a) a telkek térbeli kapcsolatának, megközelítésének,

b) a közúti és gyalogos közlekedés (út, járda stb.),

c) a kikapcsolódás, a szórakozás, a sporttevékenység, a szabadidő-eltöltés,

d) a felvonulás, a gyülekezés, a közösségi megnyilvánulás,

e) szobor elhelyezésének, emlékhely kialakításának, művészeti alkotások elhelyezésének,

f) a közművek elhelyezésének,

g) zöldfelületek kialakításának

biztosítása.

(5) A közterületet rendeltetésének megfelelően bárki használhatja. A közterület rendeltetésére és használatára jogszabály további szabályokat állapíthat meg.

Lövések dördültek tegnap estefelé a Kőris utcában, kiszállt a rendőrség, villogtak a lámpák, s a környék lakói figyelmesen szemlélték, ahogy a rend őrei, mint nagyra nőtt szentjánosbogarak világították meg a tetthely kapuját s annak környékét. Mindezt csak azért rögzítem, mert nagyjából a lövések idejére tehető, hogy véget ért a civilfórumsorozat immáron harmadik találkozója, amely az „Izgul Ön a Zöldre?” címet és a Zöldítő józsefvárosi közösségek alcímet viselte. (Vagy fordítva). És ha a két esemény létszámellátottságát tekintjük, akkor kijelenthetjük, hogy a lakosság pillanatnyilag jobban izgul a pirosra, mint a zöldre, tehát célszerűbb volt ezzel kezdenem a fórumról szóló beszámolómat.

Hisz itt is életbevágóan fontos dolgokról esett szó. A beton-aszfalt szemléletű városgazdálkodás ugyanis épp oly halálos, mint egy jól célzott lövés, csak lassabban fejti ki hatását. A szemnek-tüdőnek-idegrendszernek, valamint a közösségépítésnek oly kedves és jótékony zöld felület Józsefvárosban – az egy főre jutó területet nézve -, jobb a városi átlagnál (állítólag négy négyzetméter), de töredéke a kívánatosnak: ami tizenhat felett kezdődik. Ha ehhez hozzá vesszük a Fiumei úti sírkertet és az Orczy parkot (pontosabban levonjuk), akkor máris  felsejlik rémes valóság. A kerület lakóinak többsége a szemnek-tüdőnek-idegrendszernek oly kedves zöld hiányától szenved, mondhatni fuldoklik.

A fórumon – amelynek a nevezetes Grund adott helyszínt, készpénz ellenében, mintegy történelmi-irodalmi emlékeztetőt is kínálva a vadkapitalizmus természetfaló alapvonásáról -, megható és meggyőző példák sokaságát láttuk-hallottuk arról, hogy (lakó)közösségek miként fognak össze egy élhetőbb, természetes környezet (pl. belső udvar – Népszínház u. 40-42) megteremtése érdekében – sikerrel. És miként botlik el ugyanez a szándék a hivatalok (önkormányzat, közművek) tesze-toszasága miatt (Karácsony S. utca- fásítás). Kiderült, sokat számít-lendít a helyzeten, ha vannak pályázatok, van pénz, hivatali visszajelzés, de olykor elég az összefogáshoz a cél megfogalmazása, s a dolog elindul szinte magától.

Három önkormányzati képviselő is megjelent a Grundon, a Hivatalt is képviselték, civil szervezetek is nyiladoztak, szépen szólt a Zöld Zenekar – mindezt stílszerűen az Ökotárs anyagi támogatásával -, mondhatni teljes egyetértésben és harmóniában. Itt mindenki azt akarta, hogy legyen zöld. Kert, udvar, utca, tűzfal, park, meg persze közösség. És nem penész. A lepusztult bérházak lakásaiban, pincéiben. Már csak az maradt kérdésnek, hogy ez a sok jobbító akarat, hogyan talál egymásra. Hogyan okulunk az eddigi tapasztalatokból, mi kell ahhoz, hogy egy lakó meg tudjon szólítani egy másik lakót, vagy a Hivatal több lakót is egyszerre, esetleg a hivatalok egymást, hogy: Nosza!

