A zöld zenekar

Címkék: közösség zöld piros kert

2012.08.29. 14:41

Lövések dördültek tegnap estefelé a Kőris utcában, kiszállt a rendőrség, villogtak a lámpák, s a környék lakói figyelmesen szemlélték, ahogy a rend őrei, mint nagyra nőtt szentjánosbogarak világították meg a tetthely kapuját s annak környékét. Mindezt csak azért rögzítem, mert nagyjából a lövések idejére tehető, hogy véget ért a civilfórumsorozat immáron harmadik találkozója, amely az „Izgul Ön a Zöldre?” címet és a Zöldítő józsefvárosi közösségek alcímet viselte. (Vagy fordítva). És ha a két esemény létszámellátottságát tekintjük, akkor kijelenthetjük, hogy a lakosság pillanatnyilag jobban izgul a pirosra, mint a zöldre, tehát célszerűbb volt ezzel kezdenem a fórumról szóló beszámolómat.

P1000901.JPG

 

Hisz itt is életbevágóan fontos dolgokról esett szó. A beton-aszfalt szemléletű városgazdálkodás ugyanis épp oly halálos, mint egy jól célzott lövés, csak lassabban fejti ki hatását. A szemnek-tüdőnek-idegrendszernek, valamint a közösségépítésnek oly kedves és jótékony zöld felület Józsefvárosban – az egy főre jutó területet nézve -, jobb a városi átlagnál (állítólag négy négyzetméter), de töredéke a kívánatosnak: ami tizenhat felett kezdődik. Ha ehhez hozzá vesszük a Fiumei úti sírkertet és az Orczy parkot (pontosabban levonjuk), akkor máris  felsejlik rémes valóság. A kerület lakóinak többsége a szemnek-tüdőnek-idegrendszernek oly kedves zöld hiányától szenved, mondhatni fuldoklik.

A fórumon – amelynek a nevezetes Grund adott helyszínt, készpénz ellenében, mintegy történelmi-irodalmi emlékeztetőt is kínálva a vadkapitalizmus természetfaló alapvonásáról -, megható és meggyőző példák sokaságát láttuk-hallottuk arról, hogy (lakó)közösségek miként fognak össze egy élhetőbb, természetes környezet (pl. belső udvar – Népszínház u. 40-42) megteremtése érdekében – sikerrel. És miként botlik el ugyanez a szándék a hivatalok (önkormányzat, közművek) tesze-toszasága miatt (Karácsony S. utca- fásítás). Kiderült, sokat számít-lendít a helyzeten, ha vannak pályázatok, van pénz, hivatali visszajelzés, de olykor elég az összefogáshoz a cél megfogalmazása, s a dolog elindul szinte magától.

Három önkormányzati képviselő is megjelent a Grundon, a Hivatalt is képviselték, civil szervezetek is nyiladoztak, szépen szólt a Zöld Zenekar – mindezt stílszerűen az Ökotárs anyagi támogatásával -, mondhatni teljes egyetértésben és harmóniában. Itt mindenki azt akarta, hogy legyen zöld. Kert, udvar, utca, tűzfal, park, meg persze közösség. És nem penész. A lepusztult bérházak lakásaiban, pincéiben. Már csak az maradt kérdésnek, hogy ez a sok jobbító akarat, hogyan talál egymásra. Hogyan okulunk az eddigi tapasztalatokból, mi kell ahhoz, hogy egy lakó meg tudjon szólítani egy másik lakót, vagy a Hivatal több lakót is egyszerre, esetleg a hivatalok egymást, hogy: Nosza!

P1000941.JPG

Ezt mondták a Grund illetékesei is negyed nyolckor – zártkörű rendezvény vette kezdetét -, így a Zöld Zenekar elszántabb tagjai a szabad ég alatt folytatták előadásukat a kertben, és nem hiába. Megtudtuk, hogy az Orczy Park civil látogatóit a tervezett építkezés miatt nem fenyegeti kilakoltatás – a képviselők legjobb tudomása szerint -, s azt is, hogy az önkormányzat elszánta magát: a kerület üres telkeit lakossági, közösségi kertekre kívánja felkínálni. Persze sok kérdés maradt megválaszolatlanul, így például az, hogy ha egy bérház (nem társas!!) lakói valami csoda folytán belső kertet varázsolnának (mint történt ez Magdolna Program során), ki fizeti a vizet, amit a közös zöldre kéne hinteni, mielőtt kipusztul az egész a globális felmelegedés következtében. Mer, hogy most ez történik.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr644739630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idézet "bizottságiinok"-tól:

