A minap mentem fel a lépcsőn az Önkormányzatban, amikor is ez a látvány tárult a szemem elé: a jegyzőség ajtaja előtti padon szunyókált egy apóka. Ügyintézésre várt.
Idén megvolt, kipipálva, már nem kell vele foglalkozni, lehet menni a karácsonyi pulykát kiválasztani. Választás után még kaptak az emberek egy esélyt, hogy hozzászóljanak az őket érintő kérdésekhez, aztán már csak jövőre kell megint ezzel foglalkozni. Év közben meg a szokásos módon leszarhatják a fejünket.
Közmeghallgatást legalább évente egyszer kell tartani, és abban különbözik a többi lakossági fórumtól, hogy a közmeghallgatás testületi ülés keretében történik, vagyis azon a testület tagjainak határozatképes számban (>50%) meg kell jelenni, és arról jegyzőkönyvet kell készíteni.
Persze, lehetne közmeghallgatás évente kétszer (vagy többször) is, hiszen zajlik az élet mindig, fél évente (legalább) pedig illene találkozni a polgárnak a Hivatallal, egy kis beszélgetésre. De vissza a december 2.-án tartott eseményekhez.
A testületi ülésen eredetileg azok szólalhattak fel, akik kitöltötték a jelentkezési lapot, és 10 nappal előtte eljutatta a Hivatalba. Aztán volt olyan, aki bár elküldte előre a kérdéseit, az nem érkezett meg, így választ sem kapott. Kérték, küldje el újra - cserébe kérte, igazolják vissza, ha beérkezett a levele, ám ez is nehézséget okoz a polgárokért dolgozóknak.
Én nem az elejétől, csak az utolsó órában voltam ott, de így is érdekes élmények értek. Szembesültem ugyanis a hivatal cinizmusával, érdektelenségével, hárításaival. Jó, tudom, nem látok bele a Hivatal munkájába, az azonban elgondolkodtató lehet, hogy egy elismert díjjal kitüntetett új házban nem lehet használni a liftet, mert beesik az eső, feljön a szennyvíz - megoldása meg húzódik hosszú hónapok óta.
A végére kicsit személyeskedésbe csapott át a szópárbaj, de tettlegességre nem került sor. :) Felmerült a kérdés, honnantól közügy egy-egy dolog...és kiderült, nem mi döntjük el.
Akit érdekel, innen letöltheti és elolvashatja az egészet - talán jövőre jobban sikerül.
Kiegészítés Echo-25-től:
A közmeghallgatáson az egyik lakó a Práter utca 30-32. új építésű lakóház állapotáról panaszkodott. Egyebek mellett szóba került az épület mögött lévő csatorna-elvezetés nem megfelelő kialakítása is:„A ház alá befolyik a víz, mert úgy csinálták meg a csatorna levezetést, hogy ott csak egy 1 méterszer 1 méteres kis sóder ágy van, ami egyenesen a ház alá viszi be a vizet.” – panaszolta a lakó.Mit válaszolt erre a panaszra Alföldi György? Íme, az idézet:„…a háznak az esővíz elvezetése az egy megoldott rendszer, azt a szakértők megvizsgálták, a kavicságynak van elvezetése, tehát onnan el van vezetve a víz. Nem reped meg (mármint az épület alatt lévő garázs fala - echo25). Ez egy egész hosszú történet, elnézést kérek. Minden háznak repednek a falai, amikor újak a betonszerkezet és a másik. Azért mondom, hogy csak a konkrét válaszokat akarom megadni. Elnézést. Tehát az esővíz elvezetés az rendben van, megoldódott. Meg lehet még egyszer nézni. Megmutatjuk a terveket is. Nem lehet más, az kész van, jó.”A fotón az egyik kavicságy látható, és mellette az a nyílás, melyet az alkalmanként lezúduló esővíz már alaposan kimélyített. A talajba jutó víz a ház alatt lévő garázsba is átszivárog, a falak pedig repedezni kezdtek – és ezt már tavaly ősszel (!) én is megnézhettem, miután a lakók engem is megkerestek panaszukkal.Most tehát a fotónak, vagy Alföldi úrnak (és a szakértőinek) higgyünk…?
