Sok helyen látni még plakátokat a régebbi választási időszakból - azért lehet ez, mert nem volt rendes törvény 2010 előtt, ami alapján eljárhattak volna a plakátot le nem szedő szervezet (párt) ellen.

eltoroljuk21.jpg

 

Szerencsére kormányunk időben észrevette ezt a hiányosságot, és mindenkit megnyugtató módon kezelte a városképileg is hátrányt okozó törvényt

144. § (1) E § alkalmazásában plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.

(7) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.

Nos, mintha elmúlt volna az a harminc (30) nap, és mégis itt (2015.01.20) ijesztgethetik a népet a Rákóczi úton, például. Jó lenne látni nyomát, ahogy a Magasságos Önkormányzat lecsap a renitens pártokra...

mszplakatmaradek_1.jpg

 

mszplakatmaradek2.jpg

Máshol is látsz még tavalyi plakátot? Vagy már csak a helyét?

Talán Vas Imre lesz az országgyűlési képviselőnk, talán nem, de megszólíttatott a jelenlegi képviselőnk, egyben polgármesterünk által, hogy segítsen újabb hajléktalanokat alkotni...mert senkit nem hagyunk az út szélén, belelökjük inkább az árokba!

Tisztelt Képviselő Úr!

Olvasom a Józsefváros honlapján, egy lakossági fórum kapcsán, a polgármesternek önhöz intézett két kérését, melyben az 1993-as lakástörvény „hibáinak kijavítására” szólítja fel önt, „amelyek miatt egy önkormányzat vagy egy lakástulajdonos sem léphet fel a bérlője ellen, aki nem fizet, de nem is megy el a lakásból.”

Mi, önkormányzati bérlők, szerényebbek lennénk, s nem mernénk egy törvényt – melyet rendes körülmények között törvényelőkészítő bizottság s más efféle, erre hivatott szervek készítenek elő – séróból hibásnak nevezni, s egy, a helyi körülményeket még csak hírből ismerő képviselőjelöltet annak megváltoztatására szólítani fel.(De ha mégis lehet, nem csak polgármesteri de közönséges állampolgári jogon is önhöz fordulni ilyesmivel, majd meglátja, milyen hálás ügyfelei leszünk önnek…)

 guszti'14-1.jpg

Annyi viszont e pillanatban is bizonyosnak látszik, hogy a még éppen érvényes jog betar(ta)tására való felszólítás, tisztelt törvényen túli terrénumokra kacsintgató elöljáróink, sajnálatos módon ugyan, de még ma is állampolgári jog, sőt, hogy ne mondjam, kötelesség. Az önök féloldali jogfogyatkozásban szenvedő kvalifikált szakembergárdája pedig, amely azon sajnálkozik, hogy „nincs egyetlen törvény sem, amely lehetővé tenné a jogellenes lakhatás felszámolását,” hamisan szól, mert valóban nincs egyetlen törvény erre, de több erre vonatkozó, az eljárás megindítását lehetővé tévő, viszont igen, van. Anélkül, hogy most elmerülnénk a Ptk. rejtelmeiben, vegyük az önkormányzati bérlői jogállás egyik legalapvetőbb kritériumát, a bérlőnek a bérleményben való életvitelszerű lakhatási kötelezettségéről szólót, amely még a jogi következetlenségek és egyoldalúságok valóságos tárházaként szolgáló Bérleti Szerződésekben is a lakhatás alapkövetelményeként íratik le.(A számos jogszerű kivételtől most tekintsünk el. Beszéljünk most csak azokról, melyek jogszerűtlenek, s más, erre jogosult személyek törvényes lakhatásának terhére valósulnak meg.)
Ez az alapkövetelmény pedig – kedves reménybeli képviselő urunk – a sokat látott bérlakások java részénél (úgy 60-70%-ra tehető mértékben) egyszerűen nem áll fenn. Hosszan sorolhatnám még önnek a bérbeadónak is felróható, többnyire kölcsönös mulasztásos törvénysértésből adódó, a lakhatással kapcsolatos hajmeresztő jogi anomáliákat, melyek keserves következményeit nemcsak a bérbeadó-önkormányzat de a kiszolgáltatott bérlői rétegtársadalom szenvedi el leginkább.

Most – miután az ezzel kapcsolatos jogi-szociális anomáliákat épp’ ezeken az oldalakon (is) már többször is elemeztem-felsoroltam - egy egyszerű társadalomlélektani tényre szeretném szíves figyelmét felhívni. Arra ugyanis, hogy ugyan milyen jogkövető magatartás várható el attól a bérlőtől, vagy ha tetszik „jogalanytól,” aki többszörösen joghátrányos helyzetbe kényszerülve, azt látja, hogy miközben őt kilakoltatják, a ház vele szemben lévő oldalán öt lakás rohad évek óta üresen, három pedig befalazva, sőt a felette lakó bérlő bordélyt üzemeltet a szociális bérlakásában, miközben zuglói villájában éli világát. Most nem is terhelném több adattal ez ügyben, csak még annyit, hogy az önkori által bevallott üres lakások száma, amely egyébként így is botrányosan magas, a valóságban legalább háromszorosa az általa nyilvántartottnak. S akkor még a közjogi szempontból rendeltetésellenesen lakott bérleményekről nem is beszéltünk, melyekről szintén nem tud az önkori, vagy ha igen, annál rosszabb… Ezeket a körülményeket is figyelembe véve – beleértve az érintett lakossági réteg kétségbeesett igyekezetét is, egy általa javasolt és közösen beterjesztett kibontakozási programra, (az elutasított Munkáért Lakhatást kezdeményezésről van szó) – s persze a józan mérsékletet is, az érintett lakók képviselőivel való tárgyalást javaslunk az egyoldalúan „hibásnak” minősített törvények felülvizsgálati szándékával szemben. Kérjük továbbá, hogy egyszer már vizsgáltassanak meg a nemzeti közvagyont kezelő önkormányzati jogosultságok és kötelezettségek is, mielőtt fennkölten ítélkeznének elevenekről és holtakról. A fényes portálok mögött meghúzódó, gyerekköhögéstől hangos, lepusztult, egyszerre kopár és nedves lakások sivár reménytelenségéről beszélek, amelyeket utoljára még a háború előtt, úgy jó hetven éve tartott utoljára rendben a tulajdonos-háziúr. Azóta, tisztelt uram, ezek a lakások minden nagyívű program dacára csak romlanak, s a háborús pusztítás okozta károkat mára felülmúlja a tervszerű megelőző karbantartás hiányát megsínylő állag, benne az egyszerre elárvult és elvadult emberi élhetőség mindennél rombolóbb eróziójával. Képviselő úr! Ezeknek a lakásoknak ma nincs valódi gazdája! Ez a lakásállomány ugyanis, jórészt az államosításnak nevezett elbitorlás útján került anno állami tulajdonba, s az államszocializmus állóvize után – nyilvánvaló törvényi mulasztások és következetlenségek miatt – egy elavult tanácsrendszerbeli zárványként működő „vagyonkezelői szisztéma” foglyává vált, melyben mindkét fél (bérlők vs. vagyonkezelő) csak vergődik a korszerűtlen és működésképtelen struktúra szorításában.

