Miért is fontos a ZöFi által létrehozott és a Kesztyűgyár által lenyúlt Cserebere Piac? Tekintsünk most el a felháborító résztől és nézzük meg, milyen a hangulata:
A most bezárással fenyegetett kesztyűgyári Cserebere piacról szól ez a kis videó. A videót a Humusz (Hulladék Munkaszövetség) készítette, mert a Cserebere piac nem csak hogy egy jó és értelmes közösségi esemény (volt?), nem csak a szegény embereknek segít(ett?) ingyen hasznos tárgyakhoz jutni, hanem pont egy olyan gyakorlat, amire még nagyon sokra volna szükség az ökológiai válság megfékezéséhez. Ha valamiből nem hulladék lesz, hanem új gazdát talál, akkor ott kevesebb energiát, nyersanyagot használnak el, hulladékként nem égetik el, (hogy a keletkező mérges anyagok károsítsák az egészségünket,) nem kell neki lerakót keresni olyan helyen, ahol azt nem akarják, és így tovább.
Vagyis a Cserebere piac egy eszköz a fenntarthatóság eléréséhez.Mert mit tehet az egyén, amikor a világban oly hatalmas folyamatok zajlanak? Akárhogy is, az emberek - egyének, családok, közösségek, szomszédságok, települések - tehetnek legtöbbet a környezet védelméért, egyszerű eszközökkel, némi kreativitással, tudatossággal, személyes példamutatással, átgondolt és jó döntésekkel rengeteget tehetnek a hulladékmennyiség csökkentéséért és a környezet védelméért. Ne feledjük, környezet nem valami külső, távoli érték, magunk is részei vagyunk a környezetnek. De miért pont én kezdjem a változást? Nos, egyrészt ez a helyes értékválasztás, ami nem lemondásokkal, hanem egy másfajta - jobb - életminőség megteremtésével jár. Ráadásul elemi, pénzben is kifejezhető érdekünk takarékosság, tudatosság, a környezet és ezáltal saját életünk minőségének hosszú távú megőrzése és fejlesztése. Ezt hívja a Humusz Nulla Hulladék szemléletnek.
További jó példák találhatóak a nullahulladek.hu oldalon.
Ha kicsit jobban belegondolunk, akkor a kukázás is egyfajta újrahasznosítás. A tiltása, bírsággal sújtása pedig rövidtávú, felelőtlen gondolkodást mutat.
Azzal, hogy új vezetője lett a közösségi háznak, változások is indultak. Ezek között van olyan, ami nem biztos, hogy nagy érdeklődésre tart számot (dolgozó távozása, mivel az új vezetés nem szakmai alapon szervezi a dolgokat) és van olyan, ami vérlázító és a nyilvánosságra tartozik.
ZöFi-Cserebere Búcsú a Mátyás térenA Zöld Fiatalok Egyesület 2011. április 29-én (pénteken) 16.00-tól békés demonstrációt tart, melynek keretében egy utolsó, rendkívüli Cserebere Piacra kerül sor a Mátyás téren.A Kesztyűgyárban a későbbiekben továbbra is lesz Cserebere Piac, de a ZöFi nélkül, mivel a szervezést minden előzetes egyeztetés nélkül(!) kivette a kezünkből Kesztyűgyár Közösségi Ház új vezetése.A ZöFi két és fél éve szervezi rendszeresen a Kesztyűgyárral partnerségben a Cserebere Piacot, sokáig a Nap Klub Alapítvány volt harmadik partnerünk, de rendszeresen segítette munkánkat a Józsefvárosi Nagycsaládosok Egyesülete is. Ez a program egyik eleme volt a Zöld Fiatalok Egyesület „Magdi” programjainak, melynek szervezéséért 2010-ben az osztrák Unruhe alapítvány, SozialMarie, szociális innovációknak járó díját nyertük el. A Csereberét ingyen, önkéntesek bevonásával valósítjuk meg. Egyikőjük Gazdik Ági, aki tavaly, amikor én szülési szabadságra mentem, átvette tőlem a program szervezését.