itt lesz a napközis tábor? Körbenézve, ez valóban jobb helynek tűnik több tucat gyereknek, mint az Orczky Kert?
  • Hajlandó lenne leülni a környékbeliekkel beszélgetni, mit is gondolnak a felújításról? Mikor?
  • Elintézné-e, hogy az MNP III.-ról nem csak az általa írt PR-levélből (ami semmik konkrétumot nem tartalmaz) értesüljenek az itt élők, hanem megnézhessék, mikor mit fognak csinálni. Ha már a tervezésbe nem szólhattak bele, legalább ezt biztosítsa.
Mondjuk mi már jól jártunk azzal, hogy eljön felénk, mert vasárnap reggel 7 órakor takarítják a teret. És ez mesés, ahogy a polgármesteri padfestés is.
A videót meg várom:) 
Írnok

foldnapja.jpg

Szóval lesz ez a közös festegetés a képviselőkkel - érdekes módon se a polgármester, se az ellenzéki képviselők nem lesznek ott -, ecset, festék, kesztyű adott lesz, a jókedvet és a Fidesz rajongást meg mindenki viszi magával. Aki megy.

Nincs is ezzel semmi baj, a padokra már piszkosul ráfér egy alapos felújítás - a festés a legkevesebb sok helyen - itt a tavasz a hosszúra nyúlt tél után végre, jó időben felfrissíteni a legalább a padokat nagyszerű érzés. Na meg másként áll hozzá az ember, ha saját keze munkája van benne, jobban óvja, védi. Persze a kopásoktól nem lehet, de hát ilyen az élet, ami elkophat, el is kopik.

És ez látszik most, a festés előtt. Kopott, hiányos deszkázatú padok. És most csak a padokról beszélünk.

Az biztos, nem most lettek ilyenek, nem az elmúlt  - nagyon hosszúra nyúlt - tél alatt váltak ilyenné. Mi történt az elmúlt években? Kinek a dolga lett volna ezekre figyelni?

2010 óta van ez a csapat, akik most padot festenek. Volt nekik egy SzabóGáboruk is, aki a kerület ilyen jellegű dolgait kezelte - tavalyig.  Mégsem történt az elmúlt években szinte semmi. Nincs rá pénz? Dehisz' a Fradinak adunk 20 millát, pár pad lefestése biztos kijön  tizedéből századából...

A másik dolog, amit nem értek, hogy bárki lefesthet egy padot, ha az neki nem tetszik valamilyen okból? Teszem azt, nekem a sárga a kedvenc színem, a kerületnek is, mégis az összes pad barna. Vagy zöld. Sárgára festhetem akkor a kedvenc padom, csak mert kopott? Nem kell hozzá semmilyen engedély? 

Tudja valaki, hogy megy ez?

Tovább folyik a Szentkirályi utca 4. előtti saga: bár villámgyorsan intézkedtek (3 év), nem sikerült maradéktalanul megoldani mindent. Nagyapám ilyenkor mindig azt mondta: Hamar munka ritkán jó! Na meg persze azt, hogy: A sietség az ördögtől vagyon!

Nézzük, mit találunk most!

A Baptista Szeretetszolgálat küldöttei legutóbb azért utaztak Észak-Koreába, hogy ott is meghonosítsák a nemzetközileg elismert mozgásfejlesztő terápiát. Ajánlatuk hallatán, mint olvasom, az illetékesek csodálkoztak. Nálunk nincsenek mozgásukban korlátozottak – mondták.


A mellékelt kép tanúsága szerint felénk is csupa ép, egészséges, éleslátó polgár grasszál a Palotanegyed utcáin, máskülönben az önkormányzat csapata aligha hagyta volna e csőcsonkot a botrányos körülmények között sebtében lebontott hajdani pesti gyermekkórház előtt, a járda közepén.


Amikor 2010-ben az e célra alapított Szentkirályi u. 4. Ingatlanfejlesztő Kft. végre birtokába vehette az egykor műemléki védettséget élvező épületet, hogy fölhúzhasson a helyén egy másfélszáz lakásos bérkaszárnyát, területfoglalási engedélyt kért a járdára is, amit 2010. május 1. és október 30. közötti időre megkapott. Az önkormányzat figyelme arra sajnos már nem terjedt ki, hogy a parkolósávban biztosítson szabad gyalogosforgalmat, így az arra járók kocsik között bukdácsolhattak a szűk, mindössze egy sávos úton, az elgázolás veszélyének téve ki magukat.


A falak fölhúzása közben beütött az ingatlanválság és a cég felhagyott tevékenységével. Azóta karcsú ecetfák nyújtóztak a járda helyén, mígnem a civilek beleuntak képviseletük tunyaságába és a vandorboy.com oldalon követelték e tarthatatlan állapot fölszámolását. További késlekedés esetére még tűntetést is kilátásba helyeztek! Az önkormányzat ettől észbekapott, és a polgármester, Dr. Kocsis Máté levélben tájékoztatta a környékbelieket türelme fogytáról. (Arról sajnos elfelejtett szólni, hogy az általa vezetettek mit tettek három éven keresztül a jogtalan területfoglalás ellen.) Hamar körülállványozták, lebetonozták és aszfalttal burkolták a járdát.

Így.


És ekként tovább?

 via

Szentkirályi4.jpg

Piszmogás

Címkék: felújítás gyalog járda átépítés JVSZ

2012.09.25. 09:44

Sok-sok éve már annak, hogy sétálóutcásították csillapított forgalmúvá tették az Ötpacsirta utcát. No meg a többit is a környéken, Reviczkyt, Mikszáth teret, Krúdyt. Szép lett, aztán nem is foglalkozott vele senki. A gondos törődés teljes hiánya hamar meg is látszott rajtuk, és ez így van a mai napig.

E helyen is sokszor megemlékeztünk róla, hiszen a figyelmeztetéstől a kibetonozáson át a potgardening-ig történtek dolgok - csak a magasságos Hivatal ezzel foglalkozó osztálya/cége szarta le magasból.

Most viszont elkezdték felújítani. Kicsit más színű a kő, amit leraknak, kicsit vastagabb, de az esztétikai kifogást elnyomja az öröm, hogy végre..! És ha azt nézzük, hogy eddig milyen volt, akkor meg végképp ujjong lelkünk....

Csak haladnának. Egy hete el van kerítve, és pár kőlapot kicseréltek. Nem kapkodják el, ráérnek piszmogni.

Igaz is, pár év (10!) után kibírjuk ezt a pár napot - és reménykedünk, hogy nem csak ezt az egy lyukat számolják fel. 

Sajnos (vagy nem) az önkormányzati siker-propaganda ellenére is kiderülnek a kerületben látható/tapasztalható hiányosságok. Na és persze a probléma megoldások is minimum érdekesek...

 Ma délután észrevettem, hogy valami kedves ember - nyilván beilleszkedési kényszertől űzve - okosban elvitte a kanális fedelét. Sebaj, gondoltam magamban, a telefonomban megvan az úgynevezett Kerületőrség telefonszáma, ami különben a helyi Közterület-felügyelet lovagias elnevezése. A teljes nevük Józsefvárosi KÖZTERÜLET FELÜGYELET és parkolási rendészet.

FeketeLyuk2.jpg

Felhívtam őket, elmondtam, hogy van itt egy 40 cmX40 cm-es, kb. 1m mély lyuk. Valamit kellene csinálni, mert ha valaki belelép, az minimum egy nyílt törés...Mit gondoltok, mit válaszoltak???" Sajnos csak két autónk van, és mind a kettő kerékbilincselési intézkedésben van. De ha már voltam olyan rendes hogy beszóltam, - értsd zavarni merészeltem őket - esetleg nem csinálnék-e én valamit, pl. kerítsem el..."
Jelentem: 'NYÁTOKAT!!!! Bazmeg, ezért kapjátok a fizetéseteket! Mit gondoltok, tele van a kocsim terelőkorlátokkal?
Végül is csináltam valamit, egy kidobott fotel oda lett húzva. Ja meg ezt a postot, had lássa ország-világ hogy felügyelik a közterületet itt a nyóckerben.Köszönöm Józsefvárosi Közterület-felügyelet és parkolási rendészet!!!
Feladataik: "A közterület-felügyelő feladata a közterületek JOGSZERŰ HASZNÁLATÁNAK, rendjének és KÖZTISZTASÁGÁNAK védelme, valamint a kerület közterületeinek rendjét megbontó, a környezetet sértő, vagy veszélyeztető jogsértések hatékony megelőzése, megakadályozása, megszüntetése, szankcionálása, az önkormányzati vagyon védelme, továbbá a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése, valamint közreműködés az épített és a természeti környezet, a közrend, a közbiztonság védelmében. "
És még valami: A nevük sorrendje (először közterület aztán a parkolás) ellenére, az sem zavarja őket, hogy a kurvák összeszarják-hugyozzák a játszóteret, sőt odahordják az ügyfeleket, azokon a hintákon, csúszdákon, mászókákon rendezik le az ügyfeleket, ahol másnap a gyermekek játszanak, majd a használt kotonokkal feldíszítik a fákat. Az sem, hogy ők és a személyi edzőik teleszórják használt kábítószeres fecskendőkkel, tűkkel és üvegekkel a játszótereket, parkokat... Az sem, hogy reggelre térdig jár az ember a szétokádott szotyolahéjban. Az sem, hogy szájkosár-póráz nélkül engedik el a pitbullokat. Az sem, hogy szétlopják a kutyafuttatók fémkerítését, kapujait.

Kutyafuttató1.jpg

Kutyafuttató kapuja 2012.01.09

kutyafuttató2.jpg

Kutyafuttató kapuja 2012.06.27

Az sem, hogy a fiatalok bekábítószerezve, a beilleszkedési kényszertől űzve rendszeresen szétcincálják a fákat, egész ágakat tépnek le. Az sem, hogy a szelektív hulladékgyűjtő mellé teszik a szemetet, és reggelre úgy néz ki a környék, - mivel széttúrják az arra illatékesek a kupacot -, mint Bejrút a bombázások idején. Az sem, hogy olyan bombatölcsérek vannak az utcán, hogy ha belemennék 40 km/h-val, minimum egy defekt, de valószínűbb, hogy törne a futómű... Az alábbi helyét fél éve aszfaltozták egy csőtörés után. Jól sikerült, de nem baj, hiszen még egyszer ki lehet majd fizetni a munkadíjat...  Meg persze én is (meg vagy naponta nyolcvanan) fizethetem a futóművest...

De ha valaki a lakótelepen egy két irányú, de EGY sávos utcán a bal oldalon merészel parkolni amikor este hazaér a munkából és végre talál egy parkolóhelyet!!!! A törvény teljes szigorával lecsapnak, kit érdekel, hogy 30 éve itt lakik, és senkit nem zavar a parkolása. Itt nem a felső tízezer lakik, hanem a panelprolik (By K. László)... Nem baj, adózott már eleget, biztos erre is fussa neki. 11 600 Ft+ a közigazgatási bírság. Forduljon meg a 3 m széles úton! Elvégre a piros lámpának kelet felé kell nézni! A szabál az szabál! Pedig nem az út közepén áll meg, éjszaka, bömböltetve a zenét, mint a helyi "rajok". Persze nekik ezt is szabad... Nem is tudom, melyik csapat (a helyi "rajok" vagy a Közterület-felügyeletnek nevezett állami lehúzótársaság) a nagyobb szégyene Józsefvárosnak és az országnak.

 via

A legegyszerűbb mindig a pénzhiányra fogni - de ha kicsit jobban megnézzük, akkor azt látjuk, hogy értelmetlen dolgokra van pénz, mindennapi életünkhöz meg nincs. Mert a kettős kereszt (#) miatt jobbá válik életünk!

 Régen minden sokkal jobb volt! - kivéve az internet, ugye. De komolyra fordítva a szót, hogyan lehet, hogy száz évvel ezelőtt lerakott macskakő még bírja, pár éve (se) rakott meg nem? És akkor még nem is említettük a rómaiak által itt hagyott dolgokat...

Szeretnék felhőtlenül örülni!