Nahát, meglepődtem volna, ha valami flottul megy a Hivatalban. Annyire le kellene cserélni a nemtörődöm, hozzá nem értő hivatalnokokat, hogy nagyon. A versenyszférában egy ilyen baki biztosan megalapozna egy rendkívüli felmondást - a közszférában csak egy vállvonogatást eredményez. Vagy azt se.
A kerületi választási bizottság hibájából nem iktathatták be szerdán hivatalába Kocsis Mátét, az új józsefvárosi polgármestert. A bizottság nem hozott határozatot a választás eredményéről, csupán a szavazás jegyzőkönyvét hozta nyilvánosságra, írja a Népszava. Ezért egy magánszemély kifogásban támadta meg a választás végeredményét, amelyről immár csak a Fővárosi Választási Bizottság dönthet. Az eredményt ez nyilván nem befolyásolja, csak a folyamat fog indokolatlanul elhúzódni.
Ilyen az, ha az ember az önkormányzat cégénél dolgozik: kiváltság, szabályok figyelmen kívül hagyása, ráadásul a rend őreinek szemét sem bántja.
A mindenre jó, Joker rokikártyára gondolsz? Nem, nincs rajta olyan. Pedig az az egyetlen - hivatalosan - amivel bárhol megállhatsz, akár még a járdán is, akkor is, ha kifejezetten tiltják ott.
Látod az ablaktörlő alatt azt a kis cetlit? Van egy ugyanolyan elől is. Kíváncsi vagy, mi van ráírva? Nem fogod elhinni!
A képeket levágtam, de az eredetin jól látszik elől is, hátul is - ha valaki intézkedni akarna. Ott áll egyébként minden este, ahol szokott: a Rákóczi tér és a Salétrom utca sarkán, a megállni tilos tábla alatt.
Neki szabad.
Saját készítésű táblája van, ami mindent felülír.
Bayer Zsoltot ismét elkapta a gépszíj. Nem kicsit, nagyon. A minapi, Tavaszmező utcai támadásról írt egy - szokásához hű - gyalázkodást, összemosva szezont fazonnal, Gizikét gőzekével, lepatkányozva a kerületet.
Takács Gábor viszont nyílt levelében figyelmeztette szavai veszélyes voltára, kilátásba helyezve egy felelősségre vonást.
Aztán valahogy ezt sikerült benyújtani:
Bár állítólag javítva lett a szöveg benyújtás előtt, és nem az újságot, hanem a cikkírót kívánják perelni, mégsem szavazta meg a helyi Fidesz többség. Részben érthető, részben nem.
Érthetetlen, hiszen itt - hiába véleményként jelent meg - olyan szintű mocskolódás olvasható, ami minden jóérzésű kerületi lakót felháborít. A mai magyar bírói gyakorlat szerint az újságíró a véleményéért is felelős, nem is olyan régen ítéltek el firkászt. A kerületet vezető emberek pedig jó gazdaként felelőssek a hírnévért, ami mostanában kezdett kicsit javulgatni - ha lassan is, de biztosan.
Érthető, hiszen tudjuk erről az emberről, hogy milyen - egy ilyen cikk utáni reakció csak olaj lenne a tűzre, annak meg semmi értelme. Meg aztán úgysem változik meg ettől a szemlélete, és akár a börtönből is képes folytatni a munkáját. Ha nem foglalkozunk vele, nem fáj tőle a fejünk.
Szerintem egy Beyond túrára kellene elhívni a cikkírót, akár a kollégáival egyetemben megnézhetné, hogy valójában milyen is ez a kerület. Kicsit kívülről, kicsit belülről.
Már ha vállalná a Beyond.
Vagyis a Verseny utcai piac. Ráadásul nem is a Verseny utcában van, hanem a Dózsa György út 3. alatt. Ez jelenleg a város egyetlen bolhapiaca - ha nem számoljuk az Ecseri piacot, ami a Nagykőrösi úton van, elég messze, nem is kifejezetten bolhapiac - és az megy oda csak, aki inkább bútort keres...
