Úgy tűnik, a kommunikáció nem nagyon megy az új testületnek sem - így aztán a nyílt levél marad. Kár, bár a nyilvánosság ereje általában segít...remélem most is.
UPDATE: Hamar munka ritkán jó! mondogatta nagyapám, és milyen igaza volt...A lényeg maradt csak le, a polgármesterhez írott levél; viszont a Rév8 vezetőjéhez írott, mellékletnek szánt felkerült. Javítva. Kiegészítve.
Tisztelt Polgármester Úr!Hovatovább tíz hónapja annak, hogy a Magdolna Program első négy házának a Bérlői Bevonás Felújítási Rendszerében (BBFR) szerzett, és a kölcsönös tapasztalatok alapján kidolgozott bérleményi jogviszony-rendezés ügyében, Önnel, Alföldi György tényleges programigazgatóval és két általunk felkért képviselő-testületi taggal leültünk az Ön dolgozószobájában, azzal a közös szándékkal, hogy tovább nem halogatható lépéseket kezdeményezzünk, a sokévtizedes bérlői rendszer egyes elemeinek, egy a mai követelményekre és a korszerű jogi és életviszony-szokásrendszerbeli változásokra alapozott szempontrendszer szerinti felülvizsgálatára. Mi, abban a szent meggyőződésben tettünk eleget a megtisztelő meghívásnak, hogy a résztvevők mindegyike, legalább ebben az egy premisszában megegyező nézeteket vall. Aziránt sem volt akkor kétségünk, hogy célszerű és ajánlatos lenne végre mindkét fél (bérbeadó-bérlő) érveit egybevetve mérlegelni, lépéseit összehangolni, és – legalább ezegyszer, a gyakorlatban is, mintegy munkaközi használatra – egyenrangú félként kezelni egymást.A „helyzet” bonyolultságának az a lényeglátó és a súlyos háttértartományt is világosan mérlegelő helyzetfelismerése, ami akkor Önnek minden gesztusán érződött, s mely az ezt követő intézkedéseiben is megnyilvánult, mindannyiónkat komoly reményekkel töltött el; - de legkivált azokat, akik ennek az áldatlan helyzetnek legfőbb kárvallottjai: kerületünk „árnyékos” negyedének lakóit. Megkímélném most Önt (és a jobb sorsra érdemes olvasót) attól, hogy ezek a remények hogyan hamvadtak el fokozatosan az elmúlt tíz hónapban. Ezt számos, részben ezen a blogon is fellelhető írásban is szemléltettük, s egy továbbit, melyet e tárgyban Alföldi György tényleges programirányítóhoz írtunk nemrég, ehhez is mellékelünk. Ebből pontról-pontra követhető, hogy az a már-már túlfűtött várakozás, melyet a képviselő-testületi határozatban is beharangozott változások reménye keltett, miként csapott át keserű csalódottságba, majd ádáz-esztelen vádaskodásba, ellenünk, kezdeményezők ellen, amikor a „változás” első lépéseként indokolatlan és ostoba büntetőakcióval díjazták a PROGRAM első házának, a „bérlői bevonást” komolyan vevő és (a FEM-nek megfelelő) következetességgel alkalmazó lakóit. A megvezetett bérlők és főképp más, egyéb minőségben fungáló bérleményhasználók, a mi fejünket követelték, ahelyett, hogy a háttérben megbújó, nemtelen és gátlástalan felbujtókat vonták volna kérdőre, akik áthághatatlan védővonalaik mögül, a megkeresés minden formájára csak sértett-megvető hallgatással válaszoltak.Baljós sejtelmeink ellenére, - melyek törekvéseinket az utóbbi időkben kísérték – mégis abban bízunk, hogy - amint ez a szeptember 7-i jegyzőkönyvből is kiderül, - ha kell, hát Ön fogja megválaszolni, az egyébként a Testületnek is átadott petíciónkban is feltett kérdéseket. Ezt minden további tevékenységünkre és lojális együttműködésünkre nézve, (mondom ezt elsősorban az aláíró öt ház nevében), nagyjelentőségűnek és meghatározónak tartjuk. Nem ismerhetjük persze az Ön álláspontját és szempontjait a Program egészét illetően, azonban ha a miénk is számít valamelyest, csak azt mondhatjuk: itt állunk télvíz idején, egy súlyos, élet- és vagyonbiztonságot is veszélyeztető, ötödik éve nyűglődő, minden épeszű számítás szerint is maximum egy év alatt elfelejthető, városrehabilitációnak titulált, tucat-épületfelújítás kellős közepén, amelynek közönséges házrenoválás a becsületes lánykori neve. Le kellett ezt írnunk ahhoz, hogy kijelenthessük: rossz tanácsadók azok, akik kisiklatták a Magdolna Program kedvező kondíciókkal induló szerelvényét, elherdálva azt a minden anyagi erőnél szilárdabb bizalmi tőkét, mely tán egyedül képes „hegyeket mozgatni” – de egy komplex, humánorientált programot pedig egészen bizonyosan. Sajnáljuk, hogy mindezt egy „városrehabilitációs program” élén álló vezetőnek kell címeznünk, ahogy azt is, hogy mindmáig ő az, aki – „személyiségjog-védelem” címén – máig sikeresen akadályozza meg, egy épkézláb bérlemény-nyilvántartás bevezetését. Napvilágra kéne egyszer már hozni, mi rejlik valójában a magasztos „liberális” elvek mögött. Ő az, aki egy alvajáró biztonságával javasolta Önnek, (és nekünk), hogy vigyük „száz bérlő elé” és ott vitassuk meg a bérleményi jogviszonyok rendezését, s akiről ki merjük jelenteni, hogy nem tudja, mit beszél, vagy ha igen, hát annál rosszabb. Azt feltételezni ugyanis, hogy a bérlői mikrotársadalom valami homogén egység, mely ég a vágytól, hogy végre együtt vágjunk rendet a rendezetlen jogviszonyok bozótjában, a tátongó ismerethiány és a kihívó indolencia önhitt beismerése. Ez a jobb sorsra érdemes közösség, polgármester úr, jogi státuszát és szociális determinációját tekintve, szinte átláthatatlanul megosztott, súlyos és vérremenő érdekellentétektől szabdalt, heterogén konglomerátum; és kimondom: csak demagóg ágálók könnyű álmaiban mozgósítható „nemes célok” pártolására, a vélt vagy valódi érdekeik ellenére pedig, még abban sem.Itt jegyezném meg különben, hogy kezdeményezésünkre a Rév8-cal közösen, 2009. május 21-től három alkalommal, a Lakásügyi Iroda, a Szociális Iroda, a Vagyonkezelő, a Családsegítő Szolgálat, a Szabálysértési Iroda és a kerületi Rendőrkapitányság bevonásával, épp’ ez ügyben szerveztünk „Lakhatási és Együttélési Találkozókat”. Ezeken témakörökbe vonva azokat a kérdéseket beszéltük meg a lehető legszélesebb körben, melyek az ezt követő szakkérdések megtárgyalását voltak hivatva előkészíteni. (Bár lehet, hogy erre nem emlékszik a Rév8 az akkori vezérigazgatója, ami már csak azért is lehetséges, mert egyiken sem volt ott.És ahogy egy hídszerkezetet sem lehet össznépi lelkesedésből megtervezni, azonképp a mulasztásos jogsértésekről vagy épp’ településszociológiáról sem lehet pusztán vezéri stallum birtokában „demokratikus vitát” nyitni, még annak sem, aki – csupa féltő gondoskodásból – rendőrattak bevetését fontolgatja „pártfogoltjai” és a magunkfajta felforgatók ellen.Nézzünk végre szembe a tényekkel, polgármester úr, melyre – tudjuk – csak az képes, aki a szándékon túl, némi diszciplináris munícióval is bír, választott tárgyát illetően.Az „álbérlők” és más közszolgálati mulasztásból (is) önkormányzati bérleményekkel bűvészkedők hada (mindkét részről) a pokolba kívánja az „okostojás okvetetlenkedőket”, akik „telebeszélik a búráját” olyasmivel, amit ő már rég „megoldott okosban”, és magasról tesz a magasztos közérdekre, melyből – véli joggal vagy anélkül – csak az övé marad ki mindig. És persze jól jön neki a tekintélyes támogató, aki megleckézteti az izgága mitugrászokat, bár azt se tudja, melyiken röhögjön jobban. Ő az, aki még azt is hajlandó elnézni, hogy a Program, melynek ő is részese volt, most ott áll, öt év után is befejezetlenül; - legfeljebb akkor tűnődik el egy kissé, ha a fagyott hótömb a nyakába zuhan, a hófogó nélküli tetőzetről.És ahogy mindkét találkozónkon azonos súllyal szerepelt a közrendügyi és szociális kérdések mellett az épületfelújítási- állagmegőrzési is, úgy kérjük, hogy remélt válaszában erre is térjen ki, tisztelt polgármester úr. (A terjedelmes hibalistát még tavaly átadtuk a Rév-nek.)A Magdolna II. Programról pedig, melynek panaszosai egyre többen keresnek meg minket, s – ahogy tapasztalhatja, Önt is -, most nem is térnék ki. A hozzánk érkezett észrevételek legnagyobb részét, mi is a közmeghallgatásra továbbítjuk. Polgármester úr, mi bízunk Önben, még ha munkatársainak azon jótét tanácsát, hogy a Programmal kapcsolatos észrevételeinkkel forduljunk a Rév8-hoz, vagy – mint nekem tanácsolták – egykori vezéréhez, nemigen tudjuk mire vélni. Ha nem hiszi el „száz bérlőnek”, hogy az említett úr, cégével együtt, számunkra már rég elérhetetlen fantommá vált, akkor hiába is raboltuk a drága idejét.És hát bízunk persze nem csak Önben, de egy szolid kibontakozásban is, bár tudjuk, hogy a civil szférában nem fújnak valami kedvező szelek manapság.De higgye el, hogy bár elsősorban képviseltjeinkkel vagyunk szolidárisak, de lojálisak és kompromisszumkészek vagyunk minden olyan erővel, aki nem várja el tőlünk, hogy „szabad ésszel adjuk… a szolga ostobát.”„Akit pedig taszít a szólás egyenessége, el sem hiszi nékünk, hogy a részvét, melyből minden szavunk fakad,… mélyebb és áthatóbb a sértett fájdalomnál;” – és persze, hétévi szakadatlan munkánk többszáz oldalas írott anyagát sem szívesen szórnánk a szélbe…Budapest, 2010. november 18.Szívélyes üdvözlettel:Budaházy GusztávNégyház EgyesületUi.: Tagjainknak, támogatóinknak…Ezt a fogalmazványt – változatlan formában – elküldjük a Közmeghallgatásra is, hisz az itt felvetett kérdésekre elsősorban is hivatalos válaszokat várunk. Meg kell, mondjam azt is, hogy idő- és apparátushiány miatt, képtelenek vagyunk a többnyire bérleményi jogviszonyokkal összefüggő, valamennyi üggyel egyenként foglalkozni, bár a lehetőségeink határáig erre is készek vagyunk. Ellenszélben minden stallum nélkül, ez is több, mint amire folyamatosan képesek lehetünk.
