Rend

Címkék: önkormányzat képviselő józsefváros

2011.01.10. 10:49

 Rend, fegyelem, egyéni higiénia - nagyjából így lehetne összefoglalni a kerület vezetésének főbb mozgatórugóit. Látszik ez több rendeletükből is. 

Persze, ezen túl a meglévő törvényeket, rendeleteket is maradéktalanul betartják. Sőt, betartatják minden politikai párttal, így hiába képezi a testület nagyobb részét a Fidesz, ha valami szabálytalanság van, a megfelelő szerv mérlegelés nélkül - és ha kell, ismétlődően - kiszabja a bírságot.

Mint ahogy a választási plakátokat le kellett már rég szedni, és ha most is ott van, akkor azért bizony fizetni kell. Gondolom, a kerületi Fidesz folyamtosan perkál:

Természetesen mint mindennek, ennek is van pozitív oldala: az itt élők legalább tudják, ki képviseli őket az önkormányzatban. 

Bár ennek közlésére van jobb megoldás is.

Képviselő

Címkék: képviselő polgármester járda

2010.11.29. 11:19

 Állítólag a polgármesternek elege van abból, hogy mindenki minden problémával - a legapróbbal is - őt keresi meg, neki ír, hozzá fohászkodik. Pedig minden választási körzetnek van képviselője, minden tér, minden utca, minden sarok tartozik valakihez.

Ennek ellenére a polgármester drága idejét nem kímélve személyesen ellenőrzi például a parkolási rendszer újrafestését; de azt is hallottam nemrég, hogy a beszakadt járdát is az ő felügyelete mellett javították ki a Bródy Sándor utcában.

Ilyen volt...

Ilyen lett.

Hogy mindenhez ért, ahhoz nem fér kétség, de vajon tényleg ez a dolga? Tényleg ezért kapja a fizetését? Tényleg erre kell időt szánnia? Miért van akkor a többi képviselő, bólogató jánosnak?

Igaz, hogy a Bródy-Horánszki sarkán álló járdán lévő lyukat betömték, viszont kicsit feljebb egész vicces a helyzet: nem elég, hogy egy parkoló óra szűkíti a járdát, óriási gödör is éktelenkedik ott - évek óta. A csapadékos időben rendszerint megtelik vízzel, amit különbözőképpen hidalnak át - szó szerint. Tavaly télen egy sor tégla segítette az erre járókat, most viszont egy raklap ad biztos (?) és vízmentes átkelési lehetőséget.

Próbáljuk meg a terület képviselőjét elérni, és intézkedésre sarkallni. Szilágyi Demeter, a kerület honlapján megnézhetjük fizimiskáját, eddigi életét, de elérhetőségét nem. Van neki fogadóórája minden hónap 2. keddjén 14:00-16:00 között. Két óra, ennyit tud szánni elfoglalt idejéből a választóinak. 

Pedig a testület - még az előző, persze - elfogadott egy olyan határozatot, miszerint:

A 2010. október 3. napjára kitűzött önkormányzati választásokat követően megalakuló új Képviselő-testület tagjai számára indokoltnak tartja új notebook-ok vásárlását, összesen 18 darabot, mely eszközök beszerzéséhez fedezeteként a 12201-02. cím előirányzatát jelöli meg maximum bruttó 3 600 000 Ft értékben.

Egy szép új laptop mindenképpen hasznos a munkavégzésben. Jó az, ha nem papírokat kell átnyálazni, jó akkor is, ha a testületi ülésen - oly'megszokott módon - az utolsó pillantban kapják meg az előterjesztéseket. Jó lenne arra is, hogy kapcsolatot tartsanak a választókkal...

Persze, ehhez az is kellene, hogy a választók megtalálják a képviselőjük elérhetőségét. Mondjuk az sem ártana, ha a képviselő időnként bejárná a körzetét, beszélgetne emberekkel, ismerné a környéket - a képviselőség szolgálat, nem?

Arról nem is beszélve, hogy a parkolóőrök és a közteresek minden nap járnak erre...