 guszti'14-2.jpg

S ahogy a mondás tartja, ebül szerzett jószág ebül vész el, ha mégoly cifra ólban lakik is, - teszem hozzá én.
Az önkormányzat, képviselő úr, épp a rendezetlen lakhatási viszonyok miatt, minden diadalittas jelentés dacára, képtelen megbirkózni a legegyszerűbb közegészségügyi és közbiztonsági problémával is. Egy-egy példa mindegyikre. A poloskavész, - melyről évekig tudomást sem akart venni a hivatal, s melyre a szívós civil feltáró tevékenységet követően kénytelen volt lépéseket tenni, s tízmillió Ft-ot megszavazni – itt dúl ma is, a maga rettenetes valójában, mert az egyetlen célravezető lépést, a bérleményi jogviszonyrendezést az önkori képtelen meglépni. Ha kétségei vannak efelől, hát jöjjön el hozzánk, s meggyőződhet a kendőzetlen valóságról. Nálunk pl. arról, hogy mért sikertelen az önkormányzatnak nemcsak a poloskairtási, de a tágabb értelemben vett közegészség- és járványügyi koncepciója is. S a mi házunk – álszerénység nélkül mondhatom ezt – úgy épített mint szociális „állagát” tekintve, a negyed legrendezettebb házának számít.(A vérsúlyos, droginvázióval sújtott házak látogatását, csak némi tréning után javasolnám.) A legegyszerűbb „megoldást” pedig, amit önkormányzati kollégái követnek – hogy ugyanis egyiket sem látogatják, - ítélje meg ön.

 guszti'14-3.jpg

Az önkori elhallgatja ugyan, de a mi házunkban számoltuk fel anno, méghozzá egyedülálló szívós civil munkával, egy több házra is kiterjedő, gyermekeket és fiatal nőket is célszerű funkcionalitásban foglalkoztató iparszerű drogtevékenységet és hangulatos holdudvarát. Ezt a – szerénytelenség nélkül állíthatom - korszakos jelentőségű eredményt és az általunk megszervezett, egyedülállóan eredményes bérlői bevonással megvalósított épületfelújításban való részvételt, képviselő úr, mint a társadalmi szegregáció felszámolásának messze világító példáját, héthatárban ki kellett volna doboltatni, és a valódi polgárosulás felé vezető út messze világító példájaként prezentálni! Ezzel szemben, képviselő úr, ezek az emberek - akik nélkül az önök városrehabilitációs projektje, melyet „modellkísérleti programként” harangoztak be, nem indulhatott volna be - azt kell, hallják és olvassák, hogy egy „becsődölt házasságban” voltak felek azzal az önkormányzati céggel, (Rév8) amelyet e program (MNP-programok) levezénylésével bíztak meg. Ezt a hasonlatot, mely egy többnyire szabad és kölcsönös választáson alapuló élet- és érdekszövetséget egy erősen kiszolgáltatott és a valódi együttműködés híján egy sajátosan behatárolt kapcsolattal veti össze, idétlennnek és
ízléstelennnek tartjuk. Azt mondja ugyanis a program örökös vezére, Dla. Alföldi György, a vezető liberális hetilap (ÉS) március 21-i számában, hogy a lakók, akik csak a gátlástalan követelőzésükkel tűntek ki, „fényévnyi távolságban vannak az európai színvonaltól,” s „felmerül a kérdés, szabad-e egyáltalán sétálóutcát kialakítani egy szegénynegyedben.” És különben is, képtelenek voltak megérteni, hogy ők egy magasabb rendű „modellkísérlet” kivételes alanyai – lehetnének, ha „képesek lennének szembenézni a valósággal,” mármint azzal, amit e címen A.Gy.kínál nekik. S itt is kinyilatkoztatta persze azt a mélyértelmű igazságot, amit néhányszor mi is hallottunk, „hogy az élet nem kívánsághangverseny”. Mintha bizony néhány színválasztási ügyet kivéve, valaha is figyelembe vett volna bármely „lakossági kívánságot” is. A Feladatmeghatározást (FEM) például, mely szerény bevonási jogosultságainkat tartalmazta, (s melyhez csak én jutottam hozzá, némi fortéllyal) orákulumként őrizte, s néhány protokolleseményt kivéve, valódi lakossági konzultáció sohasem volt. A program műszaki hibáit pedig máig nem küszöbölték ki, s a lakosság által megkifogásolt hiányosságokat, a polgármester a bepanaszolt kivitelezővel vizsgáltatta ki…


Hasonlatát pedig, hogy „ma Budapest olyan, mint egy régi Lada, mely metálfényezést kapott, de a motort nem cserélték ki”, - nyilván mély értelme miatt – nem egészen értjük. Mármint, hogy akkor ki is a puccos kasztni, és ki az ócska motor ebben a szép metaforában.
Mindezt – bár mélyen sajnáljuk, hogy ily előkelő uraknak, velünk, a barbár hordával kellett vesződniük – a leplezetlenül represszív és megtorló lépésekkel, melyeket a bérlői réteg alsó szegmensével szemben lakhatási viszonyaikat illetően terveznek, valahogy mégse tudunk megbékélni. S elmondanám uram, ha nem tudná, hogy a „kocsma-diszkó-drogtanya-bordély” szindrómában szenvedő bérházainkban élők napi önregenerációs hányadosa lassan a „jobb” hajléktalanokéihoz közelít, s azt is, hogy az innen kivezető út, nem csak a mi hibánkból határos a lehetetlennel.

