Ez a kedves téma vissza-vissza tér, mindenhol megtalálható, az életünk szerves része. Sajnos, nem marad a mellékhelyiség csendes magányában, hanem az utcán jön szembe - úgy vélem, mindegy, hogy állati vagy emberi, de talán a középkorban volt ilyen helyzet.
Mária utca felújítása zajlik. Az autósok már nem bírták, birtokba vették az elkészült részeket - egy oszlop már ki is volt törve - , és a gyalog, bringás, kutyás emberek is bátrabban járnak arra. Megértem, szép lesz, változás az eddigi megszokotthoz képest.
Amit nem értek meg, hogy miért kell a kutyákat ide szaratni?
Kőzúzalék kupac, amivel dolgoznak emberek, az itt lakó kutyások hálája a tetején látható.
Érthetetlen számomra.
Vagyunk ezzel páran így ebben a városban, sőt, egyre inkább az a jellemző, hogy mindenhol szarban járunk. Hogy ez feltünőbb legyen, a Blahára ki is raktak egy pár mű-szar kupacot. Értelme? Nem sok, ez a mennyiség már nem éri el az ingerküszöbünket. Megszoktuk, hogy szar vesz körül az utcákon, tereken.
A kirakott tábla jelzi, hogy bizony, most már semmi nem állíthatja meg a Palotanegyed utcáinak felújítását. Hurrá, és jajj de jó, viszont ha nem csak a végeredményt nézzük, hanem a folyamatot is követjük, vicces dolgokat látunk.
Ilyen például a Mária utca. Haladnak vele, ha lassan is, de hát a tábla szerint is jövő év augusztusáig kell kész lenniük...Az eredetileg tervezett 2 hónap kellemetlenség az ott lakóknak most már fél éve tart. És még mindig nincs vége!
A legutóbbi CaPE ülésen - előző hó közepén volt - azt mondták, 2 hét alatt kész. Nos, nem lett. A burkolatot lassan végigrakták, most már a Demszki-karók is a helyükre kerülnek - az autósok meg már hetek óta használják, természetesen parkolásra, mi másra...
Az eredeti tervek szerint padok, fák és bringatárolók is lesznek - ezeknek viszont a helye sincs meg. Illetve, a már lerakott macskaköveket néhány helyen felszedték, de nem úgy tűnik, hogy a 40-50 centis mélységbe fákat tudnának ültetni. Jó, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy azt mondták, ha van rá lehetőség a közművektől, akkor lesz földbe ültetve fa, de ha nincs, akkor dézsás megoldás lesz. Most ilyen felemás lett, a gödröket kiássák, és majd októberben kerülnek bele fák. Padok nem - minek? Kinek? Meg aztán hová? A drága parkolóhelyek fontosabbak...
A másik a Gutenberg tér és a Kőfaragó utca. Ha minden igaz, akkor a nemsokára elkezdik az utca burkolatát is kicserélni, de most a gázosok felszedték az utcát, a csöveket kicserélték és visszaburkolták. Nemsokára ismét felszedik a burkolatot és kicserélik díszre. Így kell gazdaságosan bánni a pénzünkkel, ugye...?
A közbeszerzést most írták ki, csomagban - tehát a Guti, Kőfaragó, Gyulai Pál és Horánszky - és jövőre lesz kész. Hogy pontosan mikor kezdik és fejezik be, nem lehet tudni. Még.
Tavaszmező utca - ahol már javában kellene dolgozniuk a tervek szerint - is csak a jövő héten kezdődikk el. Ha minden jól megy - ami nem szokta jellemezni az ilyen munkálatokat - szeptember végére már át is adják. A késés oka a munkakezdési engedély kiadása: az önkormányzatot átszervezték, így egy darab ideig nem volt gazdája az engedély kiadásának.
Van ilyen...de hogy mindig?!
Eddig egy dolog sem történt meg az ígért módon. Örüljünk, hogy egyáltalán történik valami, és ne foglalkozzunk az elhúzodás miatti bosszankodással?
Igazán szép, informatív táblák lettek elhelyezve a kerület kis füves-fás részein, hirdetve a magasságos EU jótékony finanszírozását. Ki találta ki, hogy ezek így és ekkorának kell kinéznie/lennie? Csak nem a táblagyártók...?
Nekem szimpatikusabb lenne több, kisebb tábla, kirakva a ténylegesen felújítandó helyekre - nem így beleordítva mindenki arcába folyamatosan. Ti mit gondoltok?
Ez a hányatott sorsú ház is lassan-lassan révbe ér, legalábbis nagyon úgy néz ki. A tervezett épület miatt a tulajdonosokat képviselő cég vezetője és az új épület tervezője lakossági fórum keretében találkozott a környéken lakókkal - a CaPE szervezésében.
Mint ahogy várható volt, az ellenkezők voltak a fő hangadók. Az épület most fogja megkérni a végleges engedélyeket, így pont időben tudta meg mindenki, mi is lesz ott - fel tudnak készülni a fellebezésre. (dögöljön meg a szomszéd tehene is jeligére)
Öröm és boldogság, hogy mindenkit ennyire érdekel a nemzet legfőbb múzeuma, annak átépítése, bővítése. Kiderült az is, nem akarják megbolygatni a kertet, a zöld nagy része megmarad. A képeket elnézegetve tisztán látszik "egy észak-déli irányba futó, fedett, földalatti utca is, ahol múzeumbolt, rendezvényterem, gyermekmegőrző és étterem kapna helyet".
Az igazgató hangsúlyozta, fontos, hogy az autók a kertből eltűnjenek. Föld alatt bővül az épület, de az nem mélygarázs lesz.
Hová tűnnek majd az autók? Ha nem lesz mélygarázs, akkor miért nem tudnak eltűnni oda már most is?
Mária a Mária utcából - és még sok lakótársa - hónapok óta élvezi az utca felújítását. Előbb a Vízművek borzolta össze a terveket, majd változatlanul a víz - ez már az égi - hátráltatja a munkát.
Friss információim szerint még 5-6 hét kell a teljes befejezésig, átadásig. Hogy tényleg haladnak, arról Mária képei alapján győződhetünk meg.
Kétféle munkát is látni most a Pollack Mihály téren: az egyik a macskakövek közötti rést tömítik cementes homokkal/apró sóderral. Ideje volt már, hiszen évek óta egyre csak romlik a nem olyan régen lerakott új burkolat - a karbantartás teljes hiánya megmutatja magát hamar.
Jókora kupacot kaptak, ezt hordják talicskával az úttestre, majd egykedvűen söprögetik ide-oda, a kocsik meg belenyomják. Kicsit poros, kicsit uncsi, kicsit lassan megy, de legalább már foglalkoznak vele. Persze, nem csinálják meg az összes kockakövet, arra nincs keret, csak a Pollack téren. A Múzeum két oldalára már nem futotta.
Velük szemben meg gyepesítés zajlik. Előzőnek is örülök, de ennek sokkal jobban, hiszen - még ha ideiglenesen is - zöld pázsit várja majd az erre járókat.
A gyeptéglák kirakásának aprópója a tér újragondolására kiírt pályázat díjazása - na meg a tér elfoglalása, kihasználása. Pollack Piknik, négytől - ha viszel, eszel. :)
Boltok nyitnak és zárnak be, csak a Tesco-k száma szaporodik. Jó ez nekünk?
Bizonyára sokan várták a Tesco Expressz Mátyás téri áruházának a nyitását, ám a környékiek elmondása és a 8ker blogon megjelent cikk alapján nagy a csalódás. Az árak nem az elvárt szinten vannak, a választék sem akkora, hogy ihaj csuhaj megérné oda járni. Ha az érme másik felét nézzük, akkor bizony dicséret jár a Tesco-nak: felújított, munkahelyet teremtett, és többek között választási lehetőséget ad a vásárlásnál. A környék nem túl jó, de a Tesco mégis nyitott, mert a rendet megoldotta a „szétverem a kockafejét ennek a buzinak” stílusú biztonsági őrökkel…
Ha jobban mögé nézünk a dolgoknak nem véletlen, hogy a Tesco bevállalta a Mátyás teret, ugyanis Budapesten agresszív módon szaporodnak az Expressz üzletek, mert a Tesco a belvárosi kosaras forgalomból is hasznot akar húzni. Felvásárolja az üres vagy meglévő boltokat (előbbiből igencsak sok van) és szép lassan elszaporodik, tönkretéve sok kis boltot és borsot törve a többi élelmiszer áruház orra alá (SPAR, Match Reál, stb.) Véleményem szerint az utóbbit nem nagyon sajnálom, hiszen versenybe száll a többi multival, inkább a magyar érdekeket féltem, és az sem elfelejtendő, hogy a Tesco saját-márkás termékeit nagy részben Szlovákiában gyártatja majd a jövőben. De ha a történetnél maradunk, azt is elmodhatom, hogy információm szerint, amikor a kerület gazdagabb lett egy Aréna Plázával és egy Tesco-val, nahát ott volt profi boksz. Az ellenfél nem volt más, mint az Auchan, de a Tesco győzőtt. Ki tudja mennyit fizetett, de megérte neki, hiszen a Tesco attól félt, hogy ha nyit az Arénában az Auchan, akkor az elviszi a forgalmat a Fogarasi úti hipertől (ugye egy vonalban vannak)
Akármennyit is fizetett a Tesco megérte, ugyanis a forgalom nem vész el, hanem átalakul, vagyis két helyről jön.
És most itt az újabb Tesco kerületi egység. Döbbenten láttam, amikor a Népszínház utca-Köztársaság tér sarkon át jártam: bezárt a CBA, valószínű megvették és helyette Expressz nyílik. Így már 100 méteren belül két Tesco Expressz közül választhatunk. Egy kicsit gyomorforgató… Szerintem további üzletek nyítására számíthatunk a kerületben. Köszönöm szépen, én nem kérek belőle.
Ui: Érdekes, de szerintem nincs összefüggésben, hogy a hamarosan nyitó Expresszel szemben lévő Schlecker üzlet bezár. Jártam egyszer-kétszer náluk, jóval drágábbak, mint a Rossmann vagy a Dm.
Üdv: Attila
MEGÚJUL, KIZÖLDÜL A TREFORT UTCA
Az őszi lakossági fórum után újabb fordulatot vett a Trefort utca felújításának előkészítése: pénteken TUTTI program volt az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában! A Trefort Utcát Terveztünk a Trefort Iskolában.
A British Council átlal kifejlesztett Future City Game játék jól megtervezett lépésein keresztül, 9 órától 5 csapat kezdte el a közös munkát. A csapatokban építészhallgatók, a Rév8 zrt munkatársai, tanárok, diákok, szülők és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület
tagjai dolgoztak. Kolozsvári Csenge, a Szövetség39 szervezet játékmestere irányításával a globális és helyi gondokat, a helyi értékeket, az utcát használók elvárásait vették számba a résztvevők. Ezek ismeretében ötleteket fogalmaztak meg a játékosok, amelyeket
bemutatható formába hoztak délutánra.A hosszú tervezést enegriával is bírni kell! A három írásbeli érettségi kereszttüzén túljutott 12-es diákok és 8. évfolyamos segítőik a régi időket idéző lila hagymás zsíroskenyér és tea, valamint az udvaron, kondérban főtt frankfurti leves és mákos guba menüvel csillapították a résztvevők éhségét.
Délután 4 órakor az érdeklődő közönség jelenlétében adták elő a játékosok kidolgozott ötleteiket. Volt, aki stílszerűen az utca aszfaltjára rajzolta színes krétával elképzeléseit. Volt, aki modellt épített. Volt, akinek az ötleteit a társai az előadás részeként
varázsolták színes filcekkel a fehér papírra.
Közös elemek voltak az elkészült tervekben a fák, cserjék, füves területek. Minden munkában megjelentek a szinteltolások, az úttest egyenes vonalának módosítása, kerékpártárolók, padok, kandeláberek. Minden tervben a környéken járók élettereként jelent meg az utca. Olyan helyként, ahol jó lenni, beszélgetni, olvasni, napozni, enni vagy csupán ücsörögni.A Trefort utca megújítását minden érintett támogatja. Erről konzorciumi megállapodást ír alá a napokban Józsefváros Önkormányzata, Palotanegyed Részönkormányzata, a Civilek a Palotanegyedért egyesület, az ELTE Bölcsész Kara, A Trefort Gimnázium, a Mercure Hotel, a Georosco kft és a Szentkirályi utca 10. számú lakóház.
A következő lépések lesznek: a tervek elkészítése, azok bírálata, majd a tervek engedélyeztetése és a kivitelezés.Reméljük, hogy mindezek után 2012-ben megújulva, kizöldülve fogadja az utca a 125. születésnapi jókívánságokat.
Üdvözlettel: Fernengel András
Sétatér
Címkék: vélemény civil film videó autó közösségi átépítés mátyás tér 8kertv
2010.05.12. 22:33
A Mátyás tér egyik fele átalakul idén, nem lesz rajta átmenő forgalom. A múlt hétvégén tartott videós gyorstalpaló résztvevőinek egyik témája pont ez volt, megkérdezni az utca emberét, mit gondol erről. Tessék:
Szerintem zseniális lett. A vágásban kaptak segítséget, persze, mindent nem lehet egyszerre, de bele lehet kóstolni, ízelgetni; aztán ha tetszik, apránként elmélyedni a videózás részleteiben. Addig is meg lehet mutatni, mit látnak az emberek a kerületben maguk körül - meg azt is, hogy mit szeretnének látni.
Természetesen, ha érdekel a videózás, szívesen forgatnád le te is a téged érintő dolgokat, szívesen segítenek.
Egyre inkább terjed - szinte futótűzként - a felismerés, hogy a városban kevés a fa. Mese nincs, ezen változtatni kell valahogy! Vagy lakossági összefogással, mint látjuk azt a Karácsony Sándor utcában, vagy az iskola tanulói által, mint a Trefort utcában.
Egészen biztos, hogy a parkolók felszámolása itt sem lesz konfliktus nélküli - de olyan nincs, hogy valami mindenkinek jó legyen, vagy tetszen. Éppen ezért lenne jó, ha sok ember venne részt a tervezésben, hogy minden oldal hallassa a hangját, mondja el érveit.
A Mária utca átépítése többszörös csúszásban van - tavaly kezdték volna, aztán idénre csúszott. Az idei kezdés is csúszott. Elkezdték, de megint csak közbejött valami: rövid időn belül több csőtörés volt vízvezetékben. Ezek után a Vízművek kénytelen kicserélni az egészet.
Tájékoztató jó szokás szerinte nem nagyon volt. Többen, többféleképpen próbáltak információhoz jutni, de hivatalos választ senki nem adott. Nem kommunikálnak a lakossággal.
De más világ van már, a lakosság nem hagyja magát lerázni, főleg, ha egy feltúrt utcában lakik, és nem lát senkit ott dolgozni. A kitartásnak meglett az eredménye, hivatalos válasz érkezett:
De itt vannak a telefonszámok is, szóval lehet felhívni őket, és feltenni a kérdéseket - ha a továbbiakban lesz bármi gubanc.
A lakossági fórum kicsit késve kezdődött, de aztán tele is lett a terem - annak ellenére, hogy az emberek láthatóan nem mertek bemenni, a bejárat előtt csoportosultak. Nem ismerik a helyet, sosem voltak ott, idegenkedtek kicsit, mi lehet a Roma Parlamentben?
Aztán megérkezett a polgármester, kezdődött a fórum. Alföldi Rév8 György, rutinos fórumlevezetőként kiállt, és elkezdett beszélni, majd jól be is sült: nem mutatkozott be, és rákérdeztek, ő kicsoda? :) Azt hitte, ennyi szereplés után már közismert mindenki előtt...de az emberek inkább a saját életükkel vannak elfoglalva, nem nagyon érdekli környezetük.
A polgármesterséget lassan négy hónapja űző Kocsis Máté vezette aztán fel, mi is a fő koncepció itt a kerületben a sétálóutcásítás kapcsán: a Kálvin térről lehessen gyalogosan eljutni a Teleki térre. Mivel nincs annyi pénz, mint az ötkerben, ezért szakaszosan, lassabban készül - és most mutatják be a Tavaszmező utca átalakítása. Közel 200 millió forintot szán rá az önkormányzat, hogy július 1. - augusztus 31. között megújjuljon. Derék dolog volt, hogy nem kampányolt, kicsit se - itt most polgármester volt, teljesen; aztán egy óra múlva le is lépett, kampányolni.
A Horváth Mihály tér és a Lovassy László utca közöti szakasz lesz vegyes forgalmú, de megfordított irányú; síkba kerül a burkolat - ami ugyanolyan lesz, mint a Palotanegyedi utcák - fák, padok, parkolóhelyek, kukák, pollerek lesznek. Típusa az un. Baross, ami az egész kerületben látható nagyjából. A Lovassy és a Koszorú utca között a forgalomtól elzárt terület lesz, csak gyalogos forgalom, a Szűz utca zsákutca lesz.
Már az elején közbeszóltak, felhívva a figyelmet a csatorna megoldására, hiszen mióta a kollégium megépült, egy-egy nagyobb esőzésnél visszanyomja a szennyvizet a házakba - vagy bővíteni kell, vagy a csatlakozásokat felülvizsgálni. Amint felbontják az utcát, ez látható lesz, megoldják. A palotanegyedi tapasztalatok alapján mármost felajánlották a civil kontrollt, ha szükséges, bevonnak itt is helyi lakókat ellenőrizni a kivitelezést.
