Nos, megszületett a kerületi 0-24 szabálysértési iroda folyamatos működéséhez a fedezet - innentől kezdve bármikor bárki ellen pikk-pakk lefolytatják a szabálysértési eljárást.

Az, hogy ezt kifejezetten a hajléktalanokra hegyezték ki, csak egy dolog - tekintsünk is el tőle. Bőven van még szabálysértés az utcákon, tereken, csak szét kell nézni. Mi, magyarok, amúgy is híresek vagyunk a szabályok laza értelmezéséről, be nem tartásáról. Most azonban lehetőség nyílik minden apró kihágást megfelelő módon szankcionálni. Én ennek örülök, hiszen régi vesszőparipám a járdákra parkoló autók, a kijelölt parkolón túllógás, a nem megfelelően kijelölt parkolók

A múlt heti testületi ülésen ott volt a kerületi kapitány, aki elmondta, minden rendőrnek minden szabálysértés észlelése esetén - legyen az törvény, kormány- vagy önkormányzati rendelet - intézkedési kötelezettsége van.

Ezt örömmel hallottam, ráadásul pont egyszerre hagytuk el az épületet, így meg is tudtam kérdezni, konkrétan ez hogy is néz ki, tekintve ezt az autót:

Szemmel láthatóan túllóg a felfestett csíkon, az ilyenért a szomszédos hetedik kerületben simán rárakják a bilincset. Itt is néha...

A kapitány gyorsan visszakozott: szabálysértés és szabálysértés között is különbség van, a parkolással kapcsolatos dolgok például nem az ő hatásköre, hanem a közterület felügyeleté. Azt is tudni kell, hogy nem minden esetben kell intézkednie a rendőrnek: ha például egy gyanúsított ül a hátsó ülésen megbilincselve, akkor nem intézkedhet egy piroson átmenő autóssal szemben; priorizálnia kell. Aztán vannak az intézkedésnek egyéb feltételei is, nála például nem volt fegyver, bilincs, egyéb felszerelés. 

Ezeken túl, ő nem is közlekedési szakember, de úgy gondolja, ezt az esetet mindenképpen vizsgálni kellene - a közterületet kihívhatja, hiszen ők jelentik a szakhatóságot ebben a tekintetben.  Szerencsére a közterület igazgatója is az épületben volt, így a kapitány egy gyors telefonnal le is hívta.

Biál Csaba - a józsefvárosi közteresek igazgatója - szerint ilyen esetekben a kerék állását kell nézni; ezt teszik a megállni tilos tábláknál is, itt is. Ha a kerék rajta van a csíkon, akkor az még szabályos. Ez egy olyan dolog, amiben az ügyészség is érdekesen foglal állást: vagy elfogadja, vagy nem, attól függően, az ügyésznek milyen kedve van hozzá.(???) Ettől függetlenül megbírságolhatja a polgármestert, aki be is fogja ezt fizetni, de ez nem egyértelmű. (mert véletlenül pont az ő autója a képen látható)

Nincs egységes állásfoglalás. Az, hogy a KRESZ számszerűen leírja [40.§ (8)], az ügyész - helyi - simán dönthet úgy, hogy nem veszi figyelembe; attól függ, hogy ő hogy értelmezi. Fontos még, hogy az ügyészség állásfoglalása nem kötelező érvényű a közteresekre! 

Szerencsémre mindig van nálam mérőszalag, itt is előkerült, és mindketten látták, hogy a felfestett csík is benne van a 150 centiben. Tehát ha az autó kereke rajta van, akkor nem marad meg a szabályban előírt távolság; ergo, elkövette a szabálysértést az autó.

No igen, - felelte Biál Csaba - van itt viszont még valami. Van egy olyan elképzelés, ami nemsokára a KRESZ módosítását fogja jelenteni, hogy a keskeny belvárosi, egyirányú utcákban csak az egyik oldalon legyen kötelező meghagyni a 150 centit. A másik oldali járda már nem is lesz járda...

