Vasárnap Mókus Maxi és néhány vakmerő híve felkerESTE kerületünk néhány vadi új, (nem)mindent látó Kameráját, hogy illó módon köszöntse azokat, akik a Központban figyelik, amit a kamera lát, és azokat is, akik egy Másik Központban figyelik, amint a Központból figyelik, amit a Kamera lát. Továbbá azokat, akik..
A színes, zenés, kivilágított, lufikkal tarkított felvonulás egyik elemeként közösen és több ízben és jól hallhatóan felolvastuk az alábbi verset. Azok, akik valamiért nem tudtak az akcióról, vagy tudtak, de inkább tévét néztek, az alábbiakban hozzáférhetővé tesszük, bízván abban, hogy a Kamerák MÉG nem látják, hogy ki, mit néz a neten.Fotó: Fekete Hajnal

Kamerád, kamerád,
mi vesz föl a kamerád?

Egy kis száraz kenyeret,
néhány szürke egeret?
Svábbogarat, poloskát,
három napos borostát?
Munka után loholót?
Dülledt szemet, kopogót?
Pénzes postást körbe véve,
hogy vidul az ország népe?
Bokor alját budi helyett?
Azt, ahogy a cigány remeg?
Azt, aki a csikket gyűjti?
Hogy parkol a peckes multi?
Százalékolt rokkant könnyet?
közmunkást, ki kétrét görnyed?
Gyermeklányok sajgó testét,
amit nem bír nyomdafesték?
Vérző szívet, sebzett vágyat,
imitt-amott szegregáltat?
Nyálcsorgató étel szagát,
csizmatalpon országhatárt?
Miatyánkot elmakogva,
sárga csekket darabokba?
Mélybe dermedt homlokráncot,
láthatatlan haláltáncot?

Kamerád, kamerád!
Eltévedt a kamerád.

Nem azt nézed, amit kéne,
fontosabb az osztálybéke.
Föntre kell a zsíros falat,
ez a szekér csak így halad..
Uram-bátyám, suba-guba,
nem fagyott be rég a Duna.
Nem látja az üvegszemed:
lent a munka fönn a szüret.
Fönn a szüret, lenn a tünet,
halálos az érszűkület.
Csendes lesz így, minden csendes.
A hazugság adómentes.

Végezetül virágot helyeztünk el az Ismeretlen Kamerád előtt. (És alatt)

Fura zöldítés történt a kerületben - lehet, hogy a vezetés felismerte, hogy a "bio-fű" vagy "herbál" mesterséges anyagokat tartalmazó narkó veszélyesebb, mint a teljesen természetesen növő kender..? :)

Beindult a választási kampány Józsefvárosban. Nekem nem volt korai időpont a reggel hét óra, amikor is megtörtént a "füvezés"; vagyis a "mariskák" felfedezése és videóra rögzítése Józsefvárosban, a Práter és a Szigony utca sarkán. Ezeket a kiemelt virágágyásokat a kampány keretében, hamar-munka által, hirtelen kivitelezése volt az Önkormányzatnak. Pár hete, hogy kiültetésre kerültek a dísznövények, melyek között ott találhatók a cseperedő és növögető "mariskák". Mindenesetre virágozzék minden virág... és lehet, hogy a fű kábító ereje is fog kelleni a kampányidőszaki kamumesék okozta hallucinációk és téveszmék mellett.

Üdv: Frigyesmester 

Látogasd meg a képzőművészeket!

A művészethez nemcsak fehérre festett falú, csöndes és rideg galériák elérhetetlen távolságából közelíthetünk. A művészet rólunk szól, nekünk szól, velünk változik. Kérdéseket tennél fel kedvenc alkotódnak? Szeretnéd látni testközelből az ecseteket, vásznakat, eszközöket? Belekóstolnál a műtermek világának hangulatába? Ismét Nyitott Műtermek Délutánja, ezúttal június 1-jén a Százados úti Művésztelepen.

