Az volt a jó,
mikor karját kitárta,
56’ telén,
egy fehér pongyolában.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
56’ telén,
egy fehér pongyolában.

Ölelt anyám.
Nincs már remény –
Így szólt apám,
56’ telén.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
Nem volt már remény,
56’ telén.

Azóta várja,
karját kitárva,
hazám felém,
mint 56’ telén.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
Hazám, szegény,
mint 56’ telén.

Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért van csillag,
az ingeden?

 Hazám, hazám,
ébredni kék!
Miért nem hallják,
míg kér a Nép?

 Hazám, hazám,
micsoda tréfa,
hogy többségből lett
a nép maradéka.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lőtt zászlónk
tovább szakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagytuk,
hogy így legyen?

 Hazám, hazám,
ki itt az úr?
Miért, hogy néped,
sírva vidul?

 Hazám, hazám,
a hősi múlt,
fogta magát,
és elgurult.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lőtt zászlónk
tovább szakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagytuk,
hogy így legyen?

 Hazám, hazám,
puszta beton,
hallgat a zsötem
és szól a zseton.

 Hazám, hazám,
ne legyél kába!
Lelkünket most dugják
egyenruhába.

 Hazám, hazám,
Te halk remény,
már csattog a csizma
az utca kövén.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lett zászlónk
széjjelszakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagyjuk,
hogy így legyen?