Épp a napokban gondolkodtam el azon, igazából ki, kik is alakítja a tereinket, amelyben élünk. Nem a lakásokat, hanem a tágabb környezetet, egy-egy teret, utcát, negyedet. Ami miatt ez eszembe jutott, az a Kiscsibész tér - ami még nem hivatalos neve, de egyszer talán - ahol az Imre csempézte szökőkút van. Szökőkút, de nem működik. Van annak már vaaaaagy....nem is tudom, négy, öt éve?

ImreKút.jpg

Emlékszünk Imrére, ugye? Ő egy az a hajléktalan lakcím nélküli, aki itt lakott a körúton és virágokat ültetett a fák alá, kis kertet varázsolt a kopár aszfalt mellé. Munkájáról videó is készült.

Most visszatért Imre, és a körúton ismét kialakított egy kertet - hogy megmaradjon egy darabig, el is kerítette. Aztán jöttek a közteresek, elzavarták, átalakította, megint kiszedették, máshová rakta és ismét átalakította.

 

 

Ronda, giccses, mi a szar ez? Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket hallottam, amíg lefotózgattam Imre újabb művét. A mesterrel csak összefutottunk, de úgy tűnik, ismét itt ténykedik.

Ha hőség lesz ismét, szerintem a szökőkutat is beindítja.

Közterületeinket mi alakítjuk. Imre ott lakik, ő látványosabban.

 Nohát, ilyet se látni minden nap - de örüljünk, hogy ha tényleg takarítás zajlik havonta kétszer. Csak aztán nehogy a bírságolás legyen a több...

Rákóczi téren, a bombáról elhíresült Otp előtti körúti rész.

Neuralgikus

Címkék: autó baleset körút

2010.05.03. 19:09

 A Baross utca - József körút kereszteződés elég gyakran bénítja meg a város forgalmát - pontosabban az itt bekövetkező balesetek. Neuralgikus csomópont ez:

Üdv!

2010-05-03, hétfő reggel. Egy kicsit mindig előbb indulok, hiszen számítok arra, hogy a Baross utcában némi dugó lehet, na meg a 4-6-os villamos, ott mindig van valami. Két megállót szoktam menni a körútig BKV-val. De valami ma nem volt rendben, a dugó a Baross utcában jóval nagyobb volt a kelleténél. Elindultam gyalog a villamosig. Mögöttem szirénázó rohamkocsi suhan el, majd megáll a Horváth Mihály térnél. Hamar odaérek én is. Egy 9-es busz üresen tátong a megállóban, vészvillogozik, az első ajtónál egy öreg nénit látnak el, elötte és a busz lépcsőjén vértócsa van, valószínű elesett. Sietve folytatom az utamat, de az árkádok alatt újabb szirénázó járműveket pillantok meg, odaérve a körútra egy totálkáros autó áll a síneken, a háttérben egy sérült villamos, ütköztek. Hatalmas volt a dugó, még Budán is érezni lehetett, munkatársam elmondása szerint. A képen nem egy kabrió látható, valszeg a tűzoltók vágták le tetejét, az autós bánhatja... Mindenki fényképez, én csak egy kép erejéig. Már indulok is tovább, időben beértem a munkahelyemre. Tapasztalataim szerint a Baross utca - Jószef körút kereszteződésében sok baleset történik, ugyanis az autósok türelmetlenek, nem is szólva a gyalogosokról, de a biciklisek 95/%-a is átteker a piroson. Sokszor nem merek odanézni amit csinálnak egyesek:

- türelmetlenül rohannak a villamos után, holott az napközben percenként jár, de a Kálvin tér felöl érkező buszjáratokat is sietve próbálják beérni, ugyanis a villamosról leszállva sokszor pirosat kapnak.

- Az Orczy tér felöl érkező autósok is sokszor fordulnak el balra, a körüthoz érve. A táblázás borzalmas, nem egyértelmű, hogyan fordulhatunk a körútra...

Szóval én csak nézek, mint a moziban, hogy mennyire illemtelenül sietősek az emberek, fiatalok, idősek vegyesen. Figyeljünk egy kicsit jobban a közlekedési morálunkra, mert ez kezd katasztrófális lenni... És ne csodálkozzunk, ha ilyen balesetek történnek. A sérülteknek jobbulást kívánok!

