I.

A lány sikolyát most is hallom. Pedig már egy napja, hogy tanúja voltam a jelenetnek, a Víg utcában, a Rendőrkapitányság bejárata előtt. Demonstrációt mentem bejelenteni késő délután - nem oda kellett volna, de így utólag tán mégis -, mikor szó szerint beleütköztem a jelenetbe.
- Nem látod mi van ide kiírva? - mutatott a kék egyenruhás rendőr az üvegajtóra ragasztott, dohányzást tiltó felirata.
- Látom - válaszolta a tizenhét év körüli lány, és mélyet szívott a cigarettájából.
- Akkor mér nem húzol innen?
A lány tett egy táncos oldallépést, és dühödten nézett a rendőr szemébe.
- Öt méter! Nem tudsz olvasni? - Emelte meg a hangját az egyenruhás és fenyegetően a lány felé lépett.
- Én meg arra kérem, hogy legyen szíves ne kiabáljon velem! - a lány hangja, és teste remegett a felindultságtól.
- Takarodj innen te cafat!
- Faszkalap!
- Na gyere csak be! - a rendőr másodszori kísérletre elkapta a lány karját.
- Segítség! - sikoltott a lány. Táskája, kabátja kiesett a kezéből. - Ehhez nincs joga!
A rendőr erősebbnek bizonyult. Berángatta a reménytelenül védekező lányt az üvegajtón. Én bénán, gépiesen felemeltem a  földről a táskát és a kabátot, és  mentem utánuk.
Bent már nyílt is egy rácsos ajtó, két másik rendőr vette át a sikoltozó, táskáját követelő lányt, karját hátracsavarták, aztán elnyelte őket egy ajtó.
A rács túloldalán egy tizenéves fiú állt. Kezét az  arcához emelte, mint aki nem akarja látni, mi történik.
- Ez nem lehet igaz - mondta mintegy magának.
- Miért nem nyugtatja meg? - kérdezte a fiút, a  szintén a rács túloldalán álló rendőrnő.
- De hát hogyan? Elvitték…
A rendőrnő akkor rám nézett.
- Adja be a csomagokat. Ön kicsoda?
- Újságíró vagyok. És szeretnék erről az ügyről tájékozódni. Amit láttam az rettenetes volt.
- Mert nem látta az elejét.
- Ez lehetséges. Mit nem láttam?
- Köpködött az üvegajtóra, a kabátjával csapkodta a rendőrségi autót, a bejárat előtt.
Közben beadom a lány csomagjait és rémképeket látok, mi történhet most az ajtón túl.
- Írni akar erről? - lép hozzám az a rendőr, aki berángatta a lányt.
- Tájékozódni szeretnék.
- Ez mindennapos ügy. Nyolcadik kerület, négy éve itt dolgozom. De szeretem, különben nem csinálnám. Egyébként a fiút hozták kihallgatásra. A lány csak elkísérte. Részeg volt.
A fiú bent arrébb áll, két rendőr is strázsál mellette. Látom, hogy a beszélgetés most nem fog menni. Egy papírra felírom a telefonszámomat, hogy odaadnám, hívjon majd fel. A rácshoz lépek, intek neki.
- Idejönnél egy pillanatra?
- Nem megy sehova! - szól rá illetve rám, az egyik vigyázója.
Nem is jön. Amennyire látom dermedt, enyhén sokkos állapotban lehet.
Közben a dolgom intéződik, készségesek, udvariasak, még húzom az időt egy kávéval az automatából. Nincs gyakorlatom a rendőrségi újságírás jogi labirintusában.
- Akkor kint megvárom a gyereket - mondom búcsúzóul az ügyeletesnek.
Húsz percig sétálok fel-alá a Víg utcában, aztán feladom. Arra gondolok, addig nem engedik ki, amíg ott látnak. Egész az Őr utcáig jutok, amikor visszafordulok.
- Nem vagyok rendőrségellenes, vaklármát sem akarok csapni, de ha nem engednek beszélni a fiúval, akkor azt írom meg, amit láttam és hallottam.
Az ügyeletes szelíden, megértően elmosolyodik.
- Már elengedték a fiút.
És valóban, már nincs ott. A rács túloldalán.
- És a lány?
- Még kihallgatják, szerintem megússza valami szabálysértési bírsággal.
 Szánalmasnak érzem a gondolatot, hogy megkérjem az ügyeletest, adná oda a telefonszámomat a lánynak, ha majd kiengedik.


II..

