A Teleki téri piac felett sokáig lebegett Damoklész kardja - most lecsapott. Az önkormányzat pályázatot írt ki, amit a Lidl Magyarország nyert meg, így ők építhetik újra fel diszkont áruházukat, mellé pedig a piac maradékát.
Így fog kinézni:
Mit szólnak hozzá a vásárlók? Mit gondolnak erről az árusok? A 8kerTv megkérdezte őket:
És te mit gondolsz?
Átnevezés-dömping van a városban. Csak kapkodjuk a fejünk, mennyi új/régi utca- és térnév lesz. Lassan nem fogjuk ismerni a várost, ahol élünk...
A nagy kavarodásban a különböző hivatalok sem mindig tudják, mi is lesz, mit is akarnak egy-egy rosszul hangzó közterület régi/új neveként.
A mai testületi ülésen a kerület erről dönt:
Ehhez képest a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán erről szavaz:
Úgy tűnik, a narancsosok valamiért írtóznak a Köztársaságtól. Olyannyira, hogy mindegy mire, de a tér nevét is meg kell változtatni.
Csak legyen köztük (béke, szabadság és) egyetértés.
Te mire voksolsz?
A tervek kiteregetése után nem sokkal maga a tervező is megtalált - kérésére a poszt egyelőre nem elérhető. Legalábbis a teljes verziója. Akit érdekel, ezután is megtalálja.
Tisztelt Lesley!
A terv egy elvi engedélyezési terv, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után ölt végleges formát, a kiviteli tervek szakhatósági engedélyezésével.
Tekintettel arra, hogy a Blaha Lujza tér egy része a VIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában, másik része a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése is két vágányon halad.
A VIII. kerületi Önkormányzat zöld utat adott az elképzelés megvalósításához, a Főváros vonatkozásában az ügy holtvágányon vesztegel, a döntés előkészítés sajnos lassan egy éve húzódik, tehát onnan még nincs tulajdonosi hozzájárulás.
A terv tulajdonjogát tekintve az a helyzet, hogy a tervezői szerződés szerint a megrendelő ABLON csak a tulajdonosi hozzájárulások megszerzése után fizeti ki a tervezési díjat, azaz csak akkor kerül a szerzői jog birtokába.
Nem vagyok a nyilvánosság ellen, de a szerzői jogi kérdések jelenlegi rendezetlen állapotában szerencsésebbnek tartanám ha átmenetileg a terv nem lenne az interneten hozzáférhető. Bízom benne, hogy rövidesen a Főváros részéről is megszületik a tulajdonosi hozzájárulás és akkor már a konkrét kiviteli terveket tudnánk bemutatni.
Tisztelettel kérem a fentiek mérlegelése után egyenlőre tegye a tervet a nyilvánosság számára elérhetetlenné.
Köszönettel és üdvözlettel: Madarász Károly
Vannak a városban olyan kis zúgok, sarkok, amiket nem lehet nem kihasználni. Ilyen a Blahán a Rókus kórház kiugró sarka, ahol eddig egy ál-álvány adott teret a vizuális környezetszennyezésnek. Urbanistán megjelent egy poszt róla, és pikk-pakk! el is tűnt.
Mert lejárt a szerződése a területfoglalásra, ami kerületi. Már a kérelem elbírálásánál kételyek merültek fel az akkor még létező Palotanegyedi részönkormányzatban, de be tudtak mutatni egy szerződést a felújításról - gondolom, ilyet nem nehéz kötni egy haveri vállalkozóval.
No de eddig is volt ott mindig valami: zöldséges, termelői tej, egy ideig egy jurtából árulták a mézet..olyan ez a sarok, amit nem lehet üresen hagyni. Sok ember jár erre, meg is állnak a piros miatt, valamit vesznek is.
Most sem maradhat üresen - úgy tűnik, ott a mély-magyarságnak különösen jó. Koppány húsbolt kínálja portékáját, csak úgy, az utcára. Mozgó - mondja magáról - de nem mozdul sosem.
Délutánonként meg hatalmas sor áll a napi meleg ételért. Van itt mozgás, élet bőven, nem értem, miért kellene a plázába terelni az embereket...
