Hiába a nagy, forradalmi választás, hiába a gyors és látványos változást ígérő új kormányzat, hiába a parlamentbe is bejutott kerületi polgármester, ha a fejekben ettől nem lesz változás.
Jól látni az államnak dolgozó emberek hozzáállásán. Legutóbb a Védőháló - a józsefvárosi önkormányzat épületgondnokságát ellátó cég - autóját láttam szépen leparkolni és kirakni egy mozgássérült igazolványt.
A vicces az volt, hogy a képek elkészülte után azonnal odébbálltak a kisbusszal...
Nem értem egyébként, ha itt tevékenykednek a kerületben, ha itt végeznek fontos munkát, miért nem jár nekik is a parkolási kedvezmény?
Öröm és boldogság, hogy mindenkit ennyire érdekel a nemzet legfőbb múzeuma, annak átépítése, bővítése. Kiderült az is, nem akarják megbolygatni a kertet, a zöld nagy része megmarad. A képeket elnézegetve tisztán látszik "egy észak-déli irányba futó, fedett, földalatti utca is, ahol múzeumbolt, rendezvényterem, gyermekmegőrző és étterem kapna helyet".
Az igazgató hangsúlyozta, fontos, hogy az autók a kertből eltűnjenek. Föld alatt bővül az épület, de az nem mélygarázs lesz.
Hová tűnnek majd az autók? Ha nem lesz mélygarázs, akkor miért nem tudnak eltűnni oda már most is?
Elég régi mániám a Tolnai Lajos - József utca sarka, ott, ahol a derék rendőrök parkolója van. Na meg a Tolnaiban az ügyészség, az ott dolgozók sajátítják ki a járdát...A közteresek mégsem tesznek soha semmit, bár ki van adva minden bilincses embernek, hogy napi 20 a kvóta.
Itt van két fotó, egyik hétvégén, másik munkanapon készült. Nem az ott lakók állnak meg szabálytalanul, hiszen látszik hétvégén, rengeteg a hely. Csak munkanapokon van itt zsúfoltság, és tömeges törvénysértés - a rend védelmezésére felesküdöttek által elkövetve.
Hétvégi járda:
Dolgos munkanap:
Hétvégi járda:
Dolgos munkanap:
Hmm. Tisztán látszik, az egész sort kapásból végig lehetne büntetni. Valahogy mégsem teszik...
Miért vannak egyenlőbbek?
Nem vájja ki a szemét. Vagy mégis?
Kedvenc köztereseimről lesz szó ismét, akik dolgoznak ugyan, de viccesen. Hol egy saját szabályai szerint dolgozó ember, aki tetszés szerint bírságol (Zentál Lajos), hol pedig vicces módon, megállni tilos táblát felszerelve bírságolnak - mint tették azt a Horánszkyban, vagy a Szentkirályiban:
Szánalmas, de komolyan. Az is lehet, hogy szabályt is sértenek egy-egy ilyen akcióval - ha valaki tisztában van a jogi hátterével, ne habozzon, kommentelje be. A Tolnai Lajos utcában, a rendőrség mögötti részen viszont folyamatosan a járdán állnak az autók - többnyire a rendőrségen dolgozók - a közteresek pedig arra mennek naponta többször, mégsem látni kerékbilincset egyszer sem.
A napokban viszont olyat láttam, ami kicsit mosolyra fakasztott. A bilincs egy olyan autón volt rajta, aminek a műszerfalán egy közteres jelvényszerűség volt kitéve; az ablakában meg egy vöröskereszt, biztos, ami biztos.
A műszerfalon egy felvarrható jelvény van - ez vagy azt jelenti, hogy közteres, vagy azt, hogy az volt, esetleg közeli ismerőse, hozzátartozója lepte meg egy ilyen, "büntetlenséget" biztosító eszközzel. Holló a hollónak, ugye.
Nem jött be.
Csak nem értem, miért gondolják sokan, hogy rájuk nem vonatkozik a törvény, hogy ők kibújhatnak kötelezettségeik alól? Nem kivételek ez alól a rendőrök sem, a köztereseket pedig naphosszat lehetne ekézni.