Üdv: Attila

 

Körúti baleset

Címkék: rendőrség baleset mentő körút

2010.03.17. 17:46

 Mennyire jó dolog, hogy a Nagykörúti villamosok átépítésénél megszüntették a visszafordulókat! Most egy szimpla kis balesetnél is megáll az egész környék közlekedése. Az, hogy pontosan mi történt, nem tudjuk, senki nem látta, de mire odaértünk a Baross utcai megállóhoz, már a földön feküdt egy lány, a villamos a Baross utcán keresztbe - nem ért be a megállóba teljesen, és nem is akart bemenni; ebből gondolom, volt fizikai köze a lányhoz -, mellette három rendőr. A földön fekvő sérültnek a tarkója felől csurgott a vér, azt a villamosvezető és két civil csillapította. Egészségügyi doboz a villamosból - legalább van már - egy rendőr írta a jegyzőkönyvet, egy meg nézte a tömeget és a lányt. Eszméleténél volt, beszéltek hozzá, reagált, majd kis idő elteltével fel is ült - nem lehetett annyira kényelmes a hideg és kemény beton.

A forgalmat senki nem irányította. Erre jár a 83-as troli, a 9-es busz, mind nagy tömeget visz, na meg rengeteg autó, ami nem tudott továbbmenni a keresztbe álló villamostól. A rendőr csak annyira állt ki, hogy a körút forgalmát szűkítse a sérült előtti szakaszon. Pár perc múlva az első bátor autós bekanyarodott jobbra, kisívben, amit amúgy tilos, de most rendkívüli helyzet volt - a rendőr nem segítette, nem ismerte fel, hogy ezt kellene a többieknek is tenni, mindkét oldalon - inkább csak állt, és (el)nézte.

- Mentő, hívott valaki mentőt? - kérdezték többen is a tömegben, ami egyre nagyobb lett, ahogy a villamosok is megálltak egymás után, az utcára ontva a tisztelt utazóközönséget. - Persze, a rendőrök már négy perce - jött a felelet - számoljuk az időt, mikor ér ide. Nem is kellett sokat várni, megjött a mentő; rádión még segítséget kért, hogy a József utcától hogy jöjjön a sérülthöz. Aztán, nem tudni miért, úgy döntött, nem a sínen közelíti meg a villamost, hanem megkerüli. Ehhez persze át kellett még gázolni egy halom autón, de ez már tényleg csak egy perc volt. Egy nyakmerevítővel közelítették meg a már ülve vérző lányt, majd jött a hordágy is; azzal berakták a kocsiba, a további ellátása ott zajlott.

A rendőrök még mindig nem irányították a forgalmat. A buszok is torlódtak, aztán egyszer csak egyikük elkezdett kanyarodni a körút felé. Elfért. Ezen felbátorodva a másik megkerülte a villamost, szétrebbentve egy csapat autót ismét. Káosz és zűrzavar.

Megjött a BKV forgalmi zavarelhárítója is, ő is nekiesett az ügy felgöngyölítésének. Közben totális dugó alakult ki, bemondták, hogy nemsokára jönnek a helyettesítő buszok. A tömeg meg hömpölygött minden irányba a járdákon - egy kis tavaszi séta, a Blahán tudnak fordulni a villamosok.

Összességében minden flottul ment, de azért egy kis odafigyeléssel kényelmesebbé tehették volna pár száz - vagy ezer - ember továbbhaladását. (Bezzeg ha bringáznának!) 

Valaki meg is kérdezte a tömegben:  

- Mi lenne, ha tényleg valami történne? Egy nagyobb katasztrófa...?

Imre alkotásai

Címkék: utca hangulat kert körút józsefváros

2009.11.04. 13:50

Imre még mindig az utcán él. Bár egyre hidegebb van, nem adja fel, kitart a körúti helyén, ott is alszik, és végzi továbbra is dolgát: kertészkedik, takarít, csempéz.

A hideg ellen több réteg ruhát vesz fel - na de amúgy is bírja, tengerész volt - a fekhelyét pedig egy felfújható matrac adja. Tudod, a levegőben alszom, a levegő a legjobb szigetelés, nem fázok egy cseppet sem. 