"Fórum volt a héten, már írtak is róla. Rémes volt, a rév8-as vendég önfényezte magát és projektjét, a helyi képviselő hosszú körmondatokat mondott, melyeket nem lehetett visszafejteni. Valahogy úgy kéne tartani az ilyesféle rendezvényeket, hogy az összes hivatásos "sokatbeszélőt/mellébeszélőt" nagyon rövid pórázon tartva alig-alig szóhoz jutni. Nekik itt figyelni, infóhoz jutni, jegyzetelni kéne, nem elmondani azt, amit mindenhol máshol.

Nem a lakosságnak kell megmerítkezni a politikai beszédben, hanem fordítva. Ha egyáltalán kíváncsi erre bárki, vagy megy ez még."
Én: teljesen egyetértek. Egy módon lehet javítani: ha nagyon nyíltak vagyunk a közérdekű bejelentésben, ami - a módszerünk szerint - a fórumot követi. Az együttműködési készségünk fejében - amiért türelemmel és jóindulattal meghallgattuk őket -, a felvetett konkrét "feladatok" teljesítését igényeljük a képviselőktől. Ti. azok a kapcsolódó problémák, amelyekről beszéltünk - és az a még több, amelyekről idő hiányában nem - nem csak a jegyző, a polgármester, általában az apparátus felelőssége, hanem az övék is.

Ti hogyan gondoljátok?
Újabb nagyszabású tervek: Zöldítés és szociális bérlakások építése a jelenlegi Kőbányai úti piac helyén. Újabb változatban dodonai megfogalmazás, használhatják-e majd a kerület lakói a megújult Orczy-parkot.

www.magyarhirlap.hu/gazdasag/eltunhet_a_bodevaros.html
Eszmecsere a polgármester facebook-oldalán:

"Természetesen használhatják, hiszen az Orczy-park közpark lesz, marad! Ez már számtalan cikkben és interjúban elhangzott. Csupán a rosszindulat és a suttogó propaganda tartja életben az ellenkezőjéről szóló híreket! (a szerk.)"

"Kedves szerk.! Ez megnyugtató, de akkor tessék világosan nyilatkozni!

Idézetek a polgármester nyilatkozatát is tartalmazó cikkből:

"A projekt része a jelenleg közparkként szolgáló Orczy-kert is, amely egyelőre a VIII. kerületi önkormányzat kezelésében áll. Kocsis Mátétól megtudtuk: az állam épp azzal a területtel kárpótolná a kerületet, ahol a tigrisnek is nevezett piac áll."

Ha jól értem, akkor "kárpótolni" a kezelői jogért van értelme a kerületet. Ezzel szemben a lakosság rendelkezésére álló közparkok felülete nőni fog, vagyis a kárpótlás szónak ebben a vonatkozásban nincs értelme. Az olvasónak sokkal kézzelfoghatóbb a "közpark" fogalom, mint a "kezelői jog", ezért tessék vigyázni, hogy mikor miről van szó a nyilatkozatban!

Ráadásul a cikk úgy fogalmaz, hogy "jelenleg közparkként szolgáló Orczy-kert", ami igen, az ígéretek szerint a jövőben sem változik, de akkor a "jelenleg" szó félrevezető, nem? Vagy egyáltalán nem kellene időhatározó, vagy azzal lehetne nyomatékosítani, hogy "eddig és ezután is", jól gondolom? Miért nem figyelmeztetik erre a polgármester nyilatkozatát közlő hírlapot?

"A Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedése miatt új zöld területekre van szüksége a Józsefvárosnak."

Úgy emlékszem - de most megköröztetem az érintetteknél, és visszajelzek, ha tévedtem -, hogy a civileknek_korábban is_azt mondta a polgármester, hogy az NKE terjeszkedése nem csökkenti a Józsefváros rendelkezésére álló zöld felületeket. Ezek szerint az új zöld terület létrehozása egyértelműen növeli a zöldet, és fizikailag semmi köze az építkezéshez. A döntéshozást tekintve, jogilag van, az viszont nem zöld.