Mindezzel, képviselő úr, bevallottan nem mást próbálok szemléltetni, mint azt, hogy szerződött felek kölcsönös és mélyen gyökerező mulasztásairól van szó, melyeket nem lehet a másik fél érdekeit negligáló, „hibásnak” minősített törvények egyoldalú változtatgatásaival rendezni, ill. lehet, de akkor ne nevezzük ezt „jogi lépéseknek,” melyek eszközlésére „tisztelettel felkérik önt,” hanem nevezzük annak, ami: a „többség” nyílt hatalmi megnyilvánulásának. (És akkor önnek is könnyebb lesz; egy ballépés untig elég egy ügyben…)

S végül azt is, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi szerződés (Contrat Social) értelmében e pusztuló páratlan örökséget, benne a még törékenyebb emberi élhetőséggel, önöknek e városrész minden kis zugában őrízniük kéne, s nem letorkollni és szétverni a szociális rendezési kezdemények legelemibb alakulásait, s görögtüzes szemfényvesztéssel elfedni sötét és ijesztő utcáink reménytelen odvait.

Ja és bocs, a másik kéréssel, az ötmilliárd előteremtésével kapcsolatban, most semmi okosság nem jut eszembe, de hát az ekkora összegek elköltésében úgyis csak önök tudnának mondani egy s mást. Ám minden ez irányú ötletet hálásan fogadunk.

Tisztelettel: Budaházy Gusztáv
választott lakossági képviselő
Magdolna-negyed
.

Nem azért, mert választások lesznek! Kb. ez jön le a BKK kommunikációjából, tekintve a múltkori, éjszakai útfelbontást és újraaszfaltozást és a mostani BUBI szerelést a Gyulai Pál utcában.

Bubi GyulaiPál -20140308_142424.jpg

A zöld korlát lefúrása előtt a földszinti ablakból egy néni érdeklődött, hogy miért kell ezt szombaton délután kettőkor csinálni, miért nem lehet pihenni hagyni az embereket? - a jómunkás többszöri kérésére sem hagyta abba, felettesére vonatkozó kérdésére pedig a BKK felhívását ajánlotta...

Érted zajongunk, polgár, nem ellened! 

Józsefváros pedig igenis újjáépül!

 

Vox Humana

Címkék: választás rizsa rezsi

2014.03.04. 00:45

 

Voks Humana

Címkék: választás voks

2014.02.10. 02:11

urna.jpg

Figyeljen rám, kérem, Benedekné drága,
nem csak úgy véletlen, jövünk a világra,
dolgunk van a Földön, kinek ez, kinek az,
hát gondolja meg jól, hogy kire szavaz!

 

Ha speciel énnekem adná a voksát,
észre sem veszi majd, hogy ezt itten egy fogság,
jutni fog – ne féljen – a rezsiből rizsára,
de nem szeretném, kedves, ha a köztéren pisálna.

 

Elhullhat pár százezer, hisz kicsi a torta,
és aki keveredik, megeszi a korpa,
az erőszak, nyerő szak, de lehet remélni,
ha ránk szavaz, hagyjuk (egy darabig) még élni.

 

Bennem folytonos a jobbító szándék,
ha hiszi, ha nem, az élet ajándék.
Ne nézze a fogát! Benedekné drága,
bízza ránk a dolgot, rám, meg a pártra!

 

Nincsen már messze az ígéret földje,
addig is feküdjön valahol a földre,
de úgy, hogy a Zónában egyszer se lássam,
ha nem akarja drága, hogy élve elássam!

 

Csapjon a kezembe, ez lenne még hátra,
ha áprilisban ránk szavaz, jut majd nagykabátra.
Nyúlszőr, teveszőr, de lehet akár irha,
föltéve, hogy a papírt, nekünk aláírta.

 

Abraka-dabraka, elmondtam már mindent,
ha gondolja, csatolok, hozzá néhány linket.
Csiribá-csiribú, mi vigyázunk magára,
gondoljon rám szeretettel, és a Mi Atyánkra!

 Változatlanul azt látom, a kerületben bizonyos dolgoknak nincs gazdája. Erre az egyre jó a  választás, amit ilyenkor nyilvánosságra hoz az ember, az rövid időn belül megoldódik - remélem, ezzel is így lesz:

Gutenberg téri játszótér, leszakadt hinta. Nincs túl sok hely a kölköknek játszani a kerület belvárosi részén - talán majd egyszer ismét lesz a Múzeum kertjében - így aztán fokozottan oda kellene figyelni arra, hogy aki gyereket vállal, annak mindenben megfeleljen a lakókörnyezet. 

A hinta kb. 2 hete lóg így. Nap nap után erre járnak a közteresek, a köztisztaságiak, a rendőrök - és a gyerekek is, akik minden nap úgy mennek haza, hogy mégmindigrosszahinta. Kinek lenne a dolga ellenőrizni, figyelni rá, vagy csak szólni valakinek, ha elromlott? Azt, hogy kinek kellene megjavítani, nem is kérdem; hogy balesetveszélyes is, nem is említem...

Mint az elején írtam, ilyenkor minden ilyen - apró, de bosszantó - probléma megoldódik. Ha tudsz ilyet, látsz hasonlót, ne légy rest ésküld el. Hátha.

Most figyelnek ránk, használjuk ki!

A szocialistáknak is meg kell szólalni, ha már lúd, legyen kövér - közzéteszem ezt is. Érdekes ajánlat van benne, én örülnék neki, ha videón neten vissza lehetne nézni a testületi üléseket, néha tanulságos...

...és persze nem érik be ennyivel, itt a folytatás is - még megvárom a Jobbik polgármester jelöltjének esetleges reakcióját, aztán részemről ennyi elég is a politikából; majd a szavazóurnák előtt eldől, ki mennyire szimpi, kire bízzuk a kerület vezetését.

Tisztelt Címzettek!

Bonyolult ügyek tisztázására számomra sem tűnik ideális formának a nyílt levél, ezért is csodálkoztam azon, hogy Kocsis Máté belerángatott egy Jakabfy Tamásnak szóló válaszba. Persze értem én a kampánylogikát, képes is lennék ilyen hangvételű levelet írni, de leküzdöm az indíttatást. Helyette száraz tényeket fogok aprólékosan előadni. Hosszadalmas lesz, de talán nem érdektelen. A bekezdés, amire reagálok a következő:

"Horváth Csaba, az ígérte a józsefvárosiaknak, hogy amennyiben ő lesz Budapest első embere, pénzügyileg támogatni fogja a Corvin Sétány folytatását. Tudni illik, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005 óta 2,3 milliárd (!!!) forinttal tartozik kerületünknek, melynek rendezését többször kértem tőle is és barátjától, Hagyó Miklóstól is, de lesajnálóan mosolyogtak és azt mondták, hogy erre nincs mód. Különösen furcsálltam, hogy a minapi sajtótájékoztatón Molnár György is szó nélkül elhallgatta ezt a fontos, de hazug ígéretet, pedig ő pontosan tudja, hogy mi az igazság."

Ahogy Kocsis Máté írta, pontosan tudom, hogy ebben a kérdésben mi az igazság, éppen ezért nem szóltam, hanem örültem a bejelentésnek. A www.mszp8.hu honlapon megkezdett városfejlesztési tárgyú bejegyzés sorozatomban terveztem erről részletesen írni (fogok is, amikor odaérek), de akkor most előbbre hozom.

Az akkori nevén Corvin-Szigony program indításakor, 2002-ben a főváros nevében Demszky Gábor szerződésben vállalta, hogy a főváros mindösszesen mintegy 2,7 milliárd Ft-tal támogatja a kerületet a közprogramok (lakásprogram, felújítás, közmű, közterület, stb.) megvalósításában. Ennek formája évenkénti pályázás. A szóban forgó összegből valóban csak alig több mint 400 millió Ft lett az évek során kifizetve (és még kb. ugyanennyi kamatmentes hitel), a hiányzó pénz előteremtése egyre nagyobb terhet jelentett a kerületnek. A fő ok a rosszul kialakított és sok szempontból rosszul működtetett fővárosi pályázati rendszer volt, amelynek konstrukciója elsősorban a IX. kerületi rehabilitációt volt hivatva szolgálni. Amikor szerkezetkész lett a Corvin-sétány első irodaépülete (ha jól emlékszem 2007-ben), a hivatalos megnyitón Demszky Gábor hosszan méltatta a főváros érdemeit a projektben. Kénytelen voltam a megnyitó nyilvánossága előtt szemére vetni, hogy mondókájának ez a része igen távol áll az igazságtól, a főváros nem teljesíti kötelezettségét. A hatás elég erős volt ahhoz, hogy Demszkyt mentegetődzésre késztesse, ígéretet tett, hogy utánanéz, de "természetesen" nem történt semmi. A fővárosi tartozás ügyében az alapvető felelősség a kötelezettséget vállaló és nem teljesítő Demszky Gáboré, valamint a negatív döntéseket "szakmailag" előkészítő fővárosi főépítészi irodáé.

Habár nem voltam ekkor önkormányzati képviselő és az MSZP nem volt része a képviselő-testület kormányzó többségének, fontosnak tartottam, hogy mindent megtegyek a kerület érdekében. Ezért - miután Demszkyről és az érintett területek egy részét felügyelő főpolgármester-helyettesről, Ikvai-Szabó Imréről lepattantam - az MSZP fővárosi önkormányzati felelőseihez fordultam. A szakterület másik része Hagyó Miklóshoz tartozott, értelemszerűen őt igyekeztem meggyőzni arról, hogy ha kell, akár Demszkyvel szemben is támogassa a fővárosi kötelezettségvállalás teljesítését. (Azt természetesen nem tudhatom, hogy Kocsis Máté kivel, miről beszélt, ki hogyan mosolygott közben, de az gondolom számára is nyilvánvaló volt akkor is, és az kell legyen most is, hogy ez a téma semmilyen módon nem tartozott Horváth Csaba hatáskörébe. Súlyosan áthágta volna felhatalmazását, ha ő foglalkozik vele.)

Ilyen tárgyalásokat természetesen nem szabad pártlobbystaként folytatni, nem is úgy tettem, hanem a Józsefvárosi Önkormányzat által felhatalmazott tárgyalódelegáció tagjaként, a Rév8 Zrt-be a főváros által delegált igazgatósági tagként. A megbeszéléseken nem csak én vettem részt, hanem más politikusok is - bár a delegált politikustársak gyakran nem jöttek el -, valamint a Rév8 szakértői. A feladat tartalmilag két részből állt: megfelelő forrásokat elkülöníteni, valamint módosítani azt a fővárosi rendeletet, amely olyan magas önrészt és visszatérítendő támogatás-részt állapított meg, ami lehetetlenné tette volna érdemi támogatáshoz jutásunkat. A költségvetési forrás elkülönítését illetően 2008-ban sikerült eredményt elérni, de a rendelet-módosításban nem, anélkül pedig nem működött a konstrukció. Nekem személy szerint végig az volt a benyomásom, hogy Hagyó Miklós a rendelet-módosítás aprólékos feladatával már nem kívánt bíbelődni, különösen azért nem, mert azt mind Ikvai-Szabó Imre, mind a főépítészi iroda határozottan ellenezte. Így végül is a próbálkozás kudarcba fulladt. Hozzáteszem, hogy a megbeszélések egy pontján felmerült a kérdés, hogy egy számunkra megfelelő tartalmú fővárosi rendeletmódosítást (ami tehát a teljes bontással járó rehabilitáció esetén növeli a vissza nem térítendő támogatás mértékét és ezzel közvetve csökkenti a más kerületeknek juttatható rehabilitációs forrásokat) a Fidesz támogatna-e. Erre a kérdésre nem kaptunk választ, de nyilván nem emiatt nem valósult meg a módosítás. (Alternatívaként felmerült még, hogy a főváros nem pályázati úton, hanem fővárosi ingatlanok térítésmentes átengedésével teljesíti kötelezettségét, de ez az ötlet sem járt sikerrel.)

Ennyi a történet, melyre Kocsis Máté utal, és amelyhez Horváth Csabának mind mostanáig nem volt köze. Most viszont, amikor főpolgármester-jelöltként egyeztetett a kerületi MSZP szervezetekkel, hogy melyek a legfontosabb problémák, amelyekben a főváros segíteni tud, az első helyen két javaslatot fogalmaztunk meg: a Magdolna-negyed I. üteméhez hasonlóan a főváros támogasson újra egy szociális rehabilitációs programot és fizesse ki végre a főváros a kerülettel szemben fennálló tartozását. Én kifejezetten örültem annak, hogy Horváth Csaba megértve a helyzetet arról biztosított minket és a kerület lakosait, hogy főpolgármesterként ezt maximálisan támogatni fogja. Remélem, hogy ebben, a szükséges rendelet-módosításokban minden politikai erő támogatja majd.

Molnár György

 Alig telt el pár óra a polgármesterhez írt nyílt levél publikálása óta, máris itt a válasz. 

Tisztelt Jakabfy Tamás polgármesterjelölt úr!


A nyílt levelek száma választási kampányokban mindig robbanásszerűen megugrik. Magam is éreztem többször indíttatást, hogy írjak egyet-egyet.Például tavaly decemberben, az időközi választások után felkerestem korábbi polgármesterjelöltjüket, Kispál Gergelyt, és kértem, hogy tegye meg pártjának javaslatait a 2010-es költségvetéssel kapcsolatosan (hogyan tervezik csökkenteni az önkormányzat működési hiányát, a fejlesztési beruházások prioritásait miként jelölnék meg, miből fedeznék a pályázatokon elnyert támogatásaink önrészét, hogyan racionalizálnák intézményeink milliárdos kiadásait, stb.), hiszen kampányukban többek között ezeket is bírálták. Elmondtam neki, hogy az LMP az egyik olyan párt, amelyik nem rendelkezik jelenleg képviselettel az önkormányzatban, ám ha megfontolandó javaslataik vannak, azokat szívesen figyelembe vesszük. Azóta is várom a válaszukat... Szívesen írtam volna akkor egy nyílt levelet, mely szerint önöknek kampányon kívül az égvilágon semmilyen elképzelésük nincs az önkormányzattal kapcsolatban, pusztán annyi, hogy abból akarnak megélni.

Vagy éreztem akkor is indíttatást, amikor a napokban, a világ legpofátlanabb főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba, az ígérte a józsefvárosiaknak, hogy amennyiben ő lesz Budapest első embere, pénzügyileg támogatni fogja a Corvin Sétány folytatását. Tudni illik, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005 óta 2,3 milliárd (!!!) forinttal tartozik kerületünknek, melynek rendezését többször kértem tőle is és barátjától, Hagyó Miklóstól is, de lesajnálóan mosolyogtak és azt mondták, hogy erre nincs mód. Különösen furcsálltam, hogy a minapi sajtótájékoztatón Molnár György is szó nélkül elhallgatta ezt a fontos, de hazug ígéretet, pedig ő pontosan tudja, hogy mi az igazság.

A Párt a kerület érdekei előtt. Világos.
Nem írtam nyílt levelet, mert a főszerkesztő nem tette volna be a kerületi lapba, véget nem érő műfajnak tartja, melyre bárki bármikor találhat okot. Tudomásul vettem és megértettem szempontjait.

Térjünk rá levelének tartalmára.

Azt írja, hogy az önkormányzat lapja nem érzi feladatának a képviselőjelöltek bemutatását.
Ezzel szemben a lap (a többi párthoz hasonlóan) valamennyi jelöltjükről, az önök által elküldött bemutatkozásokat változatlan (!) formában közölte az aug. 24-ei számában. (Ezt levelében ön is elismeri.)

 

Azt írja polgármesterjelöltekről három sor jelent meg.
Így van, mindnyájunkról három sor jelent meg, fotóval, ugyanakkora terjedelemben. A főszerkesztő tájékoztatása alapján ön volt az egyetlen négyünk közül, aki önéletrajzi adatain kívül programját is elküldte, mert azt szerette volna - gondolom a kiegyensúlyozottság jegyében -, hogy önnél a program is szerepeljen, nálunk meg ne.

Azt írja: ,,a pártok nem tudtak megegyezni". Korábban szokás volt, hogy az induló jelöltek ingyenes felületet kaptak az újságban. Idén valamennyien levelet kaptunk a főszerkesztőtől - Ön is -, mely szerint idén erre nincs mód, minden párt fizetett politikai hirdetést vásárolhat magának. Akinek fontos volt, megtette: MSZP, MDF,
Fidesz-KDNP.

Azt írja, a kis pártok nem jelenhettek meg, mi lesz velük?
Akik jelezték szándékukat, megjelentek a legutóbbi lapszámban. Azt írja, hogy a Fidesz az MSZP-vel képzeli el az általuk dominált  politikai rendszert. Az MSZP ezzel szemben azt állítja, hogy a Fidesz az LMP-vel működik együtt. Üljenek le egymással és ezt beszéljék meg.

Azt írja, hogy szürke és fekete pártfinanszírozási rendszer működik.
Kedves Tamás! Óvatosan ezzel, mert könnyen rágalmazásba fordulhat és annak bizony büntetőjogi következményei lehetnek. Józsefvárosban nem működnek szürke és fekete pártfinanszírozási rendszerek. Tavaly önök már egyszer megégették magukat ezzel, amikor azt állították, hogy a kampányomat a Centrum parkoló kft. fizeti, az a cég, amelyet én magam tessékeltem a kerület határain kívülre. Azon túl, hogy maguknak ez politikailag nagyon ciki volt, kénytelen voltam feljelentést is tenni.
Persze, ha már itt tartunk, sokunkat kezdi érdekelni az is, hogy az LMP-nek miből futja több száz milliós kampányra néhány hónap közhatalom gyakorlás után. Gondolom tagdíjakból.

Azt írja, az újság egyenlően semmit nem biztosít a jelölteknek.
Lásd fentebb és az utóbbi lapszámokat. No comment.

Azt írja, a 7. (VII. !) kerületben a helyi tv közvetíti a jelöltek vitáját.
Polgármesterjelöltként igazán tudhatná, hogy a VIII. kerületben nincs helyi tv.

Azt írja, hogy a szomszédos kerületekben, az újságok teret adnak a jelölt bemutatkozásoknak.
Ez itt is így történt, az önök által küldött bemutatkozások változatlan (!) tartalommal megjelentek.

Azt írja, hogy más kerületekben választási különkiadássá alakultak át a lapok.
Itt ilyen soha nem volt, amivel egyet is értettek a pártok, hisz nemcsak politika iránt érdeklődők vannak a kerületben. Tudtommal az LMP sem akarja mindenkire ráerőltetni a 0-24-es politikai tartalmat.

Azt írja, olvasgathat a szalagátvágásokról, meg a polgármesterről.
Kedves Tamás! Tavaly a választáson résztvevők 67%-ától kaptam bizalmat, hogy a polgármester legyek. Legalább az ő döntésüket tartsa tiszteletben, ahogy ezt demokráciákban teszik. Rossz hír még ehhez, hogy az Ötv. értelmében én képviselem az önkormányzatot, ezen a héten még biztosan. Tudom, az lenne a jó, ha az önkormányzati felújításokat, beruházásokat, mindegy kik csinálták, a mindenkori LMP-sek adnák át. A világ minden táján a polgármester vág szalagot, ezt még az engem élesen bíráló helyi mszp-sek sem szokták szóvá tenni, ahogy mi sem tettük korábban szóvá Csécsei Béla esetében, ugyanis ő volt a polgármester... Vagy netán valamelyik felújítással nem ért egyet?! Ha Ön lesz a polgármester és kitalálja, megszervezi, végigmenedzseli, hónapokig dolgozik rajta, hogy megújítson valamit, majd átadja, megígérem, nem fogjuk kérni, hogy önt vágják le a fotókról. Azt pedig ön biztosan nem tudja, vagy nem gondolja végig, hogy egy-egy szalagátvágást mennyi munka előz meg, akár évekig is. Ez nem úgy működik ám, hogy egyszer csak ott egy felújított épület, meg egy szalag, majd Kocsis odarohan és elvágja. Ez demagógia.

Tisztelt Jakabfy úr!

Tudom, kampány van. Végig olvasva levelét, csak önös politikai érdekeit látom benne, tele csúsztatásokkal, csakhogy finoman fogalmazzak.

Nyugodjon meg és ne legyen indulatos. Kampányoljon!

A jövőre nézve kérem, ne tartsuk fel egymást ilyen levelezéssel, mert hasznosabbnak gondolom, ha a kerület ügyeibe öljük az energiáinkat.

Üdvözlettel: Kocsis Máté

2010-09-28

Epilógus: Remélem most már mindenki megjegyzi egy életre, hogy nem lmp.hu, hanem lehetmas.hu. Az újság nevében szíves elnézését kérem.
 

 Ismét elmondom, egyformán utálom a pártpolitikát, ezt a levelet sem azért teszem közzé, mert politikailag közel érzem magam ehhez a formációhoz, hanem mert szépen bemutatják helyi lap egyoldalúságát, konkrét példával. 

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt leköszönő képviselőtestület!

Nem kis megdöbbenéssel és indulattal vettem tudomásul, hogy az Önkormányzat hivatalos lapja, a Józsefváros című kéthetente megjelenő újság nem érzi feladatának az ajánlószelvényeket összegyűjtött képviselőjelölteket hasábjain való bemutatását. A polgármesterjelöltektől, köztük tőlem is, pedig egy háromsoros (azaz HÁROMSOROS, nem tévedés, 3 soros) bemutatkozást kértek. A főszerkesztő arra hivatkozott, hogy "a pártok nem tudtak megegyezni". Itt és most szeretném kijelenteni, hogy velem soha senki nem próbált megegyezni, az Önök kicsinyes politikai kiszorítósdi játszmáit pedig nem a józsefvárosi szavazópolgárok informáltságának kárára kellene
játszaniuk.

Kérdezem én, hogy a közpénzből fenntartott médiumnak nem az lenne a legfontosabb feladata a választási kampány során, hogy a kerület lakói által valójában választható jelölteket bemutassa? Bár a mi jelöltjeinkről rövid bemutatkozások már megjelentek az újságban, de mi lesz a kisebb pártokkal, amelyek azért akár 10 vagy 6 jelöltet állítottak?

Sajnos a régi reflexek működnek: a fideszes városvezetés továbbra is az MSZP-vel képzel el egy két párt által dominált politikai rendszert. Ez ugyanis az a két párt, amelyeknek a jól bejáratott (vélelmezhetően szürke és fekete) pártfinanszírozási rendszer miatt nem okoz különösebb problémát a nyilvánosság előtti megjelenés, akár az országgyűlési választásokon érvényben levő egymilliós szabály többszörös túllépésével sem.

A hatalom szolgálat, nem információs monopólium kialakítására szóló felhívás!

Bár a helyi média mindenképpen eleget tesz annak a szabálynak, hogy egyenlő feltételeket biztosít a pártok számára (azaz mindenkinek ugyanazt a semmit), de ez a rendszer mind a kerületi szokásokat (pl. tavaly őszi időközi kampány), mind a közeli és távoli kerületek példáját figyelmen kívül hagyja. A 7. kerületben a helyi TV minden választókerület összes jelöltjét egyórás vitára várja, miközben az önkormányzat lapja is részletes bemutatkozásokat közöl, míg Zuglóban a helyi újság logikusan szerkesztett, egymással összehasonlítható, táblázatos formában ad teret az egyéni jelöltek bemutatkozásainak, méghozzá nagyjából akkora terjedelemben, hogy a szóban forgó lapszám gyakorlatilag választási különszámmá válik (megtekinthető itt).

Mi meg újra olvasgathattunk a szokás szerint gyanúsan megszaporodó szalagátvágásokról, a Polgármester Úr nevének tizenhétszeri említésével. Lehet ilyet játszani, de a XXI. században kétségkívül nem túl elegáns. Tájékoztatásul közöljük továbbá, hogy véleményünk szerint a tudatos választó ilyesféle régi hatalomtechnikai trükkökkel nemhogy nem megtéveszthető, hanem használatuk egyenesen kontraproduktív.


Köszönjük, Polgármester Úr! Kérem, tiszteljen meg válaszával, és indokolja, hogy alakulhatott ki ez a jelenség!

Epilógus: az újság a kért, és általam időben elküldött háromsoros bemutatkozást sem közölte le. Továbbá az lmp.hu internetcímet szerepeltette, miközben az LMP-hez a lehetmas.hu cím tartozik. Ez nem igényel kommentárt.

-----------------------------------
Jakabfy Tamás
polgármesterjelölt, LMP
Jakabfy.Tamas@lehetmas.hu

ps: az idézett újságról készült "műelemzés elolvasható itt.

Kapják:
dr Kocsis Máté, polgármesterjelölt
Losonczy Pál, polgármesterjelölt, 
Komássy Ákos, polgármesterjelölt
A polgármesterjelölt nélküli jelölő szervezetek irodái (MDF, Civil Mozgalom,
Magyar Kommunista Munkáspárt, Szociáldemokraták Együttműködési Fóruma)
Kerületi blogok szerzői
Józsefváros szerkesztőség
József körút szerkesztőség
LMP központi sajtó osztály
LMP honlap
LMP blog

Elég sokszor leírtam és elmondtam, hogy egyformán nem szeretem a pártokat - legyen szó akár a rendszerváltó nagyokról, vagy az időnként felbukkanó kicsikről. A pártpolitikával is hasonlóan vagyok.

Most azonban kivételt teszek - van az a pénz, amiért változtat az ember az elvein! ;) Illetve nem is a pénz, hanem úgy egyben az egész, a felajánlott dolgok visszautasíthatatlanok: örök élet+101 év (csak nekem!), ingyen sör, munka nélkül pénz....Mindent nem sorolhatok fel, hiszen egyéni megállípodás alapján kapok pár dolgot - mint a +101 évet - de nagyon megéri. Éppen ezért ki is ülök a napokban a Blahára a Főpolgármester Jelölt Úr számára kopogtató cetliket gyűjteni - bár nem tudom, ilyen tömeggel hogyan fogok megbirkózni.

Fontos, hogy helyesen kitöltve hozzátok el, ezzel is hozzájárulva szép fővárosunk felvirágoztatásához - na meg nektek is jó lesz. Talán.

 

Így kell kitölteni.

 

Jelölő szervezet: Kétfarkú Kutya Kulturális Közhasznú Egyesület

Jelölteink:

  • Budapesti főpolgármester: Victora Zsolt
  • VII. kerületi polgármester: Mogács Dániel

 

Ha esetleg úgy érzed, hogy aktívan részt vennél e ragyogó párt felívelésében, jelentkezz itt. Segítséged nem marad megtorlás hála nélkül!

Ui: igazából megzsaroltak

Elkezdődött

Címkék: politika választás agymenés mkkp blaha

2010.08.18. 22:50

3...2...1, rajt! Nagyjából így indult a kampány, ismét. A Fityesznek köszönhetően nem lesz túl hosszú, ám annál érdekesebb. A legdurvább induló - aki tuti befutónak tűnik a főpolgármesteri székre - sajnos nem indít a kerületben senkit, de azért látni a tevékenységét.

Reggel kipakoláskor:

 Ezek olyan nagyjából 10 óra körül készültek. Délután arra járva ez a kép fogadott: hosszú sorban álltak az emberek, akik mind-mind kopogtató cédulát akartak odaadni a legviccesebb párt aktivistáinak.

 Ezek után mondja még valaki, hogy nincs esélye egy viccpártnak, amikor ilyen programjai és elképzelései vannak! Teljesen érthető ha mindenki rájuk akar szavazni.

És te tudod már kit szeretnél főpolgármesternek?

 Egyes vélemények szerint az idei év úgy szar, ahogy van. Két választás, egész évben fokozott kampány, a voksolás után pedig tisztogatás, helyezkedés - érdemi munkát idén nem várhatunk a hivataloktól.

És már bele is csaptunk a lecsóba, múlt héten már kopogtattak nálam is, villantottak egy igazolvány-félét, és kérték a cetlim a Fidesznek. Nem adtam, mert nincs nálam, és amúgy is, minek nyerészkedjen bárki, amikor én is el tudom adni? :) Aztán hallom a hírekben, hogy elkapták őket...

Igazából már nem is kopogtatnak, hanem csengetnek. Át kéne keresztelni csengetőcetlinek - csak ne lenne ilyen rossz áthallása a mára már elfeledett "csengőfrász"-hoz...

Az elmúlt napokban az országos sajtó bemutatta több párt cetli-gyűjtőinek megpróbáltatásait, jól látszott, az emberek nem örülnek, hogy zavarják ilyenekkel. A legszebb példát a Klinikák mellett láttam, egy bérházban:

Vajon meggátolta a kopogtatást?

Kocsis Máté

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.30. 18:04

Dr. Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje vagyok, Józsefvárosban nőttem fel, a kerületben végeztem alap-, közép- és felsőfokú tanulmányaim. A Pázmány Péter Egyetem jogi karán diplomáztam. A Budapest Corvinus Egyetem - Századvég Politikai Akadémiáján politikai szakértő szakon másoddiplomás képzésben vettem részt.

A 2006. évi önkormányzati választásokon a VIII. kerület 1-es számú választókörzetének egyéni képviselőjévé választottak. A 2006-ban megalakult 28 fős józsefvárosi képviselő-testületben, a többségi - 16 képviselővel rendelkező- Fidesz-KDNP frakció tagja és főállású alpolgármestere lettem. Csécsei Béla (SZDSZ) polgármester mellett alpolgármesterként elsősorban az oktatásért felelős területen tevékenykedem. 2008-ban a többségi Fidesz-KDNP frakció megválasztott  új vezetőjének. Frakcióvezetővé választáskor kijelentettem, hogy akár a megegyezésre, akár a nyílt konfliktusra kész  vagyok a politikai ellenfelekkel, ha az Józsefváros érdekét szolgálja. A polgármester betegállományban tartózkodása alatt alpolgármesterként én gyakoroltam a legtöbb hatáskört.  

Polgármester-jelöltté mind a helyi, mind a központi Fidesz egyhangúlag választott, a sajtó előtt szeptember 24-én Tarlós István jelentette be jelölésem.

29 éves, nőtlen vagyok, szüleim Józsefvárosban élnek 1982 óta, egy józsefvárosi kulcskészítő üzlet tulajdonosai.

Szabadidőmben focizok, túrázok, olvasok. Józsefvárosi tisztségeim mellett 2006 óta a Fővárosi Közgyűlés tagja vagyok.

Kispál Gergely

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.24. 12:42

Nevem Kispál Gergely, 1980-ban születtem Budapesten. 1986-ban szüleimmel (Nyugat-) Németországba, a Ruhr-vidékre költöztem. Itt végeztem el az általános és a középiskolát, és itt kerültem először kapcsolatba a politikával, 2000 és 2001 között az önkormányzati politikába kóstoltam bele: a helyi „Ausländerbeirat“ („Külföldiek testülete”; ottani kisebbségi önkormányzat) képviselője voltam.

 
Főiskolai tanulmányaimat Svájcban végeztem, 2005-ben szereztem diplomát a Berni Művészeti Főiskola Színművész szakán. Németül, angolul, és franciául beszélek.
 
2006-ban alapító tagja voltam a “FRAKT” nevű színházi társulatnak. Első produkciónkban a globális felmelegedés témáját dolgoztuk fel a rajongó fejlődéspárti Verne Gyula egyik regénye segítségével.
 
2006 őszén költöztem újból Magyarországra. Eleinte Szekszárdon dolgoztam, a Magyarországi Német Színház tagjaként. 2008 óta állandóan Budapesten élek, főállásban a Budapester Zeitung című német nyelvű hetilap munkatársa, újságírója vagyok. 2008 szeptemberétől emellett a Védegylet civil szervezet kommunikációs munkatársa vagyok.*
 
Azért kezdtem el az LMP színeiben aktívan politizálni, mert hiszek abban, hogy jövőnket nem „valakik” meg „azok” alakítják, hanem mi magunk, helyi lakosok, állampolgárok. Ez nem csak egy lehetőség, hanem egy felelősség is, hiszen közös ügyeinkről együtt kell megfelelően döntenünk. Meg vagyok róla győződve, hogy nem szükségszerű, hogy a közügyeket, a „fejlesztés”politikát, a környezetpolitikát és sok minden mást úgy működtessük, mint jelenleg. Van más lehetőség, és szívesen vennék részt ezen lehetőségek megtalálásában, kidolgozásában.
 
A Corvin közben élek, ami nemcsak történelmi színhely, de pont a „Corvin Sétány” nevezetű mega-projekt és a klasszikus, ódon pesti negyed határán helyezkedik el. Úgy gondolom, hogy az ilyen metszéspontokon dől el (és dönthetjük el), hogy kerületünk, városunk milyen irányba fejlődik tovább.
 
Főbb programpontjaim:
 
Kerületfejlesztés: További nagy léptékű projektek helyett a helyben lakó közösségekre alapuló, a történelmi épületállomány megóvását célzó, a szerves fejlődés jegyében végzett felújítások, kéz a kézben a szociális bérlakás állomány bővítésével.

Átláthatóság: Az önkormányzat által kötött ingatlan beruházási szerződések nyilvánossá tétele; testületi és bizottsági ülések nyilvánossága.

Kiemelt helyszínek: A Teleki tér felújítása a hagyományos helyi kiskereskedői struktúra megóvásával, fejlesztésével. A Múzeumkerti mélygarázs tervek azonnali leállítása.
Közösségi terek: A Kesztyűgyár mintájára közösségi helyek létrehozása a kerület különböző részein. Játszóterek megszépítése.

Zöldterületek: Fakivágási moratórium (kivéve veszélyes fák esetén), új, természet közeli zöldterületek létesítése.

Köztisztaság: Utcák tisztaságának érezhető javítása, kutyaürülék-tartó zacskók kihelyezése szerte a kerületben.

Gazdaság: Helyi kereskedők érdekvédelmének megszervezése, hagyományos kisboltok védelme.
Esélyegyenlőség: A kerület hátrányos helyzetű életesélyeit/lehetőségeit javító komplex programok(oktatás, vállalkozás) indítása. Az érintettek bevonása a róluk szóló döntésekbe.

Műemlékvédelem: Tavaszmező utca 6. műemlékvédelem alá helyezése, bontási engedély visszavonása, Corvin közi épületegyüttes műemlékvédelem alá helyezése.
 
További információk: www.lehetmas.hu/jozsefvaros
 
*Védegylet kérésére törölve

 

Takács Gábor

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.23. 11:11

 Takács Gábor alpolgármester (SZDSZ)

 
1962-ben születtem, a Tanítóképző és az Államigazgatási Főiskolán szereztem felsőfokú végzettséget. Tőzsgyökeres budapesti vagyok, születésemtől a fővárosban élek.
 
Általános iskolai tanítói munkámat követően gyermekvédelmi szakemberként dolgoztam a Fővárosi Önkormányzat szakreferenseként, majd a Csepeli Gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam. 1998 óta vagyok Józsefváros önkormányzati képviselője, 2002 óta alpolgármester. Munkám elismeréseként mind a korábbi szocialista-liberális, mind a jelenlegi jobboldali önkormányzati többség alpolgármesternek választott.
 
2006 óta a nemrégiben betegsége miatt lemondott Csécsei Béla első helyettese vagyok, a polgármester kényszerű távolléte alatt, az elmúlt egy évben megbízott polgármesterként vezettem a kerületet, és a lemondás óta is ezt a feladatot látom el.
 
1992-ben léptem be az SZDSZ-be, 1998 óta vagyok a Józsefvárosi SZDSZ elnöke, a Fővárosi Választmány elnökségének legnagyobb szavazati aránnyal megválasztott tagja, az Országos Tanács tagja.
 
A 2009. november 22-re kitűzött Józsefvárosi polgármester-választáson szabaddemokrata polgármesterjelöltként indulok.