Mentés

Címkék: civil köztér 4!k

2011.05.01. 22:03

 Mivel átnevezték a Köztársaság teret a könnyen kimondható és megjegyezhető második János Pál pápa térre - kíváncsi vagyok, hogyan fogja a pesti szleng rövidíteni - a 4!K leszerelte a mostani táblák egy részét, elmentve arra az időre, amikor nem ciki a köztársaság.

Idei évre a polgármester a közrend és közbiztonság erősítését tűzte ki célul. Hááát, van is mit javítani rajta, ha teleragaszthatják a kerület majd' összes kukáját, vagy fényes nappal leszerelhetnek utcanévtáblákat...Mire való a kamerarendszer, minek akkor a sok közterület-felügyelő?

Annak ellenére, hogy mindkét dolog céljával egyetértek.

 Azzal, hogy új vezetője lett a közösségi háznak, változások is indultak. Ezek között van olyan, ami nem biztos, hogy nagy érdeklődésre tart számot (dolgozó távozása, mivel az új vezetés nem szakmai alapon szervezi a dolgokat) és van olyan, ami vérlázító és a nyilvánosságra tartozik.

 

ZöFi-Cserebere Búcsú a Mátyás téren
 
 
A Zöld Fiatalok Egyesület 2011. április 29-én (pénteken) 16.00-tól békés demonstrációt tart, melynek keretében egy utolsó, rendkívüli Cserebere Piacra kerül sor a Mátyás téren.
 
A Kesztyűgyárban a későbbiekben továbbra is lesz Cserebere Piac, de a ZöFi nélkül, mivel a szervezést minden előzetes egyeztetés nélkül(!) kivette a kezünkből Kesztyűgyár Közösségi Ház új vezetése.
 
A ZöFi két és fél éve szervezi rendszeresen a Kesztyűgyárral partnerségben a Cserebere Piacot, sokáig a Nap Klub Alapítvány volt harmadik partnerünk, de rendszeresen segítette munkánkat a Józsefvárosi Nagycsaládosok Egyesülete is. Ez a program egyik eleme volt a Zöld Fiatalok Egyesület „Magdi” programjainak, melynek szervezéséért 2010-ben az osztrák Unruhe alapítvány, SozialMarie, szociális innovációknak járó díját nyertük el. A Csereberét ingyen, önkéntesek bevonásával valósítjuk meg. Egyikőjük Gazdik Ági, aki tavaly, amikor én szülési szabadságra mentem, átvette tőlem a program szervezését.
 
Április közepén a következő levelet kaptam a Kesztyágyár egyik munkatársától.
 
"Kedves Móni!
M.M. vagyok a Kesztyűgyár Közösségi Ház egyik program koordinátora és a „Csere-bere piac” program felelőse!
Az elmúlt hetekben sűrű elfoglaltságom miatt nem tudtam egyikőtökkel sem felvenni a kapcsolatot (Gazdik Ágival és Veled), ezért C.C. kolléganőm volt az, aki levelezett Veletek a program további működésével kapcsolatban! Mivel most újra visszatértem a vérkeringésbe, én folytatom tovább a levelezést!
Gazdik Ági jelezte pár hete, hogy szeretné a Csere-bere piac vezetését átadni. Ennek okán mi is elkezdtünk gondolkodni, hogyan is legyen tovább!? Arra jutottunk, hogy mi, a Kesztyűgyár Közösségi Ház és dolgozói szeretnénk magunk folytatni tovább a Csere-bere piacot! A Kesztyűgyár Közösségi Ház alapstruktúrája október óta az, hogy minden egyes programot – ami a házban jelen van – mi magunk, saját erőforrásainkból szervezünk meg, hozunk létre és vezénylünk le. Ezt szeretnénk tenni a Csere-bere piaccal is!
Természetesen készítünk saját plakátot!
A továbbiakban is szívesen fogadunk önkénteseket tőletek és bármely más szervezettől is.
Nagyon köszönjük eddigi kedves, lelkes és segítőkész hozzáállásotokat és tevékenységeteket!"
--aláírás
A levéllel több probléma is volt:
1 Nem értettük, miért én vagyok a címzett, amikor már 2010 nyarán átadtam a szervezést Gazdik Áginak. Talán személyes okai vannak?
2. Ági említette, hogy túlterhelt, ezért átadná másnak a feladatot, de ezt szervezeten (ZöFi) belül kívánta megoldani, ahogy az sikerült is. A probléma megoldására soha senki sem kérte fel a Kesztyűgyár egyetlen munkatársát sem.
3. A levélben nem egy felvetésként szerepel a rendezvény „átvételének” lehetősége, amit beszéljünk meg, hanem eldöntött tényként. Ez a mi értelmezésünkben a program kisajátítását és a partneri viszony egyoldalú felbontását jelenti, ezáltal etikátlan, méltánytalan és teljességgel antidemokratikus.
Felhívtam a levél szerzőjét és találkozót kértem. A találkozóra Becskei Kovács Barbarával, a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. vezetőjével a múlt héten került sor. Amíg várakoztunk a Cserebere új plakátját néztük, amin már akkor – a találkozó előtt(!) - nem szerepelt a ZöFi, mint szervező.
A beszélgetés során elmondtam, hogy nagyon furcsálltam a levelet és nem értettem, mivel 2007 óta él egy keretszerződésünk az Önkormányzattal, amiben vállaltuk, hogy közösségi programokat szervezünk a Magdolna-negyedben. A Csereberét több, mint két éve szervezzük nagy sikerrel, teljesen ingyen, ezért joggal várnánk el a Kesztyűgyár új vezetésétől, hogy ha változtatni akar a programon, elsőként minket kérdezzen meg és így találjunk közös megoldást. Ezért ez az eljárás számomra érthetetlen, sőt a lépését teljesen etikátlannak tartom. Az ügyvezető igazgató az elmondottakat vádaskodásnak minősítette. Annyit ismert el, hogy a kollégái (és nem ő, aki utasította őket) hibáztak, mivel a döntést „nem kommunikálták megfelelően”.

Ezek után elmesélte, hogy október óta a Kesztyűgyár új vezetéssel, új elvek alapján működik. Mivel kevés pénzből gazdálkodnak, felülbírálták az eddigi működést és azt találták, hogy a Kesztyűgyár túl sok pénzt fizetett civileknek, külsősöknek és ezen változtatni akarnak. Ezért úgy döntöttek, ezentúl csak saját alkalmazottaik valósítanak meg programokat. Itt újra hangsúlyoznám, hogy a Csereberének nem voltak költségei.
Felülvizsgálták a létező együttműködéseket és úgy döntöttek, hogy azoktól elbúcsúznak, akiknek a programja nem illeszkedik a Kesztyűgyár új profiljába, ahol a program szemléletében nem felel meg teljesen az ő elveiknek vagy ahol nem tudnak jól együttműködni a szervezettel. Az első két szempontnak - úgy tűnik - a Cserebere megfelel, mivel azt folytatni akarják, arra pedig, hogy kiderüljön, a harmadik feltétel mennyire működik, egyszerűen nem adtak lehetőséget. Tehát ezek alapján sem találjuk indokoltnak a Zöfi eltávolítását a Kesztyűgyárból.

Hosszasabb beszélgetés után beláttam, ő már eldöntötte és ezen változtatni nem fog.
Miután kiderült, hogy egy másik programunk, az ingyen korrepetálás sem maradhat (ezzel a feladattal a Jezsuita Rend szervezte Szeretet Iskoláját bízták meg) logikusnak találtam megkérdezni, hogy a jövőben, lát-e esélyt arra, hogy a ZöFi partnerként keresse a Kesztyűgyárat? „Természetesen – mondta -, ha a programunk illeszkedik a Kesztyűgyár működési elveibe és ha annak nincs politikai színezete.”
A politikai színezetet említve megkértem, így a végén árulja már el, hogy ennek az egésznek van-e köze az én politikai szerepvállalásomhoz?
„Nem tagadhatom, van!” – válaszolta.
A történet hátterében az áll, hogy én 2010 őszén egy ellenzéki párt képviselő jelöltje voltam a kerületben, és április óta ugyanezen párt delegáltjaként vállaltam közfeladatot a Józsefvárosi Önkormányzatban. A párt neve nem titok, de azért nem írom ki, mert nagy hibának tartom, hogy annak működését bárki összekeverje vagy összekapcsolja a ZöFi működésével, még akkor is, ha naivitás volt azt hinnem, hogy a személyem miatt ez nem fog megtörténni.
Az igazgatónő tudhatja milyen veszélyekkel járhat egy közösségi intézménybe beengedni a „politikát”, hiszen ő maga is korábban a Fidesz VII. kerületi képviselője volt.
 
Hogy kifejezzük felháborodásunkat a programunk kisajátítása és a partnerség etikátlan, egyoldalú felbontása miatt, engedélyezett demonstrációt tartunk melynek keretében egy utolsó, rendkívüli Cserebere Piacra kerül sor.

Időpont: 2011. április 29. (péntek) 16-18 óra.
Helyszín: VIII. Mátyás tér
 
Mindenkit szeretettel várunk!
Bálint Mónika
A Zöld Fiatalok Egyesület tagja.


 Ha eddig nem tudtad volna, hogy értelmezi a NER-t a kerület vezetése, hát most jól megtudod - a ZöFi meg is tapasztalja. A többi része meg gyalázat - gyertek Ti is csereberélni.

 Ma többen elküldtek egy felhívást felmérésre - holnapig lehet reagálni rá, tegyük meg.

 

Kedves Hallgatók!
A budapesti Blaha Lujza tér felújítását tervezik. A terv készítői állítják, hogy a térnek nincs közösségi szerepe, csupán átközlekedésre szolgál. Az állítással nem értek egyet, szerintem a Blaha fontos, élő, találkozó-hely, randevú-hely, közösségi tér ma is. Sajnos ezt a tervet sürgősen szakmailag opponálnom kell. Kérem ezért, aki teheti, válaszoljon a következő kérdésre:
Használja-e találkozó-helyként a Blaha Lujza teret?
Válasz:           
Gyakran:    G
Ritkán:        R
Soha:          S
 
Kérem, hogy a válasznak megfelelő betűjelet küldjék el az email címemre:
 
A válaszokat április 27-én, szerda reggelig tudom felhasználni.
Segítségüket előre is megköszönöm
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
 
üdvözlettel:     Jámbor Imre
                     Tájépítészeti Kar
Kert- és Szabadtértervezési Tanszék

 

Válaszok

Címkék: fórum civil önkormányzat képviselő

2011.04.25. 16:50

 A CaPE idei első fórumán előre bekért kérdésekkel készültek a szervezők; ezek egy része el is hangzott, de mindet megkapták a képviselők írásban. Kis időbe beletelt, mire a válaszokat összegyűjtötték, de végül megszületett. 


Érdemes lenne negyedenként ilyet tartani negyedévente - amolyan mini közmeghallgatást, az adott terület képviselőjével. Akkor tudná a képviselő, mi is a helyzet a körzetében, és talán tudna érdemi munkát is végezni a választóiért. 

Persze, ez csak tipp. Általában jobban tudják, mit akarnak a választók.

 

OBH

Címkék: civil felhívás rendelet köztér kuka

2011.04.22. 10:55

 Jogász ismerős javasolta, aztán az Új Szemlélet Csoport megerősítette, hogy a kerületre szégyent hozó kukarendeletet be lehet panaszolni az ombudsmannál, aki kivizsgálja a helyzetet, rendeletet, és meg is semmisíti azt ha alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság áll fenn, annak orvoslására ajánlást tehet az érintett hatósághoz, illetve annak felettes szervéhez, közszolgáltatóhoz vagy jogalkotó fórumhoz címezve.. Íme a levél; ha többen küldjük el, annál jobb. 

Csak kimásolod, és beilleszted, aztán már küldheted is. Lustábbak kattintsanak IDE

To: panasz@obh.hu

Tisztelt Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa!

Ezúton szeretnék panaszt tenni a VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 55/2010. (XII. 17.) A közterületek, ingatlanok rendjéről és a köztisztaságról szóló 62/2007. (XI.13.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelettel kapcsolatban, mivel véleményem szerint emberi jogi aggályokat vet fel.
Kérem a panasz kivizsgálását!

Köszönettel!

..............................
név

Lakóhely:
Levelezési cím / Tartózkodási hely:

 Fontos tudni, hogy az e-mailben benyújtott panaszok intézése is az ügykezelés általános szabályai szerint zajlik, és a válaszadás hagyományos módon, postai úton történik.
Az érdemi intézkedés érdekében az állandó lakcímet, illetve postai levelezési címet a beadványban meg kell adni. Ennek hiányában az e-mailben érkezett panasszal nem foglalkoznak. Ha a beadványt benyújtó személy kéri, kilétét az országgyűlési biztos nem fedheti fel.

Civil-rendőr

Címkék: fórum civil rendőr helsinki józsefváros

2011.04.19. 12:14

 

 

 


A királyi tévé is feldolgozta a guberálás kerületi tiltását.

 

 

 

Kukázás előállítással

Címkék: civil kuka demonstrál

2011.03.10. 19:57

 Szóval demostrációra hívták a rendelettel egyet nem értőket ma délután - de ott volt a rendőrség is. Meg is kérdeztem őket, mi lesz a forgatókönyv, ha valaki belenyúl a kukába? Szabálysértést követ el, persze, és ez alól a demonstráció sem mentesít - kapom a választ. Rendben, akkor ez izgalmas lesz, de valószínű tudják a szervezők, résztvevők is.

Rendesen késett a kezdés, de érkeztek az elmaradhatatlan anarchisták dobokkal, 10 percig zajongtak, a tömeg egyre nőtt, a rendőrök meg figyeltek mint Derrick.

Közben megosztottam rendőrségtől kapott információim, de megnyugtattak, hogy ha nem ismeri el a helyszínen a delikvens a szabálysértés tényét, akkor le kell folytatni az eljárást, nekik kell bizonyítani. Ez a térfigyelő kamerákkal nem is olyan nehéz - de a sok fotós is segíti a rendőrség munkáját. Ha viszont elismeri, akkor vége az ügynek, kiszabják a bírságot és kész, be kell fizetni.

Dobolás után elmodták, hogy egy szakmai akciócsoport szervezte a demonstrációt, majd beolvasták a felhívásukat, ami a szegénység elleni tettnek minősítette a kukázás büntetését. A Menhely Alapítvány munkatársa felolvasása nagyon halkra sikerült - rutintalan megafonosként nem tudta egyszerre olvasni és belemondani. 

Következett az össznépi guberálás: sorra a kukához járult mindenki, és a fotók kereszttüzében kiemeltek egy-egy darab szemetet. A rendőrök egy része csak nézett, a másik része viszont intézkedni kezdett - erre a megafon hívta fel az egybegyűltek figyelmét, mire a tömeg körülvette az intézkedő rendőröket. A dobok szóltak, a tömeg skandált: Szegények, nem bűnözők! Minden kuka mellé rendőrt! A törvények a gazdagoké! Szegény rendőr, remegett a kezében az összegyűjtött mintegy 15 személyi...

Persze, munka az nincs, de a szegényeket büntetik a kukázásé. Hát hová tart ez a világ! Álljon már meg a menet, mert lehet, hogy nemsokára megindul a tömeg, és akkor az Urak megnézhetik magukat...Ne álljon már a feje tetejére a világ! - osztotta a rendőröket egy középkorú hölgy, aki szemmel láthatóan nem szorul rá a guberálásra.

Ilyen országot, belenyúlsz a kukába és elvisznek a rendőrök...! - hangzott fel többek szájából.

A tömeg persze ellenük lépett fel, holott ők nem mérlegelnek, betartatják a szabályokat. Erősítést kellett kérniük, és elő is állították a kukázókat. Hogy ne maradjon ki senki, a szervező a megafonba mondta, hogy aki esetleg kimaradt vagy nem fért oda a kukához, tegye meg, hogy guberál ismét, de most jól láthatóan. Őket is előállították.

Megjelent a helyszínen két önkormányzati képviselő is, ők nem kukáztak. A polgármester nem bukkant fel, csak a kamerákon keresztül mondta el véleményét.

A tömeg felkerekedett a Víg utcai kapitányság felé, síppal, dobbal - mint a márcziusi ifjak, kiszabadítani Táncsicsot. Csakhogy a kapitányságról az önkormányzathoz vitték, szabálysértési eljárást ott folytatják. Negyed óra alatt 13 rendőr kísért be 7 elvetemült bűnözőt a hivatalba.

Úgy is kell nekik. Elzárással vagy testi fenyítéssel kellene az ilyen gazfickókat távol tartani a tisztességes emberek szemetétől, mert úgy tűnik a pénzbírság már nem elegendő.

pff...

Vigyázz, sok kép!

 

A 4ház Egyesület küzdelmének újabb állomása - friss, ropogós, de vigyázz, nem rövid!

 

 Szia Lesley!

 
Néhány szó az előzményekről:
Az MNP Program – benne a programindító négy ház – ügyei, múlt év októbere óta, immár ötödjére kérnek helyt ezeken az oldalakon.
Legutóbbi levelünkre – melyet előző beadványaink hivatalos visszhangtalansága miatt tettünk nyilvánossá – érkezett ugyan válasz, melyet a polgármester jegyzett ellen, ám Ő valamiért úgy gondolta, hogy a nyilvánosan feltett kérdéseinkre adott válaszát, nem teszi közzé. Ezzel szemben mi úgy véljük, hogy a hozzánk eljuttatott válasz, igen mély és szimptomatikus tanulságokat hordoz, a szélesebb közönség számára is.
Íme:
 
 
I. Bevezető
 
Fenti levelet, Polgármester úr, először január 25-én kaptuk meg e-mail-ben az Ön hivatalától, majd 31-én, a Gazdálkodási Ügyosztálytól is, mintegy jelezve, hogy ügyünk alapos, minden szempontra kiterjedő kivizsgálást nyert, s egymástól független, elfogulatlan szervek jutottak (betű szerinti) egyező véleményre, a választ illetően. Kissé zavar ugyan bennünket, hogy az említett szervektől, de a RÉV8-tól sem, nem láttunk senkit az eltelt időben házainkban, s nem és nem megy a makacs bérlői fejekbe az, hogy miként is lehet tisztes távolból kivizsgálni, egy csak a helyszínen, az érdekelt felek bevonásával észlelhető problémahalmazt.
Ön arra hivatkozik, hogy a RÉV8 egy dec. 15-i „szemrevételezés” alkalmával, megtette ezt. A kérlelhetetlen szigor, mellyel saját ötéves tevékenységüket vették górcső alá, talán még őket is meglepte:  semmi kivetnivalót nem találtak ugyanis a (szerződés szerinti) I. osztályú kivitelben végzett munkákban. Hát nem tudom… lehetséges, hogy csak a székhelyüket, a Kesztyűgyárat járták volna körül. Házainkban ugyanis, majd két éve a színüket sem láttuk. A kivizsgálást végző többi említett szervet pedig még addig sem. És hogy az
„I. o. kivitel” mire vonatkozik, azt jobb, ha nem is kérdezzük.
 
II. Rövid témavázlat
 
Polgármester úr, több mint egy éve írogatunk feljegyzéseket Önhöz, elébb a bérleményi jogviszony-rendezés, s utóbb az MNP I. épületfelújítási hiányosságaival, mulasztásaival kapcsolatban. Előbbiekre mindmáig semmilyen választ nem kaptunk, s az erről szóló – képviselő testületi határozatban is rögzített - „önálló bérlői bevonással működő fenntartási modell” bevezetését pedig, a RÉV8 vezéréből az Ön tanácsadójává avanzsált személy akadályozta meg.
Ez a válasz, Polgármester úr, nemcsak jogsértő, (abból tizenkettő egy tucat manapság), hanem mélyen megalázó, mert semmibe veszi a közösségnek a tisztességes eljáráshoz fűződő, rendszerfüggetlen és alapvető jogosultságát. Közösségünk felmérhetetlen károkat szenved ettől, de szerintünk a másik félnek, s
– kimondjuk – személy szerint Önnek sem használ. Talán csak egyedül a Program Nagy Túlélőjének, A.Gy.-nek nyerő mindez ideig-óráig, akivel szemben minden állításunkat, melyet a 2010. december 13-i nyílt levelünkben, az MNP I. négy házának műszaki kifogásairól megfogalmaztunk, maradéktalanul fenntartjuk.
 
III. A válasz egészét jellemző típushibák
 
1.            Az önnön tevékenységeiből adódó, súlyos mulasztások kivizsgálásával megbízott RÉV8 Zrt. semmilyen formában nem értesített bennünket a szemle időpontjáról, ezért azon sem képviselőink, sem más lakó nem vett részt.
2.            Hogyan szemrevételezhették Önök a lezárt folyosórészeket, padlásról, pincéről, mellékhelyiségekről és persze az érintett lakásokról nem is beszélve?
3.            „Általános és beazonosíthatatlan kérdésekről” beszélnek, pl. (II/1/3) ponttal kapcsolatban, amiben szétesett nyílászárókról (is) írunk, és hogy ez „nem történhetett meg”. Mit vártak Önök? Talán részletes terepvázlatot, vagy fotódokumentációt minden szétesett nyílászáróról, vagy lógó kábelről? Ez utóbbiakat különben, - lévén komoly veszélyforrások – mi magunk kezdjük felszámolni. „Ugye megmondtuk…”, mondják a lakók nekünk, és nem tudják, hogy mindez elsősorban nem a mi, de az Önök hitelét rontja, ha még lehet.
4.            Hogyan állíthatnak pl. olyasmit, (II.1/5) hogy a „hófogók az építési előírásoknak mindenben megfelelnek”, amikor részint egyáltalán nincsenek is, (utcai front, padlásfeljáró stb.) másrészt a (hiányosan kiképzett) vágóékek alatt semmiféle fogóháló nincs. Milyen építési szabványból dolgozik Dla Alföldi György és műszaki vezetője, Kázár Katalin asszony?
5.            És hogyan varrhatja az „elmaradt” MNP III. nyakába a csak inkább látványeffektusként szolgáló, mert félig (se) kész falszigetelést. Számára ne lenne szakmai evidencia, hogy akkor kár is volt belefogni az egészbe? Talán nem volt ott a polgármester úrnál, az április 9-i megbeszélésen? De bizony ott volt ötödmagával, és ott nem hangzott el egyetlen feltételes mondat, sem ezzel, de még a mára földbe döngölt bérleményi jogviszony-rendezéssel kapcsolatban sem. Bár akkor még nem tudhattuk: mára nemhogy a kimondott, de a leírt szó sem számít többé.
6.            És egy 2008-as „bérlői igazolást” lobogtatnak arról, (II/1/8) hogy „a helyreállítási munkák rendben elkészültek”, mely csak arról szól, hogy másfél hónappal később, kipergett a fugaanyag és leváltak a csempék, a „rendben átadott” falakról?
7.            És arra hivatkoznak (II/1/6) a szerkezeti elemek korróziójával kapcsolatban, hogy ez a bérlők dolga? S erre a súlyos beteg, azóta elhunyt lakótársunkat hozzák fel példának, akit – munkaterápiás célzattal – mi vettünk rá arra, hogy némi szépészeti feladatot végezzen a ház körül, mely inkább csak gyógyászati, mint gyakorlati jelleggel bírt. Hát komolyan gondolják, hogy az emeleti acélkonzolokat mi rozsdátlanítsuk, majd fessük le? Talán a korróziótesztet is mi végezzük el? És egyáltalán tudják, hogy hol van a „célobjektum”? Hát hol jártak Önök, talán Disneyland-ben? (A fiúk persze nem annyira betegek, mint szegény Sanyi volt, de azért mégis…). Mellesleg képzeljétek el, a rokkantakból és nyuggerekből álló lelkes csapatot, miközben alulról biztatja őt a fehérnép, „csak ügyesen apukám, ne félj tartom a létrát, csak ne nézzél le!”
 
IV. A bérlői felelősségről, s az Önök „jóval kedvezőbb” benyomásairól a látottakat illetően.
 
A bérlők, polgármester úr, a lomtalanítástól az udvari beton gépi feltöréésig, minden olyan munkát elvégeztek, amiben megegyeztünk, sőt még azon is túl. Ezért a ránk hárított felelősség a Program súlyos kivitelezési és egyéb szakmai hiányosságai miatt, gátlástalan indolencia, és kihívó arcátlanság.
A bérlői felelősség a lakásban végzett különféle garanciális munkálatokkal kapcsolatban pedig, már csak azért sem áll meg, mert – egyezségünk ellenére – a szerződések szavatossági-jótállási kitételeit, működő kapcsolatrendszer és megbízatás nélkül mi nem tudjuk érvényesíteni. Ezért van az, hogy a lakásokban elszabadult a házilagos fúrás-faragás, melyet - a jogilag sem helytálló – „lakáson belüli bérlői felelősség” számlájára írnak. Az egész épület állagát súlyosan érintő károsodást elsősorban ezek okozzák, nem pedig a századfordulós mesterek „elavult technológiája”. Mi, láttuk munkánk közben a rohadó pincéket és szétázó falakat, az életveszélyes, buherált vezetékeket, s persze a „gyomverte, töredezett kövezetet” is mely – bármily furcsa ez Önöknek -, nem csak esztétikai, de állagmegóvási tényező is. Persze Önök ezzel nem találkoztak, (II/1/4) teljes diszkrécióban megejtett „szemrevételezésük” alkalmával. És úgy általában is, Önök következetesen csak arra válaszolnak, amire akarnak. Természetesen nem a dísztábla fontos nekünk, (II/1/11) – ezt tegyék inkább a Kesztyűgyárba -, hanem a házszámtábla, melyet a kész épületre ígértek, s erős jelképiséget látunk abban, hogy ez máig nem került fel.
 
V. Néhány (eddig) említetlen „másodrendű” körülmény
 
És most elmondanám még, hogy mi az, amit a december 13-i hibalistánk nem tartalmaz, mert akkor, úgy véltük, hogy épp elég az, amit eddig felsoroltunk. De most, többek között azt róják fel nekünk, hogy nem csak a hibalistánk légbőlkapott, de még „jelentős többletmunkák kerültek megvalósításra a Programon felül.” Mi inkább úgy véljük, hogy az udvari kövezet szakszerűtlen lerakása, négyszeri (!) felszedése, a szegély- és sarokkövek elmulasztott beszerzéséből eredő szabálytalanul végzett szárazvágás és a szakszerűtlen tömörítési technológia járhatott jelentős többletköltséggel. Erről egyébként, egy képviselő-testületi tag jelenlétében, egy a korrekciós munkákat végző vállalkozó is ejtett néhány keresetlen szót. Ahogyan a 2009-ben végzett, elégtelen glettelési és vakolási munkákat, a három év óta megoldatlan lábazatszigetelést is ő fejezte be egy évvel később, beleértve az egyszerűen kihagyott falfelületeket is, melyekről a műszaki vezető (K.K.) ugyanazt mondta, mint most pl. a kitört lépcsőfokokról: nincs benne a szerződésben. Benne van, de tudjuk, már ez se számít.
 
VI. Vázlatos állapotrajz a Program külső-belső képéről – és a keltett képzetéről.
 
Készséggel elismerem, hogy álláspontunk látszólagos egyoldalúsága keserűséggel tölti el azokat, akik ezt a remek és eredeti koncepciót - érdekközösségi felismer/tet/ésre és szerves együttműködésre alapozott lakossági bevonás, együttes célmeghatározással - honosították és a kezdeteknél bábáskodtak. Ők egyébként már nincsenek sehol, ki tudja miért…
Azt pedig, hogy a Program mérlege minden szempontból erősen deficites, egyre több szakember mondja, itt és más fórumokon is. A fentiek ismeretében talán megkockáztatható, hogy ennek nem csak az el-elmaradozó pályázati pénzek az egyetlen oka, bár ok és okozat ez esetben több mint egyértelmű. Hát ki ne látná, hogy „szűkös keret ide vagy oda,” egyedül a többszáz milliós Kesztyűgyár készült csak el elfogadható minőségben, s a kivételezetteknek juttatott „lakáscsatlakoztatás” és hasonló megbotránkozást keltő ügyek mellett, az átláthatatlan bérleményi jogviszonyrendszerben, az ügyeskedők, dílerek, és hasonszőrűek mellett, csak gyengén játszik az a kevés jó, amit korábban mi is híven szolgáltunk. A bizalomhiány és hitelvesztés, ami elsősorban a Program felülről való megítélését jellemzi, egyrészt valóban a koherens elviség és a követhető koncepció hiányának róható fel, de pusztítóvá csak akkor válik, amikor „egymásra talál” azzal az „alulról jövő” amorf erőhatással, ami többnyire azokból árad, akiknek már az öregapját is rászedte a „Hivatal.”
És ahogy Ön nem válaszolt nyílt leveleinkre nyilvánosan, és évek óta nem akadt az önkormányzat háza táján egyetlen elfogulatlan, józan ítélőképességű ember, aki csak egyszer is érdemi pillantásra méltatta volna azt, ami itt ez ügyben felgyűlt, úgy mi sem remélünk már további „konstruktív cselekvési terveket,” s valamiért a „közös erővel elért eredmények” ígérete sem hoz már lázba igazán bennünket.
 
VII. Néhány „stratégiai” tanács, a töretlen bizalom, és a derűs, jövőbe vetett hit reményében
 
Közös nyelvet kéne már tanulnunk, Polgármester úr, és be kéne látnunk, hogy a mostani állapotok konzerválása menthetetlenül a teljes lepusztuláshoz, és a szinte totális kriminalizálódáshoz vezet. És azt is, - sokadjára mondjuk ezt – hogy mindezt nem lehet csak rendészeti eszközökkel kezelni. A szociális megoldás nem adekvát ugyanis a harcászatival. A „nehéztüzérségi előkészítés” itt többnyire mit sem ér, épp fordítva van; a szociális arzenál „könnyűlovasságát” kell először bevetni; a keményebb rendészeti eszközök csak így lehetnek igazán célirányosak és hatásosak. Minek szétrombolni mindent, amikor a célszemélyt is ki lehet emelni, vagy ha tetszik, -lőni. Ön talán érti ezt, ha másból nem, hát a Lujza u. 14. kapcsán bizonyára.
Mi, ezt már lejátszottuk a saját házunkban néhány éve, s az akkor elért eredményeinkről, mellyel nem átallottunk eldicsekedni fűnek-fának, az akkori polgármester is értesült. Apró szépséghiba csupán, hogy nem a mi beszámolónkból, - melyre nem is reflektált – hanem az ombudsmannak, majd később az ügyészségnek azon megkereséseire, melyben tájékoztattuk őt a kezdeményezésünkre általuk indított különféle eljárásokról. Őrizzük is a levelet, melyet az említett hatóságoktól kaptunk, melyben az önkormányzati vezető részletesen ecseteli, hogy miképp segítette ő a munkánkat. Lelke rajta. Riasztó példáját is csak azért hozzuk fel, mert évekkel ezelőtt, őhozzá is fordultunk ezügyben, s a válasz, kísértetiesen emlékeztet a mostanira.
A Program akkori és mai megmondóemberének, a Nagy Stratégának pedig, nem kellett különösebb bűvésztrükköket bevetnie mindenkori válaszához. Csak játszania kellett a kenetes frázisoktól az üres lózungokig terjedő jól ismert skálán.
 
És ahogy a dolgok most állnak, úgy nézem, egy-két „modellkísérleti programra” még bőven futja, amit bátran kezére adhatnak.
A „bevont lakosságra” már csak egy dolog hárul: kibírni.
 
Budapest, 2011. február 20.
 
Budaházy Gusztáv
Négy Ház Egyesület
negyhaz@freemail.hu
 
 

 A fórum legtöbbet használt két szava volt ez. A két, területileg ezt a részt képviselő ember szájából, akikről kiderült, sok közük nincs is Palotanegyedhez. Az, hogy nem ismerik, kicsit erős lenne, mert legalább azt tudják, hogy hol van...

Szóval újra lakossági fórum a CaPE szervezésében, kábé 45 ember jött el megnézni, mit is mondanak az általuk megválasztott pártkatonák. A szervezők fejlődnek, hiszen ez már a sokadik fórum, amit összehoznak. A mostani fő témája is változatlanul a köztisztaság és a közrend volt, ami folyamatosan visszatérő - de mégsem látni érdemi változást. 

Az este két részre lett bontva, előbb az emilben érkezett kérdéseket tárgyalták, aztán az élőszóban feltetteket - de előtte bemutatkoztak.


 

 Egry Attila elsősorban a kettes választókörzet képviselője, másodsorban alpolgármester - ebből kifolyólag szívügye a Palotanegyed. Élni a XI. kerületben, Budán, persze, de szándékában áll beköltözni a Palotanegyedbe.

 Szilágyi Demeter mikrofonfóbiás, félévente körbejárja a körzetét, becsönget mindenhová. Ötödéves jogász a Pázmányon, és ez a kötődése a negyedhez. Jelenleg a II. kerületben él, de nemsokára beköltözik a Horváth Mihály térre.

Első kérdés a Palotanegyed átnevezése merült fel, ezt gyorsan cáfolták, nem a nevet, hanem a funkciót változtatják csak meg, így lesz egyetemi negyed. Adott ehhez minden, és nem csak itt, hanem az egész kerületben, hiszen a fővárosban itt koncentrálódik a legtöbb egyetem.

 Baross 40 sorsa is többeket érdekelt, hiszen nem történik még mindig semmi, csak pusztul tovább. Miért nem tud sehogyan hatni a hivatal a tulajdonosra? Építési osztály bárki bejelentésére intézkedik. (hm, látják és mégsem) Ugyanilyen a Krúdy-Horánszky sarkán bomló épület.

 A Zichy Hotel folytatná a Baross utcáig a Mária utca díszburkolatát - pontos infót erről sem tudnak, de majd tájékozódnak.Mikszáth tér 3, szintén műemlék épület, itt sem történik semmi, csak a penész eszi. Megvizsgáljuk, persze. 

Sok sétáló, csökkentett forgalmú utca lesz a közeljövőben, de a Pál utca kimaradt, pedig rengeteg - főleg olasz - turista járja be az ifjúsági regény kapcsán. Európa Belvárosa II. tervben van, de sajnos azt már csak önerőből fogja tudni megtenni az önkormányzat, abban szerepelhet - viszont a polgármester programjában a Szentkirályi utca sétálósítása benne van.

Az átmenő forgalmat kellene kizárni, hiszen még mindig sokan használják menekülő útvonalnak a Rökk Szilárdot és a Szentkirályit. Rákóczi út sem élhető, 2x3 sávos kvázi autópálya rontja az életminőséget - ez viszont fővárosi hatáskör.

Kutyaürülék, kátyúk: a kutyák gazdái bírságolhatók, mégsem történik meg sokszor. Köztereseink nem szívesen konfrontálódnak személyesen, egyszerűbb a kerékbilincselés, ahol nincs találkozás. Kátyúk javítása tavasszal várható, és megpróbálják szigorúbban bírságolni a kutyásokat. Létre fognak hozni egy telefonszámot, emilcímet ahol be lehet jelenteni az önkormányzat cégei felé dolgokat. (van is, miért nem tud erről egy alpolgármester?) Az egyesület és a lakosság segítségét kérik a kátyúk bejelentésével - ilyen is volt az elmúlt időben, összegyűjtöttük a burkolati hibákat, eljutott a lista az önkihez, csak visszajelzés nem érkezett; ettől függetlenül újra megtörténik.

Orvosi rendelő, azon belül az ellátás foglalkoztatja még az embereket, hiszen sokan nem tudják, hová is menjenek. Az Auróra utcai rendelő a válasz mindenre - ha kész lesz a felújítása; 700 milliót szánnak rá, egy év munka. 

Hipp-hopp, el is repült egy óra. A második félidőben az itt megjelentek kérdései, megjegyzései izzasztották a képviselőket, akik néha a teljes tanácstalanságot mutatták. Pedig ha foglalkoznának a területükkel, talán nem érné meglepetésként az itt élők problémái.

Horánszky sétáló vagy csökkentett forgalmú lesz? Rév8 tervei között még sétáló szerepel, viszont megállapodás született az itt élőkkel, hogy csökkentett forgalom lesz csak. Mi a valós? Alföldi exRév8 György megnyugtat és megvizsgál.

Gutenberg téri galambok ürüléke, ráadásul a felújított Mária utca burkolatán ujjnyi vastag. Fertőző, a játszótérre is jut bőven - megoldási javaslat a fogamzásgátlós etetés, illetve a sólymász. Tudni kell azt is, hogy a galambok etetése évek óta tilos, szabálysértési eljárás indítható, viszont a derék józsefvárosi közteresek ebben sem intézkednek.

Helytörténeti tanács felállításáról döntött a testület, viszont kimaradt belőle mind a Kossuth Klub, mind a CaPE. Erről sem tudnak, természetesen.

Visszatérő kérdések: körútról a Baross utcába kanyarodni a Kálvin tér felé; illetve a Gutenberg tér sarkán 5 utca keresztezi egymást, nagy a gyalogos forgalom, zebra meg nincs. Megvárjuk a balesetet, vagy lesz valami? Lesz valami, bizony.

Nemzeti Múzeum kertje sem új téma, folyamatos az ott parkoló autók nagy száma. Változás lesz? Már van - illetve kellene lennie, az új igazgató szerint kb. 15-20 autó állhat bent, viszont változatlanul 60 körül parkol ott. Területileg a kerületben helyezkedik el, a kerületi főépítésznek van ráhatása, csak intézkednie kellene - tudtuk meg egy hozzászólásból. Intézkednek, hiszen tényleg van hatósági jogköre a kerületnek.

Bringások is sok problémát okoznak az egyirányú utcába forgalommal szembe tekeréssel, a szűk utcákon ez többszörösen balesetveszélyes. A KRESZ szabályait be kell tartani, tartatni. Van lehetőség a szabályos behajtásra, de ezt tábla szabályozza és legalább 4,5 méter széles úttestet igényel.

Gyulai Pál utca sétálósítása, illetve a parkocska közparkká alakításáról sem kapnak érdemi tájékoztatást. Mi lesz ott? Az, amit megbeszéltünk, persze, folyamatban van.

Szabó Ervin tér fel lett újítva, mikor kerül vissza a kerület kezelésébe? Hamarosan.

Jó lenne, ha lenne egy archívum, ahol utána lehetne nézni mi is hangzott el az eddigi fórumokon; illetve tényleg ideje lenne a kétirányú kommunikációnak. Szándék eddig csak a lakosság részéről látható, a hivatal nem beszélget a polgárokkal. 

Meg is értem azokat, akik (már) nem járnak fórumokra - viszont most új testület van, talán érdemes lenne rájuk hatni, nyomást gyakorolni; ha több embertől hallják ugyanazokat, talán tényleg lesz változás. Ami jelen esetben a normális működést jelentené, ugye. (ne is mondd, naív vagyok)

Várjuk a következő fórumot; kérdés az, hogy vajon történik-e az most elhangzottak kapcsán bármi?

Szerinted?

Környékbeli életképek a vegyesbolt kirakatában, portrék a kávézófalon, jövőképek a boltok polcai közt – szokatlan terekben, egyedülálló kiállítás-sorozattal zárul a két és fél hónapja, 8. kerületi gyerekek aktív részvételével zajló 8ker + én elnevezésű program. Mielőtt külső helyszínekre települnének a fotók, az alkotók és szervezők kiállítást és közös ünnepséget tartanak a Mátyás téri Kesztyűgyár Közösségi Házban december 17-én 18 órakor.


A fotózást, mint művészeti eszközt segítségül hívó Photovoice nemzetközileg elismert és kipróbált módszer, mely a fényképezést ötvözi a közösségfejlesztés és identitáserősítés céljaival. Törekvéseik nyomán a kép alanya annak készítőjévé válik, ábrázoltból ábrázolóvá lép elő, ami ellene megy az érintett csoport sztereotip megjelenítéseinek, miközben képes dokumentálni a környezet büszkeségre okot adó vagy problémás jelenségeit is. Pozitív visszacsatolást ad a résztvevőknek, élményekhez és speciális kompetenciákhoz (szociális, kulturális kifejezőkészség stb.) juttatja őket.

A 8ker + én programban nagyjából egy tucat, 8. kerületben élő 10-15 éves roma és nem roma származású fiatal vett részt. Öt mentor (szociológus, drámapedagógus, fotós, stb.) közreműködése mellett hetente kétszer másfél órában ismerkedtek a fotózás technikai oldalával, és foglalkoztak közösen a program törzsét alkotó témákkal. A munka kezdeti szakaszában időt igényelt mind a csoportban való dolgozás, mind a megfelelő, dolgozásra alkalmas légkör kialakítása: türelem, tolerancia, koncentráció erősítése, egymás meghallgatása és a verbális önkifejezés gyakorlata mind megoldandó feladatok lettek.

Ebben az életkorban a gyerekek nehezen reflektálnak önmagukra vagy közvetlen környezetükre, ezért a kezdeti csapat- és bizalomépítő játékok után is alkalmaztak drámapedagógiai módszereket. A fiktív, résztvevők által kitalált történeteken keresztüli indirekt megnyilvánulás segített mélyebb tartalmakat felfejteni és reagálni a felmerült kérdésekre, problémákra. Ez a momentum a program egyik legnagyobb érdeme, vagyis hogy nem egy produktumra (kutatási anyag, kiállítás) helyezi a hangsúlyt, azok mindössze velejárói, hanem magára a folyamatra, amelynek során a résztvevő gyerekek, fiatalok önmagukról és környezetükről tanulnak, és személyiségük, készségeik fejlődnek.

A művészi kifejezésmód „hangot ad” azoknak, akik korábban csak „témái” voltak a szociofotó műfajának. A megadott (én, család, szabadság, félelem, kedvenc tevékenységek) és szabadon választott (barátság, hírességek) témákra készített fényképek csoportban történő feldolgozása segít egy közeg, közösség vagy közös ügyek beazonosításában, amelyek a foglalkozások során kifejthetőek, majd végül szélesebb körű (környékbeli lakókkal, szülőkkel) párbeszéd elindítását kezdeményezhetik.

A folyamatosság a kerületben zajló művészeti, sport vagy szabadidős tevékenységekhez mérten kimagasló volt. Fontos eredménye a programnak, hogy kialakult egy állandó csoport, amely rendszeresen együttműködött és kitartóan végigjárta a foglalkozást, ami nem szokványos ebben a környezetben. Az ott élő gyerekek életéből jellemezően hiányzik az állandóság, ezért nagyon hangsúlyos volt a koordinátorok (mentorok) szerepe, akik igyekeztek minél több időt tölteni a környéken, és közeli kapcsolatot kialakítani a gyerekek családjával, mivel a program pozitív hatásai a családi környezet bevonása nélkül nem érvényesülnek.

 

Nem pihennek egy percet sem, bár ez inkább tűnik szélmalomharcnak, mégsem adják fel - ilyen az, ha az igazáért küzd az ember.

És ilyen, ha a Hivatal és cégei vannak a másik oldalon. 

 

Tisztelt Polgármester Úr, Projektmenedzser Úr és MNP I. Bérlői Közösségek!
 
2010. októbere óta háromízben – legutóbb egy hónapja nyílt levélben – tártuk föl a 2005-ben indult és 2008. december 31-i határidőre befejezni szándékolt MNP I. Program körülményeit, jelenlegi készültségi állapotát, – most 2010 végén.
 
Az előzőekben elsősorban a „modellkísérleti program” szociális körülményeit, a bérlői bevonás fejleményeit, a bérlői jogviszony-rendszer mai állapotát és lehetséges alakulásait vizsgáltuk meg.
Most, az Önkormányzat és a Rév8 Zrt felszólítására, az Épületfelújítási Program első négy házának műszaki kifogásait tárjuk fel.
Ezzel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy a projekt lebonyolításáért felelős Rév8 Zrt, a mi észrevételeink benyújtásáig nem talált különösebb kifogásolnivalót, hiányosságot, a 2010 szeptemberében abbahagyott, felújítási-javítási munkálatokkal kapcsolatban.
A tételes hibalista felsorolása előtt azonban néhány szóban vázolnám azt a rövid közjátékot, ami a fenti témával kapcsolatban a közmeghallgatáson zajlott le, majd az erről szóló közösségi tájékoztató tanulságait is.
 
I.             Közmeghallgatás, ahogy azt egy közmeghallgatott látta, a fenti kérdéskör kapcsán.
 
Amikor a moderátor gyöngéd kioktatása után és közbevetéseitől kísérve szólhattam pár szót az MNP I-II. jelen állásáról, mindenki hallhatta a projektvezető válaszát, majd az ezt követő rövid, polgármesteri kommentárt is. Az előbbire nem is vesztegetnék szót, hisz’ épp azért írtunk sokadjára is beadványt a kerület vezetőjéhez, mert a programmenedzser úr. hosszú évek alatt még egyetlen kérdésünkre sem adott egyenes választ, és egyetlen határidőt sem tartott be; - mely szokásához ezúttal is hű maradt.
Hanem a kommentár, amit a polgármester úr ehhez a kis közjátékhoz fűzött, miszerint „Alföldi György és köztem régi ellentét feszül,” már jobban felkeltette az érdekeltek figyelmét.
A mieink ugyanis, a meghallgatást követő megbeszélésen, nagyrészt nekem rótták fel az évek óta tartó szélmalomharc kudarcait, a remélt változások hiányát és a szemérmetlen mellébeszélések keltette csalódottságot, melyet csak erősített a „személyes ellentét” sajátos minősítése. A legenyhébb, amivel „biztattak”, hogy „hagyd a fenébe az egészet, hisz láthatod, hogy az erősebb kutya … hajtja maga alá a másikat.”
 
   Nos, barátaim, jó- és rosszakaróim, bevallom, a döbbenettől és megalázottságtól, ott és akkor, nem jött ki hang a torkomon; viszont most mégis megosztanám Veletek félszázados felnőtt életem egyik szerény tanulságát: Amit erőszakkal, orv fondorlattal vagy hitvány árulással vesznek el tőled, azt még visszaszerezheted, de amiről önként mondasz le, azt soha.
 
II.           Összefoglaló az MNP I. első négy házát érintő műszaki kifogásokról.
 
A Program I-el kapcsolatban először 2008 októberében fordultunk az akkori vezetéshez, s egy „egyeztető megbeszélés” után, minden érdemi kivizsgálást mellőzve, minden maradt úgy, ahogy volt.
Legutóbbi tételes hibalistánkat pedig, f. év április 7-én adtuk át, melyek orvoslására, - egy közös felmérést követően - egy 2010. szeptemberi határidőt adott meg a Rév8. Az azóta elvégzett javítások azonban korántsem terjednek ki a program egészében vállalt, de lemaradt vagy hiányosan elvégzett munkálatokra, sőt, mint látni fogjuk, azóta újabb és újabb fogyatékok kerültek a felszínre.
Azt a kérdést pedig, hogy a két éve lejárt határidejű és már rég készre jelentett MNP I. program műszaki hiányosságait s a már elkészült állag rohamos romlásának komplex kérdéskörét miért nekünk kell napirenden tartani, sokadjára is feltesszük. Továbbá azt is, hogy ki felel a tetemes költséggel járó rendszeres pótmunkákért, melyek – mint látni fogjuk – máig foghíjasak. Ezek felvetése lenne „személyeskedés és feszültségkeltés”?
 
II/1. Karácsony Sándor u. 22. sz. lakóépület műszaki kifogásai.
 
1.    Az épület falainak csak a nyugati és magasföldszinti része kapott hőszigetelést, ezért hőszigetelési problémák (hőhidak) keletkeznek. E munkák folytatásában f. év 9-én külön megegyeztünk az Önkormányzat-Rév8-Négyház egyezség részeként. (A falpenészedésről szóló – akkori – 16 lakás tételes felsorolását, április 7-én adtuk át a Rév-nek).
2.    Az előző (2009 évi ) vakolás során eltűnt kapualji mozgásérzékelő pótlása.
3.    Lógó kábelek és villanykapcsolók, fedlapok és más, az épület egészét érintő arculati hiányosságok megszüntetése. (Pl. a szétesett külső nyílászárók).
4.    A lépcsőház és a folyosók hibás elemeinek (kitört lépcsőfokok, repedt-törött gyomverte kövezet stb.) rendbehozása.
5.    A teljes tetőzet hófogó acélhálóinak és kettős hótörő ékeinek a felújítás előtti állapotnak megfelelő helyreállítása, a vonatkozó építésügyi szabványoknak megfelelően.
6.    A körfolyosó korlátjainak, a tartószerkezet acélkonzoljainak korróziómentesítéséről és lefestéséről, 2007 október 3-án állapodtunk meg a Rév-vel. A szerkezeti elemek felújításával kapcsolatban ugyanis, javasoltuk az előző karbantartási munkák idejét, mértékét és jellegét megállapítani. Ez – a földszintes épületrész (B épület) statikai vizsgálatával együtt – elmaradt. Legalább egy korróziótesztet azonban el kellett volna végeztetni. A rozsdás szerkezetek most ott éktelenkednek a frissen festett falak között.
7.    Két lakásban (Fe. 4. és I. em. 26.) a gázvezeték-csere és a készülékek biztonságtechnikai vizsgálata elmaradt. Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzetet többször is jeleztük az illetékeseknek. Legutóbb, egy lakó enyhe gázmérgezése és a vagyonbiztonságot veszélyeztető ügyben, november 25-én intézkedtünk, miután a Rév-képviselőt képtelenek voltunk elérni.
8.    Burkolási munkák hiányosságai (II. em. 27). Hanyagul felrakott, elégtelenül fugázott, szegély- és eldolgozási hibákkal, felemás csempékkel borított konyhafal.
9.    Gipszkartonnal hevenyészve takart, pőre elektromos vezetékek  a kapu alatt.
10.A lépcsőházi védőlábazat kialakítása.
11.És hiányzik még a házszámtábla és a sikeres együttműködésünket megörökítő dísztáblácska is, mely szép ötletet a Rév részéről mi is lelkesen fogadtuk anno a Program kezdetén… 
 
II/2. Szigetvári u. 4.
 
1.    A lépcsőházban és a folyosói mellékhelyiségekben pőrén hagyott víz- és villamos vezetékek és a folyosók vakolási és glettelési hiányosságai.
2.    A csatornázás során csak a gerincvezetékek lettek cserélve, a lakásokat bekötő csövek (100-as cső) nem.
3.    A házat és a lakásokat elöntő bűz a nem megfelelő csőcserén kívül, a folyosói WC-knek is felróható.
A fel nem számolt folyosói WC-k ellentmondanak annak a civilizációs minimum- elvnek melyet már 2005-ben, a program szellemiségének megfelelően, a Rév-vel együtt deklaráltunk.
4.    Hiányoznak az udvari bűzelzárók fedlapjai, (6 db) melyeket dirib-darab csempékkel fedtek le.
5.    A pincék külső nyílászáróit a lakók maguk hozták rendbe, de az elektromos világítás évek óta üzemképtelen.
6.    A homlokzati tetőn nem lettek visszarakva a hótörő ékek és a hófogó háló.
II/3. Az Erdélyi u. 4. sz. házunk műszaki kifogásait az ottani    képviselőnk jelentése alapján közöljük:   Erdélyi utca 4 Magdolna negyed program.
 
 A Magdolna negyed felújítási program keretén belül befejezésre került a ház belsejének a megújhodása 2009 végén .
Ezzel kapcsolatban a következő kifogásokat foganatosítja a ház lakóközössége :
 
A belső ereszcsatornák oly módon lettek cserélve és elrendezve, hogy nagyobb eső után a harmadik / felső / emeletre a csatornákból dől le a víz és befolyik a lakásokba és nem utolsósorban a frissen, felújított és festett falon folyik végig a földszintig .
A belső felújítás befejezése után nemsokára földszinten és a lépcsőházban kb. 1.m. magasan a festék kezdett felhólyagosodni és leválni .
Régebbi, azaz legalább kettő éves dolog,/ melyet hiába is kérünk a Rév 8.tol / a belső villanyhálózat felújítása során, a bejárati folyosón a lámpák túl magasra lettek felhelyezve kb.3,5 m-re a mennyezetre, hogy cseréje szinte megoldhatatlan és egy hónapi használat után ki is égtek és az óta, nem is lett hozzájuk nyúlva./ egy égő kb.3000 e.ft. /
Sajnos a napokban derült ki az első hó után, hogy a tető felújításánál elfelejtettek hálós
hófogót felszerelni és az olvadt hó nagy robajjal zúdult le a tetőről az udvarra és csoda hogy nem volt belőle baleset !!!! /gondolom az utcafronton is ez a helyzet /
 
Most ez évben 2010 közepén lett kész a homlokzat felújítása és ezzel kapcsolatban a következőket kifogásoljuk :
 
A homlokzati felső ereszcsatorna nem lett kicserélve csak a felmenő és ezért a legkisebb esőnél is csurog le a víz a tetőről, mint ha nem is lenne csatornánk.!!!
A homlokzati ablakok a házzal egyidősek és nem zárodnak ezeket nem toldozni-foldozni, hanem cserélni kellett volna, valahogy a pénzt másképpen kellett volna elosztani, hogy erre a nagyon fontos dologra is jusson………..!?
A belső elmaradt munkák még nem kezdődtek el ezek a következők :
 
Hátsó elválasztó fal felépítése / elválasztás az iskolaudvartól /.
Sajnos mióta az iskola megkapta a háztól leválasztott udvarrészt akkora a ricsaj,hogy az ott lakóknak a pihenése teljesen lehetetlen / sok idős ember él a házban / az elválasztó fal talán enyhítene ezen a gondon !
A pincében a falak erősen vizesednek és a földszinti a lakásokban a falak kb.1méter magasan vizesek-dohosak és penészednek a festék a vakolat lepereg-lemállik az égészségre súlyosan,.ártalmas !!!
A Magdolna-negyed programban állítólag szerepel egy ilyen fejezet, hogy a földszinti falak részleges /valamilyen technológiával / víztelenítése, de erről a Rév8.nagyon hallgat és a lakásokon belüli falakra szerintem nem vonatkozik./bár nagyon fontos lenne /
A közös WC-ket,megszüntették az emeleteken,de földszinten valamilyen okból meghagyták az okát sajnos nem tudom megmondani a Révvel nagyon nehezen lehet kommunikálni !
 
Tisztelettel !
 
 2010.12. 05.                          Winhardt Ferenc
           
                           A ház lakóinak megbizotja és a Négy ház Egyesület Elnökségi tagja.
 
II/4. A Dankó u. jelentésével kapcsolatban lásd, mint fennt.
Magdolna Negyed Program I. keretében 2006-2009 között közösségi bevonással megújított, Dankó utca 7. számú ház felújítással kapcsolatos észrevételei.
 
 
A felújítás során a ház hátsó földszinti szakasza új födémet és tetőt kapott. A tető építése során elmaradt a hófogó kialakítása. Tapasztalatunk az első komolyabb havazás után az, hogy szükség lenne valamilyen hófogó megoldás kialakítására, mert az olvadás következtében folyamatos és nagy mennyiségű, tömegű jeges hó zúdul az udvarra, amely életveszélyessé is válhat.
 
Továbbra is kifogásoljuk a felújítás során elmaradt vízvezeték cseréjét, mely az új víz-csatorna illetve a lakásokban felszerelt vízóra közötti szakaszon található, (RÉV8 ZRT szerint ki van cserélve). A felújítás után már volt csőtörés ezen a szakaszon, amelynek következtében a Fszt. 5-ös és a Fszt. 6-os lakás jelentősen beázott az új parketta és a frissen festett fal komolyan károsodott.
  
Elmaradt a pincelejáró lépcső feletti előtető kiépítése, melynek következtében a folyamatos és nagy mennyiségű esőzés következtében az új pinceajtó teljesen elrohadt, illetve a pince jelentősen elvizesedett.
Kérjük a fent említett problémák felülvizsgálatát és megoldását.
Köszönettel, Székelyné Hanisch Krisztina
2010-12-10
 
  
Budapest, 2010. december 13.
Budaházy Gusztáv
 

 

Úgy tűnik, a kommunikáció nem nagyon megy az új testületnek sem - így aztán a nyílt levél marad. Kár, bár a nyilvánosság ereje általában segít...remélem most is. 

 UPDATE: Hamar munka ritkán jó! mondogatta nagyapám, és milyen igaza volt...A lényeg maradt csak le, a polgármesterhez írott levél; viszont a Rév8 vezetőjéhez írott, mellékletnek szánt felkerült. Javítva. Kiegészítve.

  

Tisztelt Polgármester Úr!
 
