Ma hat éves a Zappa Caffé. Hat éve fogadja látogatóit az a hely, ahol az ország egyetlen védett falfestménye van. Hat éve nyitotta meg kapuit a hely, ahol a rendszerváltás után a méltán híres "Tilos az Á..." működött. Múltidéző.
A szülinapi buli pénteken volt - hiszen hogy nézne ki, hogy szeptember második napján a fél város másnapossággal küzdve nem menne dolgozni? A szülinapi zsúr zártkörű volt, csak meghívóval lehetett bejutni. A térre kiterjesztett pub vendégeit csinos hoszteszek várták, akik beváltották a meghívót karszalagra, és elmondták, mi merre található.
Ezen a napon önkiszolgáló volt: a tér felőli részén a terasznak lehetett rövidet vagy koktélt kapni, a két sörcsap a terasz közepének szélein várta az amatőr csapolókat (hogy mennyit bénáztak!), bent, a festett falak között pedig egy teljes borhűtőben garázdálkodhattak a vendégek. Kik voltak ők? Beszállítók, törzsvendégek, partnerek - akiknek így köszönték meg a működéshez való hozzájárulást.
Merthogy a Zappa reklám nélkül működik - és ez tudatos döntés volt, árulja el Szücs Péter, az üzemeltető. Szájhagyomány útján terjed a hírünk....Amikor 2003-ban kinyitottunk, június 15.- augusztus 1.-ig üzemeltettük, úgy, hogy semmihez nem nyúltunk hozzá, csak az árukészletet töltöttük fel. Aztán augusztus elsején bezártuk, átalakítottuk, akkor épült a fenti pult, a lenti pult, voltak ilyen térelválasztó boltívek, amik a két festményt elválasztották, és a teret megtörték, azokat lebontottuk - és így nyitottunk szeptember elsején. Hatodik éve. Nem olyan régen hosszabbítottuk meg a bérleti szerződést, tehát még egy darabig itt leszünk.
A svédasztalos vacsora fél kilenctől nyitott, a tömeg megrohamozta. Éhesek voltak, nem csodálom, meghozza az étvágyat a mindenféle alkohol korlátlan fogyasztása. A sor szerencsére gyorsan haladt - mindenki sietett leülni a megszerzett adagjával - de sokan tértek vissza az üres tányérral egy újabb körre.
A népes vendégsereg szórakoztatásáról egy cimbalmos - hegedűs - basszusgitáros trió gondoskodott, pici erősítővel. Roma zenészek, akik a Száztagúban is fellépnek, vegyesen játszottak mindenféle muzsikát. Többször tapsolták meg őket, látszott, igény van rájuk. A nyári időszakban amúgy hétfő - péntek között minden este élő zene van, kedden és pénteken a már említett trió, hétfőnként egy klarinétos, szerdánként egy latin-gitáros, csütörtökönként pedig egy mindenféle zenét játszó gitáros.
A vacsora után kicsit megcsappant a vendégsereg, hiszen a szombat is munkanap volt, így az éjféli tortavágást nem várta meg mindenki. Sajnálhatják, remek diótorta volt.
A belsőben található falfestményt a francia Verret készítette 1992-ben, ezt később a Szépművészeti Múzeum védetté nyilvánította. A technika egyedülálló: az alkotó a saját New York-i lakása ablakából fotózott képett egy általa kifejlesztett - és szabadalmaztatott - 3D-s kivetítővel rajzolta fel a helység minden részére, festékkel örökítve meg. Mivel a kép mindenhová kivetült - falakra, boxokra, ajtóra, ablakra, padlóra - így mindenhová fel is festette. Nem szánta az örökkévalóságnak, viszont most már értéket képvisel, megőrzendő. Sajnos, évekkel ezelőtt beázott a terem, így sok helyen pereg a vakolattal együtt. Helyreállítása több millió, és nem is ugorhat neki bárki: csak a múzeum által ajánlott szakember festheti újra.
Erre jelenleg pályázaton keresnek pénzt, és ha összejön, akkor mindent visszaállítanak az eredeti állapotára - a dobogóra üveglap kerül, a falakon meg plexi védi majd. Érdemes bemenni, és jól szétnézni napfényben. Állítólag az oszlopokon lévő galérián volt egy hely, ahonnan nézve teljesen összeállt a 3D.
Addig is készülnek az őszre, egy új programmal, aminek neve: Szabad az Á. Megnézzük majd azt is.