Na de jelen pillanatban a hatályos jogszabályok szerint kell eljárni - kötöttem továbbra is az ebet a karóhoz, amire aztán kiderült, hogy:

- a közteres megállapítja a szabálysértést, és kiszabja a helyszíni bírságot
- az szabálysértési  eljárásban a kapitányhoz kerül
- lehet, hogy első körben a kapitány is a közteresnek ad igazat
- a megbírságolt autós megfellebbezi
- a BRFK meg teljesen mást dönt

Tehát addig nem fognak az ilyenekkel foglalkozni, amíg egy egyértelmű állásfoglalás nem érkezik a Legfőbb Ügyészségtől. 

Szóval jó, hogy vannak szabályok, de azokat úgy értelmezzük, ahogy akarjuk

Jogász, közlekedési szakember véleményét várom az ügyben - illetve minden segítséget, amivel világossá tehető ez az ügy.

 Van az úgy, hogy az ember átélt már sok mindent, és le tudja vonni a konzekvenciákat. Van aztán olyan is, hogy az ember fiatal, és azt hiszi, mindent tud.

Rejtő Gábor írása:

Új igehirdető tűnt fel a magyar politika színpadán. A 8keres polgármester hitvallása a hajléktalanokkal kapcsolatban könnyen megjegyezhető, világos beszéd. Az ige felszólító módban, egyes szám második személyben fogalmazódott meg, s így hangzik: Takarodj!

Volt már egy Máté nevű igehirdető a történelemben, de az rég volt, tán igaz sem volt, II. János Pál – akiről nemrégiben keresztelték át a 8kerületi Köztársaság teret -, már nem olyan rég volt, de szólni ő sem tud már. Ezért aztán magam vagyok kénytelen II. Máté igéjét bizonyos kommentárral ellátni, remélem többünk okulására.

Valójában egyszerű a dolgom. Nem tudok olyan (világ)vallásról, amely ne hirdetné a szolidaritást, az együttérzést a szegényekkel, elesettekkel, betegekkel, szenvedőkkel. Lehet persze, hogy II. Máté titokban vallásalapító, de valószínűbbnek tartom, hogy K(!)DNP ide, keresztényi, Szent István-i Magyarország oda, II. Máté csak egy pragmatikus politikus, aki valójában régi, magyar hagyományt újít fel itt a XXI. század elején többek örömére és sokak szomorúságára.

Mert a „Takarodj” – lássuk be, csöppet sem számít újnak a hazai, politikai közbeszédben. Ha csak az előző századot nézzük, már Kun Béla is sikerrel alkalmazta 1919-ben, a gaz kapitalistákkal szemben – igaz csak 133 napja volt rá -, míg aztán őt is elzavarták. Pár évtized sem telt bele, és a zsidók következtek, ez jobban sikerült, tovább is tartott, de a csattanó nem változott. Szálasi testvér sem húzta sokáig. Majd ismét a kizsákmányolók, arisztokraták, bankárok következtek, Rákosi is alapos munkát végzett, de a bumeráng természetén ő sem tudott kifogni. Az utolsó, országos takarodó a rendszerváltás idejére esik. Ez volt eddig a legbékésebb, igaz kellett hozzá a Nagy Testvér összeomlása, de azóta, vagyis huszonegy éve, hivatalos, politikai, vagy/és közigazgatási-rendészeti szinten nem indult hajtóvadászat Magyarországon egyetlen politikai, etnikai, szociális réteg ellen sem.