És íme, a Rév8 vezetőjéhez írt levél:
Tisztelt Uram!
A f. év augusztus 19-én, az Ön és munkatársa megszövegezésében hozzánk eljuttatott "Közös Nyilatkozatra" és az e tárgyban korábban keletkezett "Emlékeztetőre," az alábbiakat válaszoljuk.Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nevezett iratok - melyekbe részünkről egy betű sem került - megismétlik azokat az állításokat, melyeket a teljes inkompetencia és a Tárgyban foglalt események valóságtartalmától való totális függetlenedés jellemez. Ön, arra szólít fel az érintett felekhez is eljuttatott "Emlékeztetőben," (a,b pont) hogy állításainkat indokoljuk meg. Bár szóban és írásban egyszer ezt már részletesen kifejtettük, kérésére röviden összefoglaljuk ezzel kapcsolatos álláspontunkat. Íme:
Minkét ellenőrzés a vonatkozó rendelkezések figyelmen kívül hagyásával történt,kezdve a kiértesítés szabálytalanságaitól, a jogszabályban előírt (kétféle) jegyzőkönyvi anyag teljes mellőzéséig.
HIÁNYZIK I. A bérleményekről szóló (tárgyi-dologi és személyi vonatkozású) ÁLLAPOTFELVÉTELI JEGYZŐKÖNYV, mely egyébként bérlői példány-köteles, természetesen mindkét fél által aláír/at/va. (Korábban készültek is ilyenek, melyek bérlői példányait megőriztük.)
HIÁNYZIK II. Az ellenőrzés egészéről szóló (jegyzőkönyvi) feldolgozás, mely - a már említett szempontok szerint - kiértékeli, besorolja a feltárt tényanyagot, a tapasztalt-felfedett hiányosságokra pedig /megoldási/ javaslatot tesz az illetékes szerveknek. (A "jöttem, láttam, lepacsiztam" típusú, "ellenőrzések" következményei nagyban hozzájárultak ahhoz a kétes hírnévhez, ami a Negyedet övezi.) Amikor pedig kérdéseinkkel az "együttműködő" vezetőhöz /a kijelölt programfelelőshöz, R.A./ fordultunk, azt válaszolta, hogy arról készít jegyzőkönyvet, amiről neki tetszik, és annak mutatja meg, akinek akarja. Együttműködésünk ezzel nagyjából ki is merült, és sem neki, sem más munkatársának azóta hírét sem hallottuk. Elmondanám még, hogy az egyetlen, amit Önök sikeresen szerveztek meg, az a nemtelen lejárató kampány volt, amit az "ellenőrzés" örve alatt, megtévesztéssel és nyomásgyakorlással Egyesületünk és szerény munkánk ellen folytattak. Ez pedig nem más, mint hívatali hatalommal /joggal/ való visszaélés útján elkövetett, hamis vádra és hitelrontásra alkalmas felbujtás minősített esete. (Minősített, amennyiben a jogsérelem az Önökkel /is/ szerződésben álló, megbízási alapon végzett munkánkkal kapcsolatban ért)
Súlyos szavak ezek, de tudjuk, mit beszélünk. Nem tudom, mit mondhatnánk még az Önök "konkrét példákra" vonatkozó felszólítására; beszéljünk netán "az egyesülettel áttárgyalt metódus" állításának teljes képtelenségéről, vagy arról, hogy csak üggyel-bajjal tudtuk lebeszélni Önöket arról, hogy rendőri erőket mozgósítsanak a Ház ellen; - s mindezt, az Önök inkompetenciájának az elpalástolására. És persze szó sem volt semmiféle "egyesületi javaslat figyelembe vételéről," hisz az ellenőrzésnek még a közelébe sem engedtek, holott eleve csak lakossági tanácsadói szerepre tartottunk igényt. Ezzel szemben, a beharangozott "együttműködés" keretében, ott álltunk tehetetlenül az udvar közepén, és dermedten néztük, hogy hét év keserves munkája pillanatok alatt mint válik semmivé.Kérdezhetnénk még, hogy miről is tárgyalhatnánk mi "száz bérlővel," a bérleti jogviszonyok feltárása nélkül, melyre sok éve irdatlan munkával készülünk, és immár hat hónapja, hogy kidolgozott javaslataink önkormányzati határozatban is zöld utat kaptak? Csak nem az Önök "konstruktív megoldásokat" sürgető, kifogyhatatlan "cselekvési terveiről," mely a "modellkísérleti program" gerincét képezi? És igen, megpróbálhatnának Önök is, végre számot vetni ezekkel a fontos kérdésekkel, akár a századik "bérlői fórumon," "száz bérlő előtt is," s ha századjára is, de szembenézni végre a valódi helyzettel. Ennek reményében ezúton is köszönjük a meghívást, mely a Kesztyűgyár Tükörtermébe invitál bennünket.
Szívesen is megyünk a PROGRAM I egyetlen, idejében és nagyobb hiányosságok nélkül átadott létesítményébe, az ötödik éve tartó "Nagy Felújítástól" kicsit kifújni magunkat. Szinte mindenki dicséri is, hogy milyen szép és játékosan ötletes; - kár, hogy lakni nem lehet benne...
Budapest, 2010. augusztus 25. Budaházy Gusztáv
Érdemes megnézni a kerületi hivatalos honlapot, vannak rajta érdekes változások, hiszen új az egész rendszer. Elsőként nézzük meg a képviselő testület névsorát:
Ez eddig jó. És ha bármelyikről szeretnék többet megtudni, vagy megnézni, milyen a fizimiskája, hogy felismerje az ember, ki is képviseli az ő akaratát a kerületben, kihez kell fordulni, ha valami történik a lakóhelyén, csak rá kell kattintani a nevére. Igen ám, de semmit nem kapunk azon túl, hogy melyik párt tagja - ami most már indifferens, hiszen mindenki tudja, narancsba borult minden. Szóval, nem kapjuk meg a felismerhetőség lehetőségét - ellenben még jól félre is vezetnek:
Sűrűn borotválkozik, az már látszik, fontos a sima arc. Vajon hány szülésen van túl? De nézzük a jó oldalát is: ő az egyetlen, aki felismerhető.:)
Van ezen kívül még újdonság, a testületi ülésekről videó készül. Bezonyám, nem úgy van, mint szegényéknél, hogy a kedves polgár nem tudja, mi történik a testületi ülésen. Itt megkaphatod a mindennapi Kocsis Mátét, hiszen bármikor visszanézheted...Az is látszik most már, milyen is a képviselői munka: pikk-pakk megy a szavazás, nagyon nincs vita, mindenben egyetértenek, csak legyen már vége.
Az alakuló ülés óta ott vannak a kamerások, és mindent rögzítenek ami nyilvános. Ez derék dolog, főleg, hogy a Rogán Tóni adja kölcsön a tévéseit; jó is az, ha ilyen befolyásos ember a barátja baráti a kapcsolat két szomszédos kerület vezetői között!