Ezt mondták a Grund illetékesei is negyed nyolckor – zártkörű rendezvény vette kezdetét -, így a Zöld Zenekar elszántabb tagjai a szabad ég alatt folytatták előadásukat a kertben, és nem hiába. Megtudtuk, hogy az Orczy Park civil látogatóit a tervezett építkezés miatt nem fenyegeti kilakoltatás – a képviselők legjobb tudomása szerint -, s azt is, hogy az önkormányzat elszánta magát: a kerület üres telkeit lakossági, közösségi kertekre kívánja felkínálni. Persze sok kérdés maradt megválaszolatlanul, így például az, hogy ha egy bérház (nem társas!!) lakói valami csoda folytán belső kertet varázsolnának (mint történt ez Magdolna Program során), ki fizeti a vizet, amit a közös zöldre kéne hinteni, mielőtt kipusztul az egész a globális felmelegedés következtében. Mer, hogy most ez történik.

Nemes versengésre hívjuk Józsefváros lakóit augusztus 24-én délután 6-ra a Tolnai utca 23 sz. alatt található MókusMűhelybe. Itt készül ugyanis Józsefváros, de tán az egész kontinens legnagyobb, legszebb és legsokoldalúbb Mókusa, akinek vezetésével Új Világot teremtünk itt a nyóckerben.

A józsefvárosi Mókus létrehozásához várunk jelentkezőket, akár fiatalt, akár időset, akár nőt, akár férfit, akárkit, aki elmond vagy leír egy történetet, amit átélt, hallott, álmodott itt Józsefvárosban, és van benne szépség, móka, kacagás, szomorúság, izgalom, könny, szerelem, barátság, csúfság, gonoszság, esetleg Isten.

A legérdekesebbeket beépítjük a Nagy MókusMesébe, sőt elő is adjuk majd szeptember 15-én a Kálvária téren a 20 forintos operett keretében, ahol a Mókus bemutatkozik a világnak. Tehát mondj egy történetet – kettő lesz belőle. És jutalmad sem marad el. Minden meséért 500 mókusforintot fizetünk, ami a MókusMűhelyben váltható be!

(http://www.facebook.com/20ForintosOperett)

Ivettről kábé annyit tudok, mint a Kedves Olvasó. Még a vezetéknevét sem tudom, de ez nem is fontos, hogy Vanek urat idézzem, Rejtő legendás alakját. A Tolnai 23-ban találkoztunk, ahol világra szóló, népi mulatság készül, zenével, bohóckodással, felvonulással, már tengerük is van, és persze hozzá hajó. De ez sem fontos. Ivett pityergett, amikor hozzám lépett, s elpanaszolta, hogy ő hiába készített dobozkát, amibe a szavazócédulákat lehet dobálni, senki nem szavazott még rá. Szavazni arra lehet, hogy a Produkció (tánc, ének, grimaszolás stb) tetszett-e, s mennyire. Mert vannak a nagyobb lányok, és rájuk már szavaztak, és őt meg kifurdalják, és brehü. Valamint hüp-hüp.

Na jó, mondtam Ivettnek, lássuk azt a dobozkát, és ráadásul készítek rólad egy képet az újságba. Jó?

Komolyan tetszik mondani? – kérdezte Ivett a könnyei mögül.

Komolyan bólintottam. - Benne leszel az újságban, de ne törüld le a könnyeidet.

Ivett bólintott, és futott az udvar végibe a dobozkájáért. De mire visszaért, már felszáradtak a könnyei. Csak egy icipici maradt mutatóba, tán azért, hogy azért elhiggyük, valójában milyen könnyű is mosolyt varázsolni egy arcra. Csak szeretet és odafigyelés kell hozzá.

Tapasztalt vérszívónak számítok a szakmában, ehhez képest még semmilyen hivatalos elismerésben nem részesültem, de az idő nekem dolgozik. Tudom, hogy a régi technikákkal már nem sokáig lehet talpon maradni, s magasabb körökben is érzik, vérfrissítésre van szükség, hogy a Dolog folytatódhasson.