A csempézés kapcsán büszkén mutatja új alkotásait: mozaikból kirakta a boltokat a járdaszegélyre. Jöttek a közteresek, és leszedették a gyros feliratot, és még megbüntették a görögöt ötvenezerre. Mi alapján? A többivel nem foglalkoztak! Na mindegy, leszedtem. A virágokat locsolgatja most is, büszkén mutatja a kövirózsát, amit nyár óta nevelget. A múlt héten megint elloptak két virágládát, beviszik a házba. Úgy tesznek, mintha az övék lenne, pedig én hoztam ide, ültettem tele. Mindent ellopnak.

Kertészkedését a kerületi lap is felfedezte, bár azt nem tudta kideríteni, hogy a szerkesztőségtől 100 méterre lakik. No comment.

 

A körút túloldalán, a Kiscsibész téri szökőkút romjait is tovább építi - bár a kertészek az ő virágait is kiszedték és elvitték. Azt mondták, az is az övék. Meg a szökőkút is, ne is csináljam tovább, mert nemsokára elbontják. Mondom, milyen szökőkút, ez halastó lesz, aranyhalakkal - akkor nem fog hozzányúlni senki!

Takarítást, járdasöprést már csak a meki előtt, meg a lakhelye környékén végez. Nem mer messzebb menni, mert lenyúlják a holmiját. Annyi cuccom van már, nem is tudom hová tenni. Valamelyik este is itt dolgozom, ammikor valaki letett egy fasza túrabakancsot, pont a méretem. Nem is láttam ki volt, megköszönni sem tudtam. De nézd meg, mennyi kajám van most is: kifli, paradicsom, Sport szelet, alma. Van itt minden, hoznak az emberek.

Szó volt arról is, hogy egy tanyára lemegy télire, de nem akarja félbehagyni a munkákat. Egyelőre bírja itt, és szereti is. Az emberek is őt, meg a munkáit.

 

Leláncolt padok

Címkék: pad körút

2009.10.02. 07:03

A József körút padjai le vannak csavarozva az aszfalthoz. Egy részük. A többiek láncra verve szolgálják kényelmünket. Mint a rabszolgák: lehet, hogy a legutóbbi Nagy Padháború foglyai mind, és lakaton lógva várják a felmentő sereget!

 

Én a helyükben megpróbálnék megszökni.

Az Index videósai is felfedezték Imrét, akit most már csak egy rövidke lépés választ el a világhírtől...

 Imre nem unta meg a tevékenységet, sőt! Az elkészült virágágyásokat felturbózta: egy szivacsréteget tett a föld alá, és csövet vezetett keresztül rajta, hogy biztosan meglegyen a folyamatos nedvesség a virágoknak. Hogy lássák, ez tényleg egy gondozott kis kertecske, kerítés-félét rakott a szélére. A másik ágyásnál fehér kavicsokkal díszítette. A harmadiknál elkezdte földdel feltöltteni a rácsot, hogy oda is növények kerülhessenek. A Görög Étterem ablakai alá is rakott virágládát, növénnyel persze.

De ez már nem elégíti ki, és régebben mesélte is, hogy a Kiscsibész téren lévő, ÁNTSZ által lezáratott szökőkutat kívánja felújítani. Mondta, gyűjt pár fajta csempét, és kirakja a kút oldalát vele. Most jártam arra, és tényleg nekilátott. Bár pont pihent, így nem tudtunk beszélni - a képek mindent elmondanak.

 

Működő kutak

Címkék: víz körút józsefváros

2009.08.11. 17:51

 Hihetetlen dolgok történnek - egyik napról a másikra megjavították a felsorolt kutak felét. A legjobban a 2002 óta nem működő Corvin Mozi előtti dupla kútnak örülök, de a Lőrinc pap téren is jó, hogy folyik a víz. Optimista ember vagyok, de ez meglepett!

Már odaérkezésemkor látszott, hogy igaznak bizonyult Városjáró kommentje, valamit piszkáltak rajta, mert működik. Bár most nincs az a kimondott hőség, mégis használták.

A Lőrinc pap téren is szépen csordogál, mint ahogy kell is neki.

 

A Kiscsibész téren még nem lehet vizet lelni, de bizakodva figyelem....

Már csak az a kérdés, miért nem nyár elején "piszkálták" a kutakat? Talán jövőre már úgy lesz, hogy amint beköszönt a tavasz, folyik majd a víz. 

 

Hőség

Címkék: vélemény hivatal víz körút józsefváros

2009.08.10. 10:43

Igaz, hogy minden hétvégén lehülés és eső teszi elviselhetővé az időt, viszont a hét szorgos-dolgos napjain elviselhetetlen a meleg. Ilyenkor vizet osztogatnak az autóban ülőknek, sokan maguktól is visznek vizet - de van a városban sok szabadtéri kút is, ahol felfrissülhet az ember. Feltéve, ha működik...

Mint a kerület egyik "bejáratánál", ahol elég sok ember megfordul, hiszen itt a Corvin Mozi - előtte meg egy dupla ivókút, amelyből utoljára 2002-ben folyt víz. 
"2002. június 18.
Ötmillió forintba került az a Corvin közi ivókút, amelyet tegnap avatott fel a VIII. kerület polgármestere."
A szemetes látványt megunva egy civil csapat tavaly nyáron virágokkal ültette tele, de hamar kiszedték azokat is. Víz azóta sem jön a kútból.

Van még egy (vagy két) szökőkút a Kiscsibész téren, ahol körben padok segítik a fáradt városlakó felfrissülését a vízpermettel hűtött parkocskában - illetve nem. A szobros kút kiszáradt, szemetes rendesen.

A kör alakú medence meg esővízzel van tele. Kérdeztem a JVK-t, mi a helyzet, de nem hozzájuk tartozik (?), hanem a fővároshoz.

A Lőrincz pap téren lévő kút is csak télen folyik, nyáron, amikor kellene, ki van száradva.

Nosza, kérdezzük meg az illetékeseket! Felhívtam az Önkormányzat Vagyonkezelési Osztályát, ahonnan a Városüzemeltetési Osztályra kapcsoltak; itt - sűrű heherészés közben - elmondták, ők nem üzemeltetnek szökőkutat, sőt, nem is hallottak róla, hogy ilyen lenne a kerületben. (?!) A Kiscsibész teret sem ismerik. A főváros talán tud róla valamit...

A megadott számon kikérdezés után útbaigazítottak: kérjem a központból a Környezetgazdálkodási Ügyosztályt, azon belül a Zöldfelületi Alosztály az illetékes. Kértem, kapcsolták, és a végén kicsit félve tettem fel a kérdést: jó helyen vagyok, tessék mondani?

Jó helyen voltam, tudták miről beszélek. Az egész teret át fogják alakítani - a kerület, persze, tőlük csak engedélyt kértek, mint üzemeltetők - burkolat csere lesz, a park felülete megnő, kiülős részek lesznek, az autóbehajtás megszűnik. A "mikor?" kérdésemre nem tudott pontos választ adni, de kivitelezési engedélyt emlegetett. A bejelentést köszönte, intézkednek, a Corvin mozi előtti kútnak pedig utánanéznek, mert azt nem tudta hirtelen kideríteni, hová tartozik.

Viszont alig telt el egy fertályóra, felhívott a kedves fővárosi ügyintőző hölgy, és tájékoztatott:

  • a kör alakú medencét az ÁNTSz záratta le, közegészségügyi problémák miatt
  • a szobros csobogót a kerület nem adta át a fővárosnak, így azt ők üzemeltetik
  • a Corvin mozi előtti ivókút is a kerület kezelésében van

Írtam a kerületi hivatal megfelelő ügyosztályának emailt múlt héten, amire persze b*sztak válaszolni - ezen nem csodálkozom nagyon, tekintve a telefonbeszélgetéseket. De akkor vajon miért kapják a fizetésük?

A nagy melegben a városban vizet osztanak, itt meg lehetne kicsit hűsülni, ha a hivatalnokok legalább látszólag dolgoznának, és ha maguktól nem is, de a bejelentések alapján intézkednének. 

Ez a poszt július 28-én született, de vártam, hátha válaszolnak a hivatalnokok. Kár volt.

Imre kertje

Címkék: hangulat kert körút józsefváros Imre

2009.07.31. 08:54

 Imre visszatért. A kórházi kalandjait nem ecsetelem, elég, ha én tudom - a kórházak állapotát meg mindenki ismeri. Keze továbbra sem működik csuklóból, hasnyálmirigy gondjai is vannak, de továbbra is tevékenykedik.