Szeretnék felhőtlenül örülni. De nem tudok. Pedig szemlátomást megújulunk, alakulunk. Az ablakunkból vagy az utcát járva, napról napra követem az eseményeket. A Palotanegyed szépül, egyre hangulatosabb. Akkor miért az elégedetlenkedés? - teszi fel a kisördög bennem a kérdést. Mert ugyanezzel az erővel még szebb is lehetne, netán tartósabb. A múlt évben, mindnyájunk örömére átadott, felújított Mária utca kis kockakövei már lazulnak, potyognak. Ennyi? Egy év sem kellett és máris a Reviczky - Ötpacsirta - Pollack sorsára jut? Pedig reméltük, hogy nem. Hogy itt más lesz, tartósabb...

A készülő Horánszky utca, ha így marad, igazi turistalátványosság lesz: a járda közepére kerültek a vízcsapok. Hm. Igazán érdekes, egyedülálló megoldás. Az igazság az, hogy a vízcsapok helye, valójában nem változott. Csak a járda lett szélesebb. Így, ami eddig a szélén volt, az most a közepére került. A Vízművek szerint a csapok jó állapotban vannak, így azok cseréje, áthelyezése nem indokolt. A kivitelezésért felelős RÉV8 pedig ezt minden további nélkül elfogadja. Hogy ez így abnormális? Na és! Akárcsak az, hogy a kövezés magasságát nem sikerült összhangba hozni a Krúdy utcáéval. Én még emlékszem arra, amikor a Nyugati téri felüljáró (akkor Marx térre hallgatott) két irányból indított építésénél jó néhány centi szintbeli különbség akadt.

Vagy itt van a H13 becenévre keresztelt átalakuló, megújuló (szívesen írnám: szépülő, de ez itt sajnos nem alkalmazható) műemlék épület. A mellette található Vörösmarty Gimnázium felújítását is érdeklődéssel szemléltük és öröm volt látni, ahogy a lebomló állványzat alól fokozatosan felsejlett, előtűnt a pazarul és ízlésesen felújított, stukkóiban kiegészített, harmonikus színekre festett homlokzat. Az egész utca, az egész negyed örült. Végre, már nagyon időszerű volt. De megérte várni, most igazán mívesre sikeredett. Ilyen és hasonló megjegyzéseket lehetett akkortájt errefelé hallani. Aztán kezdetét vette a H13 felújítása. Hihetetlennek tűnt, hogy a szűkre szabott határidőt lehet tartani, hogy ennyi szakmunkás, gép, anyag mozgatása pontosan, menetrend szerint megoldható. Mintha nem is idehaza lennénk! Ment minden, mint a karikacsapás. És a környéken lakók, idelátogatók szurkoltak, örültek a szervezetten folyó munkának. Néha morogtak a hajnali zajok, kopácsolás, por miatt, de alapjában szimpátiával kísérték az építkezést. És eljött a NAGY NAP. A lepel itt is lehullott! És láss csodát ... vagy inkább ne! Szeretném feledni azt a pillanatot: a gyönyörűen felújított épület, a kiegészített, újrafaragott stukkók, oromzat, minden, a míves kapualj, az eresz alatti gyönyörű virágfüzér, szóval minden-minden (kivéve az erkély újonnan kialakított oszlop-korlátját) egy, leginkább a barna mártáshoz hasonló színnel (hogy udvariasan fogalmazzak) lett leöntve. Mi meg arcul öntve. Egy pillanat alatt. Aki erre járt megdermedt. Nem hitt a szemének. Reméltük, hogy tévedés. Reméltük, hogy a szomszédos gimnáziumhoz hasonlóan - ha már ilyen rondasággal kell együtt élnünk - legalább a szép kőfaragások, oromzati díszek valami más színnel kerülnek kiemelésre. Hát nem. egységes sötétbarna szörnyűség. Állítólag a műemlékesek... Még jó, hogy van kire mutogatni. De hol van a józan ész? Mindenki lája, hogy ez így nem szép, nem ideillő (ilyen színt én még budapesti házon nem láttam), idegen. A gyönyörűséges oromzati minták alig kivehetőek, elsikkadnak, beleolvadnak a ház falába. Az amúgy izgalmas olajzöldre(?) lefestett nyílászárók színe is alig látszik a nagy sötét masszában. Ez feltűnhetett másnak is, mert most mintha valami fehér átmázolással kísérleteznének...


