Alig telt el pár óra a polgármesterhez írt nyílt levél publikálása óta, máris itt a válasz. 

Tisztelt Jakabfy Tamás polgármesterjelölt úr!


A nyílt levelek száma választási kampányokban mindig robbanásszerűen megugrik. Magam is éreztem többször indíttatást, hogy írjak egyet-egyet.Például tavaly decemberben, az időközi választások után felkerestem korábbi polgármesterjelöltjüket, Kispál Gergelyt, és kértem, hogy tegye meg pártjának javaslatait a 2010-es költségvetéssel kapcsolatosan (hogyan tervezik csökkenteni az önkormányzat működési hiányát, a fejlesztési beruházások prioritásait miként jelölnék meg, miből fedeznék a pályázatokon elnyert támogatásaink önrészét, hogyan racionalizálnák intézményeink milliárdos kiadásait, stb.), hiszen kampányukban többek között ezeket is bírálták. Elmondtam neki, hogy az LMP az egyik olyan párt, amelyik nem rendelkezik jelenleg képviselettel az önkormányzatban, ám ha megfontolandó javaslataik vannak, azokat szívesen figyelembe vesszük. Azóta is várom a válaszukat... Szívesen írtam volna akkor egy nyílt levelet, mely szerint önöknek kampányon kívül az égvilágon semmilyen elképzelésük nincs az önkormányzattal kapcsolatban, pusztán annyi, hogy abból akarnak megélni.

Vagy éreztem akkor is indíttatást, amikor a napokban, a világ legpofátlanabb főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba, az ígérte a józsefvárosiaknak, hogy amennyiben ő lesz Budapest első embere, pénzügyileg támogatni fogja a Corvin Sétány folytatását. Tudni illik, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005 óta 2,3 milliárd (!!!) forinttal tartozik kerületünknek, melynek rendezését többször kértem tőle is és barátjától, Hagyó Miklóstól is, de lesajnálóan mosolyogtak és azt mondták, hogy erre nincs mód. Különösen furcsálltam, hogy a minapi sajtótájékoztatón Molnár György is szó nélkül elhallgatta ezt a fontos, de hazug ígéretet, pedig ő pontosan tudja, hogy mi az igazság.

A Párt a kerület érdekei előtt. Világos.
Nem írtam nyílt levelet, mert a főszerkesztő nem tette volna be a kerületi lapba, véget nem érő műfajnak tartja, melyre bárki bármikor találhat okot. Tudomásul vettem és megértettem szempontjait.

Térjünk rá levelének tartalmára.

Azt írja, hogy az önkormányzat lapja nem érzi feladatának a képviselőjelöltek bemutatását.
Ezzel szemben a lap (a többi párthoz hasonlóan) valamennyi jelöltjükről, az önök által elküldött bemutatkozásokat változatlan (!) formában közölte az aug. 24-ei számában. (Ezt levelében ön is elismeri.)

 

Azt írja polgármesterjelöltekről három sor jelent meg.
Így van, mindnyájunkról három sor jelent meg, fotóval, ugyanakkora terjedelemben. A főszerkesztő tájékoztatása alapján ön volt az egyetlen négyünk közül, aki önéletrajzi adatain kívül programját is elküldte, mert azt szerette volna - gondolom a kiegyensúlyozottság jegyében -, hogy önnél a program is szerepeljen, nálunk meg ne.

Azt írja: ,,a pártok nem tudtak megegyezni". Korábban szokás volt, hogy az induló jelöltek ingyenes felületet kaptak az újságban. Idén valamennyien levelet kaptunk a főszerkesztőtől - Ön is -, mely szerint idén erre nincs mód, minden párt fizetett politikai hirdetést vásárolhat magának. Akinek fontos volt, megtette: MSZP, MDF,
Fidesz-KDNP.

Azt írja, a kis pártok nem jelenhettek meg, mi lesz velük?
Akik jelezték szándékukat, megjelentek a legutóbbi lapszámban. Azt írja, hogy a Fidesz az MSZP-vel képzeli el az általuk dominált  politikai rendszert. Az MSZP ezzel szemben azt állítja, hogy a Fidesz az LMP-vel működik együtt. Üljenek le egymással és ezt beszéljék meg.

Azt írja, hogy szürke és fekete pártfinanszírozási rendszer működik.
Kedves Tamás! Óvatosan ezzel, mert könnyen rágalmazásba fordulhat és annak bizony büntetőjogi következményei lehetnek. Józsefvárosban nem működnek szürke és fekete pártfinanszírozási rendszerek. Tavaly önök már egyszer megégették magukat ezzel, amikor azt állították, hogy a kampányomat a Centrum parkoló kft. fizeti, az a cég, amelyet én magam tessékeltem a kerület határain kívülre. Azon túl, hogy maguknak ez politikailag nagyon ciki volt, kénytelen voltam feljelentést is tenni.
Persze, ha már itt tartunk, sokunkat kezdi érdekelni az is, hogy az LMP-nek miből futja több száz milliós kampányra néhány hónap közhatalom gyakorlás után. Gondolom tagdíjakból.

Azt írja, az újság egyenlően semmit nem biztosít a jelölteknek.
Lásd fentebb és az utóbbi lapszámokat. No comment.

Azt írja, a 7. (VII. !) kerületben a helyi tv közvetíti a jelöltek vitáját.
Polgármesterjelöltként igazán tudhatná, hogy a VIII. kerületben nincs helyi tv.

Azt írja, hogy a szomszédos kerületekben, az újságok teret adnak a jelölt bemutatkozásoknak.
Ez itt is így történt, az önök által küldött bemutatkozások változatlan (!) tartalommal megjelentek.

Azt írja, hogy más kerületekben választási különkiadássá alakultak át a lapok.
Itt ilyen soha nem volt, amivel egyet is értettek a pártok, hisz nemcsak politika iránt érdeklődők vannak a kerületben. Tudtommal az LMP sem akarja mindenkire ráerőltetni a 0-24-es politikai tartalmat.

Azt írja, olvasgathat a szalagátvágásokról, meg a polgármesterről.
Kedves Tamás! Tavaly a választáson résztvevők 67%-ától kaptam bizalmat, hogy a polgármester legyek. Legalább az ő döntésüket tartsa tiszteletben, ahogy ezt demokráciákban teszik. Rossz hír még ehhez, hogy az Ötv. értelmében én képviselem az önkormányzatot, ezen a héten még biztosan. Tudom, az lenne a jó, ha az önkormányzati felújításokat, beruházásokat, mindegy kik csinálták, a mindenkori LMP-sek adnák át. A világ minden táján a polgármester vág szalagot, ezt még az engem élesen bíráló helyi mszp-sek sem szokták szóvá tenni, ahogy mi sem tettük korábban szóvá Csécsei Béla esetében, ugyanis ő volt a polgármester... Vagy netán valamelyik felújítással nem ért egyet?! Ha Ön lesz a polgármester és kitalálja, megszervezi, végigmenedzseli, hónapokig dolgozik rajta, hogy megújítson valamit, majd átadja, megígérem, nem fogjuk kérni, hogy önt vágják le a fotókról. Azt pedig ön biztosan nem tudja, vagy nem gondolja végig, hogy egy-egy szalagátvágást mennyi munka előz meg, akár évekig is. Ez nem úgy működik ám, hogy egyszer csak ott egy felújított épület, meg egy szalag, majd Kocsis odarohan és elvágja. Ez demagógia.

Tisztelt Jakabfy úr!

Tudom, kampány van. Végig olvasva levelét, csak önös politikai érdekeit látom benne, tele csúsztatásokkal, csakhogy finoman fogalmazzak.

Nyugodjon meg és ne legyen indulatos. Kampányoljon!

A jövőre nézve kérem, ne tartsuk fel egymást ilyen levelezéssel, mert hasznosabbnak gondolom, ha a kerület ügyeibe öljük az energiáinkat.

Üdvözlettel: Kocsis Máté

2010-09-28

Epilógus: Remélem most már mindenki megjegyzi egy életre, hogy nem lmp.hu, hanem lehetmas.hu. Az újság nevében szíves elnézését kérem.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr112330615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kocsis Máté mindenről ír a levelében csak arról nem, hogy míg a többi jelölt 3 (!) sornyi bemutatkozási lehetőséget kapott, addig ő még féltucatszor szerepel az újságban.

