Belváros

Címkék: vélemény személyes józsefváros

2010.04.20. 00:32

 Az elmúlt napokban  számos helyen felvetették bloggerek egy Budapest önkormányzatainak csökkentését kitűző terv végrehajtásának lehetséges kivitelezését. Ami tetszett mindegyikben, hogy Józsefvárost a Belváros kategóriába sorolják. 

Utópia? Most még annak tűnik, de pár év, és a kerület visszanyeri méltó rangját. Én ebben biztos vagyok.

Most, hogy itt a világhírnév is, talán még gyorsul is kicsit. Csak aztán ne szidjuk a mindent ellepő hüje amerikai túúúúristákat...

Gyertek!

 

Krízis vége

2010.04.15. 15:13

 A Menhely Alapítvány a mai napon elcsomagolta a krízis autóját a következő krízis időszakig. Ennek kapcsán a Kürt utcai székhelyükről rendőri kísérettel mentünk a Balha Lujza térre, ahol virágokból kirakták a dolgozók az Alapítvány logóját, jelképesen elcsomagolták a krízis autót, és sok-sok fehér lufit engedtünk fel közösen.

Ezzel emlékeztünk meg a tél áldozataira. Azokra, akik telefonhívásukkal segítették a hajléktalanokat, és az alapítvány szociális munkásaira.
Beszélgettem közben egy 14 éve hajléktalan emberrel, aki elmondta, hogy a csöves és a hajléktalan két külön ember. A csöves csak fekszik, és nem csinál semmit, de a hajléktalan próbál dolgozni, és segíteni másoknak.

B.B.

 Az országgyűlési választások idén szép csendben zajlottak - vagy nem volt annyi gázos dolog, mint eddig, vagy már olyan magasan van az ingerküszöbünk, hogy nem észleltük annak.

Én örülök annak, hogy nem borzolta a kedélyeket nap-nap után a körzetünkben indulók acsarkodásai, plakátozás sem verte fel a kedélyeket - a Jobbikos kivételével, de az sem igazán hatotta meg az embereket.

Most viszont vége van, lezárult az első forduló, és a várható eredmény következett be: Fidesz győzelem mind a két szavazókerületben. Fónagy János nyerte az első fordulót,  és Kocsis Máté is, jelenlegi polgármester; aki már országgyűlési képviselő is lett. Fónagynak még egyszer ringbe kell szállnia, szóval csak a kerület fele sóhajthat fel megkönnyebbülten. Bár a mostani fölénye azt mutatja, teljesen narancsszínű lesz Józsefváros.

Tájékoztató adatok BUDAPEST főváros 10 .számú egyéni választókerületi eredményéről (Budapest VIII.ker.)
A szavazókörök 97,50 %-ának adatai alapján.

 

Érvényes szavazatok száma:

 

Jelölt neve

Jelölő szervezet(ek)

Kapott
érvényes
szavazat

%

1

dr. Fónagy János

FIDESZ-KDNP

7 603

46,11

2

dr. Szabó Zoltán

MSZP

4 111

24,93

3

Moldován László

LEHET MÁS A POLITIKA

2 507

15,20

4

Pintér Attila

Jobbik

1 580

9,58

5

Herényi Károly

MDF

688

4,17

A választókerületben a választás várhatóan érvényes, eredménytelen lesz, ezért második fordulót kell tartani. 

 

 

 Tájékoztató adatok BUDAPEST főváros 11 .számú egyéni választókerületi eredményéről (Budapest VIII.ker.)

A szavazókörök 98,03 %-ának adatai alapján.

 

Érvényes szavazatok száma:

 

Jelölt neve

Jelölő szervezet(ek)

Kapott
érvényes
szavazat

%

1

dr. Kocsis Máté

FIDESZ-KDNP

11 321

53,83

2

Komássy Ákos

MSZP

5 622

26,73

3

Losonczy Pál

Jobbik

2 559

12,17

4

Takács Gábor

MDF-SZDSZ

1 528

7,27

 

A választókerületben a választás várhatóan érvényes, eredményes lesz.

