Boltok nyitnak és zárnak be, csak a Tesco-k száma szaporodik. Jó ez nekünk?
Bizonyára sokan várták a Tesco Expressz Mátyás téri áruházának a nyitását, ám a környékiek elmondása és a 8ker blogon megjelent cikk alapján nagy a csalódás. Az árak nem az elvárt szinten vannak, a választék sem akkora, hogy ihaj csuhaj megérné oda járni. Ha az érme másik felét nézzük, akkor bizony dicséret jár a Tesco-nak: felújított, munkahelyet teremtett, és többek között választási lehetőséget ad a vásárlásnál. A környék nem túl jó, de a Tesco mégis nyitott, mert a rendet megoldotta a „szétverem a kockafejét ennek a buzinak” stílusú biztonsági őrökkel…
Ha jobban mögé nézünk a dolgoknak nem véletlen, hogy a Tesco bevállalta a Mátyás teret, ugyanis Budapesten agresszív módon szaporodnak az Expressz üzletek, mert a Tesco a belvárosi kosaras forgalomból is hasznot akar húzni. Felvásárolja az üres vagy meglévő boltokat (előbbiből igencsak sok van) és szép lassan elszaporodik, tönkretéve sok kis boltot és borsot törve a többi élelmiszer áruház orra alá (SPAR, Match Reál, stb.) Véleményem szerint az utóbbit nem nagyon sajnálom, hiszen versenybe száll a többi multival, inkább a magyar érdekeket féltem, és az sem elfelejtendő, hogy a Tesco saját-márkás termékeit nagy részben Szlovákiában gyártatja majd a jövőben. De ha a történetnél maradunk, azt is elmodhatom, hogy információm szerint, amikor a kerület gazdagabb lett egy Aréna Plázával és egy Tesco-val, nahát ott volt profi boksz. Az ellenfél nem volt más, mint az Auchan, de a Tesco győzőtt. Ki tudja mennyit fizetett, de megérte neki, hiszen a Tesco attól félt, hogy ha nyit az Arénában az Auchan, akkor az elviszi a forgalmat a Fogarasi úti hipertől (ugye egy vonalban vannak)
Akármennyit is fizetett a Tesco megérte, ugyanis a forgalom nem vész el, hanem átalakul, vagyis két helyről jön.
És most itt az újabb Tesco kerületi egység. Döbbenten láttam, amikor a Népszínház utca-Köztársaság tér sarkon át jártam: bezárt a CBA, valószínű megvették és helyette Expressz nyílik. Így már 100 méteren belül két Tesco Expressz közül választhatunk. Egy kicsit gyomorforgató… Szerintem további üzletek nyítására számíthatunk a kerületben. Köszönöm szépen, én nem kérek belőle.
Ui: Érdekes, de szerintem nincs összefüggésben, hogy a hamarosan nyitó Expresszel szemben lévő Schlecker üzlet bezár. Jártam egyszer-kétszer náluk, jóval drágábbak, mint a Rossmann vagy a Dm.
Üdv: Attila
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
De hát persze, hogy drágább mint a nagy, hiszen teljesen mások a fajlagos költségei, de nem drágább mint a Groby.
Az Aréna Tescoról nincs infom, de a Mátyás téren az üzletet 65 mFt vették meg a fenyőbútoros csajtól, aki az önkormányzattól szinte pusziért , 8 mFt vette két évvel előtte.
A Népszínház utcai CBA-t én is sajnálom, a hús pultját leszámítva elég jó üzlet volt. De inkább jött volna egy Penny vagy egy Spar. Egy újabb Tesco hülyeség.
A Schlecker meg úgy volt szar, ahogy, ráadásul a 21 szd-ban nem fogadtak el kártyás fizetést. Meg én nagyon sajnáltam a kínai ruhaboltot, sok mindent tudtam ott a gyerekeknek elég jó áron vásárolni.
Utolsó kommentek