Holló a hollónak

Címkék: vélemény autó parkoló jkf

2010.05.18. 12:20

 Nem vájja ki a szemét. Vagy mégis? 

Kedvenc köztereseimről lesz szó ismét, akik dolgoznak ugyan, de viccesen. Hol egy saját szabályai szerint dolgozó ember, aki tetszés szerint bírságol (Zentál Lajos), hol pedig vicces módon, megállni tilos táblát felszerelve bírságolnak - mint tették azt a Horánszkyban, vagy a Szentkirályiban:

Szánalmas, de komolyan. Az is lehet, hogy szabályt is sértenek egy-egy ilyen akcióval - ha valaki tisztában van a jogi hátterével, ne habozzon, kommentelje be. A Tolnai Lajos utcában, a rendőrség mögötti részen viszont folyamatosan a járdán állnak az autók - többnyire a rendőrségen dolgozók - a közteresek pedig arra mennek naponta többször, mégsem látni kerékbilincset egyszer sem.

A napokban viszont olyat láttam, ami kicsit mosolyra fakasztott. A bilincs egy olyan autón volt rajta, aminek a műszerfalán egy közteres jelvényszerűség volt kitéve; az ablakában meg egy vöröskereszt, biztos, ami biztos. 


 

A műszerfalon egy felvarrható jelvény van - ez vagy azt jelenti, hogy közteres, vagy azt, hogy az volt, esetleg közeli ismerőse, hozzátartozója lepte meg egy ilyen, "büntetlenséget" biztosító eszközzel. Holló a hollónak, ugye.

 

Nem jött be.

 

Csak nem értem, miért gondolják sokan, hogy rájuk nem vonatkozik a törvény, hogy ők kibújhatnak kötelezettségeik alól? Nem kivételek ez alól a rendőrök sem, a köztereseket pedig naphosszat lehetne ekézni.

 

Csak lenne néha foganatja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr82012480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sajnos a jogszabály azt mondja, hogy a tábla a kihelyzésétől kezdve érvényes.
Ellenben, mivel a parkoló autósnak nem volt tudomása a tábla kihelyezésről, az pedig, hogy a kocsija mellett álljon és várja, hogy nem történik valami- nem életszerű ezért a hatóságnak kell igazolnia, hogy később állt oda mint a tábla kilehyzése.
Ezért van, hogy az ideiglenes lezárások alkalmavál videózák a kocsikat,akik a tábla kirakása idején ott állnak nem büntetik, akik később állnak oda azokat igen.

A következő a javaslatom: a lebillincselt gk tulajdonosok egységesen, több aláirással ellátott levelben forduljanak a BRFK VIII. ker. Rendőrkapitányság Vezetőjéhez (Budapest 1086 Víg u. 36).
Ez a Ford Focus már hónapok óta ott áll a Horánszky utcában,így lebilincselve és elhanyagoltan. Senkinek se kell, talán lopott.
Nos, hogy mizujság a Tolnai Lajos utcában? EZ!

www.youtube.com/watch?v=iYCAFFLwAfs

www.youtube.com/watch?v=TOv0oEzsAhI

És ez a mindennapos...