Hovatovább tíz hónapja annak, hogy a Magdolna Program első négy házának a Bérlői Bevonás Felújítási Rendszerében (BBFR) szerzett, és a kölcsönös tapasztalatok alapján kidolgozott bérleményi jogviszony-rendezés ügyében, Önnel, Alföldi György tényleges programigazgatóval és két általunk felkért képviselő-testületi taggal leültünk az Ön dolgozószobájában, azzal a közös szándékkal, hogy tovább nem halogatható lépéseket kezdeményezzünk, a sokévtizedes bérlői rendszer egyes elemeinek, egy a mai követelményekre és a korszerű jogi és életviszony-szokásrendszerbeli változásokra alapozott szempontrendszer szerinti felülvizsgálatára. Mi, abban a szent meggyőződésben tettünk eleget a megtisztelő meghívásnak, hogy a résztvevők mindegyike, legalább ebben az egy premisszában megegyező nézeteket vall. Aziránt sem volt akkor kétségünk, hogy célszerű és ajánlatos lenne végre mindkét fél (bérbeadó-bérlő) érveit egybevetve mérlegelni, lépéseit összehangolni, és – legalább ezegyszer, a gyakorlatban is, mintegy munkaközi használatra – egyenrangú félként kezelni egymást.
 
A „helyzet” bonyolultságának az a lényeglátó és a súlyos háttértartományt is világosan mérlegelő helyzetfelismerése, ami akkor Önnek minden gesztusán érződött, s mely az ezt követő intézkedéseiben is megnyilvánult, mindannyiónkat komoly reményekkel töltött el; - de legkivált azokat, akik ennek az áldatlan helyzetnek legfőbb kárvallottjai: kerületünk „árnyékos” negyedének lakóit. Megkímélném most Önt (és a jobb sorsra érdemes olvasót) attól, hogy ezek a remények hogyan hamvadtak el fokozatosan az elmúlt tíz hónapban. Ezt számos, részben ezen a blogon is fellelhető írásban is szemléltettük, s egy továbbit, melyet e tárgyban Alföldi György tényleges programirányítóhoz írtunk nemrég, ehhez is mellékelünk. Ebből pontról-pontra követhető, hogy az a már-már túlfűtött várakozás, melyet a képviselő-testületi határozatban is beharangozott változások reménye keltett, miként csapott át keserű csalódottságba, majd ádáz-esztelen vádaskodásba, ellenünk, kezdeményezők ellen, amikor a „változás” első lépéseként indokolatlan és ostoba büntetőakcióval díjazták a PROGRAM első házának, a „bérlői bevonást” komolyan vevő és (a FEM-nek megfelelő) következetességgel alkalmazó lakóit. A megvezetett bérlők és főképp más, egyéb minőségben fungáló bérleményhasználók, a mi fejünket követelték, ahelyett, hogy a háttérben megbújó, nemtelen és gátlástalan felbujtókat vonták volna kérdőre, akik áthághatatlan védővonalaik mögül, a megkeresés minden formájára csak sértett-megvető hallgatással válaszoltak.
 
Baljós sejtelmeink ellenére, - melyek törekvéseinket az utóbbi időkben kísérték – mégis abban bízunk, hogy - amint ez a szeptember 7-i jegyzőkönyvből is kiderül, - ha kell, hát Ön fogja megválaszolni, az egyébként a Testületnek is átadott petíciónkban is feltett kérdéseket. Ezt minden további tevékenységünkre és lojális együttműködésünkre nézve, (mondom ezt elsősorban az aláíró öt ház nevében), nagyjelentőségűnek és meghatározónak tartjuk. Nem ismerhetjük persze az Ön álláspontját és szempontjait a Program egészét illetően, azonban ha a miénk is számít valamelyest, csak azt mondhatjuk: itt állunk télvíz idején, egy súlyos, élet- és vagyonbiztonságot is veszélyeztető, ötödik éve nyűglődő, minden épeszű számítás szerint is maximum egy év alatt elfelejthető, városrehabilitációnak titulált, tucat-épületfelújítás kellős közepén, amelynek közönséges házrenoválás a becsületes lánykori neve. Le kellett ezt írnunk ahhoz, hogy kijelenthessük: rossz tanácsadók azok, akik kisiklatták a Magdolna Program kedvező kondíciókkal induló szerelvényét, elherdálva azt a minden anyagi erőnél szilárdabb bizalmi tőkét, mely tán egyedül képes „hegyeket mozgatni” – de egy komplex, humánorientált programot pedig egészen bizonyosan. Sajnáljuk, hogy mindezt egy „városrehabilitációs program” élén álló vezetőnek kell címeznünk, ahogy azt is, hogy mindmáig ő az, aki – „személyiségjog-védelem” címén – máig sikeresen akadályozza meg, egy épkézláb bérlemény-nyilvántartás bevezetését. Napvilágra kéne egyszer már hozni, mi rejlik valójában a magasztos „liberális” elvek mögött. Ő az, aki egy alvajáró biztonságával javasolta Önnek, (és nekünk), hogy vigyük „száz bérlő elé” és ott vitassuk meg a bérleményi jogviszonyok rendezését, s akiről ki merjük jelenteni, hogy nem tudja, mit beszél, vagy ha igen, hát annál rosszabb. Azt feltételezni ugyanis, hogy a bérlői mikrotársadalom valami homogén egység, mely ég a vágytól, hogy végre együtt vágjunk rendet a rendezetlen jogviszonyok bozótjában, a tátongó ismerethiány és a kihívó indolencia önhitt beismerése. Ez a jobb sorsra érdemes közösség, polgármester úr, jogi státuszát és szociális determinációját tekintve, szinte átláthatatlanul megosztott, súlyos és vérremenő érdekellentétektől szabdalt, heterogén konglomerátum; és kimondom: csak demagóg ágálók könnyű álmaiban mozgósítható „nemes célok” pártolására, a vélt vagy valódi érdekeik ellenére pedig, még abban sem.
 
Itt jegyezném meg különben, hogy kezdeményezésünkre a Rév8-cal közösen, 2009. május 21-től három alkalommal, a Lakásügyi Iroda, a Szociális Iroda, a Vagyonkezelő, a Családsegítő Szolgálat, a Szabálysértési Iroda és a kerületi Rendőrkapitányság bevonásával, épp’ ez ügyben szerveztünk „Lakhatási és Együttélési Találkozókat”. Ezeken témakörökbe vonva azokat a kérdéseket beszéltük meg a lehető legszélesebb körben, melyek az ezt követő szakkérdések megtárgyalását voltak hivatva előkészíteni. (Bár lehet, hogy erre nem emlékszik a Rév8 az akkori vezérigazgatója, ami már csak azért is lehetséges, mert egyiken sem volt ott.
És ahogy egy hídszerkezetet sem lehet össznépi lelkesedésből megtervezni, azonképp a mulasztásos jogsértésekről vagy épp’ településszociológiáról sem lehet pusztán vezéri stallum birtokában „demokratikus vitát” nyitni, még annak sem, aki – csupa féltő gondoskodásból – rendőrattak bevetését fontolgatja „pártfogoltjai” és a magunkfajta felforgatók ellen.
 
Nézzünk végre szembe a tényekkel, polgármester úr, melyre – tudjuk – csak az képes, aki a szándékon túl, némi diszciplináris munícióval is bír, választott tárgyát illetően.
Az „álbérlők” és más közszolgálati mulasztásból (is) önkormányzati bérleményekkel bűvészkedők hada (mindkét részről) a pokolba kívánja az „okostojás okvetetlenkedőket”, akik „telebeszélik a búráját” olyasmivel, amit ő már rég „megoldott okosban”, és magasról tesz a magasztos közérdekre, melyből – véli joggal vagy anélkül – csak az övé marad ki mindig. És persze jól jön neki a tekintélyes támogató, aki megleckézteti az izgága mitugrászokat, bár azt se tudja, melyiken röhögjön jobban. Ő az, aki még azt is hajlandó elnézni, hogy a Program, melynek ő is részese volt, most ott áll, öt év után is befejezetlenül; - legfeljebb akkor tűnődik el egy kissé, ha a fagyott hótömb a nyakába zuhan, a hófogó nélküli tetőzetről.
És ahogy mindkét találkozónkon azonos súllyal szerepelt a közrendügyi és szociális kérdések mellett az épületfelújítási- állagmegőrzési is, úgy kérjük, hogy remélt válaszában erre is térjen ki, tisztelt polgármester úr. (A terjedelmes hibalistát még tavaly átadtuk a Rév-nek.)
 
A Magdolna II. Programról pedig, melynek panaszosai egyre többen keresnek meg minket, s – ahogy tapasztalhatja, Önt is -, most nem is térnék ki. A hozzánk érkezett észrevételek legnagyobb részét, mi is a közmeghallgatásra továbbítjuk. Polgármester úr, mi bízunk Önben, még ha munkatársainak azon jótét tanácsát, hogy a Programmal kapcsolatos észrevételeinkkel forduljunk a Rév8-hoz, vagy – mint nekem tanácsolták – egykori vezéréhez, nemigen tudjuk mire vélni. Ha nem hiszi el „száz bérlőnek”, hogy az említett úr, cégével együtt, számunkra már rég elérhetetlen fantommá vált, akkor hiába is raboltuk a drága idejét.
És hát bízunk persze nem csak Önben, de egy szolid kibontakozásban is, bár tudjuk, hogy a civil szférában nem fújnak valami kedvező szelek manapság.
De higgye el, hogy bár elsősorban képviseltjeinkkel vagyunk szolidárisak, de lojálisak és kompromisszumkészek vagyunk minden olyan erővel, aki nem várja el tőlünk, hogy „szabad ésszel adjuk… a szolga ostobát.”
„Akit pedig taszít a szólás egyenessége, el sem hiszi nékünk, hogy a részvét, melyből minden szavunk fakad,… mélyebb és áthatóbb a sértett fájdalomnál;” – és persze, hétévi szakadatlan munkánk többszáz oldalas írott anyagát sem szívesen szórnánk a szélbe…
 
Budapest, 2010. november 18.
 