Lehet, hogy nincs igazam, és lehet, hogy sok így kifejtve. De nagyon meg lennék lepve, ha nekem valamilyen rosszindulatot tulajdonítana. Tegyenek próbát: olvastassák el a döntéshozás részleteit nem ismerő emberekkel a szöveget, és kérdezzék meg, mire gondolnak! Ha teljesen egyértelmű, akkor nincs tanulság, és bocsánat, ellenkező esetben tessék a nem bennfentes olvasóra gondolva nyilatkozni és szerkeszteni!
Azt hiszem - a helyi önkormányzati lap, a kerületi honlap, polgármesteri FB-oldal, valamint a Helyi Téma ismeretében - felesleges dolog elmélyülni a magyar nyelv szépségeiben.

Nem mintha úgy általában nem lenne fontos, csak ezekben inkább a kiforgatása a divat, ahogy itt a "rosszindulat és suttogó propaganda" a legújabb példa.
"A Budapesti Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai tanszéke KÖRNYEZETI KONFLIKTUS ESETTANULMÁNY VERSENYT hirdet az egyetem valamennyi hallgatója számára.
A kétfős csoportok feladata egy 30-35 oldalas esettanulmány elkészítése, amelyben bemutatnak egy helyi környezeti konfliktust, illetve annak társadalmi és/vagy gazdasági vonatkozásait.
A versenyen I, II. és III. díjak kerülnek kihirdetésre, a nyerteseket értékes élmény-ajándékokkal jutalmazzuk, összesen 120 ezer forint értékben.
A versenyzés előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az érdeklődő hallgatók a téma (feldolgozandó konfliktus) megjelölésével jelentkezzenek a zsofia.benedek@uni-corvinus.hu e-mail címen szeptember 28-ig.
A pályaművek leadási határideje 2012. október 19. péntek, 12 óra, a szóbeli bemutatás időpontja: október 26. péntek, 10 óra"

A felhívás teljes szövege:
www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/kozponti_szervezeti_egysegek/kommunikacio/corvinushirek/2012_julius/kiiras.pdf
Részlet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem környezetalakítási tervezésére kiírt pályázatból:

"A területnek és az épületeknek reprezentálnia kell az egyetem, a közszolgálati hivatás fontosságát, hosszú távú értékteremtő szerepét. A Campus nemcsak az oktatási, kutatási tevékenység végzésére szolgál, hanem multifunkcionális kulturális szerepet is betölt.

Fontos szempont a nem méltó módon hasznosított Orczy kert egészének revitalizációja. A fejlesztés eredményeként helyre kell állítani a történeti kert funkcióját, reprezentatív jellegét, a mai igényeknek megfelelő közpark funkciókkal kiegészítve. A fejlesztésnek pozitívan kell befolyásolni a VIII. kerület városképi és közbiztonsági helyzetét. A koncepció egyesíti a történeti építés és vagyongazdálkodás szemléletét a modern igényekkel és funkciókkal. A városnegyed arculatát újra kell hangolni, a szlömösödő területet újra kell éleszteni. Meg kell találni ennek a feladatnak a költséghatékony és innovatív megoldásait."

www.mek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3847&Itemid=67
Tegnap a bizottsági ülésen volt egy vendég a kormánybiztos hivatalából. Ülés után rákérdeztem, hogy mi ezzel a helyzet, különös tekintettel arra, hogy nemzetbiztonsági képzés is lesz, azaz védett épületek lesznek: nagy vonalakban azt mondta, hogy park lezárása nincs tervbe véve, maximum éjszakára, csak épület lezárása. Persze nem fogok örülni, ha éjszakára lezárják. Mert akkor már könnyen fognak okot találni, hogy nyári szünetre, hétvégére, ünnepre, rendezvény esetén, stb lezárhassák. De azért alapesetben nem erre számítok.
Az a maszatolás, ami hónapok óta folyik a park jövőjéről, egyidejűleg a gyerekek azonnali kizárásával (napközis tábor) azért sok jót nem ígér. Lehet hogy ez lesz az ország első szórakoztató/szabadidős helye, amin közben katonák lő- és lógyakorlatoznak (lásd tervek), de ez nehéz együttműködésnek néz ki. És gond esetén nem hiszem, hogy az egyetem hátrál meg.

Részletes terv kéne, lenne megnyugtató, mert a "ki mit mond" mára a régi "ki nevet a végén" játék korszerű változata lett.
@jt: @bizottsagiirnok:

Nos, nekem a tervekből az jön le, hogy a közpark marad. A kimondott szándékokból is az jön le, hogy a közpark marad.

A tervek és az üzemeltetés részleteiben sok ördög rejlik. Lehet-e például majd a nagyréten labdázni, frízbizni, napozni? Vagy ezt ellentétesnek gondolja már a tervező, esetleg majd az üzemeltető az említett reprezentatív, történelmi stb. szempontokkal, és a nagyrétet mondjuk csak körbesétálni szabad majd, kivéve a rendezvények tartását... Vagy hogy a sportpálya ingyen használható lesz-e, mint most, vagy bárki befizethet? Lesz-e öltöző? Stb. stb.

Ezek a kérdések mind a szándékokon múlnak: ha akarják, megoldják.

Ami szerintem bizalmatlanságot kelt, az nem a park közhasználatával kapcsolatos kijelentések. Én még azt is elhiszem, hogy az ellentmondásosnak tűnő részletek a kerületi és központi illetékesek ügyetlensége miatt kerülnek a híradásokba, nem pedig azért, mert valamit el akarnak titkolni.

A bizalmatlanság oka szerintem ezzel szemben a döntéshozás mechanizmusa, ami különösen a kormányváltás óta erősödött föl. A következő gondolatkísérletet teszem. Lehet, hogy a tulajdonos, a leendő üzemeltető illetékes döntéshozói elkötelezett az iránt, hogy a parkot az építkezés alatt és után a kerületi lakosok minél szélesebb köre számára minél többféle szabadidős tevékenységre hozzáférhetővé tegyék. De vannak ellenérdekei is. Például az említett történelmi és reprezentatív funkció. Kétségtelen, hogy száz éve nem napoztak, kocogtak, frizbiztek a józsefvárosiak a parkban. Az is igaz, hogy az államigazgatás sem ezekkel a tevékenységekkel szokott reprezentálni. A használók és a használat sokféleségének menedzselése pénzbe kerül.

Tegyük fel, hogy a tulajdonos/üzemeltető emberei a történet egy pontján úgy gondolják majd, hogy jobb volna a használat lényeges elemeit korlátozni. A helyükben azt csinálnám - ismerve a döntéshozás jelenlegi szokásait -, hogy meggyőznék egy minél magasabb rangú döntéshozót, hogy mondjon egy rögtönzött igent az ötletemre. Nagy valószínűséggel számíthatnék rá, hogy a hierarchia alsóbb szintjein lévők, a nem közvetlen beosztottak is, még csak nem is figyelmeztetnék a döntéshozót, hogy eddig egészen mást mondtak. Sőt, jelentős kommunikációs gépezet indulhatna be azzal az üzenettel, hogy tulajdonképpen mindig is ezt akarták a döntéshozók és a józsefvárosiak is.

Sajnos két rossz előjelet is ismerek, amely alátámaszthatja ezt az eszmefuttatást.

Az első a napközis tábor elköltöztetése. A történet nekem úgy állt össze, hogy a kormánynak az építkezésért felelős megbízottai azzal az igénnyel fordultak az önkormányzathoz, hogy az építkezést előkészítő munkák miatt a tábort pakolják ki. Az önkormányzat pedig a legkisebb mérlegelés nélkül egykettőre kipakolta. Pedig élhetett volna a gyanúperrel, hogy ezen a nyáron az égvilágon semmi nem kezdődik a területen. Érvelhetett volna azzal, hogy több száz gyerek nyara lényegesen jobb körülmények között szervezhető meg a parkban. A parkon belül is kereshetett volna alternatív megoldást, ha a tábor addigi helységei esetleg tényleg kellettek volna a beruházónak. Minderre kiváló lehetőséget adott volna, hogy a polgármester az érintett szakterületben érintett egyik legmagasabb rangú vezető.

Képzeljük el ennek analógiájára az önkormányzat várható reakcióját, ha a kormány embereinek álláspontja esetleg váratlanul kedvezőtlen irányba fordul a park használatával kapcsolatban.

A másik rossz előjel Szilágyi Demeter ezzel kapcsolatos megjegyzése az augusztus 28-i civil fórumon. Szilágyi Demeter benyomásom szerint egyértelműen a tájékozottabb és aktívabb képviselők közé tartozik. Amit mondott, az tulajdonképpen banális, másra is mondhatta volna. Azt mondta, hogy erről úgysem a kerület dönt.

Ez viszont sajnos az a várakozást erősíti, hogy ha "fentről" váratlanul megváltoztatnák majd a véleményüket, akkor a kerületi döntéshozók széttárják a kezüket.

