A Jegyzőasszony. Volt. Kocsis Máté első - na jó, az elsők egyike - intézkedése volt nyugdíjba küldeni. Erőből, ahogy akkor fogalmazott.

Régóta keringenek a kerületben mendemondák arról, hogy kis pénzzel a jegyzőnél el lehet intézni dolgokat. A Verseny utcai piac bezárása kapcsán mesélték az árusok, hogy a piac bezárása előtt megüzente: 40 milla, és maradhat minden...persze, lehet ez is rosszindulatú pletyka.

Most viszont előzetesbe került. A vád vesztegetés. A hír:

Vesztegetéssel gyanúsítja Józsefváros volt jegyzőjét a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A bíróság ma dönt, elrendeli-e X. Judit és társai előzetes letartóztatását. A védelem szerint gyenge lábakon áll a gyanúsítás.


Információink szerint titkos nyomozást követően hétfőn vesztegetés gyanúsítottjaként őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség X. Juditot, Józsefváros volt jegyzőjét, V. Katalint, a VIII. kerületi önkormányzat jegyzői referensét és K. Béla vállalkozót. Az ügyészség mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte, miután a nyomozás adatai alapján szerintük tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén bizonyítékokat semmisítenének meg, és összebeszélnének a még nem azonosított társaikkal.

A nyomozóügyészek három, egymástól független ügyben indítottak eljárást, melyek közül eddig a nyomozó hatóság szerint bizonyíthatóan egy érinti a volt jegyzőt. A volt Ganz-telepen lévő 23-as számú épület irodaházzá alakításával összefüggésben K. Béla cégtulajdonos egymillió forintot ajánlott fel a jegyzőnek és a jegyzői referensnek, amennyiben a szükséges engedélyeket a kérelmének megfelelően és zökkenőmentesen megkapja. A vállalkozó által várt határozat 2011. január 13-én emelkedett jogerőre, az ügyészség szerint ez után a vállalkozó egy közvetítőn keresztül el is juttatta a felajánlott összeget a címzettekhez.

A Blaha Lujza téren épült bevásárlóközpontban létesített kaszinó ügyében is segítséget kértek V. Katalintól, s a nyomozás eddigi adatai szerint ő meg is próbált segíteni. Valaki felhívta telefonon, és azt kérte, intézze el, hogy a szórakozóhely bejárata a Blaha Lujza térre és ne a gyér forgalmú mellékutcára nyílhasson, cserébe egyebek között munkát ajánlottak V. fiának a kaszinóban. Ebben az esetben a megrendelt határozat végül nem született meg…

A gyanúsításban nevesített harmadik ügy szintén a Ganz-telephez köthető. A 227-es épület átalakításával kapcsolatban kért segítséget egy vállalkozó, nevezetesen, hogy a törvényben előírt bejelentési kötelezettségeire a hatóság időben és gördülékenyen reagáljon. Egy grillsütőt ajánlott az ügyintézőnek cserébe, aki azonban visszautasította az ajánlatot. Ekkor kereste meg a vállalkozó V. Katalint, aki intézkedett...

Az ügyészség X. Juditot hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, K. Bélát vesztegetéssel, V. Katalint pedig vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel gyanúsítja. Nem zárják ki azonban az ügyészségi nyomozók, hogy az ügyben további gyanúsítottak is lesznek.

X. Judit védője szerint a gyanú „meglehetősen gyenge lábakon áll”, szerinte egy elfogulatlannak nem nevezhető tanú vallomására épül. A nyomozó hatóság súlyosan téved a védencének tulajdonított, de általa el nem követett cselekmény megítélését illetően, mivel jelentőségükhöz képest messze túlértékelt bizonyos állítólagos bizonyítékokat.

A bíróság szerdán dönt az ügyészi indítványról.

 

 via

Szóval eljött az ideje. Ezt jó tudni. Ez reményt adhat mindenkinek, hiszen bűn nem marad büntetlen - csak idő kérdése.

Mindig.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr844105347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az mszp8 fórumon olvastam ezt a hozzászólát...
érdekes elemeket tartalmaz....

,,Véleményem szerint jelentette is az ügyintéző a hatósági terület vezetőjének, mert különben nem tudnánk róla. A hatósági terület vezetője kötelezettségének megfelelően jelentette még feljebb, és ez eljutott a polgármesterig. Ha nem akkor az is bűncselekmény. Most már csak azt kellene megállapítani, hogy mely önkormányzati vezető utasítására, mely hatósági ügyekben kompetens személy készítette el a vonatkozó ügyészségi feljelentést. Egyébként tényleg vannak olyan esetek, hogy a dolgok fordítva sülnek el, vagy tényleg, a fagyi egyszercsak visszanyal. Láncreakciók indulnak el."
Xantus Judit örök:

Kerényi Imre, a kommunisták, Xantus Judit volt belvárosi jegyző és a Szily család története, Szili László előadásában:

kosullo.tumblr.com/post/9826518978/hiperkomoly-poszt-kerenyi-imre-egymillio-forintot

A szóban forgó ovális szoba (az origo.hu interjújára az egyik kommentelő hívja fel a figyelmet):

www.origo.hu/itthon/20111126-uj-alaptorveny-diszito-festmenyek-interju-kerenyi-imre-rendezovel.html