Április közepén a következő levelet kaptam a Kesztyágyár egyik munkatársától."Kedves Móni!M.M. vagyok a Kesztyűgyár Közösségi Ház egyik program koordinátora és a „Csere-bere piac” program felelőse!Az elmúlt hetekben sűrű elfoglaltságom miatt nem tudtam egyikőtökkel sem felvenni a kapcsolatot (Gazdik Ágival és Veled), ezért C.C. kolléganőm volt az, aki levelezett Veletek a program további működésével kapcsolatban! Mivel most újra visszatértem a vérkeringésbe, én folytatom tovább a levelezést!Gazdik Ági jelezte pár hete, hogy szeretné a Csere-bere piac vezetését átadni. Ennek okán mi is elkezdtünk gondolkodni, hogyan is legyen tovább!? Arra jutottunk, hogy mi, a Kesztyűgyár Közösségi Ház és dolgozói szeretnénk magunk folytatni tovább a Csere-bere piacot! A Kesztyűgyár Közösségi Ház alapstruktúrája október óta az, hogy minden egyes programot – ami a házban jelen van – mi magunk, saját erőforrásainkból szervezünk meg, hozunk létre és vezénylünk le. Ezt szeretnénk tenni a Csere-bere piaccal is!Természetesen készítünk saját plakátot!A továbbiakban is szívesen fogadunk önkénteseket tőletek és bármely más szervezettől is.Nagyon köszönjük eddigi kedves, lelkes és segítőkész hozzáállásotokat és tevékenységeteket!"--aláírásA levéllel több probléma is volt:1 Nem értettük, miért én vagyok a címzett, amikor már 2010 nyarán átadtam a szervezést Gazdik Áginak. Talán személyes okai vannak?2. Ági említette, hogy túlterhelt, ezért átadná másnak a feladatot, de ezt szervezeten (ZöFi) belül kívánta megoldani, ahogy az sikerült is. A probléma megoldására soha senki sem kérte fel a Kesztyűgyár egyetlen munkatársát sem.3. A levélben nem egy felvetésként szerepel a rendezvény „átvételének” lehetősége, amit beszéljünk meg, hanem eldöntött tényként. Ez a mi értelmezésünkben a program kisajátítását és a partneri viszony egyoldalú felbontását jelenti, ezáltal etikátlan, méltánytalan és teljességgel antidemokratikus.Felhívtam a levél szerzőjét és találkozót kértem. A találkozóra Becskei Kovács Barbarával, a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. vezetőjével a múlt héten került sor. Amíg várakoztunk a Cserebere új plakátját néztük, amin már akkor – a találkozó előtt(!) - nem szerepelt a ZöFi, mint szervező.A beszélgetés során elmondtam, hogy nagyon furcsálltam a levelet és nem értettem, mivel 2007 óta él egy keretszerződésünk az Önkormányzattal, amiben vállaltuk, hogy közösségi programokat szervezünk a Magdolna-negyedben. A Csereberét több, mint két éve szervezzük nagy sikerrel, teljesen ingyen, ezért joggal várnánk el a Kesztyűgyár új vezetésétől, hogy ha változtatni akar a programon, elsőként minket kérdezzen meg és így találjunk közös megoldást. Ezért ez az eljárás számomra érthetetlen, sőt a lépését teljesen etikátlannak tartom. Az ügyvezető igazgató az elmondottakat vádaskodásnak minősítette. Annyit ismert el, hogy a kollégái (és nem ő, aki utasította őket) hibáztak, mivel a döntést „nem kommunikálták megfelelően”.
Ezek után elmesélte, hogy október óta a Kesztyűgyár új vezetéssel, új elvek alapján működik. Mivel kevés pénzből gazdálkodnak, felülbírálták az eddigi működést és azt találták, hogy a Kesztyűgyár túl sok pénzt fizetett civileknek, külsősöknek és ezen változtatni akarnak. Ezért úgy döntöttek, ezentúl csak saját alkalmazottaik valósítanak meg programokat. Itt újra hangsúlyoznám, hogy a Csereberének nem voltak költségei.Felülvizsgálták a létező együttműködéseket és úgy döntöttek, hogy azoktól elbúcsúznak, akiknek a programja nem illeszkedik a Kesztyűgyár új profiljába, ahol a program szemléletében nem felel meg teljesen az ő elveiknek vagy ahol nem tudnak jól együttműködni a szervezettel. Az első két szempontnak - úgy tűnik - a Cserebere megfelel, mivel azt folytatni akarják, arra pedig, hogy kiderüljön, a harmadik feltétel mennyire működik, egyszerűen nem adtak lehetőséget. Tehát ezek alapján sem találjuk indokoltnak a Zöfi eltávolítását a Kesztyűgyárból.
