A kerület egyre színesebb lesz - nem mintha eddig nem lett volna az, viszont az utóbbi időben egyre több a ténylegesen színes dolog, tárgy. Jól van ez így, a sok szürkeség közé kell néha egy-egy színesebb darab, ami feldobja az embert, kicsit meghökkenti, kizökkenti: mit keres itt a Nemzeti Múzeum mellett ez a krétával kifestett téglahalom, amely a hiányzó vakolat alól kandikál ki? Ki csinálta..?
Hétfőn délután bohócok foglalták el a Blaha Lujza teret a Placcc fesztivál keretében - ahová állandóra kiköltözött a hajléktalanok mellé a Jobbik főpolgármester jelöltje, egy dobozba. Érdekes kontrasztot adott a politika zártsága és az önfeledten örömködő járókelők bohóccá válása.
Kicsit pikírten feltehetném a kérdést, hogy: ki van a Jobbik mögött? A bohócok...:)
Update: Most kaptam a szervezőktől újabb információt, mégsem a fesztivál keretében, hanem önszerveződve lett a Blaha lerohanva a bohócok által.
Változatlanul azt látom, a kerületben bizonyos dolgoknak nincs gazdája. Erre az egyre jó a választás, amit ilyenkor nyilvánosságra hoz az ember, az rövid időn belül megoldódik - remélem, ezzel is így lesz:
Gutenberg téri játszótér, leszakadt hinta. Nincs túl sok hely a kölköknek játszani a kerület belvárosi részén - talán majd egyszer ismét lesz a Múzeum kertjében - így aztán fokozottan oda kellene figyelni arra, hogy aki gyereket vállal, annak mindenben megfeleljen a lakókörnyezet.
A hinta kb. 2 hete lóg így. Nap nap után erre járnak a közteresek, a köztisztaságiak, a rendőrök - és a gyerekek is, akik minden nap úgy mennek haza, hogy mégmindigrosszahinta. Kinek lenne a dolga ellenőrizni, figyelni rá, vagy csak szólni valakinek, ha elromlott? Azt, hogy kinek kellene megjavítani, nem is kérdem; hogy balesetveszélyes is, nem is említem...
Mint az elején írtam, ilyenkor minden ilyen - apró, de bosszantó - probléma megoldódik. Ha tudsz ilyet, látsz hasonlót, ne légy rest ésküld el. Hátha.
Most figyelnek ránk, használjuk ki!
Ismét PLACCC fesztivál van, aminek ismét van kerületi vonatkozása. Nem is akármilyen! Egy rendhagyó séta - bár ilyen van már a nyócba' - ez csak egy hétig lesz, és fura is, mert RöSzüben (rövid szöveges üzenet) kapod az instrukciókat.
HOLNAP MINDEN MÁS LESZ
A dán hello!earth színházi kollektíva helyszínspecifikus sétájának résztvevői úgy láthatják a város egy negyedét, ahogyan talán még az ott élők sem látták. Az útvonalat a közönség tagjai egyesével járják végig egy-másfél óra alatt. Útjuk során sms-ben kapott utasítások és váratlanul előbukkanó, furcsa kísérők irányítják őket az ismerős-ismeretlen városnegyeden, magán- és köztereken át. A játékos élménytúra nemcsak térben zajlik, hanem a résztvevők tudatában is, hiszen a valóság lassan összeolvad személyes érzelmeikkel, kapcsolataikkal és tapasztalataikkal.
A koppenhágai hello!earth tagjai, Vera Maeder és Jacob Langaa-Sennek csaknem egy évtizede foglakoznak a városi környezet művészi szempontú vizsgálatával. Az elmúlt években többek közt Dánia, Hollandia, Norvégia, Jordánia, Brazília és Izrael metropoliszaiban mutatták be kísérleti alkotásaikat, amelyek egyaránt kihasználják a résztvételi művészet és az új technológiák lehetőségeit.