Blaha Lujza tér, én így szeretlek!
Nicsak, mit fújt be a szél a postaládámba a tegnapi padtalan Blaha képe után! A tér átépítésének teljes tervét. Mazsolázzatok belőle szépen, van mit. Érdemes nagyítani néha, hogy a szöveg is olvasható legyen teljesen.
Itt van például a padtalanság. Ezután sem lesz, mert:
Aztán itt a terelés: a megállókból a téren át a plázába irányítják az embereket. Nincs ebben semmi szemérmesség, gond nélkül leírják:
Az is kimaradt az eddigi ismertetőkből, hogy ide tervezik a buszok végállomását áthelyezni az Uránia elől. Az dicséretes, hogy az Uránia elől elhozzák, és nem kell az ott élőknek folyamatos légszennyezésben élni, viszont nem látom, miért jó, ha egy kórház ablakai alatt okádják a füstöt a buszok.
Ugyanakkor szerepel egy villamos nyomvonal a Népszínház utcából a Rákóczira, ami igazán remek lenne...
Szóval van itt érdekesség bőven. Kérdésként felmerült még bennem, jó-e, ha a magánberuházó alakítja ki a közteret a saját igényeinek, érdekeinek megfelelően?
Szerinted?
Elvisről neveznének el egy nevenincs teret a fővárosban - adta hírül az összes létező média pár napja. Újabb gumicsont Szeretett Fővárosunk Vezérétől, ezen aztán lehet rágódni pro és kontra, meg is teszik rendesen.
Hogy érdekesebb legyen, be is vonják a Zembereket: szavazni is lehet arról, melyik közterület viselhesse ezt a nevet.
Nahát, nézd már, a kerület is szerepel egy helyszínnel! De tényleg nincs ennek neve? Nincs ötlet sem rá? Mintha lett volna errefelé valami csetepaté úgy 55 éve...
A résztvevők nevére mind-mind emlékszünk, a környék utcái, terei őrzik azt. Szó volt arról , hogy a megállókat is átnevezik, a BKV magyarázatot is adott rá.
De igaziból az lenne a jó, ha Elvis itt (is) élne tovább. Megérdemeljük, ha a mást nem lelünk. Szerezzünk örömöt Tarlósnak.
Összegyűltek vasárnap a Mátyás téren a tiltakozók, akik annak átalakítást ellenzik. Nem volt nagy tömeg, talán 12-15 ember jelent meg, hangosítással, táblákkal, ahogy egy tüntetésen illik. A hangosítást a Civil Rádió biztosította, szólt is belőle a rádió sugározta zene - ami ellen már hétközben tiltakoztak a környéken lakók, hiszen megy az átépítés, zaj van egész nap, most meg hétvégén sem lehet pihenni kicsit csendben...Sajnálatos módon nem tudtam részt venni, mert éppen egy költöztetésben segítettem, de a végére odaértem.
Nem nagyon volt értelme, az látszott előre, hiszen elkezdték a felbontást, lezárták az utat, és zajlik az átépítés. Ami viszont megdöbbentő, hogy a hivatalok közül nem is ment el senki beszélni velük. Nesze neked narancsuralom, új testület, minden másként lesz. Nem lett.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a polgármestert és a Rév8 vezetőjét hívták meg – de például a terület önkormányzati képviselőjét nem is keresték. Nem is tudják, ki az…Ami tök ciki, hiszen most szavaztak, ő meg most tett esküt, hogy képviseli ezeket az embereket – is. Neki is ciki, a Mátyás tér másik fele hozzá tartozik.
Vicces volt még, hogy olyan tábla is volt kint, hogy minket nem kérdezett meg senki. Volt pár lakossági fórum, ahol erről volt szó, el kellett volna menni, ott mondani, és nem csak hangsúlyozni az érdeksérelmüket, hanem alternatívát, közös megoldást keresni. Tudni vélték azt is, hogy több Rév8 dolgozót már lecsuktak, és hogy ebből a projektből is lefölöznek bőven. Hogy a tér Tesco felőli részét csak azért alakítják át, mert a kivitelező cég megvette a Dankó-Szerdahelyi-Mátyás tér sarkán álló, félbehagyott (becsődölt) házat.
