Nem illik

Címkék: graffiti napi

2009.01.10. 11:20

A Bródy sarkánál lőttem ezt a képet. Látni, krétával írta fel, több helyre is, az utcában meg lehet találni a nyomát, de nem vehető ki az írás rendesen: elmosta, lekoptatta már az eső és a szél. A házak fala is kivétel nélkül újítára szorul, pedig Palotanegyedben járunk, a Nemzeti Múzeumtól, Rádiótól egy köpésre.

Ez a graffiti őse - emlékszem, mi is krétával firkáltunk kerítésekre, házfalakra nagyszüleimnél. Természetesen, ha lebuktunk, neki kellett állni eltüntetni - de nem volt nagy dolog, egy kis vízzel, szivaccsal könnyedén megoldottuk. Talán ezt a régi hagyományt kívánta feleleveníteni a firkáló, de mintha belső viaskodása vezérelte volna kezét, ezért születtek ezek a feliratok: ott akarja hagyni kézjegyét, de tudja, hogy nem szabad. Választása is (talán) ezért esett a krétára.

Ha engem kérdeztek, inkább ez legyen, mint festékszóróval felfújt tag.

 

Miénk itt a tér...

Címkék: szemét tér

2009.01.10. 09:18

Én a Rákóczi téren élek, ami most egy nagy massza. Munkaterület, pár túlélő fával, három daruval és egy bekerített gödörrel. A gödörben munkások, a terület tele munkagéppel és konténerrel.

Remélem, az építkezés befejezte után is megmarad az a része, ahol asztalokat fogtak közre padok, és élénk társasági élet zajlott. Mert padokat, székeket raknak ki szinte mindenhová, de egy asztal mellé, vagy köré ülni, az valami teljesen más. 

Egy darab ideig még csak a terveket nézve lehet bízni benne, hogy tényleg olyan lesz majd, amilyennek ígérik - addig is több-kevesebb türelemmel tűrjük....vannak viszont olyan dolgok, amiket nem értek.

Az rendben van (nem, nincs rendben, de beletörődtünk), hogy a parkolók megszűnése miatt az autók a járdán állnak, a rendőrök vagy közteresek pedig a táblák ellenére sem intézkednek, soha. 

Az, hogy a fákat körbekerítették a munkaterületen kívül is - értelme semmi - egy dologra jó, hogy oda jól berakják, bedobják a szemetet. A legdurvább, hogy a tér sarkán lévő Rákóczi üzletház ide gyömöszöli be a felesleges csomagolóanyagait, zsugorfóliáját.

Senki sem foglalkozik vele, inkább csak megszabadul tőle. A kerület a tisztaságért annyit tesz, hogy telerakja kutyaszar gyűjtő kis kukákkal - amire szintén nagy szükség van. Annyira, hogy van, aki a fák tövébe is almot szórt - talán így ismerős a házi kedvencnek, és rájön, hogy mit is kell csinálni a (körbekerített) fa tövében....

 

 

Túlélő-túra

Címkék: túra no comment

2009.01.10. 08:26

 

Igen, jól látod: a Rákóczi úton, a Blahánál kel át az úton. Kicsit feljebb van zebra is, de az kerülő. Az aluljáróba nem tud lemenni, mert nincs rá mód. Így túlélő-túrára indul a 2X3 sávon keresztül.

Kivártam, győzött.

Rokkant(ak)

Címkék: napi rokkant14

2009.01.06. 14:39

Bár megszűnik egyik kedvenc blogom, azért mégsem szeretném átvállalni a "Napi Rokkant" rovatot Pikulától, ezt a posztot mégis kénytelen vagyok valahová oda helyezni.