 

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, aki kinyilvánította szándékát! 

 

 A Szabó Ervin tér burkolata évek óta borzolja a kedélyeket, a silány minőségű térkő silány munkával lerakva - jó sok pénzért, persze - majd átadva a kerületnek; tudniillik a főváros csinálta meg, és adta át a kerületnek.

A járda sok helyen széttört - és csak részben magyarázat az autók ráparkolása, hiszen az Ötpacsirta utcában nem férnek oda a járdára, mégis veszélyes arra sétálni, főleg magassarkúban.

Amit azért szeretnek a nők, és mi, férfiak is! :) No, nem hordani, hanem elnézni az izmok átcsoportosulását, a szép harisnya mintázatát, a domborodó idomokat...de ha csak tipegni lehet egy-egy helyen, neadj'isten komoly veszélyt is jelent az átkelés, az nem annyira jó. Senkinek.

Megértem én, hogy nincs rá pénz, az egészet fel kellene szedni és újrarakni - de legalább figyelmeztetést lehetne kirakni, körbekeríteni a veszélyes helyeket. Ez nem kerül sokba!

Szorgos kezek most tele is rakták a környéket, saroktörés veszélyre figyelmeztető matricák kerültek a Szabó Ervin tér oszlapaira, kukáira; de az Ötpacsirta utca gázos részére is jutott. Ott jártamkor mindezek ellenére láttam sarok beszorulást a kövek közé a  téren - lehet, sárga figyelmeztető csíkokat kellene felfesteni a veszélyes helyek köré....

 Flash elmúltával már csak linket tudok berakni a képekhez :( 

Helyreállítás? Álmodni sem merjük már, de talán a Baross utca elejének sétálóra való  alakításánál...

Mária késik

Címkék: sétálóutca átépítés

2010.04.09. 11:34

 A Mária utca átépítése többszörös csúszásban van - tavaly kezdték volna, aztán idénre csúszott. Az idei kezdés is csúszott. Elkezdték, de megint csak közbejött valami: rövid időn belül több csőtörés volt vízvezetékben. Ezek után a Vízművek kénytelen kicserélni az egészet.

Tájékoztató jó szokás szerinte nem nagyon volt. Többen, többféleképpen próbáltak információhoz jutni, de hivatalos választ senki nem adott. Nem kommunikálnak a lakossággal.

De más világ van már, a lakosság nem hagyja magát lerázni, főleg, ha egy feltúrt utcában lakik, és nem lát senkit ott dolgozni. A kitartásnak meglett az eredménye, hivatalos válasz érkezett:

De itt vannak a telefonszámok is, szóval lehet felhívni őket, és feltenni a kérdéseket - ha a továbbiakban lesz bármi gubanc.

 A lakossági fórum kicsit késve kezdődött, de aztán tele is lett a terem - annak ellenére, hogy az emberek láthatóan nem mertek bemenni, a bejárat előtt csoportosultak. Nem ismerik a helyet, sosem voltak ott, idegenkedtek kicsit, mi lehet a Roma Parlamentben?

Aztán megérkezett a polgármester, kezdődött a fórum. Alföldi Rév8 György, rutinos fórumlevezetőként kiállt, és elkezdett beszélni, majd jól be is sült: nem mutatkozott be, és rákérdeztek, ő kicsoda? :) Azt hitte, ennyi szereplés után már közismert mindenki előtt...de az emberek inkább a saját életükkel vannak elfoglalva, nem nagyon érdekli környezetük.

A polgármesterséget lassan négy hónapja űző Kocsis Máté vezette aztán fel, mi is a fő koncepció itt a kerületben a sétálóutcásítás kapcsán: a Kálvin térről lehessen gyalogosan eljutni a Teleki térre. Mivel nincs annyi pénz, mint az ötkerben, ezért szakaszosan, lassabban készül - és most mutatják be a Tavaszmező utca átalakítása. Közel 200 millió forintot szán rá az önkormányzat, hogy július 1. - augusztus 31. között megújjuljon. Derék dolog volt, hogy nem kampányolt, kicsit se - itt most polgármester volt, teljesen; aztán egy óra múlva le is lépett, kampányolni.