Hát ezért nem tudok felhőtlenül örülni. Sok minden történik, szépülünk, csak azok a kis(?) szeplők ne lennének mindig ott!


dr. Sipka Júlia

  via

Bizony, ez egy nagyon jó összefoglalása a dolgoknak. Hogy mennyire, az alábbi képeken látszik is. Magyarázat biztosan lesz rá (elmúltnyolcév), megoldás nem. 

Ehh, mondja most magában kocsismáté, doktor, ezeknek semmi sem jó, mindent csak kritizálni tudnak. Most majd megint adhatok ki egy sajtónyilatkozatot...

 

 

Azért nem szeretem a politikusokat, mert mindig a volt és a lesz a beszédük alapja. Arról, ami most van, nem beszélnek. Sose. Ha kérdezik őket, akkor se. 

A Teleki téri piacot jól ledózerolták, mert nem volt korszerű. A terület felét eladták, ott épül is a Lidl rohamléptekkel - kell is sietni, mert a nagy konkurens Aldi nyár végén nyit a közelben - viszont a maradék részre meg nem épül a piac. 

Nem hogy nem épül, de még csak be sem kerítették. Nem építesi terület, mint a Lidlé. Az be van. Bontási. Azt nem kéne? Vagy még nem fejezték be a bontást? 

Itt van egy közvécé. Valahogy későn derült ki az önkinél, hogy az a Fővárosi Csatornázási Művek tulajdona, azt nem lehet csak úgy eldózerolni. Nem is tették meg - viszont nem is működik most már. Az oldalára lehet hugyozni...

Az emberek keresztüljárnak a területen, pedig tele van gödrökkel. Ha valaki eltöri valamijét, megérdemli, minek ment oda, ugye? Mondjuk a járda mellett is vannak veszélyes dolgok: 15 centi széles, éles vasbeton darabok várják a belerúgókat/beleesőket. Méterenként.

Városüzemeltetésünknek éppen nincs felelős vezetője, de attól ezt így hogy? Meg is értem, ha SzabóGáborunkat kirúgták...

Nézegess képeket a Teleki tér jelenlegi állapotáról! 

 

 

GusztiMacska.jpg

...és akikről még nem esett szó: a "társbérlők"

 

5 7 9 2

 

(Néhány adalék és feljegyzés az önkormányzati bérlakáshelyzetről, az április 20.-án tartandó lakossági fórum kapcsán)

I. Egy kis visszatekintés, avagy „hangulatjelentés” a bérlakásokról, környékükről és a „rendkívüli bérleményellenőrzés” körülményeiről

Udvari poroló a múltszázad harmincas éveiből, avagy egy (nem éppen meghitt) skanzen a századeleji  Josefstadtból, netán alvadt struktúrákat őrző tanácsrendszerbeli zárvány, melyről még pontos számadat sincs, - na mi az?  Ha ebből sem találnád ki, hát nézz szét a negyedbeli kapualjakban, ahol ráakadhatsz egy-egy rojtos „Házirendre” a messzi hetvenes évekből, mely még akkor is ott fityeg, amikor a sárga keramitkockákból – melyeket a „tervszerű karbantartás” során „ számoltak fel” – már mutatóba sem marad egy szál  sem. De minek is? Nagyrészük már úgyis a „jobb sorsra érdemes” kerületek ápolt magánházaiban díszlik, ami meg még mutatóba maradt, az úgyse passzol a repedezett zöldmohás betonhoz.

Igen, jól sejted, a címbeli négyjegyű szám nem más, mint az önkormányzati bérlakások „végösszege”, no nem a tulajdonos-önkormányzat szerint, amely erről csak egymásnak  ellentmondó adatokkal szolgál, hanem a Statisztikai Hivatal szerint, mely viszont az önkormányzati adatszolgáltatásra hivatkozva adta meg (tavaly) ezt a számot. (Na, ez az a feladvány, amiből legbiztosabban csak az mondható meg, hogy hány éves a kapitány.)

