Jelentés egy "félidős győzelemről" a kétkedőknek, meg azoknak is, akik bíznak még valamiben
Címkék: vélemény drog önkormányzat átépítés bér-lakás-helyzet
2014.10.25. 20:11
"Optikai tuning" - mondja a kalauzoló helyi polgárőr a nyár óta újra idelátogató riporternek a felújítás alatt álló, de a drogbizniszről elhíresült Magdolna 12-ről, - s ezzel, az MNP-programok egyik legnagyobb ellentmondását foglalta össze, frappáns két szóval.
És mégis, minden "látványprogramra" kihegyezett igyekezet dacára, most - felelősségem és szerény közreműködésem tudatában - azt jelenthetem e viszontagságos ügy sorsát figyelemmel kísérő közösségi oldal olvasóinak, hogy a néhány elszánt lakó közreműködésével kialakított civil-hatóság együttműködéssel és hét hónapig tartó megfeszített együttes munkával, mára sikerült "drogmentesíteni" az M12 hírhedt lakóházát. El kell ezt mondanom, még akkor is, ha a szerénytelenség, s mi több, a nagyotmondás látszatába keverném is magamat. Mondhatnám erre, hogy e munkának, melyet végeztünk, nem csak hatósági tanúi de az írott dokumentumai is számosak, s amiért ennek egy részét a nyilvánosság elé tárjuk, az nem más, mint az, hogy valójában most csak azt nem tudjuk igazán, hogyan tovább. (És ez úton is sietek megnyugtatni minden érdekeltet, hogy a vonatkozó adatvédelmi törvényeket de még a jóízlés diktálta elvárásokat is - hasonlóan a korábbi házakban végzett ez irányú tevékenységeinkhez - aggályosan betartjuk.)
Fellélegezhetnek hát a lakók, mert nem kell már infernális állapotok, ön- és közveszélyes emberek között élniük mindennapi életüket a házban, - ( ehhez már "csak" az utcára vagy a szomszéd házakba kell menniük, tehetnénk hozzá, némi keserű iróniával.) Mégis azt kell mondanunk, hogy - mivel a ház további sorsának alakulásához és főképp a normális élet- és lakhatási körülmények kialakításához, a hatóság által megteremtett "tiszta lap" végre adva van - most már "mindössze" a fenyegető rekriminalizációs folyamatoknak kéne útját állni valahogy. És azért szólalunk meg e sokszor taglalt ügyben ismét, mert a lakhatási körülmények jogi-szociális rendeződésének irányába teendő önkormányzati lépéseknek egyelőre nyomát sem látjuk. Az üres-, befalazott -, és a jogellenes lakhatás különféle fokozataiban leledző lakások, és a ház belső rendtartásának kaotikus szervezetlensége ugyanis, semmi jóval nem biztat a jövőt illetően. E pillanatban például - magam láttam - amint a helyi lakók egyike, maga zárta le az egyik feltört lakást, s - nem először - akadályozott meg "illetéktelen személyt" annak elfoglalásában. Tette mindezt a "saját szakállára," részben személyes fellépésével, részben (később hívott) hatósági segítséggel, mindössze - nem egészen kockázatmentes - "testgyakorlás" gyanánt. E pillanatban tehát azt látjuk, hogy változatlanul folyik a felújításra szánt millióknak a semmibe szórása, s ahogy a korábbi programházak is tanúsítják ezt, "amit raktak délig leomlik estélre."