A Horváth Mihály tér és a Lovassy László utca közöti szakasz lesz vegyes forgalmú, de megfordított irányú; síkba kerül a burkolat - ami ugyanolyan lesz, mint a Palotanegyedi utcák - fák, padok, parkolóhelyek, kukák, pollerek lesznek. Típusa az un. Baross, ami az egész kerületben látható nagyjából. A Lovassy és a Koszorú utca között a forgalomtól elzárt terület lesz, csak gyalogos forgalom, a Szűz utca zsákutca lesz.

Már az elején közbeszóltak, felhívva a figyelmet a csatorna megoldására, hiszen mióta a kollégium megépült, egy-egy nagyobb esőzésnél visszanyomja a szennyvizet a házakba - vagy bővíteni kell, vagy a csatlakozásokat felülvizsgálni. Amint felbontják az utcát, ez látható lesz, megoldják. A palotanegyedi tapasztalatok alapján mármost felajánlották a civil kontrollt, ha szükséges, bevonnak itt is helyi lakókat ellenőrizni a kivitelezést.

Felmerült fura kérdés is, hogy az átalakítás kapcsán kötelezi-e az önkormányzat a lakóközösségeket a homlokzat felújítására? Új utcához az dukál, az igaz, de egy ilyen kötelezésnek értelme nincs. Pályázatot ír ki minden évben az önki, arra lehet jelentkezni.

A megjelentek között voltak bőven a parkolásért aggódó emberek, ők szervezkednek is, aláírásokat gyűjtenek a változások ellen - eddig olyan 20-30 van, és remélik, hogy talán a 100 aláírás is összegyűlik. Tiltakozásukkal szeretnék megakadályozni a tervezett változásokat, csak és kizárólag saját önös érdekük - a parkolás - miatt. Az aláírásokat átadták a polginak, aki meglepve át is vette.

A Rév8 hozta a szokásos rossz kommunkációját, megpróbálta kikerülni a konfliktust, de ezeket nem lehet. Nem is kell, egy ekkora változásnál - főleg, hogy 2-3 éves a terv - már rég el kellett volna kezdeni a beszélgetést a környéken élőkkel. Jól látszott az este folyamán, legjobb védekezés a támadás alapon nyomta Alföldi, mindenkit letorkolt, átkiabált, rendre utasított. Nem volt rá szükség, illetve nem a jó megoldás; tárgyalni kell, érvelni, és meggyőzni azt a kisebbséget, akik gátolnák az átalakítást. 

Nekik pedig meg kellene érteni végre, nem használhatják a közterületet ingyen arra, hogy az autóikat ott tárolják. Akinek autója van, gondoskodnia kell az elhelyezéséről is, az nem a köz, az önkormányzat vagy az állam feladata. Ha fák lesznek a pöfögő kasztnik helyett, az meg a gyerekeinknek lesz jobb. Meg nekünk is, persze. 

Tekerek hazafelé a Német utcán, ami tök sötét, a József utcáig nem működik a közvilágítás. 

Ott áll a Rendészet előtt három ember - mert hogy itt a közterület felügyelet központja -, cigiznek egyenruhában, odakanyarodok megkérdezni, bejelentették-e már, mert ha igen, akkor nem használom ismét az ELMŰ nonstop hibabejelentő részét - de a következők derültek ki a beszélgetésből:

- nem, nem jelentették be, mert most nem tudnak senkinek sem szólni, este van

- majd reggel szól a kisfőnöknek, ő meg intézkedik

- amúgy sem foglalkozik senki az ilyen bejelentésekkel, hiszen ilyen az ország

- a múltkor is bejelentették a Vízműveknek, hogy csőtörés van, és nem is is foglalkoztak vele

Itt azért kicsit elszakadt a cérnám, és mondtam, én szóltam be nekik egyik éjjel, hogy zubog a víz a Rákóczi téren a betonból, aztán szóltam a Vízműveknek, mert nekik is nonstop bejelentő vonaluk van a köztéri csőtörésre, és másnap délelőtt már meg is csinálták. Délutánra már friss aszfaltot rakták le, szóval ne vetítsen nekem. Nem kell ez a lepattintós duma, de tényleg. Kinek lenne a feladata az ilyenek bejelentése? Annak a közteresnek, aki kint van az utcán éjjel (19:00-07:00), és látja, nem?!