 Érdemes megnézni a kerületi hivatalos honlapot, vannak rajta érdekes változások, hiszen új az egész rendszer. Elsőként nézzük meg a képviselő testület névsorát:

Ez eddig jó. És ha bármelyikről szeretnék többet megtudni, vagy megnézni, milyen a fizimiskája, hogy felismerje az ember, ki is képviseli az ő akaratát a kerületben, kihez kell fordulni, ha valami történik a lakóhelyén, csak rá kell kattintani a nevére. Igen ám, de semmit nem kapunk azon túl, hogy melyik párt tagja - ami most már indifferens, hiszen mindenki tudja, narancsba borult minden. Szóval, nem kapjuk meg a felismerhetőség lehetőségét - ellenben még jól félre is vezetnek:

Sűrűn borotválkozik, az már látszik, fontos a sima arc. Vajon hány szülésen van túl? De nézzük a jó oldalát is: ő az egyetlen, aki felismerhető.:)

Van ezen kívül még újdonság, a testületi ülésekről videó készül. Bezonyám, nem úgy van, mint szegényéknél, hogy a kedves polgár nem tudja, mi történik a testületi ülésen. Itt megkaphatod a mindennapi Kocsis Mátét, hiszen bármikor visszanézheted...Az is látszik most már, milyen is a képviselői munka: pikk-pakk megy a szavazás, nagyon nincs vita, mindenben egyetértenek, csak legyen már vége.

Az alakuló ülés óta ott vannak a kamerások, és mindent rögzítenek ami nyilvános. Ez derék dolog, főleg, hogy a Rogán Tóni adja kölcsön a tévéseit; jó is az, ha ilyen befolyásos ember a barátja baráti a kapcsolat két szomszédos kerület vezetői között!

Abban viszont változatlanul nem történt előrelépés, hogy a testületi ülések anyagát feltegyék ELŐRE, tudja már a kedves polgártárs, miről is fog folyni a diskurzus. Ez pedig súlyos törvénysértés, hiszen az önkormányzati törvény (Ötv.) szerint a nyilvános üléshez készült előterjesztések és azok mellék­le­tei mindig nyilvánosak – az elektronikus információszabadságról szóló törvény (Eitv.) pedig kötelezően írja elő ezek honlapon való közzétételét. 

Sajnos, nálunk utólag sem történik ez meg. Hol a beígért rend és törvényesség? Kedves Kocsis Máté, kedves képviselők, kedves jegyző! Valamit illene tenni! 

Körzetek:

 

Breaking News! 



Igaznak bizonyult az a sajtóinformáció, ami a mai lapokban jelent meg: Csécsei Béla már nem akar mást, csak békésen élvezni élete hátralevő részét, ezért lemondott. A testület feloszlatásáról szóló hírek pedig kacsának lettek minősítve.

A testületi ülés erős sajtókísérettel indult, de nem nagyon foglalkoztak vele a képviselők. Az első napirendi pontként a polgármester lemondásának sürgősségi tárgyalását szavazták meg, aztán az ülést vezető alpolgármester felolvasta Csécsei Béla lemondását. Megszavazták, elfogadták. Ezzel együtt díszpolgárrá avatják, elismerve érdemeit.

Még utoljára felszólalt, elköszönt. Elmondta, tavaly októberben bokatörést szenvedett, ami a mai napig gyógyul - két vasalat tartja a bokáját. Közben a másik lábát használta jobban, aminek eredménye a túlterhelés: csípőbántalmakat idézett elő, protézis beültetését javasolják az orvosok. Ezzel a kondícióval nem tudja teljesíteni azt a polgármesteri munkát, ami napi 8-10 órás fizikai megterhelést jelent, ezért saját maga hozta meg hosszas vívódás után azt a döntést, amit bejelentettek. Visszavonul, de további jó munkát és legalább annyi sikert kíván, mint amit ő elért.

Picit remegett a hangja, először csinál ilyet, hogy lemond - de az egész emberen látszott, valami megtörte nagyon. Hogy a betegsége, vagy az, hogy szorul a nyaka körül a hurok*, nem tudni. Mindenesetre megtapsolták, majd szép sorban elköszöntek tőle a frakcióvezetők, képviselőtársak. Benga Oláh Tibor szinte nekrológot mondott sírva köszönt el, Kerekes Pál bejelentette, a művelődési bizottság sürgősséggel tárgyalta a díszpolgárságot, és támogatják, Juharos Róbert méltatta a nagy ellenfelet, Révész Márta bízik benne, hogy a továbbiakban is számíthatnak a segítségére, Hárs Gábor sajnálatát fejezte ki, és reméli, kergetőzhetnek még az önkormányzat körül. Tapsvihar.

A kivonuló Csécseit a sajtó támadta le, kérdezgetve, mi igaz a hírekből, tényleg a volt pártja - karöltve a Fidesszel - zsarolta meg? Remegő szájjal ismételte meg, hogy nem, az egészsége az, ami megromlott, nem kényszerítette senki semmire, a híreket nem olvasta, de nem is érdekli. 