Abban viszont változatlanul nem történt előrelépés, hogy a testületi ülések anyagát feltegyék ELŐRE, tudja már a kedves polgártárs, miről is fog folyni a diskurzus. Ez pedig súlyos törvénysértés, hiszen az önkormányzati törvény (Ötv.) szerint a nyilvános üléshez készült előterjesztések és azok mellékletei mindig nyilvánosak – az elektronikus információszabadságról szóló törvény (Eitv.) pedig kötelezően írja elő ezek honlapon való közzétételét.
Sajnos, nálunk utólag sem történik ez meg. Hol a beígért rend és törvényesség? Kedves Kocsis Máté, kedves képviselők, kedves jegyző! Valamit illene tenni!
Körzetek:
Kedvenc vesszőparipám a járdára parkoló autók, hiszen nem fér el a gyalog a számára kijelölt részen egyes emberek magántulajdona miatt. Legtöbbször ezért - hogy közteret magántulajdonuk tárolására használják - nem is fizetnek túl sokat, viszont babakocsival meg nem lehet közlekedni.
Volt is ebből már poszt, meg össz-Budapest-blogos megjelenés is, hiszen a Nemzeti Közlekedési Hatóság felülvizsgáltatja a fővárosi parkolóhelyeket, mivel hamis adatokat adtak meg a parkolóhelyek kialakításakor.
A Palotanegyedben átfestették a parkoló helyeket. Volt, ahol meg is szüntették. Kicsit fura most a helyzet, hiszen ahol eddig parkolhattak, most feketével be van festve a fehér csík, és faramuci módon egyes utcákban megszakad a folytonos fehér vonal - ott ezentúl jogosan kapnak kerékbilincset az autók.
Szóval úgy néz ki, mégiscsak alakul itt valami, ha lassan is, de elindulnak a változások. Persze, nem könnyű, hiszen az itt élők és erre járók érdeke ütközik az itt élők és erre járók érdekével. Nem lehet mindenkinek jó egyszerre...Ami viszont hihetetlen, hogy tegnap a polgármester személyesen ellenőrizte a frissen átfestett csíkokat, leméregetve a másfél métert a Puskin, Szentkirályi, Horányszky utcákban. Nem, nem a kampány időszakában, hanem a választások után, nem fotósok, firkászok hadával, hanem a Rendészet vezetőjével és munkatársaival. Jelentem, megvolt az előírt méret.
Őrület, nem?
A felfestett csíkra sem lehet már ráállni, átlépni rajta meg aztán pláne nem - a szomszédos hetedik kerületben a fent látható túlcsúszást már kerékbilinccsel jutalmazzák. Nincs is olyan, hogy nem férnek el az emberek a járdán...
De most aztán tényleg: a tavaly megválasztott új polgármester mellé új testület is került, nagyon kevesen maradtak az előző ciklusból. Az alakuló ülésen a polgármester és a képviselők esküt tettek, többször, a színpadon a Deák Diák iskola kórusa segítette az éneklést, és pár cigány zenész biztosította a zenés hangulatot a Józsefvárosi Cigányzenekarból. (úgy látszik, a politikusok az új arisztokrácia). A terem zsúfolásig tele volt, sokan az ajtóban ácsorogtak. Ott volt mindenki, aki csak számít a kerületben...
Kocsis Máté polgármesterként a következő dolgokat tartja fontosnak:
- a városrész megítélése: nem olyan a kerület híre, mint amit megérdemelne. A híres/hirhedt nyócker új színben való feltüntetése azért fontos, mert a fejlődést segíti.
- közbiztonság, közrend: az elmúlt években kialakult szokások mindenképpen felszámolásra kerülnek. Több pénz kell, és akkor rend lesz: több rendőr, több kamera; a hangoskodó szórakozóhelyeket megbüntetni; határozottabb fellépés a köztereken való droghasználat és drogárusítás ellen, a nem oda való elemek eltávolítása.
- köztisztaság: bár az elmúlt időszakban javult, azért van még mit tenni. Az üres telkek tulajdonosait kötelezné a rendbetételre, zárja el, takarítassa, őriztesse, ne legyen szemétlerakó egyik sem. Újabb szemetesek és kutyaürülék tartók, takarítógépek vásárlása, használata.
- hajléktalan kérdés: a főváros nélkül ez a kérdés nem megoldható, ezért olyan együttműködés kell, amivel megoldható. Az elmúlt 15 évben a kerület túlvállalta magát e kérdésben, és elérkezett a tűrőképessége határára. Szociális alapon megfogalmazódó koncepciókat szeretne, amely megoldja a helyzetet, valamint lehetőséget ad számukra a társadalomba való visszatérésre; nem kitaszítja, hanem rendezett körülmények között befogadja őket.
- parkolási gondok: üres telkek megszerzése, a meglévő önkormányzati telkek parkolóházakkal való beépítése. Nem egyetértve azzal a fővárosi rendelettel, hogy családonként egy ingyenes parkoló jár..
- utak állapota:nem rosszabb, mint a fővárosi átlag, viszont meg kell oldani
- játszóterek: legyenek bekerítve, őrizve. Az évenkénti felújítások árából kijöhet az őrzés - meg kell vizsgálni. Biztosítani kell minden józsefvárosi gyereknek a kultúrált játszás lehetőségét biztosítani.
- állatok - közel négyezer kutya van a kerületben, ezek gazdáit a kultúrált tartásra kellene szoktatni - nem erőből. Új kutyafuttató is kell majd.
- kerékpár - az idén elfogadott tanulmány alapján, ha a kerület útburkolatot cserél valahol, akkor ott legyen megvizsgálva, hogy minden közlekedő (autós, bringás, gyalog) lehetőséget kapjon.
- a múlt öröksége: 1948, majd 1956 eseményeinek helyszíne büszkeséggel töltsék el az itt élőket, hiszen ez a városrész beleírta már magát a történelem könyvekbe. Az emlékhelyeket fel kell újítani, becsben kell tartani és méltó környezetet kell kialakítani.
- munkanélküliség: a legtöbb munkanélküli a kerületben van. A fővárosi átlag háromszorosa, 20-28% egyes negyedekben - és ezek a csak a regisztráltak. Az önkormányzat korlátolt lehetőségei között is megadná a mukához jutás lehetőségét; rendszeresen legyen ezentúl is kerületi állásbörze. A diplomás gyakornoki programot is folytatni kell, mint ahogy a közmunka programnak is menni kell tovább.
- városfejlesztés: a megkezdett programokat folytatni, befejezni kell, akkor is, ha csúszások vannak. Újabbakat is kell indítani, Orczy negyednek is eljött az ideje, de jövőre a Teleki tér és környékének rendbetétele kezdődik. Az összes teret meg kell újítani, hiszen ezek közösségi terek is, az emberek vágynak erre, így újra közösségi terekké kell tenni.
- oktatás: az elmúlt időszak iskolafelújításai után a bölcsödék, óvódák következnek. Új bölcsödét kell építeni, és sportlétesítményeket létrehozni. Eségyenlőségi központ felállítása, hogy a tehetséges, de szegény gyerekek később ne segélyből éljenek; oktatási támogatás legyen inkább most.
- idősek: intézményeket meg kell tartani, bővíteni kell. Támogatási program a kisnyugdíjasok számára, hiszen a kerületi háztartások 40%-ban egyedül élő nyugdíjasok laknak. Legyen politikamentes Idősügyi Tanács, hogy bevonódjanak a döntéshozatalba.
- egészségügy: fejleszteni és tovább bővíteni az intézményeket. Szűrőszombatok rendezése továbbra is, hiszen életeket mentettek.
- egyházak: külön testület felállításával szorosabb kapcsolat a történelmi egyházakkal, hiszen közösségek.
Ez a négy év vázlatokban. Jó terv, csak a civil szféra maradt ki a külön felsorolásból, de majd alakul ez is. Az önkormányzat működése is megváltozik, kisebb, hatékonyabb, olcsóbb struktúra lesz. Rögtön azzal kezdte, hogy cáfolja a Hírszerző cikkét, amely szerint nem lesznek ellenzéki frakciók. Semmilyen frakció nem lesz, ezáltal nem lesz külön frakcióhoz kerülő, elkölthető pénz sem. Minden képviselő Jószefváros szolgálatára jelentkezett, nem pedig pártpolitikai szolgálatra.
Összesen 2 bizottság lesz, hiszen egy önkormányzatban kétféle dolog történik, egyik a várossal, a másik pedig a benne élőkkel. Lesz tehát egy Város Bizottság, és egy Humán Bizottság, 5-5 alelnökkel. A bizottságokban az ellenzék kap ellenőrző szerepet, ezért aztán a VB-ben a városüzemeltetésért, építészetért kormánypárti, pénzügyi ellenőrzésért, városarculati-városmarketing, közbeszerzési ellenzéki. A HB-ban az oktatási, egészeségügyi, kulturális kormánypárti, a szociális ellátás ellenzéki. 6-4 arány, nem is rossz. Átláthatóbb legyen a működés, mindenki számára - van még mit csiszolgatni rajta.
Társadalmi megbízott alpolgármester is lett, Egry Attila, míg főállású alpolgármesterként Sántha Péterné ült a polgármester mellé. Fény derült arra is, hogy a nemrég érkezett kapitány már tovább is állt, helyett már egy megbízott vezető van.
