..és ezt hagyta maga után a Kálvária téren. Látszólag egészséges, erős faágak, zöld lombokkal az egyik oldalon, és a többi, ami talpon maradt, köztük olyan, ami már megérett az enyészetre. A vihar már csak ilyen. A semmiből jön, és oda is távozik. Kiszámíthatatlan, szeszélyes, rendet, logikát ne is keressünk működésében. Olyan, mint a szerelem és a halál. Mindkettő feldúlja, átalakítja azt, ami addig volt. Szerelem több is lehet az ember életében. Halál csak egy. Aki nem fél a haláltól, az életet kap cserébe. Aki vállalja a sötétet, azt a fény is meglátogatja. Aki tud-mer szerelmes lenni, az a legnehezebb és legszebb feladatra vállalkozik. Kinyitja, kitárja szívét egy másik embernek. Védtelenné válik. Egy olyan világban, ahol mostanság szinte mindenki védelmet keres, biztonságot, mert a távolból morajlás hallatszik, mintha új vihar közeledne, tisztító, elemi vihar. Halálos, szerelmes, ősi erők mozgatják. Legyőzni nem lehet, csodálni igen. Mert a kálvária sem örökéletű ezen a földön.
A szerves hulladékot (tojáshéj, kávézacc, almacsutka, zöldséghéj és levél, stb) zöld értékeknek is szokták nevezni. Érték azért, mert a talaj biológiai aktivitása nő tőle, meg jobban is érezzük magunkat, ha rendesek vagyunk és szelektíven gyűjtjük a hulladékok. A legősibb hulladékhasznosító-eljárásnak több előnye van, nem rohad a kukában, illetve a szemétdíj (kukák száma) is csökkenthető ezzel az egyszerű módszerrel. Egy átlag magyar évente kb. 100 kg szerves hulladékot termel, amit hasznosítani kéne. Idáig vártam arra, hogy hova tudnám a szerves hulladékot, más néven komposztot vinni, és végre megtaláltam!
A Grund nevű komplexum, ami a Corvin negyed felépítésével kezdődő kilakoltatásoknak majd dózerolásnak köszönhető (elődje a már nem szalonképes WB, azaz West Balkán névre is hallgatott) a régi és az egekbe törő új lakótelep tövében húzódik meg. Egyik lakója és társai létrehoztak egy közösségi kertet Lecsós Kert néven, amiben örömüket lelik. Monitorba és autógumiba ültetett büdöskék jelzik a kert szélét, ami fel van osztva parcellákra, ahol mindenki a maga kedvére ténykedhet. Komposzt gyűjtő is van, a városi életmódhoz igazítva: non-stop.
Ide kezdtem el hordani mától a komposztomat, és megéri az útvonalmódosítás, mert könnyebbségemre humusszá válik a szemetem. Tegnap érkezett új termőföld, új gazdákat várva. Eszem ágában sincs kertészkedni, elég a gang meg az erkély, a ruccolám és fűszernövényeim köszönik, jól vannak, ráadásul nyáron, rekkenő hőségben nekem már az itthoni mindennapos locsolás is elég nagy kihívás. A trend mégsem engem igazol, mert a KÉK már a második közösségi kertjét nyitja Budapesten, az egyiket pont a Grund Kert szomszédságában. Igaz kicsit későn, de palántákat még be lehet szerezni, meg jövőre még ügyesebbek lesznek a lelkes amatőrök. A városlakók is lehetnek aranyosak, ezért még nem kell falun élni.
http://www.facebook.com/
http://www.facebook.com/8ker.blog?ref=ts#!/KozossegiKertek
http://www.facebook.com/andras.galler#!/lecsoskert
http://www.kothalo.hu/kiadvanyok/kompfuz.pdf
http://www.facebook.com/messages/849429486#!/KEKAlapitvany
Itt biztosan megtudod, ha véget ért a tél. Minden évben a belváros e rejtett kis zugában barátságosan integetnek a hóvirágok. Tavasszal, naná.
Kicsit még havas a kő, de szemmel látható az olvadás.