A Józsefváros szélén elhelyezkedő művésztelep Budapest első alkotó közösséget megteremtő intézménye, amely Bárczy István főpolgármester hivatali ideje alatt épült 1909 és 1911 között. Kiemelkedő alkotók sora élt és alkotott itt a kezdettől fogva, köztük Csorba Géza, Kallós Ede, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Makrisz Agamemnon, Medgyessy Ferenc, Pásztor János, Somogyi József szobrászok, Czigány Dezső, Kádár Béla, Kurucz D. István festők. Európa-szerte kuriózumnak számít, hogy az eredetileg tizenöt lakásból és huszonnyolc műteremből álló komplexum máig működik, ezáltal ma is otthont és alkotóteret biztosít sok művésznek, köztük többgenerációs művészcsaládoknak is.

A látogatók most egy helyszínen közel 30 művész munkásságát fedezhetik fel. A rendezvény célja, hogy a kortárs képzőművészetet minél szélesebb közönséggel ismertesse meg és minél több emberhez hozza közelebb. Az egész napos esemény alatt művészettörténészek és múzeumpedagógusok változatos felfedezőutakat és vezetéseket tartanak a különböző korosztályok számára, amelyek keretében a látogatók az ott alkotó művészeket személyesen is megismerhetik. Mindezen kívül élőzene, borkóstoló és szabadtéri játékok is gazdagítják a napot.

Időpont: 2014. június 1. 14-19 óra között

Helyszín: 1087 Budapest, Százados út 3-13.

Résztvevő művészek: Balás Eszter, Bikácsi Daniella, Bohus Zoltán, Buda Gábor, Dús László, Füspök Zoltán, Káldi Katalin, Kovács Lola, Láng-Miticzky Gábor, Mihály Gábor, Mihály Anna, Péter Ágnes, Ridovics Péter, Révész Erzsébet, Somogyi Gábor, Szabó Tamás, Szabó Gábor, Szabó Virág, Szabó Zsófi, Szabó Ádám, Szalai Veronika, ifj. Szlávics László, Várnagy Ildikó.

Érdemes körülnézni honlapjukon, valamint Facebook oldalukon, ahol további információk és érdekességek találhatók: 

Regisztráció: ITT 

A fenti beszámoló, egy II. éves  főiskolás évfolyam-dolgozata.

Ki nem ismeri ezt a mentalitást, ezt a hozzáállást? Elég csak szétnézni az országban, mindenhonnan ez köszön vissza - persze, tisztelet a kivételnek. 

De kanyarodjunk vissza a témánkhoz, ami a nyilvános WC-ket illeti: kevés van, és ami van, az se működik rendesen. Indult egy projekt a Város Mindenkié szervezésében, hogy legyen több elérhető hely, ha a szükség ránk tör az utcán, de Tarlós malmai még annál is lassabban őrölnek: kevés maradt, és az is drága.

Így marad az utcára ürítés - ha már madár- és kutyaszarban élünk, egy kis emberi ürülék mit árthat? Meg amúgy is, lemossák a járdát, fertőtlenítik a házak tövét, mi bajunk lehet?

Biztosan így gondolták azok is, akik a Kiskörúton a Nemzeti Múzeum előtt lévő bezárt WC elé szartak: rá a kerítésre is!

Bontom az agyad, bontom a szíved,
bontom a falat, hogy ne legyél sziget.
Bontom, hogy ne félj, s ne éljél vakon,
hogy a csillagos ég legyen a plafon.

 Bontom az anyut, bontom az aput,
amikor születtél, becsukták a kaput.
Bontom a szemed és bontom a szavakat,
hogy halljad és lásd, azt, aki halogat.

 Bontom a tabut, bontom a kamut,
és bontom a mindent betakaró hamut.
Bontom a maszkot, bontom a szereped,
s bontom a lejárt, sercegő lemezed.

 Bontom a karriert, bontom a létrát,
bontok mindent, mi fölülről néz rád.
Bontom a bizniszt, bontom a perselyt,
s bontom, ha magaddal futottál versenyt.

 És bontom a csőszt, ki titokban tapogat,
s bontom a lúzert, ki magának adogat.
És bontom a hőst, aki mutatja a példát,
S bontom a harcost, akármit is élt át.

 Bontom a tendert, a vonalat és bármit,
hogy rengjen a föld és repedjen a kárpit.
Bontok, hogy ne sírjon tovább az eszed,
az nevet a végén, aki szeret.
Az marad a végén, aki szeret.
A bontás, lehet, maga a szeretet.

Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Fölépül újból
magas Déva vára?

Kísért a múlt.

 Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Sápad-e csillag
a szabadság homlokára?

 Kísért a múlt.

 Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Tapodunk, topogunk
vérbe’ és sárba’ ?

 Kísért a múlt.

Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Nyílik e földön
a szeretet virága?

 Kísért a múlt.

 Én bontom, te emeled,
mi lesz az ára?
Lészen, ki a múltat
bánja s megbocsátja?

 Kísért a múlt.

Én édes népem, odébb az Éden,
táncol a téboly, a fák tövében,
hullákat himbál a lenge szél,
csurran, csöppen az ágról a vér.

 Mélyre temette, mélyre taposta
fájdalmad az idő, és tizenhat tonna,
nyomja, szorítja, süvölt a múlt,
a mélyből zokogva, tűrni tanult.

 Szemet szemért, a neved nem ér,
ki árult kit el, mikor és miért?
Zihál a múlt, bosszúért liheg
s halálig őrzi titkát szíved.

 És elő-előbugyog a métely a méreg,
hízott és hízik rajt’ megannyi féreg,
Most új pimaszok és új uraságok
osztják az észt és szedik a sápot,

 Rend kell, erkölcs, sebaj, ha avitt,
de ne hidd, hogy elviszi a folyó kakit.
Fejet a homokba, s fel a Dologra!
Ki lesz most kinek újból a foglya?

 Rend lesz, dölyfös és lábszagú,
sírva vigad a honfibú,
vastag a maszk, pattog a festék,
repedt fazék a nemzeti egység.

 Gagyog a gagyi s tán leesik valami,
sírjában forog a Ludas Mutyi.
Talpra magyar? Így volt ez mindég,
saját hazádban lehettél vendég.

 Én kicsi népem, a segged kilóg,
magadra szedhetnél néhány kilót,
frissensült hajléktalan jó lesz talán,
vagy libsi, meleg, zsidó, cigány?

 Bűnös kell, tettes, jól kenhető,
izeg és buzog a tetterő:
Állj be a sorba és tartsd a pofád,
vagy keress magadnak másik hazát!

 S már lendül a láb, mi sárba tipor,
az arcokon, roppant, bamba vigyor.
Egyszer volt, többször volt. Én édes népem.
kutyák vonítnak az éji sötétben.

Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért van csillag,
az ingeden?

 Hazám, hazám,
ébredni kék!
Miért nem hallják,
míg kér a Nép?

 Hazám, hazám,
micsoda tréfa,
hogy többségből lett
a nép maradéka.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lőtt zászlónk
tovább szakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagytuk,
hogy így legyen?

 Hazám, hazám,
ki itt az úr?
Miért, hogy néped,
sírva vidul?

 Hazám, hazám,
a hősi múlt,
fogta magát,
és elgurult.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lőtt zászlónk
tovább szakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagytuk,
hogy így legyen?

 Hazám, hazám,
puszta beton,
hallgat a zsötem
és szól a zseton.

 Hazám, hazám,
ne legyél kába!
Lelkünket most dugják
egyenruhába.

 Hazám, hazám,
Te halk remény,
már csattog a csizma
az utca kövén.