Nos, ez így nekem teljesen rendben lévőnek tűnik, kíváncsi vagyok, mi és hogyan valósul meg belőle - és persze azon leszek, hogy a civil szervezetek is nagyobb hangsúlyt kapjanak, hiszen mégiscsak itt tevékenykednek a kerületben, a kerületért.
Adjon az ég erőt mindennyiunknak!
A szocialistáknak is meg kell szólalni, ha már lúd, legyen kövér - közzéteszem ezt is. Érdekes ajánlat van benne, én örülnék neki, ha videón neten vissza lehetne nézni a testületi üléseket, néha tanulságos...
...és persze nem érik be ennyivel, itt a folytatás is - még megvárom a Jobbik polgármester jelöltjének esetleges reakcióját, aztán részemről ennyi elég is a politikából; majd a szavazóurnák előtt eldől, ki mennyire szimpi, kire bízzuk a kerület vezetését.
Tisztelt Címzettek!
Bonyolult ügyek tisztázására számomra sem tűnik ideális formának a nyílt levél, ezért is csodálkoztam azon, hogy Kocsis Máté belerángatott egy Jakabfy Tamásnak szóló válaszba. Persze értem én a kampánylogikát, képes is lennék ilyen hangvételű levelet írni, de leküzdöm az indíttatást. Helyette száraz tényeket fogok aprólékosan előadni. Hosszadalmas lesz, de talán nem érdektelen. A bekezdés, amire reagálok a következő:
"Horváth Csaba, az ígérte a józsefvárosiaknak, hogy amennyiben ő lesz Budapest első embere, pénzügyileg támogatni fogja a Corvin Sétány folytatását. Tudni illik, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005 óta 2,3 milliárd (!!!) forinttal tartozik kerületünknek, melynek rendezését többször kértem tőle is és barátjától, Hagyó Miklóstól is, de lesajnálóan mosolyogtak és azt mondták, hogy erre nincs mód. Különösen furcsálltam, hogy a minapi sajtótájékoztatón Molnár György is szó nélkül elhallgatta ezt a fontos, de hazug ígéretet, pedig ő pontosan tudja, hogy mi az igazság."
Ahogy Kocsis Máté írta, pontosan tudom, hogy ebben a kérdésben mi az igazság, éppen ezért nem szóltam, hanem örültem a bejelentésnek. A www.mszp8.hu honlapon megkezdett városfejlesztési tárgyú bejegyzés sorozatomban terveztem erről részletesen írni (fogok is, amikor odaérek), de akkor most előbbre hozom.
Az akkori nevén Corvin-Szigony program indításakor, 2002-ben a főváros nevében Demszky Gábor szerződésben vállalta, hogy a főváros mindösszesen mintegy 2,7 milliárd Ft-tal támogatja a kerületet a közprogramok (lakásprogram, felújítás, közmű, közterület, stb.) megvalósításában. Ennek formája évenkénti pályázás. A szóban forgó összegből valóban csak alig több mint 400 millió Ft lett az évek során kifizetve (és még kb. ugyanennyi kamatmentes hitel), a hiányzó pénz előteremtése egyre nagyobb terhet jelentett a kerületnek. A fő ok a rosszul kialakított és sok szempontból rosszul működtetett fővárosi pályázati rendszer volt, amelynek konstrukciója elsősorban a IX. kerületi rehabilitációt volt hivatva szolgálni. Amikor szerkezetkész lett a Corvin-sétány első irodaépülete (ha jól emlékszem 2007-ben), a hivatalos megnyitón Demszky Gábor hosszan méltatta a főváros érdemeit a projektben. Kénytelen voltam a megnyitó nyilvánossága előtt szemére vetni, hogy mondókájának ez a része igen távol áll az igazságtól, a főváros nem teljesíti kötelezettségét. A hatás elég erős volt ahhoz, hogy Demszkyt mentegetődzésre késztesse, ígéretet tett, hogy utánanéz, de "természetesen" nem történt semmi. A fővárosi tartozás ügyében az alapvető felelősség a kötelezettséget vállaló és nem teljesítő Demszky Gáboré, valamint a negatív döntéseket "szakmailag" előkészítő fővárosi főépítészi irodáé.
Habár nem voltam ekkor önkormányzati képviselő és az MSZP nem volt része a képviselő-testület kormányzó többségének, fontosnak tartottam, hogy mindent megtegyek a kerület érdekében. Ezért - miután Demszkyről és az érintett területek egy részét felügyelő főpolgármester-helyettesről, Ikvai-Szabó Imréről lepattantam - az MSZP fővárosi önkormányzati felelőseihez fordultam. A szakterület másik része Hagyó Miklóshoz tartozott, értelemszerűen őt igyekeztem meggyőzni arról, hogy ha kell, akár Demszkyvel szemben is támogassa a fővárosi kötelezettségvállalás teljesítését. (Azt természetesen nem tudhatom, hogy Kocsis Máté kivel, miről beszélt, ki hogyan mosolygott közben, de az gondolom számára is nyilvánvaló volt akkor is, és az kell legyen most is, hogy ez a téma semmilyen módon nem tartozott Horváth Csaba hatáskörébe. Súlyosan áthágta volna felhatalmazását, ha ő foglalkozik vele.)
Ilyen tárgyalásokat természetesen nem szabad pártlobbystaként folytatni, nem is úgy tettem, hanem a Józsefvárosi Önkormányzat által felhatalmazott tárgyalódelegáció tagjaként, a Rév8 Zrt-be a főváros által delegált igazgatósági tagként. A megbeszéléseken nem csak én vettem részt, hanem más politikusok is - bár a delegált politikustársak gyakran nem jöttek el -, valamint a Rév8 szakértői. A feladat tartalmilag két részből állt: megfelelő forrásokat elkülöníteni, valamint módosítani azt a fővárosi rendeletet, amely olyan magas önrészt és visszatérítendő támogatás-részt állapított meg, ami lehetetlenné tette volna érdemi támogatáshoz jutásunkat. A költségvetési forrás elkülönítését illetően 2008-ban sikerült eredményt elérni, de a rendelet-módosításban nem, anélkül pedig nem működött a konstrukció. Nekem személy szerint végig az volt a benyomásom, hogy Hagyó Miklós a rendelet-módosítás aprólékos feladatával már nem kívánt bíbelődni, különösen azért nem, mert azt mind Ikvai-Szabó Imre, mind a főépítészi iroda határozottan ellenezte. Így végül is a próbálkozás kudarcba fulladt. Hozzáteszem, hogy a megbeszélések egy pontján felmerült a kérdés, hogy egy számunkra megfelelő tartalmú fővárosi rendeletmódosítást (ami tehát a teljes bontással járó rehabilitáció esetén növeli a vissza nem térítendő támogatás mértékét és ezzel közvetve csökkenti a más kerületeknek juttatható rehabilitációs forrásokat) a Fidesz támogatna-e. Erre a kérdésre nem kaptunk választ, de nyilván nem emiatt nem valósult meg a módosítás. (Alternatívaként felmerült még, hogy a főváros nem pályázati úton, hanem fővárosi ingatlanok térítésmentes átengedésével teljesíti kötelezettségét, de ez az ötlet sem járt sikerrel.)
Ennyi a történet, melyre Kocsis Máté utal, és amelyhez Horváth Csabának mind mostanáig nem volt köze. Most viszont, amikor főpolgármester-jelöltként egyeztetett a kerületi MSZP szervezetekkel, hogy melyek a legfontosabb problémák, amelyekben a főváros segíteni tud, az első helyen két javaslatot fogalmaztunk meg: a Magdolna-negyed I. üteméhez hasonlóan a főváros támogasson újra egy szociális rehabilitációs programot és fizesse ki végre a főváros a kerülettel szemben fennálló tartozását. Én kifejezetten örültem annak, hogy Horváth Csaba megértve a helyzetet arról biztosított minket és a kerület lakosait, hogy főpolgármesterként ezt maximálisan támogatni fogja. Remélem, hogy ebben, a szükséges rendelet-módosításokban minden politikai erő támogatja majd.
Molnár György
Válasz Jakabfy Tamás nyílt levelére!
Címkék: választás önkormányzat hangulat polgármester józsefváros
2010.09.28. 20:51
Alig telt el pár óra a polgármesterhez írt nyílt levél publikálása óta, máris itt a válasz.
Tisztelt Jakabfy Tamás polgármesterjelölt úr!
A nyílt levelek száma választási kampányokban mindig robbanásszerűen megugrik. Magam is éreztem többször indíttatást, hogy írjak egyet-egyet.Például tavaly decemberben, az időközi választások után felkerestem korábbi polgármesterjelöltjüket, Kispál Gergelyt, és kértem, hogy tegye meg pártjának javaslatait a 2010-es költségvetéssel kapcsolatosan (hogyan tervezik csökkenteni az önkormányzat működési hiányát, a fejlesztési beruházások prioritásait miként jelölnék meg, miből fedeznék a pályázatokon elnyert támogatásaink önrészét, hogyan racionalizálnák intézményeink milliárdos kiadásait, stb.), hiszen kampányukban többek között ezeket is bírálták. Elmondtam neki, hogy az LMP az egyik olyan párt, amelyik nem rendelkezik jelenleg képviselettel az önkormányzatban, ám ha megfontolandó javaslataik vannak, azokat szívesen figyelembe vesszük. Azóta is várom a válaszukat... Szívesen írtam volna akkor egy nyílt levelet, mely szerint önöknek kampányon kívül az égvilágon semmilyen elképzelésük nincs az önkormányzattal kapcsolatban, pusztán annyi, hogy abból akarnak megélni.