Azt kérdeznénk a tisztelt önkormányzattól tehát, hogy milyen jogi-szociális programot kíván sorompóba állítani a már említett rekriminalizációs folyamatokkal szemben, s egyúttal - a folyton kárhoztatott "felelőtlen lakosokon" kívül - megfordult-e a fejében esetleg a szerény felelősségrésze is a helyzet ilyetén alakulásában. Erről, s ennek reális lehetőségeiről szeretnénk szerződött félként is némi tájékoztatást kapni, s úgy is, mint akik e tarthatatlan helyzet végsőkig történő "fokozódásának" megakadályozásában kivették a részüket, s mint akiknek "segédcsapatai" változatlanul "harcban állnak" a bérházak belső rendjének biztosításáért. S tesszük mindezt, az elviselhetetlenség határára sodródott élet- és lakhatási körülményeink kilátástalansága miatt, melyek évek óta csak az egyre vigasztalanabb romlást hozzák ránk. És kimondjuk azt is, hogy az önkormányzat ún. "házmesterorogramja" sem tölt el bennünket túl sok bizakodással. A most épp drogügyben letartóztatott volt házmesterünk ugyanis, aki ez irányú feladatot nem, legfeljebb ha háztakarítóit végzett néhanapján, ékes bizonyítéka annak, hogy az önko nincs egészen tisztában e két feladatkör valódi mibenlétével. A birtokunkban lévő "munkaköri leírás" egyébként minden kétséget kizáróan igazolja állításunk igazát, de a többi önkormányzati házban hellyel-közzel még működő "házfelügyeleti rendszer" is hasonló válságtüneteket mutat S különben, már-már azt kell hinnünk, h az önko valamiféle haladó hagyománynak tekinti e munkakör betöltőinek bűnügyi érintettségét, lévén már az előző hmester is vastagon sáros efféle ügyekben, de szólhatnánk más házakról is. Most is csak azt mondhatjuk egyébként, h ez irányú szükségleteik tekintetében a bérházak nem szorulnak önkormányzati segítségre. Rovott múltú egyének vonatkozásában ugyanis bőséggel önellátóak vagyunk, s a közpénzből fizetett bűnözőkről alkotott fogalmaink pedig amúgy is némileg eltérnek a hivatalos álláspontokéitól. Nem értjük továbbá, h mért nem fér az illetékesek fejébe, hogy a mai értelemben kb. 150 éve működő rendszer, folyamatosan alakuló szigorú szakmai követelményekkel bír, melyhez nem elég- ahogy ők gondolják - kidobóember külsejű (és többnyire múltú) "kétes egzisztenciákat" a házak nyakára szabadítani, hogy aztán ők -. "szabadjára engedve" - immár "hivatalos megbízással" terrorizálhassák a lakókat. Ez egyébként a társasházakban már rég magától értetődő követelmény, amit lassan a bérházakkal kapcsolatban is meg kéne érteni már. A bérházi házfelügyelői feladatkör ugyanis, túlnyomó vonatkozásaiban eltér a társasháziakéitól, s a baj - dokumentálhatóan - épp ott van, h az önko-nál e kettő végzetesen össze van zagyválva.
(A következő részben - ha lehet - a lehetséges kibontakozás útjait szeretnénk számba venni, és reális esélyeit bemutatni. Szólnánk egyebek mellett az önkormányzati lakások virágzó feketepiaci "értékesítéséről," a "visszavásárlások" körüli "legitimált" törvénytelenségekről és a bérleményijog- halmozók (nepperek) "álbérleti" piacáról is. Kérdésünk pedig nem más, mint hogy mehet-e ez így tovább a milliárdos programok védernyője alatt. Titeket pedig - mármint azokat, akik eddig is megtisztelték figyelmükkel és ötleteikkel a drog és bűnözés martalékává vált Magdolna-negyed sorsát - arra kérünk, h nemcsak a mi, de a tágabb környezetünk megóvásáért is szóljatok értünk, ha tudtok! Ha másért nem, mert romlás ott ólálkodik a ti ajtótok előtt is!)
Budaházy Gusztáv, bérlő,
megbízott lakossági képviselő
Mert ez a nép nem hagyja magát megvezetni. Sose. Öntudatos, mindig felméri a lehetőségeket, és annak megfelelően dönt.
Holmi kerítéssel sem vezetik meg - átlát rajta.
Aki mást mond, hazudik.
Sok-sok éve már annak, hogy sétálóutcásították csillapított forgalmúvá tették az Ötpacsirta utcát. No meg a többit is a környéken, Reviczkyt, Mikszáth teret, Krúdyt. Szép lett, aztán nem is foglalkozott vele senki. A gondos törődés teljes hiánya hamar meg is látszott rajtuk, és ez így van a mai napig.
E helyen is sokszor megemlékeztünk róla, hiszen a figyelmeztetéstől a kibetonozáson át a potgardening-ig történtek dolgok - csak a magasságos Hivatal ezzel foglalkozó osztálya/cége szarta le magasból.
