(Szabó Gábornak)

Álmodtam egy furcsát veled,
beszűkült az élettered.
Néztél ki a rácsok mögül,
s minden rácsnál ült egy mogul.

 Egyik-másik hasonlított rád,
megismertem a szemed, a szád.
megismertem az anyád, apád,
csípőre tett kézzel a világ.

 KIBORUL A, KIBORUL A,
KIBORUL A BIBIBIBILI
ELŐBB-UTÓBB KIBORUL A
KIBORUL A BIBIBIBILI

 Kérdezted, hogy mi ez már megint,
és mit jelent az Álmoskönyv szerint.
Jönnek-mennek a nagy mogulok,
s az a vége, hogy beszorulok.

 Azt is mondtad, nem jó neked,
ha megmondják, mi a jó neked.
S kérdezted a rácsok mögül,
aki mogul, az mind meghülyül.

 KIBORUL A, KIBORUL A,
KIBORUL A BIBIBIBILI.
ELŐBB-UTÓBB KIBORUL A,
KIBORUL A BIBIBIBILI

 Természete, hogy mindig nyomul.
Előbb-utóbb megöl a mogul.
Ha kint is bent is a mogul az úr.
A forradalom ezen alapul.

 Amikor már minden elfogyott,
amikor már minden elkopott,
s bár az ember holtig tanul,
nem akar már tanulni mogul.

 KIBORUL A, KIBORUL A,
KIBORUL A BIBIBIBILI.
ELŐBB-UTÓBB KIBORUL A
KIBORUL A BIBIBIBILI.

 Mindez persze álom volt csupán,
felébredtem, néztem is bután.
Lehet én is ezért vagyok szarul,
mert az a sok mogul belém szorul?

 Alig vártam, hogy elmondja neked,
álmodtam egy furcsát veled.
Néztél ki a rácsok mögül,
néztél rám a mogulok közül..

 KIBORUL A, KIBORUL A,
KIBORUL A BIBIBIBILI
ELŐBB-UTÓBB KIBORUL A,
KIBORUL A BIBIBIBILI

Az volt a jó,
mikor karját kitárta,
56’ telén,
egy fehér pongyolában.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
56’ telén,
egy fehér pongyolában.

Ölelt anyám.
Nincs már remény –
Így szólt apám,
56’ telén.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
Nem volt már remény,
56’ telén.

Azóta várja,
karját kitárva,
hazám felém,
mint 56’ telén.
Ki szeret engem?
Ki szeret engem?
Hazám, szegény,
mint 56’ telén.

Válasz, néhány lakossági kérdésre, az M12 "drogmentesítését" követően kialakult helyzet kapcsán.

Az előző rész végén felvázolt, a kibontakozás útjait érintő és az itt hagyott megoldatlan kérdésekkel kapcsolatban számos, más "krízisházakból" érkező kérdésre, ez úton szeretnék néhány szóban kitérni.
Mindenekelőtt arra, hogy az önkormányzat, minden jel szerint komoly és hathatós intézkedéseket készít elő az élet- és lakhatási biztonságnak a hatályos törvények szerinti biztosítására, melynek előkészítő lépéseihez - ígéretük szerint - kész befogadni a lakossági javaslatokat is. Ehhez várjuk azon lakók segítségét, akik részben eddig is közreműködtek az ellehetetlenült állapotok felszámolásában, de azokét is, akik ezután kívánnak tevékenyen hozzájárulni ehhez.

Néhány, az előző írásommal kapcsolatos - érthető igényből fakadó- kifogásra, megpróbálok röviden válaszolni.

• a felújítási munkálatokkal kapcsolatos, többnyire megalapozott, sőt - ahogy azt az egyik levél írja - "falrengető" kifogásokra valóban nem tértem ki; sztem ezt nálam hívebben leírták az ott lakók, - lásd, Az igazi JÓZSEFVÁROS blogbejegyzéseit, de más lakóknak ezeken az oldalakon is megjelent észrevételeit.
• nem szóltam ez úttal a járványveszéllyel fenyegető, hosszú ideje penetrálódó poloska- és más kártevőveszélyekről sem, abból a meggondolásból, hogy minden ez irányú intézkedés amúgy is elakad a rendezetlen bérleményi viszonyok áthatolhatatlan dzsungelében. (Érdekes, h a drogfertőzésről most kevesebb szó esett. Pedig az a hamis látszat, hogy ez probléma - a rendcsináló rohamosztagosokkal együtt - elszáll, mint a hajnali köd, még nagyon sok keserű meglepit tartogathat a számunkra.)
• arra a sokak által hangoztatott aggodalomra pedig, h a házba kezdenek visszaszivárogni a nemrég kiűzött "cuccosok" meg a velük szimbiózisban élő sokszínű társaság, a szakszerűen képzett házfelügyeletnek pedig híre-hamva sincs; nos, a már említett hivatali ígéret szerint, erről (is) fog velünk, M12-beli de a másutt, hasonló problémákkal küzdő lakókkal várhatóan tárgyalni az önkormányzat.

Annyi máris bizonyosnak látszik, hogy az élet-és lakhatási feltételeket nem lehet csak rohamosztagosokkal biztosítani, s amíg a kilakoltatás rémével küzdők üres és befalazott lakások százaival néznek farkasszemet, amúgy is inkább a visszafogott és belátásra képes tárgyalókészséget kéne inkább bevetni ebben az egyre súlyosbodó "harcban."

Budaházy Gusztáv