 II. A bérleményellenőrzés

 A lakó- és bérleménynyilvántartás egyes kérdéseiről - amikor erről még kikérték a véleményünket – részletes és argumentált dolgozatban fejtettük ki álláspontunkat. Rámutattunk a bérleményi nyilvántartás egyes hiányosságaira, és – a meglévő törvényességi formákon belül – egy új, a korszerű jogelvekkel és egy mai, a megváltozott életviszonyokkal vérfrissített struktúra körvonalait vázoltuk fel, összefoglalva az ötven év alatt kissé megváltozott életmódbeli, közegészségügyi, ökológiai és műszaki jellegű tartalmakat is.

A változó körülményeken kívül azonban, hangsúlyoztuk azokat a konstans tényezőket is, melyek – mint pl. a szociális bérlakás-gazdálkodásban legfőbb rendezőelvként működő ún. rászorultsági elv – mára sem vesztettek semmit az érvényükből, még akkor sem, ha a változó korok rendre új megvilágításba helyezik is ezt a hagyományosan bonyolult kérdéskört.

Ennek komplex és mélyreható vizsgálata a most folyó „rendkívüli” bérleményellenőrzés során sem valósult meg, még ha az ezzel foglalkozó képviselő-testületi határozat - pl. a lakbérhátralékosok helyzetének rendezésére – komoly erőfeszítéseket tesz is.

A gyakorlatban azonban nemhogy a háromfajta lakbér (szociális, költségelvű, piaci) jogosultsági körének következetes és gyakorlati tisztázása marad el rendre, de a bérlők valódi kilétének felderítése is.

Az alábbiakban azt kívánjuk demonstrálni, hogy a rászorultsági elv következetlen alkalmazása nemcsak a szociális szférában okoz beláthatatlan károkat, de szétdúlja, dezorganizálja a jelenleg működő, részben „tanácsi” örökségekkel és közjogi ellentmondásoktól zilált struktúrát is.

 II.1. A rászorultsági elv  ismérvrendszerének tisztázatlan vonatkozásai a bérlő személyével kapcsolatban

 
a. Nem valósul meg a gyakorlatban a bérlő személyének az időközi vizsgálata, az ugyanis, hogy létezik-e nemcsak formálisan, de a valóságban is; igen, egészen odáig menően, hogy élő személyről van-e szó, vagy holmi fantomról, akinek nevében obskurus „tettestárs” fizeti szolidan a lakbért.

Nem vicc! Az egyik legfőbb kriminalizáló tényezőről van szó!

b.  Elmarad annak a vizsgálata is, hogy a bérlő (igénylő) rendelkezik-e saját (lakhatásra alkalmas) ingatlannal. (Most meg sem kérdezzük, hogy pl. zuglói lakástulajdonos miért jut bérlakáshoz, és ha már, akkor miért fizet szociális vagy költségelvű lakbért, és miért nem piacit? Talán kitelne az albérlőjétől beszedett harmincezerből, amiből csak az önkormányzat nem lát semmit, vagy aki mégis, hát nem veri nagydobra...)

c.  A bérlemény életvitel- és rendeltetésszerű használatáról ugyan a lakástörvény és a hatályos önkormányzati rendeletek egyaránt szólnak, azonban - mint látjuk – az élő praxistól és a korszerű joggyakorlattól fényévnyire lévő távolságuk miatt, csak a jó öreg korrupciónak vetnek puha melegágyat. Eddig – beleértve a mostani „rendkívüli” ellenőrzést is - emberemlékezet óta nem ellenőrizték érdemben ezt a fontos körülményt, s ha mégis, annak lefolyása nemigen szerepel semmilyen hivatali jelentésben, hacsak a büntetőjogiban nem…