Az előadás a Metropolis Biennale Copenhagen 2009 fesztiválra készült, a PLACCC Fesztiválon látható produkciót kifejezetten a magyar fővárosra adaptálták a Budapest Korzó, a Radikális Szabadidő Színház és az Artus művészei, szakértői segítségével.Koncepció: Vera Maeder és Jacob Langaa Sennek
Közreműködő alkotók: Boross Martin (Artus), Erdős Zoltán, Farkas Kata (Radikális Szabadidő Színház), Fekete Réka (Artus), Gáspár Szabolcs, Justin Hyatt, Körmendy Pál (Artus), Jacob Langaa-Sennek, Vera Maeder, Polonyi Réka (Radikális Szabadidő Színház), Schnábel Zita (Artus), Tömör Miklós, valamint Szolga Zsófia és Takács Péter
SMS-rendszer: Jonas Smedegaard
Produkciós asszisztens: Vidovszky EmmaA koppenhágai előadásban közreműködő alkotók: Boaz Barkan, Andre Bern, Candice Didonet, Kristofer Krarup, Jacob, Jacob Langaa Sennek Vera Maeder, Seimi Norregaard
A koppenhágai előadást támogatta: Danish Arts Council Committee for the Performing Arts, Copenhagen City Council and Copenhagen International Theater
Időpontok: 2010. szeptember 27. – október 2.
Az egyszemélyes séták indulása: 10 percenként, hétfőtől csütörtökig 16:00 és 19:00 között, pénteken és szombaton 14:00-19:00 között
Találkozóhely: VIII. kerület, Gyulai Pál u. 1. (társasház udvara)
A séta hossza: kb. 75 perc
Nyelv: magyarul vagy angolul (választható)
Tudnivalók: sétálós előadás, kényelmes cipő ajánlott.Belépőjeggyel látogatható.
Jegyárak:
- teljes árú jegy 2.000 Ft
- diák / nyugdíjas jegy 1.500 Ft
- csoportos jegy (10 főtől) 1.200 Ft
Nem oly'rég volt, hogy a virágbolt előtti kaspóból ellopták a virágot. Virágot lopni szerintem bocsánatos bűn - bár azt megértem, hogy nem jó érzés, ha elviszik fizetés nélkül a portékát, viszont egy virágboltos ezt beleszámítja.
Egy darabig vártam, mikor kerül oda újabb növény, de csak az üres föld tátongott ott, néha egy-egy csokipapít, csikk került bele. Jó reklám egy virágboltnak, nem? Nem is értem, miért nem rakott ki újabb növényt, nem akadt a boltban olyan, amit nem sajnál?
Ezért aztán vasárnap éjjel szépen kivittem az egyik futómat, ami amúgy is kint lakott a gangon, és gerilla módon beleraktam az üres helyre. Kíváncsi voltam, mi történik vele, illetve arra is, most is kis levélkével üzennek-e, hogy bárki is voltál, köszi.
Hát nem. Viszont locsolják, tehát befogadták.
A Szabó Ervin tér, Reviczky és Ötpacsirta utcák silány minőségű burkolata lassan-lassan kijavításra kerül. A magas sarkú cipők veszélyére figyelmeztető matricák talán segítettek kicsit, és a mélyebb gödröket kipótolták.
Ilyen volt tavasszal:
Ilyen lett nyár végére:
Ahol hiányzott a térkő, szépen kiöntötték betonnal. Nem mondom, praktikus, nincs ott egy pár gödör, nem kell kerülgetni - az meg egy másik kérdés, hogy mennyire néz ki jól.
Vajon mi tartott ennyi ideig? Tudom, nincs pénz az elmúlt évek rossz gazdálkodása miatt, na de akkor is sikerült ezt így megoldani.
Motoszkál bennem a kisördög: ha a többi törött követ is kiszedjük, és szép sorba rakjuk a fal mellé, azokat a gödröket is kijavítják kipótolják betonnal??
Lajkó Félix tegnap esti koncertje után még mindig nem nyugodott meg a lelkem; felzaklatja az embert a játéka, és nem nagyon ad megnyugvást. Őszköszöntő volt, igazi, amire az időjárás is ráerősített.
Belésajdul az ember lelke, ha hallgatja...
Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet - tartja a mondás. A gyakorlatban ez kicsit másként van, jól példázza ez a virágárus előtti cetli is.