Vagy éreztem akkor is indíttatást, amikor a napokban, a világ legpofátlanabb főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba, az ígérte a józsefvárosiaknak, hogy amennyiben ő lesz Budapest első embere, pénzügyileg támogatni fogja a Corvin Sétány folytatását. Tudni illik, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005 óta 2,3 milliárd (!!!) forinttal tartozik kerületünknek, melynek rendezését többször kértem tőle is és barátjától, Hagyó Miklóstól is, de lesajnálóan mosolyogtak és azt mondták, hogy erre nincs mód. Különösen furcsálltam, hogy a minapi sajtótájékoztatón Molnár György is szó nélkül elhallgatta ezt a fontos, de hazug ígéretet, pedig ő pontosan tudja, hogy mi az igazság.
A Párt a kerület érdekei előtt. Világos.
Nem írtam nyílt levelet, mert a főszerkesztő nem tette volna be a kerületi lapba, véget nem érő műfajnak tartja, melyre bárki bármikor találhat okot. Tudomásul vettem és megértettem szempontjait.Térjünk rá levelének tartalmára.
Azt írja, hogy az önkormányzat lapja nem érzi feladatának a képviselőjelöltek bemutatását.
Ezzel szemben a lap (a többi párthoz hasonlóan) valamennyi jelöltjükről, az önök által elküldött bemutatkozásokat változatlan (!) formában közölte az aug. 24-ei számában. (Ezt levelében ön is elismeri.)
Azt írja polgármesterjelöltekről három sor jelent meg.
Így van, mindnyájunkról három sor jelent meg, fotóval, ugyanakkora terjedelemben. A főszerkesztő tájékoztatása alapján ön volt az egyetlen négyünk közül, aki önéletrajzi adatain kívül programját is elküldte, mert azt szerette volna - gondolom a kiegyensúlyozottság jegyében -, hogy önnél a program is szerepeljen, nálunk meg ne.Azt írja: ,,a pártok nem tudtak megegyezni". Korábban szokás volt, hogy az induló jelöltek ingyenes felületet kaptak az újságban. Idén valamennyien levelet kaptunk a főszerkesztőtől - Ön is -, mely szerint idén erre nincs mód, minden párt fizetett politikai hirdetést vásárolhat magának. Akinek fontos volt, megtette: MSZP, MDF,
Fidesz-KDNP.Azt írja, a kis pártok nem jelenhettek meg, mi lesz velük?
Akik jelezték szándékukat, megjelentek a legutóbbi lapszámban. Azt írja, hogy a Fidesz az MSZP-vel képzeli el az általuk dominált politikai rendszert. Az MSZP ezzel szemben azt állítja, hogy a Fidesz az LMP-vel működik együtt. Üljenek le egymással és ezt beszéljék meg.Azt írja, hogy szürke és fekete pártfinanszírozási rendszer működik.
Kedves Tamás! Óvatosan ezzel, mert könnyen rágalmazásba fordulhat és annak bizony büntetőjogi következményei lehetnek. Józsefvárosban nem működnek szürke és fekete pártfinanszírozási rendszerek. Tavaly önök már egyszer megégették magukat ezzel, amikor azt állították, hogy a kampányomat a Centrum parkoló kft. fizeti, az a cég, amelyet én magam tessékeltem a kerület határain kívülre. Azon túl, hogy maguknak ez politikailag nagyon ciki volt, kénytelen voltam feljelentést is tenni.
Persze, ha már itt tartunk, sokunkat kezdi érdekelni az is, hogy az LMP-nek miből futja több száz milliós kampányra néhány hónap közhatalom gyakorlás után. Gondolom tagdíjakból.Azt írja, az újság egyenlően semmit nem biztosít a jelölteknek.
Lásd fentebb és az utóbbi lapszámokat. No comment.Azt írja, a 7. (VII. !) kerületben a helyi tv közvetíti a jelöltek vitáját.
Polgármesterjelöltként igazán tudhatná, hogy a VIII. kerületben nincs helyi tv.Azt írja, hogy a szomszédos kerületekben, az újságok teret adnak a jelölt bemutatkozásoknak.
Ez itt is így történt, az önök által küldött bemutatkozások változatlan (!) tartalommal megjelentek.Azt írja, hogy más kerületekben választási különkiadássá alakultak át a lapok.
Itt ilyen soha nem volt, amivel egyet is értettek a pártok, hisz nemcsak politika iránt érdeklődők vannak a kerületben. Tudtommal az LMP sem akarja mindenkire ráerőltetni a 0-24-es politikai tartalmat.Azt írja, olvasgathat a szalagátvágásokról, meg a polgármesterről.
Kedves Tamás! Tavaly a választáson résztvevők 67%-ától kaptam bizalmat, hogy a polgármester legyek. Legalább az ő döntésüket tartsa tiszteletben, ahogy ezt demokráciákban teszik. Rossz hír még ehhez, hogy az Ötv. értelmében én képviselem az önkormányzatot, ezen a héten még biztosan. Tudom, az lenne a jó, ha az önkormányzati felújításokat, beruházásokat, mindegy kik csinálták, a mindenkori LMP-sek adnák át. A világ minden táján a polgármester vág szalagot, ezt még az engem élesen bíráló helyi mszp-sek sem szokták szóvá tenni, ahogy mi sem tettük korábban szóvá Csécsei Béla esetében, ugyanis ő volt a polgármester... Vagy netán valamelyik felújítással nem ért egyet?! Ha Ön lesz a polgármester és kitalálja, megszervezi, végigmenedzseli, hónapokig dolgozik rajta, hogy megújítson valamit, majd átadja, megígérem, nem fogjuk kérni, hogy önt vágják le a fotókról. Azt pedig ön biztosan nem tudja, vagy nem gondolja végig, hogy egy-egy szalagátvágást mennyi munka előz meg, akár évekig is. Ez nem úgy működik ám, hogy egyszer csak ott egy felújított épület, meg egy szalag, majd Kocsis odarohan és elvágja. Ez demagógia.Tisztelt Jakabfy úr!
Tudom, kampány van. Végig olvasva levelét, csak önös politikai érdekeit látom benne, tele csúsztatásokkal, csakhogy finoman fogalmazzak.
Nyugodjon meg és ne legyen indulatos. Kampányoljon!
A jövőre nézve kérem, ne tartsuk fel egymást ilyen levelezéssel, mert hasznosabbnak gondolom, ha a kerület ügyeibe öljük az energiáinkat.
Üdvözlettel: Kocsis Máté
2010-09-28
Epilógus: Remélem most már mindenki megjegyzi egy életre, hogy nem lmp.hu, hanem lehetmas.hu. Az újság nevében szíves elnézését kérem.
Nyílt levél a 8. kerületi Önkormányzat lapjáról
Címkék: választás önkormányzat hangulat polgármester józsefváros
2010.09.28. 12:06
Ismét elmondom, egyformán utálom a pártpolitikát, ezt a levelet sem azért teszem közzé, mert politikailag közel érzem magam ehhez a formációhoz, hanem mert szépen bemutatják helyi lap egyoldalúságát, konkrét példával.
Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt leköszönő képviselőtestület!
Nem kis megdöbbenéssel és indulattal vettem tudomásul, hogy az Önkormányzat hivatalos lapja, a Józsefváros című kéthetente megjelenő újság nem érzi feladatának az ajánlószelvényeket összegyűjtött képviselőjelölteket hasábjain való bemutatását. A polgármesterjelöltektől, köztük tőlem is, pedig egy háromsoros (azaz HÁROMSOROS, nem tévedés, 3 soros) bemutatkozást kértek. A főszerkesztő arra hivatkozott, hogy "a pártok nem tudtak megegyezni". Itt és most szeretném kijelenteni, hogy velem soha senki nem próbált megegyezni, az Önök kicsinyes politikai kiszorítósdi játszmáit pedig nem a józsefvárosi szavazópolgárok informáltságának kárára kellene
játszaniuk.
Kérdezem én, hogy a közpénzből fenntartott médiumnak nem az lenne a legfontosabb feladata a választási kampány során, hogy a kerület lakói által valójában választható jelölteket bemutassa? Bár a mi jelöltjeinkről rövid bemutatkozások már megjelentek az újságban, de mi lesz a kisebb pártokkal, amelyek azért akár 10 vagy 6 jelöltet állítottak?
Sajnos a régi reflexek működnek: a fideszes városvezetés továbbra is az MSZP-vel képzel el egy két párt által dominált politikai rendszert. Ez ugyanis az a két párt, amelyeknek a jól bejáratott (vélelmezhetően szürke és fekete) pártfinanszírozási rendszer miatt nem okoz különösebb problémát a nyilvánosság előtti megjelenés, akár az országgyűlési választásokon érvényben levő egymilliós szabály többszörös túllépésével sem.
A hatalom szolgálat, nem információs monopólium kialakítására szóló felhívás!