Pedig nagyon is van mozgásterük, amit rögtön mondtam is a képviselőnek. Tájékozódni, elvárásokat közölni, olyan fórumokat létrehozni, hogy a mindenkori külsős-felső érintettek százszor is meggondolják, hogy ujjat húzzanak-e bármikor a kerületiek érdekeit képviselőkkel.

Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer netán mégis lényegesen korlátoznák a kerületieket a park használatában - döntsön akár a kérdésről a római pápa -, ez "örökre" ráégne mostantól kezdve a hivatalban lévő kerületi képviselők és polgármester nevére.

Keressenek rá a neten néhány korábban nagy hatalmú kerületi döntéshozó nevére. Jó páran vannak, akinek a neve nem a hivatali idejükben hatalmuk alá tartozó kommunikáció iránya szerint marad fenn a tájékozódni kívánók számára, hanem néhány zavaros ügy miatt.

A fenti problémákra egyébként van megoldás. Ráadásul az önkormányzat találta ki, csak aztán megtorpant a végrehajtásban. Nevezetesen, hogy bátorítsa olyan civil társaság létrejöttét, és segítse őket hozzá, hogy minél inkább olyan helyzetbe kerüljenek, hogy a park közhasználata szempontjából lényeges információkhoz folyamatosan hozzájussanak és az véleményezzék.

Én teszem hozzá, hogy akkor tennék jól, ha nem ők kreálnának kezes bárányként funkcionáló álcivileket. Ha tőlem kérnének javaslatot, nyílt pályázatot hirdetnék a részvételre, a civil monitoroknak vállalásokat kellene tenni az aktivitásra és az információk megosztására, és bizonyos időnként valamilyen internetes szavazás alapján újra is választhatnák őket.

Az önkormányzat tehát simán teremthet olyan feltételeket, hogy a képviselők és a polgármester függőségi viszonyai semmi esetre se blokkolhassák le, hogy az Orczy-park ügyében a kerületiek szempontjai hangot kapjanak, és első kézből tájékozódhassanak.

Bizonyára van, aki ezt az elképzelést naivnak tartja. Én inkább azt gondolom, hogy nem lesz belőle semmi, mint hogy igen. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha ilyen módon a teljes kontroll egy részét az önkormányzat kiengedné a kezéből, akkor a lakosok jobban bíznának benne.
@jt:

"A park lezárása nincs tervbe véve, maximum éjszakára, csak épület lezárása. Persze nem fogok örülni, ha éjszakára lezárják. Mert akkor már könnyen fognak okot találni, hogy nyári szünetre, hétvégére, ünnepre, rendezvény esetén, stb. lezárhassák."

Ezek teljesen különböző dolgok. Éjjelre a parkot most is bezárják. Szerintem ez teljesen ésszerű: az ott alvás, kempingezés akadályozása, közbiztonsági okok stb. Külföldön is általános a kis és közepes közparkok bezárása, tehát hogy úgy mondjam, evolúciós szempontból is beválik. De biztos van kritikai irodalom is, hogy érveket merítsen, aki akar.

A rendezvények esetén való korlátozás szintén van, általános és ésszerű szerintem.

A hétvége, ünnep, évszak típusú korlátozás az, ami más tészta.

Meg hogy milyen részen, mit, milyen feltételekkel lehet csinálni. Akár koncepcionálisan, akár a gyakorlati üzemeltetés kérdéseiben. Erre tömérdek rossz példa van itthon.
Vajdapetereutca: Bejegyzésed elején optimistább vagy mint én, az érveknél meg szerintem engem erősítesz. És még nem is beszéltünk a piac megszüntetéséről, a pontosabban meg nem határozott kompenzációról. Amihez persze veszteség is tartozik.

És lövő, lovaglócuccok önmagukban furcsák a város közepén, a klinikai tömb mellett. Bár erről csak olvastam valahol, most nem néztem utána. Ha kell, megteszem.
@bizottsagiirnok: @jt:

Ezek együtt is igazak lehetnek. Elhiszem, hogy a nyilatkozók általában azt szeretnék, amit mondanak, és hogy nekik is ezt mondták. Azt nem tudom, hogy ha a részletek kerülnek eléjük, akkor mit szeretnének. Annak sincs semmi jele, hogy lenne tervük olyan esetleges fordulatra, amiről tudható, hogy a kerületieknek nem tetszene.