Tény, hogy a közterületre kirakott virágokat, növényeket rendre megdézsmálják. A legdurvább ilyen sztorit tavaly halottam, amikor a CaPE szervezésében a környéken lakók ültettek virágokat a Lőrinc pap téren, majd pár nappal később gyökerestől együtt kezdtek eltünedezni. Térfigyelő kamerák kiszúrták, hogy egy Horánszky utcai hölgy szedte ki és vitte haza...Ami a közé, az az enyém (is) ?
Mostanában egyre több ilyen kis üzenettel találkozom. Fura kicsit, de olyan, mintha az emberek nem tudnának beszélgetni egymással, viszont mondanivalójuk meg lenne.
Állítólag virágot lopni nem bűn...főleg, ha szerelmes az ember! :)
A tervező vagy a kivitelező? A kép a fél éve készülő Mária utca Krúdy Gyula felőli részén található:
Most nézd meg: itt van a régóta vágyott kerékpár tároló, de a bal oldali mellett ott egy oszlop. Normális esetben egy ilyen P betűhöz simán mindkét oldalról oda lehet kötni a paripát - itt nem.
A P-k előtti két oszlopot is nehezítésnek látom, de rendben, értem én, hogy a türhő autós gond nélkül felállna oda, így viszont távol van tartva. Kicsit a gyalogoktól foglalunk el helyet a cangával, és nem a rendelkezésre álló helyet használjuk.
De ki lehetett ilyen hülye? És miért nem szólt neki senki?
A CaPE állítólag ellenőrként részt vesz az egész felújításban - amit most nem lelek sehol - vagy ezt ők így jónak látják?
A címbéli kérdésre egy válaszom már van: én, amiért kérdezek...
Update:
Hazafelé ismét arra jártam, és az oszlop már nincs ott. A kerékpár odafér, előtte meg a gyalogosoknak is bőven marad hely. Most már maradéktalan az öröm, hipp-hipp-hurrá!
Ez a kedves téma vissza-vissza tér, mindenhol megtalálható, az életünk szerves része. Sajnos, nem marad a mellékhelyiség csendes magányában, hanem az utcán jön szembe - úgy vélem, mindegy, hogy állati vagy emberi, de talán a középkorban volt ilyen helyzet.
Mária utca felújítása zajlik. Az autósok már nem bírták, birtokba vették az elkészült részeket - egy oszlop már ki is volt törve - , és a gyalog, bringás, kutyás emberek is bátrabban járnak arra. Megértem, szép lesz, változás az eddigi megszokotthoz képest.
Amit nem értek meg, hogy miért kell a kutyákat ide szaratni?
Kőzúzalék kupac, amivel dolgoznak emberek, az itt lakó kutyások hálája a tetején látható.
Érthetetlen számomra.
Vagyunk ezzel páran így ebben a városban, sőt, egyre inkább az a jellemző, hogy mindenhol szarban járunk. Hogy ez feltünőbb legyen, a Blahára ki is raktak egy pár mű-szar kupacot. Értelme? Nem sok, ez a mennyiség már nem éri el az ingerküszöbünket. Megszoktuk, hogy szar vesz körül az utcákon, tereken.
Sok a hajléktalan az utcákon - főleg az elmúlt napok nagy hősége hajtotta ki őket, hiszen a szállók 20-30 ágyas nagy termeiben éjjel is elviselhetetlen a forróság, kint az utcán viszont ki lehet bírni.
Sokan segítenek rajtuk, sokan dolgaznak értük - bár biztosan elkelne a több segítség. Érkezik is: pékárú lerakva a bokor alá, ruhák kirakva a szelektív mellé.
Segítsünk embertársainkon, de ne így!
A kirakott tábla jelzi, hogy bizony, most már semmi nem állíthatja meg a Palotanegyed utcáinak felújítását. Hurrá, és jajj de jó, viszont ha nem csak a végeredményt nézzük, hanem a folyamatot is követjük, vicces dolgokat látunk.
Ilyen például a Mária utca. Haladnak vele, ha lassan is, de hát a tábla szerint is jövő év augusztusáig kell kész lenniük...Az eredetileg tervezett 2 hónap kellemetlenség az ott lakóknak most már fél éve tart. És még mindig nincs vége!