Csak lenne néha foganatja.
Vagy ki tudja. A városban a parkolás nem megoldott, és mint minden ilyen helyzetben, maguk az autósok oldják meg bizonyos szabályok figyelmen kívül hagyásával. A hivatalok, rendvédelmi szervek (rendőrség, közteresek) meg csak ímmel-ámmal intézkednek ilyen helyezetekben.
Vagy azért, mert sok lenne a munka, vagy azért, mert ők is azt gondolják, hogy ilyen helyzetben nem az ő dolguk lenne. Főleg akkor, ha egy önkormányzat a szabályszegő.
A minap erre jártamban pont találkoztam két közteressel, meg is kérdeztem tőlük, miért nem bírságolnak ebben az utcában. Persze, tudom a választ, itt parkolnak az önki dolgozói, direkt nekik lett kialakítva, miután eladták azt - az azóta is üresen álló - telket, ahol azelőtt parkolhattak. A 02067 és 02068-as azonosítóval rendelkező felügyelők nagyon korrektek voltak, csak éppen nem úgy értelmezik a törvényt, ahogy azt kellene. Lehet, azért is van félremagyarázva honlapjukon is.
Szóval hiába vágta fejből a KRESZ ide vonatkozó részét, fel van festve a csík, így ez már kijelölt parkolónak számít, tehát szerinte szabályos. És ebben megingathatatlan volt. Nem intézkedett.
Jó magyarázat? Jog-félreértés?
A kijelöléshez a jegyző hozzájárulása kell, ő, mint a törvény őre ellenőriz mindent, hogy megfelel-e a hatályos jogszabályoknak. Szerinte igen. A parkolást is, a kerékbilincselést is, és a közterületek felügyeletét is a kerület látja el. Saját maga ellen nem intézkedik?
A kijelölést a főváros megfelelő hivatala engedélyezi, addig is két csoporton átmegy. Ők aztán tényleg vágják az összes vonatkozó szabályt és törvényt, mégis továbbengedik - ha erős az akarat, semmi nem állhat az útjába.
Nekik mindent szabad?
Még szerencse, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) megelégelte az áldatlan állapotokat. Felülvizsgáltatja a fővárosi parkolóhelyeket, mivel hamis adatokat adtak meg a parkolóhelyek kialakításakor.
A Retek Blog, az Egypár blog, a 8ker blog, a Városi Metamorfózisok blog és a Fővárosi Blog közös akcióval hívja fel a figyelmet a problémára.
Sétatér
Címkék: vélemény civil film videó autó közösségi átépítés mátyás tér 8kertv
2010.05.12. 22:33
A Mátyás tér egyik fele átalakul idén, nem lesz rajta átmenő forgalom. A múlt hétvégén tartott videós gyorstalpaló résztvevőinek egyik témája pont ez volt, megkérdezni az utca emberét, mit gondol erről. Tessék:
Szerintem zseniális lett. A vágásban kaptak segítséget, persze, mindent nem lehet egyszerre, de bele lehet kóstolni, ízelgetni; aztán ha tetszik, apránként elmélyedni a videózás részleteiben. Addig is meg lehet mutatni, mit látnak az emberek a kerületben maguk körül - meg azt is, hogy mit szeretnének látni.
Természetesen, ha érdekel a videózás, szívesen forgatnád le te is a téged érintő dolgokat, szívesen segítenek.
A Baross utca - József körút kereszteződés elég gyakran bénítja meg a város forgalmát - pontosabban az itt bekövetkező balesetek. Neuralgikus csomópont ez:
Üdv!
2010-05-03, hétfő reggel. Egy kicsit mindig előbb indulok, hiszen számítok arra, hogy a Baross utcában némi dugó lehet, na meg a 4-6-os villamos, ott mindig van valami. Két megállót szoktam menni a körútig BKV-val. De valami ma nem volt rendben, a dugó a Baross utcában jóval nagyobb volt a kelleténél. Elindultam gyalog a villamosig. Mögöttem szirénázó rohamkocsi suhan el, majd megáll a Horváth Mihály térnél. Hamar odaérek én is. Egy 9-es busz üresen tátong a megállóban, vészvillogozik, az első ajtónál egy öreg nénit látnak el, elötte és a busz lépcsőjén vértócsa van, valószínű elesett. Sietve folytatom az utamat, de az árkádok alatt újabb szirénázó járműveket pillantok meg, odaérve a körútra egy totálkáros autó áll a síneken, a háttérben egy sérült villamos, ütköztek. Hatalmas volt a dugó, még Budán is érezni lehetett, munkatársam elmondása szerint. A képen nem egy kabrió látható, valszeg a tűzoltók vágták le tetejét, az autós bánhatja... Mindenki fényképez, én csak egy kép erejéig. Már indulok is tovább, időben beértem a munkahelyemre. Tapasztalataim szerint a Baross utca - Jószef körút kereszteződésében sok baleset történik, ugyanis az autósok türelmetlenek, nem is szólva a gyalogosokról, de a biciklisek 95/%-a is átteker a piroson. Sokszor nem merek odanézni amit csinálnak egyesek:
- türelmetlenül rohannak a villamos után, holott az napközben percenként jár, de a Kálvin tér felöl érkező buszjáratokat is sietve próbálják beérni, ugyanis a villamosról leszállva sokszor pirosat kapnak.
- Az Orczy tér felöl érkező autósok is sokszor fordulnak el balra, a körüthoz érve. A táblázás borzalmas, nem egyértelmű, hogyan fordulhatunk a körútra...
Szóval én csak nézek, mint a moziban, hogy mennyire illemtelenül sietősek az emberek, fiatalok, idősek vegyesen. Figyeljünk egy kicsit jobban a közlekedési morálunkra, mert ez kezd katasztrófális lenni... És ne csodálkozzunk, ha ilyen balesetek történnek. A sérülteknek jobbulást kívánok!
Üdv: Attila
Addig jó, amíg figyelünk egymásra és a környezetre - akinek, akiknek ez lenne a dolguk, nem nagyon teszik meg. Mint a lenti példa is igazolja, a JKKSZ és a JKF előtti utcarészen parkoló autó oldalüvegén keresik a fél éve otthagyott jármű tulajdonosát.
Vajon tényleg egy jószándékú szomszéd figyelt fel rá, hogy nem mozdzul az autó már hat hónapja, vagy csak az elfoglalt parkolóhelyre fáj a foga...? A válasz mindegy is, a közteresek előtt áll, rendőrség is erre jár (József utca- Német utca sarok), mégis egy civilnek kell egy ilyen cédulát rátennie. Jól van ez így?
Az elmúlt napokban a köztereseket teszteltem, majd azt az infót kaptam, hogy szigorítanak a Palotanegyedben - felemás eredménnyel. Majd' mindenhol vannak ugyanakkor térfigyelő kamerák, amit a rendőrség kezel. Időnként bemutatnak felvételeket, amint éppen elkapnak valakit, de sosem arról, hogy egy-egy apróbb szabálytalanságot észlelve is intézkednek.
A leváltott kapitány mondta még tavaly egy lakossági fórumon, hogy 114 kamera van kihelyezve, amit 8 (nyolc) monitoron néznek. Az eseményeket rögzítik, mindent, amit lát a kamera, és 72 óra elteltével törlik.
Na de ki nézi azokat, és ki dönt arról, hogy mikor kell intézkedni? Hétvégén az Index fórumán megjelentek térfigyelő képek egy - mindig jól értesült - fórumozótól. Vajon hogy kerültek a birtokába? Vajon miért nem intézkedő rendőröket látunk?
A kamera a Bródy Sándor utca és a Pollack Mihály tér sarkán van, feltételezhetjük, hogy annak a képét látjuk. Beismerni persze nem fogja senki - de szóbeszéd a kerületben, hogy nem a legjobb minőségben rögzít, sokszor nem lehet használni, így nem is foglalkoznak sokszor a felvételekkel. Elég, ha annyit mondanak, nem látott semmit a kamera, mert pont nem arra nézett...
Kérdések, kérdések, kérdések...de ki válaszol rájuk? Az új kapitány? A JKF? A polgármester?
És vajon mikor lesz olyan, hogy nem kiszivárogtatott infók és fotók, hanem intézkedő emberek dolgoznak a megfelelő helyeken?
Mivel utam arra vitt - és Klapanciusz megint késett - ráértem nézelődni ismét. A helyszín változatlanul a Bródy Sándor utca 10. Természetesen megint ott álltak autók, így ismét csak telefonáltam a köztereseknek.
Vagy olvasták az előzőt, vagy szóltak nekik, mert most azért aktívabbak. Nem ácsorogtam ott, hanem körbementem, és bizony, sok autón láttam bilincset - a Mikszáth téren csak egy vicces cetlit, amely szerint nőnaptól érvényt kívánnak szerezni a kirakott közlekedési tábláknak:
Ez azért részben jófejség - gondoltam, és éppen megfordultam, amikor a következő képsor zajlott le, gyakorlatilag 2 percen belül. Mi az isten haragja van ezekkel, nem látják a behajtani tilos táblát? Vagy ha nem is veszik észre, az már messziről látszik, hogy az út végén egy sor virágláda van! Nem csodálkozunk, hogy széttörik a díszburkolat ekkora autók alatt...
Itt is van kamera a sarkon, talán nézik is, talán még büntetnek is - bár azt suttogják ezen a környéken, hogy nem annyira használható, nem csinál jó képet, így aztán fel sem lehet használni semmire...meg is látszik az erre járó autósok viselkedésén, hisznek e pletykának.
No, de térjünk vissza a Bródyba, hátha odaért már a kolléga! Ő nem, de a rendészet már igen. Ahogy jöttek, azzal a lendülettel rá is álltak a Pollack díszburkolatára - jó nagy hely van, nem? elfér! -, mert ott is állt egy furgon. A meglepő dolog most következett: ahelyett, hogy bírságolt volna, bement, szólt az embereknek, hogy álljanak már el innen, mert valami köcsög feljelentget. A jómunkás emberek meg egyetértően bólogattak, hogy nahát, mik vannak, itt a díszburkolat és nem lehet odaállni?
Kattintásra megnő!
A Bródy 10 előtt persze már nem volt senki, mire kiértek - viszont pont a sarkon van itt is kamera, ez is csak dísznek? Be is karikáztam, látszik, hogy alatta jönnek-mennek az autók. Emlékeztetőül: az előző kapitány elmondása alapján 114 kamera van a kerületben, amit 8 (nyolc) monitoron követnek. Azt, hogy hány ember, nem árulhatta el, szakmai titok.
Úgy tűnik, ez is egy olyan hely, ahol minden nap többen parkolnak, hiszen nem kell fizetni, a felügyelet meg ritkán figyel ide, a rendőrségi kamera pedig még annyira sem ijesztő.
Akik ismernek tudják, hogy kedvenc témám a járdára parkolás, főleg úgy, hogy nem a szabályok szerint történtek a kijelölések. Úgy tűnik, most ebben változás lesz, a Közlekedési hatóság felébredt több éves álmából - tavasz van - és rájött, nem felelnek meg a felfestések a törvényi előírásoknak.
Felülvizsgáltatja az összes, járdák használatával kialakított fővárosi parkolóhelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság, mivel kiderült: valakik hamis adatokat szolgáltattak a parkolóhelyek kijelölésekor - jelenti a HavariaPress.
Emlékeztetőül, a KRESZ azt mondja a járdán parkolásról:
40. § (8) A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha
a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
Ráadásul ezeknek egyszerre kell teljesülniük. Pár utcában így néz ki a gyalogosoknak megmaradó hely, és ennyit mutat a mérőszalag - a Puskin, Mária, Szentkirályi, Horánszky, Krúdy és Bródy felfestett csíkjaival. Ha nem látod rendesen, katt rá, eredeti méretben jobban látszik! A lényeg: szinte sehol nincs meg a 150 centi! Legkevesebb 82, legtöbb 148. Van, ahol a járda éppen hogy csak másfél méter, és mégis ki van rajta jelölve parkoló...
