A minapi tahó autós kapcsán tűnt fel, hogy az Escort Security Védelmi Szolgálat emberei járják a kerületet. Ott nem intézkedtek, de később a Gutenberg téren találkoztam velük újra, amint éppen egy padon békésen szundikáló, hajléktalannak kinéző embert próbáltak felébreszteni és rábírni a távozásra - sikertelenül.
Meg is kérdeztem tőlük, kik ők, mit csinálnak, és mit védenek? Nos, ők a parkokat, szám szerint tizenkettőt őriznek a nap 24 órájában. Persze, nem úgy, hogy ott vannak folyamatosan, hanem járőröznek szépen, körbe-körbe. Tenni sokat nem tudnak, hiszen csak őrző-védő feladatokat látnak el, de feljegyzik a szabálytalanságokat és jelentik az önkormányzatnak. Ha olyat látnak, akkor hívhatják a közterület-felügyelőket, vagy a rendőröket, egyéb esetben csak rászólnak az emberre.
Parkőrök eddig is voltak, szép sárga láthatósági mellényben demonstrálták a jelenlétüket, mindenki látta őket, és annak megfelelően viselkedett - hiszen adott esetben rászóltak a rendetlenkedőkre.
Értelme semmi az új egyenruhásoknak, ezek alapján, csak a pénz megy el erre is. A kiemelt tereken (Teleki, Golgota) állítólag folyamatos közterület-felügyelői poszt van, a hajléktalanok és az illegális szemetelők miatt. Oda minek még egy vagyonőr, akinek nincs is intézkedési jogköre?
Kerestem a szerződést a honlapon, mennyi lehet a díjazásuk, kinek volt az ötlete és miért, de nem leltem. Kértem információt a hivataltól, nem kaptam. Kinek éri meg, hogy egy újabb cég tevékenykedik a kerületben?
Számoljuk össze, milyen szervek vigyáznak a köztereinkre:
- rendőrség
- közterület-felügyelők
- kerületőrök
- parkőrök
- vagyonőrök
Ezek után már csak egy kérdés maradt: miért néznek ki mégis ilyen gázosan egyes helyek?
A Mátyás teret felújították párszor, mégis, még mindig zajlik ott valamiféle rendezés. Nem kapkodják el, az biztos. Jó munkához idő kell! Lassuhoz meg még több....
Az őrbódé egy darab ideje már csak üresen rontja a látképet, figyelő szemek nincsenek - a Kesztyűgyárból kell a biztonságiaknak ki-kinézni, minden rendben van-e, ami nem teljes értékű vigyázást jelent.
Talán ezért is próbálnak másként kommunikálni a térre betérőkkel. Földre festett mondat:
Kérdés, mennyire értik meg az emberek, hogy a szemétre vonatkozik...Lehetett volna egyértelműbb megfogalmazás, mert ez így nagyon modoros.
November 1-jétõl biztonsági őrök vigyáznak több helyütt - éjszaka is - Józsefvárosban a játszóterekre, parkokra (Teleki tér, Kálvária tér, Guttenberg tér, Losonci tér stb.).
Ezt írja az úság. Ez öröm és boldogság, mert akkor rend és fegyelem lesz, és kulturált szórakozás. Mi is sokszor ülünk ki a Gutenberg térre haverokkal egy sört elfogyasztva, így legalább normálisan tehetjük ezt meg. Sűrűn járok arra, ott a kedvenc éjjel-nappalim, ahol mindig friss és finom a pékáru, és hideg a sör.
A mai napig nem láttam egy őrt sem, pedig minden este ott megyek el, és figyeltem, hol és mit csinál a derék örző-védő. Megkérdeztem hát a boltban a srácokat, láttak-e ők már védelemre szakosodott polgártársat a környéken? Láttak. Igaz, nem sűrűn, mert vagy kocsiban ül, vagy pedig óránként körbejár egy ember, és szétnéz. Havi két millióért.
Hogy kerületőr lenne? Nem, ez egy külön cég - valaki megint leakasztott kétmillát odabent - a kerületiek mellett vannak ezek!
Na, mondom, ennek fele sem tréfa, utána kell járni. Fel is hívtam a kerületi köztereseket, mi a helyzet. Nos, érdekes beszélgetés volt, nem is tudta a hölgy elsőre, miről van szó, gyanította, hogy ők végzik ezt a munkát is, de aztán körbekérdezett, és kiderült, valóban egy külön cég, a Parkőr Szolgálat vigyázza köztereinket éjszaka. Azzal váltunk el, hogy miket meg nem tud az ember(!). Szép. Még jó, hogy itt dolgozik.
Ezek után nem maradt más hátra, mint felhívni a polgármesteri hivatalt, azon belül is a vagyonkezelési osztályt. Kovács Judit nagyon kedves volt, mindent elmondott, amit kérdeztem.
A cég Kotel Bt., és nem minden parkot őriznek éjszaka, csak a Golgota és a Teleki téren vannak kint - ott viszont már egy hónap után is látszik az eredmény. A Golgotán visszaszorult az illegális szemétlerakás, a Teleki téren pedig a kocsmárosok üdvözölték örömmel az őrök jelenlétét. Nappal 8-9, éjszaka 4 ember ad szolgálatot, havonta pedig 3 millióba kerül mindez nekünk, adófizetőknek. A tereket reggel héttől este hétig vigyázzák, kivéve azokat, ahol elkél az éjszakai figyelem is, természetesen a hét minden napján. Tervezik a Golgota és Teleki terekre egy-egy konténer felállítását is, hogy legyen melegedőjük is.
Kérdésemre, hogy nem lehetett volna-e megoldani ezt a munkát a közteresekkel, kitérő választ adott, mondván, nem ő kötötte a szerződést. Havi három millióból 12 embert foglalkoztatni - hát, az nem túl sok, pláne, ha beleveszzük a hétvégi és éjszakai munkavégzést is. Két eset lehetséges: vagy varázsol, vagy feketén olcsón dolgoztat a cég. De azt nem hiszem, hogy ebből valaki zsíros hasznot húz.
Olcsóbb vigyázni rá, mint folyamatosan a javításokra, felújításokra költeni - búcsúztunk el egymástól.
Utolsó kommentek