 Tökéletes biztonságban érzem magam, nejem, aki budai lány sokat mesélt az ottani viszonyokról, az ínség és üldöztetés éveiről, ezért aztán nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy idevetett a nyócba. Szerencsém volt, hogy egy gyermekotthonból egyenest itt landoltam, mert a szegénység a mi legerősebb szövetségesünk.

A szegény embernek nincs pénze, hogy csak úgy ellenünk forduljon, meg bátorsága is kevés, hogy a Hivatal nyakára járjon. Inkább szégyelli, hogy miben van, csapkod, kapkod, aztán megunja, legyint, sóhajtozik, vagy átkozódik.. Bennem van némi együttérzés, és komolyan mondom, néha nem tudom, nevessek vagy sírjak azon, amikor látom-hallom, ahogy az emberek mindenféléket kiabálnak egymásra, vádaskodnak, fenyegetődznek, és azt hiszik, attól, hogy valami nevetséges porutánzattal, vagy hypóval körbehintik a saját kis szobáikat, már meg is oldották a dolgot. Vérszívók ellen magányosan nem lehet felvenni a harcot.

A másik nagy szövetségesünk, mint talán ez sejthető, a Hivatal. Az idők során ki is alakult egy kölcsönös megnemtámadási szerződés közöttünk, amit csak egyes, túlbuzgó egyedek szegnek meg olykor mindkét részről. Könnyen belátható ugyanis, hogy Hivatali Ember, ha személyét nem éri konkrét támadás, kevésbé agresszív, vagy empatikus, hogy a másik oldalról nézzem a Dolgot. Elemi érdekünk hát, hogy olyan nyakatekert, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes, tili-toli jogszabályok szülessenek, amelyekben kényük-kedvük szerint lehet intézkedni, pontosabban nem intézkedni. A dzsungel pedig ellenőrizhetetlen.

Ha megengednek egy költői hasonlatot, ebben a jogi labirintusban garantáltan meghúzhatja magát, aki vérszívásra adja a csápjait. A bürokrácia a mi melegágyunk. A Hivatal  a bérlőre mutogat („felelőtlen és fegyelmezetlen magatartás”), a bérlő a szomszédra, a szomszéd a közös képviselőre, a közös képviselő a tulajdonosra (a vegyes tulajdonú ház a legkitűnőbb vadászterep), a tulajdonos a Hivatalra, a Hivatal egy Másik Hivatalra, az pedig a bérlőre. Komolyan mondom, lepetézek.

A nyócker ettől függetlenül is valóságos Eldorádó lett az idők során, fantasztikus, emberöltő óta nem látogatott pincéivel, lezárt, befalazott helyiségeivel, áporodott, levegőtlen lakásaival, sötét, mocskos lépcsőházaival és kapualjaival. És ezek csak az objektív adottságok. A szegénység, a munkanélküliség, a maróbbnál maróbb, emberemésztő betegségek lényegében szabad prédául kínálják az itt lakókat, legyengült fizikumuk, halovány életerejük garantált hozzáférést kínál kevéske vérükhöz. Néha már lelkiismeret furdalásom van, amikor éjszaka útnak indulok a ziháló sötétben. De a nejem, aki szokott tévét is nézni, azt mondja, ne legyen.

- Ez akkor azt is jelenti, hogy az elmúlt hónapokban az önkormányzat nem indított kilakoltatási akciót?

- Így van. Talán érdemes megemlíteni, hogy Nagykanizsán, ahol tapasztalatcserén jártunk, az elmúlt évben 27 kilakoltatás volt, nálunk három év alatt 15, de ezek már mind elhagyott lakások voltak. Nem csinálunk olyat, hogy embereket az utcára teszünk. Sőt, épp a fórum, illetve az említett hét eset tapasztalatai nyomán arra törekszünk, hogy a bérlőkkel közösen keressünk megoldást a kialakult helyzetre. Ez alól egyetlen kivétel van, ha valaki feltör egy lakást. Ott azonnal intézkedünk.

-  Az elmúlt hónapokban a hivatal felmérést végzett a kerület önkormányzati lakásaiban. Mi volt a cél, és milyen eredménnyel jártak?

-  Szerettük volna pontosabban tudni, kik laknak ezekben a lakásokban, és milyen viszonyok között. Fontos kérdés - épp a tervezett „munkáért lakhatást” program sikere érdekében -, hogy tudjuk, valós bérlők lakják-e ezeket az ingatlanokat, s milyen jogcímen. A felmérés eredményei még nem állnak rendelkezésemre, de amint meglesz, tájékoztatni fogok róla. Annyit most is elmondhatok, hogy számos helyen találtunk botrányos viszonyokat, közegészségügyi szempontból aggályos területeket. Ez nem csak az önkormányzati lakásokra érvényes, ami a szempontunkból azért gond, mert a társasházak esetében elég kicsi a hivatal mozgástere, ha például a lakásban tárolt szeméthegyek, vagy poloskák okozzák a gondot.

- A „8kerblogban” Budaházy Gusztáv több írásában is kifejtette, hogy a bérlői jogviszonyok tisztázatlansága alapjában akadályozza az összes „kibontakozási program” sikeres megvalósítását...

- Igen, tárgyaltunk erről Gusztival, és lassan körvonalazódnak is egy másik, mélyrehatóbb felmérés körvonalai. Sokféle bérlő van, sokan önhibájukon kívül kerültek-kerülnek nehéz helyzetbe. A fizetési képtelenség - még ha hajlandóság lenne is - sokakat ránt be egy eladósodási spirálba. Részben ebből a felismerésből született több olyan döntés, amelyeket röviden és összefoglaló néven bérlői amnesztiaként említenék. Ennek lényege, hogy megegyezésre törekszünk a jóhiszemű, jogcím nélküli bérlőkkel, hogy a szociális bérlakásoknál a nem fizetés végett felhalmozódó többlet adósságokat visszamenőleg eltöröltük, hogy - épp a „munkáért lakhatást” program keretében - lehetőséget kívánunk biztosítani a tartozások ledolgozására. Szeretnénk megkönnyíteni azok helyzetét is, akik kisebb lakásból nagyobba szeretnének költözni. Az utóbbi időben sok esetben elengedtük a bérlakáscsere miatt felmerült költségek egy részét.

- Az elmondottakból úgy tűnik, hogy az önkormányzat és a Kisfalu Kft. orvosolni akarja az áprilisi fórumon megnyilvánuló „rettenet-csomagot”...

- Igen. A büntető jellegű hozzáállás helyett az együttműködésre szeretnénk helyezni a hangsúlyt. Első körben a „jóhiszeműekkel”. De Gusztávval szeretnénk egy mélyrehatóbb, teljes körű megújulási programot kidolgozni, és meg is valósítani. Ez nem könnyű feladat, hisz közel hatezer önkormányzati lakásról van szó, és évtizedekre visszanyúló káosszal kell szembenéznünk.

- Az együttműködési szemlélet egyik hatásos megnyilvánulása lehet a „munkáért lakhatást” program beindítása. Ezzel hol tartanak?

- A kanizsai látogatást követően felvettük a kapcsolatot a Szociális Építőtábor Egyesület vezetőivel, személyesen is tanácskoztunk, éppen ebben a szobában. Abban maradtunk még júniusban, hogy kellő tájékozódás után megkeresnek minket, hogy megállapodjunk. Várjuk a jelentkezésüket. Mi úgy tervezzük, hogy jövő év elején kezdődhetne a tényleges munka. Első körben a Corvin sétányról megmaradt térköveket szeretnénk felhasználni házak udvarain, egy zöldítési program keretében. Adnánk hozzá fákat, növényeket, és persze szakmai segítséget is. A beton helyére üdítő látványt képzelünk. A kerületben sok az üres telek. Ide közösségi kerteket szeretnénk, amilyet például a Corvin sétányon is lehet látni. Ezeknek lenne felelőse, aki vigyáz ezekre a területekre, gondozza, locsolja stb. Ez is a „munkáért lakhatást” program keretében valósulna meg.

- Az áprilisi fórumon sokan panaszkodtak a magas rezsiköltségekről, illetve a lakások lakhatatlanságáról. A program mikor és hogyan tenné lehetővé ezeknek a lakásoknak a korszerűsítését, ahogy ezt Nagykanizsán is láthattuk?

-  Ez lenne a következő lépés. Ha a zöldítős program beválik, akkor lépünk tovább. Az elképzelésem szerint a Magdolna Negyed Program harmadik részében, amelyre tudomásom szerint szeptembertől lehet pályázni. Ez nagyon sokrétű - jogilag, pénzügyileg, szakmailag előkészítendő - csomag, amihez számítunk minden érdeklődő és hozzáértő segítségére, így a Gusztiéra is, hisz a Négy Ház Egyesület a Magdolna Negyed Program első részében már letett az asztalra.

- Mit tegyen az - legyen jó- vagy rosszhiszemű -, aki a bérlői amnesztia hallatán úgy érzi-gondolja, hogy akkor ő is szeretne ebben a megújulásban részt venni?

- Erről is érdemes lenne fórumot szervezni, akár itt, az önkormányzat épületében. Minél több javaslat, ötlet, vélemény gyűlik össze, annál felkészültebben tudunk belevágni a megvalósításba. Mi akár már szeptember elején is készek vagyunk egy ilyen találkozóra-megbeszélésre. De ettől függetlenül is azt tudom mondani, mint az áprilisi fórumon, hogy személyesen is várjuk azok jelentkezését, akiknek lakásbérleti gondjaik, javaslataik vannak. A családsegítő központ és a Kisfalu Kft. bevonásával a tapasztalatok szerint meg tudjuk találni a közös megoldást.

- Vissza-visszatérő kérdés az üres illetve „diszfunkcionális” lakások ügye. Vannak elképzeléseik, hány lakásról lehet szó?

- Egyelőre csak becsült számot tudok mondani. Körülbelül 200 db üres lakás lehet a kerületben. Ezek egy része lakhatatlan, földszinti, penészes, komfort nélküli. Esetleg a privát szféra tud velük valamit kezdeni, ha árverésre bocsájtjuk őket. De vannak a másfél-kétszobás lakások, amelyekkel kezdeni szeretnénk valamit. Ezért most szeptemberben pályázatot írunk ki - öt lakásra -, fiatal, öt éve a kerületben lakó, középfokú végzettséggel rendelkező házasoknak. Ha beválik, akkor jövőre már harminc ilyen lakást szeretnénk megpályáztatni.

- Miért feltétel a középszintű végzettség? Ezzel sokakat eleve kizárnak ebből a lehetőségből.

- A munkaerőpiacon középszintű végzettség nélkül nagyon nehéz elhelyezkedni. Mi azokat szeretnénk ezen az úton támogatni, akik képesek megtartani magukat ebben a világban. Nem célunk folytatni azt a korábbi lakáspolitikát, amely létszám(bőség) alapján juttatott lakásokat.

- A leszakadókkal mik a terveik?

 - Mindaz, amit eddig elmondtam. Keressük velük az együttműködést. A büntető jellegű intézkedéseket felülvizsgáljuk. Beindítjuk a „munkáért lakhatást” programot. Összességében azon vagyunk, hogy minden kerületi lakos élhetőbb körülmények közé kerüljön a közös munka eredményeként.

..és ezt hagyta maga után a Kálvária téren. Látszólag egészséges, erős faágak, zöld lombokkal az egyik oldalon, és a többi, ami talpon maradt, köztük olyan, ami már megérett az enyészetre. A vihar már csak ilyen. A semmiből jön, és oda is távozik. Kiszámíthatatlan, szeszélyes, rendet, logikát ne is keressünk működésében. Olyan, mint a szerelem és a halál.  Mindkettő feldúlja, átalakítja azt, ami addig volt. Szerelem több is lehet az ember életében. Halál csak egy. Aki nem fél a haláltól, az életet kap cserébe. Aki vállalja a sötétet, azt a fény is meglátogatja. Aki tud-mer szerelmes lenni, az a legnehezebb és legszebb feladatra vállalkozik. Kinyitja, kitárja szívét egy másik embernek. Védtelenné válik.   Egy olyan világban, ahol mostanság szinte mindenki védelmet keres, biztonságot, mert a távolból morajlás hallatszik, mintha új vihar közeledne, tisztító, elemi vihar. Halálos, szerelmes, ősi erők mozgatják. Legyőzni nem lehet, csodálni igen. Mert a kálvária sem örökéletű ezen a földön.

Kezdetben volt a Nyúl. Pontosabban négy évvel ezelőtt két lány, Sarah Günther és Berecz Zsuzsa, akiket a színház iránt érzett mélységes vonzalmuk köt össze, valamint Mán-Várhegyi Réka és Markos Viktor két hónapos közös agyalás után kitalálta a Léggyárat, ami a volt Corvin áruház megüresedett szobáiban, termeiben kezdett üzemelni. Negyven ember közös munkájának eredményeként majd ezer érdeklődő látogatta meg azt a labirintust, ahol szembesülhetett a nagyvárosi lét számos egészség-és lélekromboló hatásával. A befolyásológép (kávéfőző) és a légnyúl – vagyis tüdőkapacitás-mérő mellett mód nyílt mérgező anyagokkal és az ózonnal való személyes találkozásra, de volt pszichiátriai rendelés, utcai zenészek adta koncert, színházi performansz (ce), valójában szervezetek, civilek, kreativitás és jókedv találkozása a szmogcentrumban: a Blahán. Azóta négy év telt el. Az akkori találkozásokból megszületett a Pneuma szöv. Névre hallgató laza csoportosulás, amely most ismét életre kelt, hogy egy német, Mobile Albánia névre hallgató egyesülettel karöltve megteremtsék: azaz kitalálják, felépítsék és megünnepeljék az Évszázad Mókusát, itt a Tolnai Lajos utca 23 sz. alatt, ahol eddig fák voltak és egy elhagyott homokozó.

Álló sor: Sarah és Zsuzsa. Ülnek: Horváth Csilla és Leé József - szerzők.

Kérdések sokaság tolul az ember fejébe – ha eddig nem hagyta abba az olvasást -, mint például, hogy miért Albánia, és miért Mókus, esetleg albán Mókusok jönnek a nyóckerbe, hogy kincset találjanak (és vigyenek el?!!).Kezdjük az egyszerűbbel. Az albán kérdést én is feltettem Sarah-nak, aki elmondta, hogy Albánia elszigetelt, magányos és lenyomott területe Európának, ott kucorog az EU határán. És amikor az ember rákérdez, hogy mi ez a mobil Albánia, akkor ők ezt mindig el tudják mondani. Mert hívhatnák őket szövetségnek, vagy szolidaritásnak, vagy kacagókreativitásnak, de akkor az emberek nem kérdeznék meg, hogy mi ez az albán izé. És ők nem mondhatnák el, hogy Albánia (a nevében is ott van, hogy mélységes szomorúság), csehül áll az el -, és befogadás tekintetében, szeparált, szegregált és szop, mint a torkos borz.

A Mókussal is ez a helyzet. Sarah idén télen figyelt fel egy felolvasóesten Mókus Márkus történetére, amit Horváth Csilla, a Fedél Nélkül egyik rendszeres szerzője írt, és ebből jött az ötlet. Építsünk Mókust, akkorát, hogy elférjen benne a világ. Az a világ, amely változtatni szeretne a kitaszítottságon, a boldogtalanságon, amely szereti a zenét, a játékot, ahol nem a pénz az úr. Az a világ, amely nem ismer tekintélyt, viszont nyitott és befogadó minden újra, ami szeretetből jön. A készülő Mókus legalább (vagy legfeljebb) három méter nagy lesz, mindenfélék történnek majd benne - szőrzetét haj-adakozásból (nem hadakozásból!!) szeretnék előteremteni -, és körülötte, míg majd szeptember első felében kordéra teszik, és körbeviszik Józsefvárosban. Használjuk az utcát másként, mint eddig.  Mindenki, akinek van hozzátenni (fűzni, adni) valója az Évszázad Mókusához ne habozzon, tegye, fűzze, adja.

Hisz a cél valójában ez. Megszüntetni (na jó, csökkenteni) ember és ember között a távolságot, nevetve, játszva, kreatívan építeni egy olyan világot, ahol senki sem Al-bán.

(http://www.facebook.com/#!/20ForintosOperett)

+

+