MK - Belvár

Címkék: bringa felhívás parkoló józsefváros

2010.02.25. 12:04

 Vagyis a Magyar Kerékpárosklub Belvárosi szekciója - ide tartozik ugyanis a kerületünk. Tavaly már volt egy bemutatkozó találkozás a Hivatalban, de azóta volt egy polgármester váltás, na meg változott a KRESZ is - és nem utolsó sorban az új polgi választási programjában is szerepel kerékpáros tárolók telepítése a kerületben. Mindezek aprópóján bejelentkeztek Kocsi Mátéhoz bemutatni pár dolgot, és felajánlani a szakmai segítségüket.

László János - az MK elnöke - vezette csapat prezentációk segítségével mutatta be, mit is képviselnek; aztán a közlekedés átalakítását mutatták, statisztikákkal, grafikonokkal, szakmai ábrákkal - amivel nem fárasztanám a laikusokat - majd a végén a helyi problémák bemutatása. Ez viszont már ide tartozik!

 

Az önkormányzat részéről az építési hatóság, a vagyonkezelő vezetője, az ifjúsági és sport-felelős tanácsnok valamint a polgármester volt jelen. Kérdeztek is, vitáztak is, a végén azért találkozott az álláspont ismét: tárolók kellenek első körben. Az MK-Belvár már tavaly elkezdte felmérni a helyeket, hová is lenne jó telepíteni, térképen - viszont az biztosnak látszik, hogy nem fog tudni mindenhová rakni az önkormányzat. Felmerült a megközelíthetés is - hiszen ha van tároló, de nehéz odajutni, nem fogják használni - , amit lehetne forgalom-technikai eszközökkel könnyíteni, pl. az egyirányú utcákba engedélyezni a forgalommal szembe a kerékpáros behajtást. Megoldható, csak kellene minimum 3,5-3,75 méter forgalmi sáv, és némi festék, piktogramokra. 

A találkozó nagy reményekkel zárult: a hivatal örül, hogy nem neki kell felmérni, hová rakjanak tárolókat, mi, bringások meg annak, hogy lesznek. A fejlődés megállíthatatlan! -hogy hurrá-optimizmusom is megosszam veletek. :) Ígéretet tettek arra is,hogy a további útépítési, felújítási munkáknál már figyelembe veszik a bringások igényeit is. Kezdhetnék azzal, hogy a Polgármesteri Hivatal őrző-védőit kioktatják, a bringás nem ellenség, ha nincs tároló a  Hivatal előtt, akkor hadd kösse oda a drótszamarat, ahová tudja...

Szóval, itt a térkép, amit még azért pontosítani kellene - de itt a tavasz, egyre többen veszik elő a bringákat, és használják - ismét csak kérek minden kedves kerületi bringást, adja ötletét a tárolók telepítéséhez.

 Egyes vélemények szerint az idei év úgy szar, ahogy van. Két választás, egész évben fokozott kampány, a voksolás után pedig tisztogatás, helyezkedés - érdemi munkát idén nem várhatunk a hivataloktól.

És már bele is csaptunk a lecsóba, múlt héten már kopogtattak nálam is, villantottak egy igazolvány-félét, és kérték a cetlim a Fidesznek. Nem adtam, mert nincs nálam, és amúgy is, minek nyerészkedjen bárki, amikor én is el tudom adni? :) Aztán hallom a hírekben, hogy elkapták őket...

Igazából már nem is kopogtatnak, hanem csengetnek. Át kéne keresztelni csengetőcetlinek - csak ne lenne ilyen rossz áthallása a mára már elfeledett "csengőfrász"-hoz...

Az elmúlt napokban az országos sajtó bemutatta több párt cetli-gyűjtőinek megpróbáltatásait, jól látszott, az emberek nem örülnek, hogy zavarják ilyenekkel. A legszebb példát a Klinikák mellett láttam, egy bérházban:

Vajon meggátolta a kopogtatást?

 Az csak egy dolog, hogy a szép új önkormányzati honlap még mindig hiányos - többek között nem rakják fel a testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvét - de hogy a szocialista frakcióvezető honlapján meg elérhetőek, az több mint vicces.

De most nem is ez a lényeg, legalább elérhető, hiszen olyan príma dolgokat lehet találni, mint például a "Parkolási kérelmek elbírálása" című Városüzemeltetési Bizottság által tárgyalt anyag. Így sem túl sok a parkolóhely, az itt élők folyamatosan küzdenek az ide dolgozni vagy szórakozni járókkal - erre tessék, még a pártok sem hajlandóak fizetni. Meg az ide járó dolgozók se.

Pedig minden pénz számít ebben a költségvetési szigorral megvert, választási évvel tetézett sanyarú időben. Ha több milliót eltapsolnak idén reklámra, igazán vehetnének éves bérletet...

Miről beszélek? Erről:

Kapásból 38 hely. A többi kérelem zömében lakossági kérés, egy-egy helyet kértek - de a Sote is 137 helyet kért és kapott. A Klinikák - mindkét tömbje - metró mellett van, könnyedén el lehet jutni a munkahelyre.

Összesen 212 hely, ha jól számoltam.

Sok vagy nem sok? Szerintem fizessenek azok, akik kényelemből használják a kocsit, és nem a közért dolgozva járnak vele. 

Te mit gondolsz?

 

Akciós kóla

Címkék: hirdetés étel egészség bolt

2010.02.21. 15:13

A válság miatt áttért volna egyéb termékek előállítására, értékesítésére a világcég?

Szegények

Címkék: ajánló kiállítás kesztyűgyár

2010.02.20. 23:34

A Kesztyűgyár időnként már-már úgy viselkedik, mint egy közösségi ház. Kiállítás lesz ismét, mégpedig a 100 legszegényebb címet viselő. 

Nem is találhattak volna jobbat ide, a Magdolnanegyedbe, szegények közé a szegényeket. Legjobb helyre érkeztek, hiszen az itt élők nem is vágynak másra, mint hogy láthassanak szegénységben élőket az ország más részéről. Van az a mondás, hogy "mikor örül a kis ember? ha magánál kisebbet lát!"

Valami ilyen gondolat járhatott a fejükben.

A képek már ki vannak rakva, meg is néztem őket, és igazán jó fotók. Érdemes mindenkinek megnézni, elolvasni a gondolatokat, érzéseket. Jó élmény, ajánlom. 

 

Pollack

Címkék: pályázat tér átépítés

2010.02.19. 13:21

A Rádió és a Múzeum közötti téren terveztek egy jó kis vendéglátós-kulturális szolgáltatásokat kínáló helyet, de a megvalósítása kritikán aluli volt - le is bontották az oda felhúzott sátrakat. 

Most viszont egy nagy üres placc van, ahová időnként beparkolnak - na meg a mélygarász liftjei és szellőzői magasodnak ki a talajszintből. Így sem jó, valamit kell kezdeni vele.

Ki is írtak egy pályázatot a térre - ha építészhallgató vagy, itt az idő, hogy megmutasd kreativitásod! 

 

A Magyar Építőművészek Szövetsége országos, nyilvános, titkos, urbanisztikai- és design elemeket egyszerre váró komplex ötletpályázatot hirdet Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező képző oktatási intézményének hallgatói, valamint DLA és Phd hallgatók részére.