Most viszont elkezdték felújítani. Kicsit más színű a kő, amit leraknak, kicsit vastagabb, de az esztétikai kifogást elnyomja az öröm, hogy végre..! És ha azt nézzük, hogy eddig milyen volt, akkor meg végképp ujjong lelkünk....
Csak haladnának. Egy hete el van kerítve, és pár kőlapot kicseréltek. Nem kapkodják el, ráérnek piszmogni.
Igaz is, pár év (10!) után kibírjuk ezt a pár napot - és reménykedünk, hogy nem csak ezt az egy lyukat számolják fel.
Azért nem szeretem a politikusokat, mert mindig a volt és a lesz a beszédük alapja. Arról, ami most van, nem beszélnek. Sose. Ha kérdezik őket, akkor se.
A Teleki téri piacot jól ledózerolták, mert nem volt korszerű. A terület felét eladták, ott épül is a Lidl rohamléptekkel - kell is sietni, mert a nagy konkurens Aldi nyár végén nyit a közelben - viszont a maradék részre meg nem épül a piac.
Nem hogy nem épül, de még csak be sem kerítették. Nem építesi terület, mint a Lidlé. Az be van. Bontási. Azt nem kéne? Vagy még nem fejezték be a bontást?
Itt van egy közvécé. Valahogy későn derült ki az önkinél, hogy az a Fővárosi Csatornázási Művek tulajdona, azt nem lehet csak úgy eldózerolni. Nem is tették meg - viszont nem is működik most már. Az oldalára lehet hugyozni...
Az emberek keresztüljárnak a területen, pedig tele van gödrökkel. Ha valaki eltöri valamijét, megérdemli, minek ment oda, ugye? Mondjuk a járda mellett is vannak veszélyes dolgok: 15 centi széles, éles vasbeton darabok várják a belerúgókat/beleesőket. Méterenként.
Városüzemeltetésünknek éppen nincs felelős vezetője, de attól ezt így hogy? Meg is értem, ha SzabóGáborunkat kirúgták...
Nézegess képeket a Teleki tér jelenlegi állapotáról!
A Mátyás tér átalakításánál fontos szempont volt, hogy ne az autók legyenek túlsúlyban, hanem a játszó gyerekek, a sétáló felnőttek. Ezért aztán korlátozták is az autók behajtását, díszburkolatot raktak le, padokat tettek ki és zöldítettek. Sétálóutca lett - nevében is benne van, autóval nem lehet sétálni.
Fel is háborodtak az ott élők, mondván, ha nem hajthatnak be kocsival, akkor sérülnek a jogaik: bevásárlásból a szatyrokat messziről kell cipelni, nem parkolhat az ablak alá, mozgáskorlátozott embert nem lehet szállítani, költözés, bútorszállítás nem kivitelezhető...Persze, a hivatal emberei megnyugtattak mindenkit, nem kell ilyenektől tartani, meg lehet oldani bármit - de fontos az autómentesség.
Süllyedő bóját is tettek, amit kamera figyel, így aztán tényleg csak az mehet be, akinek ott dolga van. Biztosan! December 15.-től működnie kellene, de talán a hideg miatt nem megy még...
Jogosnak tűnik az ott élők észrevétele:
EZ biztos, hogy SÉTÁLÓ UTCA ???!!!
Vagy az Ő benzingőzük nem árt, csak az itt lakók autóié ?
Az Ő kerekeik nem teszik tönkre a milliárdos díszburkolatot, csak az itt lakók autóié?
Gondolom, hogy ők a süllyedő oszlopos teljes blokád megvalósulása után is továbbra is és ingyen behajthatnak, hiszen ők adják az engedélyt. Az itt lakó 76 éves gerincműtött, vagy a kisgyerekesek vagy nagy családosok egy kirándulás vagy bevásárlás után ezer csomaggal meg csak gyalogoljanak az istentudjaholtudokmegállni x-edik sarokról bátran dacolva a díszburkolatot és virágágyásokat is megtöltő szemét és kutyagumi halmokkal.
Szeretünk 8ker !!!njudit
Mintha nem lenne kevesebb autó...vagy csak a látszat csal..?
Akadályok
Címkék: utca önkormányzat fejlesztés felújítás járda sétálóutca átépítés
2011.10.19. 12:59
A palotanegyedi útfelújítások - bár már rég átadták - megkezdődtek. Hogy mikor és hová tervezik elérni, ebből a tájékoztatóból megtudhatjuk.
Nem csak új civilek vannak a kerületben, régi, sokat említett is feltámad haló poraiból és újra lakossági fórumot szervez.
A fórum apropója az elkezdett útfelújítás (amit már át is adtak), de minden más témát is várnak a negyedből. Az előző fórum jó gyakorlatát folytatják, előre kérik a kérdéseket, ötleteket, észrevételeket, amiket aztán odaadnak a képviselőknek, hogy mindenképpen feleljék meg.
Ha bármi nyomja a bögyöd, most írd meg - vagy gyere el, és nézd meg a politikusok arcát a kérdéssel szembesülve! (Talán szabógábor is ott lesz :])
Átadták a Rákóczi tér egy részét - a teret az eredeti tervek szerint 2009 végén kellett volna visszakapnunk, de egyelőre még nem tudni, mikor sétálhatunk keresztül rajta.
A teret övező utcákat viszont már átadták. Kicsit átalakították, megfordult a behajtási irány mindkét szélén, és jó széles járda sikerült. Fák, fahelyek nélkül, persze, hiszen a zöld lombok eddig is csak zavartak, a gond volt velük; felfogták a port, zajt, fényt.
Most sokkal jobb: betonkockák a járda aszfaltjában. Rajzolni kellene rá fákat. Vagy virágokat. A környéken lakók is elborzadva látták a kész művet - nos, rá is kérdeztem a DBR-nél, mi a helyzet, mi várható még?
A kifejezetten erre a célra kialakított helyekre a fákat még ebben a hónapban, a tervek szerint október végén elülteti a kivitelező (faültetésre egyébként is mindig ősszel szokott sor kerülni, a friss facsemetéknek nem tesz jót a nyári kánikula). A botlásveszély elkerülését szolgálja a jelenlegi, ideiglenes lefedés. Egyébként - mint ismeretes - a téren található védett fákat a kivitelező megóvta és megóvja a felszínrendezés során is. Az építkezés kezdetén kivágott 23 helyett 147 új fát ültetett a VIII. kerület kijelölt területein, az önkormányzattal egyeztetve.
A tér felszínrendezési koncepciója az érintett civil szervezetekkel történt egyeztetést követően alakult ki. A Rákóczi tér végleges felszínrendezése egyébként az ütemterv szerint 2012 közepén fog befejeződni. A most felújított és átadott útszakaszok közötti részen helyet kap majd egy vízmedence, ami a belvárosi levegőt lesz hivatott kellemesebbé tenni, a Vásárcsarnok előtt megszűnik az autós forgalom, a tér északi oldalán egy pihenőparkot fog kialakítani a vállalkozó padokkal, sakkasztalokkal, a déli oldalon pedig egy kisebb játszótér kap majd helyet.
A jelenlegi felszíntervezési koncepcióban nincs benne a kerékpártárolók elhelyezése, de a Budapesti Közlekedési Központ megvizsgálja annak lehetőségét, hogy minden új M4 állomásnál a téren az utcabútorozáshoz illeszkedve 20-40 kerékpár rögzítésére alkalmas kerékpártámaszokat is kihelyezzenek.
DBR Metró Projekt Igazgatóság
Újabb álhírek alapján a Blaha Lujza teret mégsem az ott lévő pláza és hotel tulajdonosai építhetik át, hanem a téren élő emberek.
Ma többen elküldtek egy felhívást felmérésre - holnapig lehet reagálni rá, tegyük meg.
Kedves Hallgatók!A budapesti Blaha Lujza tér felújítását tervezik. A terv készítői állítják, hogy a térnek nincs közösségi szerepe, csupán átközlekedésre szolgál. Az állítással nem értek egyet, szerintem a Blaha fontos, élő, találkozó-hely, randevú-hely, közösségi tér ma is. Sajnos ezt a tervet sürgősen szakmailag opponálnom kell. Kérem ezért, aki teheti, válaszoljon a következő kérdésre:Használja-e találkozó-helyként a Blaha Lujza teret?Válasz:Gyakran: GRitkán: RSoha: SKérem, hogy a válasznak megfelelő betűjelet küldjék el az email címemre:A válaszokat április 27-én, szerda reggelig tudom felhasználni.Segítségüket előre is megköszönömKellemes húsvéti ünnepeket kívánok!üdvözlettel: Jámbor ImreTájépítészeti KarKert- és Szabadtértervezési Tanszék
A tervek kiteregetése után nem sokkal maga a tervező is megtalált - kérésére a poszt egyelőre nem elérhető. Legalábbis a teljes verziója. Akit érdekel, ezután is megtalálja.
Tisztelt Lesley!
A terv egy elvi engedélyezési terv, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után ölt végleges formát, a kiviteli tervek szakhatósági engedélyezésével.
Tekintettel arra, hogy a Blaha Lujza tér egy része a VIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában, másik része a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése is két vágányon halad.
A VIII. kerületi Önkormányzat zöld utat adott az elképzelés megvalósításához, a Főváros vonatkozásában az ügy holtvágányon vesztegel, a döntés előkészítés sajnos lassan egy éve húzódik, tehát onnan még nincs tulajdonosi hozzájárulás.
A terv tulajdonjogát tekintve az a helyzet, hogy a tervezői szerződés szerint a megrendelő ABLON csak a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után fizeti ki a tervezési díjat, azaz csak akkor kerül a szerzői jog birtokába.
Nem vagyok a nyilvánosság ellen, de a szerzői jogi kérdések jelenlegi rendezetlen állapotában szerencsésebbnek tartanám ha átmenetileg a terv nem lenne az interneten hozzáférhető. Bízom benne, hogy rövidesen a Főváros részéről is megszületik a tulajdonosi hozzájárulás és akkor már a konkrét kiviteli terveket tudnánk bemutatni.
Tisztelettel kérem a fentiek mérlegelése után egyenlőre tegye a tervet a nyilvánosság számára elérhetetlenné.
Köszönettel és üdvözlettel: Madarász Károly
Az idén tavasszal volt a Magyar Kerékpáros Klub vezetése tárgyalni az önkiben, előadták a cangabarát település koncepciót. Ebben benne vannak a tárolók, az egyirányú utak megnyitása a bringások előtt, és minden olyan, amit szakmailag egy alternatív közlekedési eszköz használói kívánnak a vezetéstől.
Szerencsére értő fülekkel találkoztak, mára már sikk lett a politikában is - valamilyen szinten, főleg, hogy Kósa lebringázott Debrecenből Pestre -, így aztán ígéretet kaptunk első körben a tárolók kihelyezésére.
Persze, ez nem úgy lett, hogy akkor 2-3 hétenbelül elkezdték kirakni, hanem alapos tervezés és közbeszerzés lassította. Lassítja még mindig; viszont azokban az utcákban, ahol hozzányúltak a burkolathoz - sétálóutcásítottak - ott már telepítenek a klasszikus "P" alakú tárolókból, hogy legyen hová kötni a drótszamarat.
Ilyen a Mária utca, illetve ilyen a most utolsó simításokat kapó Tavaszmező utca. Apropó, utóbbinál nem csak az önki rakott ki, hanem egy vállalkozó is: a Művész kávézó tulaja saját zsebből finanszírozta meg a bejárata előtti tárolókat. Nem ő az első a kerületben, a KLM légitársaság nyáron adott át kékre festett lakatoló helyeket. Egyszerre rakták ki, ugyanazon cég, csak más alakú. A célnak megfelel - az meg külön jó pont, hogy gondolt a kerékpárral közlekedőkre. Ja, az MK tagok kedvezményt is kapnak ott...Egyre több vendéglátós ruházna be ilyen módon, ami szintén üdvözölendő dolog, szerintem.
Az önki is átrágta a kapott ajánlást, és első körben 26 helyszínt véltek fontosnak:
Addig is kerülnek még ki tárolók, hiszen a nemrég megnyílt Corvin Pláza is kötelességének érezte feketére festett "P"-k kirakását. Kicsit vicces az elhelyezés, nem tudom, volt-e ott szakmai egyeztetés, de a tárolók a Corvin mozi mellé lettek elrejtve -a bringások meg oda lakatolnak, amit látnak egyből: a fákhoz, tűzcsaphoz.