Kocsis Mátét is megostromolták, a zsarolásról kérdezgették - ő azt ismételgette, hétfőn volt frakció ülésük, ott nem tárgyaltak ilyen témát. Viszont egy korszak zárult le Csécseivel, ez tény.

Polgármestert választunk. Ha minden igaz, még idén. A kerületnek leginkább egy szocialista polgármesterre lenne szüksége - nyilatkozta a helyi MSZP vezetője.

Hááát, nem tudom. Remélem, csendes kampány lesz, hiszen a jövő évi választásokig kapja megbízását az új polgármester. Tavaly ősz óta polgármester nélkül működik a hivatal, ezt a kis időt már csak túléljük.

Béla viszont vette a kabátját, és lelépett. Köszönjük!

 

 _____________________________________________

*Sokan vélik tudni, hogy mindenféle korrupciós ügy lebeg a feje fölött. Egyesek azt is mondják, nem véletlen, hogy a Józsefvárosi piac nem zárható be, hiszen onnan is szép summát kap. Ezek az utca emberének véleményei - de tudjuk: nem zörög a haraszt...

Reakció

Címkék: vélemény képviselő józsefváros

2009.07.24. 17:51

 A minap utánközöltem a tényt, ami a kerület honlapjának üvegzseb részén bárki számára elérhető, megnézhető. Kiegészítettem a rácsodálkozásommal, és kaptam rá egy rövid üzenetet:

Kedves Lesley! Tudom a szocialista kötődésedet, azt is tudom, hogy kampányhangulatban vagytok, de a korrekt és hiteles tájékoztatás jogi kötelezettsége Rád is vonatkozik. Üdv: Kocsis Máté

Ejha! Olyan dolgokat tud, amit én nem is - méghogy szoci kötődés! Mesélhetnének erről a maszoposok, elég csak belenézni a fórumukba - ami mindenki számára elérhető szintén - nem éppen barátkozósak az ottani beírásaim.

Az üzenet második részét nem is értem. Egy tényt közöltem, némi véleménnyel  - meg kérdéssel - megfejelve. Jogi kötelezettség? Milyen?

 Ennyi pénzért tényleg lehet rendes tréninget is kapni - én a helyében visszakérném a pénz nagy részét  - no meg jogot végzett ember politikus sem mond ekkora sületlenséget, amikor véleményt formál a választópolgár...

Kérdés

Címkék: képviselő fejlesztés hivatal józsefváros

2009.07.22. 11:21

 Ami mindig is érdekelt, de sosem merted megkérdezni - avagy mitől van az, hogy Kocsis Máté mindig, mindenhol jól beszél?

Itt a válasz: profiktól tanulta, intenzíven. Mi másért került volna ennyibe?!

Jó, persze, tudjuk, hogy a polgármesteri székbe készül, és oda kell is a tanfolyam, főleg, ha az ember nem kapott azelőtt ilyen képzést. Az említett tanfolyamon tized századáron kap az ember fia/lánya hasznos tanácsokat - az Independent Kft. vajon milyen pluszt nyújt?

Érdekes, hogy a Vajda Péter utcai poszt megjelenése után egyből kitakarítottak, amit le is hozott a kerületi lap, dícsérve a tettet. Arról, hogy ez pár éve ott van, senki nem intézkedik, bírságol, egy szó sem esett. A blogtárs összefoglalója következik:

A Golgota téri szemétkezelésről számos érdekes új információ összegyűlt két hét alatt. Igyekszem rendezni, az összefüggésekre rákérdezni a vajdapeterutca.blogter.hu oldalon.

Itt marad mint egy naplóban, hogy a mostani választásra készülve a pártok józsefvárosi szervezetei, és személyesen a vezetők és képviselők mennyiben hajlandók együttműködni egy konkrét probléma tisztázásában. Hogyan néztek szembe a saját felelősségükkel? Észre akarják-e venni a versenytárs politikusok felelősségét? A három évvel korábbi történetek is visszajönnek.
A következő hónapokban meggondolhatják magukat, akik eddig a hallgatást vagy a tessék-lássék választ tartották leghasznosabbnak a szervezetüknek vagy saját maguknak.

A következő választások előtt élő fórumot tartunk, talán nem is egyszer. Az útfelújításról is lesz még mondanivalónk, ha a politikusaink el is felejtették. Az élő fórumokon hivatkozunk majd a blogra, emlékeztetünk a versenyző politikusok eddigi és ezutáni aktivitására. Idővel a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére is számot tartunk, amit azzal akarok megalapozni, hogy évek óta következetesen kérdezünk és teszünk észrevételeket. Amit egy év múlva ígér valaki, azt a mostani vagy a korábbi döntései hitesíthetik, megmásítani nem tudja őket. A képviselők és az önkormányzat tisztviselők együttműködési készsége az ügyészségi feljelentésben is szerepelhet.
Türelmesen megvárom a többek által ígért tényfeltárást, az alapján talán az ő hivatali kötelességük lesz a feljelentés. A politikai és a jogi felelősség össze is függ, különbözik is.

Várom a további tényinformációkat és véleményeket a blog kommentjeiben és a vajdapeterutca@freemail.hu címen!

A politikus már csak olyan, hogy megígéri a csillagos eget is, ha kell, aztán könnyen elfelejt mindent ha már segge a kiválasztott széket éri, zsebét meg a köz pénze húzza. Most egy pár éve ígért dolgot kér számon a nép.

Felhívás politikai versenyre a Golgota téri több éves szeméttelep ügyében

 

A közelgő választások alkalmával versenyt hirdetek a józsefvárosi önkormányzatban képviselt pártok között. A feladat annak kiderítése, a környéken lakók tájékoztatása, a nyomozóhatóság munkájának segítése,
 
- ki és miért rendelte meg legalább két és fél éven át, hogy a Ganz-telep bérlőinek hulladék kereskedelmi göngyölegét helyettük az önkormányzat szállíttassa el?
 
- hogyan tudták mindmáig elkerülni a képviselő-testületi és hatósági elszámoltatást a Golgota téri park és játszótér melletti üzemi méretű szemétlerakás, valamint az önkormányzati pénz magáncélú költésének elkövetői?
 
A verseny első fordulója az európai uniós választás előtt egy héttel, május 31-én, a második forduló a következő parlamenti választás előtt egy hónappal zárul, harmadik fordulóra remélhetőleg nem lesz szükség.
 
A Golgota téri szemétüggyel kapcsolatos jogsértést legalább 2006. szeptember 28. óta bizonyíthatóan ismerik az önkormányzati képviselők és hivatalnokok. Egy itteni lakó akkor mutatta be nekik a helyzetet az önkormányzati választások előtt, civilek szervezte fórumon, melynek fő témája a Vajda Péter utca felújítása volt. A fórumon részt vett a FIDESZ, az SZDSZ, az MDF körzetben illetékes politikusa, és a polgármesteri hivatal kiküldött munkatársai. Az elhangzottakra a vajdapeterutca.blogter.hu internetes oldalon emlékeztettük őket, és tettünk újabb észrevételeket. Erről a polgármestert és az MSZP körzetért felelős politikusát is értesítettük, akik különben nem méltatták válaszra a civilek felkérését a nyilvános beszélgetésre.
 
A szemétügyben minden jövőre vonatkozó ígéret csak akkor hiteles, ha a politikusok egymás között elszámolnak a felelősségükkel az eddigiekért, és segítik az elszámoltatást végző hatóságot. Nem biztos, hogy könnyű lesz, mivel úgy tűnik, mindannyian felelősek. Ha akarnak, mégis napok alatt nagyot léphetnek: az ügy egyszerű, náluk vannak az információk, és náluk a hatalom a hiányzó információk megszerzésére. Kitűnő teszt lehet ez arra, hogy az európai parlamentbe készülő pártok kerületi emberei mit tudnak és mit akarnak: ha ilyen egyszerű ügyet tisztázni és megosztani a választóikkal nem, akkor szerintem semmi komolyat.  
 
 
 
vajdapeterutca ( csiga) freemail (pont) hu
(név és cím az aktivistáknál, ismerősöknél és később a hatóságoknál)

 

FRKK

Címkék: vélemény cigány képviselő józsefváros

2009.04.25. 00:41

Tudjátok, a főváros átnyúlva mindenki feje felett úgy döntött, a Szentkirályi utca hetes szám lesz a legjobb helyszín arra, hogy egy régóta húzódó tartozását kiegyenlítse a főváros, és roma kulturális központot hozzon létre. Ez - finoman szólva is - aljas húzás volt, főleg annak fényében, hogy a kerülettel nem egyeztettek, de ha azt nézzük, hogy a roma társadalom sem volt erről tájékoztatva, főleg gázos.