Szóval ismét kint van, dolgozik tovább, gondozza a kis kertjét, ahol két hete ültetett el pár tő virágzó paprikát és paradicsomot, ezek most már termést is hoztak.

Gazda szeme 
 

Tudod, miért ilyen jó a föld? Amit kaptam rántott húst, és nem tudtam megenni, összedaraboltam, na ahhoz kértem egy kis maradék zsírt a görögtől, összekevertem és leástam a földbe, úgy 30-40 centire. Az tudod, mit csinál ott? Bomlik, és trágyázza a földet. Ez egy olyan 6-8 hónapig biztosan jó kövér földet ad.

A látvány magáért beszél, a paprika már három termést hozott, a legnagyobb olyan jó öt centis, a paradicsomok kicsik, de szinte hallani, ahogy nőnek...:) Mindenesetre fura kontraszt a körút autófolyama mellett egy kis konyhakertet nézni.

Hoztam most ilyen sárga rudakat, ide volt kirakva egy csokor, ezekben az a jó, hogy egymásba lehet rakni, és ahogy nő, úgy tudod támasztani.

Nem csak paradicsom, hanem paprika is terem itt a kerületben. 

Intézkedés

A közteresek és a rendőrök együtt vitték el, bilincsben. Beletérdelt a gyomromba a rendőr, meg lezúzták a térdem. Nehéz volt bilincset rakni rá, 45 kiló ha van az egész ember. Bent a fogdában kértem orvost, meg a panaszt tettem, de nem vették fel, hanem hajnalban kiraktak mezítláb. El tudod képzelni? Rendesen kidobtak a rendőrségről. Az összes papírom meg cuccom ott van náluk, minden. Kérdeztem, hová vitték, mit csináltak vele, mikor adják vissza, de semmi. Elhajtottak. Valahol a Keleti mellett van egy raktárban, mehetek érte.

Miért vittek be? Nem tudom. Semmi papírt nem kaptam róla. Csak. Nem tetszett, hogy itt élek, vagy nem tudom....

Madarat leltem

Címkék: madár körút józsefváros

2009.07.30. 16:29

 A körúton bringáztam hazafelé, amikor egy furán mozgó barna foltot láttam a járdán. Kíváncsiságom erősebb volt, mint éhségem, megálltam és megnéztem, mi mozog a bokorban.

Le is fotóztam gyorsan, aztán amikor fel akartam emelni, szárnyát bontva próbált menekülni - no nem nagyon, csak odébb totyogott. Amikor kézbevettem, élesen csivitelt, de hazahoztam. Csak nem hagyom ott, kóbor autók prédájául?

Azt sajnos nem tudom, milyen fajta, sárga csík van a szárnyán keresztben, de egyébként verébnek nézem. Max cinke. 

Itthon dobozt kapott - de rég csináltam ilyent utoljára, te jószagú málnabokor! - kilyukasztgattam oldalt, a tetejét, aztán bele egy rongy, kis víz, no meg a teknősömnek tartott rákdarabokból adtam neki. Meg volt illetődve nagyon, így egyelőre még nem mozdult meg, ahogy beletettem, úgy maradt.

Ha valakinek van ötlete, mit lehetne vele tenni, ne fogja vissza magát! Én nézegetem a netet, de nem találtam meg, csak hasonlót....

 Néhány napja hete vettem észre, hogy a Körút Baross utcai részén két bevásárlókocsiban rengeteg cuccal egy fedél nélküli él. A nonstop bolt mellett , a görög kajálda lépcsőjén ülve tengeti napját. Le is fotóztam, előre dörzsölve kezem, milyen jó kis fricska lesz ez a közteresek munkájáról, ismét - aztán máshogy alakultak a dolgok. Az ember hevesen gesztikulálva odajött, hogy ne fotózzam a dolgait, mert az magántulajdon, meg különben is, neki joga van ott lenni, a közteresek megengedték. Na szép! gondoltam, aztán mégis hogy? Hát, hiába jön ki, eltolom a sarokig, aztán ha elment, akkor visszatolom. Ennyi, felelte, nem is csesztetnek.