Legyenek itt másoknak is az eddigi alapszövegek:

Ez a májusi beszámoló az építkezés felelősétől:
index.hu/belfold/budapest/2012/05/10/ev_vegen_kezdik_a_ludovika_felujitasat/

A beépítési tervet itt találtam meg a legnagyobb felbontásban:
richpoi.com/images/content/10297_ludovika.jpg

Az NKE intézményfejlesztési tervét időközben új lapra költöztették:
www.uni-nke.hu/downloads/egyetem/IFT.pdf

A szóba került részletekről:

A parknál szó van reprezentatív funkcióról is, lakossági használatról is, a kettő összeegyeztetése nem magától értetődő.

Sokféle kültéri sportpálya lesz, az egyetem intenzív sporttevékenységet akar, kérdés, hogy a lakossági használat számára ez milyen korlátozással jár majd.

Lesz fedett sportcsarnok, tornacsarnok, uszoda, mindegyiknél említve van a lakossági használat is, kérdés, hogy milyen időkorlátokkal. Ég és föld a különbség, ha a nap jelentős részében, és mondjuk a munkaidőn/iskolai órákon kívül a lakosság használhatja, mint ha mondjuk időnként nyitják csak meg rendezvényekre a lakosság előtt.

Szerintem ésszerű lehet a díjfizetés is kívül-belül, ha van sokféle konstrukció, kedvezmény, megpályázható támogatás stb. Tehát lehet a díjfizetés a kizárás alig leplezett eszköze, és ha akarják, lehet egyszerre érvényesíteni a használók teherviselését, az esélyteremtést, a környék lakosai felé a nyitottságot.

Lovas létesítmények, istállók: A Korányi Sándor utca hosszában, túloldalt lakóházakkal. Kicsit távolabb (a Füvészkert után, a Természettudományi Múzeummal szemben) a klinikai campus (legközelebb az I. sz. Belgyógyászati Klinika és az Urológiai Klinika). Fogalmam sincs, hogy igényes kialakítás esetén ez jelent-e terhelést a környezetre.

Lőtér: a Rendészettudományi Kar kiképző vagy taktikai blokkjában (nem biztos, hogy ugyanaz), ha jól értem, a Diószeghy utcai jelenlegi BRFK épületben, a Sárkány utcai lakóházak közvetlen szomszédságában. A teljesen laikus megfigyelésem szerint, több lőteret ismerek középületek pincéjében, lehet, hogy ezek jól szigetelnek, de amit ismerek, azok közül egyik sincs lakóházak közvetlen közelében.

Nos, ezekről és más kérdésekről, amelyek tuti fel fognak merülni, a szervezett lakossági monitorozáson kívül, indokolt volna már most tájékoztatni. Mondjuk egy az eddigieknél sokkal jobb felbontás a beépítésről az önkormányzati honlapon, "akadálymentes" nyelven (tehát nem építészeti, hivatali kifejezésekkel túlzsúfolva) fogalmazott magyarázattal, az alap volna. Amúgy ez önkéntes alapon is létrehozható, de az okos önkormányzat az ilyesmit kézbeveszi.
+1:

A terven ugye látszik, hogy a Diószeghy-Korányi sarok közelében lévő több, soklakásos ház helyén kollégiumokat terveznek. Talán nem az első ütemben.
A sportpályákról is esett szó: azt az infót kaptam, hogy lesznek olyan időszakok, amikor nem az egyetem használja a pályákat, azaz bérelni lehet. Öltözők is lesznek.
@jt:

Ez logikus, de ördög itt is a részletekben. Öltöző nélkül jelenleg futni, tornázni ingyen lehet. Erre van a focipálya körüli atlétikai sáv (bár nagyon rossz állapotban), és egy külön "erdei" futópálya (újszerű állapotban).

A díjfizetés a magasabb szintű szolgáltatásért szerintem rendben (nem mindenki fogja így godndolni), de nem mindegy, milyen konstrukció. A margitszigeti futópályát használók például nagyon drágán rakhatják le akár a holmijukat, és kevés konstrukcióban lehet fizetni. Vagy ha egyetemi fociedzés van, attól még futni lehet az atlétikai pályán a lakosságnak, ahogy a sportegyesületekben csinálják.

Akarás és szervezés együttműködést teremt, rugalmatlanság, restség és parancskultúra pedig pazarlást és elégedetlenséget.

Úgyhogy hajrá ebben is, nem csak a sportban. Kezdve a kommunikációval, amiért itt köszönet, de széles körben kellene, és minél hamarabb.