Persze, tudom, nem a kerület parkolási társasága a felelős, ők már csak megörökölték ezt, az előző társaságok festették fel, profit-maximalizálás céljából. Kérdés az, hogy mi lesz az elmúlt években jogtalanul befizetett parkolási díj és pótdíj hegyekkel? Az is kérdés, mennyire lesz így rentábilis a saját parkolócég üzemeltetése...?
Még az is érdekes kérdés, hogy hová megy majd ez a rengeteg autó? Bár engem nem érint, de azért jó pár embernek okoz majd fejfájást, ha az eddigi parkolóhelyek hirtelen a felére-harmadára apadnak...
A sétáló Krúdy
Címkék: fórum civil beszámoló autó fejlesztés tisztaság köztér parkoló sétálóutca
2010.03.01. 20:31
Ismét összegyűlt a nagyérdemű, hogy megbeszélje a Palotanegyedbéli fejlesztéseket - az éppen zajlót és az elmúlt bő félévet, ami a Krúdy lezárt szakaszát illeti. Ez volt a nyolcadik fórum a CaPE szervezésében, és az első Párbeszéd Házában.
Alföldi Rév8 György vezette ismét a beszélgetést - illetve ő válaszolgatott. Elöljáróban felelevenítette a terveket: Mária, Horánszky, Kőfaragó és Gyulai Pál utcák, valamint a Gutenberg tér átalakítása; ezzel együtt nagyszabású program-sorozat, több napos fesztiválok lesznek, amelyhez a negyedben lévő intézmények ötleteit is várják, hogy minél többen megismerjék a környék kultúrális értékeit, és minél többen jöjjenek a városnak erre a részére.
A Horánszky 13 is átalakul, jövő tavaszra kész lesz - ott is lesz a pincében egy 500 fős rendezvény terem, és egy csomó olyan terem, ami csoportmunkára, találkozásokra lesz lehetősége a naponta ide járó 20 ezer diáknak.
Aztán jöttek a kérdések: a fő csapás a parkolás volt, majd' egy órán keresztül záporoztak az ellenérzések, hogy akkor most megszűnik a parkolási lehetőségek fele, hová álljanak az itt lakók, miért nincs parkolóház, hogy kívánja megoldani az önkormányzat? Élhetetlen így a környék(!!!), hiszen sétálni kell az autótól, előtte meg körözni, hogy szabad helyet találjanak...Megnyomorítják az ember életét! Az utca nem a gyalogosoknak van, az az autók helye...!
Aztán az áruszállítók folyton beparkolnak a járdákra, terekre, mégsem intézkedik a közterület-felügyelet. Kamera is van a közelben, de a rendőrök sem tesznek semmit. Javaslat: zárjuk le a negyed határait, így majd nem tud bejönni a nem itt lakó(bravó), és akkor marad szabad hely. Válasz még mindig az, hogy nem az önkormányzat dolga a parkolás megoldása, de ha összefognak a lakók és közös megoldást találnak - egy helyet, ahová lehet parkolóházat építeni - abban partner lesz a hivatal. Jött is 3 helyszín, megvizsgálják.
Érdekességek is kiderültek: a Lőrinc pap térnél van egy megállni tilos tábla, amit időnként kiforgatnak, olyankor végigbüntetik a sort. Ráadásul van egy közterületes, név szerint ismerik: Zentál Lajos, de nem lehet ellene tenni semmit, mert...mert nem. Díszpolgár. Elmozdíthatatlan, viszont akkor és annyira büntet meg bárkit, amennyire ő akar. WTF?
Krúdy, mint kocsmautca
A fórum második részében a kerület első sétálóutcájának elmúlt bő fél éve került górcső alá - itt aztán igazán elszabadultak az indulatok. A lezárás nem működik rendesen, meg kellene oldani normálisan, fizikai akadállyal, hiszen a táblát senki nem veszi komolyan. Van olyan megoldás, ami most már nonstop működtethető, egy süllyedő-bójás rendszer, na, ez lenne a tökéletes. Az utca kultúrát közvetít, értéket hordoz.