Egy évre kapta meg a Tavaszmező utca 6. szám alatti épület az ideiglenes műemléki védettséget - amit tavaly ősszel még le akartak bontani.
Sziasztok!
Múlt héten, 2009. augusztus 29-én szombaton, az álmosító szombaton járt le a KÖH által a Tavaszmező 6-ra kiterjesztett örökségvédelem.
Kerestem többször Deli Sándort, a VIII. kerületi KÖH felelőst, aki ma reggel megerősítette, hogy a második évre is megtörtént ue. :)
A hírt még azzal tudom alátámasztani, hogy a házat nem vették körbe munkagépek, az aktivisták nem alkotnak élőláncot szombat éjjel óta, ellenben mi továbbra is a bázison "ülünk" és "ügyködünk" :)
Belsőudvar pályázat
Címkék: vélemény pályázat hangulat közösségi jelen átépítés műemlék
2009.08.08. 11:05
Palotanegyedben hirdette meg tavaly a RÉV8 a Belsőudvar Pályázatot - az elnyerhető pénz 1,2 millió forint volt. A győztes udvar a Szentkirályi utca 10. szám házban található; könnyű megismerni, díszes zászló lengedez a kapu előtt.
Belépve rögtön látjuk, itt bizony valami történt, hiszen egy aranyozott keretben tükör köszönt, majd képek fogadnak a falon. Ez az "előszoba", ha a közös tereket lakásként képzeljük el, meglepően jó ötlet. A képeken a ház és az itt lakók történetei igazítanak el arról, hol is járunk. Beérve az udvarra - a "nappali"-ba - egy óriási bálványfa látványa vezeti a tekintetet az égre, hogy aztán a kopott, romos, felújítás után sóvárgó falakon érjünk vissza a földre.
Van mit nézni itt is: a négyzet alakú udvar minden sarka más funkciót kapott. Jobbra a kerékpár tárolók húzódnak meg, mellette a színes papírba csomagolt kukák. A jobb hátsó sarokban egy "intim sarkot" képzeltek el a tervezők, ide asztalt és székeket raktak, és egy borostyánt szeretnének felfuttatni sodronyon, amit az első emeletig kifeszítettek. A bal hátsó sarokban egy pad és asztal szolgálja az itt lakó néni kényelmes dohányzását, na meg innen figyelheti a jobb első sarokban lévő színpad eseményeit. Már ha vannak.
Mert nagyon nincs élet a közösségi térré avanzsált udvaron. A színpad a felette lakó megkérdezése nélkül lett oda telepítve, nemtetszését minden alkalommal megfelelő hangerővel jelzi. A dohányos néni sem használja a padot, a futót pedig a másik sarokban lakó hajtogatja vissza, nehogy feljusson a növény, elvéve előle az amúgy is kevés napfényt.
Ha valaki esetleg kiülne egy üveg borral, akkor rászolnak, hogy ez nem korcsma, ne alkoholizáljon nyílt színen. Az "Intim sarok" bútorai a pincében várják jobb sorsukat a hozzá tartozó - vízhatlan - párnákkal együtt. A telepített cserépben kirakott növények nagyrésze kipusztult, nem nagyon foglalkozik vele senki. Ami végleg megdöglött, annak pótlásáról sem gondoskodnak, üresen tátong a cserép. A gyerekek játszását sem gyakran engedik, hiszen az is zajos.
Nem szóltunk viszont még a művészi installációról, ami néhány csirkehálóból hajtogatott felhő. Ezeknek bajuk nincs, csak a fa lehullott leveleit fogják meg ideig-óráig. A közösség ettől érezné jól magát?
Mi lehet az oka a kvázi sikertelenségnek? A terveket közösségi megállapodás alapján kivitelezték - csak az érintetteket nem kérdezték. Most sem, utólag. Az emeleteken élők nem fognak lejárni az udvarra, vendéget nem fogadnak ott, maguk pedig a lakásban élik az életüket. Igazi közösség sem kovácsolódott, a lakók csak együtt élnek a házban - mint bármelyikben. Mégis elköltötték a pénzt, megszületett a tervezett udvarkép - ami arra jó, hogy évente párszor megmutassák az erre tévedő újságíróknak. PR funkcióját remekül teljesíti, kell-e ennél több? Úgy tűnik, nem...
Egy barátom említette, hogy a szomszédos, kilencedik kerületben úgy írják ki a hasonló pályázatot, hogy feltételül szabják a nyitottságot - tehát bárki bármikor élvezheti a közpénzből létrehozott közös tér áldásait. Itt legfeljebb a kapun bekukucskálva lehet megnézni az előszobát.
A RÉV8 idén is kihirdette a győztes házat - remélem, ők már jobban odafigyelnek a fenti buktatókra. Bár nem minden háborgás nélkül volt az eredmény fogadása más pályázótól...
Az elmúlt napok esőzései fura dolgot műveltek a városrésszel: a csatornából halak folynak ki!
Imre visszatért. A kórházi kalandjait nem ecsetelem, elég, ha én tudom - a kórházak állapotát meg mindenki ismeri. Keze továbbra sem működik csuklóból, hasnyálmirigy gondjai is vannak, de továbbra is tevékenykedik.
Szóval ismét kint van, dolgozik tovább, gondozza a kis kertjét, ahol két hete ültetett el pár tő virágzó paprikát és paradicsomot, ezek most már termést is hoztak.
Gazda szeme
Tudod, miért ilyen jó a föld? Amit kaptam rántott húst, és nem tudtam megenni, összedaraboltam, na ahhoz kértem egy kis maradék zsírt a görögtől, összekevertem és leástam a földbe, úgy 30-40 centire. Az tudod, mit csinál ott? Bomlik, és trágyázza a földet. Ez egy olyan 6-8 hónapig biztosan jó kövér földet ad.
A látvány magáért beszél, a paprika már három termést hozott, a legnagyobb olyan jó öt centis, a paradicsomok kicsik, de szinte hallani, ahogy nőnek...:) Mindenesetre fura kontraszt a körút autófolyama mellett egy kis konyhakertet nézni.
Hoztam most ilyen sárga rudakat, ide volt kirakva egy csokor, ezekben az a jó, hogy egymásba lehet rakni, és ahogy nő, úgy tudod támasztani.
Nem csak paradicsom, hanem paprika is terem itt a kerületben.
Intézkedés
A közteresek és a rendőrök együtt vitték el, bilincsben. Beletérdelt a gyomromba a rendőr, meg lezúzták a térdem. Nehéz volt bilincset rakni rá, 45 kiló ha van az egész ember. Bent a fogdában kértem orvost, meg a panaszt tettem, de nem vették fel, hanem hajnalban kiraktak mezítláb. El tudod képzelni? Rendesen kidobtak a rendőrségről. Az összes papírom meg cuccom ott van náluk, minden. Kérdeztem, hová vitték, mit csináltak vele, mikor adják vissza, de semmi. Elhajtottak. Valahol a Keleti mellett van egy raktárban, mehetek érte.
Miért vittek be? Nem tudom. Semmi papírt nem kaptam róla. Csak. Nem tetszett, hogy itt élek, vagy nem tudom....
Vadon. A város szívében, a Palotanegyed közepén. Mariannka51 küldött képeket a Horányszky utcában lévő passzázsház udvaráról, a dísznövények mellett látható.
Karó nincs mellette, így lelóg, viszont tele van virággal, és két közepes méretű gyümölcs is kandikál a levelek alatt.
Vajon ültették, vagy csak úgy kinőtt? Beérik majd? Ki szedi le?
(Mariannka51, nem tudok emilt írni, mind visszapattan!)
Arról mindenkinek van információja, mennyire nem beszélnek kis hazánk fiai és lányai külföldiül. Arról is, hogy a kerületünkben mennyi idegen ajkú él és dolgozik - bizonyítja ezt a következő tábla is, amit a Golgota téri benzinkúton találtam, kerékfújás közben:
Mi a furcsa rajta?
A belvárosban élve tapasztaljuk kocsik által keltett szennyezéseket: por, füst, zaj. Ezek közül sokan nem is hallattak a legveszélyesebbnek mondott szálló porról, pár hónapja kezd beivódni a köztudatba. Sokan mégis úgy gondolják, autóval közlekedni a legjobb - sokan hangoztatják is ezt. Jó példa volt ez a lakossági fórumokon, ahol hevesen tiltakoztak a kialakítandó sétáló utcák ellen, védve a parkolóhelyeket, a "fontos útvonalakat". Nekik ajánlom ezt a filmet:
Mivel már több helyen megjelent a dolog, én meg nem kaptam választ a méljeimre (így kommunikál az önki a lakókkal) kénytelen voltam bemenni és személyesen feltenni a kérdést: Mi lesz a helyén? Mi történik ott?
Nos, a száraz tények: egy Kft.[A Cg.01-09-885429 cégjegyzékszámú Százados úti Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság, 1087 Budapest, Százados út 16.] tulajdonában van a terület, amely megkérte a bontási engedélyt, megkapta és már bontják is. Ezt tudjuk. A terület besorolása M VIII.-as minősítésű, ami azt jelenti:
M-VIII jelű munkahelyi rendeltetésű területek általános építési övezeti előírásai
30.§
1) Az M-VIII jelű építési övezetek területén
a) az alábbi fő rendeltetésű épületek helyezhetők el:
1. védőtávolságot nem igénylő üzemi épület,
2. védőtávolságot nem igénylő raktárépület,
3. javító-, szerelőműhely,
4. önálló üzemanyagtöltő állomás építménye, autómosó,
5. kis- és nagykereskedelmi épület,6. szolgáltató épület,
7. kutatás, fejlesztés védőtávolságot nem igénylő üzemi jellegű építménye,
8. bemutatóterem,
9. parkolóház, mélygarázs,
10. irodaház,
11. vendéglátó épület,
12. szálláshely szolgáltatás épülete
b) A fő rendeltetésű épületeket kiszolgáló vagy kiegészítő funkciójú önálló épületek is
létesíthetők.
c) A megengedett fő rendeltetésű épületeken belül a fő rendeltetést kiszolgáló
helyiségeken kívül önálló rendeltetési egységként az alábbi funkciók is
elhelyezhetők:
1. vendéglátási,
2. kiskereskedelmi, a (3) b) bekezdés figyelembevételével,
3. irodai,
4. szolgáltatási, szálláshely szolgáltatás
5. kulturális, művelődési és – az alapfokú oktatási létesítmények kivételével –
oktatási, egészségügyi célú,
6. sport célú,
7. szórakoztatási – a játékterem kivételével.
d) Nem helyezhető el:
1. lakóépület,
2. védőtávolságot igénylő ipari tevékenységű építmény (épület és műtárgy),
telephely
e) Meglévő épület rendeltetését olyan funkcióra megváltoztatni, amely közlekedési, környezetvédelmi szempontból terhelés-növekedéssel jár nem szabad.
.....................és még folytatódik
Azt, hogy mi is lesz ott pontosan, nem tudták elmondani, hiszen nem vagyok ügyfél, nem lakom ott. Adatvédelem, meg egyéb szabályok, ugye - de talán a főépítész meg tudja mondani, hogy érkezett-e átminősítési kérelem a területre. Nosza, keressük meg őt is, hátha kedves hangulatában találom. Nem volt szerencsém, mert egyáltalán nem volt bent, beteg. Szegény, akkor ezért nem válazolt a mélemre! A hölgy, akit az irodában találtam nem tudott semmilyen plusz infót adni, kérdésemre, hogy esetleg emilbe tudna-e válaszolni valaki, készségesen megadta a főépítész hivatali mélcímét...mikor felvilágosítottam, hogy beteg a főnöke, és ezért nem fogja egyhamar olvasni, adott egy másikat is. Ha érkezik válasz, kiegészítem.
Kimentem pár fotót csinálni - nagyon rendes volt az építés bontást vezető, beengedett, annyit kért csak, emberek ne legyenek rajta. Nagyon nem akartam visszaélni a jófejségével - lőttem pár képet, amint harapja a gép a még álló falakat - közben elmondta, hogy kb. egy hónap múlva a föld színéig érnek a bontással, aztán a sitt és tégla kerül elszállításra. (Apropó, címeres téglát lehet kérni, van belőle többféle!). A bontás minden nap 7-17 között zajlik, hétvégén egyáltalán nem. Próbálnak tekintettel lenni a környező házakra, locsolnak folyamatosan a por miatt, illetve csendben bontani - a közeli Hungária körút sokkal zajosabb volt tényleg. A terület jövőjéről ő sem tud semmit - csak a bontást vezényli. Sokan térnek be, megkérdezni ugyanezt....
Ott, azon a környéken elkezdődött az irodaházak építése - talán az lesz belőle. Talán felosztják a telket, és úgy értékesítik. Talán egyben. Próbálom a céggel is felvenni a kapcsolatot, ha van infó, frissül a bejegyzés.
Ha meg Te tudsz valamit, ne légy rest, oszd meg!
Mátyás téri vigasságok
Címkék: zene vélemény koncert hangulat mátyás tér kesztyűgyár
2009.06.13. 11:22
1. este
Megvolt a !Deladap koncert, nagyon derék műsort adtak, másfél órán keresztül teleénekelték és zenélték a teret, amely a színpad előtti részen megtelt emberekkel. Sokan táncoltak is, rengeteg gyerek volt. Azt a 2.500 €, amit kaptak, nem sajnáljuk, így is felére lett lealkudva - megdolgoztak érte. A hangulat meleg volt, az idő viszont nem - diszkréten dideregtek az emberek...
A tér végre megkapta az asztalait és székeit - kérdés persze, meddig maradnak itt. (az a sanda gyanúm, hogy ezeket a kitelepült Csiga Café hozta és viszi is) Az italokat is ők (Csiga) biztosítja kitelepült sörcsappal és hűtőpulttal, megszokott árakon. Mobil Cuki állt be a szép, zöld gyepre, sülő kürtőskalács illata lengte be a teret, de lángost is csinálnak. Index videósai is kint voltak, ők így látták:
A sárga mellényes biztonsági őrök és rendőrök úgy tettek, mintha vigyáztak volna mindenre - de elég volt a jelenlétük. Toi-toiból három darab került kihelyezésre, de nem is baj, hiszen itt van a közösségi ház, ami, mint neve is mutatja, bárki előtt nyitva áll. Be is mentem volna, ha engednek. De nem engedtek, mert ez nem olyan közösségi ház, este már csak az ott dolgozók mehetnek be. Szép, mi?
A koncert után egy kis ideig még DJ nyomta a zenét, amit aztán igen szigorúan 22:00-kor abbahagytak, és elkezdték bezárni a kapukat. Ki is ürült egy perc alatt a tér.
Ma folytatódik a program, gyertek ki Ti is!
2.nap
A mai nap a gyerekeké, nagyon úgy tűnik, mintha pót-gyereknapot tartanának, teljes sikerrel. A környék összes lurkója bent tobzódik a Kesztyűgyárban és kézműves foglalkozásokon vesz részt: nemezt gyúrnak, búzát törnek és lepényt sütnek, papírt merítenek, agyagból ékszert készítenek, ügyességi és logikai versenyeken mérik meg tudásuk, a bátrabbak meg gólyaláboznak és íjászkodnak. Ha valakinek kedve van, középkori úrnak/hölgynek álcázva le is fotóztathatja magát - feltéve, ha visz fotómasinát.
A téren szellősen ácsorognak, megérkezett a vattacukor árus is, no meg az elmaradhatatlan kütyü-árus. A fogyasztás és az érdeklődés mérsékelt, aztán egyszer csak feltűnik a színpadon a Mesezenekar, a gyerekek kirajzanak és leülnek nézni a produkciót. Látszik, hogy nem ma kezdték, elvarázsolták hallgatóikat. Este Vodku koncert!
Estére aztán tele lett a tér! Kicsik és nagyok, szotyihéj hegyek, mindenhol ember, teljesen piknik hangulatban. Megjelentek a kissé ittas emberek is, egyiküket el is vezették a rendőrök - nem bírta a hólyagja, és a bokrok és gyerekek között könnyített magán a Club Era zenéje alatt. A Toi-toi mindig foglalt, a Kesztyűgyárba nem lehet menni, mit tehetett volna? Jellemző, hogy a két kísérő rendőr után szaladt még kettő, úgy sétáltak öten, békésen, beszélgetve, mögöttük egy csapat gyerek. Esemény volt, na!
Fülledt, párás meleg van. Nem szívesen mozdultam ki, de muszáj volt - hazafelé meg mit látok? A Népszínház utcai metró palánkját újra lemeszelték. No, nem nagyon, átüt az előzőleg felfújt képek színe, távolabbról rendesen látszik. Nem is tetszik ez sokaknak, tele van tagelve, rendesen.
A palánk előtt kis csoportok, előttük kartondobozban festékes kannák. Egy helyen megnyitották a munkaterületet is, ott DJ próbál életet lehelni a lassan ébredezőkbe. RedBull hegyek, csak hogy bírják. A kutyát sétáltatók gyanakodva nézik, mi készül itt már megint? Mi is ez? - nézek szét, és kiderül, verseny készülődik. Estig itt leszünk - jelenti ki egyikük.
Körbefutok fotógéppel, sietnem kell tovább, de azért próbálok minél többet megörökíteni a látottakból. Ne fotózz! Mondja a magyar csapat egyik tagja, pedig csak a kannákat kapom le, és szét is rebben a csapat. A szláv nyelvet beszélők nem ilyen szégyenlősek, sört ebédelnek, egy odatévedő csöves, aki méltatlankodik, hogy hová lettek a szép képek, tört magyarsággal kap megnyugtató felvilágosítást: nemsokára újakat festenek.
Az egyetlen baj az, hogy az egész országra narancs riasztást adott ki a Meteorologiai Szolgálat, jön a jégeső és a viharos szél - elmossa a festőket. Kár érte.
Szomszéd blogból átemeltem egy leírást, reggeliző kategóriába.
A Blaha mögött, a Somogyi Béla utcai koszban húzódik meg a kávézó-étterem- kocsma, amit talán kevesebben ismernek, mint amennyire azt elhelyezkedése predesztinálná. Mi legutóbb egy áprilisi vasárnap céloztuk meg a BB-t, ezúttal reggeli volt a cél. A környék nem okoz csalódást: összevizelt újságpapírok és különböző állagú kutya(?)szardarabok között evickélünk be a kávézóba - ciki, hogy Budapest belvárosának közepén járunk.
Mindegy, lerázzuk a kellemes utcaszagot magunkról, és leülünk, 11 órakor a nem túl nagy helyen 2 asztalnál üldögélnek vendégek. A reggeli étlap nem túl fifikás, nincsenek flikkflakkok, de nekünk most pont ez kell:
Bundáskenyér 490.-Ft
Rántotta vagy tükörtojás 540.-Ft
Diákreggeli: 1 sonkás / sajtos zsemle és kávé 540.-Ft
Bacon & eggs vagy Ham & eggs 660.-Ft
Értelmiségi reggeli: 2 kávé, napilap olvasni és 2 (hozott) cigi 600.-Ft(a teljes étlap itt)
A bundáskenyér (kis kosárban, elegendő mennyiség) lesz a befutó, valamint a nem a reggelik között található, elég durva "óriás meleg", ami jelen esetben egy hosszában kettészelt óriáskifli, rántottával és kevés zöldséggel megpakolva. Emberes cucc. A reggelink ennyi is, de bőven elég, s a végén a számla sem túl vészes.
A hely a kissé avitt hangulat ellenére kellemes különben kellemes, nincs túlspilázva, tudja, hogy mit akar és azt abszolválja is. Még az izompólós, könnyűsúlyú havannai bűnöző kinézetű pincérsrác is teljesen rendben van - a végén még arra is rákérdez, hogy minden okés volt-e. Az volt.
Igazából "leirat" lenne a helyesebb, ugyanis lent, a járdán található. Már írtam a Mátyás tér közepén láthatóról, most megérkezett a párja Ottokár tolmácsolásában.
Szia!
A Mátyás téri figyelmeztetés című írásodhoz kapcsolódóan jelezném, hogy a Koszorú utcában is található hasonló alkotás, mégpedig a 14-16 szám alatti óvodával szemben, annak játszókertjének bejárata előtt.
Üdv,
Ottokar
Közben azért kiderítettem, hogy ez egy művészeti projekt, a ZÖFi és az IMPEX együtt valamint a Nap Klubbal írtak ki egy éve egy pályázatot, amire 6 pályamű érkezett művészektől. Ez a győztes pályázat. A projekt címe Utca Pop Up, a kiírás neve pedig az volt, hogy Szerdahelyi Lujza.
Ha látjátok menet közben ezeket, küldjétek be!
Vajon mi lehet mögötte?
MagdiFeszt
Címkék: zene civil utca ünnep program hangulat közösségi zöfi művészkert
2009.05.18. 09:13
Sajnos, a fesztiválon nem tudtam teljesen részt venni, új munkám elszólított, így csak egy gyors szétnézésre volt időm, aztán mennem kellett. Pár fotót csináltam, aztán már nem tudtam maradni; ezért aztán arra gondoltam, ez legyen amolyan közös poszt, írja le mindenki, mit tapasztalt, hogy érezte magát, milyen volt az utcabál. Közösségi szervezés után egy közösségi poszt.
Jöhet kommentbe, vagy mailbe, kirakom mindet a posztba, egymás után, sorba.
Utolsó kommentek