A Józsefváros Budapest és Közép-Európa egyik legsűrűbb kulturális területe, ezen belül a Pollack tér és környéke a Belső-Józsefvárosnak a Belső-Ferencvárossal, illetve a Belvárossal közvetlenül határos része. A Palotanegyedet meghatározó műemlék épületek határolják: a Nemzeti Múzeum, a Festetics palota, az Esterházy palota, a Károlyi palota. A környező területek megújulása zajlik, a Józsefváros a „Budapest Európa Belvárosa, kulturális-gazdaság fejlesztési programot” 2010–2011-ben valósítja meg. A közlekedés változása, a környék kulturális intézményeinek intenzív kisugárzása, valamint a tér és közvetlen környékének a fentiekben csak érintőlegesen megemlített építészeti emlékei szükségessé teszik az új, ötletek megjelenítését, az építészeti-kulturális megközelítést.

A tervpályázat tárgya
Budapest VIII. Pollack Mihály tér komplex építészeti-köztérépítészeti kialakítása.

A tervpályázat jellege, formája
A tervpályázat jellege: hallgatói ötletpályázat
A tervpályázat formája: titkos

A tervpályázat kiírója
A hallgatói ötletpályázat kiírója a Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest Ötpacsirta utca 2.)

A tervpályázat célja
A kiírók ötleteket, javaslatokat várnak melyek a környezet kulturális jelentőségének megfelelően méltó helyére illesztik - akár építészeti, akár építészeten túli társművészeti alkotásokkal, megoldásokkal - és az Építészet terévé teszik a Pollack Mihály teret.

A tervezési feladat
Budapest VIII. Pollack Mihály tér komplex építészeti-köztérépítészeti kialakítása.

A tervezési terület lehatárolása
A tervezési terület a Pollack Mihály tér, azaz a Magyar Nemzeti Múzeum kertje, a Bródy Sándor utca, Múzeum utca közötti terület, azonban a Kiíró szélesebb kitekintést, a tágabb összefüggések felvetését is örömmel veszi.

A tervpályázat programja
A Bíráló Bizottság különös tekintettel az alábbi kérdésekre várja a választ a pályázóktól:

  • tér szervezési és tér berendezési elképzelések felvetése

  • a ki- és belépő végpontok és csomópontok, vizuálisan kiemelendő, helyek létrehozása

  • javaslatok a tér arculatának alakítására

  • a koncepcióba illeszkedő utca berendezési tárgyak, tárgycsoportok tervezése

  • az információs rendszer fejlesztése, információk hatékonyabb átadásának módozatai

  • a terület életét, folyamatalt befolyásoló, irányító elemek projektek kiállítások, programjavaslatok felvetése

  • egyes rendezvényekhez/fesztiválokhoz kötődő installációkra javaslatok

  • vigye ki az utcára az építészeti kultúrát

  • hozzon létre interaktív felületeket, teret

  • használja ki a Palota-negyed adottságait

  • gazdagítsa a Budapest Európa Belvárosa, kulturális-gazdaság fejlesztési programot

  • vizsgálja meg a felhasználhatóságát a téren ott lévő, a földalatti garázst kiszolgáló épített elemeknek (lift, lépcsőház, szellőző, fel- és lehajtó rámpa felépítményeket), melyeket alapadottságként kell kezelni

  • vizsgálja meg a Nemzeti Múzeum kertjének térrel való összekapcsolási lehetőségét

  •  vegye figyelembe a téren működő intézmények (Magyar Rádió, Andrássy Egyetem) működését, ki- és bejáratait.

  •  a tér vendéglátóhelyek kialakítása nem javasolt

Beadandó munkarészek
A tervpályázatra beadható minden olyan városépítészeti – építészeti elképzelés, designkoncepció, amely a tervpályázati kiírásban meghatározott felvetésekre, programpontokra, akár azok egy részére érdemi ötletet, megoldási javaslatot ad.

A MÉSZ honlapon történt előzetes regisztráció után feltöltendő a saját regisztrációs felületre, egy darab „tervlap”- 100x100 cm-es kiállításra alkalmas print nyomtatására alkalmas szerkesztésű, tetszőleges technikájú képek/tervrajzok montázsa, digitális formában, 300 dpi felbontásban, PDF formátumban.

A pályázatra mellékletként videó anyag is beadható, amelyet szintén a regisztrációs felületre kell feltölteni.

A feltöltött dokumentumok mérete nem haladhatja meg összesen a 700 Mb-ot (1 PDF (maximum 300Mb) és 1 szabványos  videó fájl (maximum 400Mb)) 
Ajánlott videó fájlok:
video codec-ek: MPEG1, MPEG2, DivX/Xvid, WMV
hang codec-ek: MP3, OGG
a video formátumok: MPG, AVI.

A tervpályázatnak kötelező tartalmi munkarészei (sem szöveges, sem rajzi követelményei) nincsenek. A pályázók maguk határozzák meg, hogy milyen módon és milyen eszközökkel mutatják be a legátfogóbban és a legérthetőbben koncepciójukat.

Javasolt munkarészek:

  • alaprajz

  • ortogonális nézet, vagy utcakép

  • madártávlati kép

Regisztráció és a kiírással kapcsolatos kérdések, az ezekre adott válaszok, és a pályázati dokumentáció véglegesítése
A pályázó vagy pályázó csoport (max. 4 fő) névvel, oktatás intézménnyel és postai címmel, email címmel és telefonszámmal regisztrálhat a MÉSZ weboldalon, ahol kap egy kódot, amely a pályázat folyamán azonosítóként funkcionál, s egy jelszót. A regisztráció után van lehetősége a pályázónak letöltenie a pályázati kiíráshoz kapcsolódó dokumentációt.

A beadandó tervpályázati lapokon szerepeltetniük kell a kapott azonosítót, s a feltöltendő dokumentumok fájl neveként is ezt a kódot kell megadni (pl.: 1234567.pdf stb.).

A pályaművek benyújtása
A pályaműveket, a MÉSZ oldalon történt előzetes regisztráció után a kapott azonosítóval és a jelszó segítségével belépve a saját regisztrációs felületre kell feltölteni, s a feltöltendő dokumentumok fájl neveként is ezt a kódot kell megadni (pl.: 1234567.pdf stb.).

A tervpályázat titkosságának biztosítása
A pályázóknak a beadandó tervpályázati lapokon szerepeltetniük kell a kapott azonosítót, s a feltöltendő dokumentumok fájl neveként is ezt a kódot kell megadni (pl.: 1234567.pdf stb.).
A pályázók által megadott adatokhoz sem a MÉSZ sem a Bíráló Bizottság tagjai nem férhetnek hozzá, azokat az eredményhirdetés napján hozzák nyilvánosságra.

A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai
A pályázati kiírásban ismertetett program egyszerre innovatív és megvalósítható koncepciója.
Különös tekintettel:

  • az ötletességre

  • a komplexitásra

  • az esztétikai művészeti értékre

  • a városrész karakteréhez való illeszkedésre

  • Budapest, Európa Belvárosa, kulturális-gazdaság fejlesztési programhoz való illeszkedés

  • a megvalósíthatóságra, alkalmazhatóságra

  • a pályázat illeszkedésére a Pollack Mihály téren működő intézmények funkcionális elvárásaihoz

A tervpályázat díjazása, eredményhirdetése
A hallgatói ötletpályázat díjazása nem készpénzzel történik, hanem a három díjazott pályázatot készítő csapat számára átadott ajándékokkal.

1. díj
ArchiCAD START Edition 2010

2. díj
3 fő utazás költsége, valamint 2 éjszaka szállás költsége és részvétele a 12. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále ünnepélyes megnyitóján 2010. augusztus 26-28.

3. díj
Wienerberger könyvcsomag 1 db

4. díj
közönség szavazati díj
Wienerberger könyvcsomag 1 db

Ezeken felül felajánlásra kerül a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából a „Reneszánsz látványtár” c. kötet 20 példánya is, amely az első 20 pályázó között kerül kiosztásra.