De elhangzott ott egyéb is – a tájékozódás hiánya volt észlelhető ismét. No, nem mintha olyan nagyon igyekeztek volna az információ birtokosai megosztani velük azt – ami viszont őket minősíti.
Kapuk mindenhol, mindenhová; most meg már egy-egy városrészbe is lesznek bejáratok. A Corvin-Szigony-Sétány körül egyre nagyobb területen próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy itt valami nagyszabású, itt valami teljesen más van; nem csak új, de minden ízében különbözik az eddigi megszokott városi környezettől. Nem oly' régen rangos díjat is nyert a projekt.
No de nézzük, mi épül itt, hiszen rozsdás vasból emeltek két elég nagy L alakot a mozi elé, az eddig itt lévő hirdetőtáblák helyére:
Mi a franc lesz ez? - teheti fel a kérdést a laikus erre járó, hiszen inkább néz ki taxidrosztnak, mint bármi másnak.
Az egyszerű, funkció-központú húsz tonnás lámpaszerkezet két aszimmetrikusan elhelyezkedő lábból és egy 4,8 méter magasan, 35 méter hosszan kifeszülő gerendából áll. Végeredményben a Corvin közben lévő közvilágítást biztosító kandeláberek helyett ez a 35 m hosszú konzol veszi át a közvilágítás szerepet. Az összesen 2 380 db LED-del felszerelt 35 db egyedileg tervezett AstralLED lámpatest a speciális vizuális hatás elérésének érdekében egy szabadalmaztatott megoldásnak köszönhetően nyerte el végső optikáját. A két függőleges LED-falon 10 mm pixeltávolságú, míg a vízszintes LED síkokon 20/10 mm -es a kiosztás.
2010. ősze és 2011. tavasza között valósul meg a 3K – Köztéri Kulturális Kereszteződés elnevezésű köztérfelújítási program. A 3K program első eleme egy speciális közvilágítási lámpatest, ami végül a Corvin kapu elnevezést kapta. Fontos körülmény, hogy a terv a Fővárosi Tervtanács engedélyével és támogatásával, a műemléki és egyéb építészeti szempontok figyelembevételével valósult meg.
Hmm...ez aztán fasza lesz, egy újabb techológiával nyomják majd bele az arcunkba kikerülhetetlenül a reklámokat. Tudom, mindennek ára van, és a köztereket megújító cégnek is kell valami haszon, de mindenképpen a vizuális környezetszennyezés újabb útján?
Naná, be kell csábítani az embereket az új plázába - ami nem is az igazándiból, hanem egy fedett utca, ami 0-24-ben nyitva lesz, és látogatható. Kíváncsi vagyok, hogy fog üzemelni, mi lesz a télen ide behúzódó hajléktalanokkal, pl...
Igazán szép, informatív táblák lettek elhelyezve a kerület kis füves-fás részein, hirdetve a magasságos EU jótékony finanszírozását. Ki találta ki, hogy ezek így és ekkorának kell kinéznie/lennie? Csak nem a táblagyártók...?
Nekem szimpatikusabb lenne több, kisebb tábla, kirakva a ténylegesen felújítandó helyekre - nem így beleordítva mindenki arcába folyamatosan. Ti mit gondoltok?
Palotanegyedben több színpad is épült ma, a Mikszáth téren rakták össze az egyiket. Egy szürke dolmányos varjú is kíváncsi volt rá, meg is mondta, mit gondol róla, majd otthagyott mindenkit. Könnyű neki, vannak szárnyai...
Olyan nincs, hogy a Korai Öröm nem jó.
Kétféle munkát is látni most a Pollack Mihály téren: az egyik a macskakövek közötti rést tömítik cementes homokkal/apró sóderral. Ideje volt már, hiszen évek óta egyre csak romlik a nem olyan régen lerakott új burkolat - a karbantartás teljes hiánya megmutatja magát hamar.
Jókora kupacot kaptak, ezt hordják talicskával az úttestre, majd egykedvűen söprögetik ide-oda, a kocsik meg belenyomják. Kicsit poros, kicsit uncsi, kicsit lassan megy, de legalább már foglalkoznak vele. Persze, nem csinálják meg az összes kockakövet, arra nincs keret, csak a Pollack téren. A Múzeum két oldalára már nem futotta.