Bár a helyi média mindenképpen eleget tesz annak a szabálynak, hogy egyenlő feltételeket biztosít a pártok számára (azaz mindenkinek ugyanazt a semmit), de ez a rendszer mind a kerületi szokásokat (pl. tavaly őszi időközi kampány), mind a közeli és távoli kerületek példáját figyelmen kívül hagyja. A 7. kerületben a helyi TV minden választókerület összes jelöltjét egyórás vitára várja, miközben az önkormányzat lapja is részletes bemutatkozásokat közöl, míg Zuglóban a helyi újság logikusan szerkesztett, egymással összehasonlítható, táblázatos formában ad teret az egyéni jelöltek bemutatkozásainak, méghozzá nagyjából akkora terjedelemben, hogy a szóban forgó lapszám gyakorlatilag választási különszámmá válik (megtekinthető itt).
Mi meg újra olvasgathattunk a szokás szerint gyanúsan megszaporodó szalagátvágásokról, a Polgármester Úr nevének tizenhétszeri említésével. Lehet ilyet játszani, de a XXI. században kétségkívül nem túl elegáns. Tájékoztatásul közöljük továbbá, hogy véleményünk szerint a tudatos választó ilyesféle régi hatalomtechnikai trükkökkel nemhogy nem megtéveszthető, hanem használatuk egyenesen kontraproduktív.
Köszönjük, Polgármester Úr! Kérem, tiszteljen meg válaszával, és indokolja, hogy alakulhatott ki ez a jelenség!
Epilógus: az újság a kért, és általam időben elküldött háromsoros bemutatkozást sem közölte le. Továbbá az lmp.hu internetcímet szerepeltette, miközben az LMP-hez a lehetmas.hu cím tartozik. Ez nem igényel kommentárt.
-----------------------------------
Jakabfy Tamás
polgármesterjelölt, LMP
Jakabfy.Tamas@lehetmas.hu
ps: az idézett újságról készült "műelemzés elolvasható itt.
Kapják:
dr Kocsis Máté, polgármesterjelölt
Losonczy Pál, polgármesterjelölt,
Komássy Ákos, polgármesterjelölt
A polgármesterjelölt nélküli jelölő szervezetek irodái (MDF, Civil Mozgalom,
Magyar Kommunista Munkáspárt, Szociáldemokraták Együttműködési Fóruma)
Kerületi blogok szerzői
Józsefváros szerkesztőség
József körút szerkesztőség
LMP központi sajtó osztály
LMP honlap
LMP blog
Bár divat most a Fityeszben az Állami Számvevőszéket segítségül hívni a választások megkönnyítésére, nálunk mégsem ezért volt vizsgálat. Már csak azért sem, mert négy éve narancs többség van a testületben, egy éve meg a vezetés is az.
A ma nyilvánosságra hozott jelentés izgalmas olvasmány. Legjobban ez tetszik benne:
A helyszíni ellenőrzés megállapításainak hasznosítása mellett javasoljuk:
a polgármesterneka jogszabályi előírások maradéktalan betartása érdekében, hogy
1. javasolja a Képviselő-testületnek a jegyző elleni fegyelmi eljárás megindítását a számvevői jelentés 20. oldal harmadik bekezdésétől a 21. oldal első bekezdéséig, az 52. oldal harmadik bekezdésétől az 56. oldal második bekezdéséig, az 57. oldal második bekezdésétől az 58. oldal második bekezdéséig terjedő jogszabálysértések tekintetében, az Áht. 88. § (2) bekezdésében foglaltak és a Ktv. 51. § (1) bekezdése alapján;
Találunk egyéb ínyencséget is benne, mégpedig Béla apánk szerződésére vonatkozóan:
A Csécsei Béla, volt polgármesterrel kötött megbízási szerződés alapján az Önkormányzatot összesen 8 352 128 Ft kár érte. Az Ámr.1 137. § (3) bekezdése alapján a 134. § (9) bekezdésében foglaltaknak nem megfelelően elvégzett kötelezettségvállalás ellenjegyzéssel kötött megbízási szerződés és az ehhez kapcsolódó kifizetések utalványozásának ellenjegyzése, illetve kifizetése alapján az ÁSZ büntető feljelentést tett.
Ha lassan is, de kiderültek a huncutságok. Egyébként Béla szerződése miatt egy magánszemély is feljelentést tett, a BRFK pedig hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.
A végén még megérjük, hogy a jegyzőt bilincsben viszik el a szabályoknak megfelelően fog működni a Hivatal?
Az önkormányzat rendelkezik az üres helyiségekkel - lakás és nem lakás célra - és dönti el, melyikkel mi lesz. Egy fontos megjegyzés: nem birtokolja, hanem gazdálkodik vele. Ha valakinek lakásra van szüksége, akkor tud biztosítani, ha üzlethelyiségre vagy raktárra, akkor bérbe tudja adni - hogy aztán a bevételekből a kerület tovább gazdagodjon, épüljön, szépüljön.
Ezt a listát kértem el - mármint az üres helyiségekét - azzal a plusz infóval, hogy ugyan adják már meg, az üresen tartás milyen összegeket emészt fel a költségvetésből, ha lehet, havi bontásban.
Közérdekű adat, tehát vagy 8 napon belül elutasítja, vagy 15 napon belül kiadja. Nem utasították el, viszont az önkormányzat nyári szünete miatt, illetve, hogy nem áll rendelkezésére havi bontásban a ráfordított összeg, türelemet kértek. Persze, jó (alapos) munkához idő kell, csak ne feledkezzünk meg róla..
Nem is, viszont érdekes fordulatot vett az ügy: egyeztetésre hívtak. Nem is értettem, miért kellene nekünjk egyeztetni, egy egészen egyszerű tranzakcióról van szó: én - vagy bárki - kéri a közérdekű adatokat, akkor azt ki kell adniuk.
A KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGA
19. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.
No de mindegy is, ha személyes találkozást kérnek, akkor legyen, legalább ott helyben megkapom az adatokat. Előre egyeztetett időpontban megjelentem, ahol egy jogász és a Kisfalu kft. munkatársa vártak. Csatlakozott hozzánk még egy hölgy, majd bevonultunk egy irodába, hogy akkor ott megbeszélünk. Az esetről jegyzőkönyv készült, hangfelvétellel, ahogy illik. Állam kicsit leesett, de rendben, csináljuk, ha ez a módja itt az adatok megkapásának, rajtam nem múlik.
De csak egyik ámulatból a másikba estem, mintha Alice lennék, hiszen a jogász elmagyarázta: ő végigolvasta a törvényt, és abban nincs benne, hogy mindenképpen ki kell adniuk. Tudják, hogy a blogon nyilvánosságra akarom hozni, ezért aztán nem is adják, hiszen jelentős érdeket sértene, mégpedig az önkormányzatét. Tudni illik ugyanis, hogy amint a lista megjelenne a világhálón, azon nyomban elfoglalnák az üres helyiségeket önkényesen emberek - a kiürítés pedig idő, pénz és rengeteg munka. Egy példát is kaptam - igaz, eredetileg összegek is lettek volna benne, de aztán az valamiért kimaradt:
Ígéretemhez híven kiírom Önnek az egyik önkényes lakáshasználó aktájából a dátumokat, hogy mi történik pontosan egy beköltözéskor.
06.15: szomszéd bejelenti, hogy gyanúja szerint önkényesek foglalták el a ház egyik lakását
06.18: JVK bérleményellenőrzést tart
06.24: levél: Gyermekjóléti Szolgálatnak: vizsgálják meg a családot, biztosított-e az esetleges gyermek átmeneti elhelyezése
06.24: levél: Közig Hivatal: jelöljön ki az eljárásra másik jegyzőt, mert nálunk összeférhetetlenség van (tekintettel arra, hogy önk-i tulajdonról van szó)
07.09: Közig Hivatal kijelöli a VII. kerület jegyzőjét
07.23: Gyermekjóléti Szolgálat válasza: hova tud költözni a család (nyilatkozat csatolva a befogadótól is)
08.11: határozat: 09.06-ig ürítsék ki a lakást, ha nem 09.07.-én rendőrökkel megy a tulajdonos képviselője
Összegezve: 3 hónap alatt lehet egy önkényes beköltözőt jogszerűen kiköltöztetni
Szóval nem adják ki, de bármikor - akár naponta - belenézhetek, hiszen az adatok folyamatosan változ(hat)nak. Kérdésemre, hogy jegyzetelhetem-e az adatokat, igent kaptam, azzal a félszeg megjegyzéssel, hogy bizonyára az én időm is drága, és nem pazarolnám több száz helyiség adatainak másolásával...Pedig de, erre időt gond nélkül szánok, főleg, mert egy éve szeretném ezt az információt megtudni.
A slusszpoén most következik: ha nem fogadom ezt így el - mármint, hogy nem kapom meg az adatokat - , akkor előre foglaltak időpontot a polgármesternél, aki nagyon szívesen elmondja ugyanezt. Itt már felnevettem, annyira abszurd volt a szituáció, de rendben, legyen, nézzük meg, mit mond a polgármester! Végül is ő (is) jogot végzett ember, talán mást lát a törvény betűjében, mint beosztottjai; meg mégiscsak a kerület első embere!