d.  Az előző pontokban vázolt anomáliák eredői sokfélék lehetnek, abban viszont megegyeznek, hogy a kialakult, akutnak is mondható helyzet legfőbb közös vonása, hogy a mulasztásos jogsértés ténye mindkét fél (bérbeadó-bérlő) részére felróható. Pregnáns példája ennek a „lakáscsatlakoztatásnak” nevezett – rendeletileg legitimált - gyakorlat, mely átláthatatlan szempontrendszer szerint csatlakoztat megürült lakásokat már meglévő és funkcionáló bérleményekhez, anélkül, hogy a már említett rászorultsági elv alkalmazása a legkisebb mértékben is érvényesülhetne. Az évek, évtizedek óta üresen álló lakások viszont valamiért nem vonzzák a „csatlakoztatásra” várókat, azok ugyanis az elmaradt vagy/és szakszerűtlen karbantartás miatt nem csak lakhatásra alkalmatlanok, de veszélyforrásként működnek a ház teljes állagára nézve is. (Ld.: vizesedés, közegészségügyi problémák folyamatos penetrációja)

III. Az albérlői rendszer felülvizsgálata

Az önkormányzati bérlői rendszer további „albérletesítésének” teljes jogi abszurdumát már többször is szóvá tettük. Erről, a gyakorlatban teljességgel működésképtelen és nyílt visszaélésre bátorító szisztémáról most csak annyit, hogy az általam ismert 17 házban egyetlen szerződött önkormányzati albérlő sincs, ellenben „álbérlőként” az erdélyi lókupectől kezdve a szolid lányfuttatón át az egyszerű kétkezi verőlegényig, felvonul a teljes menazséria.

(Mindazoktól akiket kihagytam, - mint pl. dílerek, szobáztatók és persze, a szükségverte szegények - ezúton kérek elnézést.)

Az ellenőrzés hatékonytalansága nem is annyira a két fél - bérbeadó és bérlő - kényszerű „egymásra utaltságából” adódik, hanem a szisztéma és az irányelvek áttekinthetetlen és ellentmondásos voltából, melyet sokszor még tanácsrendszerbeli szemléleti zavarok is nyűgöznek.

Fogalomtisztázás. 1. Valódi és ál jelentéstartalmak a bérlői és albérlői fogalmakat illetően

A fentebb már említett bérlői kilét pontos fogalommeghatározásán kívül tisztázásra várnak az albérlői rendszer fogalmi és funkcionális zavarai is, és nemcsak jogi, de szemantikai értelemben is.

A mindkét vonatkozásban hibás fogalom (bérlő bérlője!) helyett, új definíciót és azzal adekvát új közjogi szövegkörnyezetet javasolnánk, mely hitelesebben és életszerűbben tükrözné a valóságos állapotokat, és egyúttal világos irányt is szabna az elburjánzott és mára áttekinthetetlenné vált állapotok rendezésére.

Fogalomtisztázás. 2. Javaslat az albérlői helyett a bérleményhasználói jogosultság fogalomkörének bevezetésére

 

Nem közismert ugyan, de az eredetileg szociális rendeltetésű bérlakásokat kis számban jogi személyek is bérlik, sőt létezik olyan is, amely fizetővendég szolgálatot üzemeltet, mindezt egyébként rendeleti jóváhagyással. Ezek működése a gyakorlatban teljességgel rendezetlen, tényleges bérlői identifikációjuk átláthatatlan. Sajnos, a jószolgálati intézmények által bérelt lakásokról sem mondhatunk sokkal jobbakat.

Az első (közjogelvi) tisztázó lépés ezen a laza talajon tehát, a „bérbeadó és bérlő együttes akaratából bérleményhasználói joggal felruházott természetes vagy jogi személy” fogalomkörének a bevezetése lenne.

(Az indoklástól most kíméletből eltekintenék, de készséggel „pástra lépek” vele, ha kell.)

 

A most folyó bérleményellenőrzés – sajnálattal mondjuk ezt – számos okból képtelen eleget tenni nemcsak a fentebb felsorolt követelményeknek, de olyan elemi előírásoknak is, mint a

2/a A mindkét fél által aláíratott, tárgyi-dologi és személyi vonatkozású  Állapotfelvételi jegyzőkönyv

2/b Az ellenőrzés egészéről szóló (jegyzőkönyvi alapú) feldolgozás, mely –a már említett szempontok szerint – kiértékeli, besorolja a feltárt tényanyagot, a tapasztalt felfedett hiányosságokra pedig (megoldási) javaslatot tesz az illetékes szerveknek.