Szóval ez a piac most bezár október nyolcadikán. A jegyző saját hatáskörében hozott egy határozatot, hogy be kell zárni, mert nincs működési engedélye. A helyzet bonyolultabb, mint elsőre látszik, de nézzük sorban: a piacot a Novák Kft. üzemelteti, amelynek lejárt az engedélye, illetve bevonták tavaly tavasszal a VPOP jelentése alapján, mivel szerzői jogokat sértettek a hologramos matrica nélkül értékesített CD és DVD-kel. Ezt megfellebbezték, az ügy jelenleg bírósági szakaszban van, legközelebbi tárgyalás december 8.-án lesz. Közben a 55/2009 kormányrendelet értelmében szakhatósági engedély kell a piac működéséhez, illetve a meglévő engedélyeket is felül kell vizsgáltatni. A nem teljesen tiszta ügy miatt a Novák Kft. helyett egy másik cég bérelte ki a területet, amelynek gazdája a MÁV, és az új szabályok értelmében először beruházott: parkolót építettek, lebontottak pár pavilont, új elektromos hálózatot építettek ki, felújították a vécéket, és utána kérték a működési engedélyt. Felajánlották, hogy egy közterület-felügyelő segítségével rendet tartanak a piac előtti járdán is, biztosítanak vagyonőrök általi védelmet neki, takarítják a járdát és az út szélét - de ezekre nem kaptak választ. Felszámolták a gyógyszerárusokat, illetve a nem legális CD/DVD árusítást - rendet szeretnének, hogy ne legyen semmi törvénytelen.
A működési engedélyezés során szeptember 23.-án még befogadták a hiánypótlást, majd 25.-én kirakták a határozatot: október 8.-án bezárnak.
A kereskedők, árusok fel vannak háborodva. Nem értik, ha - mint a jegyző írja - július 12 óta nincs működési engedély, miért nem akkor zárták be a piacot? Talán az elmúlt két hónapban szabadságon volt a jegyző? Miért nem a józsefvárosi piacot zárják be előbb, hiszen oda hetente mennek ki a rendőrök, APEH és a VPOP, minden alkalommal pár milliós bírságot szabnak ki?
Petíciót adtak át a kerület jegyzőjének, néhány hónap haladékot kérve, hiszen évek óta ebből élnek: büfés, elektronikai cikkek árusítója, bringabutikos. Nem értik a mostani dátumot és a méltánytalanságot.
A piacon amúgy mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. (Vittem én ide már külföldi ismerősöm, aki csodás kincsekkel távozott - ráadásul úgy alkudozott, hogy az árus meg is lepődött rajta.) Zömében kispénzű emberek jönnek ide árulni, vidékről is, akik sokszor az utolsó értékesíthető holmijukat adják el, hogy enni tudjanak. Sok a roma, aki inkább guberál, lomtalanításra jár, majd itt teszi pénzzé a szerzett javakat. Volt olyan - meséli tovább az egyik boltos, - hogy télen itt vetette le a kabátját, adta el, majd ment a boltba ennivalóért. A nép zacija ez a piac - mondja.
Helypénzt az ilyenektől nem is kérünk előre - ha látjuk, hogy nincs, megvárjuk, míg elad annyit, hogy ki tudja fizetni. Néha ez is elmarad. Mi toleránsak vagyunk velük - és ezt kérjük a hivataltól is.
Ők azonban nem tárgyalnak.
A másik oldal azonban az, hogy hiába a felirat, hogy földről ne árulj, mégis minden nap kiterítik a portékákat. Hiába az ígéret, hogy takarítják az utcát is, azért 80-100 méteren elhúzódva tele az út széle a maradékokkal. A jogszabály szerint az üzemeltetőnek nyilvántartást kell vezetnie az árusító személyekről, sőt, köteles a helyszínen jelen lenni, bármilyen hatóságnak a rendelkezésére állni, az ellenőrzésben részt venni, s a hatóság által kért adatokat megadni - márpedig a földről kínáló embereket nem nézi meg senki.
Azt se hagyjuk ki, hogy bicajosok között ismert a piac - itt lehet ugyanis jó eséllyel visszavásárolni az ellopott cangát.
Jelen állás szerint nyolcadikán bezárnak. Az, hogy esetleg az engedélyt megkapják-e, a jövő kérdése. Ha megkapják, biztosan kinyitnak. Az építési hatóság már bejelentkezett október 25.-re, ellenőrzésre. A bezárt piacra.
Ne, most ne menjünk abba bele, hogy miért és hogyan született meg ez a kormányrendelet, a lényeg, hogy ez alapján kellene nekünk, egyszerű adófizető polgároknak ellenőriznünk, hogy az értünk dolgozó hivatalok, cégek vezetői, munkatársai milyen összeget kapnak a nagy, közös kalapból. Abból, amit mi töltünk meg.
(demagóg mód OFF)
Szóval a törvény ad egy határidőt. Ez, kérem szépen, letelt. Nézzük, mi látható az önkormányzat honlapján ezzel kapcsolatban:semmi. A nagy büdös semmi. Persze, lehet, hogy elsikkadtak felette, hiszen kampány van, polgármestert választunk nemsokára, nagy a kapkodás, helyezkedés.
Nézzük, mi látható az önkormányzati cégek honlapján:
- RÉV8 -
semmimegnézhető - Kisfalu Kft. - megnézhető
- Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. - semmi
- Józsefvárosi Közterület-felügyelet - semmi
- Józsefváros Közbiztonságáért és Köztisztaságáért Szolgáltató Kft. - honlapja bejelentett támadó webhely, így megnézni sem érdemes, az IE össze is omlott...
Ezen a ponton abba is hagytam a kutakodást, hiszen ötből egy helyen van fent az információ. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy hirtelen megtáltosodnak? Odafigyelnek a törvényességre, a szabályokra azok, akiknek ez lenne a dolguk?
Örülnék valami jogértő kommentjének, mert nem teljesen egyértelmű, ki is tud eljárni az adott cégek vezetői ellen. A törvény ennyit mond:
(3) A közzététel elmulasztása esetén, továbbá ha a közzététel nem teljes vagy nem időszerű, külön jogszabály szerint a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető.
A törvényességi felügyelet nem a jegyző dolga?
Valaki tegyen már rendet!
Tavaly a józsefvárosi okmányiroda ezüstérmes volt az országos mezőnyben. Idén is indul?
Az önkormányzat hosszú évek után úgy döntött, hogy ismét pályázhatnak az itt élők is lakásokra, nem csak a hivatal dolgozói. Na, azért nem vitte túlzásba, összesen 9 lakást lehetett megpályázni, azt is csak akkor, ha az ember vállalja a felújítást.
Ez még rendben is van, ha beköltözöl valahová, az a minimum, hogy rendbeteszed, ha kell, milliós nagyságrendben is. Cserébe megkapod az elővásárlási jogot, ami már jó befektetésnek tűnik.
A pályázati anyagot meg kell vásárolni, mint a nagyok. Jó, legyen, 100 forint, annyi az anyag előállítása, a papír+festék ami rajta van. Ott aztán fel is van sorolva minden, ami kell, mint az egy igazi pályázati anyagnál kell.
Hétfő (09.14.) volt a leadási határidő. Oda is mentem, munka előtt, mondom leadom és kész, onnan már csak várnom kell az eredményt. És itt kezdődtek a bonyodalmak!
Óriási sor volt, erre külön kellett sorszámot kérni. Na ez még nem gond, leadják, kapnak egy cetlit, hogy átvették, és jónapot. De nem haladt az istennek se a sor! Megnéztem, mi a tétlenkedés tárgya, hiszen nekem munkába kell érni, és mit látok? Mindenféle papírokat, nyomtatványokat adnak még ki, elmagyarázva, mivel mit kell tenni, mert hogy szerves részei a pályázatnak. Persze, a megvásárolt csomagban nem volt egy sem ilyen, így nekem is nyomtatványon kellett nyilatkozni arról, hogy jelenleg hol lakok, tényleg vállalom a felújításokat saját zsebből és hogy van munkáltatói igazolásom+kereseti kimutatásom is. A pályázati anyag mellé le kell fénymásolni az összes érintett iratát - nem, az nem jó, ha viszek fénymásolatot a személyimről, ott helyben kell csinálni - derült ki többeknél.
A csúcs azonban az volt, amikor elromlott a bejáratnál a sorszám osztó gép. Össze-vissza hívtak oda embereket, a biztonsági őrök terelgettek, kiabálták a sorszámokat, ahogy gondolták, rövid időn belül óriási káosz alakult ki.
Aztán egyre több helyen nyitottak ablakot, és kitalálták azt is, hogy aki vállalja, hogy ellenőrzés nélkül leadja a pályázatát, kockáztatva azt, hogy első körben kidobják, ha valami nem jó. Mivel szorított az idő, éltem ezzel a lehetőséggel.
Félek azonban, hogy hiába körmöltem alá mindent, amit ott elmondtak, hiába ugrasztottam rokonaim lóhalálában az okmányirodához, valami kis apróság kimaradt. Hiánypótlásra nincs lehetőség, miért is lenne?
Kérdés: miért nem lehetett minden formanyomtatványt belerakni a csomagba? Vagy miért nem írták bele a tájékoztatóba, hogy nem teljes a csomag, és nem fogadják el a saját magam által írt nyilatkozatokat?
Olyan régen írtak ki lakáspályázatot, hogy elfeledték, mit hogyan kell? A kiírt 9 lakásra több százan pályáztak, viszont az Önkormányzat másik 12 lakást árverésen értékesít szeptember végén. Miért nem lehet inkább azokat is megpályázni?
Remélem, valaki illetékes hozzászól, főleg a polgármester választás előtt.
Üdv: dr.Tomix
Ha más is hasonló tapasztalatokkat szerzett, ossza meg velünk!
Nekem már nagyon hiányzik. Nem működik a bal karom még teljesen, nincs benne annyi erő, hogy a kormányt meg tudjam tartani - de rendesen járok gyógytornára, és reményeim szerint az őszi CM-en részt tudok venni. Te ott leszel?
Egyébként is ideje lenne tenni valamit a kerületben a tárolók ügyében, tegnap is ilyet láttam az önkormányzat előtt:
Látszik, hogy szeretné megóvni a bringáját az ellopástól, hiszen U-lakattal zárta le - de egy Demszki karóhoz, és még csak annyit sem tett, hogy a hátsó kereket a vázzal együtt zárja össze. Elég, ha csak valaki leemeli a karóról, és már el is tekert vele.
Megkértem az önkormányzat biztonsági őreit, figyelő tekintetüket vessék már arra is időnként, hátha megmarad a gazdájának, amire kicsit húzták a szájukat, hogy ők a kocsikat vigyázzák, nem feladatuk a bringa megmentése, de emberségükre apellálva úgy tűnt, meggyőztem őket.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a Hivatal előtt nem csak autók parkolására kialakított hely lenne, hanem egyszerű bringatároló is? Egy autó helyén elférne 6-8 kerékpár, biztonságosan ott lehetne hagyni, ha hivatalos ügyet intéz az ember. Jelen pillanatban csak az autó mögött látható kuka elég stabil, hogy hozzákösd - azt viszont nem engedik a biztonsági őrök, mert a parkoló autókkal együtt már nagyon leszűkítik a járdát.
Megoldás kellene, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt kap a bicikli a városi közlekedésben. A fenti, rosszul lakatolt kerékpár megmaradt - fél órával később, amikor visszafele jöttem, pont ott volt a tulajdonosa. Felhívtam figyelmét könnyelmű tettére, kiderült, nem is gondolt erre - no meg nem fért át az U-lakat a keréken is.
Reméljük, mielőtt lesz megoldás. A Magyar Kerékpáros Klub belvárosi szekciója (MK Belvár) már tavasszal tárgyalt az önkormányzattal, akik nem zárkóztak el semmitől, csak pénztelenségre hivatkozva azt várták, hogy a bringások finanszírozzák...de hát az autók parkolóját sem az oda állók alakították ki!
Egy évre kapta meg a Tavaszmező utca 6. szám alatti épület az ideiglenes műemléki védettséget - amit tavaly ősszel még le akartak bontani.
Sziasztok!
Múlt héten, 2009. augusztus 29-én szombaton, az álmosító szombaton járt le a KÖH által a Tavaszmező 6-ra kiterjesztett örökségvédelem.
Kerestem többször Deli Sándort, a VIII. kerületi KÖH felelőst, aki ma reggel megerősítette, hogy a második évre is megtörtént ue. :)
A hírt még azzal tudom alátámasztani, hogy a házat nem vették körbe munkagépek, az aktivisták nem alkotnak élőláncot szombat éjjel óta, ellenben mi továbbra is a bázison "ülünk" és "ügyködünk" :)
Igaz, hogy minden hétvégén lehülés és eső teszi elviselhetővé az időt, viszont a hét szorgos-dolgos napjain elviselhetetlen a meleg. Ilyenkor vizet osztogatnak az autóban ülőknek, sokan maguktól is visznek vizet - de van a városban sok szabadtéri kút is, ahol felfrissülhet az ember. Feltéve, ha működik...
Mint a kerület egyik "bejáratánál", ahol elég sok ember megfordul, hiszen itt a Corvin Mozi - előtte meg egy dupla ivókút, amelyből utoljára 2002-ben folyt víz.
"2002. június 18.
Ötmillió forintba került az a Corvin közi ivókút, amelyet tegnap avatott fel a VIII. kerület polgármestere."
A szemetes látványt megunva egy civil csapat tavaly nyáron virágokkal ültette tele, de hamar kiszedték azokat is. Víz azóta sem jön a kútból.
Van még egy (vagy két) szökőkút a Kiscsibész téren, ahol körben padok segítik a fáradt városlakó felfrissülését a vízpermettel hűtött parkocskában - illetve nem. A szobros kút kiszáradt, szemetes rendesen.
A kör alakú medence meg esővízzel van tele. Kérdeztem a JVK-t, mi a helyzet, de nem hozzájuk tartozik (?), hanem a fővároshoz.
A Lőrincz pap téren lévő kút is csak télen folyik, nyáron, amikor kellene, ki van száradva.
Nosza, kérdezzük meg az illetékeseket! Felhívtam az Önkormányzat Vagyonkezelési Osztályát, ahonnan a Városüzemeltetési Osztályra kapcsoltak; itt - sűrű heherészés közben - elmondták, ők nem üzemeltetnek szökőkutat, sőt, nem is hallottak róla, hogy ilyen lenne a kerületben. (?!) A Kiscsibész teret sem ismerik. A főváros talán tud róla valamit...
A megadott számon kikérdezés után útbaigazítottak: kérjem a központból a Környezetgazdálkodási Ügyosztályt, azon belül a Zöldfelületi Alosztály az illetékes. Kértem, kapcsolták, és a végén kicsit félve tettem fel a kérdést: jó helyen vagyok, tessék mondani?
Jó helyen voltam, tudták miről beszélek. Az egész teret át fogják alakítani - a kerület, persze, tőlük csak engedélyt kértek, mint üzemeltetők - burkolat csere lesz, a park felülete megnő, kiülős részek lesznek, az autóbehajtás megszűnik. A "mikor?" kérdésemre nem tudott pontos választ adni, de kivitelezési engedélyt emlegetett. A bejelentést köszönte, intézkednek, a Corvin mozi előtti kútnak pedig utánanéznek, mert azt nem tudta hirtelen kideríteni, hová tartozik.
Viszont alig telt el egy fertályóra, felhívott a kedves fővárosi ügyintőző hölgy, és tájékoztatott:
- a kör alakú medencét az ÁNTSz záratta le, közegészségügyi problémák miatt
- a szobros csobogót a kerület nem adta át a fővárosnak, így azt ők üzemeltetik
- a Corvin mozi előtti ivókút is a kerület kezelésében van
Írtam a kerületi hivatal megfelelő ügyosztályának emailt múlt héten, amire persze b*sztak válaszolni - ezen nem csodálkozom nagyon, tekintve a telefonbeszélgetéseket. De akkor vajon miért kapják a fizetésük?
A nagy melegben a városban vizet osztanak, itt meg lehetne kicsit hűsülni, ha a hivatalnokok legalább látszólag dolgoznának, és ha maguktól nem is, de a bejelentések alapján intézkednének.
Ez a poszt július 28-én született, de vártam, hátha válaszolnak a hivatalnokok. Kár volt.
Ami mindig is érdekelt, de sosem merted megkérdezni - avagy mitől van az, hogy Kocsis Máté mindig, mindenhol jól beszél?
Itt a válasz: profiktól tanulta, intenzíven. Mi másért került volna ennyibe?!
Jó, persze, tudjuk, hogy a polgármesteri székbe készül, és oda kell is a tanfolyam, főleg, ha az ember nem kapott azelőtt ilyen képzést. Az említett tanfolyamon tized századáron kap az ember fia/lánya hasznos tanácsokat - az Independent Kft. vajon milyen pluszt nyújt?
Mint arról beszámoltam már, a kerület médiafelületet szeretne vásárolni, amire közbeszerzési kiírást tettek közzé. Érdekes feltételek voltak benne, ezek közül most többet módosítottak és ezzel együtt a határidő is kitolódott.
- Kiegészítés, hogy a nyertes ajánlattevő feladatát képezi az ajánlatkérő által elektronikus formában átadott tartalom - a megvásárolt felületen történő - közzétételre alkalmassá tétele (így különösen lektorálás, tördelés, szerkesztés). Nyertes ajánlattevő köteles a bérelt felületen megjelent tartalmat az újság kézbesítésével egyidejűleg internetes honlapján, bárki számára ingyenesen elérhető módon közzétenni.
- Az új kiírásban az alkalmasság minimumkövetelményei között már nem szerepel, hogy referenciaként az induló által korábban kiadott, meghatározott paraméterű kiadványt a Józsefvárosi Önkormányzat közigazgatási területén kell terjeszteni.
- Szintén változás, hogy a bevonni kívánt szakemberek között már nem ötéves, hanem csak hároméves tapasztalatot vár el a kiíró, valamint kiegészítés, hogy az ajánlattevő csatoljon részletes ismertetőt a terjesztés dokumentált ellenőrzésének módszeréről, gyakoriságáról.
- Új elvárás még, hogy az ajánlattevő ajánlatában mutassa be a megvásárolt felületen megjelenő ajánlatkérő által meghatározott tartalom internetes megjelenítésének módját. E körben ajánlattevő mutassa be a felhasználni kívánt weboldal címét, a megjelenítendő tartalom weboldalon belüli elhelyezkedését, a megjelenítés időpontját, a vállalt megjelenítési időtartamot (archívum) illetve az oldalon belüli esetleges keresési lehetőséget.
Vajon mi készül? Látszik, hogy hangsúlyosan a netre hegyezik ki a dolgot - ezen túl viszont még mindig nincs elképzelésem, miért van szükség ilyen kiadásra. Neked van?
Beszéljünk róla? Nem működik, szar, hiányos rajta az info és egyáltalán nem felhasználóbarát. Látjuk ezt minden nap, meg is jegyeztük már sokan, alakult is rá egy önkormányzati bizottság, amely nem nagyon csinált semmit - de azt legalább ingyen - és eltelt két év.
Annyit sikerült kideríteni, hogy a honlapot egy cég üzemelteti, neki átküldik az adatokat, aztán felrakják és kész. Vagy nem. Az önkiben nincs felelőse, a cég 2003 óta csinál(gat)ja, tavaly éppen havi 166.000 Huf+Áfa összegért.