Ennek lett vége II.Máté intézkedéssorozatával, amely, mint említettem, egyetlen szóban összefoglalható, és egyben korszakhatár is a rendszerváltozás eddig viszonylag szelíden áramló folyamában. A hajléktalanoknak két éve még meleg ételt osztogató Kocsis Máté (lásd erről Etetés című írásunkat), formailag (jogilag) támadhatatlanul hajtóvadászatot indított a kerület hajléktalanjai ellen azzal a nyilvánvaló céllal, hogy kiűzze őket a kerületből. Az e célra szánt összeg százszorosa annak, amit múlt évben a került hajléktalan-ellátásra fordított, különösebb érvelésnek ezért itt nincs helye. Sokkal inkább a köszönetnek és az elismerésnek. Mert II. Máténak egyaránt hálásak lehetnek azok, akik iszonyodtak a hajléktalanok folyamatos jelenlététől (ők mentek el szavazni, ez kb. a kerületi lakosság 16 százaléka) és azok is, akiknek eddig kétségeik voltak a polgármester illetve pártja szociális demagógiájával kapcsolatban. A „Takarodj” világos, tiszta beszéd, nem hagy kétséget a felől, hogy pártunk és kormányunk a társadalmi betegségekkel kapcsolatban a csonkolást preferálja megoldásként, tehát jó lesz vigyázni, nem lemaradni, nem pofázni, nem kilógni.

Vagy épp ellenkezőleg.

Hogy a nyílt, hatalmi agresszió a társadalom legkevésbé védekezőképes rétege ellen, mit vált ki az nehezen megjósolható ebben az országban. Mert a „Takarodj!”-nak vannak, lehetnek mélyen a néplélekben húzódó okai is. Elég, ha a mohácsi vésztől számított négyszáz éves elnyomásra gondolunk, vagy a negyven éves szovjet uralomra. S akkor még itt a kérdés, vajh a római kereszténység „honosítása” István idejében, mennyiben felelt meg a magyar lélek valódi igényeinek. S nem arról van-e szó, hogy évezredes álmából ébredezik ez az ország, türelmét, bizalmát vesztvén a felkínált politikáknak, ideológiáknak. S az éhes, boldogtalan ember mint tudjuk hamar indulatba jön. Csakhogy a hajléktalan nem idegen. És nem elnyomó. Mindössze megtestesíti, megjeleníti a mindannyiunkban ott lévő vesztest, a lúzert, a kiszolgáltatottat, a legfélelmetesebb lehetőséget, ha kipottyanunk a társadalom csikorgó fogaskerekei közül. Ez az ország többször – ha nem is sokszor – jól vizsgázott szolidaritásból. Ennek '56 a legszebb példája. Most ismét vizsgaidőszak következik, kicsiben, nagyban egyaránt.

II.Máté – és eszmetársainak – intézkedéssorozata valójában segítség mindazoknak, akik helyüket keresik a válságban, és ha vallásban nem feltétlenül, de emberiességben, szolidaritásban még hisznek, esetleg okulván a magyar történelem zivataros századaiból. A szemünk láttára kibontakozó hajléktalan-passió voltaképp kristályosodási pont, közlekedési lámpa, viharjelző, mindegy is minek hívjuk. Ami eddig is sejthető volt, az immár látható, s előbb-utóbb állásfoglalásra késztet. II. Máté pedig teszi a dolgát, mint mindenki a világban. Hálátlan szerep, még ha ez most nem is látszik, hisz a bumeráng épp csak útjára indult. Ezért a köszönet és az elismerés, még most, amikor kevesen látják át történelmi jelentőségét az Ő igéjének. A nemzeti kór, amelyet a hajléktalanok tragikus jelenléte (is) szimbolizál a társadalom, jelesül a főváros testén, gyógyulás helyett most szétspriccel a környező kerületekbe, ahol (nem nehéz kitalálni), milyen megoldást látnak majd kézenfekvőnek a pártos papkatonák Kocsis Máté példája nyomán. Dicsértessék az Ő neve.

 

 Büszkék lehetünk a polgármesterre, ismét bebizonyította, hogy amihez nyúl, arannyá válik. 

Áttekinti a hontalanságot


Kocsis Máté hajléktalanügyi-referens lett

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának hajléktalanügyi referensévé kérte fel a frakció elnöksége kedden Kocsis Mátét.


Az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke, Budapest VIII. kerületének polgármestere azt kapta feladatul, hogy ismerje meg az érintett szervezetek munkáját, gyűjtse össze a tőlük érkező, országos jogalkotásra vonatkozó javaslatokat, és tájékoztassa minderről a Fidesz-frakciót s annak vezetőjét; továbbá ha szükséges, készítsen elő javaslatokat a hajléktalanüggyel kapcsolatos kérdések megoldására.

Kocsis Máté elmondta: Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és a frakcióelnökség tagjai azzal bízták meg, hogy tekintse át a hajléktalanellátás aktuális kérdéseit, vizsgálja meg annak visszásságait, idegenrendészeti vonatkozásait, a lakás-, a koldus- és hajléktalanmaffia felszámolásának lehetőségét, és ha szükséges, készítsen javaslatot ezek megoldására.

Hozzátette: elsősorban a Fővárosi Önkormányzat, a Belügyminisztérium, valamint a szociális államtitkárság munkáját és törekvéseit szeretné segíteni azzal, hogy az általuk tett javaslatok minél gördülékenyebben a parlament elé kerülhessenek, és a kormánypárti frakciók azokat maradéktalanul megismerhessék.

A politikusnak feladata lesz továbbá, hogy gyűjtse össze a javaslatokat a településszintű hajléktalanellátási gyakorlatok országos szintű rendezésére is, egyeztetve az említett három szervezettel.

 via

Kívánjunk sok sikert a munkájához!

 Persze, most is vannak olyanok, akik nem látják ebben a lehetőséget, a felemelkedést, a megoldást. A huhogók már létre is hoztak egy csoportot fészbukonKukába Kocsis Mátéval! névvel.

 Hovatovább egy humorosnak szánt képet is fotosoppoltak róla, a mindig makulátlan arcára egy csöppnyi bajuszt raktak. Hát ezeknek semmi sem szent?

 Remélem Kocsis Máté dr. él a nép által ráruházott hatalommal, és megkeresi egyenként a csoport tagjait, majd elbeszélget velük. 

 Vagy szól a TEK-nek. Esetleg a titkosrendőröknek. És az igaziaknak. Mindegy, ilyen csúfságot nem lehet válaszlépés nélkül hagyni! 

 

 Nicsak, nicsak, mi van itt! A kormány által felállított hivatal, mint az önkormányzat felsőbb szerve a mi kis kukázást tiltó rendeletünket elemezte és arra jutott, hogy az nem kóser. 

Jó, ebben semmi extra nincs. Előre látható volt. Ami a tréfli kategória, az egyrészt az érkezés dátuma: 2011. május 23. - innentől kezdve 60 napon belül meg kell szüntetni azt -, másrészt a válasz: haladékot kért október 31.-ig.

 

Az is vicces, hogy ez sehol nem jelent meg, se a polgi, se a jegyző nem szólt a testületnek, eltitkolták, hogy zavartalanul tudják a népszavazáson ezt a kérdést is megszondázni - na és ne derüljön ki, hogy nem ők találták fel a spanyol viaszt. A határidő meghosszabítása is a testület tudta nélkül történt - majd a polgi eldönti, mit kell tenni!

Szóval a kukázós rendelet előtt is lehetett volna bírságolni a szemetelőket. Nem tették.

Így építi Kocsis Máté dr. a kiskirályságát. Nem a kerület érdekeit, hanem a sajátját nézi. 

 Az önkormányzat bölcs vezetője felismerte a kor hívó szavát és fellép a dohányosok ellen is. Bár ő maga is dohányzik - ezt azonban sosem teszi nyilvánosan, nem tesz jót az imidzsének - a felnövekvő generáció érdekében a parkokban, tereken és az azt övező járdákon megtiltotta a dohányzást.

 

 

Javaslat nem dohányzó közterületek kijelölésére

 

1999. évi XLII. törvény 2/A.§-ában szereplő felhatalmazás alapján közegészségügyi és köztisztasági indokok alapján javaslom nem dohányzó közterületnek kijelölni a Gutenberg téren, a Horváth Mihály téren, a Kálvária téren, a Mátyás téren, a Teleki László téren, a II.János Pál pápa téren és a Rezső téren található parkok, illetve az ezeket határoló járdák területét.

A fent leírtakat figyelembe véve javaslom a mellékelt rendeletmódosítás elfogadását.

 
 

 

3.§ A Rendelet 5. §-a a következő (l5)-(l7) bekezdéssel egészül ki:

(l7) Tilos a dohányzás a Gutenberg téren, a Horváth Mihály téren, a Kálvária téren, a Mátyás téren, a Teleki László téren, a II. János Pál pápa téren és a Rezső téren található parkok illetve az ezeket határoló járdák területén.

A tiltás csak egy dolog, de bizony szankcióval is sújtják a rendelet megszegőit: a szokásos 50 000 forintig terjedő bírság vár a tiltott helyen dohányzókra.

Majdnem az összes tér fel van sorolva. Meg park. Ami kimaradt: a Szabó Ervin tér, Lőrinc pap tér, Mikszáth tér, Pollack Mihály tér, Losonci tér, Ludovika tér, Golgota tér, Vagon tér, Orczy kert. Ami nem a kerület fennhatósága alá tartozik: Blaha Lujza tér, Rákóczi tér - ugyanakkor a 2.JPP tér is, de arra vonatkozik...

Az első hármat még érteni vélem, ott vannak a vendéglátósok, már így is duplájára emeltük a területfoglalási lóvét, ne vegyük el a fizető vendégeik nagyobb részét is...De akkor hol marad az egészség védelme? Az itt lakó és erre járó emberek szívják csak nyugodtan a felszálló dohányfüstöt? A téren játszó gyerekek így jártak?

Az Orczy kert meg elég nagy, hogy ne lehessen érezni? Fel sem tűnik, a friss levegőre vágyóknak, hogy ott bizony vízipipát is szoktak szívni? Vagy ott rengeteg fa van, és azok meg direkt szeretik?

Esetleg azt nézték - csak és kizárólag - hogy hol fordulnak elő hajléktalanok, akiket ezzel is lehet basztatni..?

 Lehetne ez is az előterjesztés összefoglaló címe, amit csütörtökön fognak megtárgyalni a képviselők a testületi ülésen. Vicces, hogy nem rakják fel előre a honlapra, holott a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzata ezt mondja:

 

 

12. § (8)*
 
A testületi ülés meghívóját a napirendi javaslat szerint nyílt üléshez benyújtott anyagokkal együtt 7 nappal az ülés előtt kell a www.jozsefvaros.hu portálra feltenni
 
*Hatályos 2011. január 1-től.
 
Azért ez mindent elmond a Hivatal működéséről, nem? A saját szabályzatukat sem tartják be..De ha nem, hát nem, befújja az ember postaládájába a szél. :)
 
Vigyázat, hosszú!
 
 
Még több pénz a szegények ellen - és éppen a szegények lakás megváltásából vonják el. Gratula!
 
 
Minden tilos! 
 
 
Mivel az önki töketlen (vagy másra kell a pénz), segítsen mindenki. 
 
Azt nem értem, az ellenzéki képviselők - MSZP, LMP, JOBBIK - miért nem tiltakozik az SZMSZ sorozatos megsértése ellen? Miért nem hozzák nyilvánosságra az előterjesztéseket, amiket nem raknak fel direkt a honlapra? 
 
Az MSZP-nek van fóruma, az előző ciklusban folyamatosan felkerült minden, ami a kerületi honlapra nem. 
 
Az LMP több blogon is beszámol mindenféléről, sőt, ők az átláthatósággal kampányolnak folyamatosan. Ezt így hogy?
 
A Jobbik... oldalukról nem tudok a kerületben, viszont a szabályok betartása/betartatása ott lenne a fő szempontjaik közt.
 