Történt, hogy tavaly ősszel a házunkba költözött egy iskola. Na, nem egy rendes suli, csak amolyan tánciskola. A lépcsőház azóta délutánonként tele van gyerekkel, kicsivel, naggyal, sokszor a szülők kíséretével. Nincs is ezzel semmi baj, szerintem. A baj azzal van, hogy....Nos, azt tudni kell, hogy a Rákóczi téren épül a metró, így le van zárva a tér. A korábbi óriási parkoló helyett egy szűk út maradt csak, így a környéken sokkal nehezebb a megállás, várakozás, főleg délután, esténként.

"Élelmesebb" honfitársaink amúgy is rendelkeznek rokikártyával, amit persze a fővárosban nem ellenőriznek, úgy, mint Miskolcon, így akadálya nincs a használatának. Parkolni nincs hol, de ott a járda, ami elég széles az autónak, kényelmesen lehet ki-be szállni - az nem baj, ha a gyalogosok sokszor nem férnek el! 

Ez is ok, megszoktuk, kényelmetlen, de már csak párat kell aludni, és 2011 lesz, visszakapjuk a teret, talán szebben, mint valaha volt, a fejlődés lemondásokkal jár...de mi van akkor, ha a tánciskolába járók sokadszor is a kapuba parkolnak?! Rokikártyával?

Igen, elfér egy ember. De ahhoz, hogy ezt a képet megcsináljam, egy cigit végigszívtam, hogy elmenjenek az emberek, ne legyen benne járókelő. Ilyenkor nagy a forgalom a járdán is.


 

Ha kirakja a rokkantkártyát, a kutya nem megy oda ellenőrizni, senkit. Most csak egy autó állt itt, de volt már olyan is, hogy három (!!!) hasonló kocsi foglalta a helyet. Az egészben az a legviccesebb, hogy erre járnak "haza" a rendőrök, hiszen itt a kerületi kapitányság a Víg utcában...de ha nem is vetnek pillantást sem a járdán álló kocsikra, bent a központban is láthatják ezt, hiszen itt a kamera a ház sarkán.

Pont ott szoktak állni alatta.

Szemét

Címkék: szemét józsefváros

2009.01.05. 12:08

 Eltelt a karácsony, és ilyenkor már inkább szemét formájában leledzenek az ünnep fényét emelni vásárolt fák. Díszüktől megfosztva, kopaszon, sokszor kiszáradva várják sorsukat.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) idén is több helyen veszi át a fenyőket, amelyek így, csoportosan kerülnek elszállításra, megsemmisítésre. Ezek a helyek a kerületben:

  • Baross ltp. (iskola mellett)
  • Leonardó da Vinci köz
  • Horváth M tér. (konténer mellett)
  • Mátyás tér (konténer mellett)
  • Ciprus u. (konténer mellett)
  • Blaha Lujza tér (konténer mellett)
  • Rezső tér (Delej utcai oldal)

 

A feldíszített fákon kívül a különböző italok segítették az ünnepi hangulat gyorsabb elérését - sok üveget, palackot viszont nem lehet visszaváltani. Ez a hulladék azonban nem szemét, hiszen újra lehet hasznosítani nagy részét, csak a megfelelő helyre kell lerakni. Kerületünkben szelektív hulladékgyújtő sziget is van bőven, szerencsére, így a papír (csomagolóanyagok), műanyag (PET-palack), üveg (fehér és színes) mind-mind megfelelő helyre kerülhet. Annyi a dolgunk, hogy odavigyük. Itt egy térkép, kattintás után a kerület kiválasztásával  az utcanevek is látszani fognak.

Tegyünk róla, hogy ne az utca képét rondítsa a szemét, hiszen rajtunk múlik, hogy néz ki a környezetünk, a hely, ahol lakunk: Józsefváros.

Egészségóvó automata

Címkék: egészség pénz automata

2009.01.02. 14:48

 BUÉK, kedves olvasók, remélem, senki nem esett áldozatul az ünnepek felfokozott hangulatának, és az államfő beszéde ellenére is optimistán tekint az idei évre. Lassan-lassan a kerületi lakók is kezdik felfedezni a blogot, néha érkezik egy-egy levél - erre csak biztatni tudok mindenkit! - egy ilyet következik most.

Szia!

Az év utolsó napjaiban döntöttem úgy, hogy a szemölcsömet kiszedetem, így nem esek ki a munkából sem, és mindenki jól jár. Az Auróra utcai rendelőbe mentem, ahol megállapították, nagyon szép nagyra növesztettem, és nem lehet csak úgy egyszerűen eltávolítani, előbb le kell fagyasztani, szóval minden nap menjek be, öt perc az egész, és majd január elején kiszedik a maradékot. Ez annyira nem jó, keresztülhúzta a számításaim, mégiscsak betegácsi lesz ebből, de hát az orvos a szakember, csak jobban tudja, mint én.

Járok is becsületesen minden nap a bőrgyógyászhoz, fagyasztgatnak - a mínusz 7-10 fok meg se kottyan már - amikor is egyik alkalommal rámjött a vizelhetnék. Bemegyek a mosdóba, és egy automata nézett rám, gondoltam, ide is felszereltek már óvszer vásárló lehetőséget, de kifele jobban szemügyre véve leesett az állam:

 

 

Tiszta kapcsolat, a 100%-osan fertőzésmentes toalett használatért - mondja a felirat, és száz forintért lehet egy csomagot vásárolni, amiben van:

  • antibakteriális törlőkendő

  • WC ülőke takarópapír

  • nedves toalettpapír

  • illatosított kéztörlő kendő

Vissza is léptem, hogy van-e wc papír, és persze nem volt. Kézmosásra, kéztörlésre sem adtak lehetőséget. Na, mondom, ez a tiszta kapcsolat inkább tiszta haszon valakinek, elő az aprót a zsebből, veszünk egy csomagot! Száz forint nem nagy összeg, meg aztán kiváncsi is lettem, mit kapok. Hát a jó büdös semmit, a készülék nem működött, a pénzem visszadobálta, akármit raktam belé.

Méghogy az egészségügy nem jó üzlet! Annak, aki nem látja benne a lehetőséget, itt pedig nem kis kreativitás látszik.

Kifele menet az jutott még eszembe, még jó, hogy a bőrgyógyászaton nem állítottak fel egy túrórudi automatát, oldalán a felirattal: PIROS PÖTTYÖS AZ IGAZI!

:)

Üdv: Tomix

Húsbolt

Címkék: vásár csarnok hellókarácsony

2008.12.18. 16:15

A karácsonyi készülődés szerves része az ünnepi étek hozzávalóinak a beszerzése. Ez nekem könnyen megy, lévén itt a Csarnok, ahol mindent egy helyen megvehetsz és a legtöbb dolog még friss is - na meg az sem utolsó, hogy a hazai termelőket támogatod.

Az idei menühöz szükségem volt egy bébi-pulykára, amit találtam is, egy kifejezetten szárnyasokat árusító üzletrészen, a csarnokon belül a 40. szám. Sokszor vásároltam már itt, mindig kiváló minőséget kaptam, ezzel sosem volt gond. De amit most láttam, azon megdöbbentem.

Az pult túloldalán, belül, a kirakott húsok felett egy férfi jelent meg, cigivel a kezében. Nem csak úgy benézett, hanem bejött, beszélgetett az eladókkal, beleszívott a cigibe, aztán visszament a raktárba, ahol egy másik férfi a húsos ládákat pakolgatta, szintén cigivel a szájában. Kisvártatva mindketten megjelentek az eladótérben, és lazán cigarettázgattak.

A Csarnokban mindenhol tilos a dohányzás, amit teljesen meg is értek - én magam is dohányzom - a biztonsági őrök szólnak is, ha valaki megfeledkezne magáról, és udvariasan kérik, hogy fáradjon ki. De ez egy húsbolt belső része volt! Nem csak a csarnok szabályait szegte meg, de a kiragasztott HACCP rendszert is. Nem tehettem mást, elkértem a vásárlók könyvét, és leírtam, amit láttam.

Elolvasás után csak gúnyos mosoly volt a válasz, illetve az, hogy 30 napon belül írásban kapok választ. Kértem a példányomat a panaszkönyvből, ám az volt a válasz, hogy egy példány marad, egy példány megy az ÁNTSZ-hez, egy példány pedig a felügyelethez.

Kíváncsi leszek. A biztonság kedvéért a fotókat, amiket sorban állás közben készítettem, kirakom ide - maszkot rakva a fejekre, hogy ne érje szó a ház elejét. A tovább után megnézheted őket: egyik kezében, másik szájában.

Frissítés: közben a Fogyasztóvédelmi Fórumon is jártam, és úgy tűnik, rafkósan jártak el, amikor nem adtak egy példányt a panaszkönyvből - így szépen küldenek egy választ, és még csak bírságot sem kapnak - nagy valószínűséggel...

Karácsonyi vásár

Címkék: vásár blaha hellókarácsony

2008.12.17. 14:58

Az egész város tele van ajándékokkal....de lagalábbis ajándéknak való árúval. Nem lehet úgy kimozdulni, hogy valamit ne akarnának eladni nekünk - de a forralt bort megértem maximálisan!

A Blaha Lujza tér az egyik legnagyobb terünk, szokták mondani rá, hogy jó kis parasztelosztó, itt igazán sok ember megfordul, kedvelt találkozóhely. Nyáron tele van galambbal, csövessel, most télen pedig árussal - akik ráadásul a teret harmadolják.

Igen, harmadolták ismét a Blahát. Minden decemberben ez van, a karácsonyi vásár miatt a tér nagyobb részét elzárják, és így több ember kényszerül  közel az alkalmi árusokhoz és egymáshoz. Így nézne ki felülről, a tér köré vonták a bodékat.

Nem mintha nem lenne más megoldás, hiszen a teret ki lehetne használni jobban: a bódékat úgy építeni fel, hogy mindkét oldalán lehessen kiszolgálni, máris több árut lehet kirakni, szellősebb, átjárhatóbb marad a tér.Több bódé = több bevétel, és kényelmesebb mindenkinek. 

Tisztán látszik, az amúgy oly' népszerű szökőkút (amit még nem csomagoltak be a hideg miatt) el van kerítve, a padokkal és a  - népnyelvben egyszerűen "hugyozósnak" nevezett - zöld, fás, bokros résszel együtt. Minket ez nem tartott vissza, leültünk egy pohár forralt borral, itt egyszerűbb volt elfogyasztani. Az árusoknak kiraktak egy, azaz egy darab Toi-toi klotyót is, ami lakattal őrzi meg tisztaságát - melette a fa töve változatlanul pisi-tócsában ázott. Fotó nem készült a penetráns szag riasztó volta miatt....

Lehet, hogy ez volt a cél? Eltakarni a Blaha igazi arcát? Ne is lássák, mi zajlik itt, csak a bódék színes-szagos forgatagát? Aztán, ha vége az ünnepnek, minden megy tovább?

 

Nem is értem, miért nem közfeladat a wc elhelyezése? Az nem lenne közérdek?

A tömeg minden nap iszonyat - nem elég, hogy a hering módból kikerülsz a leszállás után valamelyik BKV járatról, itt folytatódik a préselődés...

De hát karácsony a szeretet ünnepe!

Utcazene

Címkék: zene blaha hellókarácsony

2008.12.17. 12:58

 Az ünnepek közeledtével egyre több ember próbálja belénkverni felébreszteni bennünk a karácsony hangulatát, akár egy-egy alkalmi koncerttel, akár más módon. Most az előbbire látunk példát, Blaha Lujza tér, 4-6 villamos megállója, december 16, délután.

Nem is kell hozzá sok minden, némi zenészhajlam, lelemény, egy lábdob és egy trombita.

