Leé Józsefnek hívják, alig egy esztendeje ismerem.  A költészet és a számkivetettség hozott minket össze, úgy látszik ez a két dolog, kéz a kézben jár.. Olvastam a verseit és mélyen megérintettek azok a csipke-finom képek, a szavak ritmusa, a játékosság, ahogy fájdalmairól, esendőségéről, álmairól, hétköznapi örömeiről tudott szólni. Ő olyan, mint a versei, halk szavú, mosolygós, barna szemében szeretet, figyelem és végtelen érzékenység.

Aztán tavaly ilyenkor, felkapott bennünket a sors és egyenesen az RTL Klub Legyen Ön is milliomos vetélkedőjébe repített. Még a készülés – már amennyire lehet készülni – időszakában kölcsön adtam Neki az Ady kötetemet. Mosolyogva jött legközelebb: talált benne hat darab kétszázast, a zöld színűt, ha még emlékeznek rá. Ajándék volt akkoriban ez a pénz, testvériesen meg is osztoztunk rajta, Ő, mivel rendszeresen árulta a Fedél Nélkül-t a Lőrinc Pap téren, és kapott külföldi pénzt, tudta is hol, hogyan lehet beváltani. Aztán eljött a Nap, és Józsi megnyerte a vetélkedőt – mindannyiunk igazságérzetével összhangban -, és közben történt egy szívdobogtató csoda is. Leé Józsi, a játék elején oda nyilatkozott, hogy ha nyer, egy részét kiosztja közöttünk, akikkel versenyben volt. És akkor én duplán drukkoltam Neki, mert nagyszerűnek tartottam ezt a gesztust, példa értékűnek, amit most milliók, de legalább is nagyon sokan látnak. Nevezhetjük testvériségnek, vagy szolidaritásnak, szóval annak, amire manapság tán a leginkább szükség van ebben a világban, és különösen itt Magyarországon. És amire van is esélyünk, március 15-e, és a mostani árvíz ezt példázza.

Most azért írok, mert Leé Józsit holnap gégerákkal műtik, többé nem fogja tudni elszavalni a maga csendes, kicsit reszelős hangján a csodás verseit, de írni tudni fog – ha sikeres lesz a műtét.

Ezért írok.

Azért, hogy aki teheti, segítse holnap szeretettel ezt az embert, hogy sikeresen jusson túl ezen a megpróbáltatáson. Hogy a maga és a mi javunkra tudja fordítani fájdalmas tapasztalásait. Hogy folytathassa azt, amiért megszületett, hisz minden vers, minden dal, ami a lélekhez szólni tud, a mi sorsunkat, terheinket is könnyíti.

Azért írok, mert tapasztaltam és hiszek a szeretet az együttérzés megtartó, csodákra képes erejében.

Köszönöm.

                                                   (Budaházy Gusztávnak ajánlom, tisztelettel)

Ebben a hazában
nem lehetsz hazátlan,
bűnöd, hogy szegény vagy
gyűlik a szegény had,
úri nép nem bánja,
nincs aki megváltsa.

Úgy hívnak, takarodj!
Mutasd meg a karod,
vállaltál napszámot,
rajta a rabszámod,
nincsen gáz, nincs villany
inog az ingatlan.

És a sok mihasznát,
aki csak kihasznált,
küldd el a pokolba,
ne legyél goromba,
tedd le a sodrófát,
költs hozzá új strófát.

Munkáért lakhatást!

Nem kérünk zaklatást!

Élhetőbb életet!

Nem szegény bérletet!

Kiálts egy jó nagyot!

Legyen jobb holnapod!

Nyócban az igazság,
vigyázz, mert ellopják,
agyal a hivatal,
sosem volt fiatal,
nem marad semmise,
nem segít szent mise.

Testeden poloska,
lelkeden a rozsda,
asztma és tébécé,
lakásban nincs vécé,
pincében, padláson,
bűzlik a patkánynyom.

Zsebedben csak apró,
se bruttó, se nettó,
jól laknál ebédre,
nem marad estére,
éhedet elvered,
s hozzá a gyermeked.

Rólad és helyetted,
döntenek feletted,
dagadó mellényből,
negyvenhét fillérről,
ne hagyd, hogy így legyen,
lépj túl az illemen.

Tiéd az életed,
mástól nem kérheted,
szabadnak születtél,
nézd meg, hogy mi lettél,
sorsodnak cselédje,
s mit kaptál cserébe?

Szívedben fájdalom,
kábít az ártalom,
álmokba menekülsz,
hiába hegedülsz,
elhúzzák nótádat,

nem kapsz csak morzsákat.

Örülsz, ha örülhetsz,
a pokol körülvesz,
lehet már kukázni,
ez aztán a mázli,
maradék ételen
megáll az értelem.

Nem kell több áldozat,
van másik változat,
sírjál, vagy nevessél,
ne bánd, ha elestél,

kezdjed hát elölről,
bírnád még erőből.

Jobb lenni szabadnak,
bocsáss meg magadnak,
kínodból feltámadsz,
szívedben a támasz,
cigánynak, magyarnak,

nincs vége a dalnak!

Ebben a hazában,
nem lehetsz hazátlan,

Nyócban az igazság,
vigyázz, mert ellopják,
munkáért lakhatást,
nem kérünk zaklatást!