Nem. Nekik nem feladatuk az ilyeneket figyelni, vagy bejelenteni. Nekik a közrendet kell figyelni meg a köztisztaságot. Mást nem? Nem! Slussz.

Így aztán bejelentem ismét az ELMŰ felé én, és egy héten belül tutira megoldják - szakadt ki belőlem a végső keserűség, amire hangosan felkacagtak: jaa, egy héten belül, peeersze!

Pedig de. Csak így akkor nem értem, miért tartjuk őket, a közterület felügyelőket, ha nem a közterületet figyelik, nem az a dolguk. Így én is ellébecolgatok, elsétálgatok egy fizetésért, simán. Esőben nem mozdulnak gyalog, amúgy sem sok mindennel foglalkoznak, és akkor most meg kérik a maradék fővárosi területet is a kerületben...minek? A saját portájuk előtt nem figyelnek, nem intézkednek, nem teszik meg azt, amit bárki megtehet!

Sötét van! Nemcsak az utcán, a fejekben is.

 

 

 Újabb utcá(ka)t alakítanak át sétálóvá, kiszorítva az autókat, helyet adva a fáknak, padoknak, az embereknek biztosítva azt a teret, amit eddig több mázsás fémdobozok foglaltak el. Hurrá, és éljen - ez az én véleményem, legyen sok ilyen.

Gyertek el sokan, legyen minden kérdés feltéve, kapjunk teljes körű tájékoztatást. Szólj a szomszédodnak is! 

Postafelújítás

Címkék: posta átépítés

2010.04.01. 11:03

 Tavaly decemberben lezárták a postát, ami a körúton található a Rákóczi tér és a Baross utca között, átépítés miatt. Rá is fért szegényre, borzalmas állapotban működött már - és itt nem a személyzetre gondolok. 

A tervezett egy hónap helyett másfél lett, viszont cserébe csilli-villi új belsőt kapott, légkondival, ügyfélhívó rendszerrel, sőt, még székeket is raktak ki a várakozóknak. A bejárathoz egy automata ajtó került, öröm és boldogság, nem kell nyitogatni, csak menni és élvezni az új miliőt...Igen ám, de hogy jutsz be? Hát a régi, duplaszárnyas alumínium ajtókon keresztül, ami trükkös: előbb a jobb szárnyon, majd a második ajtón a bal szárnyon jutsz be. Persze, ez még nem elég, van 2 fok lépcső is, hogy meggondold, tényleg élvezni akarod-e a felújított belső teret.

A felújítás nem került sokba, a Budapest 8.sz. posta felújítási szerződésének értéke nettó: 57.624.432 Ft. Mennyibe kerülne egy mozgásában korlátozott ember, vagy babakocsis anyuka által is használható rámpa kiépítése, és egy ajtócsere? 

Persze, megoldották a kérdést, kiraktak egy tájékoztatást, miszerint:

No, ez derék! Szóval odamegy egy babakocsis, nekiáll kinyitogatni az ajtót, mindkét szárnyát, majd felemelgeti a lépcsőn a gyerekkel nehezített kocsit, betolja - megküzdve persze az visszacsukódó ajtóval - és visszacsukja azt. Kifele ugyanígy. 

A rutinos kismamák ezen már nem lepődnek meg, hozzászoktak, hogy nehezített az életük, megoldják, ha muszáj. De mi van egy kerekesszékben élővel? Ő hogyan nyitja ki? 

Kedves Posta! Illett volna erre is gondolni, nem? 2010 van, ébresztő! 

