Megállni, csak úgy,
az nem kis dolog,
mikor süvít a szél,
és a hajad lobog.

 Megállni szépen
az ég alatt,
s leszarni magasról,
hogy mit szabad.

 Úgy bizony, úgy ám,
kedves Tamás,
magasról, hogy mit
szól ez a bagázs.

 Így volt ez mindég:
a többség hallgat,
s tobzódik pár ezer
zsákutcás alkat.

 Gondoltad volna,
Kedves Tamás,
hogy magyarnak lenni,
lehet blamázs?

 Itt tartunk most,
tizennégy októberében,
nem lehet könnyű,
ott fönn az égben.

 Amúgy még megvan
a drága Budapest,
s vacogva épp
albérletet keres,

apád, nővéred,
és a krakkói vonat.
Szólj értünk, kérlek,
ha Isten fogad.

Hé Főúr! Fizetek!

De most tényleg, nem csak ígérgetek.

Volt néhány álmom, egy sem teljesült,
s bár nem kérdezte, a kedvencem, a ropogós kacsasült,
párolt, vörös káposztával..de hagyjuk ezt,
feltehetne a kedvemért, egy jó lemezt.

Mondjuk a Beatlestől, a Yesterday-t,
kihordtam lábon egy infarktust és két gyomorfekélyt
És volt három szerelem, torzó lett, mind kimúlt,
és öt, pici élet, ami a rostán kihullt.

Maga érti ezt kérem?! Mi végre
megyünk át ennyi szenvedésen?
Főúr! Magának ezt tudnia kell!
Hisz olyan itt nincs, hogy valaki fizetés nélkül,
csak úgy elszelel..

És volt több ezer, abbamaradt mozdulat,
elsíratlan könnyek, és benyelt szavak,
akkor ingyen lett volna, most sokba kerül..
Nincs itt valaki, aki Bachot hegedül?

Hát ennyi lenne Főúr... az életem ez itt..
És hát picit túlteng benne a deficit.
De ha tudna egy másik, jobb helyet,
egy éjjel-nappal nyitva tartót..Én átmegyek.

Megdicsérhetnél olykor,
mert itt a tárgyak és a zaj dzsungelében
végtelen egyedül vagyok.
Elég egy szó, egy pillantás, egy mozdulat,
és láthatatlan hadak
indulnak feléd, hogy látva lássál,
hogy látva lássanak.

Megdicsérhetnél olykor,
csak úgy, mert vagyok, mert látsz, érzel,
mert perelhetsz velem.
És mert bármely pillanat ajándék lehet,
ha megengeded,
- miként a folyó folyik -, hogy a dolgok,
 maguktól szeressenek.

Megdicsérhetnél olykor,
mint egy kölyökkutyát, ha jól végzi dolgát,
vagy egy gyereket,
mert lát még, és hisz abban, amit érez.
A létezés szeretetre éhes.
Csak öntudatlan. Ezért pusztít a vágy,
s hogy az ember ölni képes.

Megdicsérhetnél olykor,
hogy kibírjuk így együtt, míg haza érünk.
Ígérni nem tudok.
De tudom, hogy a csönd végtelen ölében,
játék a szerelem,
s ha könnyeiden át, rám nevetnél,
azt dicséretnek veszem.

Elértem épp, picikén múlott,
hogy az a buszajtó mögöttem csukódott,
és nagy volt a tömeg, és pont velem szembe,
egy fokkal feljebb, ott állt egy szende,
nagymellű, kiskorú, csintalan cigánylány,
szemében hét ördög és persze a szivárvány,
és éreztem valahogy, rossz helyen lakom,
mert azonmód felállt a buszon a faszom.

Zöttyentünk egyet, zöttyentünk kettőt,
s láttam a szemében, az ázsióm megnőtt,
a fele sem tréfa, mentünk vagy százzal,
mondtam is magamban, lassan a gázzal.
S fordultam kifelé, nézni a tájat,
ő meg csak dőljön inkább a hátizsáknak,
s éreztem valahogy, rossz helyen lakom,
hogy a kilences buszon, felállt a faszom.

Szaporán szuszogott, perzselte a tarkóm,
alig vártam, kábán, hogy kilépjek az ajtón,
így lehetett ő is, még a nevét sem tudom,
mert én tovább utaztam a kilences buszon.
Ha ismeri valaki, kérem, szóljon néki,
hogy az a pasi a buszról az iratait kéri,
mert igazolni kéne, van ahol lakom,
csak a kilences buszon felállt a faszom.