A Bíráló Bizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra alkalmasnak, és csökkentheti a kiadott díjakat, ha a tervpályázatot a hasznosíthatóság, vagy az építészeti minőség szempontjából csökkent értékűnek minősíti.

Eredményes tervpályázat esetén a Bíráló Bizottság a rendelkezésre álló összes díjat kioszthatja a nyertes tervpályázatok között.

A Bíráló Bizottság döntése alapján a Kiíró május 28-ig kihirdeti a pályázat eredményét, és a pályázati díjakat a díjazott művek szerzőinek átadja, az átadás helyszínéről és pontos időpontjáról a MÉSZ weboldalon ad tájékoztatást.

A pályázat eredményhirdetése nyilvános.

A pályázat zárójelentését az eredményhirdetés után Kiíró a magukat regisztrált pályázóknak e-mailen megküldi, illetve közzéteszi a

honlapokon.

A Kiíró a beérkezett pályamunkákat nyilvánosan bemutatja. Ennek időpontjáról és helyéről a MÉSZ honlapon ad tájékoztatást. 

A pályaművek és a tervpályázati eredmények felhasználása
A díjazásban részesült pályamunkák a Kiíró tulajdonába kerülnek, szakmai és reklámcélra bármely módon és bármely reklámhordozón (beleértve írott és elektronikus médiát, internetet, BTL-t), időre-, mértékre-, földrajzi területre nézve korlátozás nélkül további ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja, azokat többszörözheti, terjesztheti, nyilvánosságra hozhatja.

A részvétel feltételei
A tervpályázaton részt vehet Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező képző oktatási intézményének hallgatója, illetve Phd és DLA hallgatója, aki regisztrálta magát a www.meszorg.hu weboldalon, és akivel szemben nem áll fent a tervpályázatok kiírását szabályozó 137/2004. Korm. Rendelet 13§(3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem.

A pályázó személy vagy csoport a regisztrációval és a pályázat benyújtásával egyben hozzájárul a tervpályázat nyilvános bemutatásához is.

A tervpályázaton egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt.

A tervpályázatból való kizárás
A Bíráló Bizottság

  • kizárja a titkosságot sértő pályázatot,

  • kizárhatja a bírálatból a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket,

A Bíráló Bizottság tagjai
Kálmán Ernő elnök, - Magyar Építőművészek Szövetsége, elnök
Skardelli György társelnök - KÖZTI
Kardos Erdődy Zsolt tag - Palotanegyed Részönkormányzat Elnöke, építész
Borsay Attila tag - MCXVI
Steffler István tag - Garten Studio
Szegő György tag - Régi-új Magyar Építőművészet
Fábián László tag - Mérték
Tóth Balázs tag, szakmai titkár - Wienerberger
Gyarmati István alelnöki tanácsadó szakértő - Magyar Rádió
Kovács Kornél szakértő - Graphisoft
Alföldi György szakértő - Rév8 Zrt.
Tibor Tamás szakértő - Európa Belvárosa Program projektmenedzser
Győri Judit szakértő - Civilek a Palotanegyedért Egyesület

A Bíráló Bizottság a tervek elbírálásába szakértőket is bevonhat.

A Bíráló bizottság munkája

  • A Bíráló Bizottság a vonatkozó jogszabályok, valamint a MÉK Tervpályázati Szabályzata, az Elnök által előterjesztett és a tagok által jóváhagyott munkaterv szerint végzi munkáját.

  • A Bíráló Bizottság döntéseit többségi szavazással hozza, munkájáról a szakmai titkár - folyamatos jegyzőkönyvet vezet.

  • A Bíráló Bizottság csak a díjazott terveket részesíti részletes bírálatban

  • A Bíráló Bizottság munkája nem nyilvános.

  • A Bíráló Bizottság a pályázattal kapcsolatos összegző megállapításait zárójelentésben teszi közzé, részletesen értékeli a díjazott pályaműveket.

  • A Bíráló Bizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.

A pályázat lebonyolítása
a tervpályázat meghirdetése: 2010. február 17.
a regisztráció kezdete: 2010. február 22.
helyszíni szemle időpontja: egyéni megtekintés
kérdések határideje: 2010. máricus 8.
a kérdésekre adott válaszok határideje: 2010. máricus 17.
a pályaművek beadásának határideje: 2010. április 26.
kiállítása pályaművekből: 2010. május 10.
a pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2010. május 28.

A tervpályázati kiírás mellékletei
A pályázati kiírás mellékletei regisztráció után letölthetők a MÉSZ honlapról.
(A mellékletek tájékoztató jellegűek ill. az ötletpályázat demonstrálásához szabadon felhasználhatóak.)

 

 Az a jó, ha többen is leírjuk, mit láttunk, tapasztaltunk ugyanarról a dologról. Két hete volt a Szomszédsági Tanácskozás - ma délután lesz a következő összejövetel. Így látták mások az előzőt:

Egy kívülálló szemével

Február negyedikén megtartotta immár második programját a most még Szomszédsági Tanácskozás néven futó kezdeményezés. Buczkó Barbara, a Nap Klub Alapítvány koordinátora szerint az a dicséretes cél, hogy a megszervezett fórumok idevonzzák majd mindazokat, akik hisznek a közösség erejében, és abban, hogy egy alulról jövő kezdeményezéssel is komoly eredményeket lehet elérni. Engem sikerült ide vonzani.

Az első tanácskozáson (január 21) eldőlt, hogy most majd bemutatkozhatnak a civil szervezetek, legközelebb, 18-án pedig közelebbről vizsgálják meg a társasházak felújításának lehetőségeit. A fentiek értelmében jó néhány kerületi civil szervezet mutatkozott be, köztük olyanok is, amelyek működési területe elsősorban a Magdolna negyed. Ki gondolta volna, hogy ilyen sokan vannak? És akik még vannak, de nem voltak itt... Élőben láttam a cáfolatát annak, amit egy a kerületet egyébként bizonyos szempontból jól ismerő személy mondott, miszerint nincsenek a kerületben valóban független, aktív civil szervezetek. Vannak, és úgy látszik, utat törnek maguknak - csak még kevesen látják őket...

Érdekes és tanulságos alkalom volt. Nem csak bizonyos kötetlensége miatt (közben lehetett pogácsát, teát fogyasztani, a "háttérben" 8-10-en számítógépeztek, és csak fél füllel figyeltek), hanem mert a tervezettől eltérően menet közben más irányt vettek az események. Szépen egymás után bemutatkoztak a civil szervezetek, és amikor lehetett volna ezekre a bemutatkozásokra spontán módon reagálni, kérdezni, újabb, előre be nem jelentett szervezeteknek megnyilvánulni, akkor az egyik jelen lévő szervezet annyira hatékonyan tárta fel a saját problémáit (elmaradt Rév8 ígéretek, információhiányok, érdemi egyeztetés hiánya, területükön élő kábítószerterjesztőkkel kapcsolatos gondok, stb...), hogy lehetetlenné vált bármilyen más ügy terítékre kerülése. Mégsem volt érdektelen kívülállóként figyelni. Hiszen tanúja lehettem annak, hogy egy szervezet hogyan mozgósít sikeresen (elhívta az érintett lakókat), képviselője hogyan lép fel hatékonyan - bevonja társait, félbeszakítja a más irányba induló gondolatokat, addig nem nyugszik amíg nem kap egyenes válaszokat. Mindezt kicsit hangosan, de még az elfogadható civilizáltság keretein belül. Érdemes volt látni
az "illetékesek" reakcióit is. Akik nem voltak felkészülve erre az akcióra (hiszen nem ez volt a kitűzött téma), emiatt nem is volt itt az elsősorban illetékes, mégis derekasan tartották a sarat a kollégái, elismertek dolgokat, konkrét - és ezért számonkérhető - ígéreteket tettek, több területen megfelelő mértékben helyükre tették az addig hiányos/ellentmondó információkat, és összességében: valami megmozdult. Ismét. Várhatóan nem egy hivatal tekervényes és átláthatatlan útjain fog elakadni az egyébként jogos közösségi/lakossági igény, hanem lesz elmozdulás, előrelépés.