A dolog kommunikációja is megér egy misét, Horváth Csaba (aki maga is roma) olyan arroganciával, és olyan mindenkit félresöprő lendülettel menetel a cél felé, hogy az már több mint gyanús.

Csütörtökön volt a fővárosi Városházán a kulturális bizottság ülése, ahol a kerület képviselője, dr. Kocsis Máté mellett Benga-Oláh Tibor (kerületi roma politikus) és Fekete Hajnal (Védegylet) is felszólalt. Hiába.

Méretes botrány van készülőben a tervezett Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központtal kapcsolatban, pedig a vita minden résztvevője „jót akar”. Ki vagy mi alázza meg a cigányokat?
„Könyörögve kérem önöket, hogy fogadják el a romák véleményét és akaratát" - kérte csütörtöki ülésén a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságát Benga-Oláh Tibor, a józsefvárosi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, ám hiába könyörgött: a testület szocialista többsége 5:4 arányban tárgyalásra alkalmasnak találta a tervezett Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központról szóló előterjesztést, így az jövő csütörtökön a fővárosi közgyűlés elé kerül. Budapest húsz éve adós egy roma oktatási és kulturális központtal, ezért is érthetetlen a sietség, amellyel a VIII. kerületi Szentkirályi utca 7. szám alatti helyszínt erőltetik.

A kormányzat és a főváros együttműködését szabályozó Budapest Szerződés 2007. évi megújításban fejezték ki a felek együttműködési szándékukat egy roma oktatási és kulturális központ létrehozására. Úgy vélik, a roma kultúra bemutatására, kutatások folyatására, oktatási feladatok ellátására és kulturális célok ellátására jelenlegi elhelyezkedése és infrastrukturális ellátottsága miatt a Népszínház utcai Napház Khamorro Klubmozi, illetve a részben a Tavaszmező utcában működő Cigány Ház - Romano Kher nem alkalmas.

Az új központ ellenben - a két jelenleg létező roma intézmény jogutódjaként - jelentős hatást gyakorol majd a fővárosi roma emberek életére azzal, hogy „mentális és társadalmi segítséget nyújt a cigányság tehetségének és kreativitásának kiteljesedéséhez".

Az új központnak a fővárosi önkormányzat a Szentkirályi utca 7. szám alatti, két éve üresen álló iskolaépületet szemelte ki, a beruházásra az Oktatási és Kulturális Minisztérium 900 millió forintot biztosít. Ez az ingatlan Horváth Csaba szocialista alpolgármester szerint elég „reprezentatív" helyszín ahhoz, hogy méltóképpen mutassa be a cigányság kultúráját - romák és nem romák számára. A bizottsági ülésen azonban Kocsis Máté, a VIII. kerületi önkormányzat fideszes alpolgármestere és Benga-Oláh Tibor (MSZP-SZDSZ), a józsefvárosi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is úgy vélte: a Szentkirályi utca alkalmatlan helyszín egy élő kulturális központ számára. A szóban fogó szakasz például olyan szűk, hogy a járdán parkoló autók miatt még gyalogosan sem lehet közlekedni. A tiltakozók szerint a belső-Józsefvárosban kellene a központot létrehozni, ahol 25 ezer roma él.

A bizottsági ülésen a felek kölcsönösen egymást vádolták feszültségkeltéssel, ami pedig országos szinten is súlyos problémákat okoz. Horváth Csabában „rosszízű hangulatot idéztek fel" a Kocsis Máté szavai, és „nagyon nem szeretné, ha ez eluralkodna", Kocsis viszont ugyanezt gondolta az alpolgármester által elmondottakról. Benga-Oláh szerint a Szentkirályi utcai központ terve a cigányság megaláztatása, és kilátásba helyezte, hogy ha ez megvalósul, botrányt fognak csinálni. Félnek, hogy ezzel a fővárosi központtal egyszer és mindenkora lemondhatnak a - szintén régóta ígér - országos roma oktatási és kulturális központról.

Bőhm András, a kulturális bizottság SZDSZ-es elnöke azt javaslata, hogy - bár a fővárosi cigány kisebbségi önkormányzat támogatta az előterjesztést - halasszák el a döntést, időt adva a további egyeztetésekre, a bizottság szocialista képviselői azonban a jövő csütörtöki közgyűlés elé engedték a javaslatot. Horváth Csaba szerint most van pénz, helyszín és akarat, s addigra az egyezetéseket is le lehet folytatni, így a vita következő fordulójára már a közgyűlés plénuma előtt kerül sor.