Az itt élők pedig ezt tapasztalják: hiába a lezárás, autók áthajtanak, beparkolnak. A pizza-futárok veszélyeztetik a gyalogosokat, a bringások ezerrel áttekernek, cikáznak a kitelepült teraszok és az andalgók közt. A vendéglátósok nem foglalkoznak az itt lakókkal, nekik a profit-maximalizálás a fontos, így aztán zeneszolgáltatási engedély hiányában a Fiktív Pub a küszöbről adja a zenét, a Darshan Udvar tulaja az aludni vágyó lakót veréssel fenyegeti. Az egész lezárás senkinek nem jó - kivéve a kocsmárosoknak. A legtöbbször elhangzott kifejezés a "kocsma-utca" volt. Megoldás: kerüljön vissza a forgalomnak, hiszen akkor is voltak teraszok, parkolók és mégis lehetett rajta haladni. Jobban, mint most...
A panaszok nem új keletűek, de nem foglalkozik velük senki. Minek akkor az egyesület, minek akkor a részönkormányzat?
Kulturális fejlesztés - de mi a kultúra? Ami a Krúdyban zajlik, az kocsma-utca, abban nincs semmi kultúra. A hányás, a törött üveg, a hajnalban üvöltöző részegek, a kutyaszar - ez lenne az érték, amire még több embert hívnának ide?
Fórum(ok)nak van értelme? - merült még fel a kérdés, hiszen például tavaly nyáron kérte az egyesület a környéken lakóktól, hogy írják össze, hová kellene kukákat kirakni még - és azóta sem történt változás. Mint ahogy a többi dologban sem nagyon.
Én azt nem értem az egészben, ha tényleg ennyi a gond a vendéglátósokkal, és tényleg folyamatosan panaszleveleket kap minden hivatal, akkor miért nem mozdulnak? Miért nem intézkednek? Hogy dolgozik a rendőrség (két kamera nézi a Krúdy-Mikszáth vonalat), hogy dolgoznak a közterület-felügyelők, a köztisztaságiak, a szabálysértési osztály?
Kedves vezetők! Ne feledjük, idén választási év van - a polgár ilyenkor tudja kinyilvánítani a véleményét.
A Pollackon találkoztam Klapanciuszval egy fotózást megbeszélni, és ha már ott voltunk, szét is néztünk kicsit - zuhogott ugyan az eső, de ez nem akadályozott meg semmiben. Tettünk egy kört a Múzeum körül, csináltunk pár fotót, amikor egyszer csak ott vitt el utunk egy járdára felparkolt francia rendszámú francia autó mellett.
No, akkor ezt bejelentem - jött a hirtelen gondolat - hiszen van már nekünk saját bilincselős közterület-felügyeletünk, és amúgy is, a járda a gyalogosoké. A hívandó szám ingyenes (06-80-204-618), ezzel is buzdítva az itt lakókat a szabálytalanságok bejelentésére; autóik is vannak, amivel hamar odaérnek bárhová, nézzük meg, mennyi idő múlva kerül sor az intézkedésre.
Első telefon 12:58-kor történt, mondom, a Bródy Sándor 10. előtt a járdán parkolnak autók, jó lenne intézkedni. Oké, vették, mindjárt szólnak valakinek, érkeznek. Várakozó álláspontra helyezkedtük, és elkezdtünk ázni az esőben a sarkon.
A második telefont 13:30-kor indítottam, mondom: itt várunk még mindig, mi a helyzet? Oké, lehet, hogy az autós emberek éppen nem érnek rá, de vannak gyalog-felügyelők is, minden részén a kerületnek, mikor érnek ide? Ööö...azonnal szólok megint valakinek, és mennek.
Rendben, áztunk tovább. Közben érkezett egy Suzukis öregúr, rokkant jelzéssel elől-hátul, és olyan határozottan állt fel a járdára, ahol álltunk, hogy szinte elgázolt minket - kénytelenek voltunk utat engedni neki a járdára. Ő nem maradt sokáig, egy 10 percen belül el is hajtott - tolatáskor is nagyon határozottan, megállásra kényszerítve a téren áthaladó kocsisort. Csodáltuk is, egy igazi városi harcosnak látszott, akit nem állíthat meg senki. Aztán érkezett a következő delikvens, ő is rögtön tudta, hol a tuti hely, odaparkolt, és mint aki jól végezte dolgát, elsétált. Körben ki van oszlopozva, innen pont hiányzik, és kicsit odébb is húzták a virágos betonládát, így könnyedén be tud állni bárki bármikor. Kamera a sarkon van, de az mintha nem is számítana...
13:55-kor érkezett a 10-es számú - mert hogy a közterületes autók jó nagy számmal vannak ellátva a könnyebb azonosítás érdekében - de lassítás nélkül haladt tovább a Puskin utcán. Ismét telefont ragadtam, hogy ezt így most hogy?! Egy órája jelentettük be, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy megvárjuk, van-e egyáltalán értelme a lakossági bejelentéseknek, és most meg úgy megy el a kollégájuk, hogy nem is lassít? Na és hol vannak a gyalogos intézkedők? Esőben nem mennek ki?
Ööö..máris szól egy másik autósnak, most már tényleg, azt nem tudja, hogy a 10-es mit csinál, nem is tudja, kinek szólt előzőleg - érkezett a válasz - és olyan nincs, hogy nem dolgoznak az eső miatt a kollégák, biztosan máshol van dolguk. Mennek most már nemsokára. Nem, azt nem lehet elvárni, hogy egy lakossági bejelentésre azonnal ott terem a felügyelő, végzik ők a dolgukat, és majd mennek.
Itt már beleestünk a Concorde-csapdába, ti. olyan sokat voltunk már ott, hogy nem akartuk feladni. Igaz, már teljesen átáztunk, de akkor is megvárjuk. Egy óra eltelt, kicsit még kibírunk. Közben feltűnt egy rendőr páros is, akik látszólag céltalanul lődörögtek , beálltak egy kapualjba elszívni egy cigit, aztán átsétáltak egy másik ház erkélye alá, ott is nézelődtek kicsit, majd tettek egy kis kitérőt és egy harmadik ház kapuja előtt nézték tovább az esőt. A rutin! - jutott Klapanciusz eszébe - nem áznak, mint mi, látszik, hogy profik. Ennyi eszünk nekünk is lehetett volna!
Negyed órát bírtunk még, 14:14 -kor volt az utolsó telefon, kicsit már ingerülten kérdeztem, hol a véres náthában van már egy dolgozó felügyelő?! Csak nem direkt szopatnak, tudva, hogy ott várjuk őket? Ennyi idő alatt gyalog meg lehet járni akkor is, ha a központból (Német utca) indulnak és gyalog jönnek! Oda-vissza!
Pár pillanat, és már ott is vannak. Nem, ilyen eszükbe sem jutott, ők nem azért vannak. Oké, pár percet még tényleg tudunk várni, de aztán...
És voilá, egy percen belül fel is tünt a 4-es számú autó! Másfél órára a bejelentéstől, a negyedik telefon után, de ott voltak. Megtalálták egyből az autókat, meg is álltak mellettük az úton - feltartva a forgalmat. Egyikük kiszállt, az autó meg elindult parkolót keresni. A kiszállt felügyelő el is kezdte nézegetni az autót, telefonált, járt fel s alá, amikor is hirtelen megjelent a tulajdonos, beszállt az autóba és indult volna onnan. Na, szép, megérkeznek, a delikvens meg lelép! De nem hagyta, odalépett és kérte az igazolványát, kiszállította, majd besétáltak a kapu alá az eső elől. Nekik is volt ennyi eszük..
Lőttünk még pár fotót, aztán eliramodtunk hazafelé, szárazra váltani az átázott gúnyát és cipőt, zoknit. A kísérlet sikeres volt - nem dolgoznak maguktól, csak ha kitartóan baszogatják őket. Amint elindultunk, pont felállt a Polackon egy diplomáciai rendszámú kisbusz, egészen az épület mellé - szintén rutinosan. Erre már nem maradt energia, ezzel még a rendőrök sem tudnak mit kezdeni....
Nem kibaszni akartunk egy autóssal; aki feláll a forgalomtól elzárt területre, az megérdemli a büntetést - gondolom, számolnak is vele. A járda pedig a gyalogosoké, ők meg azért kapják a fizetésüket, hogy ennek (is) érvényt szerezzenek! Jó lenne ha tudatosodna bennük, vannak aki figyelik a munkájukat.
És dokumentálja.
Ezt a helyet, helyzetet nagyon egyszerűen meg lehetne oldani - oda kell rakni egy rendes, masszív oszlopot, esetleg nagyobb dézsában növényeket, és akkor nem parkolnak oda. Most úgy tűnik, sokan ismerik ezt a jó kis helyet, ahol nem kell fizetni, és a közteresek is leszarják.
Az csak egy dolog, hogy a szép új önkormányzati honlap még mindig hiányos - többek között nem rakják fel a testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvét - de hogy a szocialista frakcióvezető honlapján meg elérhetőek, az több mint vicces.
De most nem is ez a lényeg, legalább elérhető, hiszen olyan príma dolgokat lehet találni, mint például a "Parkolási kérelmek elbírálása" című Városüzemeltetési Bizottság által tárgyalt anyag. Így sem túl sok a parkolóhely, az itt élők folyamatosan küzdenek az ide dolgozni vagy szórakozni járókkal - erre tessék, még a pártok sem hajlandóak fizetni. Meg az ide járó dolgozók se.
Pedig minden pénz számít ebben a költségvetési szigorral megvert, választási évvel tetézett sanyarú időben. Ha több milliót eltapsolnak idén reklámra, igazán vehetnének éves bérletet...
Miről beszélek? Erről:
Kapásból 38 hely. A többi kérelem zömében lakossági kérés, egy-egy helyet kértek - de a Sote is 137 helyet kért és kapott. A Klinikák - mindkét tömbje - metró mellett van, könnyedén el lehet jutni a munkahelyre.
Összesen 212 hely, ha jól számoltam.
Sok vagy nem sok? Szerintem fizessenek azok, akik kényelemből használják a kocsit, és nem a közért dolgozva járnak vele.
Te mit gondolsz?
Éppen ma fogalalta el hivatalát az új kapitány, és ma este máris ilyen történet kering a neten, fotókkal. Lesz dolga, az már biztos! Remélem, komolyan veszi a hivatását és odafigyel az ilyen dolgokra.
Ma nagyon érdekes dolog történt: mentem a VIII.ker be és egy autós előttem 20-al ment mire megpróbáltam megelőzni erre laazán telefonálás közben rám huzta a kormányt, és utána azzal játszott hogy nem enged el...valahogy sikerült megelözni a Mátyás tér környékén, ezután duda mutogatás meg minden volt. megálltam, ő is mögöttem. Épp arra járt egy rendőr autó. Masik sofőr szólt nekik hogy akadályozom a tovább haladásban :) elmondtam hogy mi volt. Nem is figyeltek rám. A másik kocsi: első rendszám nélkül volt (megkérdeztem a rendőrt hogy ez szabályos- rám mordult -MI KÖZE HOZZÁ, MAJD ÉN ELDÖNTÖM MI A SZABÁLYOS!!!! Ott feladtam mert valamit össze sugtak és közölték velem hogy jobb ha tovább megyek... Itt tartunk (mondanom sem kell hogy a kölámpa be volt kapcsolva de ez sem volt baj a rendőr szemében, amikor mondtam hogy ha ennyire kemények akkor vissza tudjuk nézni a térfigyelőn...a válasz: LEHET TOVÁBB HALADNI... de erről képeket is sikerült csinálni :)
Erre a rendőr azt mondta, hogy majd ő eldönti hogy szabályos vagy sem.
Itten voltunk.
Kemény.
Ime leszoritós gáz géza
jaj, pedig csak az utcát fényképeztem, nem tudom hogy került oda a járőr kocsi is
Utolsó kommentek