Tiszteletreméltó volt az alkalom szervezőinek lélekjelenléte, moderáló/közvetítő, a vitát mederben tartó aktivitása, a jelen lévő képviselőasszony témához való hozzáállása.
Nekem, egyszerű résztvevőnek egy kettősséggel kellett megküzdenem: 
egyrészt bosszankodtam, hogy amivel szerettem volna kiállni (az eredeti programba illeszkedően), kérdezni, tájékoztatni, arra esélyem sem volt. A vita kibontakozása után szinte csak az ügyben egyik vagy mások oldalról érintettek és a szervezők maradtak, és más téma elképzelhetetlenné vált. Másrészt őszintén tetszett a résztvevők többségének vitalitása, ügyelkötelezettsége. Összességében úgy voltam vele: nem baj, most tanulok. ismerkedek a résztvevőkkel, az ügy kezelésével, az alkalmazott technikákkal. És bízok benne: legközelebb, az újabb és újabb alkalmakon nem csak ez az ügy, hanem sok (hasonló, és különböző) ügy juthat egyre előrébb. Ahogy nem "csak" a hivataltól, nem "csak" a kijáró képviselőtől, vagy az önkormányzattól, Rév8-tól, közös képviselőtől, kormánytól, bárkitől, tehát másoktól várjuk a segítséget, hanem kézbe vesszük ügyeinket, megtanácskozzuk, felmérjük lehetőségeinket, eldöntjük a tennivalókat, és megkeressük hozzá a megfelelő partnereket.

Legyen és maradjon továbbra is a kesztyűgyár (is) ennek egy terepe!

F.S. 

Másik résztvevő szempár meg ezt látta:

Szomszédsági találkozó
 
2010. február 4.
 
Kesztyűgyár Közösségi Ház
 
Harmadik alkalommal rendeztük meg szomszédsági találkozónkat, melynek központi témája a Magdolna negyedben dolgozó civil szervezetek voltak.
Összesen 8 szervezet mutatkozott be. Minden szervezet kapott 5-5 percet arra, hogy elmondja az összegyűlt lakóknak, milyen tevékenységet folytatnak, miben tudnak segíteni nekik.
A Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete kezdte a sor, akik többféle tevékenységgel tudnak segíteni a 3-as vagy többgyermekes családoknak. Ruhagyűjtéssel, programok szervezésével, kormányzati portál használatának bemutatásával, problémák esetén tanácsadással is foglalkoznak.
A Kapocs Alapítvány elsődlegesen droghasználó fiatalok gondozásával, segítésével foglalkozik. A kerületben nem csak a Magdolna negyedben dolgoznak, hanem az egész kerületet lefedik, de az irodájuk itt található.
„Muro Phrale- Testvérem” Egyesület elsődlegesen kézműves programok szervezésével foglalkozik, melyek során nem csak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is beszélgetnek. Egyformán fontosnak tartják mind a két generáció megszólítását, összehozását.
Roma Parlament nevű civil szervezet több úton tudja segíteni a nem csak roma lakosságot. Elsődleges tevékenységük egy jogvédő iroda működtetése, ahová bárki fordulhat segítségért. Az irodában egy jogász és egy szociális szakember is dolgozik, akik együttes erővel dolgoznak különböző-nem csak hátrányos helyzetű megkülönböztetésről szóló-ügyeken.
Szigony Alapítvány fő tevékenysége a pszichésen sérült embereknek a napközbeni ellátása. Ezen kívül többféle szabadidős programot is szerveznek, tanácsadással és gondozással is foglalkoznak.
ZÖFI- Zöld Fiatalok Egyesülete- Többféle kulturális és környezetvédelemmel kapcsolatos programokat szerveznek. Pl.: hogyan szigeteljünk olcsón? Régi bútorok újrahasznosítása.
4Ház Egyesület a Magdolna Negyed Program I során felújított 4 ház lakóinak közös civil szervezete, akik saját érdekeik érvényesítésére hozták létre az egyesületet.
 
A beszélgetés további részében a lakók saját problémáikat mesélték el. Több bérlő a Lujza utca 14-es házból érkezett, megjelent a saját önkormányzati képviselőjük is, aki segítséget ígért a felmerült problémák mihamarabbi megoldásában. Szeretnének a lakók nyugodtan aludni, zárható kapukat, kaputelefont, mert sok olyan személy tartózkodik az épületben, aki nem ott lakik, csak „üzletelni” jár oda. Éjszakánként is nagy az átjáró forgalom, amitől nem lehet pihenni. A gyermekeket nem merik kiengedni a belső udvarra sem, sok a drogdíler az épületben.
Ezeken kívül a lakások állapota is szörnyű, sok helyen ázik és penészedik a fal, nincs benti WC. A legnagyobb problémát mégis az átjáró forgalom jelenti, sokan félnek kijönni a lakásaikból napközben is.
Az önkormányzat és a RÉV8 Zrt. Képviselői egymásra mutogattak a megoldások mihamarabbi kivitelezésében. Az önkormányzat részéről megjelentek véleménye szerint a RÉV8 feladata a felújítás, és a megfelelő pénzösszeg is a rendelkezésükre áll, míg a RÉV8 végzi a munkáját, csak a pályázatnak megfelelően a szerződés köti őket egy folyamathoz, aminek a megvalósítása több időt vesz igénybe, mint amit terveztek először.
Az időpontok csúszásából adódó kellemetlenségekért elnézést kértek a RÉV8 Zrt. Képviselői, és igyekeznek mihamarabb teljesíteni a feladatokat.
A résztvevőknek elege lett az ígérgetésekből, és gyors, hatékony megoldást szeretnének, már a jövő héten, mert élhetetlen a Lujza utca 14. szám alatti ház.
A beszélgetés végén megegyeztünk, hogy két hét múlva elhívjuk a vagyonkezelő és az önkormányzat részéről az illetékes kollégákat, és azonnali, hatékony megoldást keresünk a problémákra. Ezen kívül levelet írunk a fenti önkormányzati embereknek, melyben minden problémát felsorolunk.

Intézkedő rendőr

Címkék: rendőrség autó

2010.02.15. 20:18

Éppen ma fogalalta el hivatalát az új kapitány, és ma este máris ilyen történet kering a neten, fotókkal. Lesz dolga, az már biztos! Remélem, komolyan veszi a hivatását és odafigyel az ilyen dolgokra.

 Ma nagyon érdekes dolog történt: mentem a VIII.ker be és egy autós előttem 20-al ment mire megpróbáltam megelőzni erre laazán telefonálás közben rám huzta a kormányt, és utána azzal játszott hogy nem enged el...valahogy sikerült megelözni a Mátyás tér környékén, ezután duda mutogatás meg minden volt. megálltam, ő is mögöttem. Épp arra járt egy rendőr autó. Masik sofőr szólt nekik hogy akadályozom a tovább haladásban :) elmondtam hogy mi volt. Nem is figyeltek rám. A másik kocsi: első rendszám nélkül volt (megkérdeztem a rendőrt hogy ez szabályos- rám mordult -MI KÖZE HOZZÁ, MAJD ÉN ELDÖNTÖM MI A SZABÁLYOS!!!! Ott feladtam mert valamit össze sugtak és közölték velem hogy jobb ha tovább megyek... Itt tartunk (mondanom sem kell hogy a kölámpa be volt kapcsolva de ez sem volt baj a rendőr szemében, amikor mondtam hogy ha ennyire kemények akkor vissza tudjuk nézni a térfigyelőn...a válasz: LEHET TOVÁBB HALADNI... de erről képeket is sikerült csinálni :)

 

Erre a rendőr azt mondta, hogy majd ő eldönti hogy szabályos vagy sem.

Itten voltunk.

Kemény.

Ime leszoritós gáz géza

jaj, pedig csak az utcát fényképeztem, nem tudom hogy került oda a járőr kocsi is

 Már meg is van az új vezető a kerületi rendőrség élére: a szomszédból, Terézvárosból igazol át Plánk Róbert alezredes, akinek ez egyúttal előléptetés is lesz, ezredesi rangot követel ugyanis a poszt. Ma foglalja el új helyét, miután a képviselő testület rábólintott kinevezésére.

Nézzük, mit lehet tudni az új kapitányról!


Plánk Róbert r. alezredes a polgári életből nyert felvételt 1985. október 25-ei hatállyal a BRPK Közrendvédelmi Parancsnokság járőri beosztásába, egyidejűleg beiskolázták a Rendőrtiszthelyettes-képző Iskolára, ahol eredményes vizsgát tett.


1986. szeptember 01-től a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály mozgóőreként látta el szolgálati feladatait.


1988. szeptember 01-jei hatállyal áthelyezték a kapitányságon belül a Bűnügyi Osztály Bűnüldözési Alosztály nyomozói beosztásába. 1994. évben a Rendőrtiszti Főiskolán felsőfokú rendészeti szakképzettséget szerzett, melyre figyelemmel kinevezték főnyomozónak.

1996. március 16-ai hatállyal az alosztály kiemelt főnyomozójaként dolgozott.
1996. december 01-től a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnüldözési Alosztály vezetőjeként, 1999. február 01 -tői pedig az osztály megbízott vezetőjeként teljesített szolgálatot.


2000. február 01-jei hatállyal a szolgálat érdekében, beleegyezésével kinevezték a Bűnügyi Osztály vezetőjének, egyben kapitányságvezető-helyettesnek.


2005. június 01-jei hatállyal a szolgálat érdekében, beleegyezésével áthelyezték a BRFK Nyomozó Főosztály kiemelt főnyomozói beosztásába.
2006. január 01-jei hatállyal eredeti beosztásának ellátása alóli mentesítés mellett áthelyezték a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály állományába, ahol megbízással, majd 2006. július 01-től kinevezéssel látta el az osztályvezetői feladatokat.


2007. július 01-jei hatállyal a szolgálat érdekében, beleegyezésével, eredeti beosztásából történő felmentésével egyidejűleg áthelyezték a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság állományába, ahol megbízott, majd 2007. december 01-től kinevezett kapitányságvezető lett.


A kapitányságot a szakmai célkitűzések szem előtt tartásával, a számára meghatározott feladatok tervszerű koordinálásával, következetesen irányítja. Munkáját hivatástudattal, felelősséggel, pontosan végzi. A kapitányság hatáskörébe tartozó feladatokat a törvényesség, szakszerűség betartásával, az elöljárói utasításoknak megfelelően, maradéktalanul hajtja és hajtatja végre. Vezetői tevékenységében megfontolt, céltudatos. Nagy figyelmet fordít a határidő fegyelem betartására, melyet rendszeres ellenőrzéssel, számonkéréssel biztosít. Agilis, ambiciózus, kezdeményező egyéniség. Szakmaszeretete, munkaintenzitása példaértékű.


Plánk Róbert r. alezredes Úr szakmai munkájának színvonalát tükrözi, hogy szolgálati ideje alatt több alkalommal részesült különböző szintű vezetői dicséretben és jutalomban.

 

Remélem, hogy vezetése alatt nem fogunk ilyen képeket látni, hogy a sarkon megálló kisbuszt nem igazoltatják és büntetik, hanem óvatoskodva kikerülik a fakabátok, majd továbbhajtanak. Igen, olyan lassan kerülték ki, hogy volt időm előszedni a fotógépet és csinálni egy képet...

A másik tréfás dolog, ami a rendőrökhöz kapcsolódik és mostanában jutott a fülembe, hogy a Palotanegyedbe tervezett körzeti rendőrs meghiúsulni látszik. Mint emlékeztek, a Szentkirályi utca 32/B földszintjére tervezték - kell is a környékre, rengeteg az egyetem és sok turista mászkál arra - de az ott lakók megfúrták. Nem egyeztek bele, hogy ott legyen az iroda, mert - most kapaszkodj! - félnek attól, hogy majd milyen arcok járnának be akkor a házba? Nem lenne biztonságos. 

Ez több, mint vicces. Rendőr a házban - és rosszabb lenne tőle a házban a biztonság. Azért ez valamit elárul a mai közvélekedésből a rendőrök irányába.

Na meg régi mániám a rendőrség mögötti Tolnai Lajos utcán a járdára parkoló autók - amit a közteresek sosem büntetnek meg. Állítólag a fakabátok civil autói állnak ott, és hallgatólagos megállapodás alapján nem kapnak bírságot...

 

Ezt nem hiszem le! Alig telt el pár hónap a bírósági ítélet óta, amely kimondja, nem lehet mélygarázst építeni a Múzeumkertbe, mert felette csak 60 centi föld marad, amibe nem lehet fákat ültetni - így viszont megbomlik a lombegység, és a Kiskörúton belül ez a legnagyobb zöld felület; és mégis, újra akarnak föld alatti parkolót. Információim szerint egy 40 férőhelyes garázs épülne a kert alá.

Egy nagyon szépen csomagolt pályázat - de csak a fizetős részében van benne.

A Levegő Munkacsoportot megkérdezve  - ők voltak azok, akik végigvitték az előző tervezés meggondolatlanságát a bíróságokig - azt válaszolták, hogy nem is lehet oda az önkormányzat nélkül építeni semmit, hiszen a Fővárosi Közgyűlés 1806/2007 (XI.29.) Határozata alapján a MNM kert területén a beépítés megváltoztatása csak külön Kerületi Szabályozási Terv alapján történhet. Ilyen megkeresés viszont nem érkezett a kerülethez.

Rafkóság van a dologban, bizony. Csak nem gyorsan kell megint elkölteni egy rakás pénzt?

A civil szféra sem tétlenkedik, gyorsan összeszedték kérdéseiket, és feltették azt a Múzeumot irányító felettes intézményének, a Hiller Pityu vezette Oktatási Minisztériumnak. 

 

 

Dr. Vígh Annamária
az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Közgyűjteményi Főosztályának vezetője részére

Budapest
Szalay u. 10-14.
1055
Hivatkozási szám: 24843-2/2009.

Tisztelt Főosztályvezető Asszony!
Köszönettel vettük pozitív hangú válaszát egyesületünk Hiller miniszter úrhoz eljuttatott nyílt levelével kapcsolatban. Az Öntől decemberben érkezett levél – amelyben jelezte, hogy az idei évben hivatalba lépő új főigazgató „minisztérium által meghatározott feladatai között szerepel a Múzeumkert ügyének megoldása” – megnyugtatott minket arról, minden érdekelt valóban elkötelezett a helyzet rendezése iránt.
Éppen ezért meglepődéssel szembesültünk a Magyar Nemzeti Múzeum által 2010. január 19-én kiírt tervpályázattal, amellyel szemben nagyon komoly szakmai és etikai és valamivel kevésbé súlyos jogi aggályaink fogalmazódtak meg.

Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy levelemet két okból kifolyólag fogalmazom meg Ön és tárcája felé: egyrészt azért, mert a fenntartói jogokat gyakorlóként, a pályázat bírálóbizottságába képviselőt delegálóként nyilvánvalóan sor került egyeztetésre a minisztérium és a Múzeum között, és vélhetően a tárca által elfogadott pályázati kiírás került meghirdetésre. Másrészt: kérdéseimet nem tudom a jelenlegi múzeumi főigazgató felé feltenni, hiszen a pályázat kiírásakor ő még nem volt a Múzeumnak sem közalkalmazottja, sem vezetője, így nem lehetett befolyással a szöveg kimunkálására – azon egyszerűen megállapítható tényről nem is beszélve, hogy a kiírás konkrétan az ő vezetői pozícióját gyengíti és mozgásterét korlátozza erőteljesen.

Az ügyben való tisztánlátás érdekében, kérem, szíveskedjen mielőbb, a pályázati kiírás szerinti bejárási időpontot (2010. február 23.) megelőzően – akár e-mail útján – tájékoztatni az alábbiakról:
1. Miképp lehetséges az, hogy 2009. november 30-án keltezett válaszlevelében még nem említette, nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy alig másfél hónap múlva, 2010. január 19-én a Nemzeti Múzeum – amely fölött a fenntartói jogokat az Ön tárcája gyakorolja – komplex tervpályázatot ír ki éppen azon cél elérése érdekében, amelyet egyesületünk is szorgalmaz és amelyről levelünk szólt? Milyen sürgős indok szólt a pályázat ekkori kiírása mellett?
2. A tervpályázatnak a Közbeszerzési Értesítőben január 19-én történő megjelentetése olyan következtetésekre ad lehetőséget, amelyek alapjául szolgálhatnak azon véleményeknek, amelyek konkrét összefüggést vélnek felfedezni a Kormány döntési moratórium elrendeléséről szóló 1003/2010. (I. 19.) számú határozatának hatálybalépésével. Indokolhatta-e a kapkodó, koncepciótlannak tűnő kiírást a már kihirdetett, tehát ismertté vált, ám csak másnap hatályba lépő kormányintézkedés?
3. Tárcája álláspontja szerint miképpen tud eleget tenni az új főigazgató a minisztérium által meghatározott feladatnak úgy, hogy a tervpályázatot elbíráló zsűrinek a korábbi főigazgató az elnöke és jelenlegi maga még csak nem is tagja ennek?
4. Mennyire tartja etikusnak azt az eljárást, hogy a távozó főigazgató – mintegy meghosszabbítva döntési lehetőségét és befolyásának időtartamát – 10 nappal megbízatásának lejárta előtt ír ki pályázatot, ráadásul saját zsűrielnöksége alatt?
5. A pályázat bírálóbizottságában az Ön meglátása szerint milyen módon és mekkora mértékben érvényesül a fenntartói jogokat gyakorló tárca befolyása?
6. Ön előtt bizonyára ismeretes, hogy az elmúlt évtizedekben nemzetközi és újabban már a hazai porondon is elfogadottá vált a participatív tervezés metodikája. Ön szerint milyen okok szólhattak amellett, hogy a pályázati kiírást nem egyeztették, a bírálóbizottság tagjai körébe pedig nem hívták meg azt a civil szervezetet, amely a Múzeumnak és a Múzeumkertnek is helyet adó Palotanegyed közösségét képviseli?
7. Ön szerint milyen szakmai érvek indokolják a Magyar Nemzeti Múzeum épülete építészeti és a Múzeumkert kertépítészeti felújításának-rehabilitálásnak egy pályázatban való kezelését? Mi indokolja jelen esetben a komplex kezelést?
8. Milyen elvi vagy gyakorlati szakmai indok szól amellett, hogy a közbeszerzési hirdetmény feladásának dátuma (tehát a közbeszerzés hivatalos megindulása) előtt mód nyílt a tervpályázati dokumentáció megvásárlására? Mennyiben tartja ezt jogszerűnek vagy megtámadhatónak?
9. És végül: miképp járulhatott hozzá a minisztérium a közbeszerzési pályázat ilyen szöveggel történő kiírásához, a döntést mely szervezeti egység hozta meg vagy terjesztette a miniszter elé elfogadásra?

Fontosnak tartunk jelezni egy további hiányosságot. A hirdetmény szerint a pályázati kiírás rövid tartalma a Múzeum és a Múzeumkert „fejlesztésének turisztikai célú tervezése”. Információink szerint a témában nem keresték meg a józsefvárosi önkormányzat képviselőtestületének turizmusért felelős tanácsnokát, ami azért is sajnálatos, mert jelenleg zajlik az ő vezetésével a kerület középtávú turizmusfejlesztési és városmarketing koncepciójának kidolgozása, amely értelemszerűen nagyban támaszkodik a Múzeumra és a Múzeumkertre, mint nemzetközi szinten is ismert turisztikai desztinációra. Szükségesnek tartjuk ezért az érintettek kommunikációjának megteremtését.

Tájékozatom, hogy a pályázat részletes kiírását jelenleg véleményezik az egyesület hozzáértő tagjai és a február 23-ai bejárásra elkészül a pályázattal kapcsolatos konkrét szakmai kérdéscsomag is, amelyet természetesen az Ön részére is eljuttatunk.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület tevékeny részvételével továbbra is támogatni kívánja a Múzeumkert közösségi, lakossági hasznosítását célzó tervek kialakítását. Bízunk abban, hogy az álláspontunk szerint igencsak kapkodva megfogalmazott, kiérleletlen és ily módon félresikerült pályázati kiírás nem fogja ezt akadályozni, ellenben mindannyiunk, azaz a Palotanegyedben élők és itt dolgozók javát egyaránt fogja szolgálni az a megoldás, amelynek elősegítése érdekében megfogalmaztuk levelünket.


Budapest, 2010. február 14.
Üdvözlettel:
Szűcs Péter s.k.,
elnök

 

 

 Kíváncsian várjuk a fejleményeket! Nem csak a város szélén lévő zöldet tennék tönkre, de minden talpalatnyit is a városban.  Pedig itt alig van.

Miért?

Miért kell a civileknek küzdeni minden egyes fáért, miért nem természetes az, hogy zöldítünk inkább? 

UPDATE:

Már az Infórádió is foglalkozik a helyzettel, nyilatkozik a Levegő Munkacsoport és a Minisztérium beruházási osztályvezetője. Már magyarázkodnak...

Imre telel

Címkék: étel blaha józsefváros Imre

2010.02.14. 12:02

 Imre jó ideje eltűnt. A kis kuckó lyuk, amiben lakott, üresen áll - bár néha látok fényt kiszűrődni, nem ő van bent -, az itt hagyott cuccait elhordták, növényei téli álomba szenderültek, kertje lassan az enyészeté lesz.

Nem tudott róla senki semmit a környéken, és ahogy lenni szokott, lassan el is feledkeztek róla. Jött, tett valamit, majd elment, halvány emléket hagyva a kicsempézett szökőkúttal, meg a fa mellé telepített kis kertecskéivel.

Azt hittem sokáig, kórházban van; aztán mondott olyat is, hogy egy tanyára invitálták télire, lehet elment oda...Bíztam benne, hogy tavasszal,  vagy ahogy kicsit is jobb az idő, visszakerül, hiszen kialakította a saját területét, gondozta, szépítette. 

Aztán találkoztam vele a Blahán. Éppen csak összefutottunk, buszra vártam, amikor egyszer csak odajött. Pár szót váltottunk, utcán, pályaudvarokon telel, meg néha bemegy a melegedőbe is. Kérdeztem, visszamegy-e esetleg, de nem tűnt túl lelkesnek; lehangolta, hogy szétszedték a munkáját. Nem látja értelmét.