A legutóbbi CaPE ülésen - előző hó közepén volt - azt mondták, 2 hét alatt kész. Nos, nem lett. A burkolatot lassan végigrakták, most már a Demszki-karók is a helyükre kerülnek - az autósok meg már hetek óta használják, természetesen parkolásra, mi másra...
Az eredeti tervek szerint padok, fák és bringatárolók is lesznek - ezeknek viszont a helye sincs meg. Illetve, a már lerakott macskaköveket néhány helyen felszedték, de nem úgy tűnik, hogy a 40-50 centis mélységbe fákat tudnának ültetni. Jó, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy azt mondták, ha van rá lehetőség a közművektől, akkor lesz földbe ültetve fa, de ha nincs, akkor dézsás megoldás lesz. Most ilyen felemás lett, a gödröket kiássák, és majd októberben kerülnek bele fák. Padok nem - minek? Kinek? Meg aztán hová? A drága parkolóhelyek fontosabbak...
A másik a Gutenberg tér és a Kőfaragó utca. Ha minden igaz, akkor a nemsokára elkezdik az utca burkolatát is kicserélni, de most a gázosok felszedték az utcát, a csöveket kicserélték és visszaburkolták. Nemsokára ismét felszedik a burkolatot és kicserélik díszre. Így kell gazdaságosan bánni a pénzünkkel, ugye...?
A közbeszerzést most írták ki, csomagban - tehát a Guti, Kőfaragó, Gyulai Pál és Horánszky - és jövőre lesz kész. Hogy pontosan mikor kezdik és fejezik be, nem lehet tudni. Még.
Tavaszmező utca - ahol már javában kellene dolgozniuk a tervek szerint - is csak a jövő héten kezdődikk el. Ha minden jól megy - ami nem szokta jellemezni az ilyen munkálatokat - szeptember végére már át is adják. A késés oka a munkakezdési engedély kiadása: az önkormányzatot átszervezték, így egy darab ideig nem volt gazdája az engedély kiadásának.
Van ilyen...de hogy mindig?!
Eddig egy dolog sem történt meg az ígért módon. Örüljünk, hogy egyáltalán történik valami, és ne foglalkozzunk az elhúzodás miatti bosszankodással?
Ez a hányatott sorsú ház is lassan-lassan révbe ér, legalábbis nagyon úgy néz ki. A tervezett épület miatt a tulajdonosokat képviselő cég vezetője és az új épület tervezője lakossági fórum keretében találkozott a környéken lakókkal - a CaPE szervezésében.
Mint ahogy várható volt, az ellenkezők voltak a fő hangadók. Az épület most fogja megkérni a végleges engedélyeket, így pont időben tudta meg mindenki, mi is lesz ott - fel tudnak készülni a fellebezésre. (dögöljön meg a szomszéd tehene is jeligére)
A Bródy Sándor utcában lévő kávézó/korcsma üvegére van ez a kis összeadás felfestve. Én évek óta abban a hiszemben mentem el mellette, hogy ezzel akarják kifejezni folyamatos akciójukat, miszerint párosan kávézva csak az egyiket kell kifizetni...
Az igazságot nem oly'régen tudtam meg: ez egy street art kategóriába tartozó alkotás, egy súlyos estét követő hajnalon született, hazafelé.
További megfejtéseket ide várok.
A különféle üzenetek mindenhonnan ránk köszönnek, megszólítanak. Többségében kereskedelmi reklámok, aztán a graffitiból van még sok, és csak elenyésző a művészeti megfontolásból, vagy a ténylegesen informatív üzenetből felkerülő szövegek.
Elnézést sok mindenért lehet kérni. Sok mindenért érdemes is. Azért például, hogy egy ház hogy néz ki:
A homlokzat a ház arca, nem mindegy hát, hogy mit mutat az arra járóknak. Na de ha nincs pénzük a felújításra, akkor sokáig kell ilyen és hasonló lyukas felületeket nézegetnünk...
Aztán van úgy, hogy egy tégla helyét kipótolják. Tégladarabokkal, csirkehálóval megtartva. Figyelemfelhívás? Kezdő restaurátor? Művészeti projekt?
Én mindesetre a jobbító szándékot látom benne. Nem szép, de érdekes.
Utolsó kommentek