 
 
 

 

 

 Terjednek a szabálysértési viccek a neten - és várhatóan egyre több lesz belőlük. Olvasd végig, érdemes!

Remélem, tettét megbánta, és soha többé nem tesz ilyet.:)

Volt már ilyen, amikor csikket eldobó embert igazoltattak, aztán kiderült, körözés alatt állt. Csikket eldobni gáz! 

Ami viszont a rendszavazás óta zajlik, az kicsit necces. Elkapnak minden kis apróságért, ha kicsit is olyan az öltözéked, viselkedésed, ami nem illik bele a polgári rendbe.

Kattintásra megnő!

Hangsúlyozom, én sem szeretem a szemetelő embereket, viszont a minap, amikor a Blahán lekaptam ezt az intézkedést, a rendőrök (egy nő és egy férfi) az autóba beszállás előtt ugyanígy eldobta a csikket.

A jó példa, ugye.

Viszont lehetne úgy is, hogy a köztisztaságiak tényleg elvégzik a napi munkájukat, és az önki ezzel megbízott cége meg pótolja a hiányzó kukákat - amiket aztán ürítenek is napi rendszerességgel.

A madarak azt csiripelik amúgy, hogy múlt hétfő óta az önkormányzatban átcsoportosítottak embereket a megnövekedett munka miatt más osztályokról a szabálysértések kezelésére.

Hajtóvadászat zajlik a csövik ellen?

 

 

 VÁLTOZÁS!


Aki jönne holnap, az ne a Józsefvárosi Galériába jöjjön, hanem ide: Gondozó Kert, VIII. kerület, Vajdahunyad u. 4.

 

A sok politikai párt után egy üdítő kivétel  - a Magyar Kétfarkú Kutya Párt - teszi tiszteletét a kerületben. Nem mintha eddig nem láttuk volna munkáit itt...


Az eredetileg Szegedről indult Kétfarkú Kutya Párt már Budapestet is behálózta egyéni hangvételű, jellegzetes street art munkáival. Ezen a délutánon a választások idején polgármester-jelöltként is indult Kovács Gergely mesél a szervezet tevékenységéről, szellemiségéről, és a budapesti köztéri művészetben elfoglalt szerepükről. Emellett bemutatja a KKP legfrissebb projektjeit is, köztük a Rákóczi tér elhagyatott újságosbódéjának újraértelmezését.

Nektek melyik a kedvenc KKP alkotásotok? Osszátok meg az esemény falán!


Idő: 2011. október 5. · 17:00 - 18:30
Helyszín: LudwigInzert a Józsefvárosi Galériában - 1085 Budapest, József krt. 70.
 

Gyertek el, verjük meg együtt! :)

Subbás

Címkék: civil szavazás józsefváros fészbuk

2011.10.03. 08:32

 Egyre többen fedezik fel a fészbukon a csevegési lehetőséget - a kerület oldalán ilyen gyöngyszemeket lehet találni:


Vicces amúgy, a kerület weboldalán nincs fórum - mondjuk a fészbukon mindenki névvel kommentel, posztol. Láthatjuk szabógáborunk szerkesztői hozzáértését is. 

 Az elmúlt napokban elég sok helyen megfordult a kerület első embere, nyilatkozatot és interjút adott, élőben hallhattuk majd' minden nap.

Legtöbbször a címbeli "hovatovább" hangzott el a szájából. Ez lehet érdekes, de lehet teljesen érdektelen is. 

Az azonban, hogy a dr. Kocsis Facebook oldalán kedvencei között nem szerepel Józsefváros hivatalos oldala  h o v a t o v á b b  azt a látszatot kelti, hogy nem is érdekli ezt a fiatalembert a kerület.

Megértjük, persze, kicsi ez a királyság. Megkockáztatom, ha tényleg nem lehetnek majd a polgármesterek országgyűlési képviselők is (hiú ábránd!), gondolkodás nélkül az országgyűlési széket választja majd.

 Emlékeztek még a nyár közepén megjelent Index cikkére a Mikszáth téren található gyomos részről? Van benne egy szép mondat: "Az önkormányzat pedig akkor fogja kivizsgálni az ügyet, ha lakossági bejelentést kapnak."

Hát kaptak. Igaz, elsőre elkeveredett - de hát megesik az ilyesmi a legjobb helyeken is, főleg, ha kényes dologról, vagy csak egész egyszerűen dologról van szó, - viszont aktív állampolgárt nem riaszt el egy ilyen malőr, megismétli a bejelentést, hátha kap rá választ. Íme:

Várjuk a CaPE reakcióját is: ők vajon tudtak-e róla, hogy ilyen megállapodásuk van az önkormányzattal?


 

Blahán három rendőr és öt közteres felébreszt egy alvó embert, majd elviszik. Nem is bilincselnek annyi autót az elmúlt három napban, mint azelőtt, minden mozdítható ember hajléktalanra vadászik a rendvédelmi egységeknél. 

Sokkal jobb most.

 Ideje volt már, bár nem értem, miért kellett erre eltapsolni pár tíz milliót. Hétfőtől fokozott ellenőrzés van a kerületben, mindenfelé csoportosan mászkáló rendőrök és közteresek keserítik meg az utcán élők életét.

Hogy mennyire, egy kerületi lakó fészbuk bejegyzése szemlélteti:

A Guttenberg téren 2 rendőrautóból és 3 közterület felügyeleti kocsiból kiszálló közel 12 ember vitt el egy hajléktalan párt, akik a padon aludtak...

 Ugyanakkor ettől még nem lesz megoldva például a hiányzó kukák, a szabálytalanul a járdára parkoló autók, az elhanyagolt zöldterületek...Erre is van példa, videós:

Ha eddig nem volt erre pénz (paripa/fegyver), akkor most honnan lett? A polgi nyilvános vitán azt állította, 40 közteres van 4 000 hajléktalannal szemben, ezért nem tudnak mit tenni. A rendőrség évek óra emberhiánnyal küzd, fele annyi rendőr van a kerületben, mint kéne. Mi történt, hirtelen mindenhol feltöltődött az állomány? Pintér átvezényelte a szombathelyi fakabátokat ide?

Lehetett volna másra költeni ezt a pénzt? Simán. Lehetett volna ezeket az intézkedéseket meghozni a meglévő szabályok szerint? Naná! Direkt hagyták lerohadni a kerületet, hogy a csövikre fogják? Nem kérdés...

Jó gazdája a kerületnek Kocsis Máté...?

 

 A tegnapi népszavazáson 48 819 ember nem vett részt. Ebből a csoportból egy Kisember megosztja gondolatait.

 

Mindig megilletődöm, mikor engem, egy egyszerű kisembert megkérdeznek a saját sorsom felől. Ilyenkor jó érzés fog el: lám, felnőtt emberként dönthetek, befolyásolhatom az életem!
Ma három dologról kérdeztek meg, mégsem mentem el szavazni. Hogy miért?
A három kérdésből egynek így nem volt értelme, a másik kettő pedig nem is kérdezett meg semmiről!
 
 
 
A könnyebb megértés miatt nézzük a kérdéseket fordított sorrendben.
 
 
  1. “Támogatja-e Ön, hogy Józsefváros polgármestere még az idei évben tárgyalásokat folytasson a Fővárosi Önkormányzat vezetésével a hajléktalan ellátás színvonalának emelése és a kerület – hajléktalanokkal kapcsolatos – tehermentesítése érdekében? “
 
Kedves Polgármester Úr! Kerületünk szavazói azért támogatták Önt a szavazatukkal, hogy értünk szorgoskodjék. Ezért kapja a fizetését, szolgálati autóját és a többi juttatást. Aki itt lakik, nem ér rá kitalálni, hogy Ön hogyan oldja meg a problémákat; más dolga van: reszel, kalapál, vályogot vet, ás és ezekből adót fizet - többek között az Ön alkalmazására. Az Ön feladata tárgyalásokat folytatni, majd döntéseket hozni, amiket aztán joszabályban rögzít. Az ilyen jogszabályokról már meg lehet kérdezni az állampolgárt, de ilyen homályos célokról, hogy “tárgyalásokat folytasson”... nem igazán. Mintha megkérdeznénk a házban a lakókat, hogy megbeszéljem-e a közös képviselővel, hogy felújítsuk-e a házat? Inkább előbb megbeszélem vele, majd arról kérdezem meg őket, hogy “szerintünk fel kellene újítani, szerintetek is?
Még egyszer: az Önök által ebben a formában feltett kérdésnek így nincs értelme. Tárgyaljon, találják ki mi legyen és arról utána meg lehet kérdezni az embereket.
 
  1. Támogatja-e Ön, hogy Józsefváros Képviselő-testülete rendeletben tiltsa meg Józsefvárosban a közterületen történő életvitelszerű lakhatást?
 
Pontosan mi is a rendelet szövege? Mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Kidolgozták már a rendeletet, megtekinthető valahol, ha igen, akkor miért nem mellékelték az értesítőhöz? Ha nem, akkor mi lesz benne? Önök tudják már, vagy csak ezután fogják kitalálni? Hogyan dönthetnék én egy kérdésről, melynek nem ismerem a részleteit? Ha fenti példánál maradunk, mit tartalmaz a felújítás? Egy egyszerű tisztasági festést, vagy esetleg a csövek, nyílászárók cseréjét is? Egy új liftet? Hiszen a költségek-szabályok teljesen másképp alakulnak egyik, mint a másik esetben.
A helyes kérdés ez esetben úgy hangzott volna: támogatja-e ön, hogy a képviselőtestület meghozza az ilyen és ilyen számú rendeletet (a rendelet szövege mellékelve)? Amit önök feltettek, az nem kérdés, hanem homályos utalás.
 
 
  1. “Támogatja-e Ön, hogy hatályban maradjon Józsefváros Képviselő-testületének kukázást tiltó rendelete? “
 
Ez bizony végre egy valódi referendum. Hiszen meghatározott törvényről, jól leírt szövegről kell a polgárnak döntenie: igen vagy nem. Már-már hajlottam rá, hogy elmegyek és erre az egy kérdésre válaszolok, hiszen ez az egyetlen olyan a három közül, amelyben valóban megkérdeznek valamiről. Aztán mégsem mentem el. Hogy miért? Mert egy ilyen referendumot nem az önkormányzatnak kell kezdeményezni! A referendum célja a döntéshozók feletti kontroll. Azaz ha az állampolgároknak nem tetszik egy döntés, akkor joguk legyen azt megváltoztatni. Egy hatályban lévő jogszabályról népszavazást kezdeményezni a nép joga és kötelessége: megfelelő számú aláírást kell összegyűjteni és akkor ki lehet írni a népszavazást. Ha azelőtt kérdeztek volna meg minket, mielőtt a kész jogszabálytervezetet beiktatják, az rendben lett volna. De utólag megerősítést kérni már hatalmi-politikai játszmának tűnik, nem pedig annak, mintha tényleg a valódi válaszra lennének kíváncsiak.
 
Összegezve: Az állampolgárokat konkrét kérdésekről kell megkérdezni: jogszabályokról teljes szöveggel. Ebben az esetben garantált csak ugyanis, hogy valóban az ő véleményük az, ami aztán végrehajthatóvá válik. Még nem hatályban lévő törvényről referendumot kiírni üdvös, de nem szükségszerű dolog. Viszont mindenképp pontos és kidolgozott szabályokról kell döntsön a nép, hiszen általánosságokat nem lehet törvénybe iktatni. Azokat hagyjuk meg a választási kampányok ígéreteinek.
 
Kisember