Hosszasabb beszélgetés után beláttam, ő már eldöntötte és ezen változtatni nem fog.Miután kiderült, hogy egy másik programunk, az ingyen korrepetálás sem maradhat (ezzel a feladattal a Jezsuita Rend szervezte Szeretet Iskoláját bízták meg) logikusnak találtam megkérdezni, hogy a jövőben, lát-e esélyt arra, hogy a ZöFi partnerként keresse a Kesztyűgyárat? „Természetesen – mondta -, ha a programunk illeszkedik a Kesztyűgyár működési elveibe és ha annak nincs politikai színezete.”A politikai színezetet említve megkértem, így a végén árulja már el, hogy ennek az egésznek van-e köze az én politikai szerepvállalásomhoz?„Nem tagadhatom, van!” – válaszolta.A történet hátterében az áll, hogy én 2010 őszén egy ellenzéki párt képviselő jelöltje voltam a kerületben, és április óta ugyanezen párt delegáltjaként vállaltam közfeladatot a Józsefvárosi Önkormányzatban. A párt neve nem titok, de azért nem írom ki, mert nagy hibának tartom, hogy annak működését bárki összekeverje vagy összekapcsolja a ZöFi működésével, még akkor is, ha naivitás volt azt hinnem, hogy a személyem miatt ez nem fog megtörténni.Az igazgatónő tudhatja milyen veszélyekkel járhat egy közösségi intézménybe beengedni a „politikát”, hiszen ő maga is korábban a Fidesz VII. kerületi képviselője volt.Hogy kifejezzük felháborodásunkat a programunk kisajátítása és a partnerség etikátlan, egyoldalú felbontása miatt, engedélyezett demonstrációt tartunk melynek keretében egy utolsó, rendkívüli Cserebere Piacra kerül sor.
Időpont: 2011. április 29. (péntek) 16-18 óra.Helyszín: VIII. Mátyás térMindenkit szeretettel várunk!Bálint MónikaA Zöld Fiatalok Egyesület tagja.
Ha eddig nem tudtad volna, hogy értelmezi a NER-t a kerület vezetése, hát most jól megtudod - a ZöFi meg is tapasztalja. A többi része meg gyalázat - gyertek Ti is csereberélni.
Dzsanázod? Buli van a Mátyás téren!
Címkék: zene ajánló fesztivál buli cigány mátyás tér zöfi
2010.06.07. 08:53
Magdolna Napok 2010.
Június 11-12-13.
VIII. Mátyás tér - Kesztyűgyár Közösségi Ház
Június 11. Péntek
15.30 – 18.00 Cserebere piac és Retextil Műhely
koncertek a téren:
18.00 Józsefvárosi Cigányzenekar
19.15 Maszkura és a Tücsökraj
21.00 Kanizsa Csillagai
Június 12. Szombat
10.00 Józsefvárosi Civil Kerekasztal
11.30 Vezetett séta a Magdolna Negyedben
16.00 Rádió C quiz a Magdolna Negyedről - nyereményekkel!
13 - 18 óráig
Népek konyhája civil büfé (13 órától, amíg a készlet tart)
Magdi Mozi
13.00 - Soós Kata és a gyerekek
- Szuperopera (20 perc)
13.30 - Császi Ádám - 1 hét (20 perc)
14.00 - Gát Balázs - Gypsy Side (40 perc)
14.45 - Salamon András - Városlakók (62 perc)
16.00 – Gauder Áron: Nyócker (90 perc)
Mesenap (13-16 óráig)
Gólyalábas zenés nyitó program
Lovagi torna
„Középkori Vásár” - interaktív mesés játszótér
16.00 Újakropolisz Egyesület: Mezőszárnyasi játszószínház
16.00 Közös aszfaltrajz a téren
koncertek a téren:
18.00 Freestyle rap verseny
19.15 EtnoRom
21.00 Taraf de Haidouks
Június 13. Vasárnap
10 - 15 óráig Családi nap
10.00 Bogrács gulyás főzőverseny
11.00 „Vásárosdi” gyermek bábelőadás
11.45 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Most mutasd meg! - színpadon a helyi tehetségek
11.00-15.00 Civil játszóház
- közös játék, kézműves és közösségi programok
a Cellux Csoporttal, a Keménydió Egyesülettel és a Szebben Szeretnék Járni Egyesülettel
Mint például ez a blog. Vagy a 8kerTv. Gyertek mind, szükség van a figyelő szemekre!