Velük szemben meg gyepesítés zajlik. Előzőnek is örülök, de ennek sokkal jobban, hiszen - még ha ideiglenesen is - zöld pázsit várja majd az erre járókat.
A gyeptéglák kirakásának aprópója a tér újragondolására kiírt pályázat díjazása - na meg a tér elfoglalása, kihasználása. Pollack Piknik, négytől - ha viszel, eszel. :)
Vajon mire gondolt?
A Szabó Ervin tér burkolata évek óta borzolja a kedélyeket, a silány minőségű térkő silány munkával lerakva - jó sok pénzért, persze - majd átadva a kerületnek; tudniillik a főváros csinálta meg, és adta át a kerületnek.
A járda sok helyen széttört - és csak részben magyarázat az autók ráparkolása, hiszen az Ötpacsirta utcában nem férnek oda a járdára, mégis veszélyes arra sétálni, főleg magassarkúban.
Amit azért szeretnek a nők, és mi, férfiak is! :) No, nem hordani, hanem elnézni az izmok átcsoportosulását, a szép harisnya mintázatát, a domborodó idomokat...de ha csak tipegni lehet egy-egy helyen, neadj'isten komoly veszélyt is jelent az átkelés, az nem annyira jó. Senkinek.
Megértem én, hogy nincs rá pénz, az egészet fel kellene szedni és újrarakni - de legalább figyelmeztetést lehetne kirakni, körbekeríteni a veszélyes helyeket. Ez nem kerül sokba!
Szorgos kezek most tele is rakták a környéket, saroktörés veszélyre figyelmeztető matricák kerültek a Szabó Ervin tér oszlapaira, kukáira; de az Ötpacsirta utca gázos részére is jutott. Ott jártamkor mindezek ellenére láttam sarok beszorulást a kövek közé a téren - lehet, sárga figyelmeztető csíkokat kellene felfesteni a veszélyes helyek köré....
Flash elmúltával már csak linket tudok berakni a képekhez :(
Helyreállítás? Álmodni sem merjük már, de talán a Baross utca elejének sétálóra való alakításánál...
Palotanegyed rejtett kincsei
Címkék: fotó pályázat lego építkezés mkkp kincs tér díszburkolat
2010.03.12. 14:23
Ezzel a címmel hirdetett fotóversenyt a CaPE, és szerdán volt az ünnepélyes kiállítás megnyitó, valamint díjátadó a Kossuth Klubban. A versenyre kinyomtatott képekkel lehetett pályázni, így ezt mi nem tettük meg, de ha megtesszük, biztosan különdíjas nyertesek vagyunk - ugyanis minden téma, ami kicsit is eltért a meghirdetettől, különdíjat kapott.
Mindenki az unalmas megszokott épületfotókkal indult, de mi feltárjuk az igazságot: a rejtett kincsek még nem kerültek elő! Feltárásuk ma is zajlik, legjobb példa erre a Pollack téren lévő munkagödör - amit a látszattal ellentétben nem a trehány munka (lerakás) és a karbantartás (teljes) hiánya miatt néz ki így, hanem szorgos kezek szedik ki a köveket, a vízelvezető csatorna tetejét, és keresik Attila elveszett sírját...
Információim szerint közel vannak már, több lelet is arra utal, hogy itt, a Nemzeti Múzeum mögött temették el a legendás vezért, és csak a kincsvadászok elleni védekezés miatt terjesztették el, hogy a Tisza vize fedi. Vagy nem. De az biztos!
Nos, a mi népünk, nemzetünk megérzései mindig is híresek voltak, nem véletlen, hogy ide került a nemzet múzeuma, a Rádió, és a főúri paloták. Az alapozással álcázták ugyanis az egyes feltárásokat, ami a mai napig is tart: mélygarázst húztak fel le a legutóbbi nagyobb gödörbe.
De tévedtek eddig mind, a kis emberek tudják a frankót - amint meglelik a kincset, azonnal beszámolunk róla.
Stay tuned!
Utolsó kommentek