Pár nappal később Kocsis Máté irodájában ültem, ahol tényleg újra ezt hallottam: sérülne az önkormányzat érdeke, és ezt akár a bíróságon is hajlandóak képviselni. Nem adhatják ki, mert nem megoldott a lakások ellenőrzése. Persze, tudom én ezt, a Négy Ház Egyesület jó ideje próbálja ezt megoldani, keresve az együttműködést minden szervezettel, eddig hiába.
Érvem, miszerint mint polgármester a kerület lakóinak érdekét kellene néznie, és nem üresen tartani a helyiségeket, értő fülekre talált. Ettől még nem kapom meg...
Mivel nem feltétlenül a listára, hanem inkább az összegre voltam kíváncsi, kompromisszumot kötöttünk: megkapom a számokat, és a nem lakáscélú helyiségek listáját. Felvetésem, hogy ez utóbbit kirakhatná az önkormányzat a honlapjára - hátha érdeklődők találnak maguknak megfelelőt, és akkor nem vinné, hanem hozná a pénzt - megint csak megértő bólogatás követte. Ettől még nem fogják kirakni, hiszen a földszinti helyiségeket ugyanúgy elfoglalhatják a lakás nélkül élő emberek, és onnan kicsit bonyolultabb a kilakoltatás.
Az adatok kiadása újabb hetet vett igénybe, hiszen a Kisfalu Kft. még tréfálkozott egy sort: behívtak egy net nélküli gépen megmutatni a táblázatokat: 6 db (!) Excel tábla volt megnyitva, meg 4 pdf. Elgondolásuk szerint ezekből kikeresem az üreseket, majd egy másik táblázatból kimazsolázom az összegeket - úgy, hogy az irodában senki nem tudta, melyik rövidítés mit jelent. Vicces volt - így utólag - ott helyben rendkívül feldühített. Egy héttel később már a szépen összerendezett és kinyomtatott listával vártak, mosolyogva. Úgy tűnik, a polgármesternek kellett szólnia - hiába, nincs is jobb, mint a kézi irányítás!
No, nézzük a kapott anyagot:
Még egy kis para belefért, kérjük jogszerűen kezelni...pff.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYAXII. fejezetAlapvető jogok és kötelességek61.§ (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez.
Szóval tessék:
488 (!!!) lakás van üresen. Havi 2 milla fentartani ezeket. Nem is annyira sok, de tényleg. Az üres helyiségek listája kicsit bonyolultabb, ott van egyszer egy 14 478 089 (2/a melléklet), aztán egy 3 683 350 (2/b melléklet) - havonta.
Összesen 20 241 651 havonta. Ennyi pénzt fordít az önkormányzat arra, hogy üresen vannak helyiségek, miközben idén - információim szerint - egy lakást sem adtak/utaltak ki.
Jó ez így? Megfelelően gazdálkodik a rábízott vagyonnal az önkormányzat?
Nem marad csak úgy a levegőben ez a szerződés, magánszemély bejelentése alapján elkezdett az ügyészség nyomozgatni - bár nem értem, nekik hivatalból kellett volna. Felmerül még a jegyző felelőssége is, mint a törvényességi felügyelő - őt is érdemes lenne megkérdezni, vajon jól végzi-e a munkáját?
Szóval itt ez a szerződés, amit nyilvánosságra kerülése után élénk sajtóvisszhang kísért a tavalyi polgármester választás kapcsán - aztán mintha elült volna az érdeklődés. Kicsit felháborodott mindenki, a helyi MSZP szellőztette meg a dolgot, aztán amikor rákérdeztek, hogy ők hol voltak, esetleg nekik is vannak-e ilyen szerződéseik, fülük-farkuk behúzva elsunnyogtak.
Volt viszont olyan kerületi lakos, aki túl a felháborodásán levelet írt az ügyészségnek, ugyan nézné már meg, minden rendben van-e a szerződés körül? Nos, az ügyészség meg is nézte, de úgy tűnik, csak úgy kutyafuttában - nem érnek rá ilyen piti ügyekkel foglalkozni, mit nekik nettó 45 millió! - és szépen válaszoltak. Ráadásul a Magánjogi Osztály, és nem is határozatban, hanem csak egy sima, egyszerű, már-már baráti levélben. Ebben közölték, hogy nem úgy van az, ahogy gondolja, sőt, nincs is ott semmi látnivaló, tessék szépen továbblépni. A világ ilyen, a törvények nem teszik lehetővé, hogy holmi állampolgári bejelentés alapján ők bármit is vizsgáljanak.
Ez is megérne egy misét, de nem adta fel: írt egy újabb levelet a Legfelső Legfőbb Ügyésznek. Ennek mintha lenne foganatja, mert elkezdtek nyomozni, bekérték a szerződést és a teljesítéseket - amelyeket mostanában nem írta senki alá, novemberig a megbízott Takács szignálta. Kihallgatták a jegyzőt is - tanuként egyelőre - aki elmondta, az Állami Számvevőszék is vizsgálódik a szerződés körül.
Hirtelen meglódult az ügy szekere. De ha ennyi embert érdekel különböző hivatalokban a szerződés, vajon a jegyző asszonynak miért nem volt hangos szava ez ellen?
Bélánk persze mit sem tuda a nyomozásról, őt nem kereste meg senki ezzel kapcsolatban, ő végzi a dolgát, amivel megbízták. Időközben az önkormányzat próbálta felbontani vagy módosítani a szerződést - tudomásom szerint ez nem sikerült.
Végre, ez is megtörtént: Kocsis Máté letette az esküt, így már van felelős polgármestere a kerületnek; van kit számon kérni. Ha viszont nem jól végzi a dolgát, egy év múlva le lehet váltani.
Az eskütételre tele lett a Hivatal nagy terme, többen voltak, mint a közmeghallgatáson. Igaz, az évente egyszer van, ilyen meg négyévente egyszer - jobb esetben. A rendkívüli testületi ülésen két pontot tárgyaltak: a polgármester eskütétele után a fizetéséről is szavaztak.
Ez összeadva is kevesebb, mint amit az elődje kap most. Az eskü szövegét a Helyi Választási Bizottság vezetője után mondta, nagyon ügyesen, csak az utolsó mondatnál volt némi csel: olyan hosszú szöveget mondott előre az eskető, hogy mindenki lélegzet-visszafojtva izgult, sikerül-e hibátlanul utánamondani. Sikerült, erre óriási tapsvihar tört ki.
Ezek után a tömeg vastag sorokba rendeződött, és sorra gratuláltak, sokan ajándékot is adtak - itt egy palack, ott egy virágcsokor, egy boríték...:)
Ez is megvolt - most már a munkájára, tevékenységére figyelünk.
Lecsúszott emberből bőven van a kerületben. Nem csak a hajléktalanok képviseltetik magukat, hanem a szenvedélybetegek is szép számmal vannak jelen. A Kék Pont szervezett egy konferenciát a Kesztyűgyárban, azt a címet adva neki, hogy "Narkógettó Józsefvárosban". Az előzetesben durva számokat írtak:
Jelenleg több mint 1500 regisztrált kliensünk van, 60%-uk józsefvárosi lakos. A megszűrt kliensek 70%-a hepatitis C fertőzött.
A beszámolóban aztán kiderültek még további dolgok: többségük fiatal (29) roma, számuk évről évre nő, szigorúan monoton növekvő tendencia (ahogy fogalmaztak), nagyobb részük amfetamint szúr (speed), és a Kálvária tér környékén élnek. Itt vannak olyan shooting-gallery helyek, ahol kényelmesen lehet fogyasztani a drogot - üres ház, lebontásra várva, vagy csak pincék, de nyáron az üres telkek is megteszik - csapatostól járnak ezekre. Van egy funkciójában asztal+szék valami, ahol el lehet készíteni a cuccot, és pihenni utána. Általában tele van háztartási szeméttel, fekáliával és jól elfér ott a drogos szemét is.
Mutattak egy belső használatra készült térképet, ami nem publikus, nehogy a rendőrök arra járva, csak úgy begyűjtsék a használókat; de nagyjából egy jól körülhatárolható területről van szó. A Kálvária fórumon is szó volt róla, hogy a Golgota tér környékét is ellepték a drogot használók, de a Kálvária tér bármely részén indulunk el, ilyen helyekbe botlunk. Nagyjából erről a területről van szó:
A kutatás számai a náluk regisztrált kliensek adataiból áll, tűcsere alkalmával megkérdezik tőlük a korukat, nevüket és azt, hogy melyik kerületben laknak. Önkéntes adatszolgáltatás, amit nem is tudnak ellenőrizni - de nem is ez a dolguk. Ez alapján józsefvárosi a klientúra 3/4-e. Jelenleg 1600 kliensük van, heti 10 új. Legidősebb 62 éves, a legfiatalabb 14.
A számokat jobban megnézve, kiderült, egy 70 fős mintavételezésnél találtak 51 fertőzöttet 2008-ban, így jött ki a 73 %. Az idei 110 fős szűrésnél 75 a hepás, ami 68 %. Ami így is riasztó, mert nem tudjuk, milyen állapotban van a maradék kb. 1500, hiszen nem szűrhetik csak úgy, parancsra, viszont a szúrók nem nagyon foglalkoznak ilyennel. Aki igen, nagyon bizalmatlan mindenféle intézménnyel szemben, főleg az egészségügyivel - ezt a szűrést az Epidemiológiai Intézet fizette, és teljesen anonim volt.