Felmerült fura kérdés is, hogy az átalakítás kapcsán kötelezi-e az önkormányzat a lakóközösségeket a homlokzat felújítására? Új utcához az dukál, az igaz, de egy ilyen kötelezésnek értelme nincs. Pályázatot ír ki minden évben az önki, arra lehet jelentkezni.
A megjelentek között voltak bőven a parkolásért aggódó emberek, ők szervezkednek is, aláírásokat gyűjtenek a változások ellen - eddig olyan 20-30 van, és remélik, hogy talán a 100 aláírás is összegyűlik. Tiltakozásukkal szeretnék megakadályozni a tervezett változásokat, csak és kizárólag saját önös érdekük - a parkolás - miatt. Az aláírásokat átadták a polginak, aki meglepve át is vette.
A Rév8 hozta a szokásos rossz kommunkációját, megpróbálta kikerülni a konfliktust, de ezeket nem lehet. Nem is kell, egy ekkora változásnál - főleg, hogy 2-3 éves a terv - már rég el kellett volna kezdeni a beszélgetést a környéken élőkkel. Jól látszott az este folyamán, legjobb védekezés a támadás alapon nyomta Alföldi, mindenkit letorkolt, átkiabált, rendre utasított. Nem volt rá szükség, illetve nem a jó megoldás; tárgyalni kell, érvelni, és meggyőzni azt a kisebbséget, akik gátolnák az átalakítást.
Nekik pedig meg kellene érteni végre, nem használhatják a közterületet ingyen arra, hogy az autóikat ott tárolják. Akinek autója van, gondoskodnia kell az elhelyezéséről is, az nem a köz, az önkormányzat vagy az állam feladata. Ha fák lesznek a pöfögő kasztnik helyett, az meg a gyerekeinknek lesz jobb. Meg nekünk is, persze.
Újabb utcá(ka)t alakítanak át sétálóvá, kiszorítva az autókat, helyet adva a fáknak, padoknak, az embereknek biztosítva azt a teret, amit eddig több mázsás fémdobozok foglaltak el. Hurrá, és éljen - ez az én véleményem, legyen sok ilyen.
Gyertek el sokan, legyen minden kérdés feltéve, kapjunk teljes körű tájékoztatást. Szólj a szomszédodnak is!
Tavaly decemberben lezárták a postát, ami a körúton található a Rákóczi tér és a Baross utca között, átépítés miatt. Rá is fért szegényre, borzalmas állapotban működött már - és itt nem a személyzetre gondolok.
A tervezett egy hónap helyett másfél lett, viszont cserébe csilli-villi új belsőt kapott, légkondival, ügyfélhívó rendszerrel, sőt, még székeket is raktak ki a várakozóknak. A bejárathoz egy automata ajtó került, öröm és boldogság, nem kell nyitogatni, csak menni és élvezni az új miliőt...Igen ám, de hogy jutsz be? Hát a régi, duplaszárnyas alumínium ajtókon keresztül, ami trükkös: előbb a jobb szárnyon, majd a második ajtón a bal szárnyon jutsz be. Persze, ez még nem elég, van 2 fok lépcső is, hogy meggondold, tényleg élvezni akarod-e a felújított belső teret.
A felújítás nem került sokba, a Budapest 8.sz. posta felújítási szerződésének értéke nettó: 57.624.432 Ft. Mennyibe kerülne egy mozgásában korlátozott ember, vagy babakocsis anyuka által is használható rámpa kiépítése, és egy ajtócsere?
Persze, megoldották a kérdést, kiraktak egy tájékoztatást, miszerint:
No, ez derék! Szóval odamegy egy babakocsis, nekiáll kinyitogatni az ajtót, mindkét szárnyát, majd felemelgeti a lépcsőn a gyerekkel nehezített kocsit, betolja - megküzdve persze az visszacsukódó ajtóval - és visszacsukja azt. Kifele ugyanígy.
A rutinos kismamák ezen már nem lepődnek meg, hozzászoktak, hogy nehezített az életük, megoldják, ha muszáj. De mi van egy kerekesszékben élővel? Ő hogyan nyitja ki?
Kedves Posta! Illett volna erre is gondolni, nem? 2010 van, ébresztő!
Utolsó kommentek