Kérdeztem, van-e szüksége bármire? Nemlegesen ingatta fejét - megvan mindenem, mondta. Kijöttem enni egy kis bablevest. Esténként meg van hoznak zsíroskenyeret és teát, egy vállalkozó csinálja, hat körül, az a vacsorám. Na, találkozunk majd! -köszönt el, mert megjött a buszom.

Fotógép nem volt nálam, viszont pont átküldték a HVG fotóriportját, az első képen látható. 

 

Különleges ajánlat

Címkék: ajánló reklám mkkp blaha

2010.02.13. 11:54

 Az akciós újságokkal szemben ambivalens érzéseink vannak: hasznosak, mert spórolhatunk, ugyanakkor egy rakás hulladék, ami szépen terheli a környezetet. 

Van most egy nagyon különleges ajánlat, soha vissza nem térő alkalom, hol máshol, mint az Auchanben! Én ki nem hagynám - ha ilyenekre lenne szükségem, azonnal indulnék.

Lelőhely: Blaha Lujza tér, villamosmegálló.

Erősen MKKP gyanús a dolog, meg is kérdeztem a pártot, vajon ők kampányolnak-e?Kérdésemre ezt felelte: nem, nem ő volt, hiszen most tett szent ígéretet, hogy soha többé nem cseréli ki a plakátot villamosmegállóban, ott sem volt, és különben is, már rég  aludt, amikor ez kikerült. Na és a többi helyen megjelenő plakáthoz sincs semmi köze.

Szerencsére kicsi a magyar web, így rövid kutakodás után megtaláltam az eredetit

Aki nem tudná, miről van szó, nézze meg ezt a videót - és ne vásároljon ott, ahol nem tisztelik a természetet. Kivéve persze ezt az ajánlatot, mert hát vasárnap ebédre nincs is jobb, mint egy mocsári teknős leves, utána egy kecskebékacomb vegyes körettel és jégmadár salátával, majd a végén az egészet egy vakondtúrás tortával lenyomtatni. Jó étvágyat!

Reméljük, az áruház torkán akad ez a falat. 

Romboló hó

Címkék: utca autó baleset tél járda

2010.02.12. 12:16

Az időjárás próbára teszi az embereket rendesen - a folyamatos havazás és olvadás miatt egyre több kár keletkezik. A lezúduló hónak van súlya - meg hangja is - határozott nyomot hagy a parkoló autókban: a szélvédő betört.

Ezeket a képeket SzCiklon (Budapest Korzó) küldte a Baross - Körút sarkától, teljesen frissek, pár perce történt a dolog. A poszt folyamatosan frissül, ahogy érkeznek a képek/videók.

A Baross utcát le is zárták a Körút és a Mária utca között, nem jár erre a troli és a kilences busz sem. A túzoltók elkezdték takarítani a tetőt, megelőzendő a további baleseteket.

 

 

 



 

 

 

Alakul, alakul, de nem az igazi még mindig. Most már kéthetente van összegyűlés, és tanácskozás, egyre több embert próbálnak megszólítani és bevonni. Előrelépés a legutóbbi óta, bár bőven van mit javítani - főleg a célok és a módszerek tekintetében.

A mostani úgy kezdődött, hogy a Zöfi és a Nap Klub egy-egy képviselője egy röpke félórás tájékoztatót adott a Rádió C reggeli műsorában - amelynek a hallgatottsága a Magdolnanegyedben elég nagy. Mivel az idő hossza nem engedte, így sok információ kimondatlan maradt, de legalább elindult a rádióval az együttműködés - ha minden jó, akkor folytatódni is fog.

Délutánra aztán tényleg özönlött a nép a Kesztyűgyárba, mindenki mozgósított, hozott még egy embert, majdnem meg is telt a terem. A Nap Klubosok készültek, teát, süteményt hoztak, egy valódi beszélgetős klub, egy teadélután lebegett a szemük előtt - nem nyertek.

A mostani beszélgetést már felvezették, kicsit moderálták is, irányítani azért jobban kellett volna - bár akkor az meg nem egy kötetlen, klubszerű esemény. A mostani fórum témája a negyedben tevékenykedő civil szervezetek bemutatása volt a közönségnek - de kb. annyian voltak a képviselők, mint az oda látogató lakosok. A szervezetek bemutatkoztak, mindenki kapott öt percet, amit be is tartottak rendesen. Ismerjük meg őket:

Ami szemet szúrt, hogy mindenkinek gyerekprogramjai vannak nagyobb részt - ami jó is, csakhogy itt most egy negyedbeli döntéshozó testület alakul, dönteni meg ugye a felnőttek szoktak. Annyi a program egyébként, hogy az a csoda, hogy vannak egyáltalán csellengő kölkök...Apropó, az első órában még erősen behallatszott a rohangáló, kiabáló gyerekek zsivaj, meglehetősen zavaróan, hiszen alig lehetett hallani a beszélőket. Egy mikrofon nem ártott volna, vagy ha olyan helyen vagyunk, aminek van legalább ajtaja - bár tényleg attól függ, milyen típusú összejövetel van.

Az első rész után megint csak felállt pár ember, és hazament. A szervezetek bemutatkozó képviselői, akik ezen túl már nem értek rá foglalkozni a megjelent lakókkal, elmondták, mit nyújtanak, aztán ha kell valami, keresse meg őket az ember. Ez sem vetett jó fényt a dologra, de amikor az ott maradtak elkezdtek kérdéseket feltenni a Rév8-nak, ismét csak elhangzott, hogy ez nem az a fórum, itt külön tematika van, azt lesszives betartani mindenki. Puff, még egy pofon a klubszerű találkozónak!

Sebaj, Maja nem a feladós fajta, folytatja a megkezdett munkát, javasolja, hogy legyen saját neve a találkozásoknak, mindenki adjon egy tippet, hiszen nem szerencsés ebben a politikai évben a fórum vagy tanács megnevezés. Ráadásul ha én, ha mi nevezzük el a dolgot, kicsit már magaménak is érzem, jobban odafigyelek. Aztán meg logot is lehetne rajzolni.További ötleteket szórt szét és kért mindenkit, ők se legyenek restek gondolkodni a saját környezetükről, tegyenek meg legalább ennyit. Első lépésnek egy pályázatot hirdettek, határidő május 15.

Hogy mennyire igaz a politikai vonal, hááát, ott volt egy önkormányzati képviselőnő, aki bármelyik témában bármit megígért, amit szerinte hallani akartak az emberek. Vicces volt -és az sem szerencsés, ha a politika úgy érzi, minden terep az övé.

Végigkísérte az egészet a klub vagy fórum kérdése, nem lehetett/tudták eldönteni. Inkább az előző lenne szerencsésebb egy közösség kialakításában, és ez a járható, kipróbált út. Az emberek viszont nem ezért jöttek, ők konkrét kérdésekre szeretnének konkrét válaszokat; úgy tűnik, még mindig nagy az információ-éhség. Hiába van itt a Rév8 a Kesztyűgyárban, mégsem tudnak sokan sok mindenről - a cég pedig nem érzi magáénak a széleskörű tájékoztatás feladatát. Igaz, van egy kiadványuk, amiben nagyrészt öndicséretet olvashatunk - zöldségpucoláshoz pont jó. Na meg aztán nagyon kultúrája sincs a helyi lapokból való tájékozódásnak.