Práter utca. A Market bejáratánál egy fél pár tornacipő. Zárás közeli üresség, de valami lüktet a csendben, vagy inkább feszül. Már a kasszánál állok, amikor egy húsz év körüli, fekete ruhás lány viharzik be az ajtón és felénk kiabálja.
- Felmászott és le akar ugrani a tizedikről!
- Mi történt? - kérdem a pénztárosnőtől.
- Balhézott egy gyerek.
- Mit balhézott?
- Kiabált, fetrengett, be volt állva szerintem.
Többet nem tudok meg. De ahogy kilépek és elhaladok a tornacipő mellett, már látom is a mentőt, meg néhány érdeklődőt.
- Leugrott? - kérdem a fekete ruhás lányt.
- Még nem. Ott lóg fejjel lefelé - mutat a toronyház felé.
Nem látok semmit. A mentő körül pár ember.
- Leugrott - mondja nekem egyikük, mint frissen érkezőnek.
- Mikor? - kérdem.
- Két perce. Ott teszik zsákba.
Nem látok semmit, de mintha néhány alak közeledne a túloldalról. Aztán kibontakozik a csoport a sötétből. Középen fehér trikós, kamasz, két oldalról két rendőr, ahogy fogják a hóna alatt, kicsit hátrafeszített kézzel, nem lehet eldönteni, hozzák, vagy viszik.
- Köszönöm, köszönöm, - hallom most már a fiú hangját - folynak a könnyei -, mindenkitől bocsánatot kérek.
A rendőrök betuszkolják a mentőbe, még mordulnak utána valamit, a kölyök lezöttyen valami székre, és amint a mentős behúzza az ajtót, még hallom, ahogy ismételgeti zokogva: - bocsánat, köszönöm, mindenkinek…
- Tényleg le akart ugrani? - kérdem a mellettem álló rendőrt.
- Tényleg. Egy kézzel és egy lábbal tartotta magát..
- És sikerült lebeszélni?
- Nem beszéltem én semmit. Megfogtam a lábánál és behúztam.
- Akkor maga most életet mentett?
- Mondhatjuk.
- Gratulálok.
- Köszönöm.
Egymásra mosolygunk a villogó lámpafényben.

Úgy döntöttem, hogy utcazenész leszek. Ez elég kézenfekvő döntés, ha az embernek vannak dalai, viszont nincs pénze. Lehetünk így néhányan a kerületben, azokról nem is szólva, akiknek se daluk se pénzük nincsen, de ez egy másik történet.
Az enyém úgy folytatódik, hogy bementem az önkormányzathoz, engedélyt kérni, közterületfoglalási vonatkozásban. Kitöltöttem egy formanyomtatványt, és mellékeltem egy részletes helyszínrajzot is, mert mondták ez kell, pontosan feltüntetve az utcákat, építményeket, és méterre megjelölve a tőlük való távolságomat - ha majd zenélek. Ez április 3-án történt, két felvonásban, mert a méterek tekintetében szükség volt egy bejáráshoz. Mondták, majd hívnak telefonon, max. három hét.
Nem hívtak, így hát április 29-én bementem az önkormányzathoz, kicsit várni kellett, mert valaki épp egy formanyomtatványt töltött ki, de aztán én következtem. Elutasították a kérelmét - mondta a hölgy a számítógépből feltekintve. - Nincs indoklás.
Lelkem homályából felderengett egy tétova kérdés.
- Más megkapta?
- Most ketten adtak be, de mindkettő el lett utasítva.
- Tetszik emlékezni olyanra, hogy valaki megkapta?
- Nem tudok ilyenről. Egy bábos kapott engedélyt nemrégiben.
- Ez akkor egy elvi állásfoglalás, hogy a kerületben az utcazenélés nuku?
- Nincs állásfoglalás. Ez a gyakorlat.  Esetleg megpróbálhatja a fővárosnál, vannak odatartozó közterületek is.
- Köszönöm a kedvességét.
- Nincs mit.
A portán elveszem a legfrissebb Józsefvárost, összetekerem, és csapkodom a tenyeremet végig a Baross utcában, hogy ritmust adjak feltörekvő érzéseimnek és gondolataimnak.

1. Miért járatják a  hülyét az emberrel (formanyomtatvány, helyszínrajz, három hét), amikor előre tudják a végeredményt?
2. Miért gondolja úgy a - lassan minőségjelző értékű - Soós György által vezetett városgazdálkodási és pénzügyi bizottság, hogy az utcazenélés káros hatással lenne a kerületi összképre?
3. Miért nem lát a nevezett bizottság fantáziát abban, hogy a kerület bizonyos helyein - esetleg negyedében -, meghatározott időben, minőségi utcazenét lehessen hallani, amivel nem csak a zenészek, de a környék vendéglátósai és kereskedői is jól járhatnának, mert ez egyfajta turista csalogató is lehetne.
4. Miért nem támogatja a bizottság, hogy a kerület cigány zenészei azzal jussanak némi megélhetéshez, amihez értenek és értéket teremtenek?
5. Ami Nyugat Európában tökéletesen működik mindenki megelégedésére, az itthon miért fullad közönybe, elutasításba, meg nem értésbe?

Jött a troli, még ülőhely is volt. Belelapoztam a Józsefvárosba.
A hatodik oldalon figyelemre méltó cikkre bukkantam. “Rend a lelke a közterületnek” címmel részletes beszámolót olvashattam arról, hogy május egytől “nem érdemes engedély nélkül használni a józsefvárosi közterületeket…“, mert a jogosulatlan használók nyolcszoros, de akár huszonötszörös díj fizetésére kötelezhetők. Az utcazenészek is meg vannak említve, ők, és a portrérajzolók mentesülnek a használati díj fizetésétől. Hogy ez a mentesség álságos - tekintve, hogy engedélyt nem adnak -, csak azt sejteti, hogy ez a rend rendetlen. Rendetlen a  betűje és főként a szelleme.
Leszálltam a troliról és hazáig csapkodtam a gumibotszerű újságtekervénnyel a tenyeremet, miközben új gondolatok és érzések bugyogtak elő.

Eszembe jutott az a rend, amely nem tette lehetővé, múlt év nyarán, hogy mint újságíró személyesen kérdezhessem az illetékes(eke)t poloska-ügyben, kérdéseimet írásban kellett benyújtanom, a válaszra heteket vártam és a válasz semmitmondó volt. Pontosabban félrevezető és hazug. Hónapok múltak el, míg érdemi lépés történt, s a helyzetet a legkritikusabb helyeken orvosolták, Hogy hány ember hány poloskacsípésektől álmatlan éjszakájába került ez a felületesség, és érzéketlenség  nem tudjuk, miként azt sem, lett-e személyre szabott következménye annak, hogy valaki(k) megtévesztő módon visszaélt a hatalmával, mert elhallgat(at)ta az igazságot.

Emlékszem a kezdeti lelkesedésre, a tavalyi, április 20-i, lakhatási fórum után. Hivatali emberek ígéreteire, kerületi megnyomorítottak bizakodására, a már említett Soós György “Bérlői amnesztia” című interjújára a Józsefváros újságban, a tanulmányi kirándulásra Nagykanizsán, ahol a szociális építőtábor gyakorlatban működött: emberek lakáskorszerűsítéssel dolgozhatták le tartozásaikat. És emlékszem, ahogy az ígéretek, mint a kacsázó kő fel-felbukkantak az idő múlásával, majd elsüllyedtek a sötét mélybe.

És nem is kell emlékezni, hisz alig egy hete történt, hogy a kerületi rendőrfőkapitány egy nappal a meghirdetett lakossági fórum előtt lemondta részvételét, anélkül, hogy helyettesítéséről gondoskodott volna. A közbiztonságról lett volna szó. Például a közterület r e n d j é ről, arról, amit most épp bírságokkal kívánnak óvni, és ahová az utcai zenélés nem fér be.

És érdemes emlékezni az MNP I.- II. lakossági bevonással kapcsolatos kudarcsorozataira, hisz küszöbön a III. hatalmas lehetőséget kínálva arra, hogy együttműködés alakulhasson ki a hivatal és a lakosság között, hogy ne (f)osztogatás, hanem t á r s u l á s legyen, az érintettek valóban magukénak érezhessék a változást, hogy ne alattvalóként, hanem kerületi polgárként éljenek, akiknek b e l e s z ó l á s u k van saját életükbe.

Az a rend, amely bírságra, megfélemlítésre, titkolódzásra, ellenőrizhetetlenségre (lásd a minap, sürgősséggel elfogadott, közérdekű adatok hozzáférhetőségét korlátozó jogszabályt) épít, az a rend, amelynek híveit a zsebükön és nem a szívükön keresztül nyerik meg, és ahol a megmaradás első számú törvénye a bólogatás, homokra épül, és bármikor összeomolhat. Mint történt március 15-én.

Ezt a rendet én nem fogadom el. Elutasítom az elutasítást. A magam világában és illetékességi területén. Jelesül visszaküldöm felülvizsgálatra a bizottságnak. Itt és most. Ünnepélyesen és tisztelettel. És addig is és aztán is: játszani fogok. Közterületemen. Állampolgári, véleménynyilvánítási, emberi jogon. És mint kerületi lakos.

Úgy döntöttem, utcazenész leszek.

 Néhány nap után megrongálták a frissen festett padokat - hazudja a kerületi honlap, és rittyent mellé egy finom uszító cikket. Mert hiába az összefogás, az igyekezet, a pénz és a saját kezem munkája, ha ezt nem becsüli meg MINDENKI.

Márpedig ez egy ilyen műfaj, ha padokat tartok fenn, akkor azoknak a karbantartását meg kell oldanom. Ezekhez a padokhoz évek óta nem volt nyúlva; most lefestették önkéntesekkel egy politikai PR keretében, aztán rögtön lehet uszítani utána. 

A padok nem pár nappal a festést követően lettek ilyenek. Már délután le volt újságpapírral takarva egyik pad, a másik meg bedobva a bokrok közé, több padon is éppen ültek. (Képek adataiból kiderül a készítés napja.)

Ha tartósnak szánom a festést, akkor megvárom a száradási időt; figyelek a munkámra, hogy megmaradjon. Arról nem is beszélve, hogy mintha graffiti-ellenes festékről beszéltek volna előtte - most meg "összekarcolták és lefújták"...Ha van rendszeres karbantartás, akkor nem így nézne ki egy pad se.

Überciki az egész, ennyire nem látni, gondolkozni előre, csak a politikai haszonszerzés a lényeg.

Amúgy azt tudja valaki, hogy miért nem az ilyenekre - pad, járda, játszótér, kuka - költ az önkormányzat, és miért a Fradi támogatására? 

Tisztelt Danada János Rendőrkapitány Úr!

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a múlt heti lakossági fórumon való részvételét lemondta, így azon úgy hangzottak el a jelenlévők közbiztonsággal kapcsolatos panaszai, hogy  a megoldások keresésére lehetőség sem volt. Segített volna a helyzeten, ha kollégái közül valaki képviseli Önt, s így  - legalább a legsúlyosabb és legsürgetőbb ügyekben – egy közvetlen, élő kapcsolatfelvétel alakulhatott volna ki a két fél ( lakosság – hatóság ) között.

Mivel az ott felvetett problémákat fontosnak tartjuk, és korábbi felajánlását, - hogy a lakosokkal kész tárgyalni -, komolyan vesszük, kérjük, hogy a fórum újra szervezésére egyeztessünk egy kölcsönösen alkalmas időpontot.