Szívélyes üdvözlettel:
Budaházy Gusztáv
Négyház Egyesület
 
Ui.: Tagjainknak, támogatóinknak…
Ezt a fogalmazványt – változatlan formában – elküldjük a Közmeghallgatásra is, hisz az itt felvetett kérdésekre elsősorban is hivatalos válaszokat várunk. Meg kell, mondjam azt is, hogy idő-  és apparátushiány miatt, képtelenek vagyunk a többnyire bérleményi jogviszonyokkal összefüggő, valamennyi üggyel egyenként foglalkozni, bár a lehetőségeink határáig erre is készek vagyunk. Ellenszélben minden stallum nélkül, ez is több, mint amire folyamatosan képesek lehetünk. 

 

És íme, a Rév8 vezetőjéhez írt levél:

 
Tisztelt Uram! 


A f. év augusztus 19-én, az Ön és munkatársa megszövegezésében hozzánk eljuttatott "Közös Nyilatkozatra" és az e tárgyban korábban keletkezett "Emlékeztetőre," az alábbiakat válaszoljuk. 

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nevezett iratok - melyekbe részünkről egy betű sem került - megismétlik azokat az állításokat, melyeket a teljes inkompetencia és a Tárgyban foglalt események valóságtartalmától való totális függetlenedés jellemez. Ön, arra szólít fel az érintett felekhez is eljuttatott "Emlékeztetőben,"  (a,b pont) hogy állításainkat indokoljuk meg. Bár szóban és írásban egyszer ezt már részletesen kifejtettük, kérésére röviden összefoglaljuk ezzel kapcsolatos álláspontunkat. Íme:

Minkét ellenőrzés a vonatkozó rendelkezések figyelmen kívül hagyásával történt,kezdve a kiértesítés szabálytalanságaitól, a jogszabályban előírt (kétféle) jegyzőkönyvi anyag teljes mellőzéséig.

HIÁNYZIK I. A bérleményekről szóló (tárgyi-dologi és személyi vonatkozású) ÁLLAPOTFELVÉTELI JEGYZŐKÖNYV, mely egyébként bérlői példány-köteles, természetesen mindkét fél által aláír/at/va. (Korábban készültek is ilyenek, melyek bérlői példányait megőriztük.) 

HIÁNYZIK II. Az ellenőrzés egészéről szóló (jegyzőkönyvi) feldolgozás, mely - a már említett szempontok szerint - kiértékeli, besorolja a feltárt tényanyagot, a tapasztalt-felfedett hiányosságokra pedig /megoldási/ javaslatot tesz az illetékes szerveknek. (A "jöttem, láttam, lepacsiztam" típusú, "ellenőrzések" következményei nagyban hozzájárultak ahhoz a kétes hírnévhez, ami a Negyedet övezi.) Amikor pedig kérdéseinkkel az "együttműködő" vezetőhöz /a kijelölt programfelelőshözR.A./ fordultunk, azt válaszolta, hogy arról készít jegyzőkönyvet, amiről neki tetszik, és annak mutatja meg, akinek akarja. Együttműködésünk ezzel nagyjából ki is merült, és sem neki, sem más munkatársának azóta hírét sem hallottuk. Elmondanám még, hogy az egyetlen, amit Önök sikeresen szerveztek meg, az a nemtelen lejárató kampány volt, amit az "ellenőrzés" örve alatt, megtévesztéssel és nyomásgyakorlással Egyesületünk és szerény munkánk ellen folytattak. Ez pedig nem más, mint hívatali hatalommal /joggal/ való visszaélés útján elkövetett, hamis vádra és hitelrontásra alkalmas felbujtás minősített esete. (Minősített, amennyiben a jogsérelem az Önökkel /is/ szerződésben álló, megbízási alapon végzett munkánkkal kapcsolatban ért) 

Súlyos szavak ezek, de tudjuk, mit beszélünk. Nem tudom, mit mondhatnánk még az Önök "konkrét példákra" vonatkozó felszólítására; beszéljünk netán "az egyesülettel áttárgyalt metódus" állításának teljes képtelenségéről, vagy arról, hogy csak üggyel-bajjal tudtuk lebeszélni Önöket arról, hogy rendőri erőket mozgósítsanak a Ház ellen; - s mindezt, az Önök inkompetenciájának az elpalástolására. És persze szó sem volt semmiféle "egyesületi javaslat figyelembe vételéről," hisz az ellenőrzésnek még a közelébe sem engedtek, holott eleve csak lakossági tanácsadói szerepre tartottunk igényt. Ezzel szemben, a beharangozott "együttműködés" keretében, ott álltunk tehetetlenül az udvar közepén, és dermedten néztük, hogy hét év keserves munkája pillanatok alatt mint válik semmivé.Kérdezhetnénk még, hogy miről is tárgyalhatnánk mi "száz bérlővel," a bérleti jogviszonyok feltárása nélkül, melyre sok éve irdatlan munkával készülünk, és immár hat hónapja, hogy kidolgozott javaslataink önkormányzati határozatban is zöld utat kaptak? Csak nem az Önök "konstruktív megoldásokat" sürgető, kifogyhatatlan "cselekvési terveiről," mely a "modellkísérleti program" gerincét képezi? És igen, megpróbálhatnának Önök is, végre számot vetni ezekkel a fontos kérdésekkel, akár a századik "bérlői fórumon," "száz bérlő előtt is," s ha századjára is, de szembenézni végre a valódi helyzettel. Ennek reményében ezúton is köszönjük a meghívást, mely a Kesztyűgyár Tükörtermébe invitál bennünket.

Szívesen is megyünk a PROGRAM I egyetlen, idejében és nagyobb hiányosságok nélkül átadott létesítményébe, az ötödik éve tartó "Nagy Felújítástól" kicsit kifújni magunkat. Szinte mindenki dicséri is, hogy milyen szép és játékosan ötletes; - kár, hogy lakni nem lehet benne...

Budapest, 2010. augusztus 25. Budaházy Gusztáv

A Diszpécserportál Baráti Kör tagjai döntötték el, hogy megrendezik a Hajléktalan Művészek Első Országos Fesztiválját.

A diszpecserportal.hu jelenleg az egyetlen országos, a hajléktalan ellátást szolgáló, napi szinten aktualizált, intézménykereső szolgáltatást biztosító, élő weboldal Magyarországon. A portált 2007 szeptemberében  hozták létre azzal a céllal, hogy a hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkások számára összegyűjtse és elérhetővé tegye azokat a szakmai anyagokat, cikkeket, információkat, melyek segítik, megkönnyítik a terepen dolgozó segítők napi munkáját, valamint, hogy az ország különböző pontjain dolgozó segítő szakemberek számára legyen egy olyan virtuális szakmai találkozóhely, ahol véleményt, tapasztalatot cserélhetnek, megoszthatják egymással az örömeiket vagy indulataikat.

Mi lesz ez a fesztivál? Egy találkozás. Találkozás a közönséggel, a többi művésszel, más művekkel. Kommunikáció, láthatóság. A hajléktalan lét pedig a nem-kommunikáció, a nem-láthatóság.
Legalábbis a többség – a nem-hajléktalanok - perspektívájából. És az is ebből a perspektívából fogalmazódik meg, hogy milyennek látják a nem-hajléktalanok azt, akinek „nincsen ajtaja” (hogy az egyik művész verséből idézzünk).
Rendszerint, és persze nagyon is okkal, az látszik, ami nincs – lakás, állás, pénz, finom illat, rendesen vágott haj, méltóság…
Ami van, ami ugyanolyan, mint bárki másban, pláne, ami több, a tehetség, az alkotás iránti vágy, a létrehozás és megosztás öröme – ez az, ami nem látható. Ezek azok a dolgok, amik mentén NEM szoktunk a hajléktalanokra gondolni.


Most itt a lehetőség!
Nem csak gondolni – részt venni.
Megnézni, meghallgatni – kommunikálni.
Ajándékot készíteni, vagy csak lenni, együtt velük.

A LÁTSZOM! - Hajléktalan Művészek Első Országos Fesztiválja éppen ezért jött létre, hogy legyen egy hely, egy alkalom, ahol róluk szól a történet. Az ő történetük.

November 20, 10.00-22.00 óráig, Bálint Ház 1065 Budapest, Révay utca 16.

Fellépők névsora:

Aczél Lászlóné Markó Andrea - versmondó
Dvorcsák Gábor - grafikák
Haziel - tempera festmények
Hocsi - gobelinek, grafikák, tempera festmények, prózaíró, felolvasó
Szele Orsolya - keresztszemes hímzések, gobelinek
Veszelei József - grafikák
Leé József - költő, versmondó
Orbán Anna - prózaíró, költő, felolvasó
Hódi László - grafikák
Tintér Attila - grafika
Bada Zoltán - zenész
Kovács János - grafika, szobor

Csoportok:
Acapella kórus
Happy Street Boys zenekar
PER-On zenekar
Józan babák Play Back színháza
Fáradt Angyalok színjátszó csoport

 

zsíír

Címkék: civil hangulat

2010.11.04. 13:36

Amit a nép tud tehet a narancsuralom idején, és még menő is: