Aki valamiért lemaradt volna a Lánchíd Rádió januári beszélgetéséről, most pótolhatja ismereteit és/vagy bővítheti, hisz a kép ezerszer többet ér a szónál, s a mellékelt mintegy 25 percben igazi közelképet kaphatunk Kocsis Máté polgármester, parlamenti képviselő emberi vonatkozásairól. Konkrétan azt ígéri a Parlament Tv kisfilmjét beharangozó jozsefvaros.hu, hogy „úgy mutatja be, ahogy nagyon kevesen ismerik”.

És valóban. Nagyon kevesen, mondhatni senki nem ismerheti olyannak Kocsis Mátét, mint amilyennek a kisfilm bemutatja. Ilyen ember ugyanis csak a mesékben és a propagandafilmekben létezik. Szegény Mátét már másodjára viszik a bozótosba. Mert nyilvánvaló: nem rajta, a konstrukción múlik, hogy az első pillanattól az utolsóig hiteltelen ez az „emberarcú” megközelítés. Nem lehet jó, igaz, ami egyoldalú. Hogy a Parlament Tv vállaltan lemegy kutyába, az az ő dolga – bár mi fizetjük a cehhet -, de miért partner erre számos közéleti döntéshozó, akik az arcukat adják ehhez a demagógi-folyamhoz? (A nyakkendő mögött egy sorozat címe, melyben parlamenti és önkormányzati figurákat mutatnak be „olyan szemszögből, ami politikai híradásokban rejtve marad”). És főként miért gondolta – gondolja valaki, hogy ez így jó, erre így szükség van?

Ez itt a kérdés.

Ez a politikai-és kommunikációs ízlésficam, megtámogatva pénzzel és hatalommal, ez az, ami nyugtalanító. Mert ismerős. Kicsit primitívebben, durvábban, az ötvenes években (hogy messzebbre ne menjek) láthattunk, hallhattunk lelkes beszámolókat a Szabad Nép félórákról, a sztahanovista újlakásba költözéséről (ahonnan a felvétel végeztével elvitték a bútor-,- rádió, stb. díszleteket) a magyar narancs és a nehézipar diadaláról… mindenki tudta, hogy hazugság. Azok is, akik megrendelték, azok is, akikről és akik készítették, s azok is, akik nézték.

Aztán egy idő után kitört a forradalom.

A Kocsis Máté emberi vonatkozásait bemutatni próbáló kisfilmmel nem az a baj, hogy hamis (eleve nem lehet más, ha kutyából készül), hanem, hogy egyáltalán megszületett. Hogy létezik egy olyan (hatalmi) apparátus – gondoljuk csak meg, mennyi minden(ki) kellett ehhez -, amely zökkenőmentesen végig tudja vinni propagandaszándékát, az ötlettől a bemutatásig.  És témánk szempontjából mindegy, hogy egy túlbuzgó, megélhetési újságíró találta ki és fent bólintottak rá, vagy fordítva. És  közben senki sem emelte fel a kezét, vagy a hangját..

Ha pusztán a szándékot nézem: lássa meg jobban a nép kikre szavazott, kik a vezetőik – az nemes – bár szinte reménytelen vállalkozás. De abban a pillanatban, ha kiretusáljuk (kihazudjuk) a portréból a konfliktust, a fájdalmat, a megpróbáltatást, a vágyakat, az esetleges bukás(oka)t, kártyavárként dől össze az egész. S világossá válik: itt cinkelt lapokkal játszanak. S ha kicsiben, akkor feltehetően nagyban is. Ebben a 25 percben kettő (2) konfliktusos helyzetről szerzünk tudomást: Máté gyerekkorában hógolyóval bedobott egy ablakot, és iskolás korában nem szerette az énekórákat. Durva. Egyébként mindenki mosolyog: a némettanártól kezdve a ruhatisztítón át a kézilabdaedzőig. Mi mást tehetnének. Ez egy ilyen produkció. Mondhatni, ez egy ilyen világ.

Létezik ugyan, egy olyan újságíró garnitúra, aki tudott, és mert kérdezni, - már a Kádár korszakban is. Most java részt munkanélküliek. Nyilvánvaló, a hatalom nem szereti a kényelmetlen kérdéseket, az árnyékos oldalt, a nyilvános zökkenőket. Ezért szolgákat alkalmaz. (Ilyenek mindig is voltak.) És ezzel a nézőt-hallgatót is megpróbálja szolgává tenni.

Egy időben ezt úgy hívták: agymosás. A filmben csak hajmosást láthatunk. A többi rejtve marad – ahogy ez mondva is van.

Nem ez volt a címe, de a célja igen annak a beszélgetésnek, amely a Lánchíd Rádió január 16-i adásában volt hallható Kocsis Máté polgármesterrel, parlamenti képviselővel. A vállaltan elfogult, sőt elfogódott kérdező, Csintalan Sándor ötven percen át kérdezte Kocsist gyerek-és ifjúkoráról, politikai szocializációjáról, a sikerrel kapcsolatos, esetleges rangkórságról, de szóba került a hajléktalan-ügy és egy mondat erejéig a drogkérdés is.

 

Akit érdekel, meghallgathatja ezen a linken, akit nem, annak mazsoláznék néhány apróságot, a teljesség igénye nélkül. Újat viszonylag keveset tudhattunk meg, a harminc éves korára fényes, politikai karriert befutott Kocsis Mátéról. Dédnagyapja már aktívan politizált – kisgazda színekben -, apja MIÉP képviselő-jelölt, a nyolc-kilenc éves Máté élénken figyeli a rendszerváltozást vezető Nemzeti Kerekasztalról szóló beszámolókat. Végzett gimnazistaként, majd jogász hallgatóként számos szervezet munkájába kóstol bele, de az első igazán komoly vállalása, az egyetem elvégzése után történik, amikor a Fidesz felé fordul érdeklődése. Aktívan részt vesz a párt választási előkészületeiben, s 2006-ban már delegálják a Fővárosi Választási Bizottságba. Ebben az évben már indítják is az önkormányzati választásokon, így lesz képviselő, majd egy lendülettel alpolgármester is. Csécsei Béla időközi lemondását követően pedig 2009 novemberében polgármesternek választja a kerület, s rá egy évre parlamenti képviselőnek.

 

via

 

Ötven perc sok is, kevés is. S miután nem közszolgálati rádióban hangzott el a beszélgetés, nem kérhetjük számon a riportertől, hogy például miért nem kérdezett rá – ha már a papa miépes tagsága szóba került -, Kocsis Máté nyilvánvaló hazugságára saját miépes múltját illetően, vagy a hajléktalan ügy kapcsán elért konkrét eredményekre, vagy új alkotmányunk erőszakos terjesztésére. És csak sajnálhatjuk, hogy valójában nem derült fény ennek a kivételes karriernek a külső-belső mozgatórugóira sem. Pedig mindkettő hallatlanul izgalmas téma. Kocsis Máté az ember alig-alig tudott megnyilvánulni ebben a langyosvízben.  Hogy álmok, vágyak, kalandok, kudarcok, félelmek, élmények, nők, példaképek mintha nem is léteznének egy harminc éves ember világában, ez inkább a kérdezőt, mint a kérdezettet minősíti. (s ha mégis így lenne, az nekem vízió: egy arctalan, jellegtelen, technokrata világ /elő/képe). Az, hogy Kocsis Máté akvarista, s pihenésképp afrikai sügéreket nézeget esténként otthonában, hogy nincs testőre, s szándéka szerint nem lesz ebadó a kerületben, mert sok magányos embernek a kutya az egyetlen társa – ettől a riporter teljesen elérzékenyült -, nos, ezek voltak a polgármester kihangosított emberi vonásai. Kihagyott lehetőség maradt minden szempontból ez a majd’ egy óra, mert a polgármester hiteles hangon beszélt arról, hogy magáénak érzi ezt a kerületet, itt nőtt fel, ismeri minden utcáját, rengeteg emberi kpcsolata van és távol áll tőle az übermencs magatartás. 

 

Sebaj. Lehet, hogy a fürdőzés folytatódik a Lánchíd Rádióban, mert Kocsis egy mondata – miszerint az az év a drog ellenes küzdelem éve lesz, és nagyon elszánt, kemény lépésekre készül -, felkeltette Csintalan riporter érdeklődését (idézem.” polgármester úr rettenetesen felizgatott drog ügyben”), a témára tehát vissza fognak térni.

 

stradivari

 Vannak a városban olyan kis zúgok, sarkok, amiket nem lehet nem kihasználni. Ilyen a Blahán a Rókus kórház kiugró sarka, ahol eddig egy ál-álvány adott teret a vizuális környezetszennyezésnek. Urbanistán megjelent egy poszt róla, és pikk-pakk! el is tűnt.

Mert lejárt a szerződése a területfoglalásra, ami kerületi. Már a kérelem elbírálásánál kételyek merültek fel az akkor még létező Palotanegyedi részönkormányzatban, de be tudtak mutatni egy szerződést a felújításról - gondolom, ilyet nem nehéz kötni egy haveri vállalkozóval.

No de eddig is volt ott mindig valami: zöldséges, termelői tej, egy ideig egy jurtából árulták a mézet..olyan ez a sarok, amit nem lehet üresen hagyni. Sok ember jár erre, meg is állnak a piros miatt, valamit vesznek is.

Most sem maradhat üresen - úgy tűnik, ott a mély-magyarságnak különösen jó. Koppány húsbolt kínálja portékáját, csak úgy, az utcára. Mozgó - mondja magáról - de nem mozdul sosem.

Délutánonként meg hatalmas sor áll a napi meleg ételért. Van itt mozgás, élet bőven, nem értem, miért kellene a plázába terelni az embereket...

Blaha Lujza tér, én így szeretlek!