Beszédbe elegyedtünk, és egy nem mindennapi történet formálódott ki. Négy hete költözött ide, az utcára. Előtte is a kerületben élt, több helyen, most Ózdról érkezett. Lakcím nélkülinek mondja magát, és szeret itt lenni. Fején óriási géz odavarrva - megtámadtak, mondja. Éjszaka, amikor nem is lehet már alkoholt kiszolgálni, négy suhanc sör vétele után elkezdett kötekedni vele, beszólogattak, majd elmentek. Arra ébredt, hogy egy bakancs fúródik a fejébe. 12 öltéssel varrták össze. Siet megjegyezni, hogy nem iszik alkoholt, csak tejet.

Guberál, ha értéket talál, eladja. Kis asztala van, arra teríti ki a portékáját. Mindig van, aki megveszi tőle, hiszen annyit kér érte, amennyit dolgozott érte - így megéri mindenkinek.

Szociális hálózat

Dolgozik. A járdát sepri, teszi rendbe több helyen. A mekiben ezért egy 400 forintos fagyit kap - amióta levitték 100 forintra, három fagyit adnak. A közeli CBA-k előtt is ő takarít, cserébe megkapja az előző napi pékárút, az összeset. Reggel kirakja az asztalára, és a környék rokkantjai, hajléktalanjai oda járnak reggelizni. Újraelosztás. A Bécsi szelet vendéglőből kapta a vacsorát: egy zacskóban két borjúszelet, alatta sült krumpli, némi kolbászdarab. Kár, hogy nem szeretem a krumplit, de most ezért hogy szóljak? Aztán ott a Krúdi sörbár, a játékterem, kaszinó. Napi 2-3 órát dolgozik, és bőven megvan a kaja, jut másnak is. Nem sajnálja, azonban megjegyzi, hogy más utcán élő ember is meg tudná ezt tenni...

Környezet

A körúti fák ráccsal vannak körbe leborítva, néhol azonban hiányzik. Imre - mert közben kiderült, ez a neve - elballagott a múzeumba, engedélyt kért és kapott, majd hozott pár virágot, néhány fűcsomót és akkurátusan elültette a rács helyére. Így a fa mellett újabb zöldfelület jelent meg, egyedülálló módon. Munkáját a ZöFi is megirigyelhetné. Nem volt rács? Nem volt, valaki elvitte - pedig az ilyet a MÉH-ben be sem veszik. A következő, ráccsal lezárt fa tövébe is fért. Jobban néz így ki, nem? De. Szedett hajtásokat, és egy vödörben gyökerezteti. Ezeket is elültetem jövő héten.

Szomszédok

Egyik este, amikor beszélgettünk, két nyugdíjas jött arrra egy kölyökvizslával. A kutya majd megőrült, amint meglátta, játszottak gyorsan egy sort, közben a gazdi szemráhányóan kérdezte: Imre, tegnap este kerestük! Hol volt?!

A sarki kaszinóból ki-kinéző biztonsági őr is odaint, megkérdi, mi a helyzet.  A nonstopból is kijárnak a srácok, kávét kap időnként. A környéken élők ismerik, elfogadják, hogy itt él, váltanak vele pár szót. Szomszéd lett.

Inget mos. A ház elé valaki kitett egy zsákot, benne vagy 60 ing. Azokat mossa, és adja tovább. Vett mosóport, és kiteregeti a környéken. Meglopnak, panaszolja, van egy nő, aki minden nap kilesi, mikor nincs ott, és elviszi a mosóport, meg a cigit - erre a kettőre költök. Tudod, mi a legfontosabb az életben? Az egészség! A többi pótolható.

Tervek


Augusztus végéig tervezi az "ittlakást", akkor elindulnak barátaival egy világ körüli útra. Előtte azért még el kell mennie kórházba, hiszen a keze csuklóból nem mozog, és azért azt jó lenne megjavítani. Ezzel azt akartam megmutatni, hogy igenis, lehet úgy élni az utcán, hogy pénz se kell és meg lehet élni, tudsz mosakodni, és még kertet is ültettem. Az útirányt úgy választjuk ki, hogy rábökünk a behúnyt szemmel a térképre, oda aztán feladjuk a cuccunkat, a többit pedig biciklivel visszük. Söprű, lapát a csomagban mindenkinél, és gyerünk! A világon mindenhol elég ezt megmutatni, egyből tudják, hogy dolgozni akarsz - akkor pedig már megélsz. Voltam már New Yorkban, Japánban, Indiában...Bárhová eljutsz, ha dolgozol.


Végjáték


Legutóbbi találkozásunkkor már nem volt ott a holmija, elvitték a rendőrök a közteresekkel karöltve. Minden papírja benne volt, a bilincstől a másik keze is "megállt" - csuklóból nem működik.
Fejéből kivették a varratokat, de a kezeivel még beviteti magát valamelyik kórházba - 35 ledolgozott év után ennyi már csak jár!

A növények élnek, bár ritkán locsolják. Őszig biztosan itt lesznek, ezzel (is) nyomot hagyott maga után.

Blaha éjjel

Címkék: körút blaha fkf

2009.06.27. 12:37

A mindig oly' nyüzsgő, emberekkel tele aluljáró éjszakánként elcsendesül, kiürül és megtisztul. Jó tudni, hogy minden hajnalban tisztán vehetjük újra birtokba, és hogy éjjel kevesebb hajléktalan van ott, mint nappal. Viszont több rendőr unatkozik.


Kicsit késve, de jelentőségéből mit sem veszítve fogadjátok szeretettel a beszámolót: 

A mostani fórum már az elején el lett térítve: menet közben derült ki, mégsem a Zappa pincéjében lesz tartva, hanem a Darshan belső termében. Az, hogy kevesen voltunk, talán az esti foci döntőnek is köszönhető - azt nem is merem gondolni, hogy a negyedben jelen lévő vállalkozásokat nem érdekelte a lehetőség, hogy valamilyen módon javítsa a helyzetét.

A beszélgetést Alföldi Rév8 György vezette, aki rögtön az elején próbálta felmérni a megjelent mintegy 25 fő közül ki a kiskereskedő, szolgáltató vagy érdeklődő. Az utóbbi volt többségben, de azért elkezdte.

 

A gazdaság élénkítése - manapság a csapból is ez folyik - hogyan kellene, hogyan lehetne élénkíteni a helyi vállalkozások és az önkormányzat segítségével az Európa Belvárosa projekt keretében. Inkább rásegítés lenne a kultúrához kapcsolódó vállalkozások számára.

Rövidtávú célok: hogyan lehet a negyed értékeit jobban felmutatni, hiszen a Belváros egyik legszebb része, ahová az emberek szeretnek járni, ezért turizmus alapú fejlesztés a működő célkitűzés. Józsefváros céljai is Palotanegyedből megélni, ez a rész a kerület húzó ereje. Információs, vállalkozói központ létrehozása, ami segíti az induló cégeket, infóval látja el, a kerület helyzetéről lehet tájékozódni - a Horánszky utca 13. alatt lesz egy inkubátorház, ezek ellátására.

Készült egy felmérés, arról, hogy az önkormányzat és a helyi vállalkozók hogyan tudnának együttműködni jobban, akarnak-e, ki mit vár el a másiktól. Mint a PPS-ből is kiderült, mindenki a nagyobb biztonságot és a terület tisztaságát szeretné a hivataltól. Együttműködési hajlandóság 3/4-nek van, csak  feltételekkel.

Fontos szempont a megfelelő arány az itt lakók és az ide érkező vendégek között, illetve, hogy a turisták is megfelelő szolgáltatásokat kapjanak, mindenkinek jó legyen. Ideális állapot lenne! Az önki egyszerűsítené az ügyintézést, például a közterület foglalást.

A negyed egységes arculatának megteremtése, az egységes brand és kommunikációs, marketing stratégia ráirányítja a közönség figyelmét a városrészre és annak különleges értékeire, rendezvényeire, ezáltal eladhatóvá teszi a létező és megtermelt fizikai, szellemi értékeket.

Ifjú vállalkozók támogatása is szerepel az önki tervei között, több pincehelységet elkezdett kiválasztani (ilyen már volt), és kedvezményesen átadják, ezzel hozzájárulva még több vállalkozó idetelepüléséhez. A környék egyetemeinek végzőseit tervezik itt tartani vállalkozó formában.

Piacok, amelyek a nyári időszakban működnének a tereken. A Gutenberg teret kibővítik, az árkádok alatti rész is hozzákapcsolódik, oda egy könyvpiacot szeretnének - a lakók pedig játszóteret. Ebben azért még lesz egyeztetés. Könyv-vásári hangulat, antikvárium kitelepedve, akár. A többi térre is kultúrát terveznek, színházi előadás, koncert, egyéb események lennének, amelyek minden térnek speciális hangulatot adnak. Ez aztán évek alatt szépen beolvadna a kerület szövetébe.