Ehelyett persze kényelmes más pártok egyéb ügyeiről levelezni, csak nem válasz.
KÉRDÉS: „Bár a mi jelöltjeinkről rövid bemutatkozások már megjelentek az újságban, de mi lesz a kisebb pártokkal, amelyek azért akár 10 vagy 6 jelöltet állítottak?”

VÁLASZ: „Azt írja, a kis pártok nem jelenhettek meg, mi lesz velük?
Akik jelezték szándékukat, megjelentek a legutóbbi lapszámban. Azt írja, hogy a Fidesz az MSZP-vel képzeli el az általuk dominált politikai rendszert. Az MSZP ezzel szemben azt állítja, hogy a Fidesz az LMP-vel működik együtt. Üljenek le egymással és ezt beszéljék meg.”

Egy személyeskedő levélre kapott Jakabfy Tamás egy korrekt válaszlevelet. Ezt hívják öngólnak.
Kár, hogy a lehetmas.hu emailcímű párt nem vette ezt észre...
@Simplicio:
Olvasd el az a fentebbi levelet mégegyszer!
Ha lehet, ezúttal az egészet.
Én örülök, hogy Kocsis Máté vágja a szalagokat! Maradjon is így!
Köszönjük a szép új homlokzatot a Losonci iskolán!
@andraw: Bár én, nem vagyok kerületi lakos,de örülnék,egy fiatalos csapatnak.Voltam meghívottként,az Orczikertben,de sajnos elég kevesen voltak.Sajnálnám, ha Kocsis Mátéban nem biznának meg,kevés időt adnának ehez.
Hogy ez a Jakabfy mekkora egy tetü. Ha annyira nagy király itt a kerületben miért nem volt eddig sehol? Nekem senki ne próbálja megmagyarázni, hogy valaki aki most ide jött, csak azért hogy végre valahol jelöljék, az jobban ért hozzá mint pl. Kocsis, aki már jó ideje itt dolgozik.
Jakabfy meg idejön kitudja honnét és veri a nyálát. Boaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
@javor Korrekt válasz vs öngól kérdése: szerintem pont fordítva van, a válasz az öngól. Nem igaz ugyanis: egy két jelöltet állító kis pártról konkrétan tudom, hogy kértek lehetőséget megjelenésre, de nem kaptak. Az utána levő LMP-MSZP együttműködést firtató rész pedig egyrészt nem tartozik a témához, a fidesz részéről a kötelező panelmondások egyike, másrészt meg semmi megbeszélnivalóm nincs az MSZP-vel.
@sotaki Köszönom az előzetes bizalmat, a VIII. kerület Fecske utcából jöttem. Ha arrafelé laksz, kérlek, szavazz rám vasárnap :)

Részletes viszontválaszom:
lmp678.blog.hu/2010/10/01/viszontvalasz_kocsis_matenak
@jt: Szerintem Losonczi, Komássy és ön, Jakabfy úr összesen nem voltak annyit a kerületben mint Kocsis Máté a 30 éve alatt. Amúgy én is Zalában születtem, nem értem miért titkolja ezt olyan bőszen. Nem a Fecske utcánál, lakom, de Kocsisra szavazom, még mindig ő a legszimpatikusabb...
Azokkal értek egyet, akik szerint Kocsis megsértette a fair play szabályait. Hatalmas előnnyel és támogatottsággal lett polgármester, nyugodtan lehetne nagyvonalú az ellenfeleivel szemben, ahelyett hogy fölényeskedik és kioktat. Azzal tromfolni a pályán kívüli LMP-s csávót, hogy tegyen érdemi javaslatot a költségvetésre?
Az újság ügyében sincs igaza. A kopogtatók leadása előtt a ker. újságból szerettem volna megtudni, egyáltalán kik indulnak a polgármesterségért ill. az én körzetem jelöltjeként. Szerintetek megtudtam? A lap olyan benyomást tett rám, mint a 70-es évek tévéhíradói és sajtója: átadta, beiktatta, nyilatkozott, + keresztrejtvény, recept és olvasói levelek. Egy ilyen kerületi újságra én nem lennék büszke. Ahogy arra sem vagyok, hogy a kerületünk negatív rekordot döntött a 31%-os részvétellel