..és ezt hagyta maga után a Kálvária téren. Látszólag egészséges, erős faágak, zöld lombokkal az egyik oldalon, és a többi, ami talpon maradt, köztük olyan, ami már megérett az enyészetre. A vihar már csak ilyen. A semmiből jön, és oda is távozik. Kiszámíthatatlan, szeszélyes, rendet, logikát ne is keressünk működésében. Olyan, mint a szerelem és a halál.  Mindkettő feldúlja, átalakítja azt, ami addig volt. Szerelem több is lehet az ember életében. Halál csak egy. Aki nem fél a haláltól, az életet kap cserébe. Aki vállalja a sötétet, azt a fény is meglátogatja. Aki tud-mer szerelmes lenni, az a legnehezebb és legszebb feladatra vállalkozik. Kinyitja, kitárja szívét egy másik embernek. Védtelenné válik.   Egy olyan világban, ahol mostanság szinte mindenki védelmet keres, biztonságot, mert a távolból morajlás hallatszik, mintha új vihar közeledne, tisztító, elemi vihar. Halálos, szerelmes, ősi erők mozgatják. Legyőzni nem lehet, csodálni igen. Mert a kálvária sem örökéletű ezen a földön.