Meglepő élményben volt részem ma, pont délben (harangoztak éppen) a Krúdy Gyula utcában, a lezárt, sétálóutcává alakított részen: egy autó jött velem szembe. Gyalogosan sétáltunk, bringát toltam, ember meg rendületlenül jött szembe a járdán, díszburkolaton. Megálltunk előtte, amire idegesen integetni kezdett - erre félreálltunk, a vezető felőli részhez mentünk, hogy megkérdezzük, mit csinál?

Ember a gázralépett, nem foglalkozott velünk. Behajtottam a tükrét, hogy vegye már észre, nem jó helyen van, és beszélni szeretnénk vele. Még idegesebben kipattant, és elkezdett kiabálni.
- Mit csinálsz? Mit csinálsz?!
- Ember, ez egy sétálóutca, ide nem lehet behajtani!
- És? Akkor mi van? Én itt lakom!
- De akkor sem lehet behajtani!

Visszapattant a kocsiba, és továbbhajtott. A gyalogosok csodálkozva rebbentek szét előtte, de nem jutott messzire, hiszen a Darshan előtt a pizzafutárok robogóitól nem fért el. Nem okozott neki ez sem nagy gondott, kipattant ismét, majd fogta a rogogót, odébbtolta, visszaült és bekanyarodott a Horánszky utcába. Ment még 50 métert, és leparkolt.

Rendőr, közterületes vagy kerületőr persze ilyenkor sehol. A Mikszáth téren és a Krúdy-Horánszky sarkán is van térfigyelő kamera, a CaPE elnöke be is szólt, hogy esetleg nézzék vissza.

Emberünk egy 10 perc múlva megjelent újra az utcában, babakocsit tolva. Ismét beszélgetésbe elegyedtünk.

- Van valami probléma?
- Igen, te úgy érzed, hogy nem vonatkoznak a szabályok rád? A KRESZ?
- Nem. Nem érdekel. 
- Két kamera is vette az akciódat, biztosan számíthatsz büntetésre...
- És? Vegye! Eddig is vette! Én mindig erre megyek, eddig sem büntettek meg!
- Veszélyezteted a gyalogosokat.
- Eddig még senki nem szólt. Csak most, ti kezdtetek el kötekedni. Te is veszélyezteted a biciklivel!

Ekkor hagytam ott. Aki nem érti, nem akarja érteni, azzal nem lehet mit kezdeni. Remélem, a rendőrség tényleg teszi a dolgát.

Tényleg el kell telni pár évnek, évtizednek ahhoz, hogy megváltozzon a mentalitása az embereknek, mert most még az Autó Istenében hisznek.

A város viszont mindenkié.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr91401598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley,
nem az autó az istene, hanem nincs kialakult szabálykövetés az emberekben.

Nem akaro mentegetni az úrat, de olyan körülmények között élünk, hogyha akarunk se tudnánk minden szabályt, rendeletet betartani. (én pl rendszeresen egy nem használt kapukijáróban parkolók, mert nincs más lehetőség...)

Visszatérve erre az esetre, sajnos nem egyedi. Szombaton találkoztunk a Bródyn átrohanó autóssal, félelmetes volt, hiszen nem tudott volna a nagy sebesség miatt megállni.
Proli volt az ürge és ennyi.
Ennyi = Ha jön egy olyan világ ami volt már kétszer, akkor ezeket az arrogáns tahókat fogják először is likvidálni! Akkor más sem fog a szabályban hinni és az ilyen bunkó hamar megmutatkozik amit akkor már nem tolerál a jónép.
Addig is ki lehetne szúrni a kocsigumit, leönteni festékkel stb....
Ebből értene.
@stabika:

"Ha jön egy olyan világ ami volt már kétszer, akkor ezeket az arrogáns tahók" fognak likvidálni téged.

Ne legyenek illúzióid.
A Bródyban engem ma reggel ütött el majdnem egy baromarcú, aki szintén gyorsulásinak nézte a szűk utcát. Csúnyán nézett rám és továbbment...
De legjobban azokat a gyökereket szeretem akik tisztában vannak vele, h milyen kátyús az város, mégis szűk utcán esős időben mennek 1000-rel és szétfröcskölik a ruhám. Egyszer szerencsémre az egyik pont nem messze állt meg onnan, ahol pofánfröcskölt...Remélem azóta is rémálmai vannak a kirohanásomtól :)
Ezt a gyökér arcot... Még hogy ott lakik! A járda a gyalogosoké, az autósoknak elég sok helyük van...
Ez azért meglehetősen gáz.
Így haladnak errefelé a dolgok.
Csak két 100-as szög kell az első kerekek alá és kész is az örök emlék a gyökérnek.
És ha csak egy lenne... Bp ezekkel van tele.
Nem fél attól, hogy sokba fog kerülni hetente cserélni a gumikat?
Kamerával a kezedben állj meg előtte. Ha nekedmegy, rúgd szét a szélvédőjét
HUE-803

Így a google is megtalálja
@Mariannka51:
A szabálykövetés kialakításáera van egy nagyon egyszerű módszer (szerintem):
Be kéne valakinek tartania azokat a szabályokat.
Ha működne egy olyan szervezet, amelyik ilyen esetben büntetne, hamar leszoka róla.
Napi 10k magyar forint kicsit drága a parkolásért.
Ja és 2-2 büntetőpontjával ha jólszámolom, bő 1 hét múlva ugrik a jogsija is.
Kár, hogy nincs ma ilyen szervezet...
nagy az isten állatkertje ,sajnos mindenkit befogad.
@Tron65:
CSak azt tudom továbbra is mondani, hogy SENKI sem tud minden szabályt betartani, mert annyi van belőle.