Kedves képviselőnknek is feltűnt ez, és januárban fel is tette a kérdést:
Kardos-Erdődi Zsolt
Köszönöm a szót. Tudomásomra jutott, hogy Józsefváros internetes honlapján a képviselő-testületi ülésekről szóló rész 2006. óta nem volt frissítve. Az lenne a kérdésem, hogy ennek technikai okai vannak, egyéb okai vannak-e, illetve még az lenne a kérdésem, hogy így van-e ez a honlap többi részével is, gondolok itt a rendeletekre, a rendeletek frissítésére, hírek frissítésére. Mert, hogyha ezek nem történnek meg időben, akkor én nem sok értelmét látom egyébként a honlap működtetésének. Köszönöm.
Hát, igen. Nem megnézte és konstatálta, hanem megkérdezte, mert tudomására jutott. Nem itt él? Na mindegy, jobb később, mint soha, és hát meg is született fél évvel később a megoldás: új honlap lesz. Végre! Mondjuk ezt mindannyian tudtuk, csak az időpont nem világos.
De már csak párat alszunk, és meg is lesz!
Az előző posztból is tisztán látszik, hogy nem mindig vannak a helyzet magaslatán az ügyintézők, vagy inkább, hogy úgy érzi, ott van, és bármit megtehet. Most egy másik történet következik:
Az történt, hogy felújítom a lakásom, aminek a következménye irtózatos mennyiségű sitt volt. Nosza, rendeltem konténert, hogy el legyen szállítva. Nem olcsó dolog ez. Na mindegy, én hajlandó vagyok azért fizetni, hogy ne az erdő szélén kössön ki a cucc. Hanem van még valami: közterületfoglalási engedély a kerülettől, hogy letehessék a ház elé a konténert.
Szóval 3 nap múlva jött volna a konténeres, én meg bementem az önkormányzathoz ilyen engedélyt kérni. Ezt valamiért nem az okmányirodában kell intézni, ahol egyébként ki vannak építve az ügyfélszolgálat működésének feltételei, hanem a pógár jenő hivatal 3. emeletének hátsó folyosóján egy eldugott irodában.
Elsőre nem jártam szerencsével, az ügyintéző megbeszélésen volt, jöjjek vissza egy órával később. Visszamentem. Az ügyintéző kérdésemre elkezdett szabadkozni, hogy most változott a közterületfoglalási rendelet, a régi űrlap már nem érvényes, új még nincs, úgyhogy nem tudja, hogyan tudna segíteni (?). Aztán gondolkozott, töltsem ki a régi űrlapot visszadátumozva. Ja, az nem jó, mert mai dátumpecsét fog rákerülni. Akkor töltsem ki az újat (mégis van?) + készítsek egy rajzot az elfoglalandó területrészről. Miután elkeztdte feldolgozni az adatokat, kiderült, hogy a rajzot véletlenül összetépte. Csináltam még egyet, ezen ne múljon.
További teendő a közterületfoglalási díj befizetése (ez naponta 165 Ft/nm, így egy parkolóhely 1980 Ft). Az erről szóló feladóvevényt csak faxon lehet visszaküldeni nekik. Mivel nekem nincs otthon faxom (nem hinném, hogy ez általános), ez 750 Ft-omba került, ennyit kér a Posta egy oldal fax elküldéséért városon belül (!).
Aztán vártam, mert az ügyintéző megígérte, hogy szól, ha kész a határozat. Miután ez a konténer érkezését megelőző nap sem történt meg, én hívtam. Mivel a megváltozott rendelet miatt zavaros a helyzet, még nem írták alá, szólt a válasz. Dehát holnap jönne a konténeres, most mit tegyek. Kisebb szünet után jön a válasz: beszéltem az irodavezetővel, ha jönnek a közterület-felügyelők, mutassa a befizetést igazoló csekket. OK. Egyébként nem jöttek, és a határozat is megszületett az érintett nap délutánjára, amiért külön felhívott az ügyintéző, és otthagyta nekem a portán. Elolvasva megtudhattam, hogy egy ilyen határozatot a polgármester aláírásával adnak ki, kb. 3 oldalnyi szöveget és 2 oldalnyi indokolást tartalmaz. Csak precízen.
Az ügyintézőt egyébként nem akarom hibáztatni, ő tényleg mindent megtett, de a rendszerrel ő sem tudott szembeszállni...
Utolsó kommentek