A központ tűcsere programot biztosít, amit ráadásul drogszemét begyűjtésével fejelnek meg: kijárnak terepre, és összegyűjtik a használ drogkellékeket, ami veszélyes hulladéknak minősül. Matricával népszerűsítik ezt a szolgáltatást, telefonszámmal:06-70-607-49-56. Ha bárhol fecsit, tűt, egyéb intravénás droghasználathoz köthető szemetet látsz, hívd bátran! Keddtől vasárnapig, 14:00-20:00 óra között.
A prezentáció bemutatása után kerekasztal beszélgetés következett, ahová az önkormányzat által meghívott Dénes Margit maga helyett dr. Miron Angélát delegálta (egészségügyi iroda vezetője), aki viszont a kezdés előtt lemondta a részvételt. Az ÁNTSZ vezetője, a Rév8 szociológusa és a kerületi kapitány vett részt a közös megoldás keresésében.
Ami nem ment egyszerűen. A Rév8 szociológusa a számokat bűvölte, mert nem annyi, amennyinek látszik, hiszen 51-75 fertőzött az nem is olyan sok, területet nézve pláne nem lehet eldönteni, hogy sok vagy kevés... Kívül esik a egyébként is a jelenlegi működési területükön (Corvin Sétány, Magdolna negyed). Az ÁNTSZ vezetője hasonló mentalitással ült ott, ízig-vérig bürokrataként számon kérte a bejelentés elmulasztását, hiszen neki összesen négy (!!!) hepásról van tudomása. További szám-zsonglőrködésre ad lehetőséget az is, hogy vajon ezek az emberek hová vannak bejelentve... A kerületi rendőrkapitány pont csütörtökön terjeszti a képviselőtestület elé közbiztonsági programját, amelynek része a Kálvária tér rendezése: a nemrég oda költözött Ruttkai Éva színház közönségét megvédendő azt tanácsolja, hogy költözzön el a Kék Pont. Tipikus, a szemetet söpörjük be a szőnyeg alá, és akkor nem látjuk.
Kicsit el is beszéltek egymás mellett, összekeveredett a prevenció és az ártalomcsökkentés, felelősséget meg nem vállalt senki. Nem is fog. Kié akkor ez a gond? Az ÁNTSZ vezetője szerint a egy elszigetelt közösség problémája, ebben ő nem tud segíteni. Arcátlan cinizmus, de mit várunk egy olyan embertől, aki betiltott egy belső udvari komposztálót?
Miközben Bélára költünk 100-120 millió forintot a következő öt évben, a programnak csak év végéig van bizonyos dolgokra kerete. Az önkormányzat most sem képviseltette magát, ha homokba dugja a fejét, nem látja a problémát - így az aztán nincs is.
A Kék Pont további tervei:
- Digitális információs felzárkóztató program: Terveink között szerepel az infokommunikációs analfabétizmus felszámolásának segítése. A kezdeményezés hozzájárulhat a leszakadó rétegek társadalmi rehabilitációjához és reintegrációjához, az aktív korúak munkaerőpiacon való megjelenéséhez és a jövő fiataljainak oktatási-kulturális szegregációjának megszüntetéséhez. A digitális információs felzárkóztató programunkat a Magyar Telekom támogatásával indítjuk be 2009 januárjától.
- Női Hétfők: a Kék Pont Alapítvány Női Napok projektjén belül egy olyan Magyarországon egyedülálló, de a nemzetközi gyakorlatban ismert, modellértékű kezdeményezés alapjait törekszik megteremteni, amely speciálisan a különösen veszélyeztetett női kliensek kezelésbesegítését igyekszik támogatni.
- Opinion Leader (véleményvezér) Program hazai adaptációja: egy beavatkozás-alapú program, amely meghatározza, felkészíti, és igénybe veszi a a célcsoport véleményvezéreinek segítségét, annak érdekében, hogy fontosabb változásokat érjenek el saját droghasználói közösségükön belül – jelen projekt keretében - a kockázatos droghasználati szokásokban, a szexuális viselkedési normákban, valamint a fertőző betegségekkel kapcsolatos egészségmagatartásban.
- Folyamatos ( a jelenlegi kampányszerűvel szemben) HIV és hepatitisz szűrés: előnyei: folyamatos elérhetőség, anonimitás, díjmentesség, tanácsadás, kezelésbejutás segítése.
Kocsis Máté - új polgármesterünk - programjában is csak a büntetés szerepel a droghasználat kapcsán. Persze, hiszen a valódi tenni akaráshoz pénz, pénz és pénz kellene - ami most egyre kevesebb a kormányzati elvonások miatt. De Bélának jutott - itt pedig józsefvárosi, halmozottan hátrányos fiatalokról van szó elsősorban. Tenni kell valamit.
Legalább a kapcsolatot felvenni a Kék Ponttal.
Csécsei Béla ex-polgármester visszafoglalkoztatása a kampány közben derült ki - nem mintha ezt az ott dolgozó képviselők nem tudták volna. De a kampány már csak ilyen, a kicsit is kényes ügyek csak kampány közben szúrják a politikusok szemét, és akkor, ha...hogy is mondta Hofi? Korrupció az, amiből téged kihagynak!
Most viszont nyilvánosságra került - ahogy a törvény előírja, és első pillanattól nyilvánosnak kellett volna lennie - a Hivatal és Csécsei Béla közötti szerződés. Íme:
Hát nem egy hosszú szerződés, az biztos. Külön felhívnám a figyelmet az első pontokra: "az általa esetenként megjelölt ügyekben".* Szóval, az önki MI Bélánk kiválasztja a neki tetsző ügyeket, és Béla jól megszakérti. Cserébe kap havi nettó 750.000 forintot, telefont és laptopot.
Hogy ne okozzon semmilyen problémát, természetesen a telefonköltség korlátlan. És hogy végképp ne legyen gondja, a szerződés csak egyező akarattal vagy halállal bontható fel.
Sokan suttogják a kerületben, hogy bizony-bizony, a sok alkohol, ami az évek alatt lecsúszott a volt polgármester torkán, nem tetszik a májának...máj nélkül meg nem lehet élni. Lehet, hogy erre bazíroznak a Hivatalban?
Már csak egy dolog a kérdéses: az a magánszemély, aki oly' szívesen tett bejelentést, feljelentést a kampány során, mikor támadja meg ezt a szerződést?
Na és egy bónusz kérdés: Te örülnél egy ilyen szerződésnek? :)
* Benéztem az első sort - mentségemre legyen mondva, fel voltam mentve olvasásból. ;) Viszont, így, hogy nem rohanok, felmerül még egy kérdés: milyen szakértői munkát végzett az elmúlt három hónapban?
Végre lezárult ez a hét, amikor a kampány hevében mindenki mindenkit vádolt, cáfolt, felszólított és teljesen úgy viselkedtek a politikusok, mint a nagypolitikában. Pedig előtte mindenki a helyi dolgokat tartotta fontosnak, aztán a célegyenesben rákapcsoltak.
De vége! Végre vége, lett polgármestere a kerületnek, lehet felelősségre vonni egy év múlva, ha nem jól dolgozik. :)
Este nyolckor még bőszen szállították befelé a választási dobozokat a Hivatalba, néha dugót okozva a Baross utcában - a Főtaxi autói hozták a dobozokat+embereket, majd vitték az egész napos megfigyelésben elfáradt dolgozókat.
Az épületbe beérve az őrök határozottan kikísértek, mondván, senki nem jöhet most ide, még a sajtó sem - így hát hazaballagtam. A hírek azonban megelőztek.
Óriási meglepetésre a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Kocsis Máté lett az új polgármester. Gratulálunk neki, és reméljük a legjobbakat. Többek között azt, hogy a kampány utolsó hetének hangulata nem nyomja rá a bélyegét a hivatali munkára - és azt is, hogy a múlt héten előbukkant ügyek mihamarabb tisztázásra kerülnek.
Csécsei szerződése
Címkék: önkormányzat polgármester józsefváros polgármester jelölt
2009.11.17. 16:32
A kampány a finisébe érkezett, mondjuk úgy, hogy a célegyenesben rákapcsolnak a jelöltek - és az őket támogató pártok. Tegnap Szabó Zoltán országgyűlési képviselőnk jelentett be egy pár tényt és több magángondolatát hozzá, amivel felállított egy narancsos-madaras együttműködést a kerületben.
Nem is lenne ezzel baj, ha a képviselők a kerület érdekeit szem előtt tartva kooperálnak az csak jó nekünk - de az, hogy a BKV-s berkekből megismert határozott idejű szerződést kötöttek a leköszönt polgármesterrel, ami ráadásul titkos is, na, az nem szép dolog.
Jellemző, hogy a tegnapig aktívan kommentelő Takács is kussban van most. Konkrétumokat nem mond senki - viszont ma reggel az M1 stúdiójában voltak a jelöltek, ott faggatták őket. Ezt mondták:
Utolsó kommentek