IV. Adatvédelem és személyiségi jogok a „rendkívüli ellenőrzéssel” kapcsolatban

Utoljára hagytuk az egész „rendkívüli ellenőrzéssel” kapcsolatos adatvédelmi és személyiségjogi aggályainkat, mert ugyan manapság kit érdekel ez; örüljön a bérlő, ha egyáltalán lakhat. Ezt a kissé henye kijelentésünket még akkor is fenntartjuk, ha maga az ellenőrzés, emberi vonatkozásait tekintve kulturált körülmények között zajlik.

Kulturáltan, de szabálytalanul.

A büntetőjogi vagy állambiztonsági indok, amely egyedül ad jogosultságot efféle rendkívüli ellenőrzésekre, (a lakásbeli nem önkormányzati objektumok lefényképezéséről most nem is beszélve) nemcsak jogszerűtlen, fölösen idő- és pénzpazarló, a fentebb sorolt funkciókra teljesen alkalmatlan, célját és logikáját tekintve pedig - akár a nyári mellény – kissé rövid és semmi értelme sincs.

Talán nem véletlen, hogy az erről szóló képviselő-testületi határozat nem vállalja a „rendkívüliségnek” ezt a meglepetésszerű kritériumát, s marad a „jól bevált”, rendeletileg előírt, szabályszerű kiértesítés mellett.

Végezetül és mérleget vonva, az egész intézkedést – hasznát és eredményességét tekintve – a tavaly felszerelt házbeli kamerarendszerhez tudnám hasonlítani, beleértve a tetemes költségeket is. Az egy éve felszerelt kamerákról a lakosság tudta meg utoljára, hogy kamu az egész, s csak néhány hete egy bűncselekmény gyanúja kapcsán tisztázódott kényszeredetten és dodonai módon a felelőtlen megtévesztés ténye.Talán a drogosokat és más jómadarakat kellett volna megkérdeznünk; ők ugyanis kezdettől tudták…

Már csak azt kérdeznénk, hova és kihez is forduljon bizalommal a gyámoltalan lakosság, ha rendre azt tapasztalja, hogy a kocsma-diszkó-bordély-drogtanyaként fungáló lakóépület, mely mellesleg szerény hajlékául szolgál, a legtutibb hírforrás is egyben.

(Épületfelújításról, állagmegóvásról, közegészségügyi helyzetről, az elhallgat(tat)ott Munkáért – lakhatás Programról  „és más ily fontos  emberi lomról”, majd máskor, ha lehet.)

Várjuk olvasóink javaslatait, észrevételeit a civilforumsorozat@gmail.com – címre.

budaházygusztáv

 A palotanegyedi útfelújítások - bár már rég átadták - megkezdődtek. Hogy mikor és hová tervezik elérni, ebből a tájékoztatóból megtudhatjuk.

Kiegészítés

Címkék: lego építkezés felújítás

2011.08.27. 11:41

 Itt a nyár, a kerületben több iskolát is felújítanak. A tanévnyitóra nagyjából mindenhol kész lesznek, de van olyan, ahol már most befejezték. Igaz, nem kellett sokat dolgozni, viszont annál látványosabb lett.

A Vas utcai kolosszális iskolát (tervezte Lajta Béla) vidámsággal töri meg a pár legoból készült tégla-pótlás.

Gyönyörű ,nem?

Kár, hogy nem én találtam ki. Legózni jó! :)

Többi kép erre.

Ezzel felkerülhetünk egy újabb térképre

Kíváncsi vagyok, hol bukkan fel a következő  hasonló alkotás - remélem, az is itt, Józsefvárosban, hiszen ez a város legszínesebb kerülete!

 Pénteken ünnepélyes keretek közt átadták a Palotanegyed újabb, forgalom csillapított utcáit: a Mária utca előtt a Gutenberg teret, ami folytatódik a Kőfaragó utcán át egészen a Gyulai Pál utcáig. 


 Vagy mégsem.

 A dátum szerint ilyennek kellene lennie, mint a preziben.

 

  Sétáló utcák

 

Ehhez képest ilyen.

 

 

Hát ilyen a változás - aki azt hitte, hogy a narancsvidék majd szépen virágzik...