Forrás

Nem értem, miért nem lehet megbeszélni ezt a dolgot? Hová ez a nagy sietség? Ha nem most tárgyalja a főváros, hanem egy hónappal később, miután rendesen egyeztettek mindenkivel, miért nem jó? A bizottsági ülésen elhangzott, sehol a városban nem lenne jobb helye egy fővárosi roma kultközpontnak, mint itt a kerületben - és ehhez a kerület partner, mindenben. Mégsem. 

A roma szervezetek forronganak, teljesen jogosan. 900 millió forintot költenek "rájuk", de igazából nélkülük, a megkérdezésük, beleegyezésük nélkül. Az adófizetők pénzéből rakunk bele egy olyan épületbe majd' egy milliárdot, ami nem felel meg a kitűzött céloknak. Miért? Mi lehet a háttérben, ami ennyire sürgeti a fővárost erre az érthetetlen lépésre?

A kerület összes újságja beszámolt arról, hogy az önkormányzat illetékes hatóságai működési engedélyt adtak ki egy szexboltra a Corvin közben. A képviselőtestületi ülésen többen felszólaltak, nehezményezve a hely szellemének nem megfelelő profillal működő üzletet. A bolt az Üllői út 40-ben nyitna (vagy Corvin köz 1), és nem rakhatna a kirakatba semmit a bent kínált portékából. A felújítás zajlik, most voltam megnézni a helyet, és meg is kérdeztem az egyik munkást, aki elmondta, hogy fehérnemű üzlet nyílik majd. Szex-boltról ők nem tudnak. 

Bár a jegyző szerint minden engedélynek, szabálynak megfelelt a kérelmező, mégis újra fogják vizsgálni azokat. Kaiser József szorgalmazta, hogy mérjék le újra a Práter utcai általános iskolától a távolságot, hátha nincs meg a szükséges 200 méter. Gotthard Gábor azt szeretné, hogy  - bár ha mindenben meg is felel a jogszabályi követménynek - a képviselők dönthessenek arról, hol, milyen bolt vagy üzlet nyílhat. Naná! Aztán azt is megmondják, mit egyek reggelire, mikor vegyek levegőt, mert ők a mi választott képviselőink, akik mindent jobban tudnak, mint a nép egyszerű gyermeke. Még a jogszabályoknál is jobban. Azt akarják, hogy ki lehessen kerülni a jogszabályt. Megy ez nekik, rendesen, nézzük csak meg a pártfinanszírozást vagy a képviselői juttatásokat.

Nézzünk pár számot a szexiparról:

  • Pornóra másodpercenként több mint 3000 dollárt költ a világ.
  • Minden másodpercben több mint 28 ezren fognak éppen pornónézésbe.
  • Minden 39 percben új pornófilm kerül fel a világhálóra.
  • Kína pornóból származó bevétele 27,4 milliárd dollár.
  • Dél-Korea és Japán következik a sorban 25,73 és 19,98 milliárddal,
  • Az Egyesült Államok, némiképp lemaradva, 13,33 milliárdot könyvelhet el. Majd Ausztrália, Nagy Britannia, Olaszország, Kanada és a Fülöp-szigetek következnek 1 és 2 milliárd dollár közti bevételekkel.

Forrás

Ezek után nem értem. Ez az egyik legszegényebb kerület, tele van üres üzlettel, és csak bankok vagy játéktermek nyitnak. Az jobb, tisztelt képviselő urak? Azon nem akadnak ki, ha egymás hegyén-hátán nyílnak a pénzvivő, függőséget okozó klubok?

Kényelmetlen lenne például, amikor külföldi delegáció érkezik koszorúzni - írja a másik kerületi lap. A koszorúzást nem zavarja az árkád alól érkező penetráns bűz? Oda hugyoznak, szemetelnek évek óta! Az nem tűnik fel az erkölcsünkért és a kiemelt történelmi kegyhelyért aggódó képviselőknek?

Tessék szétnézni ott, beszédbe elegyedni a lakókkal, találkozni azokkal, akiket képviselnek, megkérdezni tőlük, mit tehetnek a helyzet felszámolásának érdekében. Tessék összeülni és kitalálni, mi legyen a sok üres üzlettel, a hozzájuk tartozó koszos, teleragasztott kirakattal. Milyen intézkedést kellene hozni, hogy újra benépesítsék a boltok a József körutat is? Ezek nem jutnak eszükbe?