 

 

Előd

Címkék: web józsefváros

2008.12.13. 17:27

Volt itt a kerületben egy kezdeményezés, működött is darab ideig, aztán egyik napról a másikra eltűnt. Többen olvastuk, örültünk neki, hiszen ha időközönként is, és területileg szűk részen, de arról adott hírt, vannak itt a környezetükért felelősen gondolkodó  lakók, tudósított valamiféle civil kezdeményezésről. Ráadásul úgy, hogy új lakók a kerületben, és rögtön letettek az asztalra.

Aztán az összefogás nagyobb léptéket öltött, megalakult a Palotanegyed részönkormányzat, elindították a fesztivált, fát és virágot ültettek...és elnyomták a kezdeményező webes lehetőséget.

Most jelenleg ez a kép fogadja a látogatókat, és ez bizony végleges döntés.

Pedig már kezdett kialakulni egy közösség, az itt lakók kezdték megismerni a lapot, további szerzőkkel bővült a csapat - és ami a legfontosabb: folyamatosan frissült.

Most helyette van egy harmad-olyan oldal, ami nem is működik. Ha valahová a politika beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad? Miért érezte az alpolgármester zavaró tényezőnek a proaktív civileket?

 Cui prodest? - teszik fel ilyenkor kérdést, hiszen ezzel az oldallal mindenki csak nyert. Mégis megszűnt...kár érte.

Te tudsz róla többet?

Civil összefogás

Címkék: civil roma józsefváros

2008.12.11. 16:37

Egy civil kezdeményezésre kaptam meghívást, és mivel időm engedte, el is mentem. A Roma Parlament épületében tartották - amiről tudtam, hogy van, azt is, hogy hol, de bent nem jártam még soha. Eddig.  De lássuk, miről volt szó!

A Roma Parlamentnek is otthont adó Tavaszmező utcai házat a kerület le akarja/akarta bontani. A házban hat önkormányzati lakás is található, és míg a roma szervezetek megkapták a bérleti szerződés felbontásáról szóló határozatott, addig ők nem. Ezen persze ki is akadtak, rendesen, ami teljesen jogos. Na, erre viszont egy (majdnem) példa nélküli összefogás kezdődött, tíz civil szervezet, egy kerületi lakossági csoport, egy alapítvány valamint két intézmény közreműködésével. A civilek egy közösségi részvétellel megvalósuló tervezési folyamatot kezdeményeztek az önkormányzatnál, az épület megmaradására és a környék fejlesztésére. Az épületet a KÖH (Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal) novemberi ülésén védeni javasolta, a mai összejövetel pedig egy bemutatkozó volt, ahol a különböző résztvevők ismertették elképzeléseiket, illetve a terveket, ki mivel tud hozzájárulni.

A sajtótájékoztató egy rögtönzött helyszíni bejárással kezdődött, - virtuálisan, persze - kivetítőn lehetett megnézni a területet, ahová hol szerényebb, hol nagyvonalúbb elképzeléseket álmodtak, s talán valósulhatnak is meg. A József utca 37 alatt működő Műteremház telke vége szomszédos, így könnyen lehetne egy átjárást kialakítani - jelképesen - és művészi együttműködést a majdan itt létrejövő fővárosi roma központtal.

Az önkormányzat részéről a RÉV8 igazgatója ismertette azt a tervet, amely szerint egy hat hónapos közös ötletelés végén kiderül, mi valósulhat meg, mi lesz az épülettel. Hangsúlyozta, nem ismer minden részletet, de nyitottak az elképzelésre, és támogatják azt, minden tőlük telhető módon.

Egy kis perpatvar is majdnem kialakult a Roma Parlament elnöke és a RÉV8 igazgatója között, előbbi nehezményezve az önkormányzat hozzáállását a tevékenységükhöz, személyes sérelemnek megélve a felmondást, kérdezve, hogy akkor most visszavonják-e, amire nem kapott megnyugtató választ. Talán januárban, talán júniusban kiderül. Felsorolta mindazt a tevékenységet, ami zajlik az épületben - és amit az önkormányzat el akar venni tőlük. Úgy érezte, nem a hely, a ház rendezése a fontos, hanem a romák szervezeteinek eltakarítása.