 Végre, itt a tavasz, és már nem fagyunk oda a nyereghez - a hideg ülésre nem tudtam kitalálni semmit egész télen, a képen látható megoldást pedig nem tartottam elég kényelmesnek...

Szóval itt a tavasz, előkerülnek a cangák a téli álmokból, kicsit leporolni, bezsírozni  és beállítgatni kell, aztán lehet tekerni! Körbenéztem, milyen árakkal várják a kerületi boltok/szervízek a drótszamarakat.

A Kálvin térnél található Allez elég nehezen megközelíthető most, a szűk járdát tovább szűkítette az építési terület, de azért be lehet jutni. A tavaszi átnézés 3 500 huf, amiben a kerekek centírozása, fékek és váltók beállítása van benne. Egyéb szerelések díjai.

A Puskin utcában bújik meg a Magnetron névre keresztelt bolt és szervíz, pincében. Náluk 3 000 huf (+/- 1 000) az átnézés, beállítgatás.

A Német utca sarkán lévő (állítólag a kerület legrégebbi) Szigeti bicikliszervíze az 5 000 forintos árért cserébe átnézi a csapágyakat, tengelyeket, láncot, bezsíroz, kereket centíroz, féket és váltót állít, meghúz minden csavart, szóval komolyan átnyálazza. Persze, ha kiderül, hogy valamelyik alkatrészt cserélni kell, az plusz pénz.

A Baross utca eldugott részén - a Szigonyhoz közel - van a Maurer Sport, itt 7 000 forintért végzik el ugyanezt, csak "nagyon minőségi" anyagokkal. Egyéb szervízárai.

A Vásár utca sarkán - a Csarnok mögött - van a Schwinn-Csepel márkabolt és szerviz, ami éppen most alakul át tényleges bemutatóteremmé, exkluzív pacik és saját márkás alkatrészek lesznek csak; no meg a (kedvenc) szerelőm is otthagyta őket. Ennek megfelelően jelenleg nincs mód szervizelni, de ha lesz esetleg ilyen munkatárs, akkor 5 200 a kisrevizió, 9 500 a nagy. A kicsiben csak fék és váltó beállítás van, esetleg a lötyögő csavarok meghúzása, míg a nagyban átnézik teljesen, és zsíroznak, olajoznak is. Majd, esetleg.

Ha esetleg tudsz olyan szerelőt, szervízt, apróbb műhelyt, amit nem találtam meg, ne légy rest, írd meg! Ugyanitt versenyt is hirdetnék: vajon melyik lesz olyan gáláns, hogy egy utcai csövet rak ki a kompresszorából - hogy non-stop fújhassanak a lapuló gumiba?

Aki még nem vette elő a drótpacit, tegye meg, indul nemsokára a visszaszámlálás, hiszen április 22 a Föld Napja, a szokásos tavaszi Critical Mass. Lóóóóra!

 

Térfigyelők

Címkék: rendőrség térfigyelő józsefváros

2010.03.26. 10:57

 Az új kapitány nem válaszol. Írtam neki az új helyére kerülése után, reménykedésem fejezve ki, hogy tényleg tenni fogják dolgukat a kollégái mindig, de semmi. Aztán elküldtem a fotókat, meg a jól látható szabálysértéskor nem intézkedő fakabátokról - arra sem. Aztán a térfigyelő kamerák képeinek kikerülését - válasz nuku.

A legutóbbi poszt - a térfigyelők helyei - kapcsán kértem kiegészíteni a listát, hiszen rövid időn belül két kamerát is jeleztek, ami nincs a listában; illetve ismételten kérdeztem, hogyan kerülhet ki a rendszerükből a netre pár kocka a térfigyelő kamera felvételéből?

Nos, pár órával később érkezett is egy megkeresés mélben a kerületi hivatalvezetőtől, hogy adnám meg nekik a netes helyet, ahol találkoztam ilyen képekkel, mert elkezdenék kivizsgálni, hogy ki és honnan töltötte fel.