Erre gyere, ha meg akarod nézni:
Most már biztos: jön a tavasz! :)
Bár most megint metsző a levegő és elkél a kesztyű is, azért közel már a kikelet: a Vas utcai társasház udvarán bőven terem hóvirág.
Szóval ne csüggedjetek, közel a vég, ha már a belvárosban is kinyíltak a tavaszhírnökök! :)
Az árvíz miatt egyre kevesebb termény lesz idén - azzal riogatnak, hogy a paradicsom kilója ezer forint környékén lesz, tartósan. A többi zöldség és gyümölcs is borsos áron kapható, ha hinni lehet a médiának, már most 15%-al magasabb áron talál gazdára.
Márpedig enni kell! Sok növény elvan jól az ablakban, teraszon, kis cserépben. Nekem jelenleg citromfű, fodormenta és ruccola terem az ablakban, de láttam több ismerősömnél hasonló kis fűszerkertet. Akinek van nagyobb helye, annak a koktélparadicsom, de akár a bab, borsó is felfuttatható. Ad absurdum, kukoricát is láttam ablakban...
Van, aki ezeknél is nagyobb napos területtel rendelkezik, és egész nagy kertet tart fent. Igen, a tetőn - és ezt meg lehetne oldani sok lapostetőn, kis akarattal saját termésünkből ízesíthetjük ételeinket.
És te hol termeszted az ebédbevalót?
Az elmúlt napok hatalmas esőzései tönkretették ugyan a mezőgazdaságot, ami azt jelentheti, hogy idén is olcsóbb lesz a banán, mint a krumpli - na meg azt, hogy minden, ami nem került az áradás alá, az nő, mint a gomba.
Lelőhely:Horváth Mihály tér.
A Józsefvárosi Zöld Ötletbörze - ami olyan jól sikerült, hogy tele volt a terem érdeklődőkkel, rengeteg téma került elő, és kis csoportokban el is kezdték kidolgozni a javaslatokat - egyik témája a Karácsony Sándor utca fátlansága volt. Tamás, aki nem olyan régen költözött a kerületbe, több fórumon felvetette már, igazán jó lenne pár fa az utcában; most tenni is akaró emberekkel találkozott, és el is kezdték szervezni.
Nem egyszerű az ügy, ugyanis az út a BKV busz útvonala, így a főváros kezelésében van. Aztán meg öt éve volt burkolatcsere, a csatorna hálózatának teljes rekonstrukciójával, így pár évig nem lehet hozzányúlni ahhoz. A fákat viszont földbe kell ültetni, és az útfelújításkor nem hagytak egy darab fahelyet sem. Nem is értem, mint ahogy az ott lakók sem, öt évvel ezelőtt miért nem volt egyértelmű, hogy fákat kíván a csupasz utca?
Szóval fel kellene bontani az aszfaltot, alatt a betont, és odavinni a fa gyökerének pár talicska földet. Na de hol futnak a vezetékek, hol van elvezetve a víz-gáz-telefon-kábeltévé? A csatorna rácsatlakozásai? Mert ott nem lehet, az biztos, aztán meg kell valamilyen engedély is az önkormányzatokból is.
A Főkerttel elég hamar sikerült egyeztetni, ki is mentek egy közös bejárásra, ahol megbeszélték a részleteket: igen, tényleg az lenne a jó, ha földbe kerülnének a fák, akkor tartósabban megmaradnak; de lényegesen egyszerűbb és gyorsabb a ládákba kirakott facsemete. Ami itt jól bírja, az a vadkörte, juhar és a ginko. Ha dobozos verzió, akkor több pénz, de lehet az oldalára padot csinálni, a fa tövébe virágot ültetni. Két dátum van a telepítésnél, május 15-ig vagy szeptember 15 után lehet. Most van még két hónap, meg lehet csinálni - ha minden hivatal partner benne.
A fák sem olcsók, arra is kell pénz. Egyelőre húsz fát terveznek, amiből ötre már össze is dobták a pénzt. Most további támogatókat keresnek, cégeket, szervezeteket és persze magánszemélyeket - a fákat örökbe is lehet fogadni és gondozni. Ha az ott élők magukénak érzik, sokkal jobban fognak rá vigyázni.
Józsefvárosban egy főre 2 m² zöldterület jut. A kerület mindössze 15 darab olyan, 2500 m²-nél nagyobb nyílt közterülettel rendelkezik, ahol a zöldfelület aránya meghaladja a 30%-ot. A zöldfelületek eloszlása kedvezőtlen. A Belső- és Középső-Józsefvárosban kis kiterjedésű, rossz állapotú, egymástól messze fekvő zöldfelületeket találunk. A Külső-Józsefváros helyzete kedvezőbb, de a minőség - a Fiumei úti sírkert kivételével – itt is kívánnivalót hagy maga után. via
Az lenne a jó, ha több ilyen összefogás indulna egy-egy területen, a lakók magukénak éreznék a környezetet, és többet tennének érte. Lassan-lassan, de alakul.
Itt elkezdték - és szívesen elmondják bárkinek a tapasztalataikat; kitapossák az ösvényt a bürokrácia útvesztőjében, hátha követik őket még többen is.
Itt az új év, új igazgató lesz nemsokára a Nemzeti Múzeum élén - és a váltással talán szemléletváltás is várható, ami az épület körüli zöldet illeti. Ki is írtak rá egy pályázatot, egy egész komolyat, hiszen összesen 24 millió forintért vásárolják meg a nekik tetsző terveket.
Bíztató, bár a volt igazgató írta ki, és ő lett a bíráló bizottság elnöke...azok után, hogy tíz éven keresztül állt az intézmény élén, és nagyjából leszarta, hogy mi történik a kertben - csak a köveinek legyen sátor - most, nyugdíjba vonulása után egyszerre rettenetesen fontos lett. Eddig mélygarázst tervezett, most játszóteret. A vak is látja, hogy a tavalyi tiltakozásaink alapján indult ez a kiírás, ráadásul az új vezető nyakába lőcsölve. Mi ennek az értelme? Ez annyira tipikusan magyaros: a lelépés előtt még megteszem magam egy bizottság elnökének, és tovább dolgozom...lásd még szalainé szilágyi eleonórát. Vajon mennyi pénzt kap a továbbdolgozásért?
A 24 millióból mennyi mindent lehetne átalakítani?
Ha csak a parkoló autók eltüntetésére vesznek helyet a Pollack téri mélygarázsban - azzal a 16 autóval számolva, amit a volt vezető szerint szükséges a múzeum működéséhez - a havi árral számolva 9.676.800 Huf.
A CaPE viszont már ingyen kidolgozott egy cselekvési tervet - avagy mit kíván a környéken lakó nemzet - és közzé is tették.
Az biztos, hogy valamit tenni kell, az új vezető talán egyetért - a helyzet még mindig tűrhetetlen a parkoló autók miatt. Amire a volt igazgató szintén intézkedést ígért még a nyáron, miután kiderült számára, hogy bérparkolás van a területén - a Múzeum Étterem furgonja azóta is ott áll. Hiába, haverok mindehol vannak, ugye...
A hátsó részén a kertnek vannak a köveket védő sátrak - bahh! - amelybe a hajléktalanok simán beköltöztek, dacára a sok kamerának, biztonsági őrnek. Nem bántásból, mert ha van egy sátor, amiben van hely, lakjon ott - de lehetne a sátor helyén játszótér ismét. A parkot télen is használják a gyerekek, hóember van több helyen, és minden részén lábnyomok mutatják az élénk életet.
Vannak olyan helyek, ahová bármit rakhatsz, nem éli túl. Virág, bokor, a legellenállóbb gyomnövények is inkább a halált választják, semmint ott éljenek egy percet is. A fákról nem is beszélve.
De hogy egy betontuskós alucsöves közúti jelzőtábla is az öngyilkosságot válassza...
Diószeghy Sámuelről elnevezett utca 12. száma előtt.
Utolsó kommentek