Amúgy is közeleg a tél, sok bringa ilyenkor téli álmot alszik - bár évről-évről egyre többen maradnak nyeregben havas-hideg időben - , tavasszal talán már sokkal jobb lesz a helyzet. A változás elindult a kerületben, a bringások a közlekedés résztvevői.
Hivatalosan is.
Átadták a Baross uca Kálvin tér felőli részét, a lezárt és átépített szakaszt már bőven birtokba vették a gyalogosok. Jól néz ki, nekem kifejezetten tetszik, egy széles bejárat van most már a kerületbe, így több turista - belföldi vagy külföldi - érkezik ide, és tér haza remek élményekkel.
A kövek lerakásánál egy frissen alakult civil szervezet, a Civilek a Szabó Ervin térért, intézkedett, hogy a régebben lerakott, de már évek óta sarokcsapdaként működő, szanaszét tört kövek is ki legyenek cserélve. Így ezzel az önkinek már nem kell foglalkoznia.
Fákat is raknak ki, óriási beton dézsákban. Rém rondák, de remek lehetőség arra, hogy ki legyenek színezve, Palotanegyedhez illő képek kerüljenek rá. Ma már elkezdték a fákat is beleültetni, díszkörte lesz, ami most olyan divatos a városban - jól is néz ki, és bírja is a városi életet.
Ami hiányzik most még, de nagyon, az a szemetes. A járókelők minden fadézsát kukának néznek, és tele is vannak kidobott dolgokkal - félő, ha nem kerül ki nemsokára kuka, akkor a frissen kirakott fák alján gyűlik majd a szemét ismét.
A teherforgalomra is gondoltak: a benzinkút mellett lehet behajtani egy oszlop kivétele után, illetve az Üllői út elején van kialakított rakodóhely. Kell is, mert már most egyre több bolt nyílik itt.
Remélem, lesznek majd padok, bringatárolók és még több rigófütty.
A Szabó Ervin tér, Reviczky és Ötpacsirta utcák silány minőségű burkolata lassan-lassan kijavításra kerül. A magas sarkú cipők veszélyére figyelmeztető matricák talán segítettek kicsit, és a mélyebb gödröket kipótolták.
Ilyen volt tavasszal:
Ilyen lett nyár végére:
Ahol hiányzott a térkő, szépen kiöntötték betonnal. Nem mondom, praktikus, nincs ott egy pár gödör, nem kell kerülgetni - az meg egy másik kérdés, hogy mennyire néz ki jól.
Vajon mi tartott ennyi ideig? Tudom, nincs pénz az elmúlt évek rossz gazdálkodása miatt, na de akkor is sikerült ezt így megoldani.
Motoszkál bennem a kisördög: ha a többi törött követ is kiszedjük, és szép sorba rakjuk a fal mellé, azokat a gödröket is kijavítják kipótolják betonnal??
A tervező vagy a kivitelező? A kép a fél éve készülő Mária utca Krúdy Gyula felőli részén található:
Most nézd meg: itt van a régóta vágyott kerékpár tároló, de a bal oldali mellett ott egy oszlop. Normális esetben egy ilyen P betűhöz simán mindkét oldalról oda lehet kötni a paripát - itt nem.
A P-k előtti két oszlopot is nehezítésnek látom, de rendben, értem én, hogy a türhő autós gond nélkül felállna oda, így viszont távol van tartva. Kicsit a gyalogoktól foglalunk el helyet a cangával, és nem a rendelkezésre álló helyet használjuk.
De ki lehetett ilyen hülye? És miért nem szólt neki senki?
A CaPE állítólag ellenőrként részt vesz az egész felújításban - amit most nem lelek sehol - vagy ezt ők így jónak látják?
A címbéli kérdésre egy válaszom már van: én, amiért kérdezek...
Update:
Hazafelé ismét arra jártam, és az oszlop már nincs ott. A kerékpár odafér, előtte meg a gyalogosoknak is bőven marad hely. Most már maradéktalan az öröm, hipp-hipp-hurrá!
Utolsó kommentek