Postán állok, fizetem a fizetnivalót, persze, sárga csekken, mert úgy az igazi. Másik ablaknál szintén, negyvenes-őszes pasi, kezében sárgállanak a csekkek, számolja az adandó pénzt, mikor is a postás kisasszony megkérdi:

- Kaparós sorsjegyet? Hátha visszanyeri a befizetni valót...- kacsint hozzá.

- Micsoda? - csattan fel a férfi - Most tiltotta be a kormány a félkarú rablókat, mert függőséget okoz, maga meg nyíltan propagálja a másik szerencsejátékot? Hát erre ment ki a játék?

- Betiltotta? Mikor? Hogy? - lepődik meg a postásnő.

- Azonnal, egyik napról a másikra. Sehol nem lehet gépezni már, mindenhol tilos.

- Tényleg? Sehol? És mi lett a gépekkel?

- Azt nem tudom, de nem működhet egyik kocsmában sem, csak a kaszinókban. De a postán bezzeg kínálgatják a kaparóst, hátha rászokik az ember, és itt költi el a pénzét, mi? Skandalum!!! 

 Tavaly decemberben lezárták a postát, ami a körúton található a Rákóczi tér és a Baross utca között, átépítés miatt. Rá is fért szegényre, borzalmas állapotban működött már - és itt nem a személyzetre gondolok. 

A tervezett egy hónap helyett másfél lett, viszont cserébe csilli-villi új belsőt kapott, légkondival, ügyfélhívó rendszerrel, sőt, még székeket is raktak ki a várakozóknak. A bejárathoz egy automata ajtó került, öröm és boldogság, nem kell nyitogatni, csak menni és élvezni az új miliőt...Igen ám, de hogy jutsz be? Hát a régi, duplaszárnyas alumínium ajtókon keresztül, ami trükkös: előbb a jobb szárnyon, majd a második ajtón a bal szárnyon jutsz be. Persze, ez még nem elég, van 2 fok lépcső is, hogy meggondold, tényleg élvezni akarod-e a felújított belső teret.

A felújítás nem került sokba, a Budapest 8.sz. posta felújítási szerződésének értéke nettó: 57.624.432 Ft. Mennyibe kerülne egy mozgásában korlátozott ember, vagy babakocsis anyuka által is használható rámpa kiépítése, és egy ajtócsere? 

Persze, megoldották a kérdést, kiraktak egy tájékoztatást, miszerint:

No, ez derék! Szóval odamegy egy babakocsis, nekiáll kinyitogatni az ajtót, mindkét szárnyát, majd felemelgeti a lépcsőn a gyerekkel nehezített kocsit, betolja - megküzdve persze az visszacsukódó ajtóval - és visszacsukja azt. Kifele ugyanígy. 

A rutinos kismamák ezen már nem lepődnek meg, hozzászoktak, hogy nehezített az életük, megoldják, ha muszáj. De mi van egy kerekesszékben élővel? Ő hogyan nyitja ki? 

Kedves Posta! Illett volna erre is gondolni, nem? 2010 van, ébresztő! 

Olvasom a Homáron, hogy Szily ismét hasznosan tölti el az idejét Brüsszelben, tesz a fogyasztókért a maga módján: felnyomta a Postát, mert csak. Igen, a Magyar Posta megérdemli.

Erre egyik reggel mi fogad a postaládámban? Egy levél a Magyar Postától. Na, mondom, ez szép, megint kaptam valamit, amit eltörtek/téptek/kutyultak, és kérik, hogy a maradékért menjek be. Kiveszem, kibontom, volt benne egy szép levél, meg egy megcímzett válaszboríték.

Nézem, olvasom, és kiver a víz. Azt írják, kaptam novemberben egy képeslapot külföldről. Stimmt. Olaszországból. Így igaz. Bedobták a levélszekrénybe. Ez is helyes. De miért jegyzik ezt fel és ki jogosította őket az én adataim gyűjtésére? Kinek áll ez érdekében, ugye.

Kérnek továbbá egy választ arra vonakozóan, hogy meg vagyok-e elégedve a képeslap bedobásával. Mivan?? Persze, szépen be volt dobva, nem csúszott el, könnyen ki tudtam szedni. Nem volt gyűrött, koszos, maszatos - de ha követik, ezt ők is tudják!

Kérdik továbbá, hogy itthon voltam-e? Miért? Ha nem vagyok itthon, a postaláda akkor is a helyén van, bele lehet dobni bármit.

Mi értelme van ennek az egésznek? Talán olvasták Szily feljelentését, és úgy beszartak a várható kivizsgálástól, hogy gyorsan javítani akarnak? Bár úgy lenne!

Egyelőre azonban csak azt látom, hogy kutakodnak az adataimban.