Videózz!
Készíts filmet magadról és a szomszédaidról. Tedd fel az internetre, ha valami érdekes történik a környékeden. A Népszabadság Online és a 8ker tv munkatársai megmutatják hogyan csináld.
Ingyenes civil média tanfolyamot tartunk májusban a Kesztyügyár Közösségi Házban, ahol mindenki megtanulhatja a kamerahasználat, videóvágás és az internetes média használat alapjait. Az elkészült anyagok megjelennek a nol.hu és a 8ker.blog.hu oldalakon, vagy akár csak a youtube-on.
Alsó korhatár: 16 év.Időpont: május 7. 16.00-19.00 és május 8. 9.00-14.00
Szervezők: Zöld Fiatalok Egyesület és Kesztyűgyár Közösségi Ház
Jelentkezni lehet a 8kertv@gmail.com címen vagy személyesen a Kesztyűgyár Közösségi Házban (VIII. Mátyás tér 15.) vagy a ZöFi irodájában (Karácsony Sándor u. 22)
Alakul, alakul, de nem az igazi még mindig. Most már kéthetente van összegyűlés, és tanácskozás, egyre több embert próbálnak megszólítani és bevonni. Előrelépés a legutóbbi óta, bár bőven van mit javítani - főleg a célok és a módszerek tekintetében.
A mostani úgy kezdődött, hogy a Zöfi és a Nap Klub egy-egy képviselője egy röpke félórás tájékoztatót adott a Rádió C reggeli műsorában - amelynek a hallgatottsága a Magdolnanegyedben elég nagy. Mivel az idő hossza nem engedte, így sok információ kimondatlan maradt, de legalább elindult a rádióval az együttműködés - ha minden jó, akkor folytatódni is fog.
Délutánra aztán tényleg özönlött a nép a Kesztyűgyárba, mindenki mozgósított, hozott még egy embert, majdnem meg is telt a terem. A Nap Klubosok készültek, teát, süteményt hoztak, egy valódi beszélgetős klub, egy teadélután lebegett a szemük előtt - nem nyertek.
A mostani beszélgetést már felvezették, kicsit moderálták is, irányítani azért jobban kellett volna - bár akkor az meg nem egy kötetlen, klubszerű esemény. A mostani fórum témája a negyedben tevékenykedő civil szervezetek bemutatása volt a közönségnek - de kb. annyian voltak a képviselők, mint az oda látogató lakosok. A szervezetek bemutatkoztak, mindenki kapott öt percet, amit be is tartottak rendesen. Ismerjük meg őket:
Ami szemet szúrt, hogy mindenkinek gyerekprogramjai vannak nagyobb részt - ami jó is, csakhogy itt most egy negyedbeli döntéshozó testület alakul, dönteni meg ugye a felnőttek szoktak. Annyi a program egyébként, hogy az a csoda, hogy vannak egyáltalán csellengő kölkök...Apropó, az első órában még erősen behallatszott a rohangáló, kiabáló gyerekek zsivaj, meglehetősen zavaróan, hiszen alig lehetett hallani a beszélőket. Egy mikrofon nem ártott volna, vagy ha olyan helyen vagyunk, aminek van legalább ajtaja - bár tényleg attól függ, milyen típusú összejövetel van.
Az első rész után megint csak felállt pár ember, és hazament. A szervezetek bemutatkozó képviselői, akik ezen túl már nem értek rá foglalkozni a megjelent lakókkal, elmondták, mit nyújtanak, aztán ha kell valami, keresse meg őket az ember. Ez sem vetett jó fényt a dologra, de amikor az ott maradtak elkezdtek kérdéseket feltenni a Rév8-nak, ismét csak elhangzott, hogy ez nem az a fórum, itt külön tematika van, azt lesszives betartani mindenki. Puff, még egy pofon a klubszerű találkozónak!
Sebaj, Maja nem a feladós fajta, folytatja a megkezdett munkát, javasolja, hogy legyen saját neve a találkozásoknak, mindenki adjon egy tippet, hiszen nem szerencsés ebben a politikai évben a fórum vagy tanács megnevezés. Ráadásul ha én, ha mi nevezzük el a dolgot, kicsit már magaménak is érzem, jobban odafigyelek. Aztán meg logot is lehetne rajzolni.További ötleteket szórt szét és kért mindenkit, ők se legyenek restek gondolkodni a saját környezetükről, tegyenek meg legalább ennyit. Első lépésnek egy pályázatot hirdettek, határidő május 15.
Hogy mennyire igaz a politikai vonal, hááát, ott volt egy önkormányzati képviselőnő, aki bármelyik témában bármit megígért, amit szerinte hallani akartak az emberek. Vicces volt -és az sem szerencsés, ha a politika úgy érzi, minden terep az övé.
Végigkísérte az egészet a klub vagy fórum kérdése, nem lehetett/tudták eldönteni. Inkább az előző lenne szerencsésebb egy közösség kialakításában, és ez a járható, kipróbált út. Az emberek viszont nem ezért jöttek, ők konkrét kérdésekre szeretnének konkrét válaszokat; úgy tűnik, még mindig nagy az információ-éhség. Hiába van itt a Rév8 a Kesztyűgyárban, mégsem tudnak sokan sok mindenről - a cég pedig nem érzi magáénak a széleskörű tájékoztatás feladatát. Igaz, van egy kiadványuk, amiben nagyrészt öndicséretet olvashatunk - zöldségpucoláshoz pont jó. Na meg aztán nagyon kultúrája sincs a helyi lapokból való tájékozódásnak.
Ez már a ...negyedik ilyen tanácskozás volt, előtte is zajlott lakossági fórum; ahol eddig voltam, azt láttam, hogy a jelen lévő réves munkatársak bőszen jegyzeteltek mindig - viszont nyilvános beszámoló nem készült egy sem. Pedig érdemes lenne, hiszen nem kellene újra és újra visszatérni már megbeszélt kérdésekre, bárki bármikor elolvashatja a történteket. Akár kinyomtatva az előtérben, akár elektronikus formában a Kesztyűgyár blogján vagy a Rév8 oldalán...Az előző fórumról a Nap Klub készített összefoglalót, bár ez inkább olyan jegyzőkönyv, mintsem részletes beszámoló.
Az látszik most már, hogy éleződik a harc, a Rév8 kötött határidővel, előre meghatározott témákkal operál - többek között kiköti, ha nincs egy gyűlésen minimum 12 ember, akkor azért nem fizet -, viszont közösséget fejleszteni nem lehet parancsra vagy utasításra. Az egy hosszabb folyamat. Az ehhez értők pedig egyre többször és hangosabban kérik ki a beleszólásokat, irányításokat, hiszen nem célravezető. A segítséget, amit kérnek - például a rendőrségtől, vagy a vagyonkezelőtől jöjjön el valaki, és válaszoljon a kérdésekre - meg elutasítják, illetve délelőtti órára javasolják. Cinizmus volt megfigyelhető most a réveseken, akik egy csoportba tömörültek egyikük mögé bújva és ott sutyorogtak, mint az iskolás lányok. Nekik ez csak egy feladat - május végéig van mandátumuk - ez látszik is a jelenléti ív alján, és ennek megfelelően állnak az egészhez.
Ezt a kezdeményezést viszont akkor is jó lenne éltetni és végigvinni, ha a Rév8 így áll hozzá - és egyre inkább úgy tűnik, létre is jön. A Nap Klub tudja, hogy ez jó dolog, és mindent elkövet, hogy megvalósítsa, mint ahogy a többiek is. Néha már úgy tűnik, meg is van a magja, gyakorlatilag kész a Magdonanegyedi Szomszédság. A civilek egyre jobban összedolgoznak, ebben sokat segít, hogy a Zöfinek pont most van egy ilyen projektje, amiben megrendeltek egy felmérést a Foresee Kutatócsoporttól, milyen civil szervezetek ténykednek a negyedben, mit tudnak egymásról és mivel foglalkoznak - na és hogyan tudnának többet tenni, közösen. 15 szervezet ismerte meg a másikat, és ez folytatódik most is, az együttműködés alapjait rakják le éppen.
A kérdés már csak az, mi garantálja, hogy az önkormányzat tényleg elfogadja partnernek ezt a formációt? A Rév8 vezetője szerint semmi - bár az ő szavára nem érdemes adni...
Zöld Józsefváros Ötletbörze I.
Február 26. 16.00. Roma Parlament (VIII. Tavaszmező utca 6.)
Szervezők: ZöFi – Zöld Fiatalok Egyesület
Partnerek: Beyond Budapest, Budapest Korzó csoport, Magyar Kerékpárosklub, Tavaszmező -Művészkert Összefogás, Rév8 Zrt.
Házigazda: Roma Parlament.
A Józsefvárosi Önkormányzat különböző szakmai stratégiákkal rendelkezik, ugyanakkor nincs egy olyan átfogó kerületi koncepció, ami a városrész fejlesztésének környezettudatos, és a kortárs zöld szemlélethez illeszkedő fejlesztési szempontjait foglalná össze. A ZöFi, mint a területen működő zöld aktivista szervezet, ilyen koncepció kidolgozására szeretne ötleteket összegyűjteni, és javasolni a helyi döntéshozók számára, illetve saját lokális akciókat elindítani.
A Zöld Józsefváros Workshop célja, olyan szempontok és elképzelések összegyűjtése, amelyek beépíthetőek más kerületi szakpolitikai intézkedésekbe, illetve alapját képezhetik egy kerületi zöld stratégia kidolgozásának. A szempontok mellett a meghívott vendégeink személyében, illetve rajtuk keresztül olyan szakembereket ajánlunk az önkormányzat figyelmébe, akik egy ilyen stratégia kidolgozásában szakmai tanácsot adhatnak.
Az ötleteket 4 témára bontva tárgyaljuk:
- közlekedés, (gyalogos, kerékpáros, tömegközlekedés, parkolás, forgalomszabályozás)
- gazdaság – termelés és kereskedelem (pl. helyi vállalkozók támogatása, piacokon őstermelők megtartása, stb.)
- zöld területek fejlesztése (parkok, foghíjtelkek, belső udvarok, konyhakertek)
- energia és hulladékgazdálkodás (pl. házak energiatakarékosságának kialakítása, programok a szelektív gyűjtés támogatására, iskolai nevelési programok stb.)
Az első találkozó alkalmával 2 témát tárgyalunk: közlekedés és zöld területek fejlesztése.
A workshop 3-4 rövid előadásból és 2 csoportos műhelyfoglalkozásból, majd ezek közös bemutatásából és megvitatásából áll.
Tervezett program:
Bevezető előadás:
Köszöntés – Kerpely Klára és Bálint Mónika, ZöFi (5 p.)
Leidinger Dániel éghajlatkutató, MTA
Baglyas György (Beyond Budapest) – zöld turizmus Józsefvárosban (10 p.)
Kondor Attila Csaba - Horváth Dániel: A Helyi Agenda 21 folyamat a Józsefvárosban - a Fenntarthatóság Helyi Stratégiájának megalapozása (10 p.)
Vitaindító előadások a műhelymunkához:
- közlekedés: Budapest Korzó csoport - Tömör Miklós, Justin Hyatt (15 p.)
- zöld területek fejlesztése : Eliana Mancin, földrajzkutató, városfejlesztő, Artemisszió Alapítvány/ Rév8 Zrt. (parkok, játszóterek, foghíjtelkek, belső udvarok, konyhakertek, közösség kertek)
Kávészünet
Csoportos Munka
/a kerületi viszonyok, tervek és intézmények ismeretében, térkép használatával/
Közlekedés csoport – vezeti Budapest Korzó csoport
Zöld területek csoport – vezeti Bálint Móni és Mérő Ági (ZöFI)
Ötletek Bemutatása: 10 perc csoportonként + vita 10 perc
Véleményezés: az elhangzott ötletek véleményezése a Turisztikai Koncepció szempontjából: Baglyas Görgy, Beyond Budapest és szociális szempontból: Horváth Judit Nap Klub Alapítvány. + vita 20 p.
Összesen kb. 3 és ½ óra (16.00-19.30)
Utána kötetlen beszélgetés, svédasztal, filmnézés.
Meghívottak:
Kerületi civil szervezetek, olyan önkormányzati dolgozók, akik a saját területükön ismerik e jelenlegi intézkedéseket, terveket, működést, külső partnerek, kerületi érdeklődők.
A programon résztvevők maximális létszáma: 50 fő.
Jeletkezni lehet február 21-ig Bálint Mónikánál a 06-70/280-3062-es telefonszámon, a moni@zofi.hu e-mail címen, levélben vagy személyesen a Zöld Fiatalok Egyesület irodájában (1086 Bp. Karácsony Sándor u. 22).
--
Bálint Móni
Zöld Fiatalok Egyesület - ZöFi
(Hungarian Young Greens)
mobil: +36 70 280-30-62
e-mail: moni@zofi.hu
Mozgóképes bemutató az utólagos szigetelésről, amivel csökkenthetjük a kiadásainkat. Nem bonyi és megéri!
Az imént hallgattam a jövő heti előrejelzést a meteorológusoknak hívott időjósoktól, és azt mondják, most már tényleg itt a tél: ma éjszaka fagypont alá süllyed a hőmérséklet, és ott is marad egy darabig. Ilyenkor aztán megugrik a fűtésszámla - ha nem megfelelő a szigetelés, főleg.
Baj van, viszont lehet rajta segíteni, akár ilyen időben is - a hogyanját mutatják meg a ZöFi irodában.
Egy ilyen ablakon is segít
Ön is spórolhat havonta több ezer forintot
fűtésköltségén!
Régi, fakeretes ablakai elvetemedtek, rosszul záródnak? Miért dobna ki egy halom pénzt az ablakon minden télen?
Válassza a szilikoncsíkos megoldást! Olcsó módszer a nyílászárók szigetelésére - tartós, házilag is kivitelezhető , esztétikus. Már az első télen visszajön az ára!
Jöjjön el az Ökoszolgálat ingyenes termékbemutatójára, ahol megismerkedhet a technika alkalmazásával, és saját maga is kipróbálhatja a módszert!
► Időpont: december 17. csütörtök, 16 óra
Helyszín: Zöld Fiatalok Egyesület irodája,
VIII. kerület, Karácsony Sándor u. 22.
Az első 10 érkező 25%-os kedvezményre jogosító bónt kap, melyet a szigeteléshez szükséges marógép kölcsönzésekor válthat be. A termékbemutatón való részvétel nem kötelez vásárlásra!
Szeretettel várjuk!
ZöFi
Valahogy így néz ki a megoldás - érdemes kipróbálni!
Utca Pop Up
Packa
Bálint Mónika, projektvezető,
Zöld Fiatalok Egyesület.
Igazából "leirat" lenne a helyesebb, ugyanis lent, a járdán található. Már írtam a Mátyás tér közepén láthatóról, most megérkezett a párja Ottokár tolmácsolásában.
Szia!
A Mátyás téri figyelmeztetés című írásodhoz kapcsolódóan jelezném, hogy a Koszorú utcában is található hasonló alkotás, mégpedig a 14-16 szám alatti óvodával szemben, annak játszókertjének bejárata előtt.
Üdv,
Ottokar
Közben azért kiderítettem, hogy ez egy művészeti projekt, a ZÖFi és az IMPEX együtt valamint a Nap Klubbal írtak ki egy éve egy pályázatot, amire 6 pályamű érkezett művészektől. Ez a győztes pályázat. A projekt címe Utca Pop Up, a kiírás neve pedig az volt, hogy Szerdahelyi Lujza.
Ha látjátok menet közben ezeket, küldjétek be!
MagdiFeszt
Címkék: zene civil utca ünnep program hangulat közösségi zöfi művészkert
2009.05.18. 09:13
Sajnos, a fesztiválon nem tudtam teljesen részt venni, új munkám elszólított, így csak egy gyors szétnézésre volt időm, aztán mennem kellett. Pár fotót csináltam, aztán már nem tudtam maradni; ezért aztán arra gondoltam, ez legyen amolyan közös poszt, írja le mindenki, mit tapasztalt, hogy érezte magát, milyen volt az utcabál. Közösségi szervezés után egy közösségi poszt.
Jöhet kommentbe, vagy mailbe, kirakom mindet a posztba, egymás után, sorba.
Az újra és újra rendbetett Mátyás téren működik a Kesztyűgyár Közösségi Ház, a lakosság szolgálatában. Decemberben már szerveztek egy ilyen cserebere napot, és a nagy sikerre való tekintettel újra megrendezik. Menjetek el, csereberéljetek!
Utolsó kommentek