 Ha mindegy lett minden,
a vesztes Te vagy,
s ronggyá lett zászlónk
széjjelszakad.

 Hazám, hazám,
Te mindenem,
miért hagyjuk,
hogy így legyen?

Egyből a kettő, kettőből egy,
holtiglan tart az egyszeregy.
A folyónak is két partja van,
boldog lehet, a boldogtalan.
Lélektől lélekig ível az út,
ne kezdjünk újból háborút.

Fekete, fehér, férfi és nő,
árnyék a fényével összenő.
A folyónak is két partja van,
boldog lehet, a boldogtalan.
Miért? Miért ne! Szeress csak úgy!
ne kezdjünk újból háborút.

Nyílik és hervad a kerti virág,
mosolyra, sírásra görbül a szád.
A folyónak is két partja van,
boldog lehet, a boldogtalan.
Tükröt tart egymásnak szép és a rút,
ne kezdjünk újból háborút.

Álom az élet, és élet az álom,
vendégek vagyunk, mindkét világon.
A folyónak is két partja van,
boldog lehet, a boldogtalan.
A kút mélyéből már van visszaút,
ne kezdjünk újból háborút.

Ha gyűlölsz, ha félsz, egyik se vagy,
egy felhő az égen átszaladt,
A folyónak is két partja van,
boldog lehet, a boldogtalan.
Kérdez csak Őt, az örök tanút,
ne kezdjünk újból háborút.

Szabadnak születtünk, a többi hazugság,
Éden és szomjan nyögjük a taksát.
Két partja van a folyónak is,
míg a Tengerhez ér a kis hamis.
De a Tenger már mindent tudva tud,
nem játszunk újból háborút.

Talán nincs is olyan ember a kerületben, aki ne találkozott volna már életében vérszívóval. Utcán, hivatalban, lakásban, lépcsőházban, szűkebb-tágabb baráti, családi körben. A vérszívók közös jellemzője, hogy a vértulajdonos – más néven Gazda - megkérdezése és egyetértése nélkül fogyasztják annak életenergiáját. Ennek számos módozata van, helytől, alkalomtól és társadalmi beágyazottságtól függően. Vérszívók voltak már a korai szocializmusban is, és lesznek is a kései feudális Magyarországon – ha eljutunk odáig. Pillanatnyilag a nomád állattartásra berendezkedett szociális struktúra, meglehetősen szűkre szabott keretei közt vívjuk élet-halál harcunkat a vérszívókkal, illetve ők velünk.

Erről a küzdelemről kíván (hang)képet adni holnap este a Trafóban egy játékos kedvű, ámde vére hullató csapat, amely évek óta rögeszmésen szeretné a kerületi közjó színvonalát legalább orr-magasságig emelni, hogy ne fulladjunk bele a reménytelenségbe. Fő eszközük a közösség építés (ez konkrétan Mókus formát öltött), tenger fakasztás, utcai viháncolás, újság - és rádióműsor készítés, ártószellem-űzés végezetül közösségi terek képzése a valóság peremén.

Az április 8-i produkció (vér)valóságalapja, hogy a demokratikus és legitim választások ellenére a kerületben – és annak bizonyos, szociálisan körülhatárolható részein – annyi a poloska, amennyi. (Még senkinek sem sikerült megszámolnia) És úgy tűnik a szerelem évszakában számuk tovább fog nőni. És bár a vérszívók ritkán járnak színházba és csak esetlegesen hallgatnak rádiót, a (Pneuma Szöv.és Mobil Albánia névre hallgató), de magát egyszerűen Pap-családnak nevező csapat elszánt. Az alábbi közleményt minap tették közzé a fészbukon. 

Kedves olvasó,
- úgy érzed, minden megváltozik körülötted?
- te is átalakulsz és ez nem csak kortünet?
- nem vagy teljesen egyedül az ágyban?
- kiszipolyozva ébredsz reggelenként?
- jártál mostanában New Yorkban, Berlinben, vagy hajléktalanszállón?
- legszívesebben a padlórésbe bújnál?
- sokat szopsz?

Ha a legtöbb kérdésre IGEN a válaszod, még van remény:
>>Gyere el április 8-án a Trafó Kontra Klubjába, fél 8-ra!<<
<<Ha nem tudsz jönni, kapcsold be a Tilos Rádiót.>>

Talán Vas Imre lesz az országgyűlési képviselőnk, talán nem, de megszólíttatott a jelenlegi képviselőnk, egyben polgármesterünk által, hogy segítsen újabb hajléktalanokat alkotni...mert senkit nem hagyunk az út szélén, belelökjük inkább az árokba!

Tisztelt Képviselő Úr!

Olvasom a Józsefváros honlapján, egy lakossági fórum kapcsán, a polgármesternek önhöz intézett két kérését, melyben az 1993-as lakástörvény „hibáinak kijavítására” szólítja fel önt, „amelyek miatt egy önkormányzat vagy egy lakástulajdonos sem léphet fel a bérlője ellen, aki nem fizet, de nem is megy el a lakásból.”

Mi, önkormányzati bérlők, szerényebbek lennénk, s nem mernénk egy törvényt – melyet rendes körülmények között törvényelőkészítő bizottság s más efféle, erre hivatott szervek készítenek elő – séróból hibásnak nevezni, s egy, a helyi körülményeket még csak hírből ismerő képviselőjelöltet annak megváltoztatására szólítani fel.(De ha mégis lehet, nem csak polgármesteri de közönséges állampolgári jogon is önhöz fordulni ilyesmivel, majd meglátja, milyen hálás ügyfelei leszünk önnek…)

Annyi viszont e pillanatban is bizonyosnak látszik, hogy a még éppen érvényes jog betar(ta)tására való felszólítás, tisztelt törvényen túli terrénumokra kacsintgató elöljáróink, sajnálatos módon ugyan, de még ma is állampolgári jog, sőt, hogy ne mondjam, kötelesség. Az önök féloldali jogfogyatkozásban szenvedő kvalifikált szakembergárdája pedig, amely azon sajnálkozik, hogy „nincs egyetlen törvény sem, amely lehetővé tenné a jogellenes lakhatás felszámolását,” hamisan szól, mert valóban nincs egyetlen törvény erre, de több erre vonatkozó, az eljárás megindítását lehetővé tévő, viszont igen, van. Anélkül, hogy most elmerülnénk a Ptk. rejtelmeiben, vegyük az önkormányzati bérlői jogállás egyik legalapvetőbb kritériumát, a bérlőnek a bérleményben való életvitelszerű lakhatási kötelezettségéről szólót, amely még a jogi következetlenségek és egyoldalúságok valóságos tárházaként szolgáló Bérleti Szerződésekben is a lakhatás alapkövetelményeként íratik le.(A számos jogszerű kivételtől most tekintsünk el. Beszéljünk most csak azokról, melyek jogszerűtlenek, s más, erre jogosult személyek törvényes lakhatásának terhére valósulnak meg.)
Ez az alapkövetelmény pedig – kedves reménybeli képviselő urunk – a sokat látott bérlakások java részénél (úgy 60-70%-ra tehető mértékben) egyszerűen nem áll fenn. Hosszan sorolhatnám még önnek a bérbeadónak is felróható, többnyire kölcsönös mulasztásos törvénysértésből adódó, a lakhatással kapcsolatos hajmeresztő jogi anomáliákat, melyek keserves következményeit nemcsak a bérbeadó-önkormányzat de a kiszolgáltatott bérlői rétegtársadalom szenvedi el leginkább.

Most – miután az ezzel kapcsolatos jogi-szociális anomáliákat épp’ ezeken az oldalakon (is) már többször is elemeztem-felsoroltam - egy egyszerű társadalomlélektani tényre szeretném szíves figyelmét felhívni. Arra ugyanis, hogy ugyan milyen jogkövető magatartás várható el attól a bérlőtől, vagy ha tetszik „jogalanytól,” aki többszörösen joghátrányos helyzetbe kényszerülve, azt látja, hogy miközben őt kilakoltatják, a ház vele szemben lévő oldalán öt lakás rohad évek óta üresen, három pedig befalazva, sőt a felette lakó bérlő bordélyt üzemeltet a szociális bérlakásában, miközben zuglói villájában éli világát. Most nem is terhelném több adattal ez ügyben, csak még annyit, hogy az önkori által bevallott üres lakások száma, amely egyébként így is botrányosan magas, a valóságban legalább háromszorosa az általa nyilvántartottnak. S akkor még a közjogi szempontból rendeltetésellenesen lakott bérleményekről nem is beszéltünk, melyekről szintén nem tud az önkori, vagy ha igen, annál rosszabb… Ezeket a körülményeket is figyelembe véve – beleértve az érintett lakossági réteg kétségbeesett igyekezetét is, egy általa javasolt és közösen beterjesztett kibontakozási programra, (az elutasított Munkáért Lakhatást kezdeményezésről van szó) – s persze a józan mérsékletet is, az érintett lakók képviselőivel való tárgyalást javaslunk az egyoldalúan „hibásnak” minősített törvények felülvizsgálati szándékával szemben. Kérjük továbbá, hogy egyszer már vizsgáltassanak meg a nemzeti közvagyont kezelő önkormányzati jogosultságok és kötelezettségek is, mielőtt fennkölten ítélkeznének elevenekről és holtakról. A fényes portálok mögött meghúzódó, gyerekköhögéstől hangos, lepusztult, egyszerre kopár és nedves lakások sivár reménytelenségéről beszélek, amelyeket utoljára még a háború előtt, úgy jó hetven éve tartott utoljára rendben a tulajdonos-háziúr. Azóta, tisztelt uram, ezek a lakások minden nagyívű program dacára csak romlanak, s a háborús pusztítás okozta károkat mára felülmúlja a tervszerű megelőző karbantartás hiányát megsínylő állag, benne az egyszerre elárvult és elvadult emberi élhetőség mindennél rombolóbb eróziójával. Képviselő úr! Ezeknek a lakásoknak ma nincs valódi gazdája! Ez a lakásállomány ugyanis, jórészt az államosításnak nevezett elbitorlás útján került anno állami tulajdonba, s az államszocializmus állóvize után – nyilvánvaló törvényi mulasztások és következetlenségek miatt – egy elavult tanácsrendszerbeli zárványként működő „vagyonkezelői szisztéma” foglyává vált, melyben mindkét fél (bérlők vs. vagyonkezelő) csak vergődik a korszerűtlen és működésképtelen struktúra szorításában.

S ahogy a mondás tartja, ebül szerzett jószág ebül vész el, ha mégoly cifra ólban lakik is, - teszem hozzá én.
Az önkormányzat, képviselő úr, épp a rendezetlen lakhatási viszonyok miatt, minden diadalittas jelentés dacára, képtelen megbirkózni a legegyszerűbb közegészségügyi és közbiztonsági problémával is. Egy-egy példa mindegyikre. A poloskavész, - melyről évekig tudomást sem akart venni a hivatal, s melyre a szívós civil feltáró tevékenységet követően kénytelen volt lépéseket tenni, s tízmillió Ft-ot megszavazni – itt dúl ma is, a maga rettenetes valójában, mert az egyetlen célravezető lépést, a bérleményi jogviszonyrendezést az önkori képtelen meglépni. Ha kétségei vannak efelől, hát jöjjön el hozzánk, s meggyőződhet a kendőzetlen valóságról. Nálunk pl. arról, hogy mért sikertelen az önkormányzatnak nemcsak a poloskairtási, de a tágabb értelemben vett közegészség- és járványügyi koncepciója is. S a mi házunk – álszerénység nélkül mondhatom ezt – úgy épített mint szociális „állagát” tekintve, a negyed legrendezettebb házának számít.(A vérsúlyos, droginvázióval sújtott házak látogatását, csak némi tréning után javasolnám.) A legegyszerűbb „megoldást” pedig, amit önkormányzati kollégái követnek – hogy ugyanis egyiket sem látogatják, - ítélje meg ön.

Az önkori elhallgatja ugyan, de a mi házunkban számoltuk fel anno, méghozzá egyedülálló szívós civil munkával, egy több házra is kiterjedő, gyermekeket és fiatal nőket is célszerű funkcionalitásban foglalkoztató iparszerű drogtevékenységet és hangulatos holdudvarát. Ezt a – szerénytelenség nélkül állíthatom - korszakos jelentőségű eredményt és az általunk megszervezett, egyedülállóan eredményes bérlői bevonással megvalósított épületfelújításban való részvételt, képviselő úr, mint a társadalmi szegregáció felszámolásának messze világító példáját, héthatárban ki kellett volna doboltatni, és a valódi polgárosulás felé vezető út messze világító példájaként prezentálni! Ezzel szemben, képviselő úr, ezek az emberek - akik nélkül az önök városrehabilitációs projektje, melyet „modellkísérleti programként” harangoztak be, nem indulhatott volna be - azt kell, hallják és olvassák, hogy egy „becsődölt házasságban” voltak felek azzal az önkormányzati céggel, (Rév8) amelyet e program (MNP-programok) levezénylésével bíztak meg. Ezt a hasonlatot, mely egy többnyire szabad és kölcsönös választáson alapuló élet- és érdekszövetséget egy erősen kiszolgáltatott és a valódi együttműködés híján egy sajátosan behatárolt kapcsolattal veti össze, idétlennnek és
ízléstelennnek tartjuk. Azt mondja ugyanis a program örökös vezére, Dla. Alföldi György, a vezető liberális hetilap (ÉS) március 21-i számában, hogy a lakók, akik csak a gátlástalan követelőzésükkel tűntek ki, „fényévnyi távolságban vannak az európai színvonaltól,” s „felmerül a kérdés, szabad-e egyáltalán sétálóutcát kialakítani egy szegénynegyedben.” És különben is, képtelenek voltak megérteni, hogy ők egy magasabb rendű „modellkísérlet” kivételes alanyai – lehetnének, ha „képesek lennének szembenézni a valósággal,” mármint azzal, amit e címen A.Gy.kínál nekik. S itt is kinyilatkoztatta persze azt a mélyértelmű igazságot, amit néhányszor mi is hallottunk, „hogy az élet nem kívánsághangverseny”. Mintha bizony néhány színválasztási ügyet kivéve, valaha is figyelembe vett volna bármely „lakossági kívánságot” is. A Feladatmeghatározást (FEM) például, mely szerény bevonási jogosultságainkat tartalmazta, (s melyhez csak én jutottam hozzá, némi fortéllyal) orákulumként őrizte, s néhány protokolleseményt kivéve, valódi lakossági konzultáció sohasem volt. A program műszaki hibáit pedig máig nem küszöbölték ki, s a lakosság által megkifogásolt hiányosságokat, a polgármester a bepanaszolt kivitelezővel vizsgáltatta ki…

Hasonlatát pedig, hogy „ma Budapest olyan, mint egy régi Lada, mely metálfényezést kapott, de a motort nem cserélték ki”, - nyilván mély értelme miatt – nem egészen értjük. Mármint, hogy akkor ki is a puccos kasztni, és ki az ócska motor ebben a szép metaforában.
Mindezt – bár mélyen sajnáljuk, hogy ily előkelő uraknak, velünk, a barbár hordával kellett vesződniük – a leplezetlenül represszív és megtorló lépésekkel, melyeket a bérlői réteg alsó szegmensével szemben lakhatási viszonyaikat illetően terveznek, valahogy mégse tudunk megbékélni. S elmondanám uram, ha nem tudná, hogy a „kocsma-diszkó-drogtanya-bordély” szindrómában szenvedő bérházainkban élők napi önregenerációs hányadosa lassan a „jobb” hajléktalanokéihoz közelít, s azt is, hogy az innen kivezető út, nem csak a mi hibánkból határos a lehetetlennel.

Mindezzel, képviselő úr, bevallottan nem mást próbálok szemléltetni, mint azt, hogy szerződött felek kölcsönös és mélyen gyökerező mulasztásairól van szó, melyeket nem lehet a másik fél érdekeit negligáló, „hibásnak” minősített törvények egyoldalú változtatgatásaival rendezni, ill. lehet, de akkor ne nevezzük ezt „jogi lépéseknek,” melyek eszközlésére „tisztelettel felkérik önt,” hanem nevezzük annak, ami: a „többség” nyílt hatalmi megnyilvánulásának. (És akkor önnek is könnyebb lesz; egy ballépés untig elég egy ügyben…)

S végül azt is, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi szerződés (Contrat Social) értelmében e pusztuló páratlan örökséget, benne a még törékenyebb emberi élhetőséggel, önöknek e városrész minden kis zugában őrízniük kéne, s nem letorkollni és szétverni a szociális rendezési kezdemények legelemibb alakulásait, s görögtüzes szemfényvesztéssel elfedni sötét és ijesztő utcáink reménytelen odvait.

Ja és bocs, a másik kéréssel, az ötmilliárd előteremtésével kapcsolatban, most semmi okosság nem jut eszembe, de hát az ekkora összegek elköltésében úgyis csak önök tudnának mondani egy s mást. Ám minden ez irányú ötletet hálásan fogadunk.

Tisztelettel: Budaházy Gusztáv
választott lakossági képviselő
Magdolna-negyed
.

Jöjj! Jöjj hozzám!
Láss! Láss meg már!
A szó, mit sem ér,
a szem, a szív beszél.

Égj, ha égni kell!
Merj, ha félni kell!
A szép, magába szív,
a sötét, nem vakít.

Hagyd, mit hagyni kell!
Adj, ha adni kell!
A kör magába tér,
egy mosoly mennyit ér?

Sírj, ha sírni kell!
A csönd, majd átölel.
A hullám partot ér,
egy könnycsepp mennyit ér?

A gondolat, cifra lakat,
mint a sír, őrzi álmodat,
az élet szenvedély,
a szabadság meddig él?

Jöjj! Jöjj és láss!
Ez egy új látomás.
A szó, mit sem ér,
a szem, a szív beszél.

Nincs előre, nincsen hátra,
helyben van a győztes vágta.
Hej! Hahó!
Nincsen lejjebb, nincsen följebb,
önmagadat kell kiköltsed.
Hej! Hahó!
Nem jön érted, a hintaló.

Hogyha hideg szelek fújnak,
ne mutassál másra ujjat.
Hej! Hahó!
Ha nem hallod Isten szavát,
szíved súgja meg a szabályt.
Hej! Hahó!
Nem jön érted, a hintaló.

Nincs igazság tövis nélkül,
aki szeret, mind kibékül.
Hej, hahó!
Ne félj ettől nem kapsz sérvet,
Nem téved az égi mérleg.
Hej! Hahó!
Nem jön érted, a hintaló.

Hogy ha félsz a kútba nézni,
a zsarnokból nem lesz prézli.
Hej! Hahó!
Járt utat a járatlanért,
medve láncot mézre cserél.
Hej! Hahó!
Nem jön érted, a hintaló.
Hej! Hahó!