Ez már a ...negyedik ilyen tanácskozás volt, előtte is zajlott lakossági fórum; ahol eddig voltam, azt láttam, hogy a jelen lévő réves munkatársak bőszen jegyzeteltek mindig - viszont nyilvános beszámoló nem készült egy sem. Pedig érdemes lenne, hiszen nem kellene újra és újra visszatérni már megbeszélt kérdésekre, bárki bármikor elolvashatja a történteket. Akár kinyomtatva az előtérben, akár elektronikus formában a Kesztyűgyár blogján vagy a Rév8 oldalán...Az előző fórumról a Nap Klub készített összefoglalót, bár ez inkább olyan jegyzőkönyv, mintsem részletes beszámoló.

Az látszik most már, hogy éleződik a harc, a Rév8 kötött határidővel, előre meghatározott témákkal operál - többek között kiköti, ha nincs egy gyűlésen minimum 12 ember, akkor azért nem fizet -, viszont közösséget fejleszteni nem lehet parancsra vagy utasításra. Az egy hosszabb folyamat.  Az ehhez értők pedig egyre többször és hangosabban kérik ki a beleszólásokat, irányításokat, hiszen nem célravezető. A segítséget, amit kérnek - például a rendőrségtől, vagy a vagyonkezelőtől jöjjön el valaki, és válaszoljon a kérdésekre - meg elutasítják, illetve délelőtti órára javasolják. Cinizmus volt megfigyelhető most a réveseken, akik egy csoportba tömörültek egyikük mögé bújva és ott sutyorogtak, mint az iskolás lányok. Nekik ez csak egy feladat - május végéig van mandátumuk - ez látszik is a jelenléti ív alján, és ennek megfelelően állnak az egészhez. 

Ezt a kezdeményezést viszont akkor is jó lenne éltetni és végigvinni, ha a Rév8 így áll hozzá - és egyre inkább úgy tűnik, létre is jön. A Nap Klub tudja, hogy ez jó dolog, és mindent elkövet, hogy megvalósítsa, mint ahogy a többiek is. Néha már úgy tűnik, meg is van a magja, gyakorlatilag kész a Magdonanegyedi Szomszédság. A civilek egyre jobban összedolgoznak, ebben sokat segít, hogy a Zöfinek pont most van egy ilyen projektje, amiben megrendeltek egy felmérést a Foresee Kutatócsoporttól, milyen civil szervezetek ténykednek a negyedben, mit tudnak egymásról és mivel foglalkoznak - na és hogyan tudnának többet tenni, közösen. 15 szervezet ismerte meg a másikat, és ez folytatódik most is, az együttműködés alapjait rakják le éppen.

A kérdés már csak az, mi garantálja, hogy az önkormányzat tényleg elfogadja partnernek ezt a formációt? A Rév8 vezetője szerint semmi - bár az ő szavára nem érdemes adni...

 Zöld Józsefváros Ötletbörze I.

 

Február 26. 16.00. Roma Parlament (VIII. Tavaszmező utca 6.)

 

Szervezők: ZöFi – Zöld Fiatalok Egyesület

Partnerek: Beyond Budapest, Budapest Korzó csoport, Magyar Kerékpárosklub, Tavaszmező -Művészkert Összefogás, Rév8 Zrt.

Házigazda: Roma Parlament.

 

A Józsefvárosi Önkormányzat különböző szakmai stratégiákkal rendelkezik, ugyanakkor nincs egy olyan átfogó kerületi koncepció, ami a városrész fejlesztésének környezettudatos, és a kortárs zöld szemlélethez illeszkedő fejlesztési szempontjait foglalná össze. A ZöFi, mint a területen működő zöld aktivista szervezet, ilyen koncepció kidolgozására szeretne ötleteket összegyűjteni, és javasolni a helyi döntéshozók számára, illetve saját lokális akciókat elindítani.

 

A Zöld Józsefváros Workshop célja, olyan szempontok és elképzelések összegyűjtése, amelyek beépíthetőek más kerületi szakpolitikai intézkedésekbe, illetve alapját képezhetik egy kerületi zöld stratégia kidolgozásának. A szempontok mellett a meghívott vendégeink személyében, illetve rajtuk keresztül olyan szakembereket ajánlunk az önkormányzat figyelmébe, akik egy ilyen stratégia kidolgozásában szakmai tanácsot adhatnak.

 

Az ötleteket 4 témára bontva tárgyaljuk:

közlekedés, (gyalogos, kerékpáros, tömegközlekedés, parkolás, forgalomszabályozás)

gazdaság – termelés és kereskedelem (pl. helyi vállalkozók támogatása, piacokon őstermelők megtartása, stb.)

zöld területek fejlesztése (parkok, foghíjtelkek, belső udvarok, konyhakertek)

energia és hulladékgazdálkodás (pl. házak energiatakarékosságának kialakítása, programok a szelektív gyűjtés támogatására, iskolai nevelési programok stb.)

 

Az első találkozó alkalmával 2 témát tárgyalunk: közlekedés és zöld területek fejlesztése.

 

A workshop 3-4 rövid előadásból és 2 csoportos műhelyfoglalkozásból, majd ezek közös bemutatásából és megvitatásából áll.

 

Tervezett program:

 

Bevezető előadás:

Köszöntés – Kerpely Klára és Bálint Mónika, ZöFi                                              (5 p.)

 

Leidinger Dániel éghajlatkutató, MTA                                                             (15 p.)

 

Baglyas György  (Beyond Budapest) – zöld turizmus Józsefvárosban                 (10 p.)

 

Kondor Attila Csaba - Horváth Dániel: A Helyi Agenda 21 folyamat a Józsefvárosban - a Fenntarthatóság Helyi Stratégiájának megalapozása                                          (10 p.)

 

Vitaindító előadások a műhelymunkához:

- közlekedés: Budapest Korzó csoport - Tömör Miklós, Justin Hyatt                    (15 p.)

 

- zöld területek fejlesztése :  Eliana Mancin, földrajzkutató, városfejlesztő, Artemisszió Alapítvány/ Rév8 Zrt. (parkok, játszóterek, foghíjtelkek, belső udvarok, konyhakertek, közösség kertek)                                                                                            (15 p.)


 

Kávészünet                                                                                                    (10 perc)

 

Csoportos Munka                                                                                          (90 perc)

/a kerületi viszonyok, tervek és intézmények ismeretében, térkép használatával/

Közlekedés csoport – vezeti Budapest Korzó csoport

Zöld területek csoport – vezeti Bálint Móni és Mérő Ági (ZöFI)

 

Ötletek Bemutatása: 10 perc csoportonként + vita 10 perc

 

Véleményezés: az elhangzott ötletek véleményezése a Turisztikai Koncepció szempontjából: Baglyas Görgy, Beyond Budapest és szociális szempontból: Horváth Judit Nap Klub Alapítvány.   + vita 20 p.

 

Összesen kb. 3 és ½ óra   (16.00-19.30)

 

Utána kötetlen beszélgetés, svédasztal, filmnézés.

 

Meghívottak:

Kerületi civil szervezetek, olyan önkormányzati dolgozók, akik a saját területükön ismerik e jelenlegi intézkedéseket, terveket, működést, külső partnerek, kerületi érdeklődők.

A programon résztvevők maximális létszáma: 50 fő.

 

Jeletkezni lehet február 21-ig Bálint Mónikánál a 06-70/280-3062-es telefonszámon, a moni@zofi.hu e-mail címen, levélben vagy személyesen a Zöld Fiatalok Egyesület irodájában (1086 Bp. Karácsony Sándor u. 22).

 


-- 
Bálint Móni

Zöld Fiatalok Egyesület - ZöFi
(Hungarian Young Greens)

mobil: +36 70 280-30-62

e-mail: moni@zofi.hu