Bédekker projekt: példának a Beyond-Budapest lett felhozva (akiket hiányoltunk is), ami kicsit ad-hoc módon megy, éppen ezért az erdei turista ösvények mintájára különféle színnel megjelentetett sétáló-ajánlókat terveztek, a házak falára felrakott kis jelölésekkel, hogy ne tévedjen el a látogató. Ez még akkor készült, amikor egyben volt a projekt, látszik is a térképen, az egész Belvároson átívelnek ezek a turista-csapások. Ezek mentén aztán lehetne tematikus sétákat is tenni: műemléki túra, kocsma-túra esetleg egy kifejezetten kerületi: Pál utcai fiúk-túra, a Nemzeti Múzeumtól a Grundon keresztül a Füvészkertig.

A szállodákat is ellátnák ilyen ajánlókkal, feltüntetve rajta a látnivalókat, valamint az étel-ital ajánlókat is. Netre felrakva az utazási irodák is ajánlhatnák az ide érkezőknek.

Bevásárlóközpont kontra kis boltok - ezt tanulmányozzák most, hiszen cél az is, hogy ne feltétlenül vagy kizárólagosan a plázába járjanak az emberek. Megvizsgálva azt találták, 2-3 dolog van, amit érdemes lenne átvenni: egységes és hosszú nyitva tartás, sok termék, egységes marketing. Ezeket felhasználva át lehet csábítani a vevőket - talán. Együttműködést kínálnak a helyi vállalkozóknak a civil szervezetekkel és az önkormányzattal - közös fellépéssel sikerülhet versenyképes kínálatot teremteni. Példának a bécsi Mariahilferstrasse lett felhozva, ahol minden résztvevő egyesületbe tömörülve hozta létre azokat a dolgokat, amitől működik az egész: tisztaság, rend, biztonság. A Rév8 partnereket keres egy hasonló kidolgozásához; feltétel egy beruházás vállalása és 4-5 évig fenntartása.

A jelen lévők kissé bátortalanok voltak hozzászólás tekintetében, de egyikük - némi alkoholos befolyás alatt - elkezdte sorolni a rossz és csúnya épületeket, mint vizuális akadályokat. A körúti üres üzletek, a Rákóczi út "haldoklása" szintén nem jó. Kirakatok üresek, attól, hogy magántulajdonban vannak, még a közképet rontják - így a következő felszólaló. Rendőrök hiánya a körútról, ami az ilyen-olyan házalóknak teremt lehetőséget; na meg a turisták is változtak, hiszen nem nézelődő, kulturálódó vendégek jönnek, hanem egyetemisták, legénybúcsú-partik résztvevői, akik nem vigyáznak a közrendre és a közbiztonságra. Szabó Ervin téri díszburkolat is előjött ismét - hírek szerint ezt nemsokára felújítják. Gyerekek igényeiről nem esett szó, pedig játszótér hiányzik a negyedből, nagyon, kérik vissza a Nemzeti Múzeum belső kertjét. A Cape ezt támogatja, csak kellene rengeteg aláírás a lakóktól, úgy lehetne nyomást gyakorolni rájuk.

Belső Udvar Program folytatására hívta fel a figyelmet a Rév8, példának meg lehet nézni a Szentkirályi utca 10. belső, közös tervezésű udvarát. 

Az MK Belvár egyik, itt lakó tagja ismertetett egy EU-s támogatású projektet, ami ősszel indul, és az a lényege, hogy gyalogos, de főleg kerékpáros-baráttá tegyék az üzleteket. Ennek többféle verziója elképzelhető, közös honlapon feltüntetni a boltokat, hálózatba tömöríteni a kereskedőket, persze, tárolókkal kiegészíteni a köztereket. Kicsit afelé elvinni a vevőket, hogy nem biztos, hogy a heti nagybevásárlás az egyedüli üdvözítő megoldás.

A végére kis csoportokra bomlott a társaság, az először részt vevők próbáltak további információhoz jutni, aztán szépen elszivárogtak. Remélem, nemsokára a tettek mezejére lépnek. A következő fórumra meg remélhetően többen eljönnek majd, konkrétabb kérdésekkel és főleg ötletekkel!