Egyúttal arra is kérjük, hogy személyes megjelenésével, hozzáállásával igazolja elkötelezettségét a lakossággal  való kommunikáció és a közös gondolkodás iránt.

Köszönettel:

Balázs Anna

Balogh Barna                                                                   

Bandor Zoltán                                                                  

Bátori Miklós

Bétán Zsolt

Bétánné Szabó Anikó

Bódis Lajos

Budaházy Gusztáv *

Czibi Erzsébet

Csúcs Éva

Dalmadi Jenő

Didi József

Döme Lajos

Ercsei Eszter

Hidegh Sándor

Horváth Gizella

Horváth Judit

Faragó Györgyi

Jóni Anita

Kalászi Ede

Kassai Ágnes

Kemény Árpád dr.

Kósa László

Kovács Vilma

Lakatos Ella

Lovas Ágota

Máthé Gyula

Misetics Bálint

Dr. Molnár György

Pados Emma

Rejtő Gábor

Rézműves Lajos

Seres József

Dr. Szabó Gábor

Sztuchlick Andrea

Tóth György

Tóth Annamária

Varga László

Virág Tamás

* A rendezvény szervezőinek nevében az alábbiakat teszem közzé:

Az aláírók nevei részben az április 18-i rendezvényen résztvevők aláírásaiból, majd a később csatlakozókéiból kerültek ki. Mindazon személyek akaratát, akik – bár egyetértettek kezdeményezésünkkel, de – nem járultak hozzá nevük közzétételéhez, tiszteletben tartottuk. ( Ők voltak többségben…) Érthető módon a nevek beazonosítása (hitelesítése) sem állt módunkban, ahogy pl. a megkeresett személyek lakhatási jogállását sem vizsgálhattuk.

Köszönet mindazoknak, akiknek – még mindig – erősebb a nyilvánosság erejébe vetett hitük, mint az orv megtorlástól való félelmük!

*B.G.

Új seprű jól seper - tartja a mondás. Új kapitányunk pedig nem seprű, ezért az általa kezdeményezett lakossági beszélgetésre egész egyszerűen nem ment el - és még csak nem is ő szólt, hanem leüzent.

Nélküle is megtartották, íme:

Csudálatosabbnál csudálatosabb akciók várhatók a következő egy évben - már csak ha azt nézem, hogy a polgi a pártja kommunikációs igazgatója, az érdekes csemegéket jelent majd. Nézzük csak meg a mostani padfestős akció kommunikációját: szó nem volt elsőre, hogy ő is festene, csak a csinovnyikjai; majd egy pár nappal később kababumm! Caramellel együtt fog festeni, nem máshol, mint a Mátyás téren! 

Laknak ám ott nyitott szemmel járó emberek is:

Mivel nem biztos, hogy ma délután fél egykor a Mátyás téren tudok lenni, szeretném, ha segítene valaki, és 3 perc alatt végigkísérné a téren, valamint néhány ügyben meg is kérdezné a polgit, természetesen kifejezve örömét, hogy festeget, de jelezvén, a világ nem ilyen egyszerű. Amennyiben mindezt videóra veszi, és ide felteszi, egy korsó sörre is a vendégem.

A rövid túrához fényképes segítség itt olvasható.

• A tér Tavaszmező utcai sarkán meg kellene mutatni a járdát, ahol eső után a kis tavunk van évek óta. Hátha megcsináltatja, nagyjából 3 óra munka 2 embernek úgy, hogy a kövekből kirakott járda többi hiányosságát is pótolhatják.
• A játszótér részen a hónapok óta hiányzó hinta pótlására, valamint a homokozó kitört borításának megjavítására kellene rákérdezni.
• A Tesco előtt a lámpaoszlop helyén a lyukra, mégis meddig tervezik "megnemjavítani".
• A tér elkerített részén a szociális otthon előtti placcon rosszul szerelték fel a két asztalt-padot (középre és nem a szélére, így nehezen használható),  a Magda Udvar felé eső oldalon meg néhány helyen nincs sem asztal, sem pad, szintén évek óta.

Ha a konkrét dolgokban sikerül (vagy épp nem sikerül) előrébb jutni, van még néhány csemege:

• A téren a zöld szigetek többsége döngölt földpadlónak néz ki. Tervezik-e a lekerítését, beültetését? Ahogy tervezik-e a rosszul - a házbejáratok elé - épített zöld szigetek átépítését? Talán akkor kevesebben járnának át rajta.
• A tér sok kapuját használják-e valaha, vagy csak dísznek szánták?
• Lesz-e szociális munkás, avagy bárki, aki az itt játszó srácokkal foglalkozna?
• Megint itt lesz a napközis tábor? Körbenézve, ez valóban jobb helynek tűnik több tucat gyereknek, mint az Orczky Kert?
• Hajlandó lenne leülni a környékbeliekkel beszélgetni, mit is gondolnak a felújításról? Mikor?
• Elintézné-e, hogy az MNP III.-ról nem csak az általa írt PR-levélből (ami semmik konkrétumot nem tartalmaz) értesüljenek az itt élők, hanem megnézhessék, mikor mit fognak csinálni. Ha már a tervezésbe nem szólhattak bele, legalább ezt biztosítsa.

Mondjuk mi már jól jártunk azzal, hogy eljön felénk, mert vasárnap reggel 7 órakor takarítják a teret. És ez mesés, ahogy a polgármesteri padfestés is.

A videót meg várom:) 

Írnok

                                                       Kilátás a konyhából

Egy évvel ezelőtt ismertem meg Zsókát. Azon a bizonyos lakossági civil fórumon, amelyre vagy kétszáz, nyomorúságos körülmények közt élő, kerületi lakos jött el, többségük ünnepi ruhában, szívükben az elkeseredés és a remény: hogy talán most, ha nyilvánosan is elmondják panaszukat az illetékeseknek, talán fordul végre a sors kereke, s javulhat helyzetük. Akkor Zsóka, ez a pergő nyelvű cigányasszony valami olyasmit mondott, hogy ha ez így megy tovább, a lakást is magukra gyújtja.
Akkor és ott az önkormányzat képviselői, élükön Soós Györggyel, ígértet tettek, hogy a kritikus helyzetben lévőknek gyors segítséget nyújtanak, s a kriminális körülmények javítására hosszabb távú programot dolgoznak ki. Azóta sok víz lefolyt a kerület csatornáin, sok könnycsepp gördült le az itt élők arcán, sok szitok és fohász indult az égbe és sok nekigyürkőzés fulladt ki, tévedt el, vagy deformálódott a felismerhetetlenségig a labirintusban, amelyet mindenki sejdít, vagy tapasztal, ha a hivatali ügyintézés közelébe sodorja végzete.

                                                                    Mária a sarokban

Amikor minap meglátogattam Zsókát épp telefonált.  Ugyanazt  a hangot hallottam, mint egy évvel ezelőtt, a sarokba szorított, a szabályok és lehetetlenségek hálójában vergődő, elszántan elkeseredett ember hangját. Zsóka anyaotthonokat hívott, mert ha három héten belül nem talál megoldást, lányát, a tizenöt éves Andreát nevelőszülőhöz adják. Ebben a lakásba ugyanis nem lakhat.

Nem azért, mert egerek és patkányok motoznak éjszaka, nem azért, mert penészvirágok nőnek a sarkokban, nem azért, mert dohos a levegő és soha nem süt be a nap, És még csak azért sem, mert a házban néhány duhaj-nótás kedvű ember olykor alvási időben is hódol kedvtelésének, nem is szólva a zárhatatlan utcai kapun át rendszeresen ide látogató drogosokról, akik kotont, ürüléket és fecskendőket szoktak emlékbe hagyni.
Nem erről van szó. Andrea az elmúlt egy esztendőben négy alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot (érfelvágás, gyógyszer), és a szakvélemény szerint környezete ö s s z e s s é g é b e n gátolja a gyógyulásban. Vagyis az Egész-szel van baj, amibe bele tartozik, hogy iskolájában a Losoncziban nincs barátja, sőt, tán mert testesebb az átlagnál és kisgyerekkorától sérült a hallása - négyszer operálták a dobhártyáját -, magányos, és bele tartozik, hogy itt a házban is gúnyolják, és félelemben él (a rendőrök azt mondták, kevés ha csak rájuk akarják törni az ajtót, akkor szóljanak, ha már be is törtek a lakásba), és bele tartozik, hogy a hideg, egérjárta, összetákolt fürdőszoba-WC-tároló az egyetlen hely, ahol egyedül lehet.

Szóval ezek a dolgok lehettek Zsóka szavai mögött, amikor egy éve (2012 április 20-án), azt találta mondani, hogy magukra gyújtja a lakást, ha így maradnak a dolgok. Persze a dolgok elég körmönfontak ahhoz, hogy a remény pisla fénye ne hunyjon ki teljesen. Mert a hivatal be is hívta Zsókát, illetve férjét (mert az ő nevén van a házmesteri, szolgálati lakás), nem sokkal a nevezetes fórum után, ahol meg is egyeztek: minőségi cserét kapnak, ha vállalják a cserelakás felújítását.

Ezt kisebb szünet követte.

Konkrétan mintegy tíz hónap telt el, míg Isten malmában ismét csikordult a csavar és Zsókáék a hivatal embereivel megtekinthették a Minőségi Cserelakást. Ez is földszinti volt, a hivatal ( Kisfalu) emberei lefeszegettek egy pozdorja lemezt, és ők bemászhattak a kibontott résen a lakásba. Villany nem volt, egy öngyújtó fényénél tarthattak szemlét, tapogathatták ki, hogy nedves -e a fal, hogy milyen a parkett, és egyáltalán ez a plusz 11 négyzetméter hozhat -e változást az életükbe.

Mikor aztán kiderült, hogy a felújítás kb. egy millióba kerül (ebből az önkormányzat 200 ezret vállal), s hogy villanyfűtés van, és nincs egyetlen nyílászáró, akkor úgy ítélték meg, hogy nem tudnak vállalni felelőséggel ilyen terheket. (nem szólva, hogy plusz százezer lett volna a kéthavi előzetes kaució meg a jegyzői költség). Ez most esett, március végén, alá is írtak annak rendje-módja szerint egy ilyen nem-vállalási nyilatkozatot, illetve egy másikat is, amelyben a férj kérelmezi, hogy teljes munkaidős házmester lehessen, mert így többet kereshet és erre ígéretet is kapott.

Ettől persze a csere-dolog nem oldódik meg, és különösen nem három héten belül,ezért is telefonál rendületlenül Zsóka anyaotthonokba, míg aztán feladja: mindenhol telt ház van. Az addig lendületesen érvelő-kérlelő asszony egy pillanatra elhallgat, ahogy leteszi a telefont. Arcán még ott a Hivatallal tárgyaló állampolgár  igyekvő-udvarias mosolya, de szeme sarkában könnyeket látok. Így hát elindulunk az Alföldi utcába, a TEGYESZ-be, ami a területi gyermekvédelmi szakszolgálat rövidítése, és ahol Andrea él pár hete, fél éves Heim Pál-béli tartózkodás után. De előtte még beveszi a nyugtatóját (kétfélét szed, egyet nappalra, egyet éjszakára), és megmutatja a penészfoltokat,  mert, hogy a Kisfalu szakembere szerint itt nincs vizesedés, és útba igazítja a 13 éves Misit, a kisebbik gyereket, hogy ha elmegy vigyen magával gyógyszert (mert asztmás, akár az apja), meg pulóvert.

                                                                Ilyen (szobasarok) nincs!                                                  

A Szigony utcai düledék ház és a gyermekintézet közötti úton Zsóka még beavat az asztma természetrajzába, folytonos fulladásérzet és légszomj, amitől nem lehet aludni, így férje olykor ébren ülve tölti az éjszakát, s így indul munkába (segédmunkás egy áruházban, éhbérért), már ha tud. De ha nem tud, kihívják a mentőt, mert akkor kap injekciót és talpra áll, míg ha táppénzre megy, akkor az a kevés pénz még kevesebb lesz. Ahogy közeledünk, Zsóka akaratlanul is turbózni kezdi magát, a Kocsis Mátéhoz való sikertelen bejutási kísérleteit már többedmagammal együtt hallgatom a Mátyás tér magasságában. A Telekin pedig jó hírt is hallok, Andreát, aki ügyesen rajzol, felvették a Szövetség utcai Garabonciás szakközépbe, csak előtte be kéne fejeznie a félbeszakadt 8. osztályt.
Ami a rajzkészséget illeti, nincsenek kétségeim, ezért is került megörökítésre a falra festett, Csontváry Magányos cédrusát idéző, nyóckeres változat, ami akár e színes pokolban élők nem létező zászlaját is ékesíthetné: alig-gyökérrel, az ég felé nyújtózkodva. Andrea szöges ellentéte Zsókának. Halk beszédű, bölcs bagoly-tekintetében szelíd irónia, korát meghazudtoló megfontoltság, és lemondó befelé fordulás. Mikor anyja elmegy kávéért, picit kinyílik. Tíz éves kora óta rajzol-fest, bilincs, koponya, madár - ezek a leggyakoribb témái, és ha teljesülhetne egy kívánsága, akkor az a nyugalom lenne a környezetében. Ha választhatna inkább a szüleivel lakna, mint nevelőszülőnél, de a Szigonyban semmiképp. 

                                                           Cédrus a nyóckerben

- Mi zavar ott legjobban ? - kérdem tőle.
- A tehetetlenség. - néz rám a szemüvege fölött - az egész olyan, mint egy rossz operett.
- Van,akivel meg tudod beszélni a dolgaidat?
- Hát nem nagyon. Anyuval szoktunk beszélni, de nem igazán ért, apuval meg nem beszélünk, mert vagy dolgozik, vagy alszik. Aki szeret, nem ért, aki ért, nem szeret - teszi teljessé diagnózisát.
Csendes mosoly kíséri szavait. Mint amikor az ember elfogadja, hogy abban is van szép, amikor a fák ősszel hullajtják a leveleiket.
Visszaérkezik Zsóka, s vele egy időben az intézet lojális, de kérlelhetetlen nevelőnője, és pillanatokon belül vita kerekedik arról, kinek van joga eldönteni, hogy én beszélgethetek-e Andreával.
Nem várom meg a végét.
- Jó csaj vagy - mondom elköszönésképp, és szolidaritásom jeléül.
- Ja - susogja vissza Andrea - a remény hal meg utoljára.

(Fotó: Sztuchlick Andrea)

Szóval lesz ez a közös festegetés a képviselőkkel - érdekes módon se a polgármester, se az ellenzéki képviselők nem lesznek ott -, ecset, festék, kesztyű adott lesz, a jókedvet és a Fidesz rajongást meg mindenki viszi magával. Aki megy.

Nincs is ezzel semmi baj, a padokra már piszkosul ráfér egy alapos felújítás - a festés a legkevesebb sok helyen - itt a tavasz a hosszúra nyúlt tél után végre, jó időben felfrissíteni a legalább a padokat nagyszerű érzés. Na meg másként áll hozzá az ember, ha saját keze munkája van benne, jobban óvja, védi. Persze a kopásoktól nem lehet, de hát ilyen az élet, ami elkophat, el is kopik.

És ez látszik most, a festés előtt. Kopott, hiányos deszkázatú padok. És most csak a padokról beszélünk.

Az biztos, nem most lettek ilyenek, nem az elmúlt  - nagyon hosszúra nyúlt - tél alatt váltak ilyenné. Mi történt az elmúlt években? Kinek a dolga lett volna ezekre figyelni?

2010 óta van ez a csapat, akik most padot festenek. Volt nekik egy SzabóGáboruk is, aki a kerület ilyen jellegű dolgait kezelte - tavalyig.  Mégsem történt az elmúlt években szinte semmi. Nincs rá pénz? Dehisz' a Fradinak adunk 20 millát, pár pad lefestése biztos kijön  tizedéből századából...

A másik dolog, amit nem értek, hogy bárki lefesthet egy padot, ha az neki nem tetszik valamilyen okból? Teszem azt, nekem a sárga a kedvenc színem, a kerületnek is, mégis az összes pad barna. Vagy zöld. Sárgára festhetem akkor a kedvenc padom, csak mert kopott? Nem kell hozzá semmilyen engedély? 

Tudja valaki, hogy megy ez?

Aki csak egy pillantást is vet a fenti képre, valamint az írás alatti program-tervezetre rögtön megérti miért is nem árt az óvatosság mókus-ügyben.  Mindenre elszánt fiatalok és középkorúak, valamint nyugdíjasok, továbbá gyerekek és más munkanélküliek múlt év nyarán, hónapokon át mókust építettek a tolnai Lajos u. 21 sz. alatti üres telken, valamint mókusszőrmentén énekeltek, főztek, jógáztak, báboztak, filmet készítettek, hajat vágtak, barátkoztak és történeteket gyűjtöttek a kerületről. Mindezt egy zenés utcai felvonulás koronázta meg, melynek végállomásán a Kálvária téren, a szabadság, szerelem és szolidaritás szalagját helyezték el a három fürdőző grácia szobrán, amitől nem lett benne víz, de többen is megilletődtek.

Az énekelt dalok nem felejtődtek el, a  főzött ételek és nevetések íze nem enyészett el, a kialakult emberi kapcsolatok  szövedéke nem foszlott szét. A mókusok már a spájzban vannak, konkrétan a MÜSZI-ben, a Corvin tetején, hogy erőt merítsenek a múltból és erőt öntsenek a jelenbe. Vagyis tovább építsék azt a közösségi hálót, amelyben tavaly mindenki jól érezte magát korra, nemre és munkaviszonyra való tekintet nélkül.

Holnap veszi kezdetét az a hét, amelynek során megalapozni kívánják az idei nyarat, ötleteket, kapcsolatokat, és helyszíneket teremtve-találva a nyócker színes dzsungel forgatagában. Aki tehát ki akar lépni élete sablonjaiból, új arcokra, történetekre, helyzetekre vágyik, ne habozzon, a mókusok közt a helye.  Még akkor is, ha elsőre kicsit veszélyesnek tűnhet, hogy vannak emberek, akik nem a hagyományos módon, falak és álarcok mögül kommunikálnak, akik az utcát, a tereket nem csak közlekedési helynek, de művészi terepnek, játéktérnek is tekintik, ahol akár jól is érezhetjük magunkat.  Mint a mókus fenn a fán.

A Nyolcadik Tenger
kiállítástábor
2013. április 18-27.
Nyitva tartás: minden nap 15:00-22:00

Várjuk a leendő utcaikórus-tagokat, építőket, időbank-fejlesztőket, történetmesélőket!
Folyamatos programok:
Bennfentes Kívülállók Utcai Közkórus: alakuló kóruspróbák, csatlakozni lehet ápr. 19, 23-25. 18:00-19:00!
Virágbolt: hírbábozás (időpontok a facebookon)
Április 18., csütörtök: Első utazás
·    19:00: felolvasás Mókus Maxi történeteiből, a Mókusriviéra c. film vetítése, a BKK közkórus bemutatkozása
·    Málna csoport squeerel buli
Április 20., szombat: Mókuskalóz style
·    13:00-15:00: mókustánc-workshop gyerekeknek és felnőtteknek, vezeti: Vass Imre
·    13:00-15:00: varróműhely: biciklis mókus-kalózruhák és kiegészítők készítése
·     15:00-tól: mókuskerekezés a critical mass-en (indulás a MÜSZItől)
Április 21., vasárnap: Mókusgazdasági nap
·    15:00-19:00: a Föld Vasárnapja a MÜSZIben
·    Időbank és mókusgazdaság a Suska piacon
·    Beszélgetés a feltétel nélküli alapjövedelemről meghívott vendégekkel

Április 22., hétfő: A köztéri művészet napja
·    15:00-17:00: köztéri performansz-gyakorlatok Sarah Güntherrel
·    18:00: A mi kis falunk új típusú public art, részvételi művészet Magyarországon – beszélgetés (moderátor: Kertész László)
Április 25., csütörtök
·    street art-séta a 8. kerületben (Julius Palacinka / Szia.nl vezetésével) – időpont a facebookon!
Április 26., péntek
·    17:00: Közösségi sétaépítés a Nyolcadik tengeren túl (Vezetik: Balázs Anna, Koniorczyk Bori urbanisták)
27.szombat : Voyage Finissage
·    15:00: Mókus-dalok: BKK kórus a Bélaműhely hangszereivel
·    Utolsó utazás, átvezetés a következő állomáshoz

MEGHÍVÓ ÉS KALAUZ AZ MNP III. programhoz

 

A NÉGYHÁZ Egyesület – a VIII. kerületi önkormányzat és a rendőrkapitányság támogatásával – egy programismertető előadássorozatot tart az alábbi témakörökben

1. Bűnmegelőzés és áldozatsegítés a Józsefvárosban
2. A „Munkáért lakhatás program” (copyright by NÉGYHÁZ Egyesület) és a lakbérhátralékosok helyzetének legújabb fejleményei (későbbi időpontban)
3. Lakhatási, közegészségügyi, rendtartási és állagmegóvási kérdések (későbbi időpontban)
4. Az épített örökség – benne az emberi élhetőséggel – megőrzésének közös felelőssége (későbbi időpontban)

 

 

Az első témakör: BŰNMEGELŐZÉS ÉS ÁLDOZATSEGÍTÉS A JÓZSEFVÁROSBAN

 

helye: Budapest VIII. Mátyás tér 15. Kesztyűgyár

ideje: 2013. április 18. csütörtök 17:30

 

Felkért előadó: Danada János rendőrkapitány és az MNP III. Program kidolgozója

 

  

Budaházy Gusztáv

NÉGYHÁZ Egyesület

Tovább folyik a Szentkirályi utca 4. előtti saga: bár villámgyorsan intézkedtek (3 év), nem sikerült maradéktalanul megoldani mindent. Nagyapám ilyenkor mindig azt mondta: Hamar munka ritkán jó! Na meg persze azt, hogy: A sietség az ördögtől vagyon!

Nézzük, mit találunk most!

A Baptista Szeretetszolgálat küldöttei legutóbb azért utaztak Észak-Koreába, hogy ott is meghonosítsák a nemzetközileg elismert mozgásfejlesztő terápiát. Ajánlatuk hallatán, mint olvasom, az illetékesek csodálkoztak. Nálunk nincsenek mozgásukban korlátozottak – mondták.

A mellékelt kép tanúsága szerint felénk is csupa ép, egészséges, éleslátó polgár grasszál a Palotanegyed utcáin, máskülönben az önkormányzat csapata aligha hagyta volna e csőcsonkot a botrányos körülmények között sebtében lebontott hajdani pesti gyermekkórház előtt, a járda közepén.

Amikor 2010-ben az e célra alapított Szentkirályi u. 4. Ingatlanfejlesztő Kft. végre birtokába vehette az egykor műemléki védettséget élvező épületet, hogy fölhúzhasson a helyén egy másfélszáz lakásos bérkaszárnyát, területfoglalási engedélyt kért a járdára is, amit 2010. május 1. és október 30. közötti időre megkapott. Az önkormányzat figyelme arra sajnos már nem terjedt ki, hogy a parkolósávban biztosítson szabad gyalogosforgalmat, így az arra járók kocsik között bukdácsolhattak a szűk, mindössze egy sávos úton, az elgázolás veszélyének téve ki magukat.

A falak fölhúzása közben beütött az ingatlanválság és a cég felhagyott tevékenységével. Azóta karcsú ecetfák nyújtóztak a járda helyén, mígnem a civilek beleuntak képviseletük tunyaságába és a vandorboy.com oldalon követelték e tarthatatlan állapot fölszámolását. További késlekedés esetére még tűntetést is kilátásba helyeztek! Az önkormányzat ettől észbekapott, és a polgármester, Dr. Kocsis Máté levélben tájékoztatta a környékbelieket türelme fogytáról. (Arról sajnos elfelejtett szólni, hogy az általa vezetettek mit tettek három éven keresztül a jogtalan területfoglalás ellen.) Hamar körülállványozták, lebetonozták és aszfalttal burkolták a járdát.

Így.

És ekként tovább?

 via

Üres üzletek kirakatai néznek szembe az emberrel a legforgalmasabb utcákon is, helyüket sokáig nem veszi át senki - megesik, hogy a turkáló is tönkremegy. Persze, gazdasági válság, meg egyéb kifogás mindig van, de akad olyan is, aki kiírja, mi is történt:

De mikor jön vissza?

Baross utca, Horváth Mihály tér után.

Semmi extra, ne_tessenek_ide_figyelni, csak a Fidesz kommunikációs igazgatója fészbuk oldalán tahózik a kommunikációs stábja a kommunikációs igazgatónak, ami azt jelenti, hogy....

Ez természetesen semmit nem jelent a kerület polgármesterét tekintve.

Nem volt egy könnyű menet, és kellett hozzá egy leheletnyi fenyegetés, de végre visszakaptuk a járdát a Szentkirályi utca 4. szám előtt, sok-sok év után. Hogy is volt?

Szép szöveg, jó terv, kérdés is csak egy maradt ezzel kapcsolatban: miért nem kezdődött az eljárás 2010. október 30-a után RÖGTÖN?!

No de nézzük a helyszínt:

Kerítés helyett kordon van, de azt már megszoktuk. Igaz, még mindig le kell menni az útra, de legalább elindult valami.

Aztán persze felmerül a kérdés megint, hogy mi lesz a többi hellyel, ami szintén elkerített, beszakadt vagy csak öt-tíz éve járhatatlan járdát jelent? 

Vagy mindenhol kilátásba kell helyezni egy-egy tüntetést, petíciót, neadj'isten, vegyük saját kézbe a dolgokat, és polgári engedetlenség keretében oldjuk meg - majd nyújtsuk be a számlát az önkormányzatnak?

Volt ez a szép, piros-fehér csíkos zebra, ami egy falba lett vezetve - ki is röhögtük - de aztán csináltak hozzá utat, mert csak.

Ilyen volt kezdéskor, alant látod, milyen lett:

Hiba javítva, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem.