SÁRGALAP Két félidő
Címkék: demonstráció 4ház NÉGYHÁZ Egyesület bérlakásfórum bérlői amnesztia Kocsis Máté
2012.10.03. 20:54
Az alábbiakban közzé tesszük azt a Meghívót, amelyet Kocsis Máté polgármester Félidőben című rendezvényére (SOTE Elméleti Tömb, Nagyvárad tér 4.) érkező, mintegy háromszáz meghívott kezébe igyekeztünk eljuttatni. Úgy véltük, hogy e rangos eseményhez nekünk is illik hozzájárulni a magunk szerény módján. Az akció sikeres volt. A szórólapot a vendégek alig tíz százaléka utasította vissza. Hogy mennyien olvassák el, azt nem tudhatjuk. De aki nem volt ott – vagy ott volt de összegyűrte – most képbe kerülhet.
A F É L I DŐ B E N
CÍMŰ ÜNNEPI RENDEZVÉNY NAGYÉRDEMŰ MEGHÍVOTTAINAK!
TISZTELT MEGHÍVOTT!
A NÉGYHÁZ Egyesület meghívja Önt, hogy miután részt vett a kerület nagyívű fejlesztését bemutató,
F É L I D Ő B E N című ünnepi rendezvényen, szenteljen egy másik „félidőt” a
PUSZTULÓFÉLBEN
című, a józsefvárosi Magdolna negyedben éjjel-nappal megtekinthető, romjaiban is vadregényes, életmódban és –színvonalban pedig a közép-afrikai városi slumok kedélyes hangulatát árasztó bemutatónknak. És még pénzt és időt is megtakaríthat, ha netán kalandturizmusra vágyik!
HELYSZÍN
Az éjszakai üvöltésektől hangos Mátyás tértől a vidám hajléktalanoktól változatos Dankó utcán át, a bódult drogosoktól, eldobott tűktől és színes kis gumióvszerektől tarkálló, hangulatos Kálvária téren keresztül, (mely nyilván onnan kapta nevét, hogy csak a Megváltó óvhat meg keresztül kelvén rajta a bajtól) egészen a kies, poloskanyomoktól viruló, tiritarka Diószeghy utcáig.
Kérjük, hogy a reménybeli városrész látogatáshoz olvassa el a Józsefváros újságban (2012. szept.4.) a Magdolna negyedben uralkodó katasztrofális állapotok felszámolását kezdeményező, BÉRLŐI AMNESZTIA? című cikket!
Szeretnénk az Ön figyelmét is felhívni, hogy az abban vázolt,
civil együttműködéssel tervezett kibontakozási programból mindmáig
semmi nem valósult meg.
1. MERT NEM IGAZ, hogy az április 20.-ai civil fórumot követően érdemi tárgyalások folynak az önkormányzat és a civil szervezetek között. Voltak ugyan „tárgyalások” a két fél között, de ezeken csak semmire nem kötelező, homályos ígéretek és halogató távprognózisok fogalmazódtak meg.
2. A cikkben vázolt súlyos és összetett kérdések – bérleményi jogviszony-rendezés (benne az üresen álló, pusztuló lakások évtizedek óta égető szégyenfoltjával) a lakbérhátralékosok egyre akutabbá váló ügyének rendezésére javasolt Munkáért – lakhatás programmal – évek óta nyomasztják a kerület közrendileg és közegészségügyileg egyaránt válságos helyzetét.
3. Ez utóbbit mi sem szemlélteti jobban, mint a töbnyire borzalmasan lepusztult, szennyezett lakásállományt az utóbbi hónapokban sújtó poloskafertőzés, melyet az önkormányzat – a fentebb említett problémákhoz hasonlóan – hallatlanba vesz. Az elsősorban az önkormányzati lakásokat sújtó vészről szóló bejelentéseinkre semmiféle választ nem kaptunk, vagy csak a végtelenbe halogató homályos ígéreteket. Ha vállalnák is az irtást, csak a bérlők költségére és bizonytalan határidőre – mondhatnánk sohanapján.
Tisztelt Ünneplő Meghívott!
Arra kérjük, hogy a város(rész)vezetők ünnepi szónoklatai alatt és az állófogadás fényes környezetének kellemes pillanataiban jusson eszébe egy percre Józsefváros sötét oldala is – s legyen bár Ön ott meghívott bármilyen emberi-hivatali minőségben – emelje fel szavát a szegények és kiszolgáltatottak érdekében, akik egyre jogosabban érzik, nincs kihez fordulniuk.
KAROLJA FEL támogatólag ügyünket, s szólítsa fel konkrét lépések megtételére a súlyos helyzetünk fölött szemet hunyó vezetőinket. SZÓLALJON MEG annak érdekében, hogy a válságos helyzet orvoslására hozzanak létre azonnal egy civil szakértőket is magában foglaló válságstábot! NE HAGYJÁK hangzatos, talmi ígéretek és egy-két látványos látszateredmény csillogtatásával elvakíttatni magukat, és forduljanak tenni akaró együttérzéssel és a helyzethez méltó szolidaritással a kiszolgáltatott szegények felé.
Budapest, 2012 október 3.
A 2012 április 20.-ai civil fórum mintegy 200 fő résztvevőjének, valamint tagjaink és támogatóink nevében:
Budaházy Gusztáv, elnök.
NÉGYHÁZ Egyesület
Utolsó kommentek