Persze, megadtam neki. És további kérdések tólultak klaviatúrámra: miért nem a belső rendszert vizsgálják? Vagy ott nincs monitorozva, hogy ki és mikor ment ki képeket, videókat a térfigyelő kamera felvételéből?

Emlékeztek még a botrányra, ami pár éve volt a rendőrségnél térfigyelő kapcsán? Nem? Íme egy 2003-as írás ide vonatkozó részlete:

A térfigyelők kálváriája a közvélemény előtt egy hónapja, február közepén indult azzal, hogy nyolc rendőr ellen vádat emeltek, mert elaludtak szolgálat közben. A rendőröknek a térfigyelő kamerákat kellett volna néznie, de a hivatalos megfogalmazás szerint megszegték hivatali kötelezettségüket: többen kimentek a szobából és voltak olyanok is, akik az asztalra feküdve aludtak. A Tények akkor közreadta, hogy a térfigyelők a kérdéses időpontban a kelleténél kevesebben voltak, és a túlórázás miatt kimerültek.

Persze, cifra az ügy, hiszen úgy buktak le, hogy a megfigyelőket is megfigyelték kamerával. Kicsit hosszabb riport a Hetekben volt anno olvasható, mi is történt, ebből (is) kiderül, minden mozdulat rögzítve van. Akkor mégis hogyan kerültek a netre a fotók?!

A válasz nem egészen egy hét alatt született meg: 

Tájékoztatom, hogy a felelős megállapítása végett soron kívüli vizsgálatot kezdtünk, melynek eredménye képen a felelős személy kiléte megállapításra került, vele e tevékenység ellátására vonatkozó megbízási szerződést azonnali hatállyal felbontottuk.
Megállapítottuk, hogy a felvételek nem a rendszerből - melyből csak az adatbiztonság maximális betartása mellett és csak a jogosultak részére kerülhetnek ki felvételek - másolták azokat ki, hanem a belső rendelkezéseket kijátszva a központban a térfigyelési feladatokat ellátó egyik személy saját tulajdonú képfelvevő berendezéssel (fényképező vagy mobiltelefon felhasználásával) a monitoron látható képet lefényképezve vitte ki azokat.

Ilyen eset tudomásunk szerint a kerületi térfigyelő rendszer 10 éves fennállása óta nem történt, a szabályok betartására és betartatására jelentős hangsúlyt fektettünk és a jövőben erre még kiemeltebb figyelmet fordítunk, hogy ilyen, vagy hasonló esetek nem fordulhassanak többet elő.

Bízzunk benne, és reméljük, hogy a kamerákon feltűnő szabálytalanságok mindegyike megfelelően lesz szankcionálva. Az meg nem tiszta, hogy az elkövető csak a térfigyelőktől lett elküldve, vagy a testülettől is...?

Kapcsold le!

Címkék: ajánló civil felhívás világítás

2010.03.26. 08:18

Kell egy kis áramszünet,
időnként mindenkinek,
és aztán megint mehet,
minden tovább!

És mennyire igaza volt Hofinak, aki a fenti dallal népszerűsítette az energiatakarékosságot! :)

Ha ma is élne, biztosan csatlakozna a Föld Órája nevű akcióhoz, amit minden évben március utolsó szombatjának estéjén tartanak. 

Március 27-én este 20.30-kor Te is kapcsold le a villanyt! Ezzel máris minden idők legnagyobb klímavédelmi eseményének részesévé válsz.

Ha részt szeretnél venni a Föld Óráján, regisztrálj! A regisztrált csatlakozók között WWF-es meglepetéseket sorsolnak ki. Regisztrációddal hozzásegíted a szervezetet, hogy pontos képet kapjon arról, mennyien vettek részt az akcióban.

Ezt a megsárgult papírlapot egy Bródy Sándor utcai bérház bejáratánál fotóztam, itt már akkor is gondoltak erre, amikor még nem volt Föld Órája akció...

Csere-bere bővítve

Címkék: ajánló civil bolt zöfi

2010.03.24. 18:14