Nem áll szándékomban minden felszólaló mondandóját szó szerint ismertetni, de itt volt a Levegő Munkacsoport, az ÓVÁS! Közhasznú Egyesület, Budapesti Városvédők Egyesület, Zöld Fiatalok Egyesülete, Civilek a VIII: kerületért és a BCE Tájépítészeti tanszék tanára. Mindenki elmondta, hogy jó és hasznos a projekt, örülnek neki, részt vesznek benne, és ki mivel tud és akar hozzájárulni. A ZöFi szerint sétáló utcává kell alakítani a Tavaszmező utcát, és nem ártana néhány fa sem. Az egyetem a hallgatók bevonásával tervezne élhető részt, művészeti projekteket.

A Phralipé nevében Daróczi Ágnes már nagyobb volumenű terveket is hangoztatott, lebontás helyett felújítás, esetleg újabb két emelet, napelemmel a tetején, ami biztosítja az energia egy részét, fedett udvar, kávézóval, ahol zenés-táncos szórakozóhelyet lehet létrehozni, az utcában lévő Kandó kollégiumában lakó fiatalok kedvenc szórakozóhelyévé válva, de nem feledve a roma hagyományőrzést, művészetet, és a tehetséges fiatalok támogatását.

Ha a kerületről beszélünk, úgy általában, mindenkinek eszébe jut, hogy igen, ott sok a roma, az egy putritanya. Ezt a tendenciát akarják meglovagolni, de úgy, hogy mindenkinek az jusson eszébe, hogy jaa, ott van az a Művészkert. Pozitívra fordítani a mostani hírhedtséget. Új imidzset építeni - nem egyszerűen a romáknak, hanem a nyolcadik kerületnek, és a művészeknek, hiszen rengeteg világhírű zenészt csábítottak már eddig is ide, fellépni.

Sajtótájékoztató volt, de pont a sajtó hiányzott. Egy újságíró jegyzetelt, és majdnem hozzá igazították a menetrendet, ki szólaljon fel, ki mondja a magáét. Inkább lakossági fórum hangulata volt, mintsem sajtótájékoztató. Úgy igazából nem értem, miért nem kapott nagyobb nyilvánosságot, hiszen a kisebbség ügyeire általában ugrik a média - az olyan szaftos tud lenni. De nem láttam a kerületi lapokat sem, a Helyi Témát sem.

Az biztos, hogy elindult valami, és a következő összejövetelen már konkrét lépéseket akarnak egyeztetni egymás között, hogy a januárban már így üljenek le tárgyalni az önkormányzati képviselettel.

Mi meg reménykedjünk, hogy talán nem csak a botrányba fulladt Palotanegyed Fesztivált támogatja a "tanács", és végre elindul középső Józsefvárosban is egy nagyobb - kulturális projekttel támogatott - fejlődés, amelynek természetesen részei az itt lakó és alkotó emberek. Romák és magyarok, együtt.

 

Négy Tigris

Címkék: piac józsefváros hellókarácsony

2008.12.09. 12:56

A Pannon Puma országában a Négy Tigris immár 15 éve az a hely, ahol sok kispénzű, vagy hívjuk így: 'a gazdasági válság áldozata' beszerzi az alapvető ruházati cikkeket, sokkal olcsóbban, mint máshol. Tudjuk, ÁFA nélkül minden kevesebbe kerül, ha vámot sem fizetnek a kereskedők, akkor verhetetlenek az árak. Igen, azzal is tisztában vagyunk, hogy ezzel az államot, így saját magunkat károsítjuk, de ha a családi kassza csak ezt teszi lehetővé? (Tegyük hozzá, hogy a képviselők sem fizetnek adót a költségtérítésük után, és még csak számlát sem kell leadniuk.)

Minek van elsőbbsége? Az egyén érdekeinek vagy a közösség hasznának? Jó vagy rossz a piac működése? Szükséges rossz a "JociPláza"?

Nem csak a kereskedők haszna esik latba, hanem az ott dolgozó emberek érdeke, bére is.Sok honfitársunknak ez a bevétele - és inkább ez, mint a segély. A hivatalok évek óta próbálnak tenni valamit, felszámolni, eladni, helyét sóval behinteni - a látszatintézkedéseken kívül azonban semmi nem történik. Időnként végigmegy egy razzia, büntetnek, elkoboznak, aztán fél órával később már minden megy tovább. A Máv tulajdonosként megkapja a bérleti díjat, a terület többi része pedig soktulajdonos.

A piacnak van azonban egy másik arca is, illegális dolgokat is be lehet szerezni, csempész cigi, kitöltött számlatömb, fegyver, hamis okmányok, minden, amit el lehet képzelni. A többség azonban nem ezért jár ki. Ezek ellen határozottan fel kell lépni, viszont itt is a kereslet határozza meg a kínálatot. Hamis jogsi, hamis végzettséget igazoló okmány, hamis nyelvvizsga, diploma nem egy vezető, képviselő, vagy közalkalmazott karrirjében fordul elő - már ha lebuknak vele, ugye.

 

 

 

 

Te mit tennél a piaccal? Kijársz vásárolni? 

Mi lenne a jó megoldás?

Baleset a Rákóczi téren

Címkék: baleset

2008.12.06. 16:31

Most jöttem hazafelé a vásárlásból, amikor is a Blahán óriási szirénázással 2 tűzoltó, 3 mentő, a rendőrök valamint a tűzoltókat irányító kocsik száguldottak el, és nem is mentek messzire. A forgalom feltorlódott egy pillanat alatt, emberekkel teltek meg a járdák. Odaérve ezek a képek fogadtak:

Szemtanuk elmondása szerint az autót vezető hölgy rosszul lett, cikk-cakkban haladt,ezért nekicsapódott a villamos végének, amely fellökte a megállóba, ahol egy anyát gázolt gyerekével. A kiérkező mentők azonnal elvittek mindenkit, a tűzoltók a kifolyt folyadékot itatták fel homokkal, a rendőrök adatokat rögzítettek - mindenki nagyon profin és gyorsan tette a dolgát. Csak a forgalommal nem foglalkozott senki, a lámpák sárgán villogtak, mivel az egyik jelzőlámpát is kidöntötték. A villamos nem jár, így nehézkes most a körúton haladni. A balesetben érintett villamos továbbhaladt, ám a számát megjegyezték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A képek telefonnal készültek - ez látszik is.

Őrök

Címkék: jelen józsefváros örzés

2008.12.04. 14:09

November 1-jétõl biztonsági őrök vigyáznak több helyütt - éjszaka is - Józsefvárosban a játszóterekre, parkokra (Teleki tér, Kálvária tér, Guttenberg tér, Losonci tér stb.).


Ezt írja az úság. Ez öröm és boldogság, mert akkor rend és fegyelem lesz, és kulturált szórakozás. Mi is sokszor ülünk ki a Gutenberg térre haverokkal egy sört elfogyasztva, így legalább normálisan tehetjük ezt meg. Sűrűn járok arra, ott a kedvenc éjjel-nappalim, ahol mindig friss és finom a pékáru, és hideg a sör.

 

A mai napig nem láttam egy őrt sem, pedig minden este ott megyek el, és figyeltem, hol és mit csinál a derék örző-védő. Megkérdeztem hát a boltban a srácokat, láttak-e ők már védelemre szakosodott polgártársat a környéken? Láttak. Igaz, nem sűrűn, mert vagy kocsiban ül, vagy pedig óránként körbejár egy ember, és szétnéz. Havi két millióért.

Hogy kerületőr lenne? Nem, ez egy külön cég - valaki megint leakasztott kétmillát odabent - a kerületiek mellett vannak ezek!

Na, mondom, ennek fele sem tréfa, utána kell járni. Fel is hívtam a kerületi köztereseket, mi a helyzet. Nos, érdekes beszélgetés volt, nem is tudta a hölgy elsőre, miről van szó, gyanította, hogy ők végzik ezt a munkát is, de aztán körbekérdezett, és kiderült, valóban egy külön cég, a Parkőr Szolgálat vigyázza köztereinket éjszaka. Azzal váltunk el, hogy miket meg nem tud az ember(!). Szép. Még jó, hogy itt dolgozik.

 

Ezek után nem maradt más hátra, mint felhívni a polgármesteri hivatalt, azon belül is a vagyonkezelési osztályt. Kovács Judit nagyon kedves volt, mindent elmondott, amit kérdeztem.

A cég Kotel Bt., és nem minden parkot őriznek éjszaka, csak a Golgota és a Teleki téren vannak kint - ott viszont már egy hónap után is látszik az eredmény. A Golgotán visszaszorult az illegális szemétlerakás, a Teleki téren pedig a kocsmárosok üdvözölték örömmel az őrök jelenlétét. Nappal 8-9, éjszaka 4 ember ad szolgálatot, havonta pedig 3 millióba kerül mindez nekünk, adófizetőknek. A tereket reggel héttől este hétig vigyázzák, kivéve azokat, ahol elkél az éjszakai figyelem is, természetesen a hét minden napján. Tervezik a Golgota és Teleki terekre egy-egy konténer felállítását is, hogy legyen melegedőjük is.

Kérdésemre, hogy nem lehetett volna-e megoldani ezt a munkát a közteresekkel, kitérő választ adott, mondván, nem ő kötötte a szerződést. Havi három millióból 12 embert foglalkoztatni  - hát, az nem túl sok, pláne, ha beleveszzük a hétvégi és éjszakai munkavégzést is. Két eset lehetséges: vagy varázsol, vagy feketén olcsón dolgoztat a cég. De azt nem hiszem, hogy ebből valaki zsíros hasznot húz.

Olcsóbb vigyázni rá, mint folyamatosan a javításokra, felújításokra költeni - búcsúztunk el egymástól.

Bankok

2008.12.04. 11:49

Hát, majdnem Bangkok lett a kerületből, de pár éve felszámolták, kamerákat telepítettek mindenhová, így ma már a belső Józsefvárosban a bűnözési statisztika a városban a legjobbak egyike. Viszont nincs teljesen bekamerázva a kerület, így a bűnözői hajlam átköltözött a külső részekre. Ott sem szívesen látott vendégek, de alakul a helyzet.

A körút nyolcadik kerületi része viszont sosem látott bankfiók nyitási lázban ég. Olyan, mintha valami istenverte verseny lenne, ki tud több fiókot nyitni az Üllői út és a Rákóczi út közötti szakaszon.

Nézzük, hogy állunk: az Üllői útról indulunk a jobb oldalon és a Blahánál fordulva visszatérünk a kiindulási pontra. Nos, Erste, Otp, Unicredit, Otp, BudapestBank, Cib,  aztán fordulunk, és Unicredit, Otp, Otp, Cib, Raiffensen. Te jószagú málnabokor! Az Otp megvette a fél körútat!

Vajon mi késztette a bankokat arra, hogy ilyen sűrűn helyezzék el ezen a részen a fiókjaikat? Sokszor egy-egy házban egymás mellett van két- három különböző bank is. Tudnivaló, hogy ez a kerület a legszegényebb - talán pont ezért, itt biztosan sokan vesznek fel hitelt. Vagy vennének....

A másik szembeötlő dolog, a rengeteg játékterem. Azt is el tudom képzelni, hogy a nyereményeket rakják egyből be a csődbiztos bankokba, a kiváló kamat miatt....