Eltelt a karácsony, és ilyenkor már inkább szemét formájában leledzenek az ünnep fényét emelni vásárolt fák. Díszüktől megfosztva, kopaszon, sokszor kiszáradva várják sorsukat.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) idén is több helyen veszi át a fenyőket, amelyek így, csoportosan kerülnek elszállításra, megsemmisítésre. Ezek a helyek a kerületben:
- Baross ltp. (iskola mellett)
- Leonardó da Vinci köz
- Horváth M tér. (konténer mellett)
- Mátyás tér (konténer mellett)
- Ciprus u. (konténer mellett)
- Blaha Lujza tér (konténer mellett)
- Rezső tér (Delej utcai oldal)
A feldíszített fákon kívül a különböző italok segítették az ünnepi hangulat gyorsabb elérését - sok üveget, palackot viszont nem lehet visszaváltani. Ez a hulladék azonban nem szemét, hiszen újra lehet hasznosítani nagy részét, csak a megfelelő helyre kell lerakni. Kerületünkben szelektív hulladékgyújtő sziget is van bőven, szerencsére, így a papír (csomagolóanyagok), műanyag (PET-palack), üveg (fehér és színes) mind-mind megfelelő helyre kerülhet. Annyi a dolgunk, hogy odavigyük. Itt egy térkép, kattintás után a kerület kiválasztásával az utcanevek is látszani fognak.
Tegyünk róla, hogy ne az utca képét rondítsa a szemét, hiszen rajtunk múlik, hogy néz ki a környezetünk, a hely, ahol lakunk: Józsefváros.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek