Kamerád szerenád

Címkék: Kamera Mókus Maxi

2014.10.21. 16:18

Vasárnap Mókus Maxi és néhány vakmerő híve felkerESTE kerületünk néhány vadi új, (nem)mindent látó Kameráját, hogy illó módon köszöntse azokat, akik a Központban figyelik, amit a kamera lát, és azokat is, akik egy Másik Központban figyelik, amint a Központból figyelik, amit a Kamera lát. Továbbá azokat, akik..
A színes, zenés, kivilágított, lufikkal tarkított felvonulás egyik elemeként közösen és több ízben és jól hallhatóan felolvastuk az alábbi verset. Azok, akik valamiért nem tudtak az akcióról, vagy tudtak, de inkább tévét néztek, az alábbiakban hozzáférhetővé tesszük, bízván abban, hogy a Kamerák MÉG nem látják, hogy ki, mit néz a neten.lufika2.jpgFotó: Fekete Hajnal

 

Kamerád, kamerád,
mi vesz föl a kamerád?

Egy kis száraz kenyeret,
néhány szürke egeret?
Svábbogarat, poloskát,
három napos borostát?
Munka után loholót?
Dülledt szemet, kopogót?
Pénzes postást körbe véve,
hogy vidul az ország népe?
Bokor alját budi helyett?
Azt, ahogy a cigány remeg?
Azt, aki a csikket gyűjti?
Hogy parkol a peckes multi?
Százalékolt rokkant könnyet?
közmunkást, ki kétrét görnyed?
Gyermeklányok sajgó testét,
amit nem bír nyomdafesték?
Vérző szívet, sebzett vágyat,
imitt-amott szegregáltat?
Nyálcsorgató étel szagát,
csizmatalpon országhatárt?
Miatyánkot elmakogva,
sárga csekket darabokba?
Mélybe dermedt homlokráncot,
láthatatlan haláltáncot?

 

Kamerád, kamerád!
Eltévedt a kamerád.

Nem azt nézed, amit kéne,
fontosabb az osztálybéke.
Föntre kell a zsíros falat,
ez a szekér csak így halad..
Uram-bátyám, suba-guba,
nem fagyott be rég a Duna.
Nem látja az üvegszemed:
lent a munka fönn a szüret.
Fönn a szüret, lenn a tünet,
halálos az érszűkület.
Csendes lesz így, minden csendes.
A hazugság adómentes.

Végezetül virágot helyeztünk el az Ismeretlen